Válogatás 2025-ös kedvenc könyveimből

Könyvajánló:

Az év kedvenc könyvei, 2025 

Szokásos évzáróm, hogy néhány kedvenc kötetet szedek össze, amelyeket az elmúlt esztendőben olvastam, és 2025 végén sem maradhat ez el. Ezúttal öt könyv ötlött eszembe, amelyet az olvasóim figyelmébe ajánlok egyben.

Kaufman-Kristoff: Aurora-ciklus (2. és 3. rész)

(Aurora lángja, Aurora végzete)

Eredeti megjelenés: Aurora Burning (2020), Aurora's End (2021)

Szeged: Könyvmolyképző, 2024 és 2025

440 ill. 448 oldal

Fordította: Gergely-Péch Éva

Jóságos, sós lángos! Ha az év legkönnyedebb és legszórakoztatóbb könyvére gondolok vissza, akkor a Kaufman-Kristoff páros Aurora-ciklusának idén elolvasott két része ugrik be mindenekelőtt. Az első részt annak idején hosszabban méltattam 2023-ban - bár ahogy nézem, sajnos közben leszedték a gyoriszalon.hu-ról -, így csak pár mondatban összegezném az olvasottakat, mert ami az első kötetre igaz volt, igaz a folytatásokra is. 

Az első részt úgy foglaltam össze, hogy:

"A Csillagközi invázió kanos tinédzserkatonái potyautas Csipkerózsikájukkal az űrhajójuk fedélzetén harcba szállnak a galaktikus vírussal fertőzött űrgolyhókkal."

Igen. Elég bizarr. Ellenben roppant szórakoztató. Nos, ez nem változott, mivel a folytatások minőségben nem maradtak el az első rész mögött, sőt a második rész volt a ciklus csúcspontja. A trilógia teljesen hülye és komolyanvehetetlen, de jó értelemben az. Kedvenc karakterem a kötet Chandler Bingje, Fin, a kissé öngyűlölő szósziporka. Beszólásai és keserédes humora olyan humorfaktor, ami önmagában végiglöki az olvasót a regényeken. Ugyanakkor többi főszereplőnk szintén szerethető és szimpatikus. Persze a trilógia le van öntve némi korszellemmel, de nem különösebben ijesztő mértékben. A harmadik kötetben azért már mutatkoztak a kifáradás jelei, a sok időhurok miatti ismétlés ugyan ötletes megoldás volt, de időnként fárasztó. Az első részhez képest a sorozat fordítót váltott, de ez sem okozott törést a leleményes, sokszor kifejezetten ötletes és aranyos magyar szövegben. 

Bruce Dickinson: Mire való ez a gomb?

Eredeti megjelenés: What Does This Buttom Do? (2017)

Kistarcsa: Troubadour, 2024

372 oldal

Fordította: Pritz Péter

Bruce Dickinson ugyan az Iron Maiden frontembereként ismert, ám életrajzi kötetéből kiderül, hogy jóval több ennél. Volt katona - eredetileg katonai középiskolában tanult -, de hivatásos pilóta és légivállalat tulajdonosa is, sőt - pikáns - képregényeket is írt. Dickinsonnak sajátos humora van, amely keserédes öniróniába hajlik, nagyon angolos. Ugyanakkor bőven vannak hiátusok a könyvben. Dickinson látványosan kerül minden magánéletével kapcsolatos témát, óvakodik értékelni a vele egykor dolgozó pályatársakat, de legalábbis igen szőrmentén mesél másokról. Ezt el kell fogadnunk, bár az indok az utószóban elég triviális... A kötet hőse önmaga, ugyanakkor messze nem egy önhősköltemény, vagy öndicshimnusz. Egy olyan embert ismerünk meg, aki kellő gúnnyal néz a saját múltjába. Esendő embert látunk, aki ugyan kiélvezte a hírnév előnyeit, de nem vesztette el a fejét közben. A kötet legjobb oldalai a fiatalkori részek, amelyből megtudjuk, miként lett zenész, s milyen kezdetleges körülmények között derült ki, hogy van tehetsége az énekléshez. Kellett kitartás, tehetség és szerencse is ahhoz, hogy az Iron Maiden énekese legyen, de hát utóbbi minden pályán jól jön az embernek. Vagány, bevállalós, mondhatni tökös embert ismerünk meg, de ezt már a memoár címe is elárulja. Ha Dickinson egy gombot talált pályafutása során, akkor megnyomta, de a minőséget is mindig megkövetelte. Az egykori - bár ma is az, ha nem is ugyanolyan mértékben égeti a gyertyát - frontember sztorizgat, mesél, felidéz, mint egy jófej nagypapa a kandalló mellett egy karácsonyi éjszakán. Igencsak jó mesélő. Bár alighanem mindenkit a zenei pályafutása érdekel, a kötet utolsó harmadát már elsősorban nem ez teszi ki, hanem a "civil" Dickinson, különösen a pilótáskodás, majd küzdelme a rákkal. Eddig is kedveltem a szerző munkásságát, de a memoár után már magát a szerzőt is. 

Adrian Goldsworthy: Cannae

Eredeti megjelenés: Cannae: Hannibal's Greatest Victory (2019)

Keszthely: PeKo, 2025

208 oldal

Fordította: Illés Imre Áron

Igazából minden évben több PeKo-s kötetet is ajánlanék a blogomon, mert bőven megérdemlik, de azért nem akarok túlzásba esni. Eredetileg szerettem volna az idei legjobbnak Robert Goetz: 1805 Austerlitz című kötetét választani, de sajnos annyi bakit - többségében nem tartalmit, hanem fordításit - találtam benne, hogy erről le kellett tennem. Alighanem írok majd róla külön, mert tanulságos. Mindenesetre így idén a babér Hannibal, pontosabban Adrian Goldsworthy fejére hullott így, akinek a Cannae-i csatáról írt könyve igazán figyelemre méltó. Goldsworthy-t már emlegettem korábban, bár Caesarról írt monumentális munkája mellett a híres ókori csatáról írt összefoglalása igencsak eltörpül. A kötet nagyon szikár, a szerző nem ötletelget, sokszor kénytelen megjegyezni, hogy nem tudunk valamit, vagy hogy a források propagandisztikus volta miatt nem fejthető meg a tényleges történelmi valóság. Egy kissé talán túlságosan is feladja, de végül is érthető, hogy találgatásokba nem megy bele. Goldsworthy - az elmúlt évszázadok során Hannibalt tanulmányozó történészek zöméhez hasonlóan - nem kertel és zseniális hadvezérnek tartja a karthágóit, ám kiemeli, hogy a tökéletes időzítés, kiváló hadsereg és remek alvezérek mellett a szerencsére is szüksége volt Cannae-nál. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a rómaiak haditerve nem volt rossz, saját csapataik képzettségéhez és mennyiségéhez volt szabva, és akár működhetett is volna. A történész megpróbálja bemutatni a csata leírása során, milyen lehetett a "csata arca", azaz miként kell elképzelni egy ilyen összecsapás dinamikáját, hiszen a hollywoodi filmek rendszerint teljesen rosszul mutatják be az ókori vagy középkori összecsapásokat. Kevés ókori csatáról jelent meg monográfia magyarul - hirtelen egy sem ugrik be -, így aki ilyet szeretne olvasni, az most már megteheti, és sokat fog tanulni belőle. 

Fudzsivara no Teika: Száz költő egy-egy verse 

Ogura Hjakunin Iszsu (XIII. század eleje)

Budapest: Balassi, 2022

448 oldal

Fordította: Fittler Áron, Károlyi Orsolya

Esztétikai értelemben messze a legszebb - nem minimum 100 éves - kötet, amelyet idén lapozgattam Fudzsivara no Teika magyarul megjelent válogatása. Nem tudom, mennyit tud eladni a Balassi kiadó egy ilyen könyvből, de nagyon hálás vagyok érte, hogy megjelentette. Nem pusztán azért, mert szeretem a kelet-ázsiai költészetet, hanem mert ilyet a modern kor embere elé vetni igazi nemes tett és - többnyire sajnos - bukásra ítélt küldetés. De hát mindig a vereségre ítélt küldetéseket értékeltem... A győztes vagy az éppen népszerű mellé állni a könnyű út. Ez a kötet nem pusztán a XII-XIII. század fordulóján élő japán költőóriás válogatásának magyarra fordítása, hanem valóságos kalauz a koraközépkori Japán irodalmába. A száz kiválasztott vaka költőről életrajzot kapunk, emellett segítséget a versek értelmezéséhez, hiszen azok sokszor képeket közvtítenek, amelyek a japán kultúra ismerete nélkül nehezen értelmezhetőek számunkra (párnaszavak például). Így aztán a száz rövidke ötsoros vers egy 450 oldalas, igencsak súlyos kötetté duzzadt, gyönyörű fotókkal, illusztrációkkal és száznál jóval több verssel. A két fordító eredeti japánból, a kritikai kiadásokból ültette ál magyarba a vakákat, ami szintén kiemelendő. Ez az a kötet, amit az ember álmatlan téli éjszakán, lágy lámpafényben olvasna az ember, elmerengve az élet miértjein. 

James Islington: A sokaság akarata
Eredeti megjelenés: The Will of the Many (2023)

Bp.: Agave, 2025

816 oldal

Fordította: Török Krisztina

Az év legjobb könyve számomra - mostanáig, mert éppen egy méltó vetélytárs utolsó negyedénél tartok, de az maradjon a titom és jó eséllyel első jövő évi könyvbeszámolóm - James Islington gigantikus méretű eposza. Voltaképpen egy antik Rómát felidéző fantasyről van szó, amely ötvözi a Harry Potter, Az éhezők viadala és a legnívósabb történelmi regények legjobb tulajdonságait. Igazából a fülszöveg némiképpen csalóka. Ez nem egy bosszúregény, főszereplőnk ennél sokkal bölcsebb. Vis Telimus magasról mélybe zuhant fiatal, akinek családját lemészárolta a terjeszkedő Cateni Köztársaság, hazáját pedig integrálta és beolvasztotta a birodalomba. Az ausztrál szerző High fantasy-t írt, ahol egy izgalmas alternatív valóságot kapunk. Az emberek akaratának egy része itt átruházható a felettesre/patrónusra, s így utóbbiak mind fizikailag, mind szellemileg részesülnek az alattunk szolgálók erejéből piramisszerűen, megsokszorozva sajátjukét. Az akarat emellett egyfajta misztikus erő, amely képes járműveket hajtani, így van egyfajta steampunk hangulata a műnek. A kötet felnövekedés-regény is, ahol Vis iskolában sajátítja el a vezetéshez szükséges képességeket. Sok igazán fontos karakterünk nincs, E/1-ben olvassuk a sorokat, ebből adódóan csak annyit látunk a világból, amennyit Vis szemei közvetítenek nekünk. Főszereplőnk talán túl tökéletes, de ez egyben az egyetlen minimális negatívum, amit leírhatok. Nagy erénye a regénynek, hogy csöppet sem fekete-fehér az ábrázolásmód - bár az is jó tud lenni -, és a köztársaság sem a gonosz birodalma. Főszereplőnk elfogadja a tényt, hogy ki a világ ura, és annak politikusai sem pusztításra vágyó zsarnokok. A jó és rossz nem szétválasztható ebben a világban, a felszabadítók egy cseppet sem emberségesebbek, mint a cateniek. Ez egy többrétegű történet monumentális világgal, amely gondolkodásra készteti az olvasóját. A világ sötét, de a nyelvezet nem durva, és igazából 14 éves kortól fölfele simán forgatható, ha valaki bírja a 800 oldalas könyveket. Az utolsó 50 oldalt azért érdemes kétszer elolvasni, és tudomásul kell venni, hogy folytatás fog következni. Ugyanis itt igazi epikus regényfolyamról van szó, amelynek ez csak az első rész.  Novemberben jött ki angolul a 2. rész, amelynek címe The Strength of the Few lett,  így hamarosan várhatjuk a folytatást magyarul is. Én nagyon várom. 

Polüainosz a karthágóiakról - 2. rész

Ma folytatjuk és befejezzük a múltkor megkezdett forrásközlést a karthágói hadtörténelemről.

V. könyv.

10. Himilko[1]

1. Himilko, a karthágói, tisztában volt azzal, hogy ha a libüaiak[2] italt találnak, előszeretettel kevernek bele mandragórát[3]. Miután tele butéliákat helyezett el a külvárosban, kicsit csatározott az ellenséggel, majd visszavonult a városba, mintha legyőzték volna. A libüaiakat fellelkesítette a látszólagos siker, hogy sikerült bekergetni a karthágóaiakat a városba. Nagy mennyiségben ittak az otthagyott borból, amelytől mély álomba merültek, kiszolgáltatva magukat az ellenségnek.

2. Amikor Himilko egy szicíliai expedíció során éjszaka szedte fel a horgonyt, a hajóparancsnokoknak lepecsételt táblát[4] adott, melyben megírta rendeltetési helyüket. Így ha el kell válniuk a többiektől, akkor tudni fogják melyik kikötőbe vegyék az irányt, anélkül, hogy a dezertőrök előtt felfedné expedíciója célját. Ezután kioltotta hajóján a fényeket,[5] hogy az ellenség ne szerezzen információt az ő inváziójáról, észrevéve partról a lámpást.   

3. Himilko ostrom alá vont egy afrikai várost, amelyet két szűk és nehéz úton lehetett megközelíteni, és ezeket a libüaiak két erős őrséggel védték. Himilko kiküldött egy színlelt katonaszökevényt, hogy felhívja a figyelmüket egy dombra azon az úton, melyen támadást szándékozott vezetni; és ahol egy árkot kezdett ásatni, hogy megakadályozza a másik utat védőket, hogy hátba támadják. Amikor az afrikaiak látták, hogy valóban árkot ásnak, hittek a dezertőrnek, és egész erejüket összegyűjtötték ahhoz az úthoz, amelynél Himilko az árkot ásatta. Aztán éjszaka Himilko, aki e célra fát gyűjtött össze, feltöltötte az árkot [maga mögött] és átkelt rajta csapataival. Így [visszatérve] elfoglalta a városba vezető [másik] utat, míg az ellenség teljes figyelmét a másik hágóra fordította. 

4. Mikor Akragaszt[6] ostromolta, Himilko nem messze a várostól táborozott le. Mikor látta, hogy az ellenség nagy erőkkel kivonult, titkos parancsot adott tisztjeinek, hogy adott jelre, kezdjenek gyors visszavonulásba. Az akragasziak szorosan követték őket visszavonulásuk közben és jelentős távolságra kerültek a várostól. Ezután Himilko, aki egy csapattal maga lesben állt, felgyújtott egy halom fát, amelyet a falak közelében hordatott össze erre a célra. Mikor az üldözők [a görögök] észrevették a füstöt a város falainál, azt gondolták, hogy a város egy része lángol, a lehető leggyorsabban elindultak vissza a város megmentésére. Ugyanekkor az ellenség aki eddig előlük menekült, nyomukba szegődött és hátba támadta őket. Amint aztán elérték a rajtaütés helyét, Himilko is heves támadást intézett ellenük csapatával. Sokakat darabokra vágtak, másokat elfogtak.

5. Himilko Kroniumnál[7] táborozott, szemben Dionüsziosz hadvezéreivel. Azok közte és a város között helyezkedtek el és megakadályozták a karthágói erők bejutását a városba, habár Kronium lakossága készségesen beengedte volna őket. Mikor Himilkot tájékoztatták arról, hogy az emberek jól viszonyulnak hozzá, nagy mennyiségben fát vágatott ki az ellenség táborának közelében és felhalmozta azt azok előtt. Aztán kihasználva a kedvező szelet, amely feléjük fújt, tüzet vetett a fára, és miközben az ellenséget körülvette a füst, mellettük elosonva eljutott a falakhoz. Kronium lakosai kinyitották előtte a kapuikat, és bevonult a városba, még mielőtt az ellenség észrevette volna megindulását.

A Karthágói köztársaság és a Római Köztársaság területi változásai a Kr.e. III-II. század ban.
(wikipedia)

11. Giszko[8]

Hamilkar, az egyik valaha volt legtehetségesebb karthágói hadvezér vezette afrikai erőiket. De miután sorozatosan nagy sikereket ért el, pártbeli ellenfelei, akik féltékenyek voltak hírnevére, azzal vádolták meg, hogy az embereket meg akarja fosztani szabadságjogaiktól. Befolyásuk révén elítéltették és kivégeztették, testvérét, Giszkót száműzték. Új tábornokot neveztek ki, de parancsnoksága alatt a karthágói hadsereget ismételt vereségek érték, míg végül már a puszta túlélésük vált kérdésessé. Ebben a helyzetben mit tehettek? Nem tudták visszahozni Hamilkart a sírból. Ezért bűnbánó levelet küldtek Giszkónak, visszahívva őt száműzetéséből és kinevezték őt hadsereg tábornokának. Megígérték, hogy átadják neki saját és testvére ellenségeit, hogy büntesse meg őket kedve szerint. Giszko, mikor visszatért hazájába, elrendelte, hogy ellenségeit láncon hozzák elé. Megparancsolta nekik, hogy feküdjenek hasra, és ezután háromszor lábával gyengén megérintette a nyakukat. Aztán kijelentette, hogy ez a megaláztatás elegendő bosszú volt testvéréért. Ezt követően elbocsátotta őket, hozzátéve: „Nem azért jöttem vissza, hogy rosszért rosszal, hanem hogy a rosszért jóval fizessek.” Ezzel a viselkedésével Giszko valamennyi párt rokonszenvét és kegyét, és mind ellenségei, mind barátai készen álltak engedelmeskedni neki, aki mindkét pártnak barátságos és megfelelő. És hamarosan sikereket ért el a közügyekben, bátorságával legyőzte az ellenséget, elnyerte ellenségei támogatását is kedves természetével.

12. Timoleón[9]

1. Amikor Timoleón seregét Szicíliában a karthágóiak ellen vezette és közeledett a csata ideje, találkoztak egy petrezselyemmel megpakolt öszvérrel. Seregét megijesztette az ómen, mert a sírokat volt szokás petrezselyemmel befedni. De Timóleon más értelmet adott az előjelnek, mikor felkiáltott: „Az Istenek nekünk adták a győzelmet, mivel a korinthosziak petrezselyemkoszorút adnak a győzteseknek az Iszthmoszi játékokon.[10]” Miután ezt mondta, egy petrezselyemszálat tűzött a fejére és tábornokai ugyanezt tették. Az egész hadsereg követte példát, mindannyian egy szál petrezselyemmel a fejükön indultak előre a csatába, a győzelembe vetett teljes bizalommal.

3. Amikor Timoleón a szövetségi szerződés értelmében elment a szürakuszaiak segítségére, felmászott egy magas hegyre, ahonnan látta a karthágói hadsereg helyzetét, mintegy ötvenezer emberét, hogy egy kopár helyen áll, közvetlenül kitéve az elemeknek és az ellenségnek. Azonnal haditanácsot hívott össze. „Most” – mondta. „eljött a győzelem ideje. Mert van egy jóslat, amely megjövendöli annak a hadseregnek a vereségét, amely azon a helyen állomásozik, ahol most a karthágói vannak. Itt az idő, hogy beteljesítsük a jóslatot!” Ez adta a bátorságot a görögöknek a győzelemhez, annak ellenére, hogy számszerűleg nagyon rosszul álltak.

VI. könyv

16. A karthágóiak

1. Amikor a karthágóiakat Dionüsziosz egy olyan helyen vonta blokád alá, ahol nem volt víz, követséget küldtek békeajánlattal. Az belegyezett azzal a feltétellel, hogy kiürítik Szicíliát és megtérítik a legutóbbi háború költségeit neki. A karthágói küldöttek elfogadták a feltételeket, de mivel nem voltak jogosultak a szerződés elfogadására a fővezérük jóváhagyása nélkül, kérték, hogy engedjék a tábort átvinni arra a helyre, ahol a fővezérük táborozik, és akkor megszűnik minden akadály a szerződés ratifikálásához. Dionüsziosz – Leptinész tanácsa ellenére – elfogadta a kérésüket. Amint a karthágóiak áthelyezték a táborukat, visszaküldték Dionüsziosz követeit és nem voltak hajlandók aláírni a megállapodásukat.

2. Amikor a karthágóiak lerohanták Szicíliát, annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban jutassák el parancsaikat és haditengerészeti felszereléseiket Afrikából oda, két teljesen azonos felépítésű vízórát készítettek, melyre azonos számban vonalakat húztak. Az egyik vonalra ezt írták: „Hadihajókra van szükségünk”, a másikakra: „teherhajók kellenek”, „aranyra van szükség”, „hadigépeket hozzatok”, „gabona kell”, „szarvasmarha szükségeltetik”, „fegyvert hozzatok”, „gyalogságból van hiány”, „lovasságra van szükség”. A vízórát megtöltötték vízzel és az egyiket a szicíliai csapatoknál tartották, míg a másikat Karthágóba küldték. Ennek irányításával, ha Karthágóban meglátták a [Szicíliában meggyújtott] két fáklyát, akkor elküldték a második vonalnál felsorolt tételeket, ha három fáklyát láttak, akkor azt küldték, ami a harmadik vonalnál volt leírva, stb. Ezzel a módszerrel folyamatos ellátást kaptak abból, amit akartak.[11]  

3. A karthágóiak felszereltek egy hajóhadat Szicília ellen, amely triérészekből[12] és szállítóhajókból állt. Dionüsziosz híreket kapott erről és elindult ellenük nagyszámú flottájával. Amint a karthágóiak rábukkantak az ellenségre, szállítóhajóikkal kört alkottak úgy, hogy két hajó között átjárás legyen egy hadihajó számára, és a kör közepén helyezték el triérészeiket. Ebben az alakzatban a szállítóhajók megakadályozták, hogy az ellenség betörjön az arcvonalába, és a triérészek megrohanták az egyenként betörő ellenséges hajókat. Sokat elsüllyesztettek közülük, és annyira megbénították a maradékot, hogy képtelenek voltak tovább folytatni a harcot.

4. A Hierónnal[13] folytatott háborúban a karthágóiak éjszaka hajózta Messzénéhez,[14] és nem messze a várostól lehorgonyoztak egy földnyelv mögött. A kikötőben számos ellenséges hadihajó és szállítóhajó volt, és a bejáratánál őrhajók is állomásoztak. A karthágói admirális elrendelte, hogy az egyik leggyorsabb triérész kapitánya hatoljon be a kikötő szájába, és ha az ellenség a nyomába ered, csalja ki őket a nyílt tengerre, amennyire csak lehet. Ennek megfelelően, amint az őrhajók észrevették behatolni a kikötőbe, felhúzták a horgonyt és a legnagyobb sebességgel üldözőbe vették. Amikor a karthágóiak meglátták az őrhajókat a tengeren, megfelelő távolságra a céljuktól, azonnal behatoltak a kikötőbe. Megtámadták a szállítóhajókat és végeztek velük.

5. A karthágóiak úgy találták, hogy a rómaiak sokkal nagyobb erőkkel rendelkeznek Szicíliában, mint ők, ezért arra törekedtek, hogy megosszák azokat.[15] Ebből a célból néhány polgár csatlakozott ahhoz a színlelt összeesküvéshez, amely azt ígérte Gnaeus Cornelius római hadvezérnek, hogy átadja neki a Szicília melletti Lipari-szigetet. Cornelius elfogadta a javaslatot, és flottája felét Lipari ellen küldte, fedélzetén fegyveres erővel. A karthágóiak ezután kifutottak a tengerre, lassan megindultak a római flotta felé és követséget küldtek a római hadvezérhez, hogy békéért esedezzenek. Amikor a követek felismerték Corneliust, arra kérték, hogy menjen át a karthágói hadvezér hajójára - aki abban az időben rendkívül beteg volt -, hogy személyesen köthessék meg a szerződést a legtisztább és egyértelmű megfogalmazásban. A római belement, és amikor az afrikaiak látták, hogy már a kezükben van, teljes erővel megtámadták a rómaiakat és könnyedén győzelmet arattak.

Hannibal feltételezett antik portréja
(wikipedia)

38. Hannibal[16]

1. A numidák[17] Gracchus[18] testét, aki csatában elesett Hannibal elé vitték, és azo k azt javasolták, hogy annak testét csonkítassa meg. Hannibal ezt nem engedte meg, elmondta nekik, hogy a férfi jó hadvezér volt, és miután megfelelő szertartást biztosított neki, maradványait elküldte Rómába. Ezzel a tettével Hannibal elnyerte Róma jóindulatát.

2. Hannibalnak sikerült meggyőznie katonáit, hogy azok, akik bátran esnek el a csatában, hamarosan újraélednek. Ugyanis egyszer, mikor egy jó katonája bátran halt meg, talált egy másik embert, aki ugyanúgy nézett ki és rábeszélte, hogy állítsa azt, hogy ő ugyanaz az ember, aki nemrég meghalt.

3. Amikor Hannibal felállította seregét, legjobb katonáit a gyalogság két szárnyára állította, a leggyengébb katonáit a centrumba, a többit pedig mindezek elé. Azt az utasítást kapták, hogy ha az ellenség középen visszaszorítja az embereit, akkor kövessék őket és a szárnyak befelé kanyarodjanak. Ennek eredményeként az ellenséget bekerítette és közülük ötvenezret megölt a csatában.[19]

4. Amikor Hannibal kivezette seregét Cannaenál, ahol a síkság homokos volt, úgy állította azt fel, hogy a szél a hátuk mögül fújjon. A rómaiak képtelenek voltak elviselni a szemükbe fújó homokot és nem tudták irányítani csapataikat.

5. Hannibal a rómaiakat a következő csellel győzte le Campaniában. Egy vihar idején a következő utasításokat adta seregének: amikor megadja a jelet a csatára, akkor pihenjenek le és aludjanak, de amikor pihenőt fúvat, akkor hagyják el táborukat a második őrségváltás[20] idején. Amikor aztán megszólaltak a harci kürtök, a rómaiak megrettentek és felkészültek a harcra. Hosszú idő telt el így, míg végül Hannibal megadta a takarodó jelét. A rómaiak, akiket megviselt a vihar és az alváshiány, visszatértek táborukba és elaludtak. Ekkor Hannibal megtámadta és legyilkolta őket.

6. Amikor Hannibal Casilinum közelében járt egy viharos éjszakán seregét több hadosztályra bontva csatába vezette. Azt az utasítást adta, hogy amikor az első jelet megadja, az első hadosztálynak kell megtámadni az ellenséget, de amikor a trombitások visszavonulást fújnak, az első hadosztály visszavonul, míg a második hadosztály támadásba kezd. És ugyanígy a harmadik és negyedik hadosztály esetén. És ezzel a furfanggal legyőzte az ellenséget.[21]   

7. Hannibal rajtaütött Flaccus római hadvezéren Herdonea közelében, és megölte egész seregével együtt egy férfi segítségével, aki úgy tett, mintha átállt volna a rómaiakhoz. Ugyanis ez az ember, mikor átment a rómaiakhoz, meggyőzte Flaccust hogy nyomuljon előre Herdoneához, mert a város előkelői a segítségére várnak, mivel nem bírják már elviselni, hogy elnyomják őket a karthágóiak.

8. Hannibalt a rómaiak egy szűk völgybe szorították, melynek bejáratait őrizték. Erre ő összegyűjtött néhány szarvasmarhát és a bejárat felé küldte őket, lángoló fáklyákat rögzítve szarvaikhoz. A római őrséget ez meglepte, elmenekültek, így Hannibal kijutott veszteség nélkül.

9. Amikor Hannibal vissza akart vonulni, lovasságát hagyta maga mögött, úgy, hogy a római vezér látta azt, de nem vette észre [a többi seregrész] távozását. Később a lovasság könnyedén utánuk lovagolt.

10. Hannibal nem tudott elfoglalni egy várost, amely a tenger mellett feküdt. Ezért kiküldött a város felé néhány hajót, amelyekre római zászlókat rakatott. Amikor a polgárok látták a zászlókat, kijöttek a városból, hogy üdvözöljék a rómaiakat, de beleestek a csapdába és megölték őket.

41. Hamilkar[22]

1. Hamilkar észrevette, hogy a görög taktikus, akit tanácsadóként alkalmazott, minden tervét eljuttatja Agathoklészhez. Ezért bejelentette, hogy szándékában áll elküldeni a flottáját elfoglalni a Szürakuszai közelében fekvő Olümpiont. A tanácsadó titokban ezt az információt átadta Agathoklésznek; de Hamilkar megparancsolta a tengerészeinek, hogy a hajóút során éjszaka titokban térjenek gyorsan vissza. Agathoklész így tévesen csapatokat küldött Szürakuszaiba, hogy megvédje Olümpiont. Serege többi részét éjszaka Hamilkar ellen vezette, akinél úgy gondolta csak kis erők maradtak. De Hamilkar, miután kiszállította nagyszámú seregét a hajókról, hangos kiáltozással az ellenségre támadt és hétezret megölt Agathoklész katonái közül.

2. Hamilkar – aki egy karthágói hajóraj parancsnoka volt -, parancsot adott a kihajózásra és hajóit hazafele vezette. Ám éjszaka megfordult, és partra tette csapatait. Négyezer ellenséget mészároltak le, míg aludtak, a maradék pedig elfutott a csatából. Miután sok foglyot ejtettek, Hamilkar ismét kihajózott.

VII. könyv

50. A kelta nők

A kelták, akiket már régóta polgárháborúk zavarai kínoztak, fegyvert ragadtak egymás ellen és éppen csatát kezdtek volna, mikor feleségeik berohantak a csatatérre és a két sereg közé vetették magukat, megkérve a feleket, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket. A nők ragaszkodtak ahhoz, hogy halasszák el a csatát és a tárgyalások végén a különböző felek boldogan és barátsággal váltak el egymástól. Ezen eset óta a kelta városokban és falvakban, ha vita zajlik a háború, béke vagy szövetkezés kérdésében, a nőkkel mindig konzultálnak. A Hanniballal kötött szerződésükben azt is meghatározták, hogyha a keltáknak valami nézeteltérésük van karthágóiakkal, akkor a vitát a tábornok és a lovasság parancsnoka elé kell utalni; de ha a karthágóiak vádolnak be egy keltát, akkor a kelta nők hoznak ítéletet felette.

VIII. könyv

12. Atilius

Atilius, amikor karthágói fogoly volt, esküvel kötelezte magát, hogy Rómába megy és igyekszik meggyőzni a szenátust, hogy vessen véget a háborúnak, és ha nem sikerülnek a tárgyalások, akkor visszatér a fogságába. Amint megérkezett Rómába, éppen az ellenkezőt tanácsolta a szenátusnak, elárulta nekik a karthágóiak gyengeségét, rámutatott, hol és milyen módon támadhatóak leginkább. A szenátus meg volt róla győződve, hogy tanácsai helyesek, és azt kérték tőle, hogy maradjon velük, hiszen a kényszerből letett eskü nem számít eskünek. A szenátus, felesége, gyermekei, barátai, rokonai könyörögtek neki, gyengéden átölelték és maguk közé vonták. De fülei süketek voltak minden kérésre, megvetette az eskü megsértését és visszatért Karthágóba, tájékoztatta a karthágóiakat arról, milyen csellel szolgálta hazáját és a rómaiak eltökéltségéről. Bosszúból ekkor börtönbe zárták, és miután megkorbácsolták, és miután különböző kegyetlenségeket mértek rá, meggyilkolták.

Publius Cornelius Scipio Africanus Maior mellszobra
(wikipedia)

16. Scipio[23]

1. Scipio, mikor Ibériában híreket kapott, hogy az ellenség[24] azelőtt kezdett akcióba, mielőtt étkezett volna, felkészítette seregét ellenük és különböző manőverekkel késleltette őket. Ezután a nap hetedik órájában,[25] amikor az ellenség már fáradt volt, és ájuldoztak felfrissülés híján, hevesen megtámadta és könnyedén legyőzte őket.

7. Scipio, miután szövetséget kötött Szüphaxszal a masszüliak[26] királyával, átkelt Szicíliába. Míg ő ott volt, Hasdrubal,[27] akinek egy gyönyörű lánya volt, elígérte Szüphaxnak, ha az lemond a Rómával való szövetségről. A házasságra sor került, Szüphax átállt a karthágóiakhoz. Ő [Szüphax] azonnal levelet küldött Scipionak, figyelmeztetve rá, hogy ne jöjjön Afrikába. [Scipio] Tudatában volt, hogy a rómaiak nagy várakozásokat fűztek a Szüphaxszal való szövetséghez, és nyugtalan volt, hogy nem merik megtámadni Afrikát, ha hallják lázadását. Scipio tanácsot hívott össze, és eléjük rakta Szüphax levelét, de éépen az ellenkezőjét állította róla, mint ami benne állt. Úgy tett, mintha Szüphax behívta volna őket Afrikába, s meg lenne lepődve, amiért ilyen sokáig halogatják az expedíciót, és megjegyezte, hogy mielőbb cselekedjenek, különben a szövetségük vele felbomlik. A helyzet ilyetén való lefestése önbizalmat és gyorsaságot öntött a rómaiakba, és arra ösztönözte őket, hogy a kitűzzék a hajóra szállás napját.

8. Amikor néhány karthágói kémet fogtak, ahelyett, hogy a rómaiak szokása szerint kivégezték volna őket, Scipio elrendelte, hogy mutassák meg nekik a tábor minden részét. Miután azok megnézték a férfiakat, akiknek egy része hajítófegyverekkel, mások dárdával gyakoroltak, megint mások fegyvereket javítgattak, vagy kardjaikat élesítették, visszavitték őket Scipio elé. Ő miután szórakoztatta és megvacsoráztatta őket, meghagyta nekik, hogy most menjenek és meséljenek el mindent vezéreiknek amit láttak. A jelentés, amelyet a kémek Scipio nagylelkűségéről, és a római táborban látott előkészületekről tettek aggódásra késztették Hannibalt és megdöbbentették a karthágói hadsereget.[28]

  

20. Gaius[29]

Míg a karthágói flotta, amely nyolcvan nagy hajóból állt, Tündarisznál horgonyzott, Gaius kétszáz triérészével hiába igyekezett őket csatára kényszeríteni, mert azokat visszatartotta a rómaiak nagy túlereje. Ezért aztán száz evezősének felgöngyöltette a vitorláját és elkülönítette őket a többitől, míg a flotta másik felével kibontott vitorlával eltakarta azokat. Ezután sort alakított ki hajóival és megmutatta magát az ellenségnek, akik az ellenség hajóinak számát a látott vitorlák száma alapján becsülték meg. Így azok megkockáztatva a csatát, felvonultak ellenük. Gaius, miután olyan közel értek, hogy már nem menekülhettek el, lecsapott rájuk teljes erejével és könnyű győzelmet aratott.

Jegyzetek:

---

[1] Szintén karthágói hadvezér a Kr.e. V. és IV. század fordulóján.

[2] Az angol szöveg „afrikai”-ját javítom az eredeti görög alapján.

[3] A mandragóra halucinogén hatású mérgező növény, amelynek gyökere és levele megfőzve már nyugtató hatású. Itt mindkét ok szóba jöhet, amiért a borba keverhették az afrikaiak.

[4] Az ókorban gyakran viasztáblákat használtak levelezésre, amely két egymás felé fordított fatáblából állt, belül leviaszozva. Erre írták rá az üzenetet, majd összehajtva lepecsételték.

[5] Az ókori flottáknál bevett gyakorlat volt, hogy éjszakai hajózás esetén az elől haladó parancsnoki hajó fényeit kell követnie a többinek. Himilko észrevétlen kívánt maradni, ezért járt el a leírt módon, elsötétített hajóval.

[6] Az egyik legfontosabb görögök lakta város Szicíliában, a mai Agrigento.

[7] A város helyét eddig nem sikerült azonosítani. Az ütközet Kr.e. 379-ben volt. Lásd: Spence, Ian G.: Historical Dictionary of Ancient Greek Warfare. Boston Way, 2002. p. 135

[8] Kr.e. IV. századi karthágói hadvezér.

[9] Korinthoszi származású szürakuszai-i vezető a Kr.e. IV. század, nehezen dönthető el, hogy demokratikus erős vezető, vagy türannosz volt-e. Mindenesetre jelentős sikerei voltak Karthágó ellen, és élete alkonyán visszavonult a magánéletbe. Életrajzát pozitív elfogultsággal megírta Plutarkhosz.

[10] Az Iszthmoszi játékok az ókori görög világ négy nagy versenyének egyike volt, egyenrangú az Olümpiai játékokkal. Az Iszthmoszi játékokat Timoleón szülővárosa, Korinthosz rendezte meg négyévente.

[11] A módszer alapvetően működőképes, de Karthágóból aligha kivehető a Szicíliában meggyújtott fáklyák száma. Pláne szabad szemmel. Inkább valamiféle nagyobb máglyákkal kivitelezhető a dolog, éjszaka, és talán a közbeeső szigetek közvetítésével.

[12] Háromevezősoros hadihajó, amely a Kr.e. V. és IV. században alkotta az ókori államok hadiflottáinak főerejét.

[13] II. Hierón, Szürakuszai királya Kr.e. 269 és 215 között.

[14] Görög város Szicíliában, a mai Messina.

[15] Ez már a római-karthágói úgynevezett: „pun” háborúk korszaka, abból is az első (Kr.e. 264-241).

[16] A történelemkönyveinkből is ismert Hannibalról van szó, aki a II. pun vagy „hannibal-i” háborút vezette a rómaiak ellen Kr.e. 218-201 között.

[17] libüai nomád törzsek összefoglaló neve, akik Karthágó kiváló könnyűlovasságát adták számos háborúban.

[18] Más kéziratban Flavius áll.

[19] A csata leírása alapján egyértelmű, hogy a legendás Cannae-i csatáról van szó Kr.e. 216-ban.

[20] Éjszaka az ókori hadvezérek az őrségváltásokat tartották számon rendszerint, nem az órákat.

[21] Nem lehetetlen, hogy ez az eset voltaképpen az előzővel azonos eseményt örökített ránk, kissé más leírásban.

[22] Nem Hannibal apjáról, Hamilkar „Barkasz”-ról van szó, hanem egy azonos nevű Kr.e. IV. század végi karthágói hadvezérről.

[23] Scipio Africanus Maior, római hadvezér, aki Zamanál legyőzi Hannibalt Kr.e. 202-ben.

[24] A karthágóiak.

[25] Az ókoriak a nappalt és az éjszakát is mindig 12 részre osztották, így a hét óra reggeli 6 órás napfelkeltével (napéjegyenlésőgkor) számolva 13 órát jelentett, nyáron ennél későbbi, télen korábbi időpontot.

[26] Numida törzsszövetség a mai Tunézia területén, korábban Karthágó szövetségese.

[27] Karthágói hadvezér a második pun háború utolsó szakaszában.

[28] Az eset a háborút végleg lezáró Zamai csata előtt esett meg.

[29] Gaius Atilius Regulusról van szó, a Kr.e. 257. év konzuljáról.

Polüainosz a karthágóiakról - 1. rész

Kicsit visszatérek az ókorhoz, elvégre végső soron mégiscsak ezt szoktam a magam szakterületének tekinteni leginkább, még ha mostanság olyan csapongó is vagyok, mint téli szél az Északi-tengeren. Egy kis forrásközlés fog következni két-három ütemben, méghozzá az ókori író, Polüainosz munkájából. A Sztratégémata karthágóiakról szóló feljegyzéseinek első etapját lehet most elolvasni.

Az eredeti angol szöveg helye az Attalus honlapján található meg.

Szürakuszai városa az ókorban, 3D rekonstrukció
https://www.cs.drexel.edu/~crorres/

Polüainosz: Stratégémata

I. könyv

27. Gelón[1]

1. A szürakuszai-i Gelón, Deinomenész fia, hadvezérnek nevezték ki a karthágói Himilko elleni háborúban. Miután vitézségével legyőzte az ellenséget, elment a népgyűlésre és beszámolt vezérsége eredményeiről: a háború költségeiről, időtartamáról, fegyverekről, lovakról, hajókról. Miután nagyon megdicsérték mindezért,  levette páncélját és fegyvertelenül lépett közéjük: „Így fegyvertelenül”- mondta „átadom magam nektek, hogyha valaki úgy érzi megsértettem, vagy elnyomtam egyeseket közületek, sújtson rám fegyveretek!” Minden jelenlevő válasza taps volt, akik elismerték, hogy ő a legvitézebb és legjobb az összes tábornokuk közül. Erre azt válaszolta: „Akkor a jövőben is vigyázzatok, hogy hasonló vezetőket válasszatok!” De ők így válaszoltak: „Nincs más ilyen vezetőnk!” Ezért másodszor is hadvezérré választották, amivel megnyitották az utat előtte, hogy Szürakuszai zsarnoka legyen.

2. Amikor Himilko, Karthágó királya[2] betört Szicíliába, Gelón, a szicíliaiak türannosza ellene vonult, de mert megkockáztatni egy csatát. Ehelyett ruhát cserélt Pediarkhosszal, aki az íjászok parancsnoka volt és megjelenésében nagyon hasonlított rá, és megparancsolta neki, hogy vonuljon ki a táborból és mutasson be áldozatot az oltároknál. Pediarkhoszt íjászok csapata követte fehér ruhákba öltözve, mirtuszágakkal kezükben, de íjaikat titokban ruhájuk alá rejtették. Parancsot kaptak, hogy íjaikat használják Himilko ellen, amint meglátják, hogy hozzájuk hasonlóan kivonul áldozatot bemutatni. Amikor Himilko, nem gyanítva a cselt, előállt, hogy áldozatot mutasson be, hirtelen nyílzápor csapott le rá, miközben elvégezte a szertartásokat és italáldozatot ajánlott fel.

3. Néhány dór, akik készek voltak emigrációba vonulni, áthívták Gelónt Szicíliába, hogy megdöntsék Megara államát. Ugyanebben az időben Gelón hatalmas bírságot szabott ki Diognétoszra, Megara vezetőjére. Amikor Diognétosz megpróbált adót kivetni, hogy kifizethesse a bírságot, a polgárok megtagadták ezt és csatlakoztak a Szürakuszai telepesekhez, mondván ők Geln alattvalói.

28. Thérón[3]   

1. Thérón a karthágóiak elleni csatában megfutamította az ellenséget. De a szicíliaiak az ellenség táborában azonnal a sátrak kirablásába kezdtek, és míg ezzel foglalkoztak, elsöpörték őket az ibérek, akik a karthágóiak támogatására érkeztek. Thérón észrevéve a vérontást, amely valószínűleg bekövetkezik, egy csapat emberrel megkerülte a tábort és felgyújtotta a legtávolabbi sátrakat. Az ellenség, amely elvesztette sátrait, és most látta lángolni a táborát, visszasietett a hajóira; de a szicíliaiak közelről követve őket, legtöbbjüket megölte mielőtt felszállhattak volna hajóikra.

2. Thérón, Miltiadész fia

Szelinusz lakosságát legyőzték a karthágóiak, és halottaik borították a csatateret. Az ellenség olyan szorosan loholt a nyomukban, hogy nem mertek visszatérni, eltemetni halottaikat, ugyanakkor megrémültek attól, hogy elhanyagolják és temetetlenül hagyják őket. Ebben a vészhelyzetben Thérón megígérte, hogyha adnak neki háromszáz szolgát fát vágni, akkor ő elégetteti a holttesteket és sírhelyet állít nekik. „Ha nem sikerülne a próbálkozás –folytatta -, és áldozatul esnénk az ellenségnek, a város nem veszítene többet, mint egyetlen polgárt és háromszáz rabszolgát.” Szelinusz lakosai elfogadták az ajánlatot és megengedték neki, hogy azokat a rabszolgákat válassza ki, akiket akar. Ennek megfelelően kiválasztotta azokat, akiket a legaktívabbnak, legerősebbnek talált, és kivezette őket bárdokkal, baltákkal és fejszékkel felfegyverkezve azon ürügy alatt, hogy fát vágat a halotti máglyához. De miután egy kissé eltávolodtak a várostól, Thérón meggyőzte őket, hogy lázadjanak fel uraik ellen, és késő éjjel visszatértek a városba. Miután jelentkezett az őrségnél, azonnal felismerték, de amint beengedték, levágták az őröket. Ezután saját ágyukban megölette azokat a polgárokat, akik valószínűsíthetően veszélyt jelentettek terveire, uralma alá vonta a várost és megtette magát Szelinusz zsarnokává.

29. Hierón[4]

1. Amikor az ellenség[5] előkészületeket tett a folyón való átkelésre, Hierón a hoplitáit arra a helyre küldte, ahol át akart gázolni a folyón; és elrendelte, hogy lovasai és könnyűgyalogosai vonuljanak feljebb a folyón, azt színlelve, hogy egy másik ponton is át akar kelni. Amikor az ellenség észrevette ezt, ők is feljebb vonultak csapataikkal, hogy megakadályozzák feltételezett szándékában. Közben Hierón végrehajtotta az átkelés hoplitáival, könnyen elsöpörve a kis erőt, amit ellenfelei otthagytak vele szemben. Amint átkeltek a túloldalra, leadta a jelet a lovasságnak és a könnyűgyalogságnak, akik azonnal visszatértek és átkeltek a folyón az első ponton, ahol Hierón és hoplitái vissza tudták verni az ellenség támadásait.

II. könyv

11. Pharakidasz[6]

Miután a karthágóiak hadat üzentek Szürakuszainak, Pharakidasz megtámadott egy karthágói hajórajt és elfogott kilencet a hajóikból. Annak érdekében, hogy átjusson az ellenséges flotta vonalain, amely sokkal nagyobb volt, a [az elfogott - HG] hajókat megrakta saját katonáival és tengerészeivel. A karthágóiak felismerve saját hajóikat, feltételezték, hogy azok barátiak, és így lehetősége nyílt számára, hogy akadály nélkül bejusson Szürakuszai kikötőjébe.[7]

V. könyv

2. Dionüsziosz[8]

1. Dionüsziosz, Hermokratész fia, a szürakuszaiak szolgálatában állt, mint a hadvezérek titkára. Amikor a szürakuszaiak egy sikertelen karthágóiak elleni háború miatt tábornokaikat bepanaszolták, Dionüsziosz odáig merészkedett, hogy árulással vádolta meg őket. Vádja következtében néhányukat kivégezték, másokat pedig száműztek. Azután úgy tett, mintha veszély fenyegetné azok támogatóinak intrikái felől, vagy azok felől, akiket miatta elítéltek vagy elfogtak. Ezért, bár még tartott a Karthágó elleni háború, személyi testőrséget kapott. Az ő segítségükkel ellenőrzése alá vonta Szürakuszait, ő lett a valaha volt legnagyobb zsarnok a városban; idős korában halt meg, és a hatalmat fiának adta át.

6. Amikor Himilko elzárta Motüa kikötőjét, Dionüsziosz kivezette katonáit a városból, és letáboroztatta embereit az ellenséggel szemben, akik a kikötő szájánál voltak. Azt mondta, hogy embereibe bátorságot akar önteni és gyakoroltatni velük a patraszállást. Egy napon, kihúzatta mintegy nyolcvan hajóját egy húsz stadion széles[9] sima, sáros partszakaszra, amely egy hegyfok alatt terült el a kikötő egyik oldalán, és megerősítette a területet fakarókkal. Himilko félt, hogy miután Dionüsziosz így biztosította saját hajóit, lehetősége lesz hátba támadni a karthágóiakat, és a kikötőbe zárni azokat. Így visszavonta inkább flottáját az első alkalmas széllel, és hagyta, hogy a kikötő Dionüsziosz kezébe kerüljön, a várost pedig békén hagyta.

Motüa kikötőjének bejárata (rekonstrukció) - wikipedia

9. Amikor a karthágóiak megtámadták Szürakuszai területét háromszázezer emberrel, Dionüsziosz, aki erődítmények és erődök építésével biztosította azt, követeket küldött, hogy békét kössenek azzal a feltétellel, hogy átadja az erődöket és várakat. A karthágóiak azonnal elfogadták a feltételeket, mivel nagyon elégedettek voltak, hogy az erődöket és várakat csata nélkül kaphatják meg, és jelentős helyőrségeket hátrahagyva eltávoztak. De Dionüsziosz ezt követően sikeresen megtámadta az elvonuló sereget, amelynek létszáma jelenősen lecsökkent a különböző helyekre kiküldött különítmények miatt.

17. Dionüsziosz arra kötelezte a karthágóiakat, hogy nagyon magas váltságdíjat fizessenek az általa elfogott embereikért; de a karthágói szolgálatban álló elfogott görögöket elengedte mindenféle váltságdíj nélkül. Emiatt a karthágóiak gyanakodni kezdtek a görögökre, és elbocsátották szolgálatukból a görög zsoldosokat. Így Dionüsziosz megszabadult ezektől a görögöktől, akik félelmetes ellenségek voltak.

3. Agathoklész[10]

3. Agathoklészt arról tájékoztatták, hogy Szürakuszai vezetői közül többen lázadásra készülnek ellene, így egy ünnepélyes áldozatbemutatást rendezett a karthágóiak feletti győzelem alkalmából. A lakomára, melyet ezen alkalomból tartott, meghívta azt az ötszáz személyt, akik állítólag a legellenségesebbek voltak kormányzásával szemben. A bankett a legpompásabb és legnagyszerűbb volt. Miután a társaság már meglehetősen részeg volt, ő maga egy tarentumi stílusú skarlátvörös köpenyt tekert maga köré, a kör közepére lépett, énekelt, hárfán játszott és táncolt nekik; amitől jókedv és mulatság lett. Mikor a hangulat a tetőfokára hágott, Agathoklész visszavonult, mondván fáradt és ruhát kell váltania. Rögtön számos fegyveres rohant be, akiknek éles kardjától elhullottak a bentiek, senkinek sem adva kegyelmet.

5. Amikor Agathoklész hozzákezdett Karthágó elleni hadjáratához, hogy próbára tegye emberei elszántságát, egy kiáltványt tett közzé, hogy aki felmentést szeretne a az expedíció alól, az szálljon partra és vigye el a fedélzetről minden vagyonát. Mindazokat, akik éltek ezzel, kivégeztette, mint árulók és gyávák; és megdicsérte azok bátorságát és hozzá való ragaszkodását, akik a hajókon maradtak; majd 60 hajóval Afrika felé vette az irányt. Amint [ott] kiszálltak katonái, felgyújtatta hajóit; hogy emberei nagyobb elszántsággal harcoljanak, látván, hogy meg vannak fosztva minden segítségtől, ha menekülnének. Ezekkel a fortélyokkal Agathoklész legyőzte a Karthágóiakat különféle csatákban, és sok afrikai város urává vált.

6. Agathoklész kérte a szürakuszaiakat, hogy adjanak mellé kétezer embert egy Fönícia elleni expedícióra, ahol – állította – egy érdekében eljáró csoport megígérte neki, hogy az országot birtokába juttatja. A szürakuszaiak hittek neki, és elküldtek neki mindent, amire szükséges volt. Amint megkapta ezeket, nem gondolt tovább a föníciai expedícióra, sőt szövetségesei ellen alkalmazta erőit, és lerombolta Tauromenion erődítményeit.

7. Agathoklész békét kötött Hamilkarral, aki visszavonta erőit és visszatért Afrikába. Agathoklész gyűlésbe hívta a szürakuszaiakat. „Ez az az óra” – mondta „amelyre mindig is vágytam, hogy láthatom a honfitársaimat élvezni a teljes szabadságot. ” Miután ezt mondta, levette köpenyét és kardját, kijelentette, hogy mostantól egyszerű magánszemély. Hazafisága és mértékletessége láttán a polgárok önként kötelezték őt az állam vezetésére. De ő kevesebb, mint hat nap múlva sok polgárt halálba kergetett, több mint ötezret száműzetésbe kényszerített, és uralma alá vette Szürakuszait.

7. Daphnaiosz[11]

A szürakuszaiak és az itáliaiak csatát vívtak a karthágóiakkal, a szürakuszaiak a jobb oldalon, az itáliaiak a bal felől [sorakoztak fel]. Daphnaiosz hangos zavarodott zajt hallott balról, és oda sietett. Az itáliaiakat szorongatott helyzetben találta, és tudták tartani magukat. Amikor visszatért a jobb szárnyra, azt mondta szürakuszaiaknak, hogy baloldalon győztek, és egy újabb erőfeszítés részükről tejessé tenné a diadalt. A szürakuszaiak bízva tábornokuk jelentésének igazában, bátran megtámadták a barbárokat és legyőzték őket.[12]

8. Leptinész[13]

1. A karthágóiak, akik Pakhünoszhoz[14] hajóztak, ott partra szálltak és feldúlták a környező vidéket. Leptinész elrejtett néhány lovas egységet, hogy éjjel üssenek rajtuk, másoknak pedig megparancsolta, hogy találjanak módot a karthágói tábor felgyújtására. Amint a karthágóiak észrevették, hogy sátraik és poggyászaik lángolnak, siettek vissza amilyen gyorsan csak lehet, hogy mentsék, ami menthető. De míg ezen igyekeztek, megtámadta őket a lovasság és nagy mészárlás közepette a hajóikhoz űzte őket.

9. Hanno[15]

Amikor Hanno Szicília mellett haladt el, Dionüsziosz jelentős flottát küldött, hogy elfogják. Amikor a flotta már csaknem utolérte, Hanno behúzatta a vitorlákat, mire az ellenség, aki látta ezt, hasonlóan cselekedett. Hanno ezután elrendelte, hogy emberei a lehető leggyorsabban [ismét] bontsák ki az összes vitorlát. Az ellenség nem látta világosan mi történik, összezavarta őket a hirtelen cselekedete, mert nem voltak olyan ügyesek a tengeri manőverezésben.

Jegyzetek:

---

[1] Gelón, Gela és Szürakuszai türannosza a Kr.e 485-478 között.

[2] A görög források gyakran királynak (baszileusz) nevezik a Karthágót vezető két hivatalnokot (suffet).

[3] Thérón, Akragasz türannosza Kr.e. 488 és 473 között, Gelón szövetségese.

[4] I. Hierón, Szürakuszai türannosza Kr.e. 478-467, Gelón testvére.

[5] A karthágóiakról van szó.

[6] Spártai hadvezér, aki ekkoriban úgy látszik Szürakuszai szolgálatában állt.

[7] Az eset Kr.e. 397-ben történt, az esetet Frontinus is megemlíti: Frontinus: Stratagemata, 1.4.12.

[8] I. Dionüsziosz, Szürakuszai türannosza Kr.e. 405-367 között.

[9] 1 stadion mintegy 184 méter.

[10] Szürakuszai türannosza és királya Kr.e. 317 és 289 között.

[11] Szürakuszai-i tábornok a Kr.e. V. század végén.

[12] Minden bizonnyal a Kr.e. 406-ban folyó harcok során történt az eset.

[13] Szürakuszai-i hadvezér, I. Dionüsziosz király testvére.

[14] A mai Capo Passero hegyfoka, Szicília délkeleti csücske.

[15] Több karthágói hadvezér neve, itt egy Kr.e. IV. században élt parancsnokról van szó. A karthágóiak névadásban nem voltak túl ötletesek, szinte minden hadvezérük Hanno, Himilko, Hannibal vagy Hasdrubal…