Négy tábori levelezőlap a második világháború idejéből

 Négy tábori levelezőlap a 

második világháború idejéből

Kolléganőmtől, Erikától kaptam az alábbi második világháborús levelezőlapokat digitalizálásra és értelmezésre, de gondoltam megosztom itt is a blogomon, ha már engedélyezte számomra. A levelezőlapok szövegét helyesírásilag javítva, központozásban egyszerűsítve közlöm.

Négy tábori levelezőlapról van szó, amelyből igazán kettő mondható kifejezetten érdekesnek, egyik a rajta található nyomat, másik az anyaga miatt. A levelezőlapok feladója Sulyok Andor ménfőcsanaki lakos volt, aki békeidőben postásként dolgozott, ami akkoriban tekintélyes hivatalnak számított. Andor 1906-ban született Ménfőcsanakon, legalábbis ez áll a Honvédségi Közlönyben. Ménfőcsanak azonban csak 1934-ben egyesült így ez nem teljesen pontos. Andor csanakhegyi volt egy említés alapján. Ráadásul a Hadtörténeti Intézet és Múzeum adatbázisa szerint 1920-ban született, bár szerintem ez lehet a hibás adat. Az biztos - ebben egyetértés van -, hogy édesanyja Sulyok Rozália volt és tartalékos őrmesterként szolgált a Don-kanyarban. Édesapja nevét utolsó levelezőlapjáról is megtudhatjuk, Sulyok Péter. Andor már az orosz frontra küldése előtt is szolgált, mivel első levelezőlapja az erdélyi bevonulás idejéből maradt fenn, nyilván az akkori teljes mobilizáció jegyében besorozták. 

Ez a zöld lap Sarmaságon került elküldésre 1940. szeptember 13-án, és szöveg nem is nagyon van rajta, mivel nem is nagyon fért volna rá a Sarmaság Magyarországhoz való visszatértét ünneplő ábrázolás (nyomat?) mellett. Szövege mindössze ennyi: "Sokat gondol rád szerető bátyád: Andor". Sulyok Andor ekkor egy dandártörzsben szolgált, mint kiderül a feladó adataiból, a címzett pedig huga, Erzsébet. Szinte bizonyos korábbi előélete (postai szolgálat) és későbbi szolgálati helye (II. híradózászlóalj) alapján, hogy már ekkor is híradó csapatnál lehetett beosztva.  

Erdélyért végül nem lett háború, de mikor 1942-ben Andor Oroszországba került, már más volt a helyzet. Kevés információval bírok itteni ténykedéséről, de néhány dolog így is megállapítható. Hősünk egy későbbi adat - veszteségi jelentés - szerint a II. híradózászlóaljnál szolgált. A híradózászlóalj Török István alezredes parancsnoksága alatt a VII. hadtest alá tartozott, így Sulyok a Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg déli szárnyán szolgálhatott a Don folyó elérését követően. A korábbi előrenyomulásban biztosan részt vett, mert levelezőlapjaiban megemlékezik a szovjet csapatok nyári üldözéséről. Sulyok Andor két fennmaradt levelezőlapja is 1942. júniusából van keltezve. Az első nyírfakéregre lett írva 1942. június 13-án, és szintén Erzsébetnek címezte:

"VI. 13-kán kis hugom itt küldök egy kis tábori lapot. Orosz nyírfából faragtam. Tedd el gyűjteményed közé! Sokszor csókol szerető bátyád: Andor"

A meglehetősen nehezen olvasható, bár jó állapotban fennmaradt nyírfakéreg levelezőlapot egy héten belül egy másik követte. Ez a "tábori zöld" lap már némileg részletesebben számolt be az író helyzetéről:

"VI. 20-án. Kedves hugom most igazán nem panaszkodhattok, elég sűrűen írok, ha nem is kapjátok meg mind, legalább némelyik eljut hozzátok. Én jól vagyok, zenehallgatásban is van bőven részünk. Ezek a muszkák nagyon vendégszerető emberek, alig látnak meg bennünket, máris üdvözölnek, igaz mi sem maradunk adósok, megfelelő fogadjistennel válaszolunk és menetelünk utánuk, hogy tovább is élvezzük vendéglátásukat. Írjatok kis hugom sűrűbben, had halljak valami híreket hazulról. Csókol szerető bátyád: Andor"

Hogy utána decemberig mi történt Sulyok Andorral, azt nem tudom. Utolsó fennmaradt lapja szerint 1942. december közepén érkezett vissza a frontvonalba. Hogy sebesülés, vagy szabadságolás miatt volt távol egy darabig, azt nem sikerült kiderítenem. Ez a lap szüleinek íródott Ménfőcsanakra 1942. december 19-én, közvetlen a csapatokhoz történő visszatérte után.

"Édes jó Szüleim! Szerencsésen megérkeztem erre a csúnya muszka földre. Most egy kicsit furcsa megszokni a hideget, sőt ma is igen havazik. Édes jó Szüleim, kívánok maguknak kellemes és örömteljes karácsonyi ünnepeket gyermeki szeretetemmel és szívem minden melegével együtt leszek [magukkal] gondolatban! Csókolja mindnyájukat szerető fiuk: Andor"

Úgy tűnik Sulyok híradó őrmesternek még kicsit több mint egy hónap volt hátra az életéből, ugyanis a januári szovjet offenzíva számára végzetesnek bizonyult. Egyelőre jobb híján ugyanis azt kell elfogadnom - a katonahőseink adatbázis alapján -, hogy Sulyok Andor tartalékos őrmester a szovjet offenzívát követő magyar  visszavonulás során, 1943. január 25-én eltűnt. A család egyelőre nem tudott ezzel kapcsolatban mit mondani, mindenesetre Sulyok Andort 1943. márciusában - ezek szerint poszthumusz - kitüntették a Magyar Bornz Érdeméremmel hadiszalagon az ellenség előtt teljesített kiváló szolgálatáért (Honvédségi Közlöny, 1943. 13. sz. 325.o.). Úgy tűnik jelen tudásom szerint, hogy Sulyok Andor utolsó fennmaradt életjele a december 19-i levelezőlapja szüleihez. 

Megjegyzés rovat: 

A második világháborús híradó alakulatok tevékenységéről és felépítéséről nemrég jelent meg egy kiváló összefoglalás: 

Ternyák-Mikita-Horváth-Solti: A magyar katonai híradás története II. Bp.: Zrínyi, 2024

Könyvajánló - Ványai Márton: A magyar 2. hadsereg doni katasztrófája

 Könyvajánló:

Ványai Márton:

A magyar 2. hadsereg doni katasztrófája

Budapest: Peko, 2023

200 oldal

Sorozat: Hadiakadémia

Nem csekély meglepetéssel - és persze örömmel - vettem tudomásul, mikor kiderült, hogy a Hadiakadémia sorozat új kötete a magyar 2. hadseregről fog szólni - már többször írtam a sorozat könyveiről, de az utóbbi időben a félszigeti hadjáratról és a znaimi csatáról szólók egészen parádésak -, ráadásul forráskiadvány lesz. A források fontosságát a történelemben nem lehet eléggé hangsúlyozni, ráadásul az szovjet adatok beépítése a magyar szakirodalomba sokáig nehézkes volt, hiszen először a titkosítások, majd a kivesző orosz nyelvismeret fektetett akadályt ez elé. Ványai Márton már többször közzétett szovjet levéltári anyagokat Budapest ostromáról a Clio Intézetnél vagy a Hadtörténelmi Közleményekben, és most a második világháború számunkra leginkább ismert katonai eseményéről adott ki szovjet levéltári anyagokat magyarul, a Don menti 1943-as januári harcokról. 

A szovjet levéltári források az utóbbi években már messze nem elérhetetlenek, sőt kifejezetten jó minőségben kutathatók az internet segítségével. A pamyat-naroda.ru oldalon óriási mennyiségben tesznek fel válogatott anyagokat bárki számára elérhetően, ami mindenképpen értékelendő. Megfelelő orosz tudás mellett igazi kincsesbánya.  Persze szovjet források esetén fokozottan érvényes, hogy kritikával kell hozzájuk nyúlni. Hogy mennyire vigyázni kell velük, arra nagyon jó példa Krausz Tamás és Varga Éva Mária 2013-as könyve, amely kapcsán személyeskedésbe is átforduló vita bontakozott ki annak idején. Krauszék kötetében a források hitelessége erősen kérdőjeles. Egészen nyilvánvaló ugyanis, hogy egy utólagosan, 3-4 évnyi rabság után a magyar hadifogolytól kikényszerített vallomás valóságtartalma meglehetősen kétséges. Jó példa van erre Számvéber Norbert e kötethez írott kritikájában. Eszerint Zachár Sándor vezérkari ezredes 1947-ben a szovjet hatóságok előtt úgy "emlékezett", miszerint:

"az utasításban például szó volt arról, hogy szükség esetén bármilyen települést fel lehet gyújtani, megfélemlítés céljából a helyszínen agyon lehet lőni nem csak a partizánokat, de azokat a személyeket is, akiket a partizánokkal való kapcsolattartással gyanúsítana..."

Holott az említett "utasítás" nem is utasítás, ráadásul ilyen mondat nincs az említett útmutatóban, ellenben leírják benne, hogy a lakosság bizalmát el lehet nyerni igazságos és emberséges bánásmóddal. Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, Zachár miért emlékezett "rosszul". Minden történelmi forrás kritikát igényel, de a szovjet források esetén olyan sok a torzító tényező (háborús bűneik elkenése, az ellenség démonizálása, stb.), hogy sok esetben szinte hasznavehetetlenek a tényleges történések megállapításához. A szovjet hatóságok minden felelősséget  az atrocitásokért igyekeztek a tengelyhatalmak csapataira rátolni, miközben maguk a szovjet partizánok sem éppen földre szállt angyalok voltak, sőt... A szovjet visszaemlékezések - különösen a 80-as évek előtt kiadottak - nagyrészt eleve propagandacélokból íródtak, így nem "hangozhattak" el benne kritikus mondatok. Szinte kizárólag hithű kommunisták írták őket, akik gondosan őrizték a titkaikat, és mentegették a hibákat, amelyek százezrek életébe kerültek. Nagyon ritka az olyan memoár, mint Manszur Abduliné, aki képes volt viszonylag őszinte írást kiadni kezei közül - bár messze nem elfogulatlan persze -, és sokkal több a Ljudmilla Pavlicsenko-féle, amelyekről nehéz eldönteni, hogy mennyi benne a valóság. Talán hosszú volt ez bevezetőnek, de mindenképpen szükségét éreztem, mert kapcsolódik a könyvhöz.

Ványai Márton válogatása mintegy fél tucat primer forrásból tevődik össze, amely a magyar 2. hadsereggel szemben álló szovjet 40. hadsereg, 18. lövészhadtest és 3. harckocsihadsereg harcászati jelentéseiből áll, amihez előzményként csatlakozik a tervezési fázist bemutató dokumentum a Voronyezsi front részéről, illetve a harcokat támogató szovjet 2. légi hadsereg utólagos összefoglalója a januári tevékenységéről. A kötet voltaképpen e jelentések hiátusokkal közölt magyar fordítása, amelyeket Ványai bő kommentárja magyaráz. Némileg csalódást okozott számomra a kötet terjedelme, hiszen igencsak vékonyka a kiadvány, ráadásul maguk a források talán kétharmadát ha kiteszik a 200 oldalnak (Ványai szövege az alapszöveg, míg a forrásrészletek szürke hátteret kaptak, így élesen megkülönböztethető a kettő). A legértékesebb talán a tervezési fázist közlő első fejezet, amely bemutatja a magyar hadsereg ellen felvonultatott szovjet erőket, illetve azok felkészülését az offenzívára. Az adatok jól jelzik, hogy a szovjet fél - ahogy eddig is tudtuk - az egész frontszakaszt nézve nem volt létszámfölényben, ugyanakkor teljes páncélos- és légifölényt élvezett offenzívája során, míg az áttörési pontokon létszámfölényt is. Mivel a szerző olyan jelentéseket válogatott ki, amelyek kevéssel a támadás után készültek, még maradtak benne olyan kritikai megjegyzések, amelyek jelzik, hogy a hadművelet célja nem teljesült maradéktalanul: ebben az esetben ugyanis a magyar 2. hadsereg sokkal nagyobb részét sikerült volna bekeríteni, és ez ténylegesen nem történt meg: a honvédek több mint fele kijutott a tervezett katlanból. A szovjet jelentések - Ványai szerint - szépen egybevágnak a magyar szakirodalom megállapításával a magyar hadsereg veszteségeit tekintve, és közvetve megerősítik az eddig is feltételezett számokat (nagyjából 96 ezer főnyi veszteség január 1. és április 6. között, amiből a szovjet összesített jelentés szerint 38.650 fő esett fogságba). Ez az adat hihető, hiszen a hadifoglyok megszámolhatóak, a leadott létszámok ellenőrizhetőek voltak, és később is gondokodni kellett elszállításukról és ellátásukról (már amennyire ezt a szovjet hatóságok megtették...). Ugyanez nem mondató el minden esetben. A 18. lövészhadtest 336 zsákmányolt és 30 elpusztított harckocsiról számolt be, miközben a sávjában velük küzdő magyar és német harckocsizóknak talán ha harmadennyi silány minőségű bevethető tankjuk volt az összecsapások kezdetén! Lépten-nyomon kiütközik, hogy a szovjet forrásokat minden esetben egybe kell vetni az ellenoldal lehetőségeivel és ismert adataival, mert megbízhatóságuk rendkívül egyenetlen. A szovjet veszteségek Ványai szerint nagyjából egybeestek az előzetesen vártakkal, ami legalábbis érdekes. Ugyanakkor a szovjet adatok alátámasztják, hogy a magyar honvédek keményen védekeztek, sok esetben még reménytelen helyzetben sem adták fel a harcot, és azt is leírták előzetesen, hogy a magyaroktól keményebb ellenállás várható, mint az olaszoktól! Mi sem áll távolabb tehát azoktól a legendáktól, hogy a Don-kanyarban a magyar katonák leszerepeltek. Egyszerűen az adott körülmények között, bevethető tartalék nélkül - ezt csak a német felsőbb vezetés utasíthatta ugyanis - nem volt valós esélyük a támadás visszaverésére. A csata abban a pillanatban eldőlt, hogy a honvédek kénytelenek voltak elhagyni állásaikat és kiszorultak a nyílt hómezőkre. 

Nagyon érdekes az a fejezet is, amely azt mutatja be, hogy milyen kritikai megjegyzéseket fűzött a szovjet hadvezetés az alapvetően sikeres hadművelethez. Itt is megfigyelhető, hogy 1943-ra a szovjet tábornoki kar kezdi levetkőzni azt a sok vereséghez vezető korábbi nézőpontot, hogy jobb valami nagyot mondani a felettesek felé, mintsem igazat. Ez utóbbi nézet egyébként a történelem minden hadseregében előfordult, előfordul és elő fog fordulni a jövőben is. Persze a mértékek változatosak, és egy olyan hadseregnél, amelyet elsősorban a félelem tart össze, különösen gyakori. A szovjetek sem juttottak e téren túl magasra soha, egyszerűen nem "érte meg" az igazat jelenteni. Rendszeres volt az ellenségnek okozott veszteség felülbecslése, a saját erők adatainak meghamisítása és a hibák - félelemből - történő lepapírozása.

Ad-e hozzá valamit e forráskiadvány az eddigi tudásunkhoz? Természetesen igen, bár nem túl sokat, ahogy ezt Ványai is megemlíti. Számomra leginkább a szovjet hadműveleti tervezést bemutató rész tetszett, amely bizonyítja, hogy 1943-ra azért jelentősen előreléptek ezen a téren. A logisztikai előkészítésben és az események előrejelzésében meglehetős ügyességre tettek már szert, ugyanakkor a kivitelezés és a precíz adminisztráció továbbra sem tartozott az erősségeik közé, az őszinteségről nem is beszélve. Az viszont nagyon fontos, hogy mégiscsak kapunk számokat, megtudjuk, hogy a szovjetek mennyi harckocsit, tüzérségi löveget vetettek be, és még olyan érdekességeket is, hogy a logisztika mennyi benzint és más üzemanyagot juttatott ki a csapatokhoz az akció megkezdése előtt. A saját csapataikról írt adataikat többé-kevésbé talán elfogadhatjuk. Azt is tisztázzák ezek források, hogy a szovjetek nem tudatosan "szivatták" meg a Cramer-csoportot, hanem a német vezetés reakciója volt lassú és hibás. A kötet számos érdekessége mellett összességében kicsit mégis csalódás volt számomra, mert többet vártam. 

Ezt a csalódást másoknál is tapasztaltam ismerőseim körében. Igazat kell nekik adnom abban, hogy a szovjet katonák visszaemlékezései (7. fejezet) semmit sem adnak a kötethez. Jó, hogy le lettek fordítva, de nem igazán hasznosak, és nagyon rövidkék. Egyesek azt mondták nekem, hogy a szovjet adatok a magyar seregnek okozott veszteségekről teljesen légből kapottak. Nem tudom cáfolni. Olyan mennyiségű felszerelést fogtak el állításaik szerint a szovjet erők, amiknek a magyar hadrendben nem igazán van fedezete.... Ugyanakkor szükség van az ellenség/ellenfél álláspontjának megismerésére, akkor is, ha az éppen nem tetszik nekünk, vagy nem áll összehangban a mi megállapításainkkal (se a valósággal). Enélkül nem lehet történelmet írni, és megérteni az eseményeket. A szovjet forrásokat egyszerűen ki kell adni magyarul is, ha azok hozzáadnak a jelenlegi tudásunkhoz. Az már nem Ványai Márton hibája, hogy ezek olyanok, amilyenek. Nyilvánvalóan egy szovjet jelentés és egy német jelentés között nagy minőségbeli különbség van a háború nagy részére nézve. 

A kötetben található egy 62 térképrészletet tartalmazó melléklet fotópapíron, amelyek szintén a pamyat-narodna.ru oldalról származnak, ugyanakkor annyira szétaprózva mutatják az eseményeket, hogy a legtöbb szelvény értékelhetetlen önmagában. Kevesebb, ám nagyobb részletben jobb lett volna ezeket közölni (mint például a védőborítón történt!), és ha már a forrásokhoz kommentár is járult, talán egy-egy térképvázlat hasznos lett volna. 

A kiadvány hozza a Peko-tól megszokott magas színvonalat. Továbbra sem szeretem, hogy a védőborító alatt semmi nincs a kötéstáblán, de a kötés erős, a könyv fizikai megjelenése esztétikus és szép. A papír minősége kiváló, a fotópapír használata értékelendő, és a szöveg is gondozott. Szerkesztési, elírásbeli hibákra nem emlékszem. 

Nem ez lesz a kedvencem a Hadiakadémia sorozatban, de ennek is ott a helye minden hadtörténelem iránt érdeklődő olvasó polcán. 

Pontszám:

Hét T-34-es a tízből.

7/10 pont

Könyvajánló: Douglas E. Nash: A lemenő nap utolsó sugarai

  Könyvajánló:

Douglas E. Nash: 

A lemenő nap utolsó sugarai

1. kötet: A IV. SS-páncéloshadtest és a varsói csaták, 1944. július-november

Debrecen: Hajja & Fiai, 2023

639 oldal

Eredeti cím: From the Realm of Dying Sun, Volume 1., 2019

ford.: Moczok Péter

(20. századi hadtörténet)

Maradunk ugyan ma is a könyveknél, de egyszersmind visszatérünk a történelemhez. Nagyon megörültem, mikor 2022 végén hírt kaptam róla, hogy Douglas E. Nash három kötetes összefoglalója a IV. SS hadtest 1944-45-ös működéséről lesz a Hajja Kiadó 20. századi hadtörténet című sorozatának következő dobása, mivel ilyen monumentális és minőségű összefoglaló munka második világháborús magasabb egységről ritkán jelenik meg Magyarországon, ráadásul a hadtest története több szálon is kapcsolódik a korabeli magyar hadtörténelemhez. Magyarországon sajnos a II. világháborút követően nem volt divat sokáig alakulattörténeteket írni - az I. világháborút követően még sok ilyen jelent meg, elsősorban ezredekről -, ebben a hadtörténetírásunk igencsak nagy adóságot halmozott fel, amit csak az utóbbi évtizedekben kezdett el törleszteni. Még az 1848-49-es alakulatok többségének története sincs tisztázva (bár szerencsére szaporodnak az ilyen tanulmányok), a II. világháború kapcsán meg alig-alig van ilyen. Némiképpen ezért meglepő, hogy a Hajja és Fiai egy német hadtestről szóló három kötetes monográfia kiadásába vágott bele, bár az kevésbé az, hogy egy Waffen-SS hadtestet szemelt ki, hiszen utóbbiakra lényegesen nagyobb az érdeklődés általában. Sajnos vagy nem sajnos, de tény, hogy míg mondjuk a német XXVI. hadtest harcai kevés érdeklődőt vonzanának be címmel, addig egy SS-hadtest az más tészta. De A lemenő nap utolsó sugarai egyértelműen telitalálat nálam, igaz, nem a hadtest SS jellege miatt. 

Ez a kötet ugyanis komoly hadtörténelmi mű, amely elsőként mutatja be nagy közönségnek magyarul - ráadásul populárisan - a vezérkarok működését, jelesül egy hadtest vezérkaráét. Nash - aki maga is ezredes - részletesen eligazít minket egy második világháborús német hadtest működésében, az 1944-ben aktuális szabályzatok és állománytáblák alapján. Elmeséli melyik vezérkari tisztnek mi volt a funkciója, feladata és mekkora stáb állt rendelkezésére ennek ellátásához. Megtudjuk, hogy 1944 őszén éppen ki töltötte be a posztot a IV. SS-hadtestben, milyen előélettel. Ilyen mélységben még szerintem sosem olvashattunk egy hadtest felépítéséről, működési struktúrájáról, pláne nem a sokszor teljesen feledés homályába vesző hadtestközvetlen alakulatok fontosságáról és szerepéről. Ha német SS alakulatokról esik szó hadtörténelmi művekben, szinte mindig a jól ismert SS-hadosztályok kerülnek előtérbe, mint a Totenkopf vagy a Hitlerjugend diviziók. Pedig a hadosztályok nem önállóan léteztek a hadműveleti térben, hanem hadtestparancsnokságok fogták össze őket (azokat meg hadsereg-parancsnokságok), és védelemben valamint támadásban egyaránt a hadtestközvetlen alegységek támogaták harcukat. Az egész rendszer idegrendszerét jelentő híradós csapatok, vagy a működés elemi feltételeit biztosító logisztikai- alakulatok a legritkábban kerülnek említésre az összefoglaló jellegű vagy népszerűsítő kiadványokban. Ez a kötet ellenben tételesen bemutatja a IV. SS-hadtest szervezeti struktúráját, parancsnokainak, vezérkari tisztjeinek hátterét. Nash leírásából és elemzéséből jól érzékelhető, mennyire rugalmas szervezet volt ez, amely napról napra változott összeállításában, aktuálisan megszabott feladatai vagy a németek katonai lehetőségei szerint. A mai amerikai hadsereg nagyon sok szempontból a német logikát vette át a világháborút követően, nem véletlenül faggatták ki a fogságba esett német tábornokokat - például Bormannt, vagy Krause-t - tapasztalataikról, mivel azokat kamatoztatni igyekeztek saját hadseregükben. A mai küldetésorientált vezetésszemléletet a jenkik bizony a németektől koppintották. Kapunk egy rövid összefoglalást a vezérkari tisztek képzéséről is - szintén unikális -, s ez azért nagyon fontos, mert ami a porosz-, majd a német hadsereget kiemelte a kortársai közül az éppen a kiváló vezérkari törzs volt. Talán a hírhedt német precizitás fogalma is innen eredeztethető, hiszen a vezérkari tisztek feladata volt az utolsó szögig ellátni és működtetni a hadseregeket, hadtesteket és hadosztályokat, és drága vérrel kellett megfizetni, ha nem megfelelően képzett ember került túl fontos pozícióba. 

Az összefoglalás tartalmából nem kell sokat elárulnom, hiszen az alcím mindent elmond: az első kötet az 1944 őszi Varsó közvetlen közelében, a lengyel fővárostól keletre és a a Visztula-Bug-Narew folyók alkotta háromszögben megvívott német védelmi harcokról szól. A könyv olvasmányos szakmai szemmel nézve is - ami nem jelenti azt, hogy laikusok nem fogják esetleg kissé megunni a harci leírásokat 300 oldal után -, idézetekkel tarkított. Rendszerint napokra bontva hadosztályonként kíséri végig a történéseket. Szépen bemutatja, miért volt lehetséges még 1944 őszén is, hogy a németek komoly harcászat fölényt élveztek, miközben az erőviszonyok borzalmasan átalakultak a hátrányukra. Érthetővé teszi azt is, miként hihették el sokan német oldalon, hogy még meg lehet állítani a szovjet előrenyomulást. A kiváló tábornoki- és tiszti kar még ekkor is képes volt időnként ellensúlyozni az ellenséges túlerőt. Ugyanakkor mutatkoznak azok a jelek is, hogy sok esetben a hitleri parancsok telejsítése egy-egy tábornok állásába került, és a kontraszelekció kezdte érezteti hatását, mikor a rosszul értelmezett hűséget a szakértelem fölé helyezték.

Amit mindenképpen tudni kell, hogy Nash elsősorban az Egyesült Államokban őrzött német forrásokból dolgozott, így nincs arról szó, hogy minden adatát egybevetette volna a szovjet levéltári anyagokból kihámozható adatokkal (a'la Számvéber Norbert). A szovjet oldal véleményének, elképzeléseinek bemutatása elsősorban Rokosszovszkij tábornok visszaemlékezésén alapul. Ez mindenképpen hátrány, bár ismerve a szovjet adatok "pontosságát", azok sokat aligha árnyalnak az összeképen, de a kontroll mindenképpen szükséges, ha van rá mód. Nash-nek nem volt rá módja, azonban így is alapvető fontosságú kötettel van dolgunk a Varsóért vívott harcok esetében, csak össze kell vetni majd a modern orosz feldolgozásokkal (ha vannak/lesznek). 

A könyv magyar fontossága szintén kiemelendő, hiszen a IV. SS hadtest parancsnoksága alá tartozott az elemzett időszak első felében a magyar honvédség egyik legismertebb alakulata, az 1. lovashadosztály. A hadosztály itteni harcairól természetesen született már írás, de mégiscsak jó olvasni egy amerikai véleményt a magyar csapatok működéséről, már csak azért is, mert a szerző kiemeli, hogy a huszárok - a német tábornokok kezdeti bizalmatlansága ellenére - jól küzdöttek, feladatukat kiemelkedően látták el, és nem hoztak szégyent a magyar katonák hírnevére. A szovjet támadások során 1944 őszén végül nem a magyar hadosztály omlott össze, hanem egy német Varsótól keletre... 

A kötet, mint említettem, elsősorban német eredetű levéltári adatokon alapul, ami mindenképpen helyes és jó irány. A könyv egyetlen komolyan problémája számomra azonban szintén ehhez kapcsolódik. Ellentétben például a viszonylag könnyen visszakövethető Számvéber-féle hivatkozási móddal, itt nem a dokumentumok levéltári helye van megadva ugyanis, hanem a dokumentum neve, például: "KTB AOK 9, Ia Tagesmeldung, 5 August 1944, 30." Ez a visszakereshetőséget alaposan megnehezíti, ugyanis tudni kellene fejből az olvasónak, hogy a német 9. hadsereg hadsereg Ia-jának, vagyis hadműveleti  tisztjének 1944. augusztus 30-31-én kelt napijelentésének hadinaplóhoz csatolt ominózus  oldala mely levéltárban található meg (gondolom a NARA ebben az esetben)! Ezt pedig csak a kutatók tudják. Ennél sokkal jobb megoldás lett volna a dokumentum levéltári mikrofilmes számát megadni... De ez csak olyanokat érdekel, akik ez alapján a forrásokig akarnak majd visszamenni, és ilyenek nincsenek sokan, belátom. A második világháború hadtörténelme iránt érdeklődő átlagolvasóknak ez semmiféle gondot nem fog okozni ez. A kötetet öt függelék (a hadtest tisztikarának tagjnai, alegységeinek felsorolása, hadrend, stb.) zárja, majd egy indexet is találunk, ahol a személy- és helynevek visszakereshetőek. 

 

A magyar védőborítós kiadvány szép kialakítású, tördelési hibát nem vettem észre, életidegen mondatok nem ütötték ki a szemem, és első olvasásra a szaknyelv is megfelelően van alkalmazva. A kiadvány magyar megjelentetése a Hajja és Fiai Kiadó eddigi legjobb ötleteinek/köteteinek egyike és megvalósítása is remek. Sokkal hasznosabb, mint egy újabb nem túl eredeti visszaemlékezés kiadása. Nem is kérdés, hogy már holnap mennék a könyvesboltba a folytatásért! Még sok ilyet!

Pontozás:

Nyolc sáros Tigris a tízből

8/10 pont

moly.hu: 98% (5 értékelés)

goodreads.com: 4.38 pont (13 értékelés)

A ménfői Bezerédj-kastély utolsó ura: Vitéz Kistoronyi Denk Gusztáv (1882-1960)

Vitéz Kistoronyi Denk Gusztáv (1882-1960)

Denk Gusztáv lovassági tábornok 1938-ban
(forrás: innen)

Az utóbbi időben olvasás közben többször is belebotlottam Denk Gusztáv személyébe, aki már csak azért is érdekes alak számomra, hiszen mégiscsak az ő egykori lakhelyén dolgozom, a ménfői Bezerédj-kastélyban, amely a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér része jelenleg. A "kastély" - ami persze inkább kúria - 1937-ben került Denk Gusztáv feleségének, Denk Gusztávné Morlin Alice-nak (1896-1971) kezére, akinek édesanyja Szentimrei Morlin Emilné, született Bezerédi Bezerédj Alice (1873-1937) volt, a blogomon már korábban szereplő Bezerédj Andor nővére.[1] A második világháború idején az épületet így már Denk-kastélyként vagy Denk-kúriaként emlegették.[2] Rövid kis életrajzi összegzést ugyan többet is találtam az interneten Denk Gusztávról - rendszerint katonai előmenetelét rögzítik pontokba szedve -, de talán érdekes lesz egy hosszabb összefoglaló erről az igen jelentős pályát befutott katonáról, bár forrásaim persze erősen korlátozottak voltak, és elsősorban nyomtatáson megjelent szövegeken alapul. 

Denk Gusztáv Nagyszebenben született 1882. március 18-án[1] római katolikus erdélyi szász családban. Édesapja Dr. Denk Oszvald Károly (Oswald Karl Denk) pénzügyi igazgató, édesanyja Hirling Ludvina Jozefina volt, akik tehetős polgári hátteret biztosítottak hősünknek. Denk Oszvald pénzügyi igazgató volt, maga is jelentős személyiség, szolgálataiért nemesi címet kapott, amihez a "Kistoronyi" előnevet választotta. A család fiai révén már teljesen elmagyarosodott, Denk magyarul ugyanolyan jól, anyanyelvként beszélt, mint németül. Idősebb fia, Gusztáv igen jó képességű gyermek volt, elemi iskola elvégzését követően a Nagyszebeni Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban tanult tovább. Gimnáziumi tanulmányai folyamán végig kiemelkedően teljesített. A nagyszebeni állami főgimnázium 1898-99-es értesítője kiemelte Denk Gusztáv német-magyar fordítói tehetségét.[3] Emellett behatóan ismerte Vörösmarty költészetét, írásával erről a témáról 1900-ban 50 koronát nyert pályadíjként.[4] Érdekesség - ugyanebből az értesítőből derül ki -, hogy Denk osztálytársa volt a későbbi román miniszterelnök, Octavian Goga, bár ő végül nem érettségizett le az évkönyv szerint. A VII-VIII-os jegyek alapján Denk osztálymásodik volt:

Denk Gusztáv VII. osztályos eredményei a gimnáziumban
(forrás: Ferenczy 1899, 117.o.)

Denk Gusztáv VII. osztályos eredményei a gimnáziumban
(forrás: Ferenczy 1900, 85.o.)

A sikeres érettségi után - magyarból, németből, latinból, görögből és matematikából tett záróvizsgát - Denk a katonai pálya mellett döntött, ami egy polgári családból érkező fiatal esetén meglehetősen különös választásnak tűnik.[5] A választott bécsújhelyi katonai akadémia mindemellett kiváló intézmény volt. Denk itt ismerkedett össze későbbi legjobb barátjával, Edmund Glaise-Horstenauval, akivel kölcsönösen sokra tartották egymást (Horstenau rendszerint "Mein "Bruder" Guszti"-nak hívja emlékezései során Denket), s egészen az 1945-ös összeomlásig kapcsolatban álltak. Horstenau a következőképpen írt bécsújhelyi éveikről emlékirataiban, érezhetően nagy nosztalgiával a megboldogult kettős monarchia felé:

"A szoros bajtársiasság mindenkit áthatott az osztályban. Mindenki tudott mindenkiről mindent, és rendkívül ritka volt a békétlenség. Még inkább mint Weisskirchenben [innen érkezett az intézménybe Horstenau - HG], a mi negyven fiúnk között Ausztria mind a tizenegy nemzetisége képviselve volt. Még a románok és olaszok sem hiányoztak. A magyarok bizonyos értelemben kivételes helyzetben volt, akárcsak kint az életben. Nyelvüket széles körban használták egymás között, még akkor is, ha egy harmadik fél csatlakozott hozzájuk, aki nem értette őket, és mindennél jobban érdekelte őket a politika. Nem hiányoztak a véleménykülönbségek köztük és köztem, hiszen komoly aggodalmakat vetett fel bennem nemzetük politikai robbanékonysága a Habsburg nemzetcsaládon belül. Ennek ellenére a legjobb barátom és bajtársam az osztályban magyarnak számított: Kistoronyi Denk Gusztáv, akinek hű barátsága egész életem során elkísért. Denk egyébként jellegzetes eset volt. Mind apai, mind anyai ágon erdélyi szász volt, ereiben egy csepp magyar vér sem folyt. Édesapja magyar királyi tanácsos volt - s ennek ellenére -, mikor negyven éves szolgálati jubileumára nemesi címet kapott, a szász "Neppendorfi" helyett a magyarosított "Kistoronyi" előnevet választotta. Ám sajnos, mikor mi, rosszfiúk, a mi jó Denk Gusztinkat - a Denk persze egészen német név volt - Neppendorfinak hívtuk, azt kockáztattuk, hogy a termetében medvenagyságú ember karjaiba ölel és összenyom minket, félig  tréfából, félig komolyan. Egészen magyarnak érezte magát, és hallgatólagos megállapodás volt közöttünk, hogy soha nem politizálunk egymás közt. Később is így tettünk, mikor három éven át együtt jártunk a vezérkari akadémiára a császári és királyi katonai iskolába, Bécsben. Csak a birodalom összeomlása után térhettünk el ettől az elvtől anélkül, hogy barátságunkkat veszélyeztettük volna.

De csak a fárasztó politika választott minket el, különben mindenben egy szívvel és lélekkel voltunk. Együtt vásároltuk reggelire a kiflijeinket, együtt tettük meg kis és nagy kirándulásainkat, amelyekre időnként csatlakozott Fritz Fabritius[6], az erdélyi szászok későbbi vezetője. Amikor megkértek minket, hogy ugorjuk át az akkor még szabályozatlan Kehrbach patakot, együtt ugrottunk a patakba, és tornaruhában úsztuk át, ami nem csupán bajtársainknak jelentett remek szórakozást, de minket is megmentett a tornaóráról, mert át kellett öltöznünk utána. Kimenőnapokon órákon át üldögéltünk egy csésze "Braun" vagy "Gold" mellett a Kaffee Ulrich-ban a Neunkirchner Strasse-n. Mindketten újságnyűvők voltunk, és csak néha néztünk fel belőlük, hogy elkapjunk egy-egy még olvasatlan oldalt. A munka végeztével elégedetten mentünk haza, vagyis vissza az akadémiára. Még az a tény sem vetette a legkisebb árnyékot sem kapcsolatunkra, hogy Denk a lovassághoz jelentkezett. Denk nyugdíjazását követően[7] első úticélja salzburgi lakóhelyemre vezetett.

Denk miután elvégezte a nagyszebeni gimnáziumot, a civil életből lépett be az akadémiára. Megvolt benne az a katonailag veszélyes rossz,[8] hogy közel olvashatatlan volt a kézírása. Amikor egy katonás stílusú professzora visszaadta neki egyik írásbeli feladatát, azt mondta neki: "Nagyon szép, amennyiben az ember a lábujjaival ír, de legközelebb próbálja meg a kezével!" Tulajdonképpen ez késztette arra, hogy hadiiskolás évei alatt magántanfolyamokat végezzen el szépírásból. Szép sikereket ért el, onnantól kezdve el lehetett olvasni a kézírását. Denk Guszti legtöbbünket felülmúlt képzettségében. Rendkívül találékony és szellemes volt. Nem volt olyan gyengeség, amelyet ne vett volna észre akármelyik tanárban! A történelem, irodalom, vallás és emberek iránti kiterjedt érdeklődésünk állandó ösztönző beszédtémát biztosított számunkra minden összejövetelen. Természetesen sokat nevettünk."[9]

A bécsújhelyi császári és királyi katonai akadémián három évet töltött el (1900-1903), onnan hadnagyi ranggal jött ki, s jó magyarként a huszárokat választotta.[10] 1903-tól a brassói 2. honvéd huszárezrednél kezdte meg tényleges katonai szolgálatát. Miután 1907 és 1910 között a bécsi hadikadémiát is elvégezte, 1910-től már vezérkari tiszt főhadnagyi rangban a 6. közös lovasdandárnál Miskolcon.[11] Horstenau szerint támogatta az előrejutásban Arz Artúr, a szintén nagyszebeni vezérőrnagy, aki később a monarchia utolsó vezérkari főnöke lett.[12] 1912-ben Denk is részt vett a monarchia mozgósításában, amelyre a Balkán-félszigeten kialakult krízishelyzet vezetett (Szerbia kijutása az Adriához), így megkapta az 1912/13-as Emlékkeresztet (Erinnerungskreuz). Ez a második kitüntetése volt, az elsőt még 1908-ban kapta Ferenc József 60 éves uralkodási jubileumakor (Militär-Jubiläumskreuz).[13] 1913. november 1-től a cs. és kir. 17. gyaloghadosztály vezérkari főnöke lett századosi rangban, majd 1914. májusában a 10. lovashadosztály vezérkari tisztje.[14] 

E poszton találja az első világháború kitörése és a mozgósítás. A szerb, majd az orosz frontra kerül. 1914. szeptember 17-én átveszi lovashadosztályának vezérkari főnökségét, amelyet csaknem négy évig tölt be. Denk így a limanova-lapanóvi csatában a császári és királyi 10. lovashadosztály vezérkari főnöke volt századosi rangba[15], ahol kapcsolatba került a Gróf Herbestein Herbert[16] tábornok vezette hadosztályhoz tartozó cs. és kir. 4. lovasdandár parancsnokával, Horthy István ezredessel[17], Horthy Miklós bátyjával. Horthy István így emlékezett rá 1935-ben a felsőház ülésén:

"Amikor a miniszterelnök úr legutóbbi felsőházi beszédében Denk Gusztáv tábornok úrról megemlékezett és őt kiváló embernek mondotta, én közbeszóltam, hogy igenis, kiváló, elsőrangú ember. Ezt én mondhattam, mert jobban ismerem Denk tábornok urat, mint a miniszterelnök úr, hiszen a háborúban ő volt a Generalstabschef-ünk, ő is ismer engem és amit ő mond, azt készpénznek veszem... Amikor sikerült nekem divizionáriusunkat eltávolítani és Limanovánál odajött hozzám Herbenstein gróf divizionárius és azt mondotta nekem: Hoztam magammal Generalstabschefet. És megkérdezte, hogy milyen a mostani Generalstabschef? Akkor azt feleltem: Küldd vissza akit hívtál, mert itt van Denk, egészen kiváló ember, ismeri az egész hangulatot és érzést a Truppendiviziónál, őt jobban fogod használhatni, mint bármelyik más vezérkarit."[18]

A csata során a megerősített cs. és kir. 10. lovashadosztály védte Limanova városát az orosz túlerővel szemben, elképesztő hősiességről téve tanúbizonyságot.[19] Minden bizonnyal maga Denk is megtette a magáét, bár pontos ténykedéséről az általam olvasott művek nem árulnak el túl sokat. 1915. február 2-án vezérkari főnökként a kitüntetések kiosztásakor is ő mondott beszédet a katonáknak.[20] Vitéz Báró Roszner István[21] olyan vezérkari tisztnek írta le Denk "Gusztit", aki német mintára nem szeparálta el magát a közkatonáktól, hanem végigjárta a frontvonalat időnként:

"Mióta német parancsnokság alatt állunk, csudamód divatba jött, hogy a tábornokok meg vezérkariak kijárnak a lövészárokba. Hogy Bauer tábornok meg Denk Guszti ki-kinéz hozzánk, abban nincs semmi rendkívüli, ők máskor is megteszik ezt. De a napokban itt járt Leonhardi altábornagy is."[22]

Ekkor - 1916. augusztusában - Denk továbbra is a 10. lovashadosztály vezérkari főnöke. Roszner szerint eligazításait szokásos kedves modorában tartotta, még kritkus helyzetben is - a Bruszilov-offenzíva ideje ez!  - 1916 nyarán.[23] Denk egészen 1918. augusztus 13-ig ellátta a hadosztály vezérkari főnöki posztját.[24] Ekkor a 6. hadsereg vezérkarához kerül október 29-ig.[25] Denk a világháború során begyűjtötte az Osztrák császári Vaskorona-rend 3. osztályát (EKO-R.3.),  a Katonai Érdemkereszt 3. osztályát (MVK.3.), a bronz majd az ezüst Katonai Érdemérmet (Signum Laudis) kardokkal.[26] 1918. május 1-én őrnaggyá nevezték ki, majd Denk éppen akkor került át az olasz hadszíntérre, mikkor lassan véget ért a háború.[27] Hogy a számára ez miképpen történt, egyelőre nem tudtam kinyomozni, ahogy az 1918-as őszén megalakult Károlyi-féle Népköztársaság kapcsán sincsenek adataim ténykedéséről. 

Denk Gusztáv, mint vezérkari százados 1918 körül (május 1. előtt), szíve fölött osztrák-magyar kitüntetések, jobb oldalon valószínűleg másodosztályú német vaskereszt (forrás: innen)

Tény azonban, hogy Denk elkötelezett antikommunista volt, és azon kevés tiszt közé tartozott, aki nem szolgált a magyar Vörös hadseregben 1919-ben, ellenben az elsők között csatlakozott a Horthy-féle Nemzeti hadsereghez Szegeden.[28]  Denk jelentős szerepet játszott az ellenforradalom idején Prónay Pál szakaszparancsnokaként Tolnában és Somogyban.[29] A 3. szakasz vezetőjeként a Dorozsma-Kiskunhalas-Paks útvonalon jutott el Tolna vármegyébe embereivel, ahol részt vett a megtorlásban is. Marosi Tibor írásából úgy tűnik, hogy ténykedése meglehetősen mértékletes volt - különösen másokkal összevetve -, igyekezett csak azokon példát statuálni, akik ténylegesen is komoly szerepet játszottak a helyi vörösterrorban.[30] 1919. szeptemberében átvette Prónay Kaposvár környékén álló századának vezetését.[31] Dombrády Lóránd szerint Denk 1919-ben éppen a Prónay tiszti század szakaszparancsnokaként került kapcsolatba Horthy Miklóssal, ami logikusnak tűnik.[32] 

Denk hamar megkapta jutalmát, amiért Horthyhoz csatlakozott, 1921. augusztus 8-án alezredes lett (már mint a miskolci katonai körlet vezérkari főnöke, visszamenőlegesen 1919. szeptember 1-i ranggal), majd egy hónapra rá, szeptember 1-én már ezredes. Nem pusztán Denk Gusztáv csatlakozott Horthyhoz, hanem öccse is magyarnak tartotta magát, és Miskolcra költözött a háborút követően, éppen oda, ahol ekkor Gusztáv bátyja szolgált. Kistoronyi Denk Arnold (1889-1972) szintén kitüntette magát (olasz front, bronz Katonai Érdemérem kardokkal) az első világháborúban, ahol főhadnagyként szolgált a 116. tábori tüzérezredben. Denk Arnold szintén kiemelkedő személyiség volt, a pénzügyi igazgatóságon dolgozott, majd 1925-től miniszteri titkár, később a magyar dohányiparban alkotott maradandót.[33] 

Denk Gusztáv azonban nem maradt sokáig Miskolcon, a közkedvelt ezredes, 1922. április 15-től közvetlenül a kormányzó mellett szolgált, mint a Kormányzói Katonai Iroda vezetőjének helyettese.[34] Denk csak rövid ideig volt helyettes a katonai irodánál, még abban az évben átvette felettese posztját, és maga lett az iroda vezetője.[35] Ez igencsak fontos bizalmi állás volt a kormányzó mellett, személyéről maga Horthy kormányzó döntött. Denk Gusztáv már e pozícióban, 1922. október 24-én vette el Morlin Emil és Bezerédj Alice lányát, Morlin Alice-t Ménfőn. Házasságukból 1924-ben született lánya, Alice és fia, ifjabb Gusztáv, majd 1927-ben Félix. A friss házasok természetesen Budapesten éltek, hiszen Denket a munkája oda kötötte. A irodavezetői feladat megkövetelte a magas szintű szakmai tudás mellett a feddhetetlenséget. Denknél egyedül utóda, Somkuthy József altábornagy volt hosszabb ideig e poszt betöltője. Denk rengeteg alkalommal helyettesítette Horthyt katonasággal kapcsolatos protokolláris feladataiban - például tisztavatásokon -, emellett tanácsokkal is ellátta az államfőt. Denket ezután 1928-ban a magyar királyi 1. honvéd vegyesdandár parancsnokává nevezték ki. A kormányzó a következő szavakkal köszönte meg Denk hatéves szolgálatát:

"Kedves Denk ezredes! Önt katonai irodám főnöki állása alól felmentve, legmelegebb köszönetemet fejezem ki ez állásában több mint hat év alatt teljesített kiváló és fáradhatatlan szolgálataiért. Akkor, amidőn azon reményeinek adok kifejezést, hogy bő tapasztalatait és tudását ugyanolyan lelkes buzgalommal és odaadással fogja új szolgálati beosztásában ertékesiteni, Önnek őszinte megelégedésem jeléül a II. osztályú magyar érdemkeresztet a csillaggal adományozom. Különös örömemre szolgál, hogy e kitüntetést személyesen adhattam át. Kelt, Budapest, 1928 június hó 28.-án."[36]

Denknek a dandárparancsnokság meghozta a tábornoki rangot is 1928. szeptember 1-én. A család Budapesten az V. kerületben, a Nagysándor utca 19-ben lakott ekkoriban. Úgy tűnik az ünnepnapokat azonban szerette vidéken tölteni, például Ménfőn. Érdekes történet, mely szerint 1928. karácsonyán budapesti lakását betörök forgatták fel, mikor éppen nem tartózkodott a fővárosban:

Hír az 1928. december 28-i Pesti Naplóban a betörésről

1929. november 1-én a HM Elnökségének vezetője lett, 1933-tól 1935-ig pedig az 1. lovasdandár parancsnoka volt. Hamarosan újabb rangemelkedés következett, hiszen 1935. november elsejétől már altábornagy. Denk emellett - mint kiváló lovas - nagy támogatója volt a lovassportoknak. Az 1936-ben ő volt a Honvédlovas Olympiai Bizottság elnöke is. 1935-től 1938-ig a honvédség lovassági szemlélője. Továbbra is rengeteg protokolláris eseményen vett rész, minden évben megjelent a limanovai csata emléknapján rendezett ünnepségeken Sopronban az egykori Nádasdy-huszárok közt. Denk természetesen hadgyakorlatokat is vezetett, 1935-ben például a Vértesben, 1937-ben pedig a Tiszánál, Szolnoktól északra tartottak nagyszabású hadgyakorlatot szeptemberben. Utóbbi esetben Denk volt a védekező ("kék") fél, akinek meg kellett akadályoznia hadtestével, hogy a "piros" fél - Siegler Géza altábornagy vezetésével - sikeresen átkeljen a Tiszán. A hadgyakorlat döntetlennel zárult.[37]  

Kemény ember volt, a katonás rend híve, akinek arcára is kiült a szigor. Ugyanakkor tudjuk, hogy meglehetősen vidám emberként ismerték barátai, és messze nem volt megközelíthetetlen az egyszerű emberek számára sem a visszaemlékezések szerint. Horstenau egy 1939-es feljegyzése szerint egy alkalommal Habsburg József főherceg kitüntetésekkel borítva jelent meg egy rendezvényen, de azok csillogása nem érte el a kívánt szintet Denk szemében, aki szerint Persil-lel meg kellett volna tisztítani őket mielőtt feltűzték.[38] Mindig a tökéletességre törekedett, ahogy azt korábbi szépírásos leckéi is jelezték iskolás korában, igyekezett fitten tartani magát. Budapesti szolgálatai során minden nap átjárt a Margit-szigetre úszni.[39] Denk 1938. májusában jutott pályafutása csúcsára, mikor a Honvédség parancsnokának helyettesévé nevezték ki, de még annak is reális esélye volt, hogy ő lesz a hadsereg vezérkari főnöke.[40] Emellett titkos tanácsosi ranggal is jutalmazták. A revízió kapcsán is kapott feladatot, ő lett 1939 februárjában az „Észak-Magyarországról visszakerülő területek megszálló csapatok parancsnoka", vagyis a visszacsatolt felvidéki részeket biztosító haderő vezetője. Ez szintén elég kényes feladat lehetett.

1940. március 1-én ért véget Denk katonai pályafutása, mikor Horthy - saját kérésére - felmentette feladatai alól az akkor 58 éves tábornokot, egyidejűleg kitüntette a Magyar Érdemrend nagykeresztjével:

"Kedves vitéz Denk lovassági tábornok! Hosszú szolgálati idejére hivatkozással előterjesztett kérésének őszinte sajnálkozással helyt adok és Önt a magyar királyi Honvédség Főparancsnoka helyettesének szolgálati állása alól felmentem. Különös megelégedéssel gondolok ez alkalommal kimagaslóan eredményes szolgálataira , melyeket - különösen a lefolyt világháborúban is - teljesitett. A tényleges szolgálatból való kiválásakor kimagaslóan eredményes és rendkivűl értékes teljesítményei elismeréséül Önnek a Magyar érdemrend nagykeresztjét adományozom. Kelt Budapesten, 1940 évi február hó 27. napján. Horthy s.k."[41]

A kérés oka nem világos - a hosszú szolgálati idő, nem túl meggyőző -, hogy a felvidéki tapasztalataival volt-e összefüggésben, vagy nem értett egyet a politikai helyzet alakulásával, azt nem tudni. Denk ezután a polgári életbe vonult vissza, de követte az események menetét. 1941-ben igazgatósági tag egy pénzintézetben, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank Rt.-nél.[42] Úgy tűnik, hogy Denk egyre inkább Ménfőre tette át székhelyét, ahogy budapesti feladata megszűnt, ugyanakkor szerény háztartást tartott fenn a budai várban lévő Tárnok utcában. Nem nagyon tudjuk, mi volt Denk hozzállása a világháború alakulásához, vagy az 1944-es német megszálláshoz. Nyilván örülni nem örült utóbbinak, ugyanakkor aligha kétséges, hogy a szovjetekkel szemben a németeket választotta volna, hiszen utóbbiak közül sok tábornokhoz több évtizedes jó kapcsolat fűzte. Az biztos, hogy igyekezett informálódni a helyzet alakulásáról, és ehhez igénybe vette régi barátja, Glaise-Horstenau segítségét. 1944. májusában Denk családjával Budapesten tartózkodott, mikor Horstenau meglátogatta.[43] Keveset beszélgettek a jelenről és sokat a régi szép időkről, majd meglátogatták Wilhelm Höttl-t a német hírszerzés (SD) Közép- és Délkelet-Európai fejét a várban. Horstenau találkozott Vesenmayerrel és magyar nyilaskeresztes vezetőkkel is, utóbbiak szorgalmazták Horthy végleges elmozdítását. Tapasztalatairól nyilván beszámolt Denknek is, akinél megkávézott. Az ekkor 20 éves Denk Alice-ről megemlíti Horstenau emlékirata, hogy naponta kilovagol SS tisztekkel, akik nyilván tették a szépet az előkelő és tehetős lányzónak. Ugyanakkor később Denk rosszul járt Szálasi hatalomra jutásával Horstenau szerint.[44] Kérdéses, milyen kapcsolat fűzte Denket a Bajcsy-Zsilinszky Endre-féle MNFFB-hez. Látszólag semmi, ugyanakkor 1944-ben Kiss János tábornok és felesége rendelkezésére bocsátotta várban található Tárnok utca 2. alatti lakását. Kiss tábornokokot itt tartóztatták le a nyilasok 1944. november 22-én.[45] Nehéz elképzelni, hogy Denk semmit sem tudott a csoport működéséről az ő kapcsolatrendszerével... Az biztos, hogy a tábornok ekkor nem volt a budai lakásán. Horstenau szerint Denk családjával  1945 elején menekült el Budapestről Ménfőre, de itt minden bizonnyal téved a dátumokban.[46] Először is, mivel akkor már nem lehetett kijutni az ostromlott Budapestről, másodszor pedig mivel - mint láttuk - már novemberben Kiss tábornok rendelkezésére bocsátotta budapesti otthonát. Denk valószínűleg 1944 nyarán-őszén átköltözött a ménfői Bezerédj-kastélyba. Horstenau 1945. márciusában kapta az utolsó életjelet "testvérétől", melyben megírta, hogy éppen elveszítette legidősebb fiát, Gusztávot vérmérgezésben. Denk idősebb fia, ifjabb Denk Gusztáv tüzér hadnagy még 1945. januárjában meglátogatta Horstenaut Sopronban, így halálán az öreg barát megdöbbent.[47] A katonacsalád tette a kötelességét, ha nem is reménykedhettek már győzelemben. Sajnos ifjabb Denk Gusztáv így nem érte meg a háború végét. Halálának pontos időpontja 1945. március 9. volt.[48] Horstenau többször járt márciusig Ménfőn, meglátogatta öreg barátját és keresztlányát Alice-t.[49] 1945. márciusában úgy tudta, hogy a közeledő front miatt Denk újabb menekülésre készül családjával, nyugatabbra a szovjet hadsereg elől. Több hír nem jutott el hozzá, Horstenau pedig 1946-ban öngyilkos lett. 

Hogy miként élte meg a Denk család a szovjetek érkezését, arról nem találtam információt, de végül nem menekültek nyugatra egészen 1957-ig. Denk Gusztáv katonai-politikai pályafutása véget ért, családjának vesszőfutása megmaradt vagyonuk megmentéséért viszont csak ekkor kezdődött. De ez már másik sztori. Denk Gusztáv végül 1960-ban hunyt el, Bécsben. Személyében kétségtelenül a Horthy-korszak egyik legjelentősebb katonája lakott a Bezerédj-kastélyban egykoron, aki megérdemli a figyelmet. 

 

Jegyzetek: 

[1] Galgóczi 2018, 41.o. Alice a kereszteléskor egyébként az Alexia Aloysia Anna nevet kapta, miután az eredetileg beírt Erzsébetet áthúzták és beírták az Alexiát a helyére a anyakönyvben. A Bezerédj-ek rendszerint három keresztnevet kaptak.

[2] Erre: Galgóczi 2010, 153.o. illetve Galgóczi 2018, 150.o.

[3] Ferenczy 1899, 77.o.

[4] Ferenczy 1900, 47.o.

[5] Ferenczy 1900, 69.o. Az érettségit 1899. május 14-19-én (írásbeli) és június 18-20-án (szóbeli) folytatták le. 

[6] Fritz Fabritius (1883-1957) az erdélyi szászok vezetője a 30-as években, aki megújhodási mozgalmat hirdetett az erdélyi németek körében, s közben azok egyre inkább Hitler karmai közé kerültek. 

[7] Tehát alighanem 1940-ben.

[8] Tudniillik a parancsot esetleg nem sikerül elolvasni... 

[9] Glaise-Horstenau 1980, I. 121-122.o.

[10] Schematismus 1907, 699.o.

[11] Denk katonai pályafutásainak alapvető adatai: Bene-Szabó 2003 és Szakály 1984

[12] Glaise-Horstenau 1980, I. 130.o.

[13] Schematismus 1914, 190.o.

[14] Hegedűs 2015, 123.o.

[15] Szakonyi 1936, III. 2.o. és Bene-Szabó 2003, 65.o.

[16] Johann Herbert Graf von Herberstein (1863-1940) osztrák-magyar tábornok, ekkor a cs. és kir. 10. lovashadtest parancsnoka. 

[17] Vitéz nagybányai Horthy István (1858-1937), ekkor az említett k.u.k. 4. lovasdandár parancsnoka, 1916-tól tábornok.

[18] Felsőházi Napló 1935, I. 26.o.

[19] A csatáról rengeteg helyen lehet olvasni, most mondjuk Pollmann Ferenc írását csatolom ide: https://nagyhaboru.blog.hu/2011/11/30/limanova_magyar_gyozelem

[20] Henriquez 1930, 50.o.

[21] Roszner István (1896-1958) maga is kiemelkedő katona volt, aki többször kitűnt bátorságával: http://www.hungarianarmedforces.com/as/19161230/roszner.htm

[22] Roszner 1938, 558.o.

[23] Roszner 1938, 534.o.

[24] Dernyey 1941, 290.o.

[25] Szakonyi 1936, III. 2.o.

[26] Ranglisten 1918, 79.o.

[27] Ranglisten 1918, 1210.o.

[28] Szakály 1983, 86.o.

[29] Erre nézve lásd: https://www.archivnet.hu/a-pronay-kulonitmeny-tevekenysege-tolna-megye-duna-parti-telepulesein-1919-ben

[30] Ezekre: Prónay 1963, 101.o. illetve előző lábjegyzet!

[31] Andrássy 1979, 330.o. A Denk egységei által ekövetett statáriális kivégzéseket bemutatja: Adattár 2020, 31-46.o.

[32] Dombrády 1990, 30.o.

[33] Denk Arnoldra: http://madosz.hu/remembrance/view?id=70

[34] Galgóczi 2018, 41.o.

[35] Dombrády 1990, 30.o. Az írásban részletes beszámoló van a főnöki poszt feladatairól, a Katonai Iroda működéséről. 

[36] MTI, 1928. július 17. Napi hírek. 15. kiadás 16:55

[37] MTI, 1937. szeptember 18. Napi hírek. 1. kiadás 7 ó.

[38] Glaise-Horstenau II. 1983, 668.o

[39] Glaise-Horstenau III. 1980, 407.o

[40] Bene-Szabó 2003, 67.o. Vezérkari főnöki esélyeire: Dombrády 2004, 88.o.

[41] MTI, 1940. március 2. Napi hírek. 45. kiadás 21:5

[42] Hegedűs 1942, 28.o.

[43] Glaise-Horstenau III. 1980, 407.o

[44] Glaise-Horstenau III. 1980, 499.o

[45] Kiss 1979, 181.o.

[46] Glaise-Horstenau III. 1980, 516.o.

[47] Glaise-Horstenau I. 1980, 193.o.

[48] Galgóczi 2018, 41.o.

[49] Horstenau 1938-ban az Anschluss előtt két napig Ausztria alkancellárja volt, majd a Német birodalom szolgálatában Horvátországban képviselte a német érdekeket 1941-et követően. A háború után, attól tartva, hogy kiadják háborús bűnösként Jugoszláviának - bár éppen tiltakozott a horvát usztasák bűntettei ellen -, 1946. július 20-án öngyilkos lett. 

Felhasznált irodalom:

Az 1935. évi április hó 27-ére hirdetett országgyűlés felsőházának naplója. I. kötet. Budapest, 1936

Andrássy Antal: Katonai terror Somogyban 1919 őszén. In: Somogy megye múltjából, 10. (1979), 307-353.o. 

Bene János - Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-1945. Nyíregyháza, 2003

Dernyey (Szlavnich) György: A cs. és kir. Jász-kun 13. huszárezred története 1859-1918. [Budapest], 1941

Dombrády Lóránd: A Kormányzó Katonai Irodája. In: História, 1990. 5-6. sz. 29-30.o.

Dombrády Lóránd: Akiről nem beszékünk: Werth Henrik. In: Hadtörténelmi Közlemények 2004, 1. sz. 61-165.o.

Ferenczy István: A nagyszebeni m. kir. állami főgymnasium az 1898-99. iskolai évről. Nagy-Szeben, 1899

Ferenczy István: A nagyszebeni m. kir. állami főgymnasium az 1899-900. iskolai évről. Nagy-Szeben, 1900

Galgóczi Károlyné: Az író faluja Ménfőcsanak 1945-1970. Győr: PSÁMK, 2010

Galgóczi Károlyné: Ménfő 1044-1934. Győr-Ménfőcsanak, 2018 

Glaise von Horsteanu, Edmund: Ein General im Zwielicht I-III. Wien-Köln-Graz, 1980-1983

Hegedűs Elemér: A lapanówi-limanowai hadjárat. In: Soproni Szemle, 2015. 2. sz. 115-130.o.

Hegedűs István: Őrségváltás. Budapest, [1942]

Henriquez Vince: A cs. és kir. 9. sz. Gróf Nádasdy huszárezred története 1904-1918. Budapest, 1930.

Kiss Sándor: Emlékeim Kiss János altábornagyról. Budapest: Zrínyi, 1979

Kóródi Máté: Adattár a Magyar Nemzeti Hadsereg tiszti különítményes csoportjai és más fegyveres szervek által elkövetett gyilkosságokról 1919. augusztus 3. – 1921. október 23. Budapest: Clio Intézet, 2020

Magyarország a második világháborúban. Főszerk.: Sipos Péter. Budapest: Petit Real, 1997 

Prónay Pál: A határban a Halál kaszál... Budapest: Kossuth, 1963

Ranglisten des Kaiserlichen und Königlichen Heeres 1918. Wien, 1918.

Roszner István: Katonák, népek, események - Vitéz Báró Roszner István világháborús naplója. Budapest: Singer és Wolfner, [1938]

Schematismus für das k. u. k. Heer und für die k. u. k. Kriegsmarine 1908. Wien, 1913

Schematismus für das k. u. k. Heer und für die k. u. k. Kriegsmarine 1914. Wien, 1914

Szakály Sándor: A második világháborús magyar katonai felső vezetés összetétele (Tények és adatok). In: Valóság, 1983. 8. sz. 78-91.o.

Szakály Sándor: Az ellenforradalmi Magyarország (1919–1944) hadseregének felső vezetése. Adattár 1. A–K. In: Hadtörténelmi Közlemények, 1984. 2. sz. 354-392.o.

Szakonyi et al.: A magyar huszár. Budapest, 1936 

Egy katonai pályafutás az I. világháború idejéből - Habacher János

Habacher János alezredes (1881-1921)

Habacher János alezredes (valószínűleg 1921-ben)

Habacher Jánossal úgy kerültem kapcsolatba, hogy egy internetes aukción nyertem el hagyatékának egy részét. Sajnos mint utólag láttam nem egyben tették fel, s fotóinak egy másik része máshoz került. Hagyatékokat darabokban értékesíteni meglehetősen szerencsétlen dolog. Mivel könyvtárosi fizetésből nehéz licitálni - megjegyzem: időnként foglalkozhatnának a múzeumi és könyvtári dolgozókkal is e téren -, csak ritkán van szerencsém különlegesebb anyagokat megszerezni. Habacheré annak mondható, mivel mégiscsak alezredesi rangig vitte 1921-re. Igyekszem az alábbiakban bemutatni karrierjét, illetve közzéteszem a hozzám került anyagot, hogy ne csak porosodjon, hanem a közt szolgálja az internet segítségével.

Habachernek hét levelező lapja van birtokomban, melyek egy kivételével német nyelvűek. Lefordításukra nem vállalkoztam, nem elsősorban amúgy is szegényes német nyelvtudásom, hanem a rendkívül nehezen olvasható íráskép miatt. Ha valakinek van ideje, kedve kisilabizálni annak erre lehetősége lesz, mert minden nálam levő anyagot szkennelve, illetve fotózva közlök a rövid életrajz mellett.
Itt még fenn vannak Habacher fotók, amlyek egy másik árverés során sajnos nem hozzám kerültek:
https://www.vatera.hu/1-vh-k-u-k-tiszti-katonafotok-habacher-janos-alezredes-hagyatekabol-1-ft-rol-2852365982.html

Habacher János 1881. április 9-én született Munkácson,ⁱ római katolikus családban és tanulmányait egészen érettségiig szülővárosában folytatta. A munkácsi állami főgimnáziumban érettségizett le 1898. június 11-én kitűnővel. Innen Bécsújhelyre került, ahol a helyi katonai akadémián tanult. 1901-ben a Bécsújhelyi Katonai Akadémiát (Theresianumot) elvégezve hadnagyi ranggal beosztjákⁱⁱ a 39. számú gyalogezredhez.ⁱⁱⁱ E minőségében szerepel a K.u.K. 1903. évre szóló sematizmusában is, természetesen Habacher Johannként.^iv Az 1904. évi kimutatásban neve mellé a „batadj.” szócskát írtak, vagyis az egyik zászlóaljparancsnokhoz volt beosztva, mint adjutáns.^v Következő évben ilyet már nem jelez a katalógus.^vi 1906. május 1-től főhadnagy, ám átkerült a budapesti császári és királyi 32. gyalogezred állományába.^vii Itt is marad 1914-ig, ám a sematizmus szerint 1912-től már ténylegesen a vezérkarnál szolgál, nem saját ezredénél.^viii Ez alighanem összefüggésben állhat azzal, hogy a 32-esek Bécsben állomásoztak. 1913 októberében Ferenc József uralkodó sokak mellett neki is kifejezi elismerését kitűnő szolgálatáért, melyet akkor mint a vezérkarhoz beosztott 32-es^ix főhadnagy végez.^x Közben evégezte a vezérkari tisztek számára szükséges továbbképzét a K.u.K. Kriegsschule-ban 1904 és 1906 között, Bécsben. A világháború hősünket már egy új gyalogezredben „éri”, hiszen 1914-ben a 19. k.u.k. gyalogezred századosa, s mellkasára már a Katonai Jubileumi Kereszt mellé odatűzhette a Bronz Katonai Érdemérmet katonai szalagon.^xi Ugyanakkor ténylegesen nem a győri alakulat zászlóaljainál tartózkodik, megmaradt vezérkari beosztásában. Létszámfölötti századosként a vezérkar szolgálatában vesz részt a nagy eseményekben, s szorgalmasan gyűjtögeti az érdemérmeket teljesítményével. Fennmaradt 1914. szeptember 5-i levelezőlapja szerint ekkor a 95. gyalogdandár vezérkari tisztje. Ez a zászlóalj a 60. gyalogdandár része volt, amely a 30. gyaloghadosztály részeként a III. hadtestben vonult fel Oroszország ellen Galíciában. 1915. októberéig maradt is ezen a hadszíntéren, előbb a 106. gyaloghadosztály, majd az 1. császári és királyi hadsereg vezérkarában szolgált. 1914. december 11-én vezérkari szolgálatáért kitüntetik ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért.^xii De nem „csupán” a császári királyi hadvezetés elégedett vele, hiszen 1915. április 7-én a Budapesti Közlöny arról ad hírt, hogy Ferenc József császár és király mások mellett Habacher századosnak engedélyezi, hogy elfogadja és viselje a német vaskereszt 2. osztályát.^xiii 1915 októberében a Benigni^xiv csoport vezérkarába volt beosztva Galíciában.^xv Bár vezérkari tisztként alkalmazták, talán az első vonalban is kitüntethette magát újfent, mivel 1916-ban dicsérő elismerést kapott az ellenséggel szemben kitűnő szolgálatáért.^xvi 1918-ig a következő kitüntetéseket gyűjtötte be:^xvii

- Katonai érdemkereszt 3. osztálya kardokkal (vagy másként hadiékítménnyel)

- Ezüst Katonai Érdemérem kardokkal ékesítve hadiszalagon

- Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon

- Bronz katonai Érdemérem 

- Katonai Jubileumi Kereszt

Világháborús teljesítményéről több nem volt kihámozható a számomra elérhető adatbázisokból egyelőre. 1918. november 1-től őrnagy, A Tanácsköztársaság során végzett tevékenységéről nincs adatom, annyi bizonyos, hogy 1919 őszén igazoló eljárás során igazolták (20121/eln. sz. 1919. november 26.)^xviii Aligha kompromittálta magát, mert 1920. május 1-ével bekerült a honvédség tényleges állományába is (90. rangszámmal), mint a volt 10. [helyesen: 19.]^xix közös gyalogezred őrnagya a gyalogságnál.^xx Sajnos túl sokáig már nem szolgálhatta a hazát. 1921. júliusában már a budapesti 16. számú helyőrségi kórházból írja egyetlen magyar nyelvű levelezőlapját feleségéhez, Josefine Habacherhoz Bécsbe. Halotti anyakönyvi kivonatának nálam levő 1927-es másolata szerint 1921. december 17-én tüdőgümőkórban, azaz TBC-ben meghalt, már mint alezredes. Lakása és felesége ekkor még Bécsben (Alserstrasse 67.) van, hiába szolgál már Magyarországon. Ez fényesen jelzi, hogy a Monarchia felbomlása még mindig csak folyamat az egyének számára, s nem befejezett tény 1921-ben. A fényképek tanúsága szerint a világháború alatt hősünk igencsak gyorsan öregedett, a nehéz évek láthatóan megviselték.

A Habacher család egyébként meglehetősen katonaorientált lehetett, mert szolgált a császári és királyi hadseregben egy Habacher Alajos is, aki szintén munkácsi, és nagy valószínűséggel János bátyja volt. Habacher Alajos 1914-ben a pécsi cs. és kir. 52. gyalogezred századosa volt, és 1914. október 14-én vesztette életét Crni vrh-nál.^xxi

Dokumentumok

A munkácsi főgimnázium bizonyítványa Habacher János VII-es teljesítményéről (1897)

Habacher VIII-os bizonyítványa, 1898

Habacher érettségi bizonyítványa, 1898

A K.u.K: Kriegsschule oklevele Habacher János főhadnagy számára, jó minősítéssel.
(Bécs, 1906.)

A K.u.K. Kriegsschule okleve (Bécs, 1906. október 18.) Habacher Jánosnak, mely szerint megfelelt.
A bécsi Kriegsschulében képezték ki a vezérkari tiszteket. 

Fotó lóval

Habacher (hadnagy?) lovon

Habacher János levelezőlapja Wilhelm Konderla főhadnagyhoz
(1914. szeptember 5.)

Habacher 1914. november 14-én bélyegzett levelezőlapja Willi Konderlához
Az alakulatjelzés szerint ekkor egy Landsturm gyalogdandár vezérkarában szolgált. 

Habacher 1914. decemberét már a 106. (landsturm) gyaloghadosztály
vezérkarában kezdte (Levelezőlap, 1914. december 2.) 

Habacher levelzőlapja az 1. hadsereg bélyegzőjével
(Wilhelm Konderlához, 1915. január 14.)

Kép valószínűleg már a világháborús időszakból (1914-15?)

Habacher főhadnagy barakkszerű épület előtt
Nyilvánvalóan az előző kép párja (1914-15?)

Habacher János főhadnagy, mellén a Katonai Jubileumi Kereszttel (1913 körül)

Vezérkari fotó talán 1914 végéről
(a középső alak jobbján, jellegzetes bajusszal Ernst Kletter a 106. hadosztály parancsnoka)

Újabb vezérkari fotó, nagyjából ugyanazon időszakból, szintén Kletterrel
(A többiek esetleges azonosításához köszöntetet mondok)

Habacher immár századosi rangban, három csillaggal

Habacher János őrnagy (a kép 1918 és 20 között készült)

Habacher levelzőlapja a 16. számú helyőrségi kórházból feleségéhez
Budapest, 1921. július 27(?) 

Levelezőlap feleségéhez, Bécsbe (Budapest, 1921. szeptember 19.)

Habacher utolsó - legalábbis nálam - levelező lapja feleségéhez
(Budapest, 1921. október 2.)

Habacher alezredes 1922-es halotti bizonyítványának másolata (1927)

Jegyzetek: 

i Habacher érettségi bizonyítványa alapján.

ii Budapesti Közlöny, 1901. 189. sz. 1.o.

iii A debreceni császári és királyi 39. „Sándor” gyalogezredről van szó, amely akkor Sándor orosz nagyherceg nevét viselte.

iv Schematismus für das k.u.k. Heer und für die k.u.k. Kreigs-Marine 1903. Wien, 1902. 474.o.

v Schematismus für das k.u.k. Heer und für die k.u.k. Kreigs-Marine 1904. Wien, 1903. 478.o.

vi Schematismus für das k.u.k. Heer und für die k.u.k. Kreigs-Marine 1905. Wien, 1904. 486.o.

vii Schematismus für das k.u.k. Heer und für die k.u.k. Kreigs-Marine 1907. Wien, 1906. 488.o.

viii Schematismus für das k.u.k. Heer und für die k.u.k. Kreigs-Marine 1912. Wien, 1911. 530.o.

ix A budapesti császári és királyi 32. gyalogezred, amely szinte színmagyar alakulat volt, és zöme Triesztben állomásozott.

x Budapesti Közlöny, 1913. 242. sz. 2.o.

xi Schematismus für das k.u.k. Heer und für die k.u.k. Kreigs-Marine 1914. Wien, 1914. 416.o.

xii Budapesti Közlöny, 1914. 289. sz. 1.o.

xiii Budapesti Közlöny, 1915. 80. sz. 3.o.

xiv Siegmund Ritter von Benigni in Müldenberg (1855-1922) osztrák-magyar tábornok, a róla elnevezett csoport, majd hadtest parancsnoka.

xv Budapesti Közlöny, 1915. 227. sz. 2.o.

xvi Budapesti Közlöny, 1916. 125. sz. 2.o.

xvii Az 1918-as sematizmus szerint legalábbis. Ranglisten des Kaiserlichen und Königlichen Heeres 1918. Wien, 1918. 506.o.

xviii Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára – Személyes ügyek, 1919. 93. sz. 2034.o.

xix Nyilvánvaló elírás. Habachert a császári és királyi sematizmusok 1914 és 1918 között mindig a győri 19. közös gyalogezred állományában említik, és a 10. gyalogezred nem magyar alakulat volt.

xx Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára – Személyes ügyek, 1920. 50. sz. 1338.o.

xxi Tábori Jenő: A cs. és kir. „Frigyes főherceg” 52. gyalogezred hadialbuma. Budapest-Pécs, 1935. 42.o.