Folyóirat-ismertetés: Hadtörténelmi Közlemények 2015/3. - „Fejezetek az Első világháború történetéből”

Hadtörténelmi közlemények

2015. szeptember (128. évf. 3. sz.)

Ma a Hadtörténelmi Közlemények legújabb (bár ez némiképpen már viccesen hat, hiszen majd egy hónapja kézbe kaptam) számát mutatnám be. Apropója konkrétan nincs, de hát a profilomba vág, ráadásul aktuális a szám, hiszen alcíme „Fejezetek az Első világháború történetéből”. Valóban, az egész szám a Nagy háború körül forog, kivétel természetesen a Szemle rovatot, ahova más témájú könyv is bekerült.

Tanulmányok:

Balla Tibor: Szövetségesből háborús ellenfél. Olaszország 1915. májusi hadba lépésének katonapolitikai előzményei és körülményei (641-667.o.)

Még tavasszal éppen e témában tartottam előadást a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban, akkor igazán jól jött volna a felkészüléshez egy ilyen jó és tömör összefoglalás. A tanulmány összességében számomra sok újat nem hozott. Azért vannak benne érdekességek a témát felületesen követő érdeklődők számára, például, még 1914. augusztus 1-én is úgy volt, hogy a Hármasszövetség szellemében olasz csapatok segítik a németek franciaországi invázióját a Rajnánál. Balla ismerteti az olasz haditervek módosulását, amely az eredeti koncepcióval ellentétben már támadó háborút írt elő az Osztrák-Magyar Monarchia ellen. Remek összefoglalást kapunk az itáliai hadsereg erejéről, alkotóelemeiről és felszereléséről, amelyet a szerző a szakirodalom javával együtt a leggyengébbnek tart a nagyhatalmak közül (mert az nem a Monarchia volt). Azt kicsit sajnálom, hogy az olasz hadsereg harci tapasztalatairól nem ejtettek szót, holott a háború előtt 2 évvel fejeződött csak be a törökök ellen vívott líbiai háborúja. Ezt ugyan nem lehet az Első világháborúhoz hasonló konfliktusnak kezelni, de azért meglehetősen kemény harcok sorában sikerült csak az oszmán Birodalom afrikai tartományát elfoglalni. Ez a háború valahogy rendszerint elfelejtődik. Balla szót ejt a hadműveleti terület előkészítéséről, és – ami szintén nagyon hasznos – közli a szemben álló felek hadrendjét hadosztály mélységig. A számomra legmegdöbbentőbb adat a tanulmány utolsó sorára esik: egy elesett osztrák-magyar katonára átlagosan 4.3 olasz halott jutott a háború folyamán.

Krámli Mihály: A Durazzo elleni akció 1915. december 29-én (669-686 o.)

Krámli Mihály méltán tekinthető az Osztrák-Magyar Haditengerészet legjelesebb kutatójának, és mivel nagy kedvelője vagyok a K.u.K. Kriegsmarine-nak, sokszor kerülnek kezembe írásai. Krámli most a Durazzó elleni osztrák-magyar tengeri akciót mutatja be, melynek célja a szerb hadsereg evakuálásának megakadályozása volt 1915. december 29-én. A leírás némileg száraz, nem olyan élvezetes, mint mondjuk Halpern Otrantói ütközet-e, de a Hadtörténelmi Közleményeknek nem is a szórakoztatás a célja. Növeli a tanulmány értékét a mellékletként csatolt forrás, amelyben Anton Hausnak, a flotta főparancsnokának összefoglalóját olvashatjuk arról, ő miként értékelte a 2 romboló elvesztésébe torkolló akciót. Jó kis tanulmány, amely ismét az egykori osztrák-magyar tengerészek dicsfényét emeli, hiszen teljesítményük nem maradt el az olasz vagy brit vetélytársaké mögött.

Seres Attila: Moldvai csángók és a magyar etnikai tér megerősítésének kérdése az Első világháború idején (687-707 o.)

A téma számomra ugyan nem esik kutatásaim fókuszába, de érdekes aspektusát adja az első világégésnek, amennyiben bemutatja egy kis, elzárt kisebbség etnikai problémáit háborús viszonyok között. Mivel ez a magyarság részét képező csángókat jelenti, különösek figyelemre méltó a tanulmány. Felvillantja, hogy milyen megoldási lehetőségek merültek fel a moldvai magyarság megmaradásának biztosítására, és hogyan nem lett ezekből semmi.

Közlemények:

Pollmann Ferenc: Az 1914. szeptemberi bánsági szerb betörés (A pancsovai pánik) (709-719 o.)

Pollmann Ferenc írásában az úgynevezett „Pancsovai pánik”-ot elemzi a források alapján. 1914. szeptember 11-én a Duna északi partját őrző osztrák-magyar csapatok egy állítólagos szerb támadás miatt kiürítették a Duna menti Pancsova városát a Bánságban. Az eset akkoriban nagy politikai vihart kavart fel, s Tisza magyar miniszterelnök igen zokon vette az esetet, különösen mivel a helyi lakosság látva a katonaság csomagolását maga is menekülésbe kezdett. A pánik aztán, ahogy ilyenkor lenni szokott, fosztogatásba torkollott. Pollmann most összevetve az álláspontokat, igyekszik tényszerűen megállapítani a felelősség kérdését. Ma már tudható, hogy a Pancsovánál történő partraszállás pusztán kis erőkkel végrehajtott felderítő kísérlet volt, amelyről hírt kapva a helyi osztrák-magyar parancsnok fejben összeomlott. Az eset azért is pikáns, mert a térség biztonságáért a későbbi neves katonai szakíró, „Doberdói” Breit (Bánlaky) József felelt, akinek alárendeltje volt a Pancsovát feladó Keill alezredes.

Manfried Rauchensteiner: Helden oder Feiglinge: Die Deserteure des Kaprpatenwinters 1915 (720-729 o.)

Rauchensteiner tanulmányában az 1914-15-ös Kárpátokban vívott téli hadjáratot vizsgálja. Vajon milyen következtetések vonhatóak le a Monarchia csapatainak állapotáról a dezertálások alapján? Ki lehet-e jelenteni, hogy egyes etnikai csoportok hajlamosabbak voltak elhagyni az osztrák-magyar lobogót, mint mások? Elsősorban a szinte teljesen cseh legénységű közös 28. gyalogezredre koncentrálja írását, amely 1915. április 4-én átállt az oroszokhoz. A szerző megállapítja, hogy a dunai monarchia seregében a dezertálás tízszer nagyobb arányú volt, mint a német seregben, és kétségtelen, hogy a csehek nem akartak harcolni a rokonnak tartott oroszok ellen. Mindemellett a 28. ezred magatartását elsősorban a rossz ellátás és a katonai vezetők hibái okozták, melynek során elszigetelt állásában az ezred reménytelen helyzetbe került. Források alapján kiemeli, hogy nem egyszerű átállásról van szó, hiszen az ezred április 3.-ról 4.-re virradó éjjel harcokban 150 embert veszített, tehát egyáltalán nem ellenállás nélkül adta meg magát. Ezt jelzi az is, hogy a vezérkar a feloszlatást követően a gyalogezredet még 1915-ben újjászervezi.

Czirók Zoltán: Pillanatkép az osztrák-magyar repülőcsapatokról: Dél-Tirol, 1915 (730-741 o.)

Szerencsére a 100 éves évforduló ráirányította a figyelmet az osztrák-magyar légjáró csapatokra is, így a HK mostani száma két írással is jelentkezik a témában, sőt nemrég egy igen szép kiadvány is megjelent a Monarchia legsikeresebb pilótáiról és felszerelésükről. Czirók Zoltán azt mutatja be, miként alakultak meg az osztrák-magyar repülőszázadok a délnyugati fronton, illetve prezentálja milyen típusú feladatokat kellett ellátniuk a tüzérség nyújtott segítségtől kezdve az ellenséges területek bombázásáig.

Bálint Ferenc-Gondos László: Egy magyar tábori pilóta harctéri tevékenysége a keleti fronton 1914-1915-ben (742-762 o.)

Itt is a második K.u.K. Luftflotte-ról szóló tanulmány, sőt egyben forráskiadás. Ez az írás ugyanis tulajdonképpen két részből tevődik össze. Az első bemutatja a Császári és Királyi Légierő 1. repülőszázadát, annak kialakulását, állományát és felszerelését, valamint 1915 tavaszáig tartó tevékenységét. Második részében ennek egyik pilótáját, a komáromi Kovách Zénó Pált ismerhetjük meg, aki a Keleti fronton veszíti életét, és akinek fennmaradt leveleit a harctérről olvashatjuk is. Ezekből tudhat meg olyan érdekességeket az ember, hogy egyik este Kovách győri teasüteményt vacsorázott, melyet Krakkóban vett. Az ilyen finomságokért vagyok történelemfan.

Tolnai Gergely: Az első világháború erődjei (763-783 o.)

Egy hiánypótló írás, legalábbis én annak érzem. Nem rémlik, hogy olvastam volna tömör, mégis értékes összefoglalót, amely leírta volna az övvárak kialakulásának okát, rövid tündöklését és gyors bukását. Tolnai Gergely most ezt megtette, ráadásul bemutatja, hogy Krakkó és Przemysl nem voltak európai kivételek, minden ország kialakította a maga katonai elképzeléseihez passzoló erődítményrendszereket. A tanulmány ezek típusait vázolja fel, ismerteti és a Hadtörténelmi Közleményekben meglepő módon színes fotókkal (és fekete-fehér ábrákkal) illusztrálja is.

Sallay Gergely Pál: 1915 az osztrák-magyar kitüntetés-történetben (784-792 o.)

Sallay Gergely, mint a cím elég jól prezentálja, bemutatja az osztrák-magyar kitüntetéseket, amelyek 1915-ben kerültek kiosztásra, milyen változások történtek, illetve milyen új elismerések születtek a vér áztatta csataterek miatt. Bevallom, számomra ez az egyik legkevésbé ismert aspektusa a hadtörténelemnek, így nekem nóvum. Leginkább ez azoknak hasznos, akinek a birtokában ilyenek vannak. A rövid írást színes illusztrációk kísérik.

Fodor Veronika: A csepeli Weiss Manfréd Konszern jótékonysági intézkedései (793-800 o.)

Ismét egy számomra ismeretlen terület. Fodor Veronika egy nagyiparos jótékonysági tevékenységét mutatja be a Nagy háború során. Erre nagy szükség is volt, hiszen rászorulók az ilyen kataklizmák során bőven akadnak. Azért is jó egy ilyen tanulmány, mert ezek segítségével lehet felülírni azokat a marxista-leninista nézeteket, amely egy kaptafa alá veszi az összes gyárost, akik szerintük alig várták már a vérfürdő kezdetét, hogy aztán a hasznot eltegyék maguknak. Nyilván a nagypolgárság között volt jó és rossz ember egyaránt, ideje túllépni az osztályharcos retorikán. Most a Weiss Manfréd Konszern jótékonysági intézkedéseinek megismerésével árnyalni lehet a köztudatban élő képet.

Műhely:

Szoleczky Emese: A világháború első hónapjai a hadimúzeum tábori levelezőlapjainak tükrében (801-829 o.)

Ez viszont nagyon érdekelt. Elsősorban mert nekem is van jó pár tábori levelezőlap a birtokomban, másrészt mert részben forráskiadás, hiszen számtalan idézet van Szoleczky Emese írásában. Mielőtt azonban a tényleges levelezőlapokkal foglalkozna a szerző, leírja a tábori postaszolgálat kialakulásának szintén izgalmas történetét (benne a közismert Taxi szó kialakulásának sztorijával). Szoleczky összefoglalja a sok levelezőlap áttekintése alapján, hogy milyen jellemzői vannak a hazaküldött lapoknak. Nem meglepő módon zömében nem katonai eseményekről történik említés, mivel a nyitott és szabadon olvasható lap a cenzúrának is nagyon hasznos volt. Hiszen pont az volt az értelme, hogy hadititkokat nem lehetett benne említeni észrevétlenül. A tanulmány csak megerősíti a saját tapasztalataimat, amit több száz lap átolvasása után leszűrtem. Nagyon hasznos kis összefoglaló, amely bemutatja, hogy a háború első hónapjaiban mi foglalkoztatta az egyszerű bakákat. Nem meglepő módon elsősorban az otthon, és az otthoni élet.

Grund Anna Borbála-Nagy Gabriella-Szabó Fanin-Tóth Barbara: A nagy háború nyelvi lenyomata (830-851 o.)

A több rövid írásból összeszerkesztett műhelymunka az Első világháború magyar nyelvre gyakorolt hatását igyekszik bemutatni. A szerzők középiskolai diákok, így nagyon örülök, hogy volt egy olyan pályázat, mely során a tanulók találkoztak a Nagy háborúval. A nyelvi lenyomat szempontjából vizsgálni a háborút inkább csak érdekesség számomra, de nagyon kellenek az ilyen vetélkedők, amelyek közelebb hozzák a mai fiatalokhoz őseik hőstetteit és szenvedéseit.

Forrásközlemények:

Görög Dániel: Kutka István őrnagy Első világháborús naplója (853-880 o.)

Az én személyes kedvencem a HK mostani számában, ami nem meglepő, mivel forrásközpontú vagyok, és olvasni egy zászlóaljparancsnok feljegyzéseit, igazán rendkívüli. Az őrnagy már elég távol áll a tábornoki kartól ahhoz, hogy a közlegényeket is észrevegye, de elég közel van a vezetéshez, hogy értsen valamit a nagy egészből. Kutka naplója magán viseli az élesben írt naplók tömörségét, ugyanakkor olyan részletek vannak benne, amelyek figyelemre méltóak: menetalakzatok, ábrák, létszámadatok. A napló 1914. szeptember 9-től november 23-ig tart, mikor is annak írója kórházba kerül, golyó által okozott koponyacsonttörés miatt. A sok nagyon hasznos számadat és rajz mellett, néhány helyen azért kihallatszik a parancsokkal kapcsolatos elégedetlensége és értetlenkedése is. Szóval remek kis anyag ez, amely érdekes adalékokat ad a már jól ismert galíciai harcokhoz.

Varga E. László: Források és iratok a lengyel légiókban harcolt magyarok történetéhez 1914-1918 (881-915 o.)

Varga E. László 42 dokumentumot tesz közzé lengyel levéltárak anyagaiból, hogy betekinthessünk a lengyel légiókban harcoló magyarokról. Mindig örülök a lengyel-magyar barátság témájának, hiszen a szomszéd népekkel való kapcsolatunk nem éppen felhőtlen, „hála” a történelmi ellentéteknek. Az izgalmas válogatás egy korábbi kiadás folytatása, amely a Hitel c. folyóiratban jelent meg. Most egy bővebb iratgyűjteményt tár elénk Varga, amely talán itt a Hadtörténelmi Közleményekben jobb helyen is van. A lengyelek Első világháborúban való szereplése kevéssé ismert, noha kulcskérdés volt, melyik oldal vonja magához a szimpátiájukat. Ez inkább a Központi hatalmaknak sikerült, benne is a nagyobb önállósággal, sőt esetleges állami léttel is kecsegtető Osztrák-Magyar Monarchiának. Így itt alakultak meg nagyobb létszámú lengyel alakulatok, amelyek saját zászló alatt harcoltak az oroszok ellen (egyébként az oroszok is próbálkoztak hasonlóval). Most e lengyel légiókban szolgáló magyar katonák életét ismerhetjük most be a forráskiadás által.

Továbbra is csak azt tudom javasolni minden hadtörténelem iránt érdeklődőnek, hogy a Hadtörténelmi Közleményeket érdemes előfizetni, mert tartalmához képest nagyon olcsó kiadvány, az írások magas színvonalúak, ráadásul szinte minden korszaknál megkerülhetetlen.