Könyvajánló: Számvéber Norbert: Páncélosok ​Magyarország északkeleti részén, 1944–1945

Könyvajánló: 

Számvéber Norbert:

Páncélosok ​Magyarország északkeleti részén, 

1944–1945

Keszthely: PeKo Publishing, 2024

272 oldal

Számvéber Norbert alezredest már aligha kell bemutatnom a blogomon - a kiváló kutató több könyvét ismertettem már -, és tavaly év végén megjelent legújabb munkája, amely egy eddig meglehetősen háttérbe szoruló magyarországi hadszíntéren meséli el az 1944-45-ös páncélosokkal vívott harcokat. Ezzel a hadtörténész tulajdonképpen kivégezte a második világháborús magyarországi páncélos harcokat, mert az egész ország területét lefedik már a könyvei. A korabeli Északkelet-Magyarországon folyó összecsapások nem a legismertebb katonai események a második világháború kapcsán, bár az Árpád-vonal védelme szokott némi figyelmet kapni. Először kézbe véve a kötetet könyvesboltban, kissé meglepődtem annak karcsúságán. Az oka prózai: ez a terület nem kedvezett a páncélozott járműveknek, így sosem alakultak ki igazán nagy összecsapások közöttük ebben a régióban. 

Noha a szerző már bevált megoldását alkalmazva napi bontásban mutatja be a küzdelmet az országrészért, az első fejezetek még a két fél erejét vázolják fel. Kiemelt figyelmet fordít a magyar erődítések, völgyzárak páncélelhárító képességére, illetve fegyverzetére, amely jelentősen megváltozott az akkoriban éppen tömegesen megjelenő, viszonylag olcsó Páncélöklökkel és Páncélrémekkel. Természetesen nem maradhatott el a harcoló felek páncélosainak bemutatása típusonként, amelyekből e hadszíntéren a T-34/76-osok, T-70-esek, SzU-76-osok illetve StuG III-asok és Marder-ek domináltak. 

Maga a történetmesélés a Kárpátok keleti előterében kezdődik, majd az első részletesen ismertett nagyobb küzdelem következik Ungvár környékén. Magát a kárpátaljai várost a szovjetek viszonylag könnyen foglalták el, de mind Csap irányába, mind észak felé gyorsan megtorpant az előretörésük. Számvéber összeveti az egyes összecsapások német és szovjet levéltári anyagait (NARA. BAMA, CAMO – adatai minden esetben visszakereshetőek), hogy kibogozza, mi is történt valójában az egyes esetekben. Úgy tűnik, a források alapvetően nincsenek ellentmondásban egymással, így nagyjából hitelesen elmesélhetőek a történések, persze kellő kritikai érzékkel. Nem kell itt százas nagyságrendben összecsapó páncélosokra számítani, hiszen még a legnagyobb harcok esetében (pl.: Szobránc környékén) is néhány tucat páncélosról van szó, amelyek ráadásul nem is az akkori legmodernebb harceszközök közül kerültek ki rendszerint. Aki itt nagy ütközeteket vízionál Pantherek, Tigrisek és T-34/85-ösök között, az lehet csalatkozni fog, viszont sokkal reálisabb képet kap majd a keleti front kevésbé ismert szakaszának mindennapjairól, ahol sokszor gyalogos alakulattöredékek és leharcolt páncélosszakaszok küzdöttek egy-egy faluért. Valójában egyes frontszakaszon egész hadseregek voltak páncélos egységek nélkül! A levéltári anyagokat időnként elbeszélő forrásokkal szinesíti a szerző, amelyek a száraz számok és adatok csontvázát élővé varázsolják. A kötet legjobb része számomra a Kárpátalján folyó események leírása volt, amely a legbővebb és leginkább összefüggő része a kötetnek. Ekkor már a szovjet fél is igen komoly tapasztalatokkal rendelkezett, taktikai repertoárja sokkal színesebb volt, mint 1941-42-ben. Képesek voltak ügyesen kitapogatni a szemben álló védelem gyenge pontjait, és kihasználni azokat. Ugyanakkor még mindig érzékenyek voltak a váratlan ellencsapásokkal szemben, és képesek voltak beleszaladni a késbe, amikor figyelmetlenül rohantak előre. Nagyon pikáns, hogy a szovjet páncélos alakulatok egyike kifejezetten zsákmányolt magyar páncélosokkal (Toldi, Turán) volt ellátva, és érdekes követni ennek sorsát a harcok leírásakor. Számvéber idézi a szovjetek tapasztalati jelentését is a magyar páncélosok bevetésével kapcsolatban, és ebben egyáltalán nem beszélnek róluk dehonesztálóan. Már önmagában az, hogy ezeket a harckocsikat maguk is bevetették, elzi, hogy egyáltalán nem voltak haszontalanok. 

A törzsszöveg végén képmellékletként korabeli ábrákat, vázlatokat kapunk a harceljárásokról, emellett harcrendeket (NARA, BAMA) és szovjet térképvázlatokat (CAMO), utóbbiakat színesben. Ez szintén igen jelentős hozzáadott értéket képvisel. A kötet méltó emléket állít az ott harcoló katonáknak oldaltól függetlenül. 

Negatívum? Nincs igazán. Viszont nagyban megkönnyítené az olvasók helyzetét néhány vázlat, mert a sima halandónak a korabeli orosznyelvű térképek a kötet végén ezt nem igazán pótolják. A mellékletben bemutatott orosz nyelvű skiccek ugyan forrásértékűek, de értelmezésük nehézkes azoknak, akiknek nincs ilyen gyakorlatuk. Röviden: Jó lett volna néhány szövegközi ábra a csapatmozgásokról. Másik, nem túl jelentős probléma, hogy itt-ott nincs egyeztetve, milyen nyelven ír le a kötet egy települést. Tőketerebes hol magyar  hol szlovák (Trebisov) néven van említve. Ez talán nem annyira szerencsés. Néhány elírás, illetve egy helyen betűmérethiba is feltűnt. Ettől függetlenül a kiadás szokás szerint minőségi, örülök, hogy a kötet keménykötésben jött ki, mivel szívesen áldozok némileg többet egy tartósabb könyvért. A borítókép különösen tetszetős a Zrínyi rohamlöveggel (azt ellenben továbbra sem szeretem, hogy a kötéstábla a védőborító alatt csupasz).

A PeKo kiadványa ismét magas minőséget képvisel, ahogy a szerző sem okozott csalódást. Külön meg kell említenem, hogy sokszor ér az a visszajelzés könyvtári olvasóink részéről, miszerint Számvéber kissé sótlanul ír. Én inkább azt mondanám, hogy katonai nyelven és szabatosan, ráadásul ennél a kötetnél kifejezetten gördülékenynek éreztem a stílust, már amennyire egy ilyen szakkönyvnél ez lehetséges. Még egy negatívumról szót kell ejtenem, ami valójában pozitívum, de kissé fáj miatta a szívem. A szerző facebookon már jelezte, hogy a kötethez már új anyagai vannak, így jó eséllyel lehet majd egy új, bővített kiadás belőle a jövőben. A Számvéber-kötetek "elavulási" ideje elég rövid.

Pontozás:

Nyolc Turán a kárpátaljai túrán.

8/10 pont