2015. május 2., szombat

Ma is létező huszáralakulatok 1. - Junín dicsőséges huszárai

Az 1. számú „Junín dicsőséges huszárai” lovasezred, Peru


Bár azt gondolják sokan, hogy ma már nincsenek lovasezredek a modern hadseregek kötelékeiben, de ez csak részben igaz. Az ugyan stimmel, hogy ma már nem nagyon vágtatnak szablyákkal a kézben, lóháton a harcmezőkön, viszont még mindig sok katonai alakulat viseli a „lovas” nevet. Legismertebb talán az amerikai 7. lovasezred, amely az indiánok ellen vívott harcoktól egészen az Irakban folyó háborúig az Egyesült Államok szinte minden háborújában jelen volt. Ennél némileg meglepőbb, hogy huszárezredekkel is találkozunk még a katonai lajstromokban, noha nálunk már rég nincs ilyen nevű alakulat, ami lássuk be, némileg szégyen. A magyar honvédség igazán visszaadhatná a történelmi neveket, számokat és színeket katonai alakulatainak, amelyek egykor oly sok dicsőséget hoztak a hazának 1918 vagy akár 1945 előtt.
Most egy perui huszárezredet szeretnék röviden bemutatni, mert ha hiszik, ha nem, az Andok mellett ma is létezik ilyen. Előre is elnézést, ha valamely szakértő hibát vét benne, de adataim szórványosak, és nem tudván spanyolul, ennyi tellett tőlem.


Az 1820-as évek során Dél-Amerika a függetlenedés éveit élte. Folyamatosak voltak a harcok a király- és spanyolpárti katonák illetve a függetlenségre vágyódó helyi csapatok között. Utóbbiak egyik vezetője, az 1821-ben az Argentína felől Peruba sereggel betörő José de San Martin,  július 12-én bevonult Limába, ahol 28-án kikiáltotta a gyarmat függetlenségét, majd átadta a hatalmat a helyi alkotmányozó nemzetgyűlésnek. A háború azonban még nem dőlt el véglegesen, így a royalisták elleni harchoz hadseregre is volt szüksége Perunak.
A perui hadseregen belül 1821. augusztus 18-án megalakult az úgynevezett Perui gárda légió, amely egy gyalogos zászlóaljból (1-1 gránátos- és vadászszázad, valamint 4 lövészszázad), két svadron lovasságból és egy század tüzérből állt.
Számunkra most természetesen a lovasság az érdekes, ugyanis az egyik svadron lett a mai napig létező huszárezred alapja. Az osztály parancsnoka Pedro Benogno Rolet francia kapitány lett, aki Napóleon iskolájában nevelkedett.[1] 1812-ben a 21. lovasvadász (Chasseurs a Cheval) ezred katonájaként esik brit fogságba Badajoznál, majd 1815-ben Waterloonál is jelen volt. A svadron feladata elsősorban a felderítés volt, a légió másik osztálya volt a csatalovasság, mivel az a korban nehezebbnek számító lovasvadász (cazadores) alakulat volt. A huszárok a korabeli brit huszárokhoz hasonló öltözéket viseltek, mér akkor is a máig meglévő vörös-kék szerelést hordták, ugyanakkor a mai egyenruhájuk inverze volt. Akkoriban még kék dolmányt és mentét viseltek vörös nadrággal, ma éppen fordítottak a színek. Érdekes, hogy a kutatók szerint megalakulásukkor még nem csákót, hanem prémes kalapot hordtak, melyre tollat tűztek. Ami valóban különlegessé teszi a huszárezredet, az a fegyverzete. Ugyanis a szablyájuk mellett úgy tűnik kezdetektől dzsidát használtak, akár az ulánusok.[2]
                                                                  
Az alakulat megalakulásától kezdve részt vett a királypártiak ellen zajló háborúban, részt vett 1822-ben a Caucatoi és 1823-ban a Zepitánál vívott ütközetekben, ám nevét az 1824-es Juníni csatáról kapta. Junín nem egy város, hanem egy régió neve, amely tulajdonképpen egy fennsík az Andokban. Itt találkozott augusztus 6-án a Simon Bolivar vezette felkelősereg a José de Cantarac tábornok vezette spanyol csapatokkal. A döntő összecsapásban kiemelkedő szerepet játszottak a Perui gárdalégó lovasságának huszárszázadai, amelyet személyesen a légió angol származású peruivá lett parancsnoka Guillermo azaz William Miller tábornok vezetett 250 lovasa élén. A huszárok rohamának köszönhetően győztek a gyarmatiak, és Bolivar elismerése gyanánt a perui huszárok megkapták a „juníni” nevet. Meg is érdemelték, elvégre ők szenvedték el a csata során a függetlenségpártiak veszteségeinek majdnem 50%-át!

Simon Bolivar a Juníni csatában

1829-ben már Bolivartól kell megvédeniük Perut, mert a korábbi függetlenségi harcos a „saját” államához, Nagy-Kolumbiához[3] akarta azt csatolni. Érdekes epizód az ezred történetében, hogy ekkor egy összecsapás során a perui huszárok alezredese Domingo Nieto szabályos párbajt vívott José Maria Camacaro ezredessel, az 1. kolumbiai ulánusezred parancsnokával. Nieto nyert, Camacaro pedig belehalt sérülésébe. Nietot aztán az ezzel járó népszerűség egészen nagymarsallságig (ami 31 évesen nem csekélység), majd Peru elnökségéig repítette.[4]

Domingo Nieto

Az ezred a későbbiek folyamán is sokszor vett részt harcokban. Az 1879-1884 között megvívott úgynevezett Csendes-óceáni háború előtt, amelyet Peru és Bolívia vívott meg (és veszetett el) szövetségben Chile ellen, a Júnin huszárezred 232 fővel rendelkezett.[5] Az ennek során a huszársvadron az Északi hadseregnél volt beosztva, Cabrera alezredes parancsnoksága alatt, és részt vett a döntő Huamachucoi csatában 1883. július 10-én.[6]

Manapság az ezred látványosságként funkcionál, nincs átszerelve modern fegyverzetre, mint sok más ma is létező huszárezred. A perui nemzeti ünnepek elképzelhetetlenek Junín hősei nélkül.

Az ezred jelenleg 3 svadronból áll, mintegy 350 fővel, akik közül 140 a tényleges lovas. Feladatuk elsősorban ma már reprezentációs, ami érthető, tekintetbe véve a huszárok látványos megjelenését. Az ezred ma kék zsinórokkal kivert gránátvörös dolmányt és mentét, valamint oldalán vörös csíkkal díszített nadrágot hord. A tisztek zsinórzaja arany, mint ez az alábbi képen is látható.



A huszárezred napja augusztus 18., ez az ered megalakulásának napja ugyanis. Emellett megünneplik augusztus 6-át, amely a lovasság napja (éppen a Juníni csata miatt). Szóval leginkább augusztusban jó Júnin-huszárnak lenni… Jelmondatuk: „Honor y Lealtad”, azaz „Becsület és hűség”.
  


Jegyzetek:





[1] Olyannyira a korban oly gyakori Napóleon-majmolók közé tartozott, hogy fiának a Napoleon nevet adta.
[2] Én itt is brit előképre gyanakszom, mert a Napóleoni háborúkban olvastam a szakirodalomban olyan brit lovasezredről, amely egyenruháját tekintve huszárnak látszott, de dzsidával volt felszerelve.
[3] Amelybe a mai Panama, Kolumbia, Venezuela és Ecuador tartozott bele földrajzilag.
[4] Domingo Nitea 1843 és 1844 között volt Peru elnöke.
[5] Sater, William F.: Andean Tragedy. Fighting the War of the Pacific, 1879-1884. Lincoln: University of Nebraska, 2007. p. 45
[6] Sater: i.m. p. 335

Nincsenek megjegyzések: