Forrásközlés:
Forgách István levelei az első világháborúból,
III (befejező). rész
(1917. január-1918. augusztus)
 |
| Forgách István első levele 1917-ből, rögtön kórházból |
Bevezetés
Ismét el kell búcsúznunk egy hősönktől, mivel harmadik és egyben záró etapja következik Forgách István világháborús levelezésének. Mindig érdekes végigkövetni - mégha csak töredékes adatok alapján is - egy katona sorsát az első világháború megterhelő éveiben, de itt különösen érzelmes volt a dolog. Végül is egy fiatal apukáról volt szó, aki csak szeretett volna a családjával maradni, és mégis tette a dolgát, Olaszországtól Erdélyig.
Az 1917-es év nem indult jól Forgách számára, egyből kórházban kötött ki. 1917 januárjának közepén ugyanis másodszor dőlt ki a csatasorból. 1917. január 22-én Forgách a zentai vöröskeresztes kórházból küldött levelező lapot feleségének, egészen pontosan a III. szobából. Hogy pontosan miért került ide - betegség vagy sebesülés miatt -, azt nem tudom. Veszteségi jelentésben ugyanis nem sikerült ráakadnom a nevére ebből az időszakból. A következő darab a levelezésből 1917. április 3-áról datálódik, ez Szabadkán íródott. Úgy látszik, hogy a - talán még a betegsége/sebesülése miatt - hátországban tartózkodó 86-osokat a mezőgazdasági munkák megkönnyítésére beosztották dolgozni, így Forgách ekkor az ország szívében tartózkodott. Levelében igencsak gúnyosan ír arról, mennyire alkalmatlan volt a mezőgazdasági munkákra, és mennyire nem mentek vele semmire a bunyevácok, akikhez beosztottták. Április eleji levelében arról is ír, hogy 20-ig szabadságon lesz. Hogy meddig maradhatott szűkebb pátriájában, azt nem tudom, de július elején már ismét a harctérre tartott. Ekkor a cs. és kir. 86. gyalogezred XXX. menetszázadával visszatért az olasz frontra, pontosaban mögé, Bled környékére. Egy újabb rövid szabadságolás szakította meg a "szlovéniai" tartózkodást, mivel augusztus 7-i levelében azt írta, hogy most érkezett vissza 14 napi otthonlét után. A frontra mégsem került ki, még a menetszázad szétosztása előtt megbetegedett és egy Ljubljana/Laibach melletti kórházba került, ahonnan Budapestre szállították át az üllői úton kialakított barakk-kórházba. Innen valószínűsíthetően hazamehetett Szegedre, de az idill legfeljebb két hónapig tartott. Forgáchot 1917 novemberében egy építőszázaddal (86/2.) a román frontra küldték. Bővebb adataim nincsenek itteni ténykedéséről sem - leszámítva azt, hogy Szélkapuhoz került az alakulat -, de nagyon érdekes beszámolót küldött az ottani négynapos menetelgetésükről. A háború utolsó évéből egy március 27-i - igen érdekes - levél az első, amelyben leírja, hogy előző nap miként fogták el katonai rendészek Budapesten, mivel lógosnak nézték. Ekkor még a 86-osokhoz tartozott, és 27-én már kiszabadult a fogdából. Valószínűleg ekkor még visszatérhetett feleségéhez Szegedre. Hogy ez meddig tartott, nem állapítható meg. Az viszont igen, hogy amikor legközelebb életjelet kapunk Forgáchról, akkor még mindig építőszázadban találjuk, igaz, már nem a 86-os, hanem az 52-es császári és királyi gyalogezrednél. A 6/52-es Baukompanie-val a Piavéhoz kerül, ahol éppen a monarchia utolsó nagy offenzívája zajlik le 1918. júniusában. Júliusi levele alapján az 52. ezred 6. építőszázada a frontvonal mögött tanyázik Cittanovában, ahol a helyi szivattyútelepet biztosítják és működtetik (talán javítják is). Utolsó birtokomban lévő levele augusztus 3-4-én éjjel kelt. Aznap éppen valami adminisztratív ügyben járt el a százada számára, és valamelyik frontmögötti városban tartózkodott, talán Udinében. Itt már érezhetően teljesen elege volt a háborúból, leveleiből a honvágy és a bizonytalanság árad. Hogy mikor és miként jutott haza a frontról, nem sikerült megállapítanom, de mint korábban írtam, biztosan tudjuk, hogy a háborút túlélte. Visszatalált a civil életbe és boldogan élt, amíg meg nem halt. Későbbi életéről néhány dátumot leszámítva - ezeket a 2. rész előzményében már leírtam - nem tudok semmi érdemlegeset.
[...] - Olvashatatlan szó
(?) - Bizonytalan olvasat
A levelezés
28. Forgách István levelezőlapja feleségéhez
[Bélyegző:] Vöröskereszt Egylet hadi kisegítő kórház, Zenta
Zenta, 1917. január 22
Édes Rózsikám!
Hál' Istennek szerencsésen hazaértem. Sajnos kissé sokat kellett az állomáson várnom, 4 órakor indult a vonat. Látod, ha ezt tudtuk volna! Este ½ 8-kor voltam itthon. Semmi újság nincs. Rövidesen bővebben írok!
Csókollak, te édes cica! Tisztel(?) Pistád
29. Forgách István levele feleségéhez
Szabadka,[1] 1917. április 3.
Édes Rózsikám!
Sajnos, de való, hogy a mi ábrándjaink nem valósulhattak meg, mert az este engem huszadmagammal Szabadkára küldtek ki mezei munkára, s ami a legérdekesebb, nagy részben mind iparos és kereskedőkből áll a társaság. Hát így eszerint nekem már valami pállott szájú bunyevácnak a tanyáján kellene az eke szarvát fogni. Na de többet ésszel, mint erővel! Azt sejted, hogy én nem álltam el, hanem valamennyi bunyevácot kinevetem, mikor kérdezte tőlem, hogy akarok-e hozzá menni. Én erre azt feleltem, hogy hogyne, ha van szép tiszta szobája, ahol egész nap lehet nyugodtan olvasni és aludni, mert én a mezei munkához annyit se értek, mint tyúk az ABC-hez. Persze mindjárt ott is hagytak. Volt egypár asszony is, kik hozzáfogtak velem vesződni, mert én és egy másik telefonista maradtunk utoljára. Na ezeket is jól kifizettem! Mondtam nekik, ha éppen akarják, jó, én kimegyek, de előre kijelentem, hogy dolgozni nem tudok, és nem fogok, na meg egy ágyon a gazdaasszonnyal egyáltalán nem fekszek. Persze erre a kijelentésre aztán, mint valami jámbor állat, elvitte azzal a 30 szoknyával kitömött farát.
Most pedig édes fiam, igazán jó volna, ha most itt volnál, hogy megbeszéljem veled, mitévő legyek, mert én 20-áig szabad vagyok itt Szabadkán, de már hívni se merlek. Ha nem esik nehezedre, péntek vagy csütörtökön jöjj át, de jól figyeld meg az utat! Hogy megy a lógás(?)! Én ha nem többre is, de 3 napra ha csak lehet, hazamegyek, de azt hiszem, szabadságot is kapok. Ha írsz, csak Annuskáékhoz írj, s ha jössz is, ide jöjj! Én ugyan csütörtök este várlak, de csak akkor jöjj, ha nem esik se neked, se mamának a terhére! Írnék s mesélnék még sokat, de levélben nemigen lehet. Majd inkább akkor, ha te eljössz, vagy én hazamegyek. Szóval 20-áig szabad vagyok, s mégse vagyok szabad. Igazán majd megbolondulok, most nem tudom, mitévő legyek! Mindenesetre Szabadkán várok egypár napot. Ugye fiam, nem értesz meg rendesen, de így nem is érthetsz meg, mert mindent nem írhatok!
Most pedig mindannyiótokat sokszor csókol szerető Pistád! Ha bírsz, jöjj Annusékhoz!
30. Forgách István levele feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. Gruppenkommando
[Forgách István kézírásával:] Feladó: Forgách István Inf. Reg. No. 86. XXX. marschkompanie,[2] Etapenpost 359.
Bled környéke, 1917. július közepe[3]
Édes Rózsikám!
Tegnap már írtam innen egy lapot, melyben jeleztem, hogy ma egy levelet fogok írni. Tehát hozzáfogok a levélíráshoz, pedig igazán még ezidáig semmi különösebb dologról nemigen tudok írni. Annyit azonban máris látok, hogy egy cseppet sem kellemes világ van errefelé. Én azt hiszem, ha olyan állapotok lesznek, mint mesélik, úgy ha csak lehet, minél előbb kéredzkedek föl a frontra, már úgy értem, ha lesz rám ott szükség. Noha én leginkább hazafelé szeretnék menni.
Most pedig írok megint erről a görbe országról egy keveset, pedig már írtam sokat róla 2 évvel ezelőtt. Én most egy sörgyár II. emeletén vagyok, ezen sorokat az ablakban írom. Innen igen szép kilátás esik mindenfelé, már úgy értem, merre a hegyek megengedik. Mégsem lehet innen látni […][4] környékét, ami neked megvan otthon egy lapon. Körülöttem mindenfelé a felhők közt kibontakoznak a havasok, szóval-szóval szép látványosság nyílik mindenfelé, de bár a panorámában nézhetném ezeket a természet csodáit, s ne itt. Az időjárás itt jóval esősebb, mint arra már arról következtettem, hogy itt szebbek a veteményesek, mint mifelénk. Az éjjel, azaz este is volt egy igen jó zápor, s most is hatalmas felhők járnak. Délelőtt inspicírung[5] volt, annyian voltunk kint, mint a hering. Hogy honnan a csudából is szedik azt a fene sok gyereket, azaz mondjuk katonát? Most pedig megyek szolgálatba holnap délig.[6]
Délelőtt egy kis pihenő alkalmával elaludtam, s végig rólad álmodtam. Sört ittunk együtt. De is jó volna, ha megvalósulna, te édes cica! Ugye? Hej, de innen nehéz szabadulni! Ebben a faluban én ugyan azt hiszem soká nem leszünk, hanem továbbmegyünk de nem is bánom! Most pedig aranyos cicám kérlek valamire! Egy valamilyen újságot állandóan a címemre, de egyelőre csak magad címezd, mivel a címem változik, s csak később küldessél a kiadóból! De ne felejtsd el édes cicám! Néha küldhetsz egy-egy Milliók Könyvét is - hogy kissé tudjak valamit olvasni, nehogy elfelejtsek! -, s azt a térképet is küldd el cicám, mi nálam volt, mikor erre voltam!
Most pedig édes szép cicám, sokszor, milliószor csókollak benneteket! Az én édes kis Pityukám egypárat átad majd helyettem neked, míg engem a jó Isten hazasegít! Pá! Ölel, csókol szerető Pistád.
[U.i.:] Édes mamát csókolom! Zomboriékat üdvözlöm s az Icát, Józsit! Írjál meg édes cicám mindent! Írj minden újságot! Pá, te édes cica! Írj! A rendes címem a borítékon van!
 |
| A Bled környékéről július közepén írt levél - olvasási sorrendben - 4. és 2. oldala |
31. Forgách István levele feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment Nr. Marschkomp.
[Forgách István kézírásával:] Forgách István Inf. Reg. 3/86. XXX. Mars. Komp. Etapenpost 359.
Bled környéke, 1917. Augusztus 7.[7]
Édes Rózsikám!
Már 2 lapon jeleztem, hogy ideértem. Azt hiszem, hogy ezen lapjaim már régen kézhez kaptad. Az út, amint írtam is, nem valami kellemes volt, de hál' Istennek nincs azért semmi hiba. Az itteni helyzet is elég jó, egy kissé javult is, de azért tudja a csuda, 14 napi otthonlét után egy cseppet sem érzem magam valami kellemesen ebben a görbe országban. Hát ez mégse járja! Ideje lenne, hogy ezután a sok csavargás után egyszer és mindenkorra hazakerülhetnék.
Most pedig írok megint az itteni viszonyokról, de miről is írnék másról, hisz nemigen tudok semmi mást írni! Mikor ideértem, vasárnap reggel 9 óra volt.[8] Vártak már nagyon bennünket. Szétosztottam a csomagot és lefeküdtem, mert igen álmos voltam, s alig hogy elaludtam, már újból otthon voltam, de csak álmomban. Ma is, hogy délben kissé lefeküdtem, igen érdekes álmom volt. A kanizsai vöröskeresztben ébredtem föl, s mikor tényleg fölébredtem se hittem el, hogy nem ott vagyok. Csak kicsit később jöttem rá a keserű valóságra. Szóval a macska is egérrel álmodik, ugye cica?
Most pedig rajtad a sor. Írjál ám te is sok-sok mindent! Mi újság? Otthon voltál-e fönt a segédhivatalban? Szóval, írjál mindent! Meleg van-e még otthon? Itt nincs az a borzasztó forróság. Különösen meg éjjel hűvös is van itt. Nemigen lehet takaró nélkül aludni. Egy-egy kis eső is van, a vetemények határozottan szebbek, mint nálunk, csak a helyzet csúnyább.
Most pedig, édes cicám, küldjél azokból a képekből, amelyiket otthon említettem. Ha hazamegyek, majd inkább fogsz érte sok-sok puszit kapni tőlem. Jó lesz? Tessék? Igen-igen! Ha soraid megkapom, megint fogok küldeni, egy hosszabb lapot, addig is sok-sokszor csókol a te örökké szerető Pistád. Édes mamát, kis Pityukát csókolom. Írjál édes csúnya cicám sokat, mindent, te édes cicu! Pá! Csókollak nagyon sokszor!
32. Forgách István levelezőlapja feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment Nr. Marschkomp.
[Forgách István kézírásával:] Forgách István Inf. Reg. 3/86. XXX. Mars. Komp. Etapenpost 359.
Bled, 1917. augusztus 13.[9]
Édes Rózsikám!
Ezidáig semmi különös újság nincs. Tegnap, vasárnap kissé kiszórakoztuk magunkat. Négyen átmentünk egy fürdőhelyre, s váltottunk(?) egy csolnakot, s egész délután csolnakáztunk. Voltam egy kis templomban, mi a tó közepén van, meg még harangoztam is, mert ez egy szokás. Ki e kis szigetre lép, az meghúzza a harangot.[10] Felvételt is csináltam. Ha sikerül, majd küldök! Más különben még nem valami fényesen érzem magam. Tegnap találkoztam Schlezingerrel. Ez ott van kórházban.
Most pedig soraid várva sokszor csókollak mindannyiótokat szerető Pistád.
[U.i.:] Ma kaptam még 2 lapot és 1 levelet is. A lapot 9-én írtad.
 |
| Levelezőlap haza, 1917. augusztus 13 |
33. Forgách István levelezőlapja feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment Nr. Marschkomp.
[Forgách István kézírásával:] Forgách István Inf. Reg. 3/86. XXX. Mars. Komp. Etapenpost 359.
Bled környéke, 1917. augusztus 14.[11]
Édes Cicám!
Ma már írtam egy lapot, melyben jeleztem, hogy fogok még ma egy levelet is írni, de ne is neheztelj rám édes cicám, de sehogy se tudok a levélíráshoz fogni. Nincs abszolút semmi kedvem, ma csuda rosszkedvű vagyok, szinte erősen ideges. Bizony, én sem tudom édes cicám, mikor találkozunk ismét, semmi kilátás nincs egyelőre rá. Béke! Na, erről jobb nem beszélni, annyi ugyanis bizonyos, hogy erre nem jó világ készül. Most jelenleg a hátam mögött pár hegy füstöl és ég a bombától, mit repülőről dobtak le, de én azt hiszem, nem jól trafált a tali[12] koma, mert az erdő ég csak.
Ejnye-ejnye, hát az én kisfiam meg olyan kis gazember, hogy kivicceli a nagymamáját? Azért a pár sorért pedig, mit nekem írt, nagyon sokszor csókoltatom! Add át neki! Mindannyiótokat milliószor csókoltatom! Pá, édes cicám! Csókol szerető Pistád!
[U.i.:]Bővebben legközelebb! Csókollak: Pistád
 |
| Bled, korabeli német nevén Veldes 2019-ban (saját fotó) |
34. Forgách István levele feleségéhez
[Bélyegző:] Militärpflege K.u.K. Reservspital No. 1. St. Veit bei(?) Laibach[13]
[Forgách István kézírásával:] Forgách István K.u.K. Reserspital No. I.
St. Veit/Šentvid, 1917. augusztus 29.
Édes Rózsikám!
Jelenleg még mindig itt vagyok Laibach mellett.[14] Hogy mikor, s merre visznek innen, azt jelenleg sajnos nem tudom. Ma nagyon vártuk, hogy elmegyünk, de ezidáig még semmi jel se vall rá, hogy ma lenne belőle valami. Talán holnap! Ej-ej, de is jó lenne már közelebb lenni hozzád, sejted, na meg egy kis hazai is jól esne már! Itt rém unalmas a helyzet, nem lehet sehova mozogni, noha, igaz nem is igen bírok, mert betegnek elég beteg vagyok.[15] De jó lenne legalább közelebb volnék, s te meg meglátogatnál, úgyis szeretnélek már benneteket látni! Na de talán rövidesen ez is el fog jönni. Ha esetleg messze visznek, s meg fogom sürgönyözni a címem, akkor ne jöjj, csak ha levélben hívlak, mert én azon leszek, hogy mielőbb közelebb jöjjek hozzátok. Hanem pénzt, mint írtam is, azonnal küldjél! Esetleg vevény után is nézhetsz, de ha benne lesz a sürgönyben ez a szó „ne küldj”, akkor vevényt ne küldj!
Mi ketten vagyunk együtt, abból a századból, honnan eljöttem.[16] Az a magas zugführer is velem van, ki együtt utazott egyszer veled Zomborban. Írnék még édes cicám sokat, nagyon sokat, de hát tudod, már nemigen érzem jól magam. Hanem ha viszontlátjuk egymást, majd annál inkább többet fogok mesélni. De igazán cica, most aligha ösmernél rám, sovány vagyok annyira. Na meg szőrös, mint a csibész. Ha meglátsz, megijedsz tőlem. Elhiszed? Na de addig meg fogok szépen borotválkozni, s mindjárt nem leszek ilyen ijesztő, csak addig azt hiszem, nem fogok meghízni, mert igazán még ilyen sovány bőrben nem voltam.
Tegnap vagy tegnapelőtt veled álmodtam. Fogtam a vállad s daloltam, hogy „Hej, cica eszem azt a csöpp kis szád.” satöbbi.[17] Szinte jókedvem volt, mikor felébredtem. Most pedig igazán mást jelenleg nem tudok írni, minthogy kimondhatatlan szeretnélek benneteket látni. Pá édes cicám! Édes mamát sokszor s titeket milliószor csókol szerető Pistád.
[U.i.:] Bárcsak el ne küldted volna az általam kért csomagot! Most milyen jó lenne az a kis dohány!
 |
| Az 1917. augusztus 29-i levél és borítéka |
35. Forgách István levelezőlapja feleségéhez
[Bélyegző:] Militärpflege Portofrei
[Forgách István kézírásával:] Címem: Forgách István K.u.K. Reservspital No. IV. 14. barakk. Üllői út, Budapest.[18]
Budapest, 1917. szeptember 13.
Édes Rózsikám!
Ezidáig semmi különös újság nincs. Talán holnap-holnapután többet fogok tudni. Hát ti, édeseim, hogy vagytok? Olyan kíváncsi vagyok már, hogy mi van veletek! Ugye édes cicám, jobban vagytok? Írjál, hogy mielőbb tudjam, nyugtass meg! Pontosan írj meg mindent! Most pedig kérve a jó Istent a mielőbbi gyógyulástokért csókol szerető Pistád!
[U.i.:] A kis Pityu lázas-e még?
[U.i. 2.:] Kedves mama, nagyon kérem vigyázzon a kis Pityimre! Csak az orvos rendelete folytán cselekedjen, a Rózsikának se adjon semmi olyat, amit esetleg nem szabad! Vigyázzon rájuk édes mama! Csókolja szerető fia, Pista.
36. Forgách István levelezőlapja feleségéhez
[Bélyegző:] Militärpflege Portofrei
[Forgách István kézírásával:] Címem: Forgách István K.u.K. Reservspital No. IV. 14. barakk, Budapest
Budapest, 1917. szeptember 17.
Édes Rózsikám!
Az Ica levelét megkaptam, melyben írja, hogy te kissé jobban vagy, de szegény kis Pityim még mindig beteg. Nagyon kérlek édes cicám, hogy vigyázzatok most magatokra! Meg ne hüljetek, s tészta- és gyümölcsfélét a világért se egyetek, csak ha az orvos megengedi! Énvelem még nincs semmi. Már két napja várom, hogy rám kerüljön a sor, de még ezidáig nem került rám. Talán majd holnap rám fog kerülni, s akkor 1-2 napon belül viszontláthatjuk egymást, ha az Isten megsegít bennünket. Addig is legyél nyugodt, s vigyázz a kis Pityire is, hogy pontosan kapja a kezelést!
Most pedig mindkettőtöknek jobbulást kíván a te szerető Pistád! Pá! Csókollak benneteket!
37. Forgách István levele feleségéhez
[Forgách István kézírásával:] Forgách István[19]
Szélkapu, 1917. november 24-25.
1917. XI. 24.
Kedves kis feleségem!
Ne haragudj, hogy pár napja már nem írtam, de idáig se megállás, se alkalmam nem volt. Már ma egy hete, hogy eljöttünk, s még nem vagyunk a rendeltetési helyünkön. Majdnem kétnapi gyaloglás után ideértünk a román király kedvenc fürdőhelyére,[20] de itt se fogunk valószínű maradni, hanem visszamegyünk másfelé, mivel a csapatunk már nincs itt, de ugyan ez se biztos. Erre már rossz levegő jár, dörög az ágyú. Hát furcsa helyzet, kár, hogy újból ilyenbe kellett keverődznöm. Erre hideg van, s elég cudar hegyek. Erdőség az egész. Ma egész nap erdőn egyik hegyről a másikra jártunk, ahol azelőtt talán csak a farkasok és vaddisznók masíroztak. Szóval ez a vidék nekem egy cseppet sem tetszik. Most pedig ezt a levelet abbahagyom, mert elmegyünk egy kis ásványvizet szerezni, amit eddig Románia dicső királya ivott. Folytatni fogom, hol megállapodunk.
917. XI. 25.
Édes cicám!
Ma innen, mint tegnap írtam is, kissé vissza fogunk menni, azaz jobbra. Ide az Ojtozi-szoroson s Sósmezőn át jöttünk Baile Slănicára, azaz román fürdőhelyre. Ez igen szép, csak rém tönkre van téve.[21] Most pedig útnak indulunk, állítólag Szélkapun át Nagykászonba. Ezt a levelet egy pesti embernek fogom átadni, ki majd feladja.[22] Hát erre, édes cica nem számítottam, hogy újból ilyen helyre kerülök, de nem menekülhettem előle. Egész nyomorult emberek vannak velem, s 47-48 évesek, szabadságon kikoplaltattak.[23] Szóval se pénz, se posztó! Most pedig küldjél levélpapírt s lapot borítékban a címem vétele után, s ha lehet, kevés hazait, mert nincs semmim az úton.
Most pedig sokszor ölel és csókol mindannyiótokat szerető Pistád. Pá, aranyos cicám! De rosszul esik, hogy ilyen váratlanul el kellett benneteket hagynom!
[U.i.:] Nem Nagykászonba, hanem Szélkapuhoz megyünk!
 |
| Az Erdélyből írt 2. levél, 1917. november 26-27. |
38. Forgách István levele feleségéhez
Szélkapu, 1917. november 26-27.
917. XI. 26.
Édes Cicám!
Tegnap és tegnapelőtt hozzáfogtam e levél írásához, de még ma sem jött rá alkalom, hogy feladtam volna, mert tegnap, hogy útnak indultunk ebben a kietlen hegységben, valószínű eltévesztettük az utat - mert sehova se értünk -, s egy erdő szélén telepedtünk le a hegy aljában. Tüzet raktunk, s amellett töltöttük az éjjelt, s most körülbelül ott vagyunk, ahonnan elindultunk, ugyan ½ nap járással lejjebb. Szóval nem találjuk a csapattestünket. Ha meg fogjuk találni, akkor tovább folytatom a soraim.
Pá cica! Csókol Pista
917. XI. 27.
Sok és nagy havasokon keresztül-kasul megérkeztem a rendeltetési helyre. Hát előre is annyit írhatok, hogy büdös egy hely. Fent vagyunk egy hegyoldalban, tiszta hó minden. Hideg van a havason, a lénia[24] hozzánk 8 kilométer. Többet még jelenleg nem tudok írni. Szóval Szélkapunál[25] vagyunk. Ez a Szélkapu egy nagy havas hegység, s semmi más Kászonjakabfalva[26] fölött. Most pedig még ma fogok egy lapot írni.
Pá édes cicusom! Kedves mamát csókoltatom, s titeket milliószor csókol szerető Pistád
[U.i.:] Cím: 2/86. Baukompanie,[27] tábori posta 640. sz. Tábori lapot s újságot küldjél, s mindent, mi otthon eddig előfordult, írjál meg!
39. Forgách István levele feleségéhez[28]
Budapest, 1918 március 27.
Édes Rózsikám!
Hál' Istennek eléggé jól érzem magam, hogy pedig titeket is megnyugtassalak, úgy leírom elejétől fogva, azaz eljövetelemtől, hogy mi történt velem. Szegedről kedden 4 órakora indult el velem a vonat.[29] Ronda rossz utazásom volt, mert mikor bejött a vonat, már túlzsúfolva volt, úgy, hogy nekem már kint jutott hely, de ott is úgy zsúfolva voltunk, mint a hering. Szóval pedig még csak mozdulni is alig tudtam, na meg egy kicsit fáztam is, de ezen kívül más kellemetlenségem a vonaton nem volt. Ide érve villamosra akartam ülni, hogy bejövök jelentkezni, de a fene azt a villamost, az hol siet, hol késik, s így egy perccel mielőtt felszálltam volna, lekapott egy hős katonarendőr, s bevitt az átallevő kőbányai rendőrlaktanyába, hol este 9 óráig a pincében üdültem 85 felebarátommal, kik szintén úgy jártak, mint én. Este azután elhoztak a Wachkompanie-hoz,[30] ahol 12 órára átvettek bennünket, s itt elég kellemes szobába csuktak. Itt mind elfelejtve a napi történteket jól kialudtam magam, csak a derékalj volt kemény. Az a betyár asztalos keményre gyalulta. Reggel aztán, mikor felébredtem, többen üdvözöltek a 86-osok, kik ismerősök. Semmit nem vettek el tőlem, csak a bicskát, szóval megvan mindenem. S a kilátás nem is olyan rossznak mutatkozik. Hogy mi lesz velem, nem tudom, mert rapporton még nem voltam, de itt vannak többen, akik 3 hónapot lógtak, s 50 napot kaptak ráadást(?). Hát ez semmi, de én mégse kérek belőle. Én úgy veszem észre, hogy engem kiküldenek a csapathoz, de ez nem biztos, szóval várok még, hátha még ma megtudom, mi lesz velem, s azután adom fel a levelet.[31]
Szóval most már tudom a hovatartozásom. Ez 86. gyalogezredbeli Forgách István 32. Wachkompanie-hoz tartozom. Szóval ilyenféleképpen lehet feladni a kérvényet, esetleg ami alá van húzva,[32] el lehet hagyni. A levelet délután feladom. Édes cica, ma még semmi nem történt velem. A fölmentést adassad be azonnal: 32 Wachkompanie! Bővebben legközelebb! Cím: Forgách I. 32. Wachkompanie, üllői út, Mária Terézia laktanya, ajtó 486-487. Írj!
Csókol benneteket szerető Pistád.
[U.i.:] Hogy van a kis Pityim? Én itt elég jól érzem magam.
40. Forgách István levele feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment No. 52 Baukompanie No. 6.[33]
[Forgách István kézírásával:] Forgách István 6/52 Baukomp. Feldpost No. 3
Cittanova,[34] 1918. július 13.
Édes szép Cicám!
A 8-án kelt soraid igaz örömmel vettem, s azonnal hozzáfogtam is a válaszhoz. Amint látod, most kissé ráérek, hát szórakozásként megvonalaztam a levélpapírt, mint valami jó iskolás fiú. Tudniillik ma irodacsősz vagyok, a század már elment valami nádas vagy kukoricás közé lakni, de mi itt maradtunk 1-2 napra. Valószínű holnap utánuk megyünk. Annyi bizonyos, nem lesz ilyen jó helyünk, mint itt volt. Ámbár tudja Isten, itt ugyan sehol se tudja az ember, hol jobb, de talán legjobb lenne otthon! Ugye te is így gondolkozol? De most már megkezdem a leveledre a választ!
Hát te kis durci! Már meg dohánnyal akarsz hazacsalni? Ej-ej! Hát azt hiszed, hogyha semmid, egy szál dohányod se volna, nem-e repülnék haza csak lehetne? Hisz, hidd el, úgy bánt, majd belebolondulok, hogy nem lehetek közöttetek! Hidd el! Cica, most meg tudnék hízni, olyan egészségem van, de azért olyan sovány vagyok, mert egész nap csak rajtatok töröm a fejem. Bánt, hogy nem lehetek melletted (érted)! Ne haragudj cicám, de borzasztóan bánt az a gondolat, hogy te esetleg megunsz várni engem. Hisz csak mehetnék, de ha nem kapok rövidesen szabadságot, én nem tudom, mi lesz velem! De ha most hazakerülök is cicám, sok örömünk, azaz soká úgyse tart az örömünk, mert csak nem lehetek otthon álmomban.
Most tényleg gazdag vagy, cica, sok pénzed van. Hála Istennek csak, hogy annyi segélyt kapsz. A kis Pityimnek meg, ha [nem] írtad volna is, ha Isten segít, okvetlen veszek valamit. Azért meg miért haragudnék, ha te figyelmeztetsz? De is jó volna, édes szép cicám már látni benneteket, s tanítani a kis Pityikét egy s másra. Majd meglátod, ha vége lesz ennek a rab világnak, s az Isten újból közétek segít, mennyi mindenre megtanítom én az én kisfiam. Már kiskorában fog tudni fényképezni! Az a kis gép az övé lesz. Szóval mindig magam mellett tartom! Ej, de nem is szabad nekem ilyesmin még ábrándoznom! Hol van még az az idő, mikor én újból szabad leszek! Hej, te büdös édes cica, pár nap óta de sokat álmodom felőled! Ölellek, csókollak álmomban, satöbbi, satöbbi. De hát miért nem is lehet valóban! Hisz ez borzasztó! Úgy szeretlek, úgy vágyom utánad, s nem mehetek. Minek is ösmertelek meg, most nyugodtabb volnék! De azért mégis nagyon boldog vagyok, hogy titeket az enyimének nevezhetlek! Ugye csak az enyém vagy, édes cicus?
De most már elég, hisz már hely se nincs! Pá! Milliószor csókol a te Pistád!
[U.i.:] légy szíves, hacsak teheted, megszerezni a tavalyi október elsejei vagy szeptember végi Külügy-Hadügy-et![35] Kíváncsi vagyok arra a parancsra, mely a 3 hónapnyi szabadságot elrendeli, hogy szól-e az a frontra!
I. kép mellékelve.[36]
 |
| Forgách kezével a felirat: "Cita Nouva: A legutóbbi lágerunk, azaz lakásunk. Víznyomó gép. 1918. VII. 8." |
 |
| A cittanovai vízpumpa manapság (forrás: innen) |
41. Forgách István levele feleségéhez
[Bélyegző:][37]
[Forgách István kézírásával:] Forgách István 6/52 Baukomp. Feldpost No. 3
Piave front, talán Udine, 1918. augusztus 3-4.
Édes egyetlen Rózsikám!
Ma ígértem egy lapon, hogy fogok levelet írni, mivel jelenleg most este van, s ráérek, tehát beváltom az ígéretem. Éppen az imént jöttem vissza a szállodába az egyik kollégával. Most 10 óra van. Ugye soká csavarogtam? De azért ne gondolj rosszra, mert csupán a moziban voltunk. Majd ha hazamegyek, elmesélem, mit játszottak. Jó lesz? Most pedig kérlek, ne hidd édes cica, hogy legkevésbé is megfeledkeztem magamról! Én esküszöm neked, hogy ittlétem alatt más nővel abszolút nem... De mit írok ilyesmit! Hisz te engem kinevetsz! De nem tehetek róla, kissé butább vagyok, mint voltam, s igazán úgy szeretlek édes cicám, s félek, még csak arra gondolni is, hogy te véletlen engem elítélsz, és ha Isten hazasegít, tisztán tiszta lelkiösmerettel akarok előtted állni, s bátran mondhassam: igenis, nekem más nő nem kell, csak te, te én édes szép szerelmes cicám! Ugye csak engem szeretsz te is? Ugye én is követelhetem tőled, sőt, akarom is, hogy te is csak enyém légy! Arra ugyan nem is merek gondolni, hogy te más férfi karjába is bele tudod dobni magad. Nem, azt nem teheted meg, te, mint boldog feleség és kismama! Ugye az vagy? Ugye csak minket szeretsz? De is boldog lennénk édes cicám, ha odahaza lehetnék! De igazán milyen rettenetes állapot is ez így! Állandóan elszakítanak tőled! Hát meddig lesz ez még, hisz az életem legszebb idejétől rabolnak meg! De csak hazamegyek cicám! Ha csak lehet, nem is fognak hamarosan megint kint látni! Egy kis kórházi levegő már rám férne, úgy is legalább közelebb lennék hozzátok.
Na de most már elég lesz ugye az ábrándozásból! Írok kissé az itten töltött időmről. Én valószínű holnap délelőtt visszamegyek az áruval együtt, de a főhadnagy az csak hétfőn jön. Szóval holnap már oda a jó puha ágy. Itt azért elég kellemesen elmúlt most az idő, mégis az ember lát ezt-amazt, s emberek között forgolódik, hol zenét [hallgat], iszik sört, ami a legfontosabb, na meg ehet is egyet s mást, de csuda drágán. Nem is merem a pénzem megszámlálni, mert mikor idejöttem 114 koronám volt, s most hogy mennyi van, azt nem tudom, de csuda kevés lehet, mert vékony nagyon az erszényem. Igaz, hogy egyet mást vettem a fényképezéshez is. De most már kérdezek egyet-mást, mert már kevés a hely a további tereferére. Megkaptad-e azt a levele, melyben egy ügyes levelet kértem? Tudniillik, hogy előbb hazaengedjenek. Ha azt felmutattam, már úgy értem, amiben te írod, hogy még igen beteg vagy. Írd meg! Most pedig alig várom, hogy soraid olvassam! Ugyan hány levél vár rám kint a kukoricásban?
Pá, te szép cicu! Csókol Pistád!
[U.i.:] Megállj, te csúnya cica, csak hazakerüljek! Kitöltöm rajtad a bosszúm! Jaj lesz annak a büdös kis cuncinak, de még neked is, mert össze foglak szorongatni, hogy csuda! Tessék? Nem bánod? De még én se! Pá, én szép édes cicám! Ma biztos veled álmodom! Jó éjt!
 |
| Forgách utolsó fennmaradt levelének borítéka, 1918. augusztus 3-4 |
Felhasznált irodalom:
Az I. világháború magyar orvosi emlékeiből. Összeáll.: Kapronczay-Kapronczay. Budapest, 2016
Gaksch-Dimics: A volt szabadkai cs. és kir. 86. gyalogezred története 1882-1918. Budapest, 1940
Hajdu-Pollmann: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914-1918. Budapest, 2014
Hogg, Ian V.: Allied Artillery of the World War One. Ramsbury, 1998
Molnár Tibor: A szabadkai 86/III. zászlóalj harcai 1915-ben az olasz hadszíntéren. Online: https://nagyhaboru.blog.hu/2015/12/09/a_szabadkai_86_iii_zaszloalj_harcai_1915-ben_az_olasz_hadszinteren Letöltve: 2025. március 20.
Tábori Jenő: A cs. és kir. „Frigyes főherceg” 52. gyalogezred hadialbuma. Budapest-Pécs, 1935.
Takács Róbert: Kórház a város szélén. https://elsovh.hu/korhaz-a-varos-szelen/ Letöltve: 2025. június 25.
Teleky László: A Szegedi III. ker. (Margit u.) Állami Polgári Leányiskola ártesítője az 1911-1912. iskolai évről. Szeged, 1912
Jegyzetek:
1. A levélen Szabatka.
2. XXX. menetszázadból kettő is volt a 86-osoknál az ezredtörténet szerint. Az egyik Galíciába vonult 1917 június 18-án, majd július 22-én érkezett meg Cyków és Chwatów térségébe (ma: Ukrajna) Polányi Lajos hadnagy vezetésével 4 tiszttel és 200 főnyi legénységgel. A másik, amely a III. zászlóalj veszteségeit hivatott pótolni, Hevesi Soma hadnagy irányításával 1917. október 2-án vonult be Selonál a zászlóaljhoz, valószínűleg már hősünk nélkül, aki addigra megbetegedett. Itt ugyanis bizonyosan utóbbi alakulatról van szó. Lásd: Gaksch-Dimics, 359.o.
3. Forgáchné kézjegye alapján a levél július 15-én érkezett meg Szegedre. A századot valószínűleg augusztus 22-én osztották szét a zászlóaljak között. Lásd: Gaksch-Dimics, 219.o.
4. Cenzor által kitörölt településnév, amit sajnos nem tudtam kibetűzni sehogy sem. Rövid szócska áll ott. Egy későbbi levél és az alapján, hogy feleségének képeslapja van róla, szinte biztos, hogy Bledről van szó, esetleg német neve, Veldes állhatott itt.
5. Ellenőrzés a német „Inspizierung”-ból.
6. Valószínűleg a levelet másnap folytatta Forgách.
7. A levél 7-én lett írva, 8-án feladva és 17-én Szegeden átvéve.
8. 1917. augusztus 5-e esett vasárnapra.
9. A 15-i bélyegzéssel feladott levelezőlapot a feleség 20-án kapta kézbe.
10. Ez a mai napig így szokás Bledben a szigeten. A hiedelem szerint, aki megkongatja a harangot, annak a kívánságait a tó hölgye/Szűzanya teljesíti.
11. A levelezőlap az előzővel együtt lett feladva, 15-én.
12. Talján, azaz olasz.
13. Az I-es számú tartalékkórházról van szó a Laibach/Ljubljana melletti St. Veit községben. A szlovénul Šentvid nevet viselő település 1974 óta Ljubljana része.
14. Laibach a mai Ljubljana. Ténylegesen a bélyegzés alapján a Sankt Veitben berendezett 1-es számú tartalékkórházban lábadozott. Hogy Forgách mikor került be, azt nem tudni, előző, 14-i levelezőlapja még nem onnan kelt. A Sankt Veitben működő kórházról megemlékezett dr. Baracs Gyula törzsorvos is, aki a maláriaosztályt vezette 1916 végén. Lásd erre: Az I. világháború magyar orvosi emlékeiből, 130.o.
15. Valószínűleg ő is maláriás lehetett.
16. Nyilván a XXX. menetszázadra vonatkozik.
17. Jól ismert dalrészlet a Csárdáskirálynő című operettből.
18. A világháború során az Üllői út szélén húzták fel az úgynevezett Mária Valéria barakk-kórházat, amelynek helyén később létrejött a József Attila lakótelep. A kórházról bővebben: https://elsovh.hu/korhaz-a-varos-szelen/
19. Ez, valamint a másnapi – következő – levél egy borítékban került feladásra a Budapesten. Sajnos a dátum kibogarászhatatlan a budapesti pecséten, de világos, hogy nem a tábori postán keresztül lett Szegedre küldve, pont ahogy a levélíró is állítja. A feleség feljegyzése szerint december 6-án jutott el hozzá a két levél.
20. Szlanikfürdő (románul: Slănic-Moldova avagy Baile Slănic), Moldvában, Romániában. A mai napig híres fürdőváros.
21. Az Ojtozi-szorosnál és Sósmezőnél igen heves harcok zajlottak 1917-ben.
22. A borítékon valóban budapesti bélyegző áll.
23. Az építőszázad ezek szerint zömében félrokkant és nem az első vonalba való katonákból állt.
24. Valószínűleg a frontvonalra gondolt a levélírónk.
25. Hegy a Háromszéki-havasokban, nem messze a történelmi magyar-román határtól.
26. A történelmi Csík vármegyében (ma: Hargita megye).
27. Azaz 86/2. számú építőszázad. Hogy miért került át Erdélybe ezzel az alakulattal 1917 őszén Forgách, azt nem tudom, a 86. gyalogezred tábori zászlóaljai nem szolgáltak itt.
28. A levelet postán adták fel, március 27-én.
29. Március 26 esett keddre, tehát az előző napról van szó.
30. Őrszázad.
31. Forgách itt félbehagyta a levelet, majd folytatta.
32. A 86. gyalogezred van aláhúzva fél mondattal korábban.
33. Az 52-es számot a pécsi császári és királyi „Frigyes főherceg” 52. gyalogezred viselte, amelynek egyik építőszázadába került át hősünk. A gyalogezred történetére lásd: Tábori 1935
34. Csak a levélhez mellékelt fotóról derül ki, hogy Forgách éppen hol állomásozott. Cittanova, vagy ahogy a fényképen áll, Citta Nouva aprócska település San Dona di Piave városától keletre, több öntözőcsatorna találkozásánál. Az itt álló szivattyúállomás tette fontos hellyé, amely a mai napig is létezik. A fotót csatolom a levél után.
35. Külügy-Hadügy. Korabeli katonai hetilap.
36. A levélhez egy fotó van mellékelve, amely ma is megvan. A Cittanovai vízpumpaállomást mutatja osztrák-magyar csapatokkal 1918. július 8-ra datálva. Innen tudni egyedül, hogy ekkor Forgách itt szolgált.
37. A levelet normál postán adták fel, osztrák bélyegekkel. Van ugyan rajt egy bélyegzés, de olvashatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése