A tesszen, vagyis japán harci legyező azt hiszem méltán kerül be a különleges fegyverek közé (és a kuszari-csigiriki), hiszen meglehetősen kevesen gondolnánk arra, hogy egy ilyen kényelmi eszközre egész harcművészet (tesszen-jutsu) épüljön. A legyező a japán kultúra fontos eleme, a hölgyek ezzel fejezhették ki tetszésüket a másik nem iránt, másfelől jelezte hordozójának társadalmi helyét. Egy szamuráj oda is magával vihette, ahová hagyományos fegyvereit nem, és hát nem mellékesen a mostani kánikulához hasonló alkalmakkor használhatta hűsítésre is.
A harci legyezőknek az első időkben két típusa volt, a gunbai és a gunszen. A gunbai egyetlen darabból álló, nem nyitható legyező volt, amely elsősorban jelzések leadására szolgált és nem legyezésre. A gunszen ezzel szemben a hagyományos kinyitható változata volt ennek. Mindkettő legyező díszes, gyakran lakkozott, szimbólumokkal díszített alkotmány volt, melyekkel katonai műveletek végrehajtását lehetett elindítani, vagy végrehajtatni, akárcsak egy zászlóval.
A tesszen ezek későbbi változata (a XIX. században már így nevezik), amely ugyanezen funkciókat látta el. Szintén kétféle kivitelben készült. Az első, melyet menhari-gatanak hívtak, tulajdonképpen egy állegyező volt, amely távolról ugyan hagyományos textilből készült összecsukott legyezőnek hatott, de valójában egy fémből készült 30 centi hosszúságú fegyver volt, mellyel jókorát lehetett ütni, mintegy "bot"-ként használva. Ez nagyon elterjedt lett, a rendfenntartók mintegy gumibotként tudták használni, ráadásul elegáns viselet volt. Ennek használatára aztán kialakult egy kisebb harcművészet, melyet tesszen-jutszunak hívnak. Ennek bemutatására alább lesznek videók.
Természetesen nagyon ritkán használták a harci legyező ténylegesen csatákban, hiszen arra voltak más eszközeik, de azért maradt fenn néhány ilyen eset is. A XVI. században mikor riválisa karddal támadt rá, Takeda Shingen hadúr egy gunbai-jal védte ki annak csapását.
 |
| Japán hadvezér, kezében pillangó alakú gunbai legyezővel |
 |
| XIX. századi gunszen legyező, amely fémből és lakkozott bambuszból készült. Jelzésre szolgált |
A tesszen ezek későbbi változata (a XIX. században már így nevezik), amely ugyanezen funkciókat látta el. Szintén kétféle kivitelben készült. Az első, melyet menhari-gatanak hívtak, tulajdonképpen egy állegyező volt, amely távolról ugyan hagyományos textilből készült összecsukott legyezőnek hatott, de valójában egy fémből készült 30 centi hosszúságú fegyver volt, mellyel jókorát lehetett ütni, mintegy "bot"-ként használva. Ez nagyon elterjedt lett, a rendfenntartók mintegy gumibotként tudták használni, ráadásul elegáns viselet volt. Ennek használatára aztán kialakult egy kisebb harcművészet, melyet tesszen-jutszunak hívnak. Ennek bemutatására alább lesznek videók.
 |
| Az Iwakuni erődben kiállított menhari-gata, amely összecsukott legyezőnek tűnik, de valójában egy fém ütőeszköz. |
A tesszen másik változata már ténylegesen is legyező volt, annak minden használhatóságával. A tenarashi-gata ugyanis valóban legyező volt, mindössze a 8-10 fabordát - amely a legyezőfelületet tartotta -, cserélték ki vasból készültre. Ezzel szintén lehetett ütni összecsukott állapotban közelharcban, vagy kinyitva jelzéseket adni, esetleg segítségével kánikulában enyhülést keresni. Megjegyezném, hogy egy páncélba öltözött szamuráj esetén ez cseppet sem jelentéktelen.
 |
| Japán szamuráj lóról jelzést ad le harci legyezőjével |
A tesszen-t gyakran ezoterikus, vagy családi szimbólumok díszítették, amelyet a lakkozott papírból vagy selyemből készült legyezőfelületre festettek. Nagyon gyakori a hagyományos japán nap ábrázolás, a hold valamint a csillagok megjelenése.
Természetesen nagyon ritkán használták a harci legyező ténylegesen csatákban, hiszen arra voltak más eszközeik, de azért maradt fenn néhány ilyen eset is. A XVI. században mikor riválisa karddal támadt rá, Takeda Shingen hadúr egy gunbai-jal védte ki annak csapását.
Itt egy meglehetősen különös arcszőrzetű mester mutatja be tudását a tesszen-jutsu művészetében. Úgy vélem amennyire röhejes a piros szakáll, annyira meggyőző a tudása. Ugyanakkor harchelyzetben én azért inkább egy vakizasit választanék. Talán nem árt hangsúlyozni, hogy egy ilyen "nem igazi" fegyver használatának elsajátításához folyamatos képzés kellett, és az esélyek így sem emellett szóltak. Ugyanakkor a puszta kéznél nyilván jobb, ráadásul sokkal látványosabb.
Ha már a látvány! Itt ez a kislány, aki megmutatja, hogy a tesszen milyen klasszul mutat bemutatón. Csak, hogy tessen:
Fontos, hogy a legyezőt - ellentétben más fegyverekkel - nők is használhatták, így önvédelemben nekik is rendelkezésükre állt. Itt egy hölgy mutatja be a támadások elhárítását harci legyezővel. Megjegyezném, hogy itt nem sima legyezőkről van szó, hanem vasalt bordázatúról, amellyel valóban nagyot lehetett ütni, sőt a nyelének vége gyakran kifejezetten egy masszív vasdarab volt! Tehát ne rázzuk a fejünket, hogy ezek az ütések a légynek sem ártanának!
Ja és még valami! Ma ilyen képet találtam még a cikkhez, ami egyben kifejezi a világunkat. Nem mondom, hogy rossz kép, sőt... Külön kiemelném a hölgy mellé... azaz a hölgy mellett lévő, jól megfigyelhető csupafém tesszen-t, amely inkább futurisztikus cyberpunk bigyó, mintsem a valódiakra emlékeztető harci legyező.
Lássuk be, ezt azért nem lett volna érdemes kihagyni...
Felhasznált irodalom:
Mol, Serge: Classical weaponry of Japan. New York, 2003. p. 60-62
Képek: wikipedia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése