Moskát Anita: Horgonyhely
Budapest: Gabo, 2015
439 oldal
Már alig emlékszem, mi volt az ok, amiért úgy
döntöttem március végén, hogy Moskát Anita könyvét el kell olvasnom. Az egyik indok
bizonyosan az volt, hogy nem nagyon olvastam magyar fantasyt, igaz nem is ilyen
típusú regényekkel van dugig a magyar könyvpiac. A Horgonyhely mellett szólt emellett az érdeklődésemet felcsigázó fülszöveg,
amely igazán különleges élményt ígért. Harmadikként az fogott meg, amikor kézbe
vettem. Ez az egyik legszebb borítóillusztráció, amit valaha láttam.
Az elhatározás tettet szült, s elkezdtem
olvasni. Aztán elcsábított egy másik regény (majd bemutatom ezt a trilógiát is,
mikor a befejező részt is magamévá tettem), s én a szegény megcsalt Horgonyhellyel hónapokig se veled, se
nélküled kapcsolatban voltam. Egyszerűen képtelen voltam olvasni a tartalma
miatt. Kell hozzá egyfajta gyomor. Nem azért, mert olyan túl brutális lenne, erről szó sincs! Pusztán túlburjánzik a testiségtől, túl plasztikusan ábrázolja az igencsak
sötét világot, amiben játszódik, és ez - meg kell, mondjam - némileg taszított.
Végül két hete erőt vettem magamon, és elhatároztam, hogy így nem mehet tovább.
Szakítani nem akartam a regénnyel, túl sokat ígértek még a lapjai, így
megemberelve magamat, nekiálltam kiolvasni.
Nem ez volt az első ilyen eset. 19 évesen
egyszer félretettem A gyűrűk urát,
majd 20 évesen a Quo Vadist, aztán
elhatároztam, hogy mindenképpen végigolvasom ezt a két remekművet, bőven
megérte. Mindkettő top 10-es nálam. Ha a Horgonyhely oda nem is került be,
azért ez egy veszett jó mű.
Az ajánlók sejtették, hogy igen bizarr és
különös világba csöppen a könyv olvasója, és biztos vagyok benne, hogy sokan
sajnos emiatt félre is teszik. Moskát Anita könyve egy nők uralta világban
játszódik, ahol a férfiak vannak bordélyban, és csak a terhes nők tudják
elhagyni születési helyüket (horgonyhelyüket), ők is csak áldott állapotuk
alatt. E kiváltságuk miatt a terhesség mindenekfelett áll, s ezzel a szerző
szerintem egyben kifigurázza a regény a mai „ezoanyuka” trendet is.
A regénybe bekúszik a varázslat, a nők egy része
– „földevők”, akik tényleg eszik a földet! - képesek társalogni a földdel,
növényeket növeszteni az akaratukkal. Férfiaknak mindez tilos, csak Lars, az
egyik főszereplőnk kockáztatja meg a kivégzést, ami rá vár, amennyiben lebukik.
Ez a világ borzasztóan sötét, csaknem reménytelenségig, a közönséges testiség
vezérli, s ahol a szerelemnek nem lehet szerepe. Röviden a szép és a jó messze
elkerüli ezt a fjordok közé beszorult mikrokozmoszt, és a család, mint olyan
sem létezik. A regény hangulata A faun labirintusát idézte fel bennem, és az is
meggyőződésem, hogy Lars sem véletlenül Lars (majdnem azt írtam: Lars von Trier, talán nem véletlenül!). Emellett a történet a
bibliából is táplálkozik, hiszen az egész egy elbukó megváltástörténet is
egyben.
Iszonyatosan sokat lehetne taglalni, hogy mi a
mondanivalója a regénynek:
-
hogy
a sem egy férfiak, sem egy nők uralta világ nem lenne más, mint a földre
költöző pokol,
-
hogy
a pusztán szenvedélyen alapuló szerelem bűnbe vihet,
-
hogy
a helyhez kötöttség szűk látókört ad, de a tágabb látókör sem ad bölcsességet,
-
hogy
a tudomány nem mindenható,
-
hogy
a múlt hibáin merengve elszalasztjuk a jelent,
-
vagy,
hogy a szabadság iránti vágy nagyon könnyen átcsaphat uralomvágyba.
És még kapásból lehetne sorolni tucatnyi
értelmet, amely a sorok között lappang, akár gyilkos galóca az erdőben. Ennek
ellenére a kötet igazi erőssége a hangulat, ami magával ragadja az olvasót. Kicsit
úgy éreztem magam, mint a Jordskott nézése közben, akarom is ezt a világot, meg
ki is hagynám.
Voltaképpen négy főszereplőnk van, akik közül
kettő nő, kettő férfi, így mindkét nem szenvedéseit, problémáit elmesélhette az
írónő. Lars, a földevő férfi, aki fiatalkori megaláztatásait kompenzálandó, a
nők elnyomására törekszik. Vazil, a könyvtárhajó birtokosa, aki korábbi
szerelmén segítendő, kutatásaiba öli minden idejét. Az ő lánya, a még gyermek
Helga, aki keresi önmagát, miközben apja alig foglalkozik vele, és képzeletbeli
lénnyel társalog. S végül Odveig vizsgálónő, Vazil korábbi szerelme, akit e
kapcsolata miatt büntetésként sterilizáltak. A karakterek élnek, motivációjuk
jól kitalált, egyedül Odveiget éreztem kissé kevésbé sikerültnek. Ugyan egyikük
sem volt számomra túl pozitív, de betudom annak, hogy a körülményeik tették
őket ilyenné, s nem Moskát Anita.
Összességében ül a sztori, igazán mély és
többértelmű regényt kaptunk, amely megérdemelten kikövetelne magának egy
mozgóképes verziót, ha az Egyesült Államokban lennénk. Nagyon jól el tudnám
képzelni, hogy ezt a könyvet megfilmesítve kapnánk egy új Liza, a rókatündért -
igaz annak bája nélkül, már-már horrorba menően -, vagy egy magyar Faun
labirintusát. Feltételezve persze, hogy egy remek rendező kapná meg a
feladatot. Remélem, egyszer sor kerül a megvalósítására.
A
kiadásról:
A borítón a kolumbiai Marcela Bolívar extrém
alkotása látható, akinek honlapjára
igencsak érdemes ellátogatni. Lehet kissé betegnek mondani ezeket az illusztrációkat,
de ezzel együtt is számomra lenyűgözőek. Jó választás volt a borítókép, tökéletesen
passzol a tartalomhoz. A Gabo kiadót mostanában szidtam kritikán aluli fűzött
könyveiért - joggal -, ez azért az Ecc,pecc-nél egy fokkal jobbnak tűnik, de megérdemelt volna ez a borító egy
kemény kötést. Akkor aztán minden könyvespolc ékköve lenne a Horgonyhely.
Pontszám:
Nyolc gumó a tízből.
8/10
www.moly.hu: 90 %
www.goodreads.com: 4.4 pont (48 szavazat)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése