Klaus von Lottinge:Nászút golyózáporban
?: Hermész, 2006
213 oldal
Van egy poén, amely szerint a könyvtáros nem azért lett könyvtáros, mert szereti az embereket, hanem azért, mert szereti a könyveket, és eme aforizma mögül bizony kikukucskál a valóság. Mindemellett, ez szerintem nem jelentheti azt, hogy a könyvtárosnak ne legyen kritikus szemlélete, főleg egy olyan világban, amikor enyhe túlzással a szennyvizet is el lehet adni energiaitalnak kellő marketingtevékenység segítségével. Mindig annak a híve voltam, hogy a könyveket nem próbálom minden áron az olvasóra tukmálni, pláne ha az nem éppen egy veretes produktum, vagy véleémeny szerint nem az adott olvasónak való. Ez szerintem kiérezhető könyvajánlóimból is, nem fogadom el, hogy csak azért, mert könyvtáros vagyok, nem írhatok rosszat egy könyvről, ezzel ugyanis becsapnám az olvasókat, akik joggal nem bíznának bennem ha valami kacatot sózok rájuk. Persze néha így is mellélő az ember, mert ízlések és pofonok, s egyeseknek az én ízlésem a pofon.
Most olyan sorozatot kezdek, amelyben - véleményem szerint - vállalhatatlan könyveket mutatok be. Szerencsére ilyenekből ha nincs túl sok, de munkája során belebotlik néha az ember igazán vérpezsdítően felháborító darabokba. Az indokok, amiért e nem túl jeles listámra felkerültek a kötetek különbözőek lesznek, elsőként egy igazi kuriózum jön, amely a kiadói pofátlanság Csomolungmája.
Ez a könyv - a kiadó? a szerző? - ugyanis konkrétan hülyének nézi az olvasóit. Klaus von Lottinge: Nászút golyózáporban című remekéről van szó, amely a Hermész kiadó "gondozásában" jelent meg év nélkül (a moly.hu szerint 2006-ban). A kiadó honlapja ma már nem működik (http://www.hermeszkiado.hu/), ami ilyen pofátlan kiadványok után nem meglepő, gondolom maga a kiadó sem üzemel már.
A könyvet hangsúlyozom NEM olvastam, és ettől a jövőben is megkímélem magam! Mindössze egy átforgatásra és néhány olvasói véleményre hivatkozva mondhatom, van a regénynek némi bűnös élvezeti értéke, és bír egyfajta szórakoztatási faktorral. Próbálkozik a szerző humorral megspékelni a Raymond Chandler-esre vett próbálkozását, kisebb-nagyobb sikerrel. Nem is tartalmi a baj vele, bár az sem egy nagy "was ist das".
Maga a sztori igen blőd: egy magánnyomozóhoz beállít egy középkorú úr, és felkéri, hogy vegye feleségül a lányát, jó pénzért. [És nem, a történet nem az ISIS fennhatósága alatt lévő területen játszódik! Hogy hol, azt mondjuk nehéz lenne megmondani...] A nyomozó megteszi, s boldogan éltek, amíg az esküvői csóknál fel nem ugattak a háború kutyái és géppityuval le nem szedték az örömapát, azaz kábé két másodpercig. Miután az após több golyóval ismerkedett meg testközelből, mint Michelle Wild, Philip Marlowe-epigonunk nejével menekülésbe kezd. Lássuk be inkább komédiának, mint kriminek tűnik!
Felmerülhet a kérdés: Miért vagyok mérges a könyvre, hiszen ez inkább mosolygásra késztető eddig! Erre a kötet hátoldalán lévő kedvcsinálóval válaszolok:
"Letehetetlenül izgalmas olvasmány, melyet Klaus von Lottinge kiforrott stílusa tesz maradandó élménnyé. /Bayerische Ebendzeitung/"
"Nem vitás, a Nászút golyózáporban jó eséllyel pályázhat "Az év krimije" címre. /Cesare Klingen/"
"Lottinge a krimiírás műfajteremtő klasszikusa, Agatha Christie stílusának legjobb jegyeit viszi tovább műveiben. /Erfurt die Welt/"
Jól hangzik, nem? Milyen kár, hogy az említett újságok, személyek, akiket idéznek, egyszerűen nem léteznek. Mondjuk azt felületes némettudással is kiszúrja az ember, hogy maximum Bayerische Abendzeitung lehetne, nem Ebendzeitung, annak persze már a neten kellett utánajárnom, hogy ki az a Cesare Klingen. Senki, az interneten nyoma sincs ilyen nevű egyénnek. Szóval az egész nem egyéb, mint az olvasó tudatos megtévesztése! Nevezzük nevén a zabigyereket: konkrétan hazudnak nekünk! Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy e regény stílusának és előadásmódjának semmi köze Agatha Christiehez, nyomokban sem olyan. Úgy tűnik e badarságokat kiötlő marketinges elfelejtett belenézni a termékbe, amit eladni igyekezett, vagy csak ő volt az egyetlen krimiíró, akit ismert.
Ha valakiben felmerül a kérdés: miért adná el egy német író a regényét hamis idézetek fedezete alatt, arra egyszerű a válasz: mert a szerző neve is hamis. Klaus von Lottinge - természetesen - szintén nem létezik , neve egy ismert magyar írót takar:
Nemere évek óta tucatjával gyártja az igencsak felületes ismeretterjesztő témájú és rendkívüli nyálelválasztást kiváltó romantikus - hm... - könyveit, kétségtelen tehetségét értéktelen vackokra pocsékolva. Azt hiszem gyerekkorom Nemere sci-fijei óta nem olvastam tőle vállalható kötetet. Így nem is lep meg, hogy saját nevével ő sem vállalja...
Itt olvasható a moly.hu-n 666 - no comment! :D - darab könyvének címe: http://moly.hu/alkotok/nemere-istvan/konyvek?type=rating&tag=&books=
A könyvet hangsúlyozom NEM olvastam, és ettől a jövőben is megkímélem magam! Mindössze egy átforgatásra és néhány olvasói véleményre hivatkozva mondhatom, van a regénynek némi bűnös élvezeti értéke, és bír egyfajta szórakoztatási faktorral. Próbálkozik a szerző humorral megspékelni a Raymond Chandler-esre vett próbálkozását, kisebb-nagyobb sikerrel. Nem is tartalmi a baj vele, bár az sem egy nagy "was ist das".
Maga a sztori igen blőd: egy magánnyomozóhoz beállít egy középkorú úr, és felkéri, hogy vegye feleségül a lányát, jó pénzért. [És nem, a történet nem az ISIS fennhatósága alatt lévő területen játszódik! Hogy hol, azt mondjuk nehéz lenne megmondani...] A nyomozó megteszi, s boldogan éltek, amíg az esküvői csóknál fel nem ugattak a háború kutyái és géppityuval le nem szedték az örömapát, azaz kábé két másodpercig. Miután az após több golyóval ismerkedett meg testközelből, mint Michelle Wild, Philip Marlowe-epigonunk nejével menekülésbe kezd. Lássuk be inkább komédiának, mint kriminek tűnik!
Felmerülhet a kérdés: Miért vagyok mérges a könyvre, hiszen ez inkább mosolygásra késztető eddig! Erre a kötet hátoldalán lévő kedvcsinálóval válaszolok:
"Letehetetlenül izgalmas olvasmány, melyet Klaus von Lottinge kiforrott stílusa tesz maradandó élménnyé. /Bayerische Ebendzeitung/"
"Nem vitás, a Nászút golyózáporban jó eséllyel pályázhat "Az év krimije" címre. /Cesare Klingen/"
"Lottinge a krimiírás műfajteremtő klasszikusa, Agatha Christie stílusának legjobb jegyeit viszi tovább műveiben. /Erfurt die Welt/"
Jól hangzik, nem? Milyen kár, hogy az említett újságok, személyek, akiket idéznek, egyszerűen nem léteznek. Mondjuk azt felületes némettudással is kiszúrja az ember, hogy maximum Bayerische Abendzeitung lehetne, nem Ebendzeitung, annak persze már a neten kellett utánajárnom, hogy ki az a Cesare Klingen. Senki, az interneten nyoma sincs ilyen nevű egyénnek. Szóval az egész nem egyéb, mint az olvasó tudatos megtévesztése! Nevezzük nevén a zabigyereket: konkrétan hazudnak nekünk! Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy e regény stílusának és előadásmódjának semmi köze Agatha Christiehez, nyomokban sem olyan. Úgy tűnik e badarságokat kiötlő marketinges elfelejtett belenézni a termékbe, amit eladni igyekezett, vagy csak ő volt az egyetlen krimiíró, akit ismert.
Ha valakiben felmerül a kérdés: miért adná el egy német író a regényét hamis idézetek fedezete alatt, arra egyszerű a válasz: mert a szerző neve is hamis. Klaus von Lottinge - természetesen - szintén nem létezik , neve egy ismert magyar írót takar:
NEMERE ISTVÁN személyét.
Itt olvasható a moly.hu-n 666 - no comment! :D - darab könyvének címe: http://moly.hu/alkotok/nemere-istvan/konyvek?type=rating&tag=&books=
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése