Neal Stephenson: Snow Crash
Bp.: Metropolis Media – Ulpius-ház, 2006
Nehéz írni a Snow Crashről. Ha az
ember nem tudja, mikor íródott, akkor elcsodálkozik a modernségén. Aztán ha
megtudja, hogy 1992-es könyvről van szó, leesik az álla, mivel rájön, hogy nem
is olyan modern az, amiről azt hitte, hogy az. Hol volt még 1992-ben virtuális
karakterekkel teli interneten működő alternatív univerzum? Hát a Snow Crashben.
Hol volt még elektronikus könyvtár? Hát szintén ott. Hiába ennek a korszakos könyvnek köszönhetjük
például az „avatár” szó elterjedését, ötleteket adott az olyan alternatív
virtuális világok megtervezéséhez, mint a Second Life (a történetben metaverzum
a neve). Sőt a Google Earth „Földjének” működése kísértetiesen hasonlít a
főszereplő által programhoz. A Snow Crash egy igazán merész könyv, amelyben az
író igencsak elengedte a fantáziáját, ami a jövőt illeti. Az országokat már
világméretű franchise-ok váltották fel, olyanoké, mint a maffia (melynek
legfőbb tevékenysége a pizza kiszállítás). Egyes számú főszereplőnk a beszélő
névvel megáldott Hiro Protagonist éppen pizzafutárként dolgozik, a néhai
megboldogult Egyesül Államok nyugati partján, míg ki nem rúgják. Valójában
azonban kardpárbajhős hacker, és legfőbb feladata az lesz, hogy a Snow Crash
nevű vírus ellen harcoljon testi és metaverzumos valójában egyaránt. Segítőtársa
lel egy Y.T. nevű 15 éves deszkás lány
futár (kurír) személyében, aki valószínűleg a regényirodalom egyik legvagányabb
tini amazonja. Ellenfelük Raven, akinek motorjába atombomba van beépítve,
összekötve a szívverésével. Komoly aduász. Vannak aztán gépesített kémek (moszkitók),
akik félig gépként élnek, hogy az információkat begyűjtve, azokat pénzért
árulják, vagy netán feltöltsék a CIA és a Kongresszusi könyvtár (merthogy a
kettő fuzionált…) közös adatbázisába. A cyberpunk regény valahol a komoly és
komolytalan mondandó határán egyensúlyoz, utóbbi felé billenve erősen. Szerettem
a humorát, amely erősen szatírába hajló. A karakterek viszik hátukon az
eseményeket, nem feltétlen a történések hagynak mély nyomot az olvasóban. Az
egész alapsztorihoz egy szerintem kevésbé szerencsés sumér mitológiai hátteret kapunk,
ami már-már Csillagkapu paródiává teszi a könyvet.
Mindenképpen érdemes elolvasni a
könyvet egyszer, pláne a fiatalabb korosztály olvasóinak, mert nekik lesz
igazán szórakoztató. És megtudhatjuk Stephenson hogyan képzelte el a jövőt,
amikor mi még a C64-ben próbálgattuk a programozást.
Sajnos a könyv kiadása hagy
kívánnivalót maga után. Én szeretem például, ha a könyv lapjai a könyvben
maradnak. Tudom, ez egészen extrém kívánság a mai fogyasztói világban, de pár
évet egy könyv igazán kibírhatna. A borítót sem érzem túl jónak, a tartalomra
alig utal, olyan közepes.
Értékelés:
Nyolc atommotor a tíz
atommotorból.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése