2011. május 22., vasárnap

A tanár is volt ember 1. - Avagy egy napom 17 évvel ezelőttről...

Igazi gyöngyszemre leltem ma, előkerült egyik fiókomból a 17 évvel ezelőtti naplóm. Beékelődve találtam egy rakás gyerekkori notesz valamint a Jedlikes jegyzetfüzetek közé. Tulajdonképpen két füzetecskéről van szó, amely 1994-1995-ben íródott, nem pusztán naplóbejegyzéseket, de mindenféle jegyzeteket tartalmaz, mint: rajzocskák, földrajzi anyagok (akkoriban töri-földrajz szakos tanárnak készültem, de középiskolában csak egy évig volt föcim, így erre nem mehettem, maradt a könyvtár...), focimeccsek eredményei, de még olyan kuriózumok is, mint meteorológiai feljegyzések, hogy mikor milyen idő volt... Szóval érdeklődésem hetedikes koromban (hiszen 1994 I. 31-el indul a napló) is meglehetősen széles talpakon állt. 
Érdekes belenézni milyennek láttam akkor a világot (bár a bejegyzések az iskolai ténykedésre szorítkoznak jobbára), kik voltak a barátaim (zömükkel sajnos még felületes kapcsolatban sem vagyok), mit csináltam szabadidőmben.

Ez volt az órarendem:

hétfő: fizika, biológia, matematika, kémia, német, földrajz - 6 óra
kedd: testnevelés, matematika, történelem, földrajz, ének - 5 óra
szerda: biológia, magyar, magyar, kémia, német, testnevelés - 6 óra
csütörtök: rajz, rajz, fizika, technika, matematika - 5 óra
péntek: matematika, történelem, magyar, magyar, testnevelés, osztályfőnöki - 6 óra

Hát igen, akkor még nem herélték ki a készségtantárgyakat és a természettudományokat...

A félévi jegyeimet is lekörmöltem, elég jó tanuló voltam, egész általános iskolás koromban 4.3-4.8-as átlag körül mozogtam, Elöl az első féléves jegyeim, az egyenlőségjel után a félévi osztályzat:
magatartás: 5,5 =5
szorgalom: 4,4=5 - ez kissé érthetetlen, de nem panaszkodtam...
irodalom: 3,4,5,4,4,3=4
nyelvtan: 5,5,3,4,4=4
német: 3,4/5,4,4,2=4
történelem: 5,5,5,5,5=5 - töriből sosem kaptam négyes középiskola végéig...
földrajz: 5,5,5,4=5
matematika: 4,4,4,4=4
fizika: 5,5,5,4=5
kémia: 5,5,5,5=5
biológia: 5,3,5,5=5
technika: 2,5,4,4=4
ének-zene: 5,5,5,5,5,4,3=5 - hangom azóta is egyre csengőbb és édesebb...
testnevelés: 2 (szekrényugrás... sosem csináltam meg), 5,5,5,5=5
rajz: nincsenek feljegyzett jegyeim, félévi: 3

Szóval kedves PSÁMK-sok, lehet utánozni, vagy felülmúlni.
De nézzük meg mit írtam, mondjuk hasraütve (ami azt jelenti, hogy kinéztem egy napot, amiben nincs semmi cenzúrázni való :-):

"1994. február 1. kedd
Fél hétkor keltem. Ma Román ment a boltba.[1] Azután ettünk és ittunk, majd összepakoltam a táskámban. 7:30-kor már a suliban voltam. [2] Tesink volt. Robi bá [3] jól kifárasztott minket: 8 kör futás után 3-szor fel a kötélre, majd fekvőtámaszok és felülések következtek. Kicsengettek. Azt hittük, hogy matekon majd kipihenjük magunkat, de tévedtünk. Az óra kétharmada a házi feladat megoldásával telt el, ám ezután jött a pokol. Kiosztotta [a tanár] a rettegett dogát. Az osztály fölhördült. Ennek ellenére persze megkaptuk... Néhányan felüvöltöttünk. A dolgozatom sikerrel járt. Az enyém, Robié [4], Pintéré [5] négyes lett, a SAV[6] meg hármas osztályzatot kapott. Nagyon örültünk. Ám ezzel csak kevesen voltak így, a többiek elszomorodtak. Öt egyes is lett. Ezután az óra után sem volt jobb, következett a töri-doga. A szünet a könyvek tanulmányozásával és a puskák írásával telt el. Feri bá[7] belépett és kiosztotta a munkafüzeteket. Két csoport volt, én a B-be kerültem SAVval együtt. Jól megbeszéltük a dolgozatot, a helyes válaszokat a kezünkkel mutogattuk el feladatonként. A hátam mögött ülő Bogyó[8] is kérdezgetett, de Feri bá figyelt minket. Tehát elővette a könyvét puskázás céljából, de lebukott, s az óra felénél a füzete már a tanár asztalán hevert. Végre végeztünk. Föci óra jött. A tanár 15 percet késett, addig tanárlesen voltunk[9]. Végül elkezdődött az óra. Elég unalmas volt, Lengyelországot vettük. Ének következett, ami mulatságos volt, mert radírokat húztunk végig a padon, ami igencsak különös muzsikát produkált a tanár legmélyebb sajnálatára. Emellett rózsaolajjal kentünk össze pár padot, amitől elképesztő bűz támadt. Nem is tudtunk énekelni (igaz nem is akartunk), csak nevettünk. Csengetés után az osztály üvöltve 23 felé oszlott. Én az ebédlőbe mentem, de hiba volt. Utána haza, majd SAVval kimentem az utcára tükrözni.[10] Később SAV hazament, majd egy óra múlva visszajött. Románnal hármasban elmentünk focizni, elmúlt három, mire hazaértünk. Itt öcsémmel a Commodore-on [11] játszottunk, egyik osztálytársától ugyanis új játékokat szerzett. Ezután tanultam németet és bemagoltam a Wales-i bárdokat, átnéztem a földrajzot, hozzá a térképeket is. Este vacsora, majd fürdés. Még megnézem a "Mindent vagy semmit"[12] és elmegyek aludni."

Jegyzetek:

1. Román az öcsém. Igen, létezik ilyen név. És igen, Horváth Románnak hívják, noha magyar... Akkoriban hárman testvérek felváltva mentünk reggel bevásárolni.
2. Ami érthetetlen mai fejjel, mert 150 méterre lakom tőle. 
3. Farkas Róbert, az akkori igazgató fia.
4. Gaál Róbert, aki majd középiskolában is osztálytársam marad.
5. Pintér Burus Gábor, aki szintén Jedlikes társam volt, igaz más szakon. Ő volt a legjobb tanuló a fiúk között, meg én...
6. SAV - Általános és középiskolás korom legjobb barátja, Süle Attila. Ő volt a SAV= Süle Attila Vagyok.A sors fura fintora, hogy ma ő is könyvtárban melózik... Ketten kotyvasztottuk ki anno a HaGinSav-nak nevezett nedűt (én HaGi ős meg SAV, innen a neve), illetve kiadtuk a kézzel írt: Baromságok könyve című humorlapot két példányban... 
7. Fülöp Ferenc tanár úr, aki sokat tett azért, hogy ma történelemmel foglalkozom, ugyanúgy, mint középiskolában Somjai László, aki megakadályozta, hogy egyel több rossz villamosmérnök legyen.
8. Balog Zsolt volt a "Bogyó", rossz tanuló volt, de a legjobb focista köztünk.
9. A "tanárles" lényege az volt, hogy kint a folyosón kellett figyelni mikor jön a mumus, de lehetőleg úgy, hogy ne bukjunk le. Minthogy a Rákóczi iskolában a tanárik meglehetősen eldugott helyeken voltak, és az alaprajz elég labirintus-szerű volt, jó móka volt a lépcsőkön és átjárókon szaladgálni... A másik játék, amit szünetben játszottunk az az volt, hogy a szünetre teremből kimenők táskáját kifordítottuk, majd úgy pakoltunk vissza bele mindent... Télen pedig a székek felöltöztetése volt a másik hóbort, ráadtuk a kabátot, a sapkát, tesi esetén a nadrágot, zoknit is...
10. A tükrözés abban merült ki, hogy minden környéken elhaladó gyalogos és biciklis szemébe világítottunk, autósokéba csak ritkán.
11. Igen ekkor már rendelkeztem a legendás számítógéppel, hozzá tekintélyes mennyiségű hangkazettával, amelyekre a játékokat lehetett másolni. A Commodore talán még mindig meg van valahol a kazánházban.
12. Vágó István akkori kérdezz-felelek jellegű műsora a Magyar TV-n, hiszen akkor még csak M1 és M2 volt...

Nincsenek megjegyzések: