Pokoli teremtmények,
ördögi szerkezetek
Szerk.: Hertelendy Anna
Budapest: Főnix
Könyvműhely, 2015
464 oldal
Úgy látszik, idén a novelláskötetek évét írom.
Valahol egyszer azt olvastam, hogy egy könyv nem akkor van kész, amikor már
nincs mit hozzáadni, hanem amikor már nincs mit elvenni belőle (valószínűleg
nem pontos idézet). És tényleg kezd megtetszeni, hogy egy íráson nincs semmi
zsír, csak a szikár csontozat, az inak és az izmok. Hogy letisztultan egyszerű
és tömör egy alkotás. Ennek is megvan a szépsége. Múlt héten végeztem a
legutóbb elemzett Asimov krimikötettel, most hétvégén Agatha Christie Gyilkosság a csendes házban-jával, olyan
három hete pedig a most kritika alá vont Pokoli teremtmények, ördögi
szerkezetek című magyar steampunk válogatással.
A steampunkhoz való hozzáállásom eléggé
ambivalens. Részben tetszik, részben sokszor túlontúl mesterkéltnek érzem. Tetszik,
hogy altrenatív történelmet alkothatunk a segítségével (többször említettem,
hogy nagy kedvencem Westerfeld Leviatán-trilógiája), ami egy kreatív elme
esetén zseniális végeredményhez vezethet. Ám a pusztán külsőségekben
megnyilvánuló „steampunkizmus” annyira sem hoz lázba, mint angol úriembert a
bundabugyi. Mivel a magyar steampunkírók köre - feltételezésem szerint – eléggé
behatárolt, a kötetben úgy érzem mindenkit beszuszakoltak ezen címszó és e
kötet alá, akit csak lehetett. Ez természetesen kihatott a minőségre, amely
hullámzó. Ugyanakkor nem annyira ingadozó, mint mondjuk a Falak között a világ
sci-fi antológia volt. Nézzük egyesével!
Holden Rose: Chloé (11-50.o.)
Chloé egy gőzgépekkel vívott háború közepébe
került rabszolgalány, aki elszökik tulajdonosától, hogy egy kéjsóvár öreg
tábornok házába/harci gépébe kerüljön. A történet megírásának módja tetszett,
ugyanakkor a sztorinak számomra nem volt miértje, sem mondanivalója. A vége meg
éppenséggel értelmetlen, hacsak nem egy nagyobb történetnek lett itt
megágyazva. Chloéval éppenséggel nem tudtam szimpatizálni, maga is olyan
zsarnok, mint a többi karakter, csak kicsiben.
6/10
Peter Sanawad: A vén Európa (53-79.o.)
Galilei vs. időutazó robotufók. Tulajdonképpen
nem is steampunk, hanem sci-fi, némi nem - túl ütős - humorral leöntve. Olyan
nesze semmi, fog meg jól-érzéssel gazdagodtam. Az időutazós toposz elcsépelt,
részben kiszámítható volt, részben oda nem illőnek éreztem dolgokat. A gyengébbek
közé tartozott, de legalább rövid volt.
5/10
A.M. Aranth: Malleus Maleficarum (81-113.o.)
Azon szerzők egyike, akiknek létezéséről volt
tudomásom, köszönhetően, hogy a könyvtárunknak is megvettük annak idején A
liliom kora című kisregényt. Összességében az egyik legjobb novella volt,
tetszett a világ, a karakterek, nagyon hangulatos volt az egész. Az időben való
előre- és hátrapörgetést ugyan nem éreztem indokoltnak, de mind a hithű
inkvizítorok, mind a boszorkányok oldala élő és hihető volt. Eleinte azt
hittem, hogy majd az elvakult papokkal szemben lesz egy - szokás szerint -
ártatlan és ártalmatlan, ám igaztalanul vádolt „gonosz” oldal, de szerencsére
ennél sokkal jobb megoldást kaptunk. Ugyanis itt a gonosz valóban gonosz. A
gigászi csatajelenet szintén jól sikerült, érdekes szörnyeket és gépeket vetett
harcba az író. Ezt az elképzelt világot szívesen olvastam volna még bővebben
kifejtve.
8/10
Habony Gábor: Hugo különös harmóniája (115-135.o.)
Másodszor volt olyan érzésem, hogy: „Ez meg mi
volt?”. Jó stílusban megírt semmi. Egy különleges hangszer elkészítésének és
megszólaltatásának története. Igen. Ennyi. Olyan nagyon intellektuális akart
lenni, hogy a mondanivaló az út során veszett el. Néhány oldal után egyszerűen
nem érdekelt az egész. Először csak nem értettem, mit akar ebből kihozni
Habony, aztán nem is értettem a végét, majd rádöbbentem, hogy voltaképpen nem
is akarom megtudni.
4/10
Imre Viktória Anna: A legsötétebb óra (137-188.p.)
Jó volt. A történet egy alternatív 1842-es
Londonban játszódik, amely a sötétség városa, s melyet titkos erők vezetnek,
boszorkányokkal, mágusokkal stb. Ebből a lehetőségeket mindenki számára
behatároló világból igyekszik elmenekülni családjával Marion. Egy orvos segít
kicsempészni embereket, őhozzá fordul az asszony, ám természetesen nincs
ingyen. Egy szívességet kell teljesítenie cserébe. A novella roppant
hangulatos, kellően hardcore, nyomasztó és a karakterek is tetszettek. Ez
szintén egy olyan világ volt, amibe visszatérnék (persze csak olvasás szintjén,
nem lakni), és erre lesz is lehetőség, mivel a szerző rövid életrajzánál
leírták, hogy egy háromrészes fantasy készül ugyanebben a világban. Hajrá
kedves Imre Viktória Anna, minimum egy olvasója már van is neki! Ahogy nézem az
első kötet meg is jelenik áprilisban. E novella alapján bátran ajánlom!
8/10
Hudácskó Brigitta: Wick-akta (191-203.o.)
Hát ez sajnos igen vérszegény lett, mint egy
aszott hulla Drakula bulija után. A „novella” voltaképpen egy
dokumentumnovella, amely egymás után szórt levelek, újságcikkek és beszédek
halmaza. Ezekből kellene kisilabizálni egy gyilkosság történetét. Ez nem lett
volna rossz ötlet, valahogy számomra mégsem volt meggyőző. Kár, mert klasszikus
sablont használt az írónő, a görög mitológia Pügmaliónját, igaz a szobrot egy
gépre cserélte. Lehet rosszkor került a kezembe és valami egybefüggőbbet
követelt az agyam.
5/10
Mickey Long: Egy maréknyi csavarért (205-227.o.)
A címből sejthető: vadnyugati western,
robotokkal. Jó stílusban megírt, helyenként kifejezetten élvezetes és poénos
írás, számomra érthetetlen logikai buktatókkal. Kezdetektől fogva nyilvánvaló
volt számomra a végén aztán be is következő - hm… - csavar. Nem, ezt
képtelenség sajnos spoiler nélkül kimondani, így tessék ugrani, akinek ez
problémát okoz! Az egyik főszereplő Stella, a sztori szerint robotnak hiszi
magát, holott egy lány. A leírás alapján tulajdonosa meggyőzte, hogy „rozsdás”,
azaz gép, így kihasználva testi adottságait bizonyos „szolgálatok” és
„szolgáltatások” elvégzésére. Már elnézést, de ezt hogy csinálta? Blokkolta az
emésztőrendszerét, hogy ne tűnjön föl neki, micsoda? Étkeznie nem kellett
volna, hogy életben maradjon? A leírásból egyértelműnek látszik, hogy nem két
órája volt a kocsmában fel- és kiszolgáló! Szóval roppant szórakoztató volt, de
ez baromira idegesített a végén, lerontotta az összképet.
7/10
Benyák Zoltán: Egy évszázad háború (229-302.o.)
Elég jól összerakott alternatív történelmi pokol.
Gyakorlatilag a jelenünkben játszódik, de a történelem e világban más irányt
vett. Hogy mást ne mondjak olyan bátor dolgot tett a szerző, hogy Churchillt és
Hitlert egy oldalra rakta a keleti veszedelem elleni harc során. Merész.
Tetszett. Főleg azért, mert azt jelzi szerintem az író, hogy nem csak az
emberek csinálják a történelmet, de a történelem alakulása is kihat mindenki
sorsára. Vice versa. A kínai uralom alá került világban az európai
felszabadítási mozgalom egyik kommandósának kulcsfontosságú akcióját
izgulhatjuk végig, melyben egy újra és újra életre keltett kínai gyilkossal
kell farkasszemet néznie, miközben megpróbálja a jövő reményét jelentő lányt
eljuttatni Sanghajból az ellenállás központjába. Kissé hosszúnak éreztem a
tartalomhoz képest.
7/10
Bajkán László: Az egyenes út (305-317.o.)
Ismét egy novella, aminek nem jöttem rá a
céljára. Szórakoztató nem volt, erkölcsi mondanivaló szintén nem. Voltaképpen
történet sem, csak valamiféle sejtetés. Mondanám, hogy olyan, mint egy csipke
babydoll, csak utóbbi sokkal érdekesebb, és esetleg rejthet valami izgalmasat.
Ez nem. Két szál, egy kapocspont. Annyi köze volt egy jó íráshoz, mint
spiritisztának a bútortisztítóhoz.
3/10
Patrick J. Morrison: Aki késik, az nem múlik
(319-380.o.)
Hát ez elég érdekes volt. Nekem a Játsz/ma című
film ugrott be miközben olvastam, majd a Bérgyilkos a szomszédom. Volt némi báj
az egészben, de egy eléggé túlbonyolított történetet kaptunk, amely nem kötött
le kellően. Az egész egy rossz poén miatt kialakult tévedések színjátéka, egy
meglehetősen elnagyolt vonalakkal az olvasók elé vetett világban. Nem ragadott
magával, ellentétben az ufókkal, amelyek a végén magukkal ragadják a főhősöket,
végképp komolytalanná silányítva a novellát. Igazából nem tudom, mi volt ez. Ha
poén akart lenni, nálam nem ült.
5/10
Vivien Holloway: Táguló horizont (383-427.o.)
Itt vége egy intakt történet volt újra, amely
kereknek és egésznek érződött, amellett, hogy érezhetően van még szőlő a
puttonyban. A kalózok és léghajók steampunkba való átültetésének bőven van
előzménye (Diamond: Kalózok nyomában, Westerfeld: Leviatán-trilógia), mindkettő
olyan romantikát ad egy írásnak, amely vonzó, titokzatos, elegáns és kalandot
ígérő. Holloway novellája egy regény előzménytörténete, így éppen ezekből az
ígéretekből nem teljesül semmi. Főszereplőnk Becky, akit bátyja az átalakult
világ Los Angelesében hagyott bátyja, miközben veszélyes útra indult
léghajójával. Ám a bátyus hajójára pályázik egy kalózkapitány, aki fiát bízza
meg azzal, hogy intézze el a jármú tulajcseréjét. A történet arról szól, miként
kerül Becky a kalózcsemete hajójára. A szerző az egyetlen, akitől már olvastam
korábban (Mesterkulcs, Tolvajbecsület), és a két kisregényt nem is találtam
rossznak a szép, de giccses címlap és a túlzott rövidség ellenére. Bár ez a
fantázia világ jobban tetszik, mint a Mesterkulcsé, nagyon éreztem, hogy
bevezető csupán. A regény akár még igazán jó is lehet. Remélem, nem 70-80
oldalas kiszerelésben kerül forgalomban, mint Holloway előző sorozata, mert az
nagyon bosszantó, ha elkezd olvasni valamit az ember és már vége is.
7/10
Hertelendy Anna: Ha ütött az órád (429-460.o.)
Emlékezetkiesős, feleségmentős, időfutam, némi
osztályharccal. Ez utóbbit úgy látszik még mindig nem tudjuk kiverni a
fejekből, pedig 1990 már régen volt. Stílusilag talán ez tetszett a legjobban,
és az is előnye volt Hertelendy írásának, hogy figyelni kellett. Mikor
félálomban olvasni próbáltam, sehogy nem haladtam, és kénytelen voltam
visszatérni újra meg újra az előző oldalakhoz. Nem volt kiemelkedő, de teljesen
vállalható az írás.
6/10
A
kiadásról:
A borító zsúfoltabb, mint tokiói halpiac
árleszállításkor. Láthatóan mindent rá akartak rajzolni, amit a tervező vonzónak
gondolt a steampunk hívószó alá tartozó mitológiából: fogaskerék, füst, hajó,
tűz, gyár, robotizé, lávába tenyerelő vörös csaj… Úgy veszem észre, hogy a Főnix
könyvműhely mintha kissé túlbonyolítaná ezt a borító-ügyet. A letisztult
egyszerűség sokkal szebb tud lenni. Néhány olvasás után a fűzés még tart, talán
nem esik szét egy éven belül, de majd nyugtával dicsérjük a lapot. A nyomdai
részben akadtak hibák, ha nem is zavaró mennyiségben.
Nagyon örülök, hogy ilyen speciális válogatás
készült magyar nyelven, hiszen azért nem tobzódunk magyar steampunk írásokban.
A Főnix erre való törekvését méltányolni illik, és meg is teszem. Ráadásul
összegezve ez nem egy rossz kiadvány, érdemes az olvasásra, sőt 3-4 novella
kifejezetten jó volt.
Pontszám:
Hét fogaskerék a tíz gőzgépből.
7/10
www.moly.hu: 86 %
www.goodreads.com:
4.25 pont (igaz csak 4 szavazat…)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése