2013. május 1., szerda

Az osztrák-magyar hadiflotta támadása Olaszország ellen, 1915. május 24. 3. rész

Az osztrák-magyar hadiflotta támadása 
Olaszország ellen, 1915. május 24. 
3. és befejező rész


A Helgoland- és az Admiral Spaun csoportok
működése 1915.V.24-én

Hadműveletek az Adriai-tenger középső térségében

Míg az Adria északi részén az osztrák-magyar flotta aránylag nagy biztonságban érezhette magát, mivel leginkább tengeralattjárók támadásától és aknamezőktől kellett tartani, addig ettől délebbre már komoly fenyegetést jelentettek a nagyobb antant tengeri egységek, amelyek Korfui és dél-itáliai bázisaikról elvághatták a támadók hazaútját. Nem véletlen tehát, hogy Haus és a flotta hadvezetése itt a leggyorsabb és legmodernebb könnyű hajóit dobta akcióba.
Az S.M.S. Admiral Spaun gyorscirkáló
Az S.M.S. Admiral Spaun (3500 tonna, parancsnok: Benno von Millenkovich) gyorscirkáló négy kísérőrombolójával Lagosta szigetétől indult el 23-án 23 óra körül. A csoportot a parancsnoki hajó mellett a Huszár hajóosztály következő egységei alkották: Streiter, Wildfang, Uskoke, Ulan (mind 389 tonna).[i] A gyorscirkáló a Streiterrel elsőként Termoli városát támadta meg. Az Admiral Spaun 4 órakor szétlőtte a várostól délre a Sinarca folyón tengertől másfél kilométerre épült vasúti hidat, majd délnek tartva a Termoli és Campomarino közötti vasútszakaszt bombázta és utóbbi város pályaudvarát. Megsemmisített egy ott várakozó szerelvényt, a szivattyúházat és egyéb vasúti létesítményeket. Innen tovább haladt a Gargano félsziget mentén, lőtte Torre di Mileto jelzőállomását, majd megérkezett Tremiti szigetéhez.

Benno von Millenkovich
Millenkovich sorhajókapitány, a csoport parancsnoka korábban másik három rombolóját már ehhez a szigethez küldte, hogy derítsék ki, nincsenek-e torpedónaszádok a kikötőben. Nem voltak. Mivel az Ulannak géphiba miatt haza kellett térnie bázisára, így az Admiral Spaun itt csatlakozott a Wildfanghoz és az Uskokehoz. A csoport innen hazatért Sebenicói bázisára, minden zaklatástól mentesen.[ii]

Kalandosabb volt a másik öt hajó bevetése. A Hegoland-csoport volt a déli, azaz balszárnya a Monarchia támadásának, így a leginkább veszélyeztetett is. A csoport az S.M.S. Helgoland gyorscirkálóból (3500 tonna, pk.: Heinrich Seitz sorhajókapitány), valamint 4 Tátra osztályú modern rombolóból (Lika, Csepel, Tátra és az Orjen, mind 850 tonnás) állt.[iii] A hajók nem dalmáciai kikötőből futattak ki, hanem már napok óta a térségben voltak felderítő céllal.
Az S.M.S. Helgoland (korabeli képeslap)
A Lika romboló fél öt után érkezett meg a Gargano-félsziget kiszögellő pontján álló városának, Vieste-nek kikötője elé. 800 méterről tűz alá vette két 10 cm-es és 6 db 7 cm-es lövegével a város jelző- és rádióállomását, majd ezek lerombolása után Pelagosa felé akadálytalanul távozott, lassan bevárva a közeledő többi hajót, mivel a gyülekező hely Vieste előtere volt a csoport számára[iv]
A Gargano-félsziget déli oldalán fekvő Manfredonia a Csepel és a Tátra rombolók célpontja volt. Ahogy a Csepel a kikötő felé úszott a sötétben egy hang kiáltott rá olaszul: „- Kik vagytok?”. A rombolón az olaszul tökéletesen beszélő Pitamic sorhajóhadnagy válaszolt: „-Az Indomito[v]!”. A hang elégedetten abbahagyta a faggatózást, így a két hajó gond nélkül lőállást foglalt Manfredonia előtt és 4:15-kor megkezdte volna a bombázást. Azonban még sötét volt és a borult égbolt szinte zéróra csökkentette a látási viszonyokat, így nem tudták kivenni célpontjaikat. A szerencse azonban kezükre játszott. Egy csónak siklott a hajók mellé gyümölcsöt árulva, azt gondolván, hogy hazai hajókról van szó. Vukovic korvettkapitány kikérdezte az árust, hogy merre van a vasútállomás, a jelzőállomás és a gyárak, majd elengedte azzal a jó tanáccsal, hogy „- jó lesz elevezni, mert egy kicsit bombázni fogunk!”[vi]
Megtették. Találat érte a remizt, a viaduktot, a pályaudvart és a vasúti pályát is, majd a két hajó céllövészetként egyes vagonokat lőtt szét szépen sorban, amit könnyen megtehetett, mivel a vasútállomás közvetlenül a kikötőnél fekszik. A mintegy 35 perces lőgyakorlat után elindultak Vieste felé a csatlakozási ponthoz.[vii] 
A Helgoland a tőle délre, Bari elé őrködésre kivezényelt Orjen fedezete alatt Barlettához hajózott. A gyorscirkáló 4:04-től 34 percen át lőtte az olasz kikötőt és a vasúti létesítményeket, mígnem északnyugat felől két ismeretlen hajót látott kibontakozni a félhomályból. A két hadihajó a Regia Marina (az olasz haditengerészet) két 330 tonnás rombolója, az Aquilone és a Turbine volt.[viii] A Helgoland azonnal áttette tüzét a két hajóra, amelyek a jelentősen erősebb cirkáló elől két különböző irányba spriccelve menekülésbe kezdtek, az Aquilone délkelet, a balszerencsés Turbine észak felé. A Helgoland az Aquilonet vette üldözőbe, mintegy 6000 méteres távolságból. Az olasz romboló korához képest (1902-ben készült el) elképesztő sebességgel vágtatott, sikerült is 8000 méterre növelni előnyét és a Helgoland feladva a gyorsasági versenyt, visszafordult északi irányba.
A Turbine olasz romboló
A Turbine eközben észak felé tartott Vieste kikötőjébe, hogy ott leljen menedékre. Nem volt esélye. A hajót északról a Csepel, a Tátra, sőt távolabbról a Lika vette körbe, míg délről a Helgoland és az Orjen. A Csepel és a Tátra ugyanis a Vieste előtt lévő gyülekezési pont felé haladva egyenesen belebotlott a szintén oda száguldó Turbineba. A két császári és királyi romboló először ugyan saját hajónak hitte az olaszt, de a Helgoland rádióüzenetéből végül rájöttek, hogy ellenség hajózik velük párhuzamosan. A két Tátra osztályú romboló komoly fölényben volt fegyverzetileg és sebességileg is, bármennyire is kihozták a maximumot az olasz hajó kazánjaiból. Ráadásul a Helgoland is megkezdte a felzárkózást a Turbine mögé és megkezdte a távolság felmérését ágyúival. Az egész osztrák-magyar csoport már a Turbinera vadászott. 5:45-kor a Csepel 4500 méterre, a Tátra 5300 méterre került az olasz riválistól és tüzet nyitottak. Bianchi korvettkapitány az olasz hajó parancsnoka teljes gőzt rendelt el és viszonozta a tüzet. A Turbine 1 darab 76 mm-es és 5 db 57 mm-es[ix] ágyúi nem kelhettek versenyre a Csepel és a Tátra 2 db 100 mm-es, illetve 6 darab 70 mm-es lövegeivel, a Helgolandéról nem is szólva. Szemből pedig megérkezett a Lika. Az utóbbin szolgáló fregatthadnagy, Jordanis jelentésében leírja, hogy végül egy 7 cm-es gránátjuk eltalálta a Turbine kazánházát, amely ezután füstbe burkolózott és lassan megállt.[x] Hamarosan a Tátra is belőtte a lelassuló hajót, és egy 10 cm-es lövedék a gépházba csapódva reménytelenné tette annak helyzetét. Az olasz legénység a kapitány parancsára felvonta a fehér lobogót, majd kinyittatta a fenékszelepeket, hogy a hajó ne kerüljön osztrák-magyar kézre. Bianchi és emberei háromszoros „vivát”-tal búcsúztatták hajójukat. Az eredeti 53 főnyi hajózó személyzetből a császári és királyi hajók 35 főt mentettek ki végül, majd a Tátra 10 gránátot lőtt a roncsra, melyet végül a Lika torpedója küldött hullámsírba. Az összecsapás végül 10 olasz halottat követelt, míg 9 hajótöröttet a később helyszínre érkező olasz hajók vettek fedélzetükre. A Csepelt csak kisebb sérülés érte, egy lövedék elszakította az antenna egyik kábelét, amely lezuhanva egy embert súlyosan, hármat könnyen megsebesített.

A Lika romboló
Míg a Turbine küzdelme zajlott 1 órán át, lassan ébredezni kezdett az olasz haditengerészet is.[xi] Reggelre virradóan egy olasz cirkálókötelék (a Libia cirkáló és a Citta di Siracusa segédcirkáló[xii]) ütött rajta Pelagosa szigetén, amely fogta a Turbine segélyadását és megindult annak felmentésére. Erről elkéstek, de megpróbálták elvágni az osztrák-magyar kötelék hazaútját. A két olasz cirkáló fegyverzete erősebb volt az Monarchia hajóiénál, azonban sebességben jócskán lemaradtak. Végül ez döntött, mert képtelenek voltak utolérni azokat és északnyugat felé elslisszoltak egy hétperces lövésváltást követően. A Libia 7:19-kor adta le utolsó lövéseit 152 mm-es ágyúiból.[xiii]
A Helgoland és rombolói szerencsésen befutottak kikötőjükbe, akárcsak a nagy vállalkozás összes résztvevő hajója. A Pólába befutó hajókat ünneplők várták és maguk a tengerészek is kalapjaikat lengetve jelezték a kikötőben várakozóknak, hogy minden a tervek szerint történt.

Ünneplő hazatérők, Póla 1915. május 24.
Velence bombázása

Nagy nemzetközi hírt kapott a monarchia tengerészeti repülőinek egy szintén május 24-én lezajlott akciója. St. Catarina szigetéről ezen az éjszakán három repülőcsónak indult el Velence felé. Az L35, az L44 és az L48 repülőgépek feladata elsősorban inkább propagandisztikus, mintsem valós volt, hiszen a korabeli repülők még nem voltak képesek komoly bombaterhet szállítani, bár egy-egy hajón kis szerencsével képesek voltak károkat okozni. Az L44 4 órakor ért a város fölé, és bombáit a kikötő környékére összpontosította. Támadta a hangárokat, a mólót, a kikötő létesítményeit, és bombát dobott két hadihajóra. Két bombája tüzet okozott a város épületeiben. Bár rálőttek karabélyokkal és pisztollyal a, nem sérült meg. Hazafele repülve elhaladt három olasz romboló fölött, amelyek sikertelenül lőtték géppuskával.
A Lohner L48 repülőcsónak rajza
Az L48 a Po torkolata felől közelítette meg a lagúnák városát. Útközben bombát dobott két Velencéből kifutó cirkálóra (sikertelenül), majd Velencében petróleumtartályokat vett célba, miközben erős elhárítótűz fogadta és két találatot kapott. Valószínűleg erről a repülőről ír az angol jelentés olyan képen, hogy az olasz légvédelem sortüzei elől kitért és lebukott, mint egy vadmadarak.[xiv] Nyilván a két repülőről származó információt visszhangoz a dunai-monarchia sajtóközleménye, mely szerint a repülők működése látható sérüléseket és tüzeket okozott.[xv]Az angol hírforrások szerint a támadás megbukott.[xvi]Igaz, ők olyan osztrák naszádokról is tudnak, amelyeket megakadályozott Velence elérésében az olasz parti tüzérség…
A Weltblatt címlapja Velence bombázásáról
Az L35legénysége Velence felé tartva szintén olasz hajókat pillantott meg, így azokat próbálta bombázni, ám az erős szél és az olasz rombolók cikkcakkban való haladása miatt ez nem kecsegetett sikerrel. A repülő legénysége inkább hazaindult jelenteni Polába az ellenséges hajók megindulását és helyét. Elképzelhető, hogy Horthy hazafelé tartva ezekről a rombolókról kapott hírt.[xvii]

Utószó

Az olasz reakció a sikeres osztrák-magyar támadásra a szokásos volt. Noha ők üzentek hadat a Monarchiának, most meg voltak lepve, hogy reggeli 6 előtt azok támadtak elsőként. Bár a britek hírei arról szóltak, hogy várható volt a támadás, az olaszok láthatóan nem várták kellő éberséggel.[xviii] Olaszországban a Dunai-monarchia képviseleteiről eltávolították annak címereit. Sokkal ellenszenvesebbek azok az intézkedések, melyekben a saját felkészületlenségüket próbálták leplezni, azt állítva, hogy Anconából német vendégmunkások segítették jelzéseikkel a támadó flottát.[xix] Olaszországban nem pusztán az osztrák-magyar polgárokat kezelték ezentúl kémként és zárták őket internálótáborokba, hanem a németeket is, akikkel pedig még nem is álltak hadilábon, hiszen Németországnak nem üzent hadat Itália. A kémhisztéria már május 25-én megkezdődött, mikor a Tribuna olasz lap hosszas cikkben fejtette ki, milyen veszélyt jelentenek a kémek.[xx] Állításuk szerint a német munkások tűzzel adtak jelzéseket az osztrák-magyar hajóknak.[xxi] Talán nem szükséges elmondani, hogy a K.u.K. Kriegsmarine hadvezetése tökéletesen tisztában volt a célpontjaik helyzetével és a támadást nem holmi leadott fáklyás jelzésekre, vagy fekete füstjelekre alapozta…
Az osztrák-magyar katonai hírszerzés (Evidenzbüro) gyakran küldött a számára fontos helyekre szabadságra kellő tudással rendelkező tiszteket.[xxii]

Olasz hírlap az osztrák-magyar flotta támadásáról
Az olaszok megpróbáltak az ártatlan áldozat szerepében tetszelegni, közreadták Ancona polgármesterének állítólagos telegramját Salandra miniszterelnökhöz, amelyben arról ír, hogy az ellenség bombái nem kímélték sem a kórházat, sem az árvaházat, sem a békés polgárok házait. A folytatásban ecsetelte városa hűségét és állhatatosságát az ellenség elleni harcban, sőt azt írja, hogy a helyi szocialista liga, amely eddig nem támogatta a háborút, most már szintén a haza védelme mellett van.[xxiii] Ez a nyilván propagandisztikus telegramot aligha kell komolyan venni, elvégre a korábbi sajtóhírekben még arról írtak, hogy alig rongálódott meg bármi Anconában. Az egész csak a harci kedvnek szólt.  
Hazaérkező hadihajók, ünneplő tengerészek. Póla, 1915. május 24.
Összességében a Monarchia haditengerészetének akciója mindenképpen sikeres hadművelet volt, alig néhány halott és sebesült katona árán két héttel lassította le az olasz felvonulást a tengerparti vasútvonal rombolásával. Nem mellesleg komoly anyagi veszteséget okozott Olaszországnak, hiszen hidak, hangárok, kikötők sérültek meg, az emberi veszteséget nem is említve. Emellett örök dicsőség ragyog a sajnos méltatlanul elfeledett és ma olyan fájóan hiányzó osztrák-magyar Kriegsmarine-re.

Vége.

Osztrák újságok a támadásról:





Felhasznált irodalom:


Csonkaréti, 1993   Csonkaréti Károly: Horthy, a tengerész. Bp.: 1993

Csonkaréti, 2001   Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete 1867-1918. Bp., 2001

Csonkaréti, 2012   Csonkaréti Károly: Ha tengeren veszek, ki sirat meg engem? Bp.: 2012.

Galántai, 2000       Galántai József: Az I. világháború. Bp., 2000

Horthy, 1953        Horthy Miklós: Emlékirataim. Buenos Aires, 1953

Noppen, 2012       Noppen, Ryan: Austro-hungarian Battleships 1914-1918. Oxford, 2012

Szijj, 2000              Magyarország az első világháborúban. Lexikon. Főszerk.: Szijj Jolán. Bp.: 2000

TNYT                  The New York Times. Az újság internetes archivuma.

Veperdi, 2006        Veperdi András: Fejezetek a cs. és kir. Rombolók világháborús történetéből. In: Hajózástörténeti közlemények, 2006. 2. sz. Interneten: http://www.kriegsmarine.hu/hk/va00601.html

Veperdi, 2007a      Veperdi András: Az osztrák-magyar flotta az első világháborúban II. – cirkálók. In: Hajózástörténeti közlemények, 2007. 1. sz.

Veperdi, 2007b      Veperdi András: Az osztrák-magyar flotta az első világháborúban IV. – torpedórombolók. In: Hajózástörténeti közlemények, 2007. 3. sz.

Fotók:


Jegyzetek:




[i] A hajókról: Veperdi 2007a és 2007b.
[ii] Csonkaréti, 2001. p. 59
[iii] A hajókról: Veperdi, 2007a és 2007b.
[iv] Csonkaréti, 2001. p. 60
[v] Az Indomito egy olasz hadihajó neve volt.
[vi] Veperdi, 2006.
[vii] Uo. és Csonkaréti, 2001. p. 60
[viii] Az első olasz sajtóhírek szerint Barlettánál csupán egy hajójuk került harcba, melyet torpedónaszádok kísértek. Lásd: „Bombs dropped on Venice” In: TNYT, 1915.V.25.
[x] Jordanis jelentését idézi: Veperdi, 2006
[xi] Az olaszok csak május 28-án teszik közzé a Turbine elvesztését, melyet hősi köntösbe öltöztettek, igaz ezúttal joggal. Az olasz hajó mindent megtett az elkerülhetetlen vég ellen. De persze a hozzáköltött súlyos osztrák-magyar veszteségek nem igazak, ahogy a közleményben említett tengeralatjáró elsüllyesztése sem. In: „Lose a destroyer, sink a submarine” In: TNYT, 1915.V.29.
[xii] A segédcirkáló felfegyverzett polgári hajó volt, melyet már a korábbi olasz-török háborúban is katonai célokra alkalmaztak.
[xiii] Csonkaréti, 2001. p. 60-61
[xiv] „Italian Navy was Alert: Expected Austrian Attack, met it, and Made Counter-Attack” In: TNYT, 1915.V.26.
[xv] „Vienna reports Damage and Fires” In: TNYT, 1915.V.25.
[xvi] „Italian Navy was Alert: Expected Austrian Attack, met it, and Made Counter-Attack” In: TNYT, 1915.V.26.
[xvii] Csonkaréti, 2001. p. 57
[xviii] „Italian Navy was Alert: Expected Austrian Attack, Met It, and Made Counter-Attack” In: TNYT, 1915.V.26.
[xix] „Traces of teutonic spies” In: TNYT, 1915.V.30.
[xx] „Want to be kept Informed: Italians Resent the Withholding of News by the Government.” In: TNYT, 1915.V.26.
[xxi] „Italian Navy was Alert: Expected Austrian Attack, met it, and Made Counter-Attack” In: TNYT, 1915.V.26. Később arról is írtak, hogy Riminiben füstjeleket adtak le az osztrák-magyar hajóknak: „Traces of teutonic spies” In: TNYT, 1915.V.30.
[xxii] Lásd: Pollmann Ferenc: Az osztrák-magyar vezérkar kísérlete a Monarchia külpolitikájának befolyásolására az első világháború előestéjén. In: "A hadi történet kútfeje minden hadtudománynak": Tanulmányok Ács Tibor tiszteletére. Bp., 2007. p. 229-238 
[xxiii] A telegramot megjelentette: „Ancona defies Foes” In: TNYT, 1915.V.28.












Nincsenek megjegyzések: