2013. május 18., szombat

Első világháborús felelősség kérdése új megvilágításban


McMeekin, Sean: The Russian Origins of the First World War. 
Cambridge, 2011.


Még 2011-ben jött ki egy orosz levéltári dokumentumokra hivatkozó meglepően újszerű kiadván, amely az I. világháború felelőségét is kimerítően tárgyalja, ráadásul eddig fel nem használt források segítségével.[1] Sean McMeekin elsősorban az Oszmán birodalom témakörében jeleskedik, de e téma perifériájaként orosz levéltárakban is kutakodott, mint például a Orosz Állami Hadtörténeti Levéltár (RGVIA) és a Orosz Birodalmi Külpolitikai Levéltár (AVPRI). Ezen kutakodásai között talált több olyan dokumentumot, amelyek átírják azt a hagyományos nézetet, amely például az orosz külügyminiszter, Szazonov emlékiratain alapul.

A hagyományos nézőpont olyannyira átitatta a történetírást, hogy még a XXI. Század elején is ugyanazokat a kliséket veszik elő, amit az 1920-as években megállapítottak a győztesek:
- Szerbiának nincs köze/alig van köze a merénylethez, melyet egyébként is a monarchia állampolgárai követtek el.
- Az osztrák-magyar állam ultimátuma elfogadhatatlan volt.
- Németország akarta a háborút, így biankó csekket adott szövetségesének, amely élt a lehetőséggel.

Ennek oka elsősorban az, hogy végtelenül kényelmes a nyugati világ számára. A II. világháborút Németországhoz kötni annyira egyszerű, hogy akkor már miért ne lehetne egyben az első háború felelősségét is ott tartani.[2]

Talán 12 évvel 2001. szeptember 11. után ideje lenne átgondolnia, hogy ha az USA jogosan indított háborút Irak és Afganisztán ellen a terrorizmus pártolásáért, akkor az Osztrák-Magyar Monarchia szintén jogosan tartotta casus belli-nek a trónörökösének meggyilkolását. Vagy ha ez utóbbi nem volt jogos, akkor Amerika támadása sem! Harmadik lehetőség nincs. Már csak ezért is vizsgálni érdemes, hogy az a tradíció, mely szerint a Nagy Háború felelősei kizárólag német illetve osztrák-magyar körökben keresendők.

McMeekin kötete felhívja a figyelmet rá, hogy az Orosz birodalom igencsak agresszív állam volt – sokkal inkább, mint a Monarchia -, ráadásul külpolitikáját az a Szaonov irányította, aki Konstantinápoly elfoglalásáról álmodozott. Nem mintha ez új lett volna az orosz külpolitikában. McMeekin szerint azonban Szazonov kellően ravasz volt ahhoz, hogy a franciákat, akik eredetileg nem akartak a Balkánért világháborút kockáztatni, beleugrassa abba. Szazonov emlékiratait a szerző több fontos ponton hitelteleníti, bebizonyítva, hogy a dolgok nem úgy történtek, ahogy azt utólag leírta. Olyan egyértelmű, de leírva mégis a nyugatiak számára minden bizonnyal új dolgot is kimond, hogy természetesen Németország és a Monarchia militarista államok voltak (utóbbin én azért vitatkoznék), de bizony az Antant hatalmak is! Szazonovék McMeekin szerint tudatosan rángatták Európát egy nagy háborúba egy kellő időben megindított titkos mozgósítással (amely nem lehetett olyan titkos, hogy ne érje kihívásként a Schlieffen-tervvel kényszerpályán lévő németeket), amely aztán dominóként hozta magával a mozgósításokat és a kataklizmát.

Úgyhogy bármennyire is szidják az egyébként valóban felületes és kalandor Pozzit,[3] mégis úgy tűnik rátapintott (vagy inkább ráhibázott) a valóságra: Oroszország kezdte meg az I. világháborút kirobbantó mozgósítási hullámot. Igaz a pontos dátumot nem találta el, hiszen Pozzi a titkos mozgósítást július 24-re tette,[4] a McMeekin által megállapított 25-e helyett.[5]

Így viszont egész más színben tűnik fel az ominózus kijelentés, melyet 24-én délelőtt az orosz külügyminiszter az osztrák-magyar nagykövetnek a szerbeknek átadott ultimátum ügyében: „Tudom, miről van szó. Háborút akarnak Szerbiával!... Tűzbe borítják Európát.”[6] Úgy tűnik Szazonov ezután döntötte el a mozgósítás – és ezáltal – a háború elindítását.
Hogy az oroszok azonnal nem egy Monarchia, hanem egy totális háború kezdetét döntötték el, az abból is kitűnik, hogy a délután 15 órakor összeülő minisztertanács elhatározta 4 katonai körzet és a fekete-tengeri, valamint (!) keleti-tengeri flottájának mozgósítását az események alakulásától függően.[7] Azt talán aligha kell magyarázni, hogy a keleti-tengeri hajók mozgósítása nem a Monarchia ellen szólt! McMeekin azon felfedezése, hogy az orosz mozgósítás már 25-én titokban megkezdődött, megkérdőjelezhetetlenné teszi, hogy az oroszok döntöttek elsőként úgy, hogy itt nem lesz pusztán egy osztrák-magyar-szerb konfliktus. Ez azt is jelenti, hogy úgy érezték a néhány nappal korábbi francia-orosz csúcson kellő biztosítékot kaptak arra, hogy Franciaország is felsorakozik mellette.

Így egyértelműen összeomlik az álláspont, hogy Oroszország nem akart háborút 1914 nyarán, és Szerbiát igyekezett visszafogni egy túl heves elutasítástól az ultimátum kapcsán. Galántai azon megjegyzése könyvében, hogy bár nem ismertek az orosz és francia tárgyalások feljegyzései, mégis világos, hogy a két szövetséges ki akarta tolni az összecsapás idejét még jó pár évvel,[8] egész egyszerűen téves! Legfeljebb a franciákat megtévesztették az oroszok – megjegyzem Pozzi is ezt állította, így megint nem tévedett! -, de a medve kétségtelenül elindította a lavinát.

Igazán figyelemreméltó, hogy McMeekin orosz forrásokon alapuló könyve még mindig arra késztet egyes nyugati véleményezők elkenjék ezt a felelőséget, hiszen a kötetről recenziót készítő Lucien J. Frary azt az elképesztő konzekvenciát vonja le, hogy „…Szazonov idején az orosz vezérkar azt állította, hogy a mozgósítás egyenértékű a háborúval. Az általános mozgósítás tehát harci cselekmény volt a két német állam ellen. Ám az idő drága árucikk, és az orosz vezetésnek nem volt oka, hogy elhalasszák az elkerülhetetlent. [kiemelés tőlem].”[9]
Persze kérdés, hogy valóban elkerülhetetlen volt-e, elvégre 1914 előtt sokkal súlyosabb konfliktusok is voltak, amelyet a politikusok és diplomaták higgadtsága megóvott attól, hogy világháborúba torkolljanak. Mellesleg talán ezt a marxi filozófiából eredeztethető axiómát a történelmi sorsszerűségekről ideje lenne lassan száműzni oda, ahova való, vagyis a történelem szemétdombjára. A történelmet emberek „csinálják”, a döntéseket emberek hozzák, nincs itt semmi elkerülhetetlen, csak döntés van és következmény. Ráadásul, ha elkerülhetetlen volt, akkor a veszteseket miért ültették annyi éven át szégyenpadra és alázták meg elfogadhatatlan békefeltételekkel?
Mellesleg kíváncsi lennék, mikor jön el az idő, mikor majd eszébe ötlik valamelyik kutatónak, hogy a legnyilvánvalóbbra gondoljon: Szerbia felelősségére.

Magyarországon eddig nem nagyon hallottam a könyvről, arról pláne nem, hogy esetleg fordítás készülne belőle, pedig hát két kézzel kellene kapálóznunk bizonyítékok után, hogy végre lemossuk magunkról a bűnös nemzet képét...




[1] McMeekin, Sean: The Russian Origins of the First World War. Cambridge, 2011.
[2] McMeekin, p.43. Itt példát hoz egy új 2004-ben kiadott a háború eredetét taglaló műből, amely csak egyszerűen a német katonai vezetők világuralmát adja meg okként.
[3] Egy Ablonczy Balázzsal készült HVG interjúban került szóba, ahol Ablonczy leveszi róla a keresztvizet is, több-kevesebb joggal: http://hvg.hu/tudomany/20100603_trianon_ablonczy_balazs Letöltve: 2013.05.18.
[4] Pozi, Henri: Századunk bűnösei… ford.: Marjay Frigyes. Bp., 1936. p. 26.
[5] McMeekin, p. 63.
[6] Galántai József: Az I. világháború. Bp., 2000. p.113.
[7] Galántai, p. 113-114.
[8] Galántai, p. 112-113.
[9] Frary, Lucien J.: Review of McMeekin, Sean, The Russian Origins of the First World War. H-Russia, H-Net Reviews. February, 2012. Interneten: http://www.h-net.org/reviews/showrev.php?id=34716 Letöltve: 2013.05.18.

Nincsenek megjegyzések: