Sorozatajánló:
Star Trek: Starfleet Academy
Első évad (2026)
Az első szó a döbbeneté. A döbbeneté, amely elfog a tiszteletlenség láttán, mellyel a kapott örökséget az elfajzott utódok elpazarolták. A Star Trek: Starfleet Academy alkotói egyszerűen nem ismerik kellően az univerzumot, amelyet bővíteniük kellett volna. Vagy csak nem érdekli őket az egész. Persze már az első trailerek után lehetett sejteni, hogy valami borzalom készülődik, de ez még a legpesszimistább várakozásaimat is alulmúlta. Pedig alapvetően jó ötlet lett volna megismerkedni a csillagflotta tisztképzőjével, ahonnan James T. Kirk-ök, Jean-Luc Picard-ok és Benjamin Sisko-k jöttek, de elitképzés helyett nagyrészt nevetséges tinidrámát láthatunk. Hogy valami pozitívot is említsek: a sorozat minősége felfelé ível, az egészen pocséktól eljutunk a majdnem élvezhetőig.
Igazából a sorozat epizódjainak megtekintése során jegyzeteltem, de annyi megírandó gyűlt össze már az első öt epizód után - nem éppen pozitív kontextusban - hogy zömében ki kellett hajítanom, mert rekordhosszúságú és olvashatatlan kritika lett volna belőle. Különösen gyatra ugyanis az évad első fele, amely helyenként hajmeresztő logikátlanságoktól szenved, zömében pedig simán csak bárgyú. A Star Trek franchise esetében különösen ciki mondjuk, a tér és idő negligálása. Csak egy példa: Az újonnan kinevezett akadémiai kancellár beszédét azzal kezdi, hogy 24 órája még nem hitte volna, hogy kancellár lesz, főszereplőnk Caleb Mir meg egy nap alatt lopásért elítélt börtöntöltelékből az akadémia hallgatójává avanzsál... Komolyan? Huszonnégy órával az akadémia újranyitása előtt még nem tudja a Csillagflotta, hogy ki lesz a vezetője a létfontosságú központnak? Tényleg felvesznek valakit csak úgy passióból - aki ráadásul bűnöző - 24 óra alatt? A sorozat komolynak komolyanvehetetlen, humorosnak meg nem eléggé vicces. Néha alig hittem el, amit látok. Az egyik tanóra végeztével főhösünket, Calebet leöntik valami géllel, majd megjelenik egy hologram és tejszínhabszerű anyaggal egy poroltóból arcon spricceli. Mindez a csillagflotta akadémiáján! Chaplin biztos nagyokat nevet a túlvilágról, hogy a börleszk még a 32. században is létezik. A sorozat első öt részének megtekintése közben nagyjából 10 percenként kellett szünetet beiktatnom, mert agyvérzést kaptam volna. A készítőgárda a forrásanyagot vagy figyelmen kívül hagyja, vagy folyamatosan megerőszakolja. A betazoidok szeme már nem fekete, a klingonok szexuálisan kompatibilisek az eddig csak hímnemű és mestereik által tenyésztett Jem'hadarokkal, hogy csak néhány anomáliát soroljak fel, de bőven lehetne csemegézni.
Ebben a megújult és elkorcsosult Star Trek univerzumban az uralkodó faj a Girlboss. Az akadémia szinte minden látható posztját ugyanis nők töltik be. Alkalmasabb parancsnokok, okosabb startégák, jobb döntéseket hoznak, bölcsebbek a férfiaknál és persze fizikailag is minimum egyenlőek velük. Mindez egy olyan sorozat esetében, amely hagyományosan fehér középosztálybeli fiú kockáknak készült!? Úgy látszik, igen nagy erők dolgoznak azon, hogy minden férfias műfajt valami bugyuta woke tinivígjátékká deformáljanak. Szerencsére megnézve az évadot, kiderül, hogy minden női szereplő alkalmatlan bármire, így nem kell aggódni, hogy a sorozatot néző fiatal srácok önbecsülése csorbát szenved. A sorozat korjellemző alkotás, a kadétok felvonultatásakor még véletlen sincs fehér srác a képen, mikor körbepásztázik a kamera a akakdémistákon.
 |
Az akadémián mindenféle lény képviselve van...
Természetesen a fehér férfit leszámítva, az mégiscsak túlzás lenne. |
Az oktatás "minőségéről" szólva, ami az akadémián folyik... Öööö. Leginkább nem folyik. Egy Star Trekbe helyezett Roxfortot kapunk bohócoknak beillő tanári karral, ahol mágikus növényeket kell nevelni, meg le kell győzni a Mardeká... vagyis katonai kollégium csapatát kviddics, azaz... Calicában. Megtudhatjuk, hogy a Bolygók Egyesült Föderációjának elsőszámú tisztképzőjébe való felvételhez az égegyadta világon semmiféle követelmény nem kell. Sőt, tulajdonképpen öt perc alatt bárki tagja lehet, az is, aki nem is a föderációhoz tartozó fajhoz tagja. Se fizikai, se szellemi képességek a belépéshez nem szükségesek, sőt a jelek szerint az agyhalál sem kizáró ok. Messze túlsúlyos vagy tini létedre és lenyeled a kommunikációs jelvényedet már az első napon? Fel vagy véve! Mindenen vigyorogsz, mint valami debil? fel vagy véve! Pár napja egy idegen küldöttséggel érkeztél ide? Fel vagy véve! A tanórák amiket látunk bicskanyitogatóak. Megtudjuk, hogy az akadémián nem tanulni kell, meg holmi ismereteket szerezni, hanem megnyílni mások előtt! Pedig ez nem is az Alienek keltetőbolygója. Mikor az akadémián megbuknak csapatként egy krízis kezelésében, mi segíthetne a kadétoknak? A parancsnokok bölcs tanácsa? A parancsnoki lánc precíz meghatározása? Folyamatábrák, hogy miként kell döntéseket hozni, kijavítani a hibákat? Dehogy! Egy kis színjátszás, mivel - szó szerinti idézet következik az egyik szereplő szájából - "a színház az egyik legerősebb eszköz a szociális és politikai változásokhoz. A színház államvezetés.". Mondjuk, hogy a szociális és politikai változás mennyiben segít egy üstökös megállításában - ebben buktak el két perccel korábban a diákok szimuláció során -, azt nem tudom... És nem, a színház nem államvezetés. Lehet tanulni belőle hasznos készségeket, de egy állam vagy egy űrhajó irányítását biztosan nem a Hamletből fogjuk elsajátítani. Emellett teljesen érthetetlen feladatok is a nebulók nyakába szakadnak. Vegyünk egy példát! A sorozat 2. részében egy nagyon fontos diplomáciai küldetés vár a kancellárra - hogy miért rá, az nem derül ki -, ugyanis fogadnia kell a betazoid faj delegációját, amely (újra)csatlakozna a föderációhoz. No, mit kell ilyenkor tenni? Így van, világos, hogy a küldöttséget az akadémiára éppencsak bekerülő, még egyenruhát is alig öltő fiatalok közé kell elküldeni, hisz mi is lenne meggyőzőbb érv a föderáció mellett, mint egy falka tinédzser. Ki a fene talál ki ilyet? Mintha az EU-hoz csatlakozni vágyó ország delegációját elküldenénk egy katonai iskolába tárgyalni, hogy bemutassák, mind "egy nagy boldog család" vagyunk. Egyébként a forgókönyvírók életükben nem olvastak még diplomáciai tárgyalásokról sem. A Star Trek régebben egy képzett szakemberek alkotta csoportról szólt, amely nehéz etikai, morális, filozófiai és diplomáciai kérdések megválaszolásával vonzott közönséget és rajongótábort, most meg kapunk egy tinidrámát. Nyafogás mindenhol.
Térjünk át a szereplőgárdára! Hát az is megér egy misét. Fő protagonistánkat, Calebet (Sandro Rosta) a tinilányok számára választották, és nagyjából annyit is kapunk tőle, amennyi az elvarázslásukhoz a készítők szerint elég: kellően izmos felsőtestet, kellően sokszor. Emellé mérsékelt színészi képességek társulnak, de legalább viszonylag konzisztens karakter. A klingont játszó Karim Diane nem rossz, csak a számára írt karakter nem éppen egy klingon archetípus - sőt, annak ellenkezője -, míg Darem karaktere sótlan, mint egy vesebajos ebédje (A
Fekete viperából loptam). A női karakterek sokkal borzalmasabbak. Az akadémia parancsnoka, Nahlan Ake a
Woodstocki fesztivál hippijei közül lett kiválasztva, így nem tud rendesen leülni egy székre, az egyenruhát hanyagolja, mezítláb fogad tábornokokat, diákokat pizsamában, vagy éppen asztalon ülve... Csodálom, hogy nem dugaszol virágokat az ellenséges flotta zászlóshajójának torpedóvetőcsövébe. Tevékenysége kimerül pátoszos beszédek elmondásában, meg abban, hogy jelzi, az akadémián a kadétoknak nem követelményekre, hanem empátiára van szüksége. Mintha nem 18-20 évesekről lenne szó, hanem óvodásokról. Csodálom, hogy egyelőre még nem kínált füves cigit a diákjainak - másnaposan már vegyült közéjük -, de gondolom, ami késik, az nem múlik. Ugyanakkor nyilvánvalóan nem Holly Hunter színészi kvalitásaival van a baj - mégiscsak egy Oscar-díjas színésznő -, mert az évad egyetlen igazán értékelhető részében (6. epizód) - amikor a történetben van mélység, és a párbeszédekben drámaiság -, akkor képes volt kiváló teljesítményt nyújtani. Lura Thok egy félig klingon, félig jem'hadar parancsnokhelyettes, afféle üvöltő őrmester, aki köpködve és prüszkölve beszél a nagyobb hatás kedvéért. A kisebbik probléma csak ezzel, hogy sikerült egy nőbe beleplántálni a férfiak legrosszabb tulajdonságainak egyikét - az egyenlőség szellemében -, hiszen a nagyobb az az, hogy ő biztonsági és taktikai parancsnokhelyettes, nem pedig kiképzésért felelő őrmester... A többi vezető sem túl alkalmas, de legalább kellően keveset szerepel a
Voyagerből reaktivált Doktort leszámítva, aki kétségtelenül hoz némi humor- és nosztalgiafaktort. A sorozat egyébként tele utalásokkal a régebbi ST sorozatokra, ezzel palástolva a tényt, hogy semmit nem hasznosít abból a látványelemeken, vagy egyes régebbi - kedvelt vagy nem kedvelt - szereplők előhívásán kívül. A lánykadétok közül Genesis bájos, de semmi több. A rajongók utálatának fő tárgya Sam karaktere lett, és teljes joggal. Sam - az eredettörténete szerint - egy fotonalapú élőlény, aki hologram formájában kerül az akadémiára, ahol a sokszínűség jegyében a fiatal
Monica Bellucci helyett inkább egy agyilag 5 éves, molett, fekete lány alakját öltötte magára, gondolom a pozitív distzkriminációval megszerezhető pontok miatt. Sam teljesítménye az évad első felében az infantilis vigyorgás és teátrálisan előadott bohóckodás. Ráadásul egy egész részt sikerült rászánni Sam-re, s csak ront helyzeten, hogy ez az epizód lett, amely tiszteleg(ne) a
DS9 előtt. Hát jobb lett volna, ha nem teszi, főleg hogy a kedvenc Star Trek sorozatom volt, olyan zseniális részekkel, mint a
In the Pale Moonlight... Iszonyatosan kínos az egész. Sam-et 8. részben majdnem elveszítettük, de sajnos megúszta. Mondjuk nem biztos, hogy az őt alakító Kerrice Brooks a legrosszabb színész a sorozatban, mert a Tarimát alakítő Zoë Steiner méltó vetélytársa. Sajnos a karakterek általában véve sem túl izgalmasak, és a Deep Space Nine-ban még a mellékkarakterek (Garak, Dukat, Martok, Eddington) is klasszisokkal voltak érdekesebbek, mint itt bárki.
A látványvilág? A robotok mintha a Csillagok háborúja legrosszabb részeiből zuhantak volna ide, de ezt leszámítva végül is nem rossz. Amúgy sem ez volt a Star Trek fő erőssége sosem. A mondanivaló az, ami nem nagyon fedezhető fel, illetve az a fő cselekményszál, ami összetartaná az önmagukban gyenge részeket. És ez komoly gond. Érezhetően az egész sorozatot tiniknek próbálták eladni (mint manapság szinte mindent, mintha más nem is nézne filmeket és sorozatokat), és nem tudom eldönteni, hogy ha az volnék ma, tetszene-e ez a valami. Remélem, nem. Értem én, hogy a TikTok-generációt mással kell megfogni, mint a korábbiakat, de miért megyünk le ennyire kutyába, és nézzük őket teljesen hülyének? Utoljára ekkora kupac trágyát a Jurassic Parkban láttam, de ott legalább állatok hagyták maguk után.
Értékelés:
Egy kövér négyes a tízből.
4/10 pont
IMBD: 4.4/10 (31 ezer voks)
Rotten Tomatoes: 85% (kritikusok), 51% (közönség)
