2020. március 12., csütörtök

Könyvajánló: Benedek Szabolcs - Vörös, mint a vér


Az elmúlt hónapban újraéltem a Tanácsköztársaság napjait, de szerencsére csak papíron, mert nem vagyok nagy rajongója amúgy a proletárdiktatúrának. Annak idején a Tanácsköztársaságra ugyanis ükapám a rábaközi/csornai ellenforradalom támogatásával válaszolt, amire a diktatúra a birtokainak elvételével felelt, cserébe ő a Horthy-rendszert támogatta fiaival, aztán 45 után „hálából” a família kuláklistára került, erre cserébe az egyedi felmenőim 56-ban a felkelőkkel szimpatizáltak, ezután a rokonság egy része persze kénytelen volt emigrálni, hogy végül a Kádár-rendszer bukása után a család megmaradjon heves antikommunistának. Jelenleg valahol itt tartunk az adok-kapokban. Bízzunk benne, hogy már csak adunk. :P Hiába, minden magyar família története egy-egy XX. századi tragédiasorozat is egyben. Az az egy év, ami 1918 októberétől 1919 őszéig tartott, alighanem a magyar történelem legmozgalmasabb időszaka volt, s ezért nagyon is érdemes tanulmányozni, s tavaly egy előadást is tartottam a Tanácsköztársaságról. Egy könnyedebb regény és egy kemény politikatörténeti mű elemzése következik a blogon egymást követően két posztban. Kezdjük a regénnyel!

Benedek Szabolcs:
Vörös, mint a vér
Budapest: Helikon, 2019



406 oldal

Mikor pár hónapja megérkezett a könyvtárba Benedek Szabolcs új regénye, rögtön megfogott. Egyfelől jól nézett ki, gusztusos volt a kötet, másfelől belelapozva érdekfeszítően indult. Rögvest belecsöppenünk Kun Béláék vörös rongyokba öltözött Budapestjének legvörösebb napjába, mikor kötelező jelleggel minden álmos fővárosi felvonult ünnepelni a munkásság majálisát. Hiszen nincs is vidámabb dolog, mint amikor kötelező a jókedv! Ám két kisgyerek jártában-keltében bebotorkál - bizonyára a nyitott kapuk politikájának jegyében - a pesti Nagyboldogasszony templom (tudják, az jellegzetes vegyes stílusú plébániatemplom az Erzsébet híd baloldali hídfőjénél) kapuján, ahol egy meggyilkolt pap holttestét fedezik fel. Kétségtelen erős indítás. A bűnügybe a gyerekeken keresztül belekeveredik Gádor, a korábban „nyugatos” és gallileista könyvtáros. Nézzük is a karaktereket, hiszen minden magára valami is adó regény úgy indul, hogy végy egy jó kapust, vagyis inkább… szereplőt!
Gyóni Géza, Levél Nyugatra című versében így írt a háborút megúszni óhajtó nyugatosokról:

„Hol vagytok mostan, fránya franciások,
Kis erótikák, tucatóriások?
Csörög-e még a sok kis szélkereplő,
Amelynek szép volt minden, ami szeplő?
Magyart és múltat szánva nézdelők,
Nyugati szesztől kótyagos velők,
Koraszült bölcsek, véznák, betegek,
Mit érez mostan horpadt melletek?”

Na, ez főszereplőnk, a Gádor. Ismerős. Kellő öniróniával: láttam már ilyet tükörben... Gádorunk idegesítő, emellett bárminemű szeretetre tökéletesen méltatlan. Viszont Benedek Szabolcs sikerrel ábrázolt egy galileistát, aki az országot át akarta formálni, mert „ért hozzá”, ellenben a háborút megússza bevonulás nélkül. Ady is csettintene büszkeségében, két butélia bor elszopogatása között. E jellegtelen férfiú barátnője, Antónia, aki tökéletesen passzol hozzá: ragyogó díszpéldánya az arisztokrácia jóemberkedni vágyó fekete bárányának, s csak utólag ébred rá, hogy csodálatos eszméi nem feltétlenül arra a helyre vezetik el az embert, amit kinézett magának. Az ő karaktere legalább tiszteletet érdemel, és mondhatni: kedvelhető. Két protagonistánk eleinte felváltva szerepel, majd együtt, gondosan megjelenítve az ezerszer elhasznált bátor, kemény illetve gyáva, okoskodó típusokat, amelyeket Benedek a korszellemnek megfelelően felcserélve osztott ki, s lett egy tökös nőnk és egy eunuch férfink. Nem mintha ennek jelentősége lenne. A két szereplő befolyással alig-alig bír a történet folyására, csak sodorják őket az események, akár pszeudoszír menekült csónakját az Égei-tenger hullámai.
A regény enumeráció is egyben, ahol mint Odüsszeusz előtt az alvilágban felvonulnak a korszak jeles személyei Korvin Ottótól Cserny Józsefen át Szabó Ervinig. Az én ízlésemnek ők egy kissé túl humanistán vannak ábrázolva, de Benedek egyébként azért kellően sötétnek és vérpirosnak ábrázolja a kommünt. A regény erőssége a korszak hangulatának bemutatása, maguk a szereplők is úgy vannak vezetve tudatosan, hogy minden ikonikus helyszínt bemutathasson az író. A hangulatfestő elemek is keményen jelen vannak, a vörös szín már-már túlteng a lapokon. A felfordulás bizonytalanságát hatásosan ábrázolta a szerző, és az olvasmányosságban sincs kivetnivaló.
Arra viszont a mostani percig nem jöttem rá például, hogy mit is akart mondani a költő ezzel a kötettel valójában. Mély filozófiai tartalom nem lelhető fel benne, nagy igazságokat sem közöl. Ha valamit mégis szeretnék mögöttes mondanivalóként felfedezni, akkor talán az ember esendősége a történelemmel szemben. A fülszöveg szerint fordulatokban bővelkedik a regény, de szerintem, aki ezt írta, nem olvasta el valójában. Kétségtelenül időnként pörögnek a helyszínek, de valódi történés kevés van. Nehéz eldönteni, mi is volt ez, talán korfestő kalandszerű regény, korosztály alapján meg leginkább ifjúsági regények ajánlanám, mert semmi olyan jelenet nincs benne, ami 12+-os lenne. Könnyed, szórakoztató olvasmánynak teljesen megfelel.

Külcsínre nézve tetszik a regény, a Helikon kötött kiadása nagyon esztétikus, messziről is látványos. A tördelés és helyesírás nekem teljesen megfelelt, az egyetlen bajom, hogy ha elveszik/tönkremegy a levehető védőborító, akkor már csúnyácska - bár még mindig tartalomra utaló - lesz a borító.

Értékelés:
Hét népbiztos a tízből.
7/10 pont

moly.hu: 78 % (18 voks)
(2020. március 10.)



Nincsenek megjegyzések: