Jo Nesbø:
Kés
Budapest: Animus, 2019
Eredeti
cím: Kniv, 2019
479
oldal
Fordította:
Petrikovics Edit
Ha
már legutóbb Kőhalmi skandináv krimiket kifigurázó kötetét elemeztük, most
nézzünk meg egyet annak tárgya közül, Jo Nesbø Kését. Márcsak azért is helyes ez a sorrend, mert ismét
bebizonyosodik, hogy a skandináv regényekben minden szereplő elmebeteg őrült, akik a
világ összes defektjét magukon hordozzák, legfeljebb némelyik még gyilkos is amellett. Pont ahogy a stand up-os mondta.
A
regény hangulata leginkább egy végtelenítet Billie Eilish-féle szuicid
kesergésre emlékeztet, mely során kéjes lassúsággal csaknem 500 oldalon
keresztül metéljük el egyesével a karunkban lévő ereket. De hát néha erre is
szükségünk van, hiszen sötétség nélkül értelmezhetetlen a fény. A sötét noir
jegyek kitapinthatóak az első oldaltól az utolsóig, a bíztató jövőbe vetett hit
olyan távol áll Nesbøtől, mint Vajna Timeától a csendes visszavonultság.
Az
új rész sok Harry Hole rajongó számára bizonyára sokkolóan hat, olyan
karakterek esnek ki ugyanis, akik a szívünkhöz nőttek. Ugyanakkor ez mutatja a
szerző bátorságát is, hiszen hány olyan esetet tudnánk mondani, amikor az író
beleszeret a karaktereibe, és képtelen őket időben „kiírni”. Harry Hole
személye maga az esendő kőkeménység, a férfi, aki fizikailag nem, csak lelkileg
sebezhető. Édesanyja nyilván annál fogva mártotta születését követően a Sztüx
folyó vizébe, modernkori Akhilleuszként. Hole ebben a regényben folyamatosan
kapja a pofonokat emberektől és az élettől felváltva, és nem igazán bírja már
állni a csapásokat. Így hát élőhalott üzemmódba kapcsolva igyekszik a munka és a bosszú
(plusz a bourbon whiskey) keverékét üzemanyagként használva megtorolni az őt
ért sebeket. Hole nem éppen szimpatikus alak továbbra sem, de szolidaritásunkat
így is elnyeri, mert megértjük. Nesbo fontosabb nőalakjai kissé egy kaptafára
készülnek, ez már korábban is feltűnt, de nem zavaró, mivel jelentőségük kimerül potenciális gyilkosjelöltségben. Kitűnőek viszont a
kocsmában játszódó részeg... pardon: részek, és az is ötletes, hogy írónk folyamatos
zenei aláfestést alkalmaz ennek hátteréül. Mivel Jo Nesbø egyben jó -hehe- zenész, sokat
ad a hangulathoz, s segít világába belelátnunk, belehallgatnunk. A
legsikeresebben ábrázolt alak számomra Bjørn Holm, szeretetre méltó, nagyon
átélhető személye a napsütötte táj ezen a kopár, alkonyi szürkeségbe borult
skandináv tájon. A pszichológiai ábrázolás pengeéles, a karakterek
cselekedetei, s azok mozgatórugói világosak, valóságosak és hihetőek.
Mi
nem tetszett a regényben? Egy kissé túl sok mellékszálat kaptunk, ezek zömében
átverős részek, amikor már úgy éreztük, megvan, ki a gyilkos, majd pofára esünk.
Nem rossz ez egy krimiben - Agatha Christie éppen azért a krimi császárnője,
mert hibátlanul adagolta ezeket -, de itt írónk egymás után végletesen lezárja
őket, s nem marad kérdőjel a végére ezekkel kapcsolatban. Nesbø kissé túl sok
történetet akart elmesélni, az az igazság. Ha néhány kimaradt volna,
nem leszünk különösebben szegényebbek. Elvégre Nesbø késsel hadonászott, kicsit akár meg is vághatta volna, s a nyesedék nélkül feszesebb lett volna a sztori.
Mi
volt benne igazán ütős? A lezárás nagyon erős, ez emelte a regényt számomra a
legjobb skandináv krimik közé! A vége sokaknak nem tetszett a kommentszekciók alapján, mondván nem
hagyományos lezárásban részesülünk. És tényleg nem. Szereplőink harcot
vívnak a jog- és igazságszolgáltatás között, s végül úgy döntenek, ahogy
döntenek. Ezt már nem árulhatom el igazán… J Annyit azonban mégis, hogy keserédes befejezést kapunk, és
nekem nagyon bejött.
A
Kés a mérgező szerelem, az ostoba vágy, a hibás döntések és a kegyetlen bosszú gyúlékony elegye,
amely aztán lángra kap és eléget minket, olvasókat is. Bűn és bűnhődés. Sok értékelés szerint ez
az eddigi legjobb Harry Hole történet.
Ebben azért nem vagyok biztos. A vége miatt nagyon felkúszott a Kés az élmezőnybe, de nem tudom merném-e
a Hóember vagy a Leopárd elé helyezni. Inkább azért nem. A könyv fizikailag az Animus Kiadó skandináv krimijeinek szokásos jellegzetességeivel bír, kellően szívós fűzéssel, fekete-fehér-vörös színekkel operálva a borítón. A tördelés és fordítás teljesen jó, nem találtam benne kivetnivalót. Szép munka!
Értékelés:
Nyolc
kukri a tíz svájci bicskából.
8/10
pont
moly.hu:
94% (160 voks)
goodreads.com:
4.3 (11749 szavazat)
(2020.
február 17.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése