Michel Houellebecq:
A csúcson
Bp.: Magvető, 2017
Eredeti
cím: Plateforme (2001)
Fordította:
Tótfalusi Ágnes
Hú…
Nem vagyok prűd. Na jó, kicsit az vagyok, de megbotránkozni ritkán szoktam,
mióta A szürke ötven árnyalata (végképp
felfoghatatlan, hogy rossz könyvből
készült silány filmnek még a harmadik részét is leforgatták…) kritikán aluli mélységekbe
vetette az erotikusnak nevezett irodalmat, én marha meg elolvastam, félreértelmezett könyvtárosi kötelességből. Be kell azonban
látnom, hogy Houellebecqhez képest James sok szempontból a fasorban sincs… Kinek
hazudok? Nincs szó erotikáról se itt, se ott. Ez
nem jelenti, hogy Houellebecq könyve ne lenne jó. Nagyon is az, ha az ember a
jelenkor kiélt, sivár, jólétében már unatkozó nyugat-európai társadalom mindennapi
gondjaival akar szembenézni a fehér lapokon. Ráadásul itt a 30-40 oldalanként
ránt tukmált nyílt testiség nem öncélú, és nincs valami habos-babos rózsaszín
tüllszoknyába öltöztetve, mint a korábban olvasott ötven árnyalatnyi álromantikával leöntött szörnyűségben.
Houellebecqtől
egy könyvet olvastam korábban, a rendkívül sötét, metszően gonosz A harcmező kiterjesztése című opust, s
abból okulva nem számítottam a tavaly megjelent „új” regényben sem rózsaszín
bárányfelhők közt flangáló szivárványszín unikornisménesekre. Nem is volt
benne, hacsak nem darabolták fel őket, és adták el a szarvukat porrá őrölve
potencianövelőként, a húsukat meg egy thai étteremben csirkefalatokként.
A
regény főszereplője - az előbb emlegetett Houellebecq-műhöz hasonlóan - egy
társas kapcsolatokra képtelennek tűnő, mogorva, életunt francia középkorú,
középpolgári, középszerű fickó, akinek ráadásul éppen megölték az apját a migr… azaz
eltérő kultúrájú francia állampolgárok. Még azt is bánja "hősünk", hogy él. Mindenesetre
élménypótlék gyanánt az apja halála után rámaradó örökségből befizet egy
Thaiföldre szervezett utazásra, ahol minden várakozásával ellentétben mégiscsak
lefújja megkövesedett szívéről a port a szerelem szele. Ez a thaiföldi rész engem igencsak emlékeztetett Gerlóczy Márton Elvonókúrájára, nagy tételben fogadnék
rá, hogy hatott a magyar íróra ez a könyv. Nem lenne Houellebecq a
Houellebecq – még nevében is benne van, hogy ELLE(N)! – ha a kötet végén a
korábban megkínzott szívű pár egy vitorláson húzna el a naplementébe. Hát ez valóban nem
is sikerül nekik, de a regény végét már tényleg bűn volna elárulni. Mert bizony ezt érdemes elolvasni!
A
francia író nyilvánvalóan nem konzervatív és nem reakciós, bármennyire is
vádolják ezzel. Ilyen vádak csak a mostani abszurd korban érhetik, mert 100
évvel ezelőtt maga lett volna a liberalizmus, amit vall.
Sokszor aggatnak vádoló jelzőket rá, nem is teljesen ok nélkül. Nihilista? Talán.
Nőgyűlölő? Semmiképpen, inkább nőimádó. Viszont a szociopatát megkockáztatom regényei alapján. De legalábbis, minden karaktere az. Mint író, kétségtelenül jelentős, de
fontosságát elsősorban az adja, hogy gyakorlatilag egyedül ő mer írni
Franciaország megnevezhetetlen problémáiról. Erősen jellemzi a regényt a
férfi-nő kapcsolat testisége, mellyel alkotója nyilvánvalóan megbotránkoztatni
akar. Vannak kétségeim, hogy egyáltalán lehet-e még ezzel. Talán szerzőnk egyszerűen francia is, méghozzá nem a
Coman-Mandanda-Matuidi triói értelemben, hanem klasszikus laclos-i változatban! Azért van értelme a túlburjánzó szexualitásnak, mert bemutatja, hogy a forró vér nem köthető
ideológiához, vagy világnézethez.
A
szerző a nyugat-európai számtalan problémájára reflektál művében:
- növekvő
nagyvárosi erőszak,
- terrorizmus,
- az
európai fehérek kisebbségi komplexusa,
-
a nagyvállalatok álhumánuma,
- a
kapitalizmus erkölcstelensége.
És
lássuk be, ezek komoly problémák! A csúcson összességében amúgy is komoly, és
nagyon tanulságos olvasmány.
A
kötet a Magvető által jelent meg, Tóthfalusi Ágnes tolmácsolásában, s nincs
okom panaszkodni rá. A fordítás gördülékeny és olvasmányos, köszönet érte.
Helyesírásilag és tördelésileg is rendben van a munka. A kiadó is dicséretet
érdemel, a keménykötés hosszútávon is keménykötésűnek ígérkezik, ráadásul
esztétikailag sem csúnya, harmonizál a tartalomhoz. Mondjuk azt nem szeretem,
ha a védőborító alatt csupasz felület van, mert az bizony tönkremegy
előbb-utóbb, és akkor nem lesz szép a könyv.
Pontszám:
Nyolc
tangabugyis Valérie a tízből.
8/10
pont
Na, most már túl vagyunk a csúcson...
2 megjegyzés:
Houellebecq és nem Houellenbecq! Így a szójátékod (ELLEN) is értelmét veszti. Bocs. :)
Hiába, az ember már csakk azt olvassa, amit belelát! :D Jogos. A poént megtartom, módosítással. :D
Megjegyzés küldése