A történelmi források kutatása közben az embert mindig
érik meglepetések. A héten például egy Csanakról küldött tudósítást találtam a
Marczius Tizenötödike című újság 1848. december 26-i, keddi számában. A cikk
Győr-Csanakon kelt december 21-i keltezéssel, a 14. honvédzászlóalj[1]
egyik hadnagyától származik, bizonyos Egressi Bénitől.[2]
Igen. Ez az az Egressy Béni, akiről az általános iskolában is már hallunk, a
zeneszerző, akinek többek közt a Hunyadi László opera szövegkönyvét és
Klapka-indulót köszönhetjük.
Szóval most már tudjuk, hogy Világosvárban írt meg egy levelet 1848 december 21-én. Azért ez érdekes apróság a falu (na jó: városrész) életéhez.
 |
| Egressy Béni az 1840-es években, Rusz Károly litográfiája (wikipedia) |
A Marczius Tizenötödik egyébként az egyik legradikálisabb
1848-49-es sajtóterméknek számított.[3]
Szerkesztője Pálffy Albert Petőfi köreihez tartozott, legismertebb újságírója
pedig Csernátony Lajos volt - aki Kossuthot leszámítva (neki ugyanis a titkárja
volt!) -, minden kormánytagot támadott és szélsőségesen köztársaságpárti és
forradalmi (francia mintájú) nézeteket vallott.[4]
A cikk előzményeként röviden vázolom a helyzetet,
amelyben Egressy a nyílt levelet megírta:
1848. december 14-16-án megkezdődött a Pozsony központtal
a nyugati határ mentén állomásozó magyar fősereg elleni császári-királyi
támadás Windischgrätz herceg vezetésével. A jelentős túlerőben lévő „osztrák”
csapatok könnyen átszakították Görgey seregének védvonalát, ám a magyar fővezér
felkészült erre az eshetőségre, és ha kis bakik árán is, de végül dandárait
sikerült Győr és Komárom környékén összpontosítania komolyabb veszteségek
nélkül.[5]
A kis „baki” a Parndorfnál a visszavonulást megelőzően a kelleténél nagyobb
ellenállást tanúsító Karger-dandárt érte, amelynek egy részét a Moson felé tervezett
hátrálási útvonalától elvágott az ellenség. A dandár, elveszettnek látszott, de
végül a Hanság mocsarain keresztül a helyiek segítségével kerülőúton Pomogyon
és Eszterházán át Kapuvárra jutott ahonnan még az ellenség előtt Győrbe ért.
Egressy Béni a 14. zászlóaljjal maga is az elvágott csapatrészekkel vonult.
A cikk/levél így szól:[6]
„Csata részletek a balszárnyon. Győr-Csanak, dec. 21.
A győri sánczok egyikéből, a csanaki földvárból[7]
írom e sorokat, s röviden és sietve, mert decemberben fázik az ember körme,
értesítést akarok adni a feldunai hadsereg jelen helyzetéről.
A camarilla kutyái[8]
a lajtántúli vidékről is csakugyan betörtek szegény elárult hazánkba e hó 16-án
reggel 10 órakor.[9] Az
ellenség, nagyon természetesen a leggyöngébb oldalunkat támadta meg Bruk[10]
felől, s mintegy nyolcz ezred lovassággal, s harmincz-negyven ágyúval[11]
oldalról rohanta meg a Pahrendorfban[12]
levő dandárunkat.
Görgei tábornok jó eleve tudta a megtámadást, s épen
azért, minthogy határainkat védő, vékony lánczolatban elnyult seregünk e
vonalon, melly Nádastól, Nagyszombat, Pozsony, Köpcsény, Gálos, Pahrendorfon
keresztül Nisideig[13]
tartott, a több felől betörhető ellenségnek czélszerűen nem állhatott volna
ellent, már a támadáselőtti napon parancsot adott a balszárnyon levő minden
dandár parancsnokságnak a második vonalba visszavonulásra.
Mi azt hittük, hogy Ordódi dandárának Nádasnáli
szétverése[14]
volna oka ezen visszavonulásnak, azonban a következés meg fogja mutatni, hogy tábornokunknak
korábbi terve.
A mi zászlóaljunk, melly balszárnyunk szélső baloldalát
képezi, Inczédi őrnagy[15]
vezénylete alatt meg is indult Nizsidéről e hó 16-kán reggel Féltorony[16]
felé, legközelebbi visszavonulási állomására, azonban alig értünk ki a városból,
visszaparancsoltattunk, mert a mint rebezsgettették, e napon ránk törend az
ellenség.
Ugy is történt.
Reggeli 10 óra tájban, hirtelen rettentő ágyúdörgést
hallottunk Pahrendorf felől, mely hozzánk jó félóra járás. Rögtön riadó
fúvatott, és veretett, mi kis dandárunkkal Karger lovas tábornok[17]
vezénylete alatt előre nyomultunk Pahrendorf felé.
A mint a partra értünk, az ágyúzás mind közelebb
hallatott, - a füstfelleget is jól láttuk, sőt néhány percz múlva, a 23-dik
zászlóaljtól[18]
szekereken futó tisztek jöttek velünk szemközt, csapataikat oda hagyva, s azt
beszélve, hogy zászlóaljuk a hirtelen betört nagyszámú ellenséges lovasság, és
ágyúk által szétveretett. Derék őrnagyunk Inczédi föltartá őket, erélyesen
lehordva, kötelességükre emlékezteté, parancsolá, hogy utánnok futó kis
csapatjok élére állva, csatlakozzanak hozzánk.
Ugy is lőn.
Azonban az ágyúzás már jobbról hallatott, mi, kik a
Fertő-tó partján állottunk, tartván, hogy jobbról az ellentől szorítva, s
magunkra hagyatva meg nem állhatunk, sőt vagy elveszünk egy lábig, vagy a
Fertőbe szoríttatunk, hátrálni kezdénk a tegnapi parancs következtében
Féltoronynak a mosonyi országúton. Reménylvnén, hogy az ellenségtől
visszanyomott bajtársainkkal egyesülhetünk. Balról a huszárok fedezének
bennünket, kik a halmokon haladtak mellettünk ágyúinkkal. Sejtelmünk valósult.
Amint Féltoronyt elhagyva, Kazimir falunak[19]
tartánk, a huszárok jelentik, hogy balról dragonyosok rohantak a falu tulsó
végire, utunkat elzárandók.
Rögtön rendelés tétetett. Dicső huszáraink a faluba
száguldottak, s a dragonyosokból néhányat levágva, visszajöttek a megholtak
fővegeik[20]
és kardjaikkal ékesítve, s jelentették, hogy ott nagy az ellenséges erő, mert
körülbelül 12 escadron[21]
lovassal, s hozzátartozandó ágyúkkal ellátva állanak ellenünk.[22]
Ez alatt az ellenséges lovasok csapatokban rohantak
felénk a falu egyetlen utszáján, s a hidegvérű Dezsőfi tüzérhadnagy[23]
nekik szegezvén 4 ágyút, elkezdődött az ütközet.
A siker jó volt, - amazok hullottak és visszaszaladtak,
de ágyúval nem feleltek vissza, és szaladásuk alkalmasint csel volt, hogy őket
futásukban követvén, a falu tulsó részén, hol erdő és dombtól fedezve voltak,
tehessenek bennünket semmivé. De nagyon csalatkoztak; mert a csatavágytól égő
derék zászlóaljunk, minden parancsszó nélkül rohant a falu tulsó szélin ismét
összeállott lovasságra, mely úgy megijedt, hogy rögtön elfutott.
E roham hibás és helytelen volt, de mégis moralis
következményeinek örülhettünk.
Őrnagyunk visszadoboltatá a rohanó csapatot, s
megdicsérve egyszersmind bátorságukat, megfeddé illyféle eljárásukért, mely
könnyen veszélyt hozhat vala az egészre, s négyszegbe állította a zászlóaljat,
várván, hogyha visszajön az ellenséges lovasság, készületlenül ne találjon
minket.[24]
Az nem jött vissza, hanem álgyútüzeit a minket fedező
huszárokra bocsátgatta, kik tőlünk két álgyúval együtt az ellen által
elzárattak, szemeink elől eltüntek.[25]
Általános volt a hiedelem, hogy ők elfogattak; én azonban
állítám, hogy azon derék huszárcsapat, mellyet Csunkó , a testestől lelkestől
magyar, honáért égő, s vitéz kapitány vezet, meg nem adja magát.[26]
A következés megmutatta, hogy igazam volt, mert Csunkó keresztülvágta magát az
ellenségen.
Ez alatt hátunk mögül gyalogságot láttunk csatarendben
közelegni.
Mi azt ellenségnek gyanítva, két tűz közé szorítva
gondolók magunkat, s készen álltunk. Azonban az a Parendorfból visszavonult
dandár, úgy mint a Preis-gyalogság[27]
első zászlóalja, s a 23-dik honvédzászlóalj volt, melly hozzánk csatlakozott.[28]
Ezentúl is történtek mind a két részről álgyúzások; de az éj bekövetkezvén, mi
nem tudhattuk, mennyi lehet még az ellenség száma mely az erdőben, s azon túl
előttünk elzárta a mosonyi utat, jónak láttuk jobbra vonulni Boldogasszony[29]
felé. Az éj sötétjében halkan mentünk, ugy szólván, út nélkül Pomogy[30]
nevű faluig, s ott éjfélkor megpihentünk.
Itt kissé visszatérek, hogy a vezérfonalat ki ne eresszük
kezeink közül. Az ellen lovasság és ágyúk, mint később megtudtuk, bizonyos
távolságban kísértek bennünket, s mivel mi Boldogasszonynak tartottunk, azt
hitték, oda megyünk éji szállásra. E helyet ők bombázták s felgyújtották, s
bemenvén a hamvadó mezővárosba, akkor látták, hogy mi nem vagyunk ott.
Itt ismét nem tudva, hova tünhettünk, visszamentek még
azon éjjel Nizsideig, hol azelőtt tanyáztunk, gyanítván, hogy oda szorúltunk
vissza, azt is bombázták, s meggyújtották.[31]
Ezen ostoba hadjáratuk engedett nekünk időt, hogy utat tévesztve s bár nagyot
kerülve, az egész balszárnyunk később Győrben egyesült.
A kazimiri ütközetre vonatkozólag még azt kell
megemlítenem, hogy midőn huszáraink az ellenségnek a falu túlsó részéni hadi
rendben állását jelenték, már akkor a faluba mentek podgyászos szekereink, öt
huszár és tizenegy fegyveres honvéd fedezetében.
Ők hirtelen megpillantva az ellent, megesküdtek egymásnak,
hogy magukat meg nem adják. Ugy is történt. Neki vágtat kivont karddal az öt
huszár, utána a tizennégy podgyászos szekér, rajtok szuronyttűzve, készen állva
a 11 honvéd, és a 12 escadronból álló ellen lovasság kétfelé vonult, és menni
engedé az elszánt vitézeket.[32]
Ez azonban csel lehetett,[33]
hogy mint fellebb írt mondám, az ellenség zajt nem csinálva, oda csaljon
bennünket és semmivé tegyen; - hanem mindenesetre szép jellemvonás azon 16
magyar vitézről. Ez ütközetben közülünk senki sem esett el, meg sem
sebesíttetett.[34]
Gyerünk vissza Pomogyra. Ott rögtön rendelés tétetett,
hogy a Fertő-tó egy részén keresztül vezető töltés szétszedett hidai három óra
alatt helyreállítassanak.[35]
Megtörtént nagyrészt. Elindultunk a feltetszett hold világa mellett, átvonultunk
az ujra csinált hidakon, de a tulsó részen már nem volt idő, nem dolgozó kéz,
melly az ereken hidakat verjen, s mi biztos kalauz nyomain másfél óráig
gázoltunk térdig érő vízben ágyúkkal, huszárokkal egyetemben Hanság posványain,
s az nap délre szerencsésen elértük Eszterházán keresztül Kapuvárt, hol a
Sopronyból visszavonult, volt Nádorhuszárokkal egyesültünk.[36]
Ezen huszárok is – mert a magyar huszár istennek katonája – dicsőséges dolgot
vittek véghez. Ugyanis a Soprony felé indult ellenséges lovasságnak, melly
hatszor annyi volt, mint ők, Váradi főhadnagy felszóllítására neki rohantak, s
közülük negyvenet levágtak, és néhányat elfogtak.[37]
Természetesen vissza kellett vonulniok a nagyobb erő és
Sopronynak fekete-sárgasága[38]
miatt. Most már bátran haladtunk, a Hanságot balra elhagyva, honnan semmiféle
ellentől nem félhettünk; mert a hidakat felszedettük utánunk, Győr felé, hol is
a Duna jobb partján seregünkkel, kik minket már elveszetteknek véltek,
egyesültünk.[39]
Tehát most már Győrben vagyunk, és pedig biztos helyen.
Itt lesz semmivé gaz ellenünk Görgei tábornoknak szerintem gyanított terve
szerint.[40]
Itt tudtam meg, hogy hős tábornokunk e hó 18-kán,
személyes vezérlete alatt, csúful visszaverte Mosonynál az ellenséget. Mindkét
rész csupa lovasságból és tüzérségből állt.
Görgei a kölcsönös ágyúdörgések között egy maga rohant
elé a dragonyosokra, az isten katonáival, (t.i. a magyar huszárokkal) s erős
ellenállás után, kétszer visszaverte az ellent s Óváron túl űzé, honnan,
felgyújtván az ellenségnek élelmet adható széna és búza kazlokat, visszavonult
Győrbe, - terve szerint működendő.[41]
Így állunk most, - Győr és tájéka telve hazánk vitéz
fegyvereseivel, kinek kinek szakmája elrendezve. A felduna balpartjáni dolgok
csak hírszerint jönnek füleinkbe. A nagyszombati véres ütközet[42]
rettenthetetlen Gijonunk[43]
vezérlete alatt ámbár látszólag Simunics részére látszik hajolva lenni; de mi,
combinálva a körülményeket,[44]
s bár sajnálva a hős elhullottakat, imádott nemzetünkre üdvös hatásunak
gyanítjuk lenni: Tudomásunk szerint Gijon seregei is lehuzódtak Csallóközre s
Komáromba.
Azt már föntebb megmondám, hogy Görgeinek rég kiszámolt
terve volt e második vonalra visszahuzódni.
Mondják, hogy a Görgeitől visszavert ellenség, minket
elkerülve Pápa és Veszprém felé akar Budapest felé nyomulni, hanem abban
meggátolja Perczelnek azon oldalról minden percben várt vitéz serege.[45]
Elmondtam sebesen akarva, s mégis meglehetősen hosszúra
nyult levelemben helyzetünket, s bezárva azon biztosítással, hogy csak
holttesteinken keresztül veheti be imádott hazánk fővárosát, azon névvel nem is
nevezhető valamiféle hatalomnak bérencz serege, melly pusztít, öldököl tatár s
törökként véreinken.[46]
Szabó Zsigmond, kormány s
nemzetbiztos erélyesen működik közöttünk.[47]
Szóval nem veszhetünk el, nem szabad elvesznünk, ha még húsz felől támadnak is
meg bennünket. – Fegyverre minden ember![48]
Előlrül hátulról az ellenségre! – Hegyekről erdőkből bosszantva, hidakat,
töltéseket elrontva, élelmiszerektől megfosztva, és győzni fogunk!
Zavart lehetek, de nincs időm
végig olvasnom. Jövő levelemben ujra értesítést fogok adni.
Egressi Béni, hadnagy a 14.
honvéd zászlóaljnál.”
Jegyzetek:
[1] A 14. honvédzászlóalj a „Pesti
csatárok” néven alakult önkéntes zászlóaljból szerveződött (leginkább
átnevezéssel) honvédzászlóaljjá, szeptember 29-én már részt is vett a Pákozdi
csatában. Legénység alakulásából adódóan eleinte zömmel pestiekből állt.
[2] Ekkoriban nagy divat volt a
nemesinek ható y-végződést i-re cserélni, mint teszem azt tette Görgey is.
[3] Buzinkay Géza: Kis magyar
sajtótörténet. Budapest, 1993. p. 23.
[4] Ez egyébként felveti azt, hogy
bizony Kossuth csak taktikai fogásnak tartotta az alkotmányos királyság
fenntartását, miközben titkárán keresztül talán valós (bár ezt a roppant
titokzatos és senkivel nem barátkozó Kossuth esetén nehéz kijelenteni)
reményeit népszerűsítette.
[5] Lásd: Görgey Artúr: Életem és működésem
Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. Budapest, 1988. I. k. p.
[6] Marczius Tizenötödike, 1848.
december 26. (243.) sz. p. 978-979.
[7] Juhász Attila az 1848-as győri
sánctáborról írt írásában nem utal arra, hogy Csanaknál lett volna bármiféle
sánc, és mivel az ismert védművek a Rába túloldalán helyezkedtek el, ez nem is
tűnik túl valószínűnek. Viszont egy lövegállás, vagy egy megerősített
megfigyelő pont lehetett. Egressy úgy gondolom kétségtelenül a mai
Világosvárnak nevezett régi váracs helyén állhatott sorai írásakor. Lásd:
Juhász Attila: A XIX-XX. századi tábori erődítések a Kárpát-medencében.
Budapest, 2004. p. 133-137.
[8] Kamarillának 1848-ban a magyarok
a császár és király mögött bujkáló, a valódi hatalmat kézben tartó csoportot
nevezték, amelynek vezetőjének Zsófia főhercegnőt, Ferenc József anyját
tartották.
[9] A támadás ezen a szakaszon 16-án
8 órakor kezdődött Bruckból Parndorf irányába. Lásd: Joszip Jelasics jelentése
a Parndorfi ütközetről: Von der Revolution zur Reaktion. Budapest-Wien, 2005.
p. 107-108
[10] Bruck and der Leitha, település
a történelmi magyar-osztrák határ osztrák oldalán.
[11] Jelasics az I. hadtest
parancsnokának ténylegesen 6 század Császár-dragonyos, 2 század Szász-vértes és
4 század banderiális huszár, valamint egy 6 fontos lovasüteg állt
rendelkezésre, ami aligha lehetett több 1500 lovasnál és 8 ágyúnál. Lásd: Von
Revolution... p. 107.
[12] Az akkori magyarban szintén
Parndorf vagy Parendorfnak nevezett későbbi Pándorfalu, amely a Fertő-tótól
északra fekszik, a történelmi határ magyar oldalán, Nezsidertől északra.
[13] Nezsider (ma: Neusiedl am See),
település a Fertő-tó északi partján.
[14] Ordódy Kálmán őrnagy dandára
december 14-én a túlerejű ellenséggel szemben feladta a nádasi szorost, és
Lipótvárba, illetőleg Nagyszombatra vonult vissza.
[15] Nagyváradi Inczédy László
(1809-1882), a 14. honvédzászlóalj parancsnoka. Életére lásd: Bona Gábor:
Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. 3. kiad. Budapest,
2000. p. 400-401.
[16] Féltorony (ma Halbturn,
Ausztria), 14 kilométerre Nezsidertől délkeletre.
[17] Ferdinand Karger, osztrák
honvédtiszt, korábban a 4. Sándor
huszárezred őrnagya, ekkor valójában ezredes, nem tábornok. Életére: Bona, i.m.
p. 419-420.
[18] A 23. honvédzászlóalj friss
alakulat volt, amelyet Lukács kormánybiztos győri újoncokból küldött Görgey
táborába. Parancsnoka a későbbi tábornok Kmety György őrnagy volt.
Tisztikarának kimutatása: Hermann Róbert: Győr város és megye hadtörténete
1848-49-ben. Győr, 1998. p. 214-215.
[19] A XX. században oly szörnyű
történelmet megélő egykor virágzó AlbertKázmérpusztáról van szó, közvetlenül a
mai osztrák-magyar határon, Várbalog mellett. Lásd: http://www.ongo.hu/elmenybeszamolok/1523?req=elmenybeszamolok%2F1523
[20] A dragonyosoknak nagyon
jellegzetes historizáló sisakja volt, ezért gyűjtötték be, mint trófeát.
[21] Lovasszázad. Jelasics már
említett jelentése szerint a Kazimirnál vívott ütközetnél az ott parancsnokló
Zeisberg tábornokkal egy fél század császár-dragonyos és egy gyenge század
horvát báni huszárszázad volt csak. Lásd: Von der Revolution… p. 108
[22] Jelasics jelentése szerint a
Kazimir falunál lévő összecsapás 16 órakor volt. Lásd: Von der Revolution… p.
108.
[23] Dessewffy Zsigmond (1830-1886),
a 2. hatfontos lovasüteg hadnagya, majd főhadnagya a feldunai hadseregben, majd
a VII. hadtestben. Életére: Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Budapest,
1988. p. 170-171.
[24] Lovassági támadás ellen a
gyalogosok hagyományosan négyszögekbe tömörültek, melynek minden oldalán
szuronyok fogadták a támadókat.
[25] Jelasics jelentése szerint a
Kazimirnál vívott ütközetben a császáriak 10 sebesültet veszettek, míg a
magyarok ennél erősebb veszteséget szenvedtek. Von der Revolution… p. 108.
[26] Csunkó Antal (1814-1851), ekkor
főhadnagy a 4. Sándor huszárezredben. Később őrnagy, aradi fogsága során hal
meg a várbörtönben. Bona, 2000. p. 292.
[27] A 34. „Vilmos porosz herceg”
gyalogezred zászlóaljának nevét torzította el az író.
[28] Az egész Hanság felé visszavonuló
erő Görgey Kossuthnak írt december 17-i jelentése szerint a 60. „Wasa”
gyalogezred egy zászlóalja, a 34. „porosz” gyalogezred egy zászlóalja, a 14. és
23. honvédzászlóaljak, valamint egy osztály Sándor-huszár és egy honvéd üteg,
mégpedig a 2. hatfontos lovasütegből állt. Lásd: Görgey István: 1848 és
1849-ből. Élmények és benyomások. I. kötet. Budapest, 1885. p. 68.
[29] Boldogasszony (ma Frauenkirchen,
Ausztria), település Féltoronytól 5-6 km-re délnyugatra, híres búcsújáróhely.
[30] Pomogy (Ma: Pamhagen, Ausztria),
település a mai határ osztrák oldalán.
[31] Egyelőre ezeket az állítólag
bombázásokat nem tudtam megerősíteni, vagy cáfolni, de nagyon nem hangzik
másnak, mint az ellenség brutalitását fejtegető halandzsának. Katonailag az
akció igencsak hihetetlen elsőre. És másodikra is.
[32] A történet erősen
ellentmondásban áll saját magával, hiszen, ha az ellenség a falu túlsó végénél
állt hadrendben, miért kellett keresztülvágnia magát a faluba éppen beérkező
poggyászos szekereknek? Plusz mi lett a szekerek és az ellenség között lévő
felderítő huszárokkal? Elvágtattak a szekerek mellett, otthagyva őket?
[33] Nagyon jellegzetes, hogy írónk
mindenben cselt lát, mint ahogy ma is jellemző, hogy mindenhol ármányt látunk.
[34] Mint említettem, Jelasics
jelentése szerint a magyarok nálánál súlyosabb veszteséget (azaz 10-nél több
sebesültet) vesztettek, és arról ír, hogy néhány foglyot is ejtett. A magyar
veszteségeket úgy vélem Egressy jobban tudhatja, de a pár fogoly bizonyára
igaz. Lásd: Von der Revolution… p. 108.
[35] Pomogyról Eszterházára vezető
töltésút, amely a Hanságon átvezető egyetlen út volt, 1777 és 1780 között
készült el. Mivel a térség szekerekkel a talaj nedvessége miatt járhatatlan
volt, az utat töltésre építették és 19 híd volt rajta, hogy áradás esetén a víz
elfolyhasson alatta. Lásd: Vályi András: Magyar Országnak Leírása. III. kötet.
Buda, 1799. p. 115.
[36] A Sopronból visszavonuló magyar
erőket Sréter Lajos őrnagy vezette, akinek rendelkezésére egy osztály (két
század) huszár állt saját 12. „Nádor” huszárezredéből, valamint a német légió
két százada. A különítményre lásd: Hermann Róbert: A Sréter-különítmény, a
honvéd-sereg soproni különítménye. In: Soproni Szemle, 1998. 4. sz. p. 329-342
[37] Itt írónk valószínűleg Virágh
Gedeon százados hőstettének elferdített változatát adja, mikor is december
16-án három szakasz huszárjával másfél század ellenséges svalizsért (azaz
kétszeres túlerőt, és nem hatszorost) futamított meg, két tisztet és több
közlegényt levágtak, két embert és négy lovat pedig elfogtak. Lásd: Hermann:
i.m. p. 331.
[38] A német lakosságú Sopron vegyes
érzelmekkel érte meg a szabadságharcot, valóban sokan voltak közülük a
császáriak hívei. Ugyanakkor Görgey egyébként emlékiratában az egész térségre
is általánosítja, hogy a nép nem éppen a forradalom híve.
[39] Görgey Artúr testvérét, István
akarta kalauzokkal elküldeni, hogy megtudjon valamit az elveszett egységek
sorsáról, de mikor indult volna, megérkezett a jó hír, hogy megmenekültek.
Lásd: Görgey István: i.m. p. 67-68.
[40] Görgey kezdetben valóban Győrben
akart csatát vállalni a támadok ellen, de itt meggyőződött arról, hogy a
védelmül tervezett sánctábor túl nagy serege számára, ráadásul a védelmet
biztosító folyók (Rába, Duna) befagytak a -20C-os hidegben, így állása immár
megkerülhetővé vált. Ezért a császári sereg december 26-án kezdődő
offenzívájakor visszavonulást rendelt el. Lásd: Görgey Artúr: i.m. p. 264-265.
[41] A Mosonnál vívott 18-i
ütközetről az áttételesen értesülő Egressy ismét fals képet ad. Görgey maga
valóban jelen volt az összecsapásnál, ahol mintegy 1000 lovassal és némi
tüzérséggel szállt szembe az üldöző császári lovassággal. Ám a rohamot nem ő,
hanem unokaöccse, Görgey Kornél vezette 4 század „Würtenberg” huszár élén, és
nem került sor összecsapásra sem, mert a huszárok elől az ellenséges lovasság
elfutott. A kétségtelen siker azonban jócskán megnövelte Görgey és seregének
önbizalmát. Lásd: Görgey István: i.m. p. 69-71.
[42] Az Ordódy-dandár december 14-i
veresége (14. sz. jegyzet) után nagyszombatra visszavonult magyar
csapatrészeket (1700 fő), melyeknek parancsnoka Guyon lett, 16-án legalább
hatszoros túlerejű ellenség kerítette be, és nagy vereséget mért rá. Ugyanakkor
a bátor Pusztelnik és Guyon vezette magyar csapatok kitörtek és sok halott,
valamint 700 fogoly árán kijutottak a gyűrűből.
[43] Guyon Richárd (1813-1856),
angol-francia származású magyar tábornok, aki hírhedten vitéz és bátor volt, ám
stratégiailag és taktikailag nem túl megfontolt. Görgey tökéletesen
alkalmatlannak találta feladatára, de Kossuth nagy pártfogoltjaként kénytelen volt
alkalmazni.
[44] A Marczius Tizenötödike
újságírói hajlamosak voltak a körülményeket igencsak kombinálni, hogy az minél
jobban hangozzon, de a nagyszombati csata egy kis katasztrófa volt, ahol
gyakorlatilag egy zászlóaljnyi magyar került fogságba fegyverestül. De náluk ez
nem meglepő, még a Budapest eleste előtti napon is olyan győzelmekről adtak
hírt, amelyek nem léteztek.
[45] Perczel Mór (1811-1899),
honvédtábornok igazi autodidakta katona volt, aki katonai tapasztalat nélkül
lett vezető, ehhez képest időnként meglepően ügyes hadvezérnek bizonyult.
Máskor meg szörnyűnek. A decemberi császári támadásig a Mura mentén lévő
hadosztály parancsnoka, amelynek ezt követően Görgey bal szárnyához kellett
délről csatlakoznia. Egyébként Perczel közismerten rossz természetű egyén volt,
gyakorlatilag minden munkatársával összeveszett, Görgeytől Kossuthig.
[46] Ez erős túlzás volt, Windisgrätz
serege alapvetően civilizáltan viselkedett.
[47] Győr megye kormánybiztosa ekkor Szabó Kálmán. Egressy összekeveri Szabó Zsigmonddal, aki Győr megye hadbiztosa november 10-től, később dandárparancsnok a feldunai hadtestben.
[48] Ezek Kossuth szokásos
elképzelései a gerillaháborúról, ugyanakkor sajnos a magyar kormánynak a rendes
csapatok felfegyverzésére sem futotta sokszor az erejéből. Perczel hadtestében
ezrekre rúgott a fegyvertelenek száma. A helyzet kétségbeejtő voltát jelzi,
hogy egy olvasói levélben valaki felvetette, hogy újra be kellene vezetni a
csapatoknál az íjat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése