S. J. Kincaid: A kárhozott
Bp.: Twister Media, 2016
Eredeti
megjelenés:
S.J.
Kincaid: The Diabolic, 2016
Fordította:
Bodóné Hofecker Zsuzsanna
479
oldal
Sok
történelmi non-fiction kötet után éheztem már a való világ gondjaitól mentes
világra, így fejest ugrottam egy alternatív univerzumba, hogy egy kitalált
személy gondjait vegyem nyakamba. Kincaid
fantasyjéről jókat hallottam, így megfelelő választásnak tetszett.
A
történet vonalvezetése szép ív mentén halad, fő problematikája pedig egy oly
sokszor felhasznált sablon: valaki kiadja magát másvalakinek, és abból
bonyodalom származik. Főszereplőnk, egy génmanipulált testőrnő, a beszélő nevű Nemezis átveszi védelmezettjének helyét,
mikor a galaktikus császár túszként magához rendeli a nemesi család
lányörökösét. Nemezist mesterségesen úgy képezték, hogy szeretetet egyedül a
vele együtt felnövő Sidonia iránt érezzen, s mindenben alárendelje magát vele
szemben.
Sem
a kontextus, sem a szituáció nem új, de éppen az teszi Kincaid könyvét
rendkívül kiválóvá, hogy ügyesen lop. Manapság az egyediség hamis képét üldöző
tömegkultúrában megvetés sújtja azt, akikre a lopás ragadós, szurkos árnyéka
vetül, s utána még tollba is forgatják szerencsétlent, biztos, ami biztos.
Holott 5000 év civilizációsdi után az új ötlet valójában elérhetetlen Fata
Morgana. Minden ideánk valaki más ötletéből táplálkozik, ahogy minden telefonos
háttérképet a fényképező tett lehetővé. Nincs benne, tehát semmi szégyen, ha működő
elemeket másolunk le, feltéve, hogy jól csináljuk, és persze nem lekopírozzuk
egy az egyben. Megfelelő dolgokat kell átvenni, és ezeket úgy kell összegyűrni
saját elképezéseinkkel, hogy abból precízen egymásba csúszó elemek legyenek a
nagy egészben. Kincaid ennek mestere.
Írónőnk
először is vette az ókor egyik epikus sztoriját, Claudius császárét. Ezt nem
részletezem, maradjunk annyiban, hogy Tyrust, a császár őrült fiát Claudiusról
koppintotta. A birodalom maga is a hanyatló Róma, annak dekadenciájával, és
bűneivel. Kincaid könyve ugyanakkor
igencsak emlékeztet Brown trilógiájára, amely méltán egyik kedvencem. Hajmeresztő azonosságok vannak,
olyannyira, amelyek már csaknem bennem is neheztelést vont maga után. Például:
1.
Ugyanúgy egy alternatív világban játszódik, amelyben egy kaszt birtokolja a
hatalom és vagyon túlnyomó többségét.
2.
Hősünk itt is alulról előremászva kerül az elitbe.
3.
Végül a fő mozgatórúgó mindkettőben a bosszú.
Mégis
miért tudom mindezt megbocsátani? Mert szinte minden a helyén van, a történet
megállíthatatlanul hömpölyög célja felé, akárcsak az Amazonas. Olyan
olajozottan követik egymást a logikus történések a kötet kétharmadáig, hogy
szinte overált húztam és beálltam autószerelőnek. A világot ugyan nem ismerjük
meg túl részleteibe menően, de nincs hiányérzetem.
Nehezebben
bocsátom meg, hogy olyan elemekkel is élt az írónő a regény utolsó harmadában,
amiket jobb lett volna mellőzni. Spoiler következik! Amennyiben olvasni
tervezné a regényt, ugrani méltóztassék pár sort!
-
Teljesen
felesleges volt visszahozni az egyszer már meggyilkolt Sidoniát, semmi értelme
és hozadéka nem volt. Ám ha már visszahozta, még fölöslegesebb volt újra veszni
hagyni…
-
Ugyanilyen
töltelékprobléma volt Nemezis elhidegülése szerelmétől, a történethez nem adott
hozzá, legfeljebb 60-70 oldallal eltolta a végkifejletet.
Kincaid valószínűleg túl sok romantikus szappanoperát
vacsorázott, hogy ilyen blőd sablonokat integrált a végére. Csak szappanhabos
lesz a történet, tisztább azonban nem, ilyen bonyodalmak csak a könyv
terjedelmét növelik, az értékét nem. Kár ezekért!
Brown könyve jobb, ez kétségtelen. Az Arató
személye sokkal „coolabb”, mint Nemezisé,
ő igazi erős karakteres férfi, míg Nemezis
hol pityergő kislány, hol gyilkológép, hajában rózsaszín hajgumikkal. Elég
érdekes ötvözete léleknek, de ráfogható protagonistánk génkezelt voltára. A
Vörös lázadás-trilógia maga az eseménycunami, míg itt kevesebb történés van,
több merengéssel. Világos oka ezen különbségeknek, hogy más a két trilógia
célcsoportja: Brown elsősorban a hard fantasy rajongóit kényezteti, Kincaid meg az eladhatóságot helyezve
fontossági listája élére, fiatal hölgyeknek írt csemegét. Ezért erősebb benne a
romantikus vonulat is, amely az első szerelem emlékét idézi fel az
idősebbekben, s a reménybeli első tapogatózások bizsergető izgalmát vázolja fel
a fiatalok számára. Ettől függetlenül, ez egy veszett jó könyv, nagyon élveztem
férfi létemre.
Elárultam
közben a poént. A kárhozott ugyanis szintén trilógiává bővül, és már meg is jelent
az Egyesült Államokban a második rész. Mindig aggódok, hogy egy jó könyvnek
lehet-e jó folytatása, pláne ha az első rész lezárt. Kincaid regénye értelmesen befejeződött, teljesen kerek. De hát
addig működtetni a pénznyomdát, amíg kitart a lendület, és az író is csak
ember!
A
kötet látványos, figyelemmegragadó borítóval került a polcokra, a mechanikus
késnek látszó eszközből pillangóvá színesedő figura (mondhatni pillangókés) a
figyelmet azonnal megragadja. Rögtönzött vizsgálatom alapján a fűzött kötés
tartása megfelelőnek látszik, így a kiadót dicséretben részesítem. A fordító
munkája szintén kiemelendő, a magyar szöveg hatásos, a konfliktusokat jól adja
vissza. A helyesírásra már nem jár ötös, akadtak benne bakik. Összességében a
kiadvány megfelelő.
Bár
mindent egybevetve, könyvünk a young adult kategóriába zsuppolható bele, és
elsősorban hölgyeknek íródott, de minden űrfantasyt kedvelő olvasó bátran
kezdjen belem, mert nagyon jó szórakozást fog jelenteni. Különösen így van, ha
nem olvasta még Brown trilógiáját,
amely nálam kissé elhomályosítja ezt az egyébként remek epigont.
Pontszám:
Nyolc
kárhozott a tízből.
8/10
www.moly.hu: 94 %
www.goodreads.com: 4.07 pont
(Az
adatok 2017. november 30-i állapotot tükröznek!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése