2013. november 4., hétfő

A magyar történelem 10 legnagyobb ostroma

Belátom kicsit hatásvadász a cím, és be kell ismerjem, tulajdonképpen nem lehet egy precíz listán leírni, melyik volt a magyar történelem tíz legnagyobb ostromművelete. Mindamellett most megkísérlem összeszedni, hogy melyik tízet lehet legvalószínűbben annak tartani. Nem nézek arányokat a védők és támadók közt, nem esélyeket saccolok, hanem szimplán a felvonult emberi erő nagyságát. És ez sem egyszerű. Míg a XVIII. századtól a magyar történelem nagy hadműveleteiben részt vevő erők nagysága rendszerint pontosan megadható (nagyságrendileg bizonyosan), addig az azt megelőző korszakokban koránt sincs így. Különösen nehéz a dolog az oszmán haderők tekintetében, ahol a források igen ellentmondásosak (a nyugati és magyar feljegyzések gyakran biztosan túlzóak), ráadásul a török hadseregben jelentős létszámú olyan önkéntes csapatrészekkel kell számolni, akiket a szultáni zsoldlajstromok nem foglalkoznak. Ezek számát Fodor Pál a XVI. század közepére nézve egy tanulmányában [1] a teljes haderő 20%-ra teszi! Ezzel egyébként a korábbi hiperkritikus, a török hadsereg létszámait nagyon lenyomni akaró kutatók számait el is lehet felejteni. Az Ottomán állam fejlődéséből következően ezeknek az önkénteseknek a számát a XV. századra nézve még többnek kell gondolnunk, míg a XVII-XVIII. századra nézve kevesebbnek. Nem véletlenül emelem ki a török hadsereg létszámának kérdését, mert bizony a listán igen nagy számmal török ostromok tűnnek fel. 

A résztvevők száma így egyes esetekben nem pontosan meghatározható. A lista összeállítása így némileg önkényes, egyes létszámok megkérdőjelezhetőek. Nem tettem be Nándorfehérvár 1440-es ostromát elegendő forrás híján, amely nagyságrendileg szintén elérhette a 80-90 ezret (a források szerint a 200 ezret is) például, amely forrásilag lehetne itt, de valószínűbb egy kisebb szám. Mindenesetre a forrásokat és a fontos hadtörténeti irodalom egybevetésével, de saját meggondolás alapján tettem sorrendet.

Nehéz volt eldöntenem, hogy mit tekintek magyar történelemhez kapcsolódó ostromnak, hiszen mondjuk a XVIII. század francia-osztrák háborúiban is jelentős magyar csapatrészek vettek részt. Ezek most ide tartoznak, vagy sem? Úgy döntöttem, önkényesen, hogy most nem. A magyar hadtörténelem részei, de a listába csak magyar várak ostromai, vagy magyarok által ostromolt erődök kerülhetnek be, illetve olyan hadműveletek, amelyben a magyar elem akár a császári és királyi seregben igen nagy volt. Úgyhogy ezek figyelembevételével alkottam meg a sorrendet, nem kerültek be Bécs oszmán-török ostromai, amelyekben vettek részt magyarok, de elhanyagolható létszámmal, viszont bekerült Przemysl ostroma, hiszen az erődváros védelmét jelentős részben magyarok adták, hogy mást ne mondjunk, az egyetlen soralakulat a 23. honvédhadosztály volt.

A lista összeszedése a már említett Bán Jánossal történt beszélgetés során ötlött eszembe, mikor arról beszélt, hogy az amerikaiak mennyire odavannak az Alamoi csatáért, mert nekik istenigazából nincsenek komoly ostromaik a történelemben, de legalábbis közel sem olyan nagyságrendűek, mint mondjuk  a Nándorfehérvár elleni 1440-es, pláne 1456-os török támadás. Lesznek meglepetések. Az 1848-49-es szabadságharcból nem szerepel a listán semmi. Nincs rajta Eger 1552-es ostroma sem, ahol a török sereg valószínűleg 50-60 esetleg 70 ezer lehetett legfeljebb (indok: nem szultáni sereg, Perzsiával folyó török háború, korábbi kemény ostrom Temesvárnál). Nagyon érdekes, hogy mennyire tömörülnek a neves ostromok a török korra. Minden ostrom ugyanis az oszmánokhoz köthető védő vagy támadó oldalról, kivéve a két XX. századi harci cselekményt.

Szóval, íme a lista, amely egyben rávilágít arra, hogy egyes helyek milyen kulcsfontosságúak katonai szempontból, korszaktól függetlenül:


10. Szigetvár 1566-os bevétele (VIII.1-IX.7.)


Teljesen közismert ostrom a magyar történelemből. Mind Zrínyi, mind II. Szulejmán számára az utolsó ütközet volt, igaz más-más okból... A létszámok ezen ostrom alkalmából is bizonytalanok, de az nyilvánvaló, hogy a szultánok által kivezényelhető erők zöme jelen volt Sziget ostrománál (egy kisebb rész Gyulát vette be). Ekkor a perzsákkal is békében lévén, minden mozdítható birodalmi csapat felvonulhatott Magyarországra. Ezért mérhetetlenül kevésnek tűnik a kétkötetes Magyarország Hadtörténete által megadott 50 ezres török haderő.[2] A korabeli források 100 ezer körülire, némelyik 300 ezerre teszi az oszmán katonák számát. A korban mozgósítható török hadsereg számából egy 80-90 ezer körüli hadseregre következtethetünk.
A védőkről sincs pontos lajstrom, a szakirodalom 2300 és 3000 közé teszi annak nagyságát.

Az ostromban részt vett összesen: 85-95 ezer fő.


9. Pétervárad ostroma, 1694 (IX.9-X.2.)


Egy alig ismert ostrom Pétervárad 1694-es török bevételi kísérlete. Az ekkor már 11 éve tartó visszafoglaló háború során az oszmánok 1694-ben ismét megpróbálják visszahelyezni a hadműveleteket Magyarország középső részére, ezért megpróbálják elfoglalni az oda vezető úvonalat lezáró kulcsfontosságú Péterváradi erődöt (a császáriak 1688-ban bevették Nándorfehérvárat, de 1690-ben Belgrád ismét török kézre került). Az erőd aljában vert tábort az ezévi osztrák fősereg, melynek létszámát a modern kutatások 35 ezerre teszik. 
Az ostromló török haderő ismételten bizonytalan, de a folyamatos háborúk miatt már nem olyan nagy, mint a háború korábbi szakaszaiban. A nagyvezír vezette sereget olyan 60-65 ezerre így is bízvást tehetjük.
Maga az ostrom sikertelen volt, de a török sereg sem szenvedett komoly károkat.

A hadműveletekben úgy 100 ezer fő vehetett részt.


8. Buda ostroma, 1686 (VI.17-IX.2.)


Egy olyan ostrom, amit mindenki ismer, jelentősége pedig aligha felmérhető. A török kiűzésének szimbolikus évszáma 1686, igaz hibásan, hiszen inkább 1699-et vagy még inkább 1717-18-at kellene annak tartanunk. Mindenesetre a főváros visszavívásának fontosságát nem lehet megkérdőjelezni, a korábbi kiűzési kísérletek (csak 1598 és 1603 között háromszor is) Buda ostrománál mindig elakadtak, sőt 1684-ben is kudarcot vallottak a császári seregek! De vajon hányan vettek részt az 1686-os harcokban?
A keresztény oldal adatai nagyjából 80-85 ezerre teszik az egy időben maximum részt vettek számát, amelyből olyan 15 ezer lehetett magyar. [3]
A Abdi Abdulrahman budai pasa mintegy 12 ezer emberrel rendelkezhetett.
Az ostrom során a török nagyvezír felmentő serege mintegy 40-50 ezer fő megérkezik, ám csak kisebb részei vesznek részt a harcokban, amelyek két alkalommal megpróbálnak bejutni a várba. Így innen mintegy 8-9 ezer főt vehetünk.

Mindösszesen részt vett a harcokban: 100-110 ezer fő, ha a teljes felmentősereggel számoljuk, 140-150 ezer fő.


7. Nándorfehérvár, 1456 (VII.2-VII.22.)


A csatáról nincs nagyon mit mondani, azok közé tartozik, amely - nagyon helyesen - az általános iskolás tananyagnak is része. A létszámok azonban a középkor ezen szakában még a meghatározhatatlanok közé tartoznak. Ez itt mind a török seregre, mind a magyarra igaz.
A török ostromló hadsereg esetében figyelembe kell venni, hogy szultáni haderőről van szó, amely azonban a XV. század közepén még nem rendelkezik akkora zsoldos és tímáregységekkel, mint 100 évvel, pláne 150 évvel később. Így bármennyire szeretnénk, nem tűnik valószínűnek egy 150 ezres török hadsereg. Ugyanakkor az önkéntesség viszont lényegesen nagyobb szerepet játszott ebben az időszakban, akár hitharcosokról van szó, akiket vallási fanatizmus vitt a táborba, akár martalócok, akik zsákmányban reménykedtek. A modern szakirodalom 60-80 ezerre teszi Hódító Mohamed hadseregét, amelyet ez alapján egy kicsit növelhetünk 80-90 ezerre. Most nem sorolom fel a modern szakirodalmat, túl hosszú lenne, egy kedvcsináló bejegyzéshez.
Nándorfehérvár helyőrségéről elég pontos fogalmaink vannak, 5-7 ezerre teszik a korabeli források, és nincs ok rá, hogy csökkentsük. [4]
Hunyadi felmentő seregének nagysága ugyancsak heves viták részét képezi. Ma inkább felfelé tolják a kutatók (ezzel is csökkenteni akarván a győzelem "csodaszerű" mivoltát...), rendszerint 30-35 ezer körülire taksálják, de akad 50-60 ezres becslés is.

Mindösszesen: 115-150 ezer fő.


6. Eger 1596-os bevétele (IX.21-X.13.)


Bár az Egri csillagok miatt mindenki az 1552-es ostromra emlékszik inkább, Eger várának legnagyobb megpróbáltatása az 1596-os támadás volt. Ekkorra Eger lényegesen korszerűbb volt, mint 44 évvel korábban (bár a fekvése messze nem volt ideális, mert egy völgyben fekszik, megkönnyítve a támadó ágyúk dolgát). Papíron a vár védőrsége is erősebb volt, hiszen 3-4 ezer jól képzett vallon-német-olasz és magyar katona védte. 
A támadó oszmán hadsereg a korszak legnagyobb Európában bevetett hadserege volt, és maga a szultán, III. Mehmed vezette. Ennek megfelelően irtózatos nagyságú sereg vonult végig Magyarországon, amelyet a kortársak zöme 150-200 ezerre tett (egyesek 600 ezerre, sőt 1 millióra), de a modern becslések szerint is ez volt a korszak leghatalmasabb hadserege, amely Tóth szerint elérhette akár a 150 ezer főt is.[5]
Bár jelentős felmentő sereg közeledett, a vár képtelen volt kitartani annak megérkeztéig, így aztán a császári csapatok Mezőkeresztesnél ütköznek meg az oszmánokkal, akiktől kezdeti sikerek után fegyelmezetlenségből vereséget szenvednek. Így ezt a felmentő  hadat nem tekinthetjük az ostrom szerves részének, létszáma nem tartozik ide.
Egy valamit le kell szögezni. Az 1552-es védők sem lettem volna képesek megvédeni Egert 1596-ban, minden hősiességük mellett sem. Ez az ostrom sokkal nagyobb erőkkel, sokkal ügyesebben volt végrehajtva.

Az ostromban részt vettek száma: 125-150 ezer fő.


5. Győr 1594-es török ostroma (VII.31-IX.29.)


A magyar hadtörténelemnek erre a sokak által alig ismert ostromára csak néhány megdöbbentő adat: Győrt kb. 6000 fő védte (Eger várát 1552-ben 2000, Szigetvárat 1566-ban mintegy 2300 katona). Emellett az hadműveletek első szakaszában északról, Révfalú felől támogatta egy "felmentő" keresztény sereg, amely 40-50 ezer harcosból állt. 
A Szinán nagyvezír által vezetett török haderő létszáma szintén óriási volt, itt volt a szultán felvonulásakor szokásos összes portai katonaság (korábban a janicsáraga csak a szultánnal indult hadba!), az anatóliai (ázsiai) és természetesen a ruméliai (európai) alakulatok java, nagy létszámmal önkéntesek, valamint megérkeztek a krími tatár segéderők, amelyeket maga a dzsingiszida kán, II. Gázi Giráj vezetett és amely nagyjából 20-25 ezer fős volt. A 15 éves háború kiváló feldolgozója, Tóth Sándor László szerint a teljes oszmán haderő legalább 90-120 ezer katonából állt [6], valószínűleg közelebb az utóbbihoz.
Maga az ostrom 1594. július 31-től szeptember 29-ig, azaz csaknem két hónapig tartott. Az oszmán haderő kivételes teljesítményt nyújtott, hiszen a jól megerősített vár mellett meg kellett küzdenie az azt támogató jelentős kereszténysereggel is. Ennek ellenére először sikerült azt elűznie (IX.9.), majd intenzív ostrommal kikényszerítette az erőd átadását is. 

A teljes ostromban részt vett haderők mennyisége: 140-175 ezer fő.


4. Pétervárad ostroma, 1716 (VIII.2-VIII.5.)


Ez a szintén (méltánytalanul) ismeretlen ostrom még mai szemmel is elképesztő nagyságú volt, ám annál rövidebb. Tulajdonképpen igazi klasszikus ostromról nem is lehet beszélni, hiszen bár a törökök valóban Pétervárad elfoglalására törekedtek, a hadműveletből mégis egy óriási csata lett. A sajnos alig-alig emlegetett második felszabadító háború első jelentős harci cselekménye volt a péterváradi csata, amely végül a Temesköz felszabadulását és a török teljes Magyarországról való kiűzését érte el.
Az oszmán haderő elképesztő létszámmal indult visszahódítani elveszett magyarországi birtokait 1716-ban, még az olyan óvatos művek, mint a már említett kétkötetes Magyarország hadtörténete is 150 ezerre teszi, Bánlaky József pedig szintén csaknem ennyire (100-150 ezer), a dunai flotta nélkül.[5]
Ebben az esetben az osztrák-magyar (ez esetben nem túlzás így írni, mert igen jelentős részben magyar, illetve Magyar Királyság területéről származó katona tette ki) haderő Savoyai Jenő vezetésével szintén komoly erőt képviselt, legalább 80 ezer ember alkotta. Az ütközet a császári-királyi seregek óriási győzelmével ért véget és 50 ezer török holtest borította a környező csatateret.

Összesen az "ostromban" részt vett: 230-240 ezer fő.


3. Budapest ostroma (1944.XII.24-1945.II.13.)


Szerencsére fővárosunk 1944-45-ös ostroma aránylag jól dokumentált, Ungváry Krisztián számadatait nyugodtan elfogadhatjuk (a dátumot viszont a körülzárástól veszem). E szerint a német-magyar védelem 79200 fővel rendelkezett, míg a támadó szovjet-román csapatok 176 ezer főt tettek ki.[5] Ezek egyébként élelmezési létszámok, melyekben vannak nem harcoló egységek is.

Összesen az ostromban részt vett: 255200 katona.


2. Nándorfehérvár, 1717 (VII.16-VIII.18.)


Ismét egy méltánytalanul elfeledett hadművelet. 1717. júliusában az előző évi Péterváradi győzelem és Temesvár visszafoglalása után Savoyai Jenő elhatározta Nándorfehérvár visszafoglalását. Ehhez igen jelentős haderős sikerült a Habsburg birodalomnak összegyűjtenie, melyet a modern kutatók (a forrásokkal megegyezően) 80, de inkább 100 ezer főre tesznek.[5]
A törökök belgrádi védelmét mintegy 30 ezer harcos alkotta.
Ugyanakkor az ostrom során megérkezett egy hatalmas felmentősereg, amely ostroma alá vette az várat ostromló ostromsereget... Ezen oszmán haderőnek nagyságáról igencsak szórnak a becslések (100-300 ezer), de azt kell gondolnunk, hogy a török túlerő ténye valós lehetett. Így ezt 150 ezerre tesszük.

Az ostromban részt vett összesen tehát: 280 ezer ember.


1. Przemysl ostroma(i) 1914-1915


Tulajdonképpen két ostromról van szó, de vehetjük egy ostromnak is, amelyet félbeszakított egy rövid felmentés két hétig 1914 október 11-én. Az orosz 3. hadsereg 1914. szeptember 24-én zárta körül a már elavult - de nem használhatatlan - erődvárost, amelynek védelmét nagyrészt rosszul kiképzett népfelkelő csapatok adták, valamint, mint a védelem gerince, egyetlen soralakulat, a 23. honvédhadosztály. Az első megszállás október 11-ig tartott, mikor az osztrák-magyar seregek felmentették a várost és annak védőit. Ám ez csak átmeneti siker volt, az orosz gőzhenger ismét beindult és november 2-án ismét körülzárta a várost védő 45 km kerületű erődgyűrűt. Az ostrom ezúttal hosszú és heves volt, végül a védők élelmiszer és lőszerhiány miatt 1915 március 22-én adták meg magukat, miután az erődöket felrobbantották és maradék készleteiket megsemmisítették. A csata 133 napig tartott, nem túl nagy intenzitással, mivel az oroszok inkább kiéheztetésre törekedtek.
A védők létszáma elég pontosan meghatározható, a történészek 125-130 ezerre teszik.
Az ostromló orosz hadsereg mintegy 300 ezer főre tehető.

Przemysl ostromában tehát úgy 425-430 ezer ember vett részt, ezzel a magyar történelem legnagyobb ostromműveletének tekinthető. 


Jegyzetek:


[1] Fodor Pál: Önkéntesek a XVI. századi oszmán hadseregben. Az 1575. évi erdélyi hadjárat tanulságai. In: Hadtörténelmi közlemények. 1996.2.sz. p. 55-81.

[2] Magyarország hadtörténete két kötetben. I. Bp., 1984. p.191.

[3] Sugár: A budai vár és ostromai. Bp, 1979. p. 200-201.

[4] Kubinyi azon igyekezete, hogy a védelem erejét 1800-2000-re mérsékelje, teljesen hibás. Egyfelől 1511-12-es "békebeli" helyőrségből számol, másfelől tudjuk, hogy Hunyadi maga küldött az állandó őrség megerősítésére csapatokat, hogy kitartsanak, amíg kell. Nándorfehérvár esetében a helyőrség nem csak a fellegvárat, hanem a városrészeket is védte, így komoly létszámra volt szükség. Kubinyi: A nándorfehérvári diadal. In: Kubinyi: Nándorfehérvártól Mohácsig. Argumentum, 2007. p.17.

[5] Tóth Sándor László: A mezőkeresztesi csata és a tizenöt éves háború. Szeged, 2000.. p. 213-215. A szultáni sereg minimumát 80-100 ezernek veszi, de csak 10 ezer tatárral (lehetett több, hiszen a kán öccse vezette), és csak 10 ezer önkéntessel számol, ami Fodor tanulmánya alapján inkább 20 ezer lehetett.

[6] Tóth Sándor László: A mezőkeresztesi csata és a tizenöt éves háború. Szeged, 2000. p.154-156.

[7] Magyarország hadtörténete két kötetben. I. Bp., 1984. p.408.

[8] Savoyai haderejére: Magyarország hadtörténete 100 ezerre (p. 409), a Nagy képes millenniumi  hadtörténet szintén ennyire (p. 231) teszi.

[9] Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. 7. kiad. Bp.: Corvina, 2013.



Nincsenek megjegyzések: