Pénteken Kunszigeten tartok előadást, ahol ókori háborúkat felvonultató hollywood-i szuperprodukciók harci jeleneteit vesszük górcső alá. Többek közt eme sorsra jut a Trója című alkotás, amelynek történeti hátteréről írnék most egy nagyon vázlatszerű és nem eléggé alapos -viszont gyorsan lejegyezhető... :D - kedvcsinálót.
Először is, volt-e trójai háború?
Ez a kérdés már Homérosz költeménye
óta foglalkoztatja az embereket és ki-ki ízlése alapján válaszolt erre. A
történészek sem igazítanak el minket, no nem azért, mert nem szeretnének, csak
egyszerűen nem tudnak. Hiszen konkrét történeti feljegyzés nem maradt fenn, viszont
a trójai mondakör népszerűsége annyira átjárta a klasszikus ókor embereit, hogy
egész sor kiegészítő költemény és írás készült az Iliász és az Odüsszeia mellé.
Van „naplónk” az ostromról (Dictys Cretensis, itt olvasható angolul),
tragédiánk rengeteg (mondjuk csak Euripidésztől ezek: Szép Heléna, Hekuba,
Trójai nők, Iphigénia Tauriszban, Iphigénia Auliszban és lehetne sorolni…). A szintén az ostromról szóló Dares Phrygius története
a középkorban elképesztően népszerű volt, még a mi Anonymusunkat is ez
serkentette a magyarok történetének megírására! Aztán Hőstörténet című művében Philostratus is
megírta az eseményeket. Szóval akár létezett a trójai háború, akár nem az
antikvitásban kétségtelenül önálló életet élt.
(Nemrég magyarul is kiadták ezek
egy részét, úgyhogy akár olvashatjuk anyanyelvünkön
is!)
Mindezeket persze nem lehet
történeti forrásnak nevezni, legfeljebb, annyira, amennyire Shakespeare
Antonius és Kleopátráját. Évszázadokkal az események után keletkeztek (némelyik
1500-1800 évvel később!), és még az időben legközelebb lévő Iliászt is
elképesztő óvatossággal kell kezelni. Ugyanakkor néha olyan meghökkentő azonosságokra bukkanunk, amelyek kétségtelenné teszik, hogy Homérosz valamit
tudott. És most nem a költészetre gondolok…
Olyan egyezéseket válogattam,
amelyek megdöbbentőek, és amelyek (számomra legalábbis) erősen a „trójai háború
márpedig volt” serpenyő felé billentik Jusztícia mérlegét.
Az első és egyik legérdekesebb a
hettita forráscsoport:
A hettiták mai napig rejtélyes
birodalma éppen akkor élte nagyhatalmi státuszának utolsó évtizedeit, amikorra
Trója ostroma tehető (ezen korszakban a történészi kronológiák finoman szólva
sem 100%-osak, egy-két száz évet is csúszhat, helytől függően), vagy egy
kicsivel korábban. Több levél és szerződés is fennmaradt a hettiták
levéltárából, amely kapcsolható Trójához, és az ezekből kirajzolódó helyzet
igencsak alátámasztja a mondát. Van egy Wilusa (Ilusa = Ilion?) nevű állam
Anatólia északnyugati részén, amely szemben áll a tőle délre és nyugatra húzódó
Ahhiyava (Akhájok!) országgal. Wilusa egyik ismert uralkodóját a hettita
szövegek Alaksandu-nak nevezi, a homéroszi eposzokban pedig Priamosz egyik fia
Párisz, akinek másik neve Alexandrosz… Igaz, ha a klasszikus kronológiákat
elfogadjuk (márpedig jelenleg nincs jobb), akkor ez 100 évvel Trója ostroma
előtti állapot, így a két Alexandrosz nem lehet azonos. Viszont dinasztiák
esetén megszokott, hogy ugyanazon nevet több uralkodó és családtagja is viseli.
 |
| Az ún. Alaksandu szerződés, melyben rögzíti a hettita uralkodó, mivel tartozik neki Wilusa királya |
Vannak aztán olyan különleges és
történészek számára ritka különleges pillanatok, mikor az írás és a tárgy
egybeesik.
Ezt írja Homérosz:
„Mérionész
Odüsszeusznak adott íjat s vele tegzet
És kardot, s
fejére erős nagy bőrsisakot tett,
Bévül erős
szíjak fonadéka simult e sisakhoz
Jó szorosan,
külső díszül ragyogófogu vadkan
Sűrü fehér
foga, mindkétoldalt, sok berakással…”
(Iliász, X.260-264.
Devecseri Gábor fordítása)
És lőn! Ilyen sisakok sora került elő Kr.e. XIV,-XIII. századra datálható sírokból.
A híres dendrai páncélt is
ilyennel egészítik ki:
 |
| A dendrai páncél és a hozzá tartozó (?) fejvédő. |
És nem ez az egyetlen vadkanagyar-lapokkal díszített sisaknak, amit találtak:
 |
| Vadkanagyar-sisak az Athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban |
Ezt pedig Krétán találták:
Végül, hogy lássuk a rekonstrukció során jól rakták össze a darabokat, egy freskó Akrotiniből:
 |
| Harcosok vadkanagyar fejvésővel. |
Homérosz ezen kívül jól tudja a Kr.e. XIII. század fegyvereit is. Elsőszámú fegyvernek a lándzsát illetve dárdát tartja, melyeket hol dobnak, hol szúrnak velük. A régészek valóban kétféle lándzsafejet találnak, melyek közül egyik bizonyosan túl nehéz hajításhoz és általában a harci szekerészek fegyverének tartják a hadtörténészek. A harci szekerek leírása is jó, bár annak felhasználását a költő már nem igazán tudja pontosan. Homérosznál elsősorban mintegy taxiként szolgálnak, amivel a hősöket a párbajhoz fuvarozzák, holott a korabeli egyiptomi falfestmények halottakon átgázoló (már-már túlzásnak is tűnő) jeleneteket örökítenek meg. Homérosz kétféle pajzsot említ, egy nagy toronyszerűt és egy nyolcas alakút. Nézzük meg a következő képet, amely egy mükénéi korból származó pengén maradt ránk:
 |
| Vadászjelenet az Athéni Nemzeti Régészeti Múzeum tőrén. |
Hát igen. Bingó. Szóval egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy olyan korban a szájhagyomány évszázadokig megőrizzen valamit igazságból, amikor az írás gyakorlatilag nem létezik a régióban. A stratégiát, amit a felek az Iliász szerint követnek, John Warry szintén helyesnek tartja. A korabeli (egyébként mai szemmel nagyon kicsi) városok erődítéseinek leggyengébb pontjai a a kapuk voltak. A trójaiak az Iliászban az akháj tábor kapuit rohamozzák és a korabeli erődépítészet valóban a kapuk védműveire helyezte a hangsúlyt. A Heten Thébai ellen című tragédiában a várost támadó hét vezér szintén a hét kaput rohanja meg.
Összefoglalva szerintem elfogadható a trójai háború, ha nem is tényként, de valószínűsíthető eseményként. Sőt kizártnak érzem azt, amit Warry mond, hogy ez egy lenne a kor portyái közül. Már csak azért sem, mert egy állam dőlt össze Ilion/Wilusa, amely a hettita írások alapján jelentéktelen országnak nem tekinthető (bár nagyhatalomnak sem). Egyébként sem tűnik logikusnak, hogy egy jelentéktelen hadjárat eseménye őrződött volna meg az emlékezetben évszázadokig.
Felhasznált irodalom:
Homérosz: Iliász. (ford.: Devecseri Gábor). Bp.: Európa, 2005.
Warry: AS klasszikus világ hadművészete. Bp.: Gemini, 1995.
Egy nagyon jól illusztrált oldal, a mükénéi harcművészetről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése