Könyvajánló: Ken Follett: Soha (2021)

Könyvajánló:

Ken Follett: Soha  

Budapest: Gabo, 2021

Eredeti megjelenés: Never (2021)

Fordította: Sóvágó Katalin

816 oldal

Ken Follett kétségtelenül az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb regényírója, aminek elsődleges oka az általa belefektetett kutatómunka és a precizitás. Valahol A  katedrálisnál kezdődhetett az egész sikersztori, ám legalábbis korábbi regényei azért nem tettek olyan nagy hatást. Azóta viszont olyan epikus korjellemző történelmi regényeket ír, amelyek nem pusztán szórakoztatnak, de egy-egy korszak hangulatát, életét írják meg igen ügyesen, változó jelentőségi szereplők szemein keresztül. Legutóbb tavaly mutattam be A világosság fegyvereit, amely igen korrekt képet adott az ipari forradalom társadalmi változásairól Angliában. Follett regényei közül nekem mindazonáltal legjobban A Titánok bukása tetszett eddig, amely ráadásul az írófejedelmet elvezette a Soha című regény megírásáig. Utóbbi most került a kezeimbe. 

A Titánok bukása megírása során Follett szembesült azzal a látszólagos oximoronnal, amely szerint Európa úgy futott bele az első világháborúba, hogy a konfliktust minden nagyhatalom igyekezett elkerülni. A megdöbbentő felismerésből, és az aktuális politikai fejleményekből ötlet kerekedett, és a mába vetítve elképzelt egy hasonló diplomáciai konfliktust az Egyesült Államok és Kína között a nukleáris fegyverek árnyékában. Ez lett a 2021-es Soha. Az ötlet persze nem teljesen új, hiszen a hidegháború során rengeteg hasonló témájú regény készült, de a közelmúltban is sokan megírták már egy fiktív amerikai-kínai háború történetét. Miért különleges mégis Follett könyve? Elsősorban azért mert sikerült mindkét oldal stratégiai céljait jól felmérnie, emellett viszonylag elfogulatlan tudott maradni nyugati szemlélőként is. Persze azért a szerző mellékesen sokat beleszőtt saját politikai elképzeléseiből, ideáiból, márpedig Follett mégiscsak egy arisztokratikus beütéssel bíró munkáspárti, aki igazi régivágású brit. Ebből adódóan nyilvánvalóan nyugati szemmel és értékekkel nézni a világot, mégis - úgy tapasztaltam -, sikeresen megértette a kínaiak múltból táplálkozó sérelmeit, és az emiatt kialakult bizalmatlanságot az amerikaiakkal (és másokkal) szemben. 

A regény a tradícionális "folletti" módon mesél, több helyszínen és szereplőn keresztül ismerjük meg az eseményeket. A könyv egyik fő protagonistája az elképzelt republikánus amerikai elnöknő. Ő voltaképpen Follett ideális politikusa: megértő, óvatos, ugyanakkor intelligens és humánus. Őszintén az emberiség javát akarja, bár elkötelezett amerikai. Persze a korszellemnek megfelelően természetesen nő kellett, hogy legyen, most ez a divat. Elnöki feladatai mellett Pauline Greennek meggyűlik a baja pártbeli ellenlábasával - aki a szokásos nyugati értelmiségi ellenségkép megfelelője, azaz fehér, férfi, bigott és texasi -, valamint saját serdülő lányával és tőle elhidegülő férjével. Green elnökasszony lelkesen támogatja az amerikai tikosszolgálatok műveletit is Afrikában, ahol az iszlámista erők ellen küzd éppen a CIA egyik ügynöke. Ő másik protagonistánk - természetesen nő -, valamint beépített embere, Abdul aki éppen menekültnek adja ki magát, hogy ráleljen a dzsihádisták titkos táboraira. A történet Csádban játszódó része nem különösebben izgalmas, szokásos sablonokat puffogtat el írónk migráció témában, ugyanakkor mégis fontos, mert a helyi nyugatpárti diktátor döntései indítják el a visszaszámlálást a világvégéig. Afrikában ugyanis kínai érdekek ütköznek az amerikaiakkal. A kínai szálat a regényben az ottani hírszerzés feje jelenti, aki fiatal, felvilágosult férfi, népszerű színésznő feleséggel, és régi kínai kommunista belső ellenlábasokkal. A fő karakterek mind szerethetőek, kedvelhetőek, emellett döntéseik tökéletesen emberségesek és érthetőek. Mindenki mindig a lehető legóvatosabb, legfinomabb döntést igyekszik hozni a kírzishelyzetben, mert rettegnek az atomháborútól. Ugyanakkor még a legközelebbi szövetségesed érdekei sem esnek teljesen egybe a sajátoddal, a szövetségesi szerződések zsarolópotenciállal bírnak. A különféle kényszerek pedig fogva tartanak, utakat zárnak le és kockázatos lépésekre kényszerítenek.

Follett legizgalmasabb következtetése - amelyre nyilvánvalóan tényleg az első világháború kitörésének vizsgálata során jött rá - hogy nem csak a nagyhatalom tartja pórázon a vazallust, hanem a vazallus is túszul ejtheti a a hűbérurat. Ahogy Szerbiát nem hagyhatta megalázni Oroszország  1914-ben, úgy a jelenben Észak-Korea kezét sem engedheti el Kína, avagy Tajvanét és Japánét az USA. Ez egy kettős függés - még ha aránytalan is -, és néha a jelentéktelennek tűnő szövetséges zsarolása vagy engedetlensége dönti romba a birodalmakat a történelmi tapasztalat alapján. A regény történései során mindenki igyekszik higgadt maradni, mindenki próbálja elkerülni a legrosszabbat, viszont a kisebb dominók egyre nagyobbakat döntenek fel. Félelmetes opció... 

A regény második fele egyértelműen jobb, mint az első, de talán tudatos szerkesztés eredménye, hogy örvényszerűen gyorsulnak fel az események. Follett fogékony az egyedi sorsok bemutatására, s miközben a világ éppen a pusztulása felé rohan, egyes szereplők éppen megtalálnák a boldogságot, ha ezek után még létezne olyan. Follett nem követi el azt a hibát sem, amelyet a hétköznapi emberek igen: nem gondolja, hogy a pozícióban levők másféle emberek, mint az utcán sétálók. Különös zárás, hogy a szereplők sorsát végül nem tudjuk meg, bár tulajdonképpen mindenki sorsát megtudjuk. 

A kötet magyar kiadása figyelemfelkeltő vörösben úszik, kemény kötést kapott, emellett védőborítót. A Gabo ezúttal kitett magáért, ez minőségi munka. A fordító élvezetes eredményt tett le az asztalra. Ez egy olyan féltégla, amire az ember 10 év múlva is emlékezni fog. 

Összegezve: a regény nem tökéletes - bőven le lehetett volna faragni az első feléből, és egyes szereplők és helyszínek teljesen feleslegesek az egész szempontjából -, viszont ezen igen könnyen túl tudok lendülni, mivel az egész mű egy igen komoly figyelmeztetés, amelyet ugyan áthat a szerző humánuma, de nem bíztat sok jóval. Természetesen itt egy fikcióról van szó, egy regényről, ami nem képezheti le a bonyolult valóságot teljes egészében. A politikát, háborút sajnos emberek irányítják, akiket befolyásol a történelmi múlt, a saját személyes tapasztalat, a döntéshozókat körülvevő humánerőforrás minősége, a fizikai és biológiai lehetőségek behatároltsága, emellett persze személyiségük egyedi és megismételhetetlen volta. Ebből adódóan a nagyhatalmi politikacsinálók tevékenysége kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan. Szörnyű lehetőség. Ennél csak egy rosszabb lehetne: Ha nem emberek irányítanák, mert a gép - ellentétben még a legrosszabb emberekkel is - képtelen lenne átérezni a feladat nagyságát, és morális vetületeit. Talán ez az egyetlen, ami azért bizakodásra adhat okot... 

Értékelés:

Nyolc atomrakéta a tízből. 

9/10 pont

goodreads.com: 4.09 csillag (69 ezer értékelés)

moly.hu: 88% (285 csillagozás)