2020. október 21., szerda

Kardos József hadnagy első világháborús fényképei, 4. rész

 

Kardos József hadnagy első világháborús fényképei 

4. rész: 1915. IX-XI.

Kardos József 1915 nyarát Budapesten tölthette (lásd: ebben a posztban!), minden bizonnyal szabadság okán. Júliusban még otthon volt, szeptemberben azonban már Theresienstadtban, az 1. közös vadászzászlóalj székhelyén találjuk hősünket. Zászlósként, majd hadnagyként - a fényképalbum alapján - úgy tűnik átképzésen vehetett részt, mely során egy gépfegyveres osztag vezetését és kiképzését vette át. Szeptember elsejétől Kardos előlép hadnaggyá, bár az első fényképeken még zászlósként tűnik fel. A most közölt fényképeken nincs felirat, pusztán az albumban lévő egy-egy helynév és biztosnak tekinthető dátum alapján vannak besorolva, némleg önkényesen részemről. Az bizonyos, hogy az alábbi képek 1915. őszén készültek, zömében szeptember-októberben. 

Kardos szeptember elejéről két képeslapot küldött szerelméhez Könnyű Katóhoz Budapestre, amelyeket aztán körbenyírva a fotóalbumba helyeztek, így csak részben olvashatóak. Mindegyik a zászlóst ábrázolja, az album alapján Theresienstadtban. Kibetűzhető szövegük szerint a lapok általános dolgokat tartalmazhattak: jól vagyok, nem jutok íráshoz, el van foglalva, küldjél gyakran levelet stb. A két töredék 1915. szeptember 1(?)-re illetve szeptember 13-ra van datálva, nyilván a fényképek vaamivel korábban készülhettek el, hogy rajta legyenek a képeslapon.

Kardos zászlós egy kerítésnek vagy hídkorlátnak(?) támaszkodva. Theresienstadt, 1915. IX. 1(?). 

Séta. Theresienstadt, 1915. IX. 13.

A következő képeket Theresianstadtban vagy környékén készülhettek 1915. szeptemberében. Igazi erődváros volt a mai Terezín, hiszen a poroszok ellen építették ki Csehország védelmére a XVIII. század végén.  Megnézhetjük az erőd falait, amelyek helyet adtak a vadászok laktanyájának, s a "Szudétavidék" hegyeit és vizeit. 

Theresienstadt falai a vizesárokkal, 1915. szeptember-október

Tájkép Tehersienstadt környékéről, 1915. IX-X.

Őszi fák. Theresienstadt, 1915. október(?)

Ahol bakák vannak, ott a tyúkok sem hiányozhatnak, és még a barátnő sem féltékenykedhet... :D
Theresienstadt(?), 1915. IX-X.

Kardos zászlós sétál az Elba(?) partján. Theresienstadt, 1915. IX-X.

Tájkép az Elba mentén

Természetesen Kardos és átképzésen lévő társai nem az őszi táj szépségeit csodálni ugrottak "haza" a vadászzászlóalj toborzóközpontjába, hanem tudásukat bővíteni. Úgy tűnik különböző menet- és lőgyakorlatok tették ki idejük nagy részét, illetve hadifoglyok őrizete és -esetleg- közmunkára való kísérete. A képek alapján egyértelmű, hogy Kardos egy géppuskás osztag vezetőjeként gyakorlatozott embereivel 1915. őszén. Korábban nem gépfegyveres csoportokkal látható, így alighanem a háború tapasztalata alapján állítottak fel egy új osztagot, amelyet rá bíztak. Kardos egyébként 1915. szeptemberétől hadnaggyá lépett elő a Ranglisten des Kaiserlich und Königlichen Heeres 1916-os száma szerint (218.o.), bár szeptember eleji képeslapjain még zászlósnak nevezi magát. 

Kardos és egy tiszttársa(?) Theresienstadtnál, 1915. október

Kardos hadnagy fehér lovon. Theresienstadt, 1915. ősz

Ismeretlen hadnagy fotója, gallérján talán a magyar címerrel a csillag mögött. 

Nem túl éles kép. Kicsit olyan, mintha orosz foglyokra vigyáznának osztrák-magyar katonák, holott az albumban az 1915-ös theresienstadti képek között található. Talán az időnként börtönként is használt erőd falai között őrzött hadifoglyok? 

Gépfegyveres osztag gyakorlatozik egy Theresienstadt környéki lőtéren, 1915. IX-X.

A következő nyolc fotó azonos alapanyagú, jellegzetesen zöldeskék papírra készült. Az albumban szereplő datálás alapján 1915. októbere során mutatja be a katonák napjait, benne pihenőkkel, meneteléssel, lovon való fordítva üléssel. Nagyon érdekes megfigyelni az első kettő képet, amely mintha szintén hadifoglyokat ábrázolna.

Hadifoglyok(?) vonulnak Theresienstadt utcáján őrizet alatt, 1915. október

Nyolc orosz(?) foglyot(?) kísér egy szuronyos baka. Theresienstadt, 1915. október

Vadászok pihennek. Theresienstadt környéke, 1915. október

Ugyanakkor készült, bár jobb fotó

Ezen a körbenyírt fotón szinén a pihenő látható fáradt katonákkal

Kardos a fehér lovával, oldalán tiszti karddal. Theresienstadt, 1915 október

Kardos hadnagy ugyanakkor egy másik felvételen

Kardos József kétségtelenül fordítva üli meg a lovat ezúttal... :D

Az átképzés során Kardos nem csak Theresienstadtban járt, ez is kiderül a fotókból. Két kép készült Teplitz-Schönau-ban (ma: Teplice, Csehország), kettő pedig  Aussigban (ma: Ústí nad Labem). Utóbbiak közül egyik egy portré, amelyet minden bizonnyal bajtársától kapott Aussigból keltezve (bár ennek a hátoldalon lévő dátuma nehezen olvasható), dedikálva. Mivel a másik tájkép, lehetséges, hogy utóbbit is csak kapta, s nem saját. A képen szereplő Karl Ullrich nem azonosítható egyértelműen, de valószínűleg azonos az 1917-es Ranglisten-ben szereplő 12. vadászzászlóaljnál feltüntetett azonos nevű zászlóssal (666.o.). A 12-esek szintén csehországi alakulat voltak, kiegészítési körzetének központja Jungbunzlau (ma: Mladá Boleslav) volt. 

Tiszti csoportkép, Kardos jobbról a második. Teplitz-Schönau, 1915. október 

Kardos hadnagy Teplitz-Schönaubanm, 1915. október

Aussig látképe. 1915. október

Karl Ullrich tisztjelölt fotója Kardosnak. Aussig, 1915. XII. (III?) 7.

Az Elba menti térségben a kiképzés tovább folytatódott október és november folyamán, a vadászok a környező térség városai mellett gyakorolták a géppuskaharc csínyját s bínját. Egy-egy kép van Leitmeritz (ma: Litomerice, Theresienstadt "ikervárosa"), valamint Milovice (ma: Lysá nad Labem) mellől. Kedvenc képem mégis az a képeslapra nyomtatott fotográfia, amely az 1-es vadászok új gépfegyveres osztagának (Machinengewehr-Abteilung, rövidítve a fotón: M.G.A.) csoportképe, közepén a minden bizonnyal parancsnoki feladatot kapó Kardos hadnaggyal. Ez pontosan datált kép, hiszen a fotón is szerepel készítésének ideje, 1915. november 3.

Kardos figyeli a lövészek teljesítményét a Schwarzlose géppuska mögül. Leitmeritz, 1915. október

Menet Milovice környékén, 1915. október

Az 1-es vadászok gépfegyveres osztagának csoportképe, zsebre tett kézzel középen Kardos József. Theresienstadt, 1915. november 3.

Még két kép maradt hátra a mai adagból, amelyek már kelet fele menetben készültek. Egyik kép Bruckot (nem egyértelmű, de valószínűleg a Lajta menti Bruckot) ábrázolja, talán az akkori vasúállomást. A másik fotó izgalmasabb, itt már hómezőn áll Kardos egy társával. A felirat szerint a fénykép Tellnitz-en készült (me: Telnice, Morvaország). Annyit tudok, hogy december végén Kardos már az orosz hadszíntéren volt, ezért jogos a feltételezés, hogy útközben készülhettek a képek.
 
Kardos egy bajtársával hómezőn. Tellnitz, 1915. november-december

Az osztrák-magyar határmenti Bruck,, 1915. november-december

Innen folytatjuk hamarosan, mikor Kardos ismét az orosz frontra került, 1915 végén!

Nincsenek megjegyzések: