Amerikai interjú Károlyi Mihállyal 1919 júliusából

Mostani blogbejegyzésem következő előadásomhoz kapcsolódik, amelyet május 7-én tartok Győr-Ménfőcsanakon a Tanácsköztársaság 1919-es háborúiról. Egy interjút közlök most, amelyet egy amerikai újságíró készített Károlyi Mihállyal 1919-ben a Proletárdiktatúra idején a mai Lóránt úton álló Domony-villában, amelyben akkoriban az exelnök lakott. Az interjú a The Liberator nevű - nyugodtan mondhatjuk: marxista - havilapban jelent meg 1919. júliusában. 

Az interjú helye: The Liberator. vol 2. No. 7. (1919. july) p. 13-16
A fordítás, amennyire képességeimből fakadt, szó szerinti, de azért magyarosítottam.

A The Liberator című magazin 1919. július címlapja

Károlyi gróf elmondja miért

Egy interjú Hiram K. Moderwelltől.ⁱ

Elmentem, hogy magától Károlyitól tudjam meg, miért fordította át Magyarországot a munkásosztály felé. Még mindig a Budapestre néző dombon lévő kis villájában lakik, egy kerületben, amely olyan házakkal van tele, melyeknek tulajdonosai – mint ő – egykor nemesek voltak. Kétségtelen, hogy villája továbbra is használatában marad, ha a felesleges szobákba sikerül lakókat találnia.ⁱⁱ

Semmi úrias nincs Károlyi környezetében. Egyike azon érdekes embereknek, akik egyszerűen és komolyan élnek. Semmi sem látható körülötte, amit fényűzésnek lehetne nevezni, hacsak nem az egy doboz amerikai cigaretta, egy olyan városban, ahol kevés a cigaretta és az is rossz minőségű.

Károlyiban magában ugyanúgy semmi sem utal a magyar feudális nemességre, mint a házában. Megjelenésében inkább egy angol sportember, magas, erőteljes, vékony csapott vállú, élénk modorú. Lehetne akár egy londoni bankár, érzékkel a sport és a festészet iránt. Kiválóan beszél angolul. Beszélgetés során törődik a hallgatóval. Ez az ember talán téved, mint ahogy minden ember tévedhet. De nem beszél előítéletektől, bosszúvágytól vagy dogmatizmustól sújtva. Nem azért beszél - mint sok vezető -, hogy meggyőzze a hallgatót saját személyes helyzetének helyességéről. Ha valaki nem akarja látni az igazságot abban, amit elmond, számára ugyanaz. Már éppen elégszer tapasztalta ezt. De mindazonáltal az az igazság, mert élt vele és szenvedett érte.

Az első kérdés nyilvánvaló volt már azelőtt, mielőtt fel lett volna téve: „Miért mondott le a kommunisták javára?” Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is megkérdezték-e ezt tőle, de Károlyi azonnal előjött a válasszal.

„Abszolút semmi mást nem lehetett tenni. Meg voltam róla győződve, hogy ha nem mondok le a bolsevizmus javára, a bolsevizmus akkor is eljön. Csak ha megpróbálok ellenállni, akkor vérontással érkezik el. Nem akartam annak a felelősségét vállalni, hogy megparancsolom magyaroknak, hogy magyarokra lőjenek, semmilyen célból.

A bolsevizmusnak Magyarországra el kellett jönnie, mert gazdasági helyzetünk ezt elkerülhetetlenné tette. A kapitalista termelés összeomlott. A kapitalizmus Magyarországon halott volt, gazdaságilag és erkölcsileg egyaránt. Csak a szocialista típusú szerveződés biztosíthatta a folyamatos termelést és háríthatta el a romlást. A bolsevizmus nem egy dolog. Nem tudod exportálni egy táskában Oroszországból. Nem vetheted el a magjait orosz rubelekkel. Ez a szerveződésnek egy olyan formája, amelynek el kell jönnie, amikor olyan problémák merülnek fel, amelyeket a burzsoázia nem tud megoldani. Az Antant tette a bolsevizmust elkerülhetetlenné Magyarországon, amikor lehetetlen gazdasági helyzetet teremtett. Magyarország legnagyobb és legjobb területeinek katonai megszállásával el voltunk vágva nyersanyagainktól. A gyárak kénytelenek voltak bezárni, pénzünk értéke csökkent, a munkanélküliek megtöltötték az utcákat. Heteken át szénkészletünk csak arra volt elég, hogy napról-napra éljünk. Ha egy apró baleset történt volna egyik bányánkban, akkor szén nélkül maradunk, és ez összeomlást, valamint bolsevizmust hozott volna. Aztán jöttek az új szövetséges követelések, amely szinte minden megmaradt területet elvett volna tőlünk, és otthagyta volna Budapestet kétmillió lakosával mindennemű hátországⁱⁱⁱ nélkül. Ilyen körülmények közepette az emberek fellázadtak volna. Parancsoltam volna meg a katonáimnak, hogy lőjék le apáikat vagy nővéreiket? Talán meg sem tették volna.

A magyar nacionalisták két lehetetlen és ellentmondásos követelést támasztottak kormányommal szemben: hogy ne legyen területátadás,^iv és tartsam meg az antant barátságát. Ha ezek közül bármelyik nem sikerül, elveszítem a támogatásukat. De természetesen, ha elutasítom a területek átadását, az az Antant barátságának elvesztését jelentette volna, és ha meg akartam őrizni az a barátságot, akkor át kellett engednem a területeket.

Az Antant követeléseinek elfogadásával, természetesen egyben elfogadtam volna hazám gazdasági csődjét. A nacionalisták és kapitalisták nem támogatnának egy ilyen politikát, bár alternatívát nem tudtak javasolni. Az Antant politikája megölt minden támogatást, amely elháríthatta volna a bolsevizmust. Ez pedig megölte a kapitalista rendszert Magyarországon.

Ha ez a helyzet még öt hónapnál tovább folytatódik, a bolsevizmus egész Európában szétterjed. Magyarország egy kisugárzó hely, ahonnan elér a környező országokhoz. Lassan, de biztosan megfogalmazódik ezen népek fejében a gondolat: „Miért kellene harcolnunk magyar testvéreink ellen?” És a szocialista szerveződési forma óhatatlanul felmerül minden háborúban vesztes országban, nem pusztán a katonailag legyőzöttekben, de azon országokban is, mint például Románia, amelyek technikailag nyertesek, ám gazdaságuk csődben van. AZ Antant nem lesz képes legyőzni a bolsevizmust a három elfogadott módon. Kiküldheti a hadseregeit, de mit tud tenni? A hadsereg nem képes létrehozni a kapitalista gazdaság feltételeit. Vagy törekedhet arra, hogy gazdasági blokáddal éheztesse ki a bolsevik országot, de ez csak gazdasági összeomlást okoz, és következményeképpen csak megszilárdítja a bolsevizmust. Harmadsorban küldhet élelmiszert a nyomor enyhítésére. De élelmiszer küldése a bolsevizmusnak csak a bolsevizmust táplálja.

Nem, ahol a bolsevizmus gazdasági szükségszerűséggé vált, ott azt nem lehet erővel megakadályozni, vagy ajándékokkal kivásárolni. De én nem is értem, miért kellene az Antant nemzeteinek szemben állniuk a bolsevizmussal, ha az jó nemzetközi szomszédságra törekszik, ha az tiszteletben tartja a vallásszabadságot, védi az emberi életet, és elfogad egy működőképes nemzetközi kereskedelmi rendszert.

A bosszú békéje végül le fogja győzni a győzteseket. Például teljesen lehetséges, hogy Németország Elzász-Lotaringia elvesztésével megnyeri a háborút. Ha elvágják a szükséges nyersanyagforrásaitól, Oroszországhoz fog fordulni, és szervezői zsenijével uralni fogja azt a népet,^v és annak erőforrásait. Kétmillió ember elvesztésével meg fog szerezni száznyolcvan milliót.

Vagy tegyük fel, hogy hatalmas jóvátételt szabnak ki. Az antant nem tudja behajtani. Elméletileg az ilyen kártérítést aranyban, meghatározott árukban, vagy munkaerőben hajtható be. De Németországnak nincs aranya. Ha árukban fizet, ezek a termékek a szövetségesek termékeivel fognak versenyezni, és ez kikényszeríti a termelés mennyiségének csökkentését, vagy lecsökkenti a szövetséges termékek árát. És ha munkaerővel fizetne, akkor hadsereget kell küldeni Németországba, hogy rabszolgasorba taszítsa az embereket, de akkor mi lesz? Saját munkásosztályának bérei fognak leesni az olcsó versenytárs miatt.

A Népszövetség^vi önmagában nem jelent kiutat ebből a dilemmából. Egy csalásoktól mentes Népszövetség csak akkor lehetséges, ha képesek létrehozni a nemzetek gazdasági egységét is. A szövetkezés nem elég. Német-Ausztria^vii szövetséget kötött Németországgal, és ez a szövetség megölte az osztrák ipart. De a nemzetek gazdasági egysége nem látszik lehetségesnek kapitalista rezsim alatt. Az államok közötti szabad kereskedelem egyedül valamiféle szocialista alapon lehetséges.”

A férfi, aki így beszélt, a szükség eszközének látta saját magát. E szükségszerűség figyelembevételével talán még világosabb a különbség közte és más, az ő pozíciójában lévő államférfiak között. De ha a szükségszerűség béklyózza meg Károlyit, vajon nem köti-e az Antantot is? Vajon a Nyugat győztes nemzetei képesek lesznek jobban megszabadulni politikájuk következményeitől, mint Károlyi tette?

Aztán egy gondolat ötlött fel bennem, amely sok más európai személyben is felmerült abban az időben: Amit Károlyi véghezvitt, más államférfiak is megcsinálhatják, mondjuk Németországban. Ha Károlyi akciója pusztán fenyegetés volt, akkor a bolsevizmus Magyarországon össze fog omlani, összeomlasztják. De ha mint ő hitte, gazdasági szükségszerűség volt, akkor talán ez a gazdasági kényszer mindenek ellenére folytatódni fog és Németországnak tart? Képes lesz a bolsevizmus Németországot maga alá hajtani Noskék^viii és Scheidemannok^ix ellenére?

Ekkor már Károlyira nem angol sportemberként gondoltam. Csaknem tragikus komolysága a férfit most más alakká tette. Úgy nézett ki, mint valaki, aki látja a világot összeomlani maga körül, küzdött, hogy megakadályozza azt, de kudarcot vallott. Károlyi gróf, a földbirtokos és arisztokrata. Már minden elpusztult az összeomlásban, amit generációja csodálatosnak tartott. Mégis, ez a férfi nem úgy beszél, mint aki összeomlott. Életerő van benne, ami tapasztalatai fölé emelte, megadva az árát ennek életében, bármi is az.

„Nagyon jól tudnám használni a bolsevizmus a magam céljaira” – mondta „Szerencsés vagyok, de tudom, hogy a régi kapitalista rendszer halott, és nem fog feltámadni.” Károlyi Mihály már belépett az új társadalom generációjába. Nehéz elhinni, hogy nem fog kitüntetett szerepet játszani az új rend ügyeiben.

Mert amikor Károlyi Mihály gróf lemondott a Magyar Köztársaság^x elnökségéről,^xi és felszólította a munkásosztályt a hatalom megragadására, ő olyan dolgot tett, amely szinte példa nélküli a történelemben. Két egymással ellenséges társadalmi típus között a világvége markában, ő maga Magyarországon hidat épített az egyiktől a másikig.

Tegyük fel, hogy az Egyesült Államokban egy Adams^xii vagy egy Harrison^xiii elnökként, miközben olyan gazdag volt, mint J. P. Morgan,^xiv önként lemondott és átadta a hatalmat Bill Haywoodnak,^xv és akkor van egy nagyon jó hasonlatunk a magyarországi eseményekre. Ez természetesen egy őrült feltételezés, de nem őrültebb, mint azok a dolgok, amelyek Közép- és Kelet-Európában történnek a háború következtében.

Constantinus császár,^xvi amikor magához ölelte a kereszténységet, IV. Henrik,^xvii mikor Párizst megvette egy misével, nem változtatott olyan erőszakosan, mint itt. Mindkét cselekedet szilárd politikai előnyt jelentett azoknak, akik elkövették. De Károlyi gróf, Magyarország egyik legelőkelőbb családjának feje, egyike az ország második vagy harmadik leggazdagabb földbirtokosának, aki az ősi Andrássy család egyik tagját vette nőül, ezen cselekedetével saját magát egyszerű állampolgárrá változtatta, ház vagy egyetlen hektárnyi föld nélkül, és maximális bevétele a magyar pénz jelenlegi értékben pontosan havi 150 dollár. Abba a társadalmi osztályba zuhant le, amelyet képviselt.

A magyar tulajdonosi osztályok képzelgőnek és gyávának nevezték. A háború idején ő volt talán az egyetlen prominens személy, aki látta az igazságot, és volt bátorsága beszélni róla. A legelejétől kezdve, amikor deklarálták a Szerbia elleni háborút és a világháború elkerülhetetlen látszott. Azt mondta egy interjúban: „A feszült kapcsolat Ausztria-Magyarország és Szerbia között a monarchia (osztrák-magyar) téves politikájának eredmény, amellyel a Balkán nemzeteit ellenségévé tette.^xviii Nyilvánvaló, hogy a háborút most már nem lehet megelőzni, de ez a helyzet kizárólag a korábbi hibák következménye.” Ezekkel a hibákkal szemben (osztrák-német imperialista intrikák egész sora a Balkánon), harcolt ő a magyar parlamentben. Tiltakozott Szerbia Ausztria általi megfojtása ellen 1913-ban,^xix és megértette, hogy ez milyen biztosan vezetett a faji viszályhoz, amely a szarajevói gyilkosságban csúcsosodott ki, és elvezetett a nagy háborúhoz. Ő folyamatosan tiltakozott Magyarország pán-germán imperializmushoz való prostituálódása ellen, és politikai ellensége volt a pángermán Tiszának,^xx valamint Andrássynak^xxi és Apponyinak,^xxii akik korlátolt nacionalisták voltak. A prominens magyar nemesek közül csaknem egyedüliként sürgette folyamatosan, hogy Magyarországot igazi érdekei a nyugati demokráciákhoz kötik, nem a berlini és bécsi autokráciákhoz.

De aztán eljött a háború, és Magyarországot Németország és Ausztria oldalán, a Berlin-Bagdad lánc központi láncszemeként találta. Károlyi világosan látta, hogy hova fog ez vezetni, és mindent megtett, amit egy magányos ember megtehetett, hogy megmentse országát, mielőtt túl késő lesz. Az annexió^xxiii nélküli békekötést szorgalmazta. Támogatta Károly császár erőfeszítéseit a békekötésre. Saját maga még megbízottakat is küldött Párizsba és Pétervárba, hogy ezáltal valamiféle megértést készítsen elő azokkal. Mindezekért Károlyit nyíltan árulónak nevezték, és jó sokan voltak, akik nyilvánosan követelték, hogy végezzék ki.^xxiv Nagy bátorság kellett, hogy szembeszálljon a pángermán haraggal.

És Károlyi, aki világosan látta, hogy milyen eseményekhez vezet a háború, ugyanilyen tisztasággal látta, mi fog történni, amikor lemondott. Nem volt a legcsekélyebb illúziója sem cselekedetének súlyossága felől. Ő tudta, hogy Magyarországon ezzel elveszi a hatalmat egyik társadalmi rendtől, amelynek első számú elve a magántulajdon védelme, s átadja egy másik csoportnak, a Szocializmus hatalmának, amely Oroszország képére alakult ki, és amelyet a bolsevizmus szörnyű nevével illetnek. Tudta azt is, hogy Magyarország bolsevizálódása mélyen befolyásolja Európa politikai helyzetét. Tökéletesen tudta, hogy mennyire összeegyeztethetetlen a nyugat-európai tulajdonrendszer és a kommunista Oroszország tulajdonrendszere - az a rendszer, amely az állam minden erejét arra mozgósítja, hogy az egyén megőrizze a vagyonát, amelyet képes volt megszerezni, és az, amelyben a gépezet arra törekszik, hogy az egyéntől minden olyat elvonjon, amelyet nem tud elfogyasztani; az egyik rendszer a hatalom megszerzésén, a másik a hatalom használatán alapul.

Sokan voltak, mind Magyarországon belül, mind kívül, akik azt képzelték, hogy Károlyi cselekedete csak egy blöff volt, egy intés, egy csontváz zörgése, hogy megrémítsék az Antantot. De nem az volt. Budapest lakói 48 órán belül megtudták, hogy amit Károlyi az egykori császári palotában életre hívott, az nem csontváz, hanem valami rettenetesen élő. Egy csoport munkás, néhány újságíróval és „értelmiségivel”, akik közül néhányról egy éve még sohasem hallottak, lett a kormány. Néhányukat kifejezetten erre az alkalomra engedtek ki a börtönből. Ezek azonnal kihirdették a proletárdiktatúrát, és a statáriumot. Minden nagy lakóházat, gyárat, üzletet és bankot köztulajdonnak nyilvánítottak, és katonákat állítottak őrségbe. A várost felkutatták elrejtett élelmiszerek után. Az alkohol kereskedelmét és fogyasztását betiltották. Iszonyú büntetéseket szabtak ki rablásra, hamis hírek terjesztésére, csempészésre és alkoholtartalmú italok kereskedelmére. A villákat és palotákat felhasználták a túlzsúfoltan élő munkásosztályú lakosság megsegítésére. Minden család három szobára tarthat csak igényt, és a fennmaradókat a központi lakásbiztosság rendelkezésére kell bocsátania. Talán semmi sem győzte meg annyira Budapest gazdag lakosait arról, hogy Károlyi nem blöffölt, mint a munkások és családjaik látványa saját villáikban, ahogy együtt élnek velük, még az sem, mikor felfedezték, hogy a bankjaikból nem vehetnek ki havi 2000 Koronánál többet.

Ami Károlyit elvezette akciójához, az a kétségbeesés volt, egy jól átgondolt, higgadt, tiszta szívű kétségbeesés. Ő megtette, amit megtehetett, mert a Magyar Népköztársaság felelős fejeként, meg volt róla győződve, hogy semmi mást nem tehet. Az első forradalom idején lépett be hivatalába, a nagy remények idején. Elfogadta, hogy a megreformált és bűnbánó Magyarország szimbóluma legyen; ő reprezentálta Magyarország jobbik arcát, amely mindig bizalmatlan volt Berlinnel és annak eszközeivel szemben. Szilárdan Wilson elvei mentén állt, és folyamatos hűsséggel kiállt a felelős, demokratikus kormány mellett, amely garantálja, hogy Magyarország ezentúl békében él szomszédaival. Meg akarta menteni Magyarországot a vereség legrosszabb következményeitől.

Senki sem tagadja, hogy Károlyi hűségesen kitartott programja mellett, ameddig szabadságában állt. Magyarországnak átmenetileg egy nyugati típusú demokrácia alakját adta, amely egyetemes titkos választójogot adott a régi rezsim kimondhatatlanul furfangos és korrupt választási rendszere helyett.^xxv Minden egyezkedő személytől megtisztította a hivatalokat, és radikálisokkal és szocialistákkal váltotta fel őket, akik következetesen és nyíltan antiimperialisták voltak. És a legfontosabb, hogy szétverte az ősi feudális junker-rendszert,^xxvi és felosztotta a nagybirtokokat az elnyomott parasztság között.^xxvii Saját birtokai voltak az elsők, amelyeket szétosztott.^xxviii

Károlyi külpolitikája egyszerűen az volt, hogy demokratikus intézkedéseivel elnyerje az Antant bizalmát, és így a lehető legjobb feltételeket érje el Magyarország számára. Az elmélet az volt, hogy Magyarország majd a legkedvezőbb elbánásban részesülhet, tekintettel arra, hogy elsőként lépett ki a Központi hatalmak szövetségéből és állapította meg Németország vereségét, és tekintettel demokratikus reformjaira, valamint tekintettel a tényre, hogy mindig is inkább a német imperializmus áldozata volt, mintsem annak bűnsegédje. Mindenesetre a magyar liberálisok hittek abban, hogy Wilson 14 pontja^xxix fénylő páncélként megvédi majd őket.

De Károlyi és az ő politikája nem tudta megmenteni Magyarországot. Körülötte három életerős, fiatal és győztes nemzet állt, amely egyre nyaggatta az Antant államférfiait, hogy adjanak Magyarország területéből a csehszlovákoknak északon, a románoknak keleten, és a jugoszlávoknak délen. A legelső fegyverszüneti egyezményben^xxx Magyarország nagy területét foglalták el maguknak, amelyeket aztán sajátjukként kezeltek. De a feltételeket több alkalommal átírták a javukra, és amikor nem történt felülvizsgálat, hadseregeik bárhova bevonulhattak. Nagyon hamar Magyarország területének több mint felét elfoglalták. Aztán március 20-án megérkezett a jegyzék Vix alezredestől,^xxxi a francia katonai parancsnokság budapesti képviselőjétől, további területek átadását követelve keleten és északon. Hozzátéve, hogy ezeket az új demarkációs vonalakat politikai határoknak kell tekinteni.

Nem szükséges megvitatni itt, hogy a környező nemzetek állításai igazak voltak-e vagy sem; vagy hogy a megszállt területeket a végső békeszerződés részeként visszaadják-e; vagy hogy a magyarok, a régóta tartó zaklatásért és elnyomásért, csak azt kapták, amit megérdemeltek. Ez nem kifejtése a kis nemzetek kérdésének, hanem Károlyi gróf utazásának története egyik nemzedéktől a másikig. És Károlyi egész lelkével hitt abban, hogy az új feltételek rezsimének bukásához vezetnek, és Magyarországot egy vagy két évre éhezésbe és káoszba taszítja, végül primitív mezőgazdasági néppé teszi, amely az ekétől a szájáig él. A megszállt területeken található Magyarország legjobb mezőgazdasági vidéke, nyersanyagainak nagy része, és ez elrabolta az kereskedelmi kivitel minden esélyét a jövőben. Ez azt jelenti, hogy bár képes lenne táplálni mezőgazdasági népességét, nem lenne élelmiszer és nyersanyag az ipari lakosság részére, sem élelmiszertöbblet amelyért cserébe ruhát, gépeket, szenet és hasonlókat vásárolhatna külföldről. Károlyi biztosnak vélte, hogy a környező kis államok területi foglalásukat úgy mutatják be a békekonferencián, mint fait accompli,^xxxii és elutasítják majd a kivonulást. Azt is számításba vette, hogy Magyarország iránti gyűlöletük tartós, és minden bizonnyal elutasítják majd, hogy hagyjanak neki nyersanyagokat és készárukat, a túlzásokat leszámítva. Úgy vélte, ez éhezést és romlást jelent.

Március 21-én azt mondta Vix hadnagynak, hogy kormánya nem tudja elfogadni a felelősséget, amely az új feltételek elfogadásával járna, és kötelessége lemondani. Ugyanezen a napon kiadta a magyar népnek a következő proklamációt:^xxxiii

„A kormány lemondott. Azok, akik eddig is a nép akaratából és a magyar proletárság támogatásával kormányoztak, belátták, hogy a viszonyok kényszerítő ereje új irányt parancsol.

A termelés rendjét csak új lehet biztosítani, ha a hatalmat a proletariátus veszi kezébe.

A fenyegető termelési anarchia mellett a külpolitikai helyzet is válságos. A párizsi békekonferencia titokban úgy döntött, hogy Magyarországnak csaknem egész területét katonailag megszállja. Az Antant-misszió kijelentette, hogy a demarkációs vonalat ezentúl politikai határnak tekintik.

Az ország további megszállásának nyilvánvaló célja az, hogy Magyarországot felvonulási és hadműveleti területté tegyék a román határon harcoló orosz szovjet hadsereg ellen. A mitőlünk elrablott terület pedig zsoldja lenne azoknak a román és cseh csapatoknak, amelyekkel az orosz szovjethadsereget akarják leverni.

Én, mint a magyar népköztársaság ideiglenes elnöke, a párizsi békekonferenciának ezzel a határozatával szemben a világ proletariátusához fordulok igazságért és segítségért, lemondok és átadom a hatalmat Magyarország népei proletariátusának.”

Ugyanezen a napon Magyarországra megérkezett a proletárdiktatúra.

Karikatúra a The Liberator említett számából.

Jegyzetek:

i Hiram K. Modelwell (1888-1945), amerikai újságíró, színházi kritikus.

ii A Tanácsköztársaság rendeletére a polgári lakások felesleges szobáiba (vagyis nem hálószobákba…) proletárcsaládokat költöztettek be.

iii Ez esetben a supported szót így értelmezem.

iv Azaz a Szent Korona Magyarországának területi integritása.

v Vagyis az oroszokat.

vi A Népszövetség (League of Nations) hivatalosan 1920-ban jött létre, de 1918-óta tudható volt a győztesek létrehozzák a kollektív jogok védelmére.

vii Itt minden bizonnyal nem az 1918-ban Deutch-Österreich néven megalakult Ausztriáról van szó, hanem az Osztrák-Magyar monarchia német részére.

viii Gustav Noske (1868-1946), német szociáldemokrata politikus, 1919. januárjában a kommunista Spartakus-felkelés leverője.

ix Philipp Scheidemann (1865-1939), szintén német szocdem politikus, a Német Birodalom (Weimari köztársaság) miniszterelnöke 1919-ben.

x A Károlyi-féle ország államformája hivatalosan népköztársaság volt.

xi Ez az eseményekhez közeli interjú határozottan állítja, hogy károlyi lemondott, s ez figyelemre méltó, hiszen vita zajlik arról, hogy lemondását hamisították-e vagy sem. A polémiát ez ugyan nem tisztázza, de érdekes adalék, hogy Károlyi 1919. nyarán saját maga is lemondásáról beszél, itteni érvei megtalálhatóak az ominózus lemondási nyilatkozatban, igaz nyilván nem ismerhette be, hogy a szocdemek egyszerűen becsapták, mikor a háta mögött megegyeztek a kommunistákkal (ami egyébként tény).

xii John Adams (1735-1826), amerikai elnök 1797 és 1801 között. Szóba jöhet persze a fia, John Quincy Adams (1767-1848) is, aki 1825 és 29 között vezette az országot.

xiii William Henry Harrison (1773-1841) az USA elnöke 1841-ben vagy Benjamin Harrison (1833-1901), aki pedig 1889 és 1893 között regnált.

xiv Idősebb John Pierpont Morgan (1837-1913) vagy fia, az ifjabb J. P. Morgan (1867-1943), amerikai bankárok és befektetők. Az ifjabb Morgan az I. világháború során a brit és a francia kormányok nagy támogatója volt.

xv William Dudley Haywood (1869-1928), amerikai szocialista politikus, bányász- és iparossztrájkok szervezője a XX. Század elején. Hírhedtté tette az úgynevezett Coloradói munkásháború 1903-ban, amely az egyik legvéresebb sztrájkmozgalom volt az USA történetében. Az IWW (Industrial Workers of the World) alapítójaként 1917-ben az amerikai kormány kémkedéssel gyanúsította meg – a későbbi történések alapján talán nem is teljesen indokolatlanul -, majd 1918-ban 20 év börtönre ítélte. Miután támogatói (többek közt az újságtulajdonos milliomos William Bross Lloyd) kifizették az óvadékot érte, 1921-ben a Szovjetunióba szökött. A Szovjetunióban Lenin kormányának tagja lett, ott is halt meg. Hamvainak felét a Kreml falába temették a munkásmozgalom „nagyjai” közé, másik felét visszaküldték Chicagoba.

xvi I. Constantinus (úr.: 306-337), római császár, aki társcsászárával, Licinius-szal együtt kiadta a milánói/mediolanumi ediktumot, engedélyezve a keresztény vallás gyakorlását. Halálos ágyán megkeresztelkedett.

xvii A kálvinista vallású Bourbon Henrik a francia korona megszerzése érdekében 1593-ban áttért a katolikus vallásra, s állítólag azt mondta: „Párizs megér egy misét”. Fél évvel később IV. Henrik néven Franciaország királyává koronázták.

xviii Azért mondjuk a helyzet elmérgesedéséhez hozzájárult a monarchiával baráti szerb király, Obrenović Sándor lemészárlása 1903-ban, Szerbia Oroszországgal való szövetsége, a Balkán-háborúk eseményei, a dualista állam elleni területi követelések propagálása és az osztrák-magyar trónörökös elleni merénylet szerb háttere is…

xix Az Osztrák-Magyar Monarchia 1913 őszén megakadályozta, hogy a balkán háborúkban területét amúgy is megduplázó Szerbia Albániában kikötőt szerezzen az Adriai-tengerre. Erre területre a szerbeknek etnikai joga nem is volt, s ezen osztrák-magyar közbelépésnek következtében alakult meg a monarchia támogatásával az albán állam.

xx Tisza István (1861-1918), magyar politikus, kétszer (1903-1905 és 1913-1917) magyar miniszterelnök, az Osztrák-Magyar Monarchia erős embere, eltökélt németpárti. 1918. őszén Károlyi hatalomra kerülésekor meggyilkolták.

xxi Ifjabb Andrássy Gyula (1860-1929), osztrák-magyar közös külügyminiszter 1918-ban rövid ideig, liberális politikus, aki 67-es alapon állt, azaz a Kiegyezés mellett állt.

xxii Apponyi Albert (1846-1933), a 48-as párt vezére, miniszter az 1917-18-as kormányban.

xxiii Vagyis a területi átrendezés nélküli békét.

xxiv Erős túlzás. Károlyinak haja szála sem görbült, és parlamenti képviselő volt.

xxv Az 1914 előtti választási rendszer valóban nem felelt meg a mai értelemben vett demokratikus elveknek, viszont biztosította a kiegyezés utáni liberális kormányok többségét, és a magyarság érdekét az országon belül. Tisza István nem véletlenül állt ellen minden választójogot kibővítő törekvésnek, hiszen a magyarság aránya az országban csak 54% volt (Horvátország nélkül), s minden ilyen a magyar szupremáciát fenyegette Magyarország határain belül. Tisza egyszerűen a magyar érdekeket fontosabbnak tartotta az általános választójognál.

xxvi Junkereknek a poroszországi földbirtokosokat nevezték. A magyar főnemesség legalább annyira liberális volt, mint konzervatív, így ez a gúnyos megjegyzés nem igazságos rájuk nézve, hiszen ekkoriban a junkereket a maradiság szimbólumának tartották.

xxvii Valójában csak elkezdődött a földosztás, mikor a Károlyi-féle népköztársaság bedőlt.

xxviii Kápolnán, a sajtó nyilvánossága és kamerák kereszttüzében Károlyi, kormánytagok jelenlétében1919. február 23-án jelképesen megkezdte a földosztást. Az esetről Krúdy (is) írt igencsak propagandisztikusan: http://mek.oszk.hu/06000/06039/html/gmkrudy0002.html

xxix Wilson amerikai elnök 1918. elején beterjesztett békejavaslatáról van szó, amely 14 pontban állapította meg az eljövendő béke alapjait. A Párizs környéki békék végül nem ez alapján íródtak, bár egyes pontjai érvényesültek. A magyar remények Wilson pontjaival kapcsolatban nem teljesültek, az amerikai elnök is csalódottan - bár nem emiatt – távozott a béketárgyalásokról.

xxx Valójában az első fegyverszüneti egyezményt még a monarchia kötötte Padovában 1918. november 3-án, ám később ezt úgy értelmezték, hogy nem vonatkozik Magyarországra. Ezt követően a Belgrádi egyezményt már Károlyi kötötte meg 1918. novemberében, amely csak Magyarország déli sávját (Pécs-Baja-Szeged-Maros vonala), és a Maros folyótól keletre lévő részeket juttatta Antant megszállás alá.

xxxi A cikkben hadnagy (Lieutenant) áll hibásan.

xxxii „Befejezett tény” (francia)

xxxiii A szöveget nem fordítom vissza, a magyar nyelvű eredetit közlöm, amelyet több napilapban is közöltek 1919. márciusában. Én Az Est 1919. március 23. száma alapján hozom le, helyesírásilag itt-ott mai nyelvre átírva.

Magyarok és Magyarország Hans Baur emlékiratában

Magyarok és Magyarország Hans Baur emlékiratában

Hans Baur (1897-1993), már Hitler kancellárrá válása előtt annak személyi pilótája volt, politikai kampánykörútjain a későbbi diktátor mellett szolgált, s a Führer bizalmát annak haláláig bírta. Emlékirata ezért elsődleges forrás a birodalmi vezér környezetének és gondolkodásmódjának rekonstruálásához. Hitler asztali beszélgetései során sokszor érintette Magyarországot, most - mondhatni - a korábbi bejegyzésemet egészíteném ki a Baur által feljegyzett esetekkel. A következő válogatásban a memoár magyar vonatkozású részei következnek.

A fordítás saját munkám, ezért egyenetlenségeiért, esetleges tévedéseiért elnézést.

A felhasznált kötet kiadása:

I Was Hitler’s Pilot. The Memoirs of Hans Baur. Barnsley: Frontilne Books, 2013

[1922] „Később, 1922-ben megkaptuk a legelső kifejezetten utasok szállítására készült gépet. A Junkers F 13-as volt az.[1] Megfelelő kabinja volt, négy utasüléssel, és mivel a pilóta mellett volt még egy hely - ezekben az időkben még nem volt velünk szerelő -, öt utas szállítására volt alkalmas. A következő évben a Junkers Luftverkehr[2] átvette a mi bajor Luft-Lloydunkat.[3]  

Junkers professzor egy transzeurópai légiközlekedési szövetség létrehozására törekedett, és sikerült összekötnie Svájcot, Magyarországot, Lettországot, Észtországot, Svédországot és Ausztriát Németországgal egy igazán nagy légiközlekedési hálózatba.”

[1923] „1923. július 20-án meghosszabbítottuk vonalainkat a Balkánra, és a csatlakozást Bécsből Budapestre egy úszótalpas F 13-asokat, úgynevezett hidroplánokat használó magyar cég[4] tartotta fenn. Később a szolgáltatást repülőcsónakokon[5] folytatták. A következő évben a vonalat Zürichből Genfre hosszabbították meg, így most már igazán hosszú légi útvonalon volt szolgáltatásunk: Genf-Zürich-München-Bécs-Budapest. A légiszállítási hálózat – amely később lefedte Európát - alapjainak lerakása megkezdődött, a járatok rendszeressége, és a súlyosabb balesetek hiánya fokozatosan megnyerte a közvéleményt a repülés iránt, melyet eleinte hajlamosak voltak bolondosnak és veszélyesnek tartani.”

[1927?] „A nagy utasszállító gépeken kívül néha kisebb gépeket is repültem: például Udet[6] híres „flamingóit”,[7] a kis gépeket, amelyeket világhíres repülő cirkuszában használt. Magyarország vásárolt belőle néhányat, s mivel Udetnek nem volt pilótája, aki ismerte volna az útvonalat, megkérdezett engem, hogy elrepülnék-e néhány géppel Szombathelyre,[8] és én elfogadtam az ajánlatot.”

[1935] „Hitler meglehetősen rendszeres vendég volt a Hotel Kaiserhofban.[9] Hetente három vagy négy alkalommal, kis társasággal ment oda, hogy teázzon és meghallgassa annak kiváló magyar zenekarát. Goebbels[10] hívta fel a figyelmet elsőként ezekre a nagyon jó zenészekre, és javasolta, hogy ez egyben lehetőséget ad elvegyülni az egyszerű emberekkel is. A sarokban egy különleges asztal volt fenntartva állandóan Hitler számára, ahonnan jó kilátása nyílt a teremre.”[11]

[1933] „Ekkorra a legtöbb külföldi kormány eszmeileg elfogadta Hitlert Németország vezetőjének, és mindent megtettek, hogy baráti kapcsolatokat alakítsanak ki vele. Ebből következően jó üzlet volt a fontos személyek légi szállítása, ami elfoglalttá tett.

1935. június 18-án[12] Münchenbe repültem, hogy felvegyem a magyar miniszterelnököt, Gömböst, akit Hitler meghívott magához állami látogatásra. Gömbös 7:30-kor érkezett meg különvonatán Münchenbe, ahol Hitler adjutánsa, Brückner[13] üdvözölte. Reggeli után Gömbös a repülőtérre jött, és megvizsgálta a gépemet, és nagy érdeklődést mutatott a korszerű eszközök iránt. 8:30-kor elindultunk, és invitálásomra mellém ült le, ahonnan kitűnő kilátása nyílt a városokra és vidékekre, amelyek felett elrepültünk. Amikor landoltunk Berlinben, a repülőtéren[14] maga Hitler üdvözölte őt személyesen. Mielőtt elhagytuk a repülőteret, Gömbös melegen megköszönte a csodálatos repülést. Egy Berlint szemrevételező túra után négyfogásos bankettet tartottak a tiszteletére. Amikor eljött a pillanat, hogy pohárköszöntőt mondjanak a vendég tiszteletére, pezsgőt szolgáltak fel, mint általában. Hitlernek is pezsgőspohár volt a kezében, de Appolinaris ásványvízzel[15] volt tele – élete végéig absztinens volt – és azt itta meg vendége egészségére. Gömbös néhány napig Berlinben maradt megbeszéléseket folytatni,[16] majd visszarepültem vele Münchenbe, ahonnan vonaton ment tovább Budapestre.”

[1941] „A repülőút vissza Szófiába incidens nélkül lement,[17] aztán visszatértem és szokás szerint jelentettem Hitlernél, mely során elmondtam neki, hogy a király[18] örömét fejezte ki aziránt, amit elért, bár hozzátettem, hogy azt mondta, inkább Szalonikit szerette volna megkapni, mint Burgaszt.[19]

Hitler elmosolyodott: „Merem állítani, hogy szeretné, Baur. De Szalonikit a magunk számára különítettük el. Ha a háborúnak vége, szükségünk lesz egy kikötőre a Földközi-tengeren. Trieszt, az Osztrák-Magyar Monarchia korábbi mediterrán kikötője olasz kézen van, az olaszok pedig a barátaink, ezért nem akarok semmilyen vitát Mussolinivel. ”

A magyar kormányzó, Horthy admirális volt a másik, aki részt vett a felosztásban,[20] és Hitler megígérte neki a Bánát határterületet, Kárpát-Ukrajnát[21] és Galícia egy részét.[22] Budapestről repültem vele Bécsújhelyre majd vissza, és a repülés után kitüntetett engem egy magyar érdemrenddel, a Comptur-kereszttel,[23] melyet a nyak körüli szalagon kellett viselni. Egyébként Borisz király is kitüntetett egy renddel, melyet nyak körüli szalagon hordanak. Ezeket az érdemrendeket csak akkor hordtam, ha azokkal az úriemberekkel repültem, akik adták. 

A nagyvonalú területosztogatás természetesen nem tetszett mindenkinek, például a rajta élő népeknek, és egyszer a birodalmi kancellária[24] asztalánál hallottam, miként fogadta Hitler a kárpát-ukránok küldöttségét. Úgy tűnt, könyörögtek neki azért, hogy ne hagyja, hogy Magyarország lenyelje az országukat, kijelentve, hogy semmi közös nincs bennük a magyarsággal, történelmileg, kulturálisan, vagy más módon.[25] Ténylegesen az intézkedéseket nem csekélyebbnek, mint nemzeti katasztrófának tartották, és könyörögtek neki [=Hitlernek], hogy országukat inkább csatolják a Német birodalomhoz.

Szívében Hitler egyetértett velük, és jól tudta, hogy az intézkedés Németország számára nagy presztízsveszteséggel jár az ukránok felé, de azt mondta nekünk, hogy kénytelen volt csalódást okozni a küldöttségnek. Elmondta nekik, hogy a háború végén a Kongresszusi Lengyelország[26] ismét önálló állammá válik majd, saját kormányzattal. Németországnak csak a „Warthegau”[27] és a Kelet-Poroszországnál fekvő korábbi lengyel korridor[28] kell, ezért Kárpát-Ukrajnának a Német birodalomba való bekebelezése egy új korridor létrejöttét eredményezné, és egy keleten kezdődő ellenségeskedés Kárpát-Ukrajna azonnal elvesztését jelentené.

Hitler elmondta, hogy a küldöttség könnyekkel a szemében távozott, de annak ellenére, hogy szimpatizált a nézőpontjukkal, nem szeghette meg Horthynak adott szavát.”

[1942] „A magyar kormányzó, Horthy admirális fia pilóta volt, és balesetben elesett a keleti fronton.[29] Ribbentroptól[30] megtudtuk, hogy a fiatal Horthy édesanyja[31] nővérként dolgozik a berdicsevi[32] kórházban, mindössze 45 mérföldre, így Hitler utasította Ribbentropot, hogy menjen el hozzá, fejezze ki a német kormány mélységes sajnálatát, és hívja meg egy látogatásra a főhadiszállásán.[33]     

Délután repültem vele, vöröskeresztes nővéri ruhát viselt. Hitler most személyesen fejezte ki együttérzését,[34] és felajánlott neki egy repülőgépet vissza a budapesti temetésre, amelyet elfogadott. Így másnap Budapestre repültem Hewel nagykövettel,[35] aki koszorút helyezett a sírra Hitler nevében.[36]  

Három napig maradtunk Budapesten, a Gellért Hotelben szállva meg, a magyar kormány vendégeiként. A magyar fővárosban nagyon kevés látható jele volt a háborúnak, és egyik este a magyar légierő tisztjei egy divatos vendéglőbe vittek minket a Margit-szigeten. Minden normális volt: élelmiszerben nem volt hiány, és szinte mi voltunk az egyetlen vendégek egyenruhában. És az élelmiszerjegyek, melyeket Németországban a háború kezdetén bevezettek, számukra ismeretlenek voltak. A Magyar Légierő egy ezredesét ott tartózkodásunk idejére hozzánk osztották be, és ő megkért, mondjam meg Hitlernek, hogy ő és barátai szívesen vennének több vadászrepülőgépet, hogy aktívabb szerepet játszhassanak a háborúban. Visszatérve Vinnyicába, ezt továbbadtam Hitlernek.

„- Nem kétséges, több vadászgépet szeretnének,” – mondta komoran, „- de csak azért, hogy repüljenek, nem azért, hogy harcoljanak az oroszokkal. Az üzemanyag szűkös, és nem tudok számukra spórolni. Agresszív pilótákat akarok, és amit a magyarok eddig tettek, az messze nem elég. Nem. Ha lesz felesleges vadászgépem és benzinem, a horvátok kapják meg őket, és készek azokat használni. Mostanáig a magyarok csalódást okoztak. Nem voltak jók a frontvonalban, és amikor visszavontuk őket, és hátul a partizánok elleni küzdelembe vetettük be őket, ott sem voltak jók. Nem, nem, megtartom a vadászgépeimet.”

Hitler gyakran nagyon súlyosan ítélte meg a szövetségeseit, egyetlen ragyogó kivétellel, akik a finnek voltak. Soha nem említette őket, vagy vezetőjüket, Mannerheim marsallt,[37] anélkül, hogy meg ne adta volna nekik a legnagyobb tiszteletet.”

[1950?] „Az orvos bejött és ragyogott.[38] A börtönőr bejött és ragyogott. Azt hitted volna, hogy valamiféle csodálatos dolog vagyok a számukra. Még kórházba is akartak küldeni, de az orvosnak megmondtam, hogy jobban szeretném, ha inkább a saját cellámba mehetnék vissza. Csak egy munkát kellett még elvégeznem: figyelmeztetni egy magyar bajtársamat a példám követésére.[39]”

[1954] „1954. február 15-én[40] az összes környéken tartott tábornokot összevonták a mi táborunkba. Néhány nappal később mind a harmincunkat átvitték Volkovóba,[41] ahol mindig volt tábor a tábornokoknak. Néhány tábornok végig ott volt, míg másokat – általában véve azok, akiket az oroszok különösen nem kedveltek – táborról táborra küldözgettek. A mi megérkezésünkkel 186 különböző rangú tábornok volt Volkovóban. Egy idő múlva tíz magyar tábornokot adtak a csapathoz, majd egy kicsit később negyven japán tábornokot.”

Hans Baur

Jegyzetek:

---

[1] A Junkers F 13-as a világ első polgári célokra használt teljesen fémből készült repülőgépe volt, amely 1919-ben repült először. Tervezője Hugo Junkers, a híres gépészmérnök volt, és a 20-as évek legsikeresebb polgári repülőgépének bizonyult. Magyarországon az Aeroexpress légiközlekedési társaság alkalmazta, IV. Károly a királypuccs idején, 1921-ben egy eltérített F 13-assal érkezett Magyarországra Svájcból.

[2] A későbbi híres Junkers Flugzeug- und Motorenwerke repülő- és motorgyár elődje, alapítója Hugo Junkers.

[3] Bayerische Luft Lloyd Gesellschaft, 1919 és 1926 között működő légitársaság volt. Lásd: http://www.europeanairlines.no/bayerische-luft-lloyd-gesellschaft-mit-beschrankter-haftung-1919-1926/

[4] Alighanem a már említett Aeroexrpress Rt., melynek gépei a Gellért-hegy alól

[5] A repülőcsónakok speciálisan vízről való fel- és leszállásra kialakított testű repülőgépek voltak, amelyek nem talpakon álltak, mint a hidroplánok, hanem csónakszerűen volt kiképezve az aljuk.

[6] Ernst Udet (1896-1941), híres első világháborús pilóta, majd repülőgéptervező. 1933-tól az NSDAP tagja, Göring helyettese a légierő élén. 1941-ben öngyilkos lett.

[7] Az Udet U 12-es típust hívták flamingónak, amely duplaszárnyú sport- és kiképzőgép volt, a csepeli Weiss Manfréd Repülőgép és Motorgyár licenc alapján 40-et gyártott le belőle. A királyi légierő első pilótáit ezeken képezték ki. Lásd: Winkler  László: Sportrepülőgépek, munkarepülőgépek hazai szolgálatban I. In: Repülés. 1970. 12. sz. 8.o.

[8] A szombathelyi repülőiskolán használták ugyanis a flamingókat.

[9] Ekkor, 1935-ben Baur már Hitler személyes pilótája, aki eddigre kancellár lett, s immár teljhatalommal irányította Németországot. 

[10] Paul Joseph Goebbels (1897-1945), Hitler információs és propagandaminisztere, a bukáskor feleségével együtt, gyermekeit is megmérgezve öngyilkos lett. 

[11] A berlini Hotel Kaiserhof luxushotel volt, amely 1875-ben nyílt meg. 1943-ben a brit légierő bombázása során megsemmisült. 

[12] Hibás a dátum, Gömbös 1933. június 17-18-án volt Németországban, míg 1935-ben a négynapos hivatalos látogatása szeptember 26-án kezdődött. A leírás alapján itt az első, 1933-as útról van szó, amelyhez a június 18-i dátum inkább passzol, bár valószínűleg egy nap tévedés van, mert Gömbös június 17-én, szombaton Hitler hárommotoros Juncker gépével június 17-én 8:30-kor szállt fel Münchenből, és 10:40-kor érkezett meg Berlinbe. A látogatás iratait kiadta: Karsai Elek: Iratok a Gömbös-Hitler találkozó (1933. június 17-18.) történetéhez. In: Levéltári Közlemények, 1961. 147-199.o.   

[13] Wilhelm Brückner (1884-1954), 1934 és 1940 között Hitler főszárnysegédje.

[14] Az 1923-ban forgalomnak átadott Tempelhof repülőtérről van szó, amely mai napig áll.

[15] 1852-ben alapított, ma is létező német ásványvíz, amelyet Bad Neuenahrnál palackoznak a Rajna-vidéken.

[16] Gömbös másnap már elindult haza, miután Hitlerrel Erfurtba ment a rohamosztagosok szemléjét megtekinteni 19-én már Bécsben volt.

[17] Baur a bolgár királyt, III. Boriszt vitte haza Baur 1941-ben.

[18] III. Borisz (1894-1943), Bulgária királya, cárja 1918 és 1943 között.

[19] Kissé érthetetlen a mondat, az angol kiadásban Burgos áll, ami bizonyára hibás, hiszen az Spanyolországban van, viszont Burgasz meg eleve Bulgáriához tartozott a Balkánon. Talán a mondat értelme az, hogy Szalonikiért cserébe lemondott volna még Burgaszról is.

[20] Mármint 1941. tavaszán Jugoszlávia felosztásában, amikor a magyar honvédség kisebb harcok árán felszabadította a Délvidék nagy részét.

[21] Azaz Ruszinföldet, Ruszinszkót, amely a magyar többség nélküli sávot leszámítva a mai Kárpátalja nagyjából.

[22] A Bánát jugoszláv részét Hitler valóban odaígérte Horthynak, de mivel Romániai is igényt formált rá, végül átmenetileg német csapatok szállták meg. Kárpát-Ukrajna, azaz Kárpátalja ekkor már magyar kézen volt, nem kellett odaígérni Magyarországnak 1941-ben. Valóban szó volt róla, hogy Galíciában a korábban osztrák-magyar területekből kap Magyarország, cserébe a Szovjetunió elleni hadjáratban való részvételért, mintegy 3250 km² - nyi határsávot. Lásd: Maruzsa Zoltán: A meg nem valósult területi gyarapodás. In: Eszmék, forradalmak, háborúk. Bp.: ELTE, 2010. 403-414.o.

[23] Nem tudtam értelmezni, az angol Comptur-cross kifejezést, így hagytam az eredetit.

[24] Az Új birodalmi kancellária épületéről van szó Berlinben, amelyet 1939-ben sietve adtak át, Albert Speer tervezett és ahol Hitler dolgozószobája volt. A II. világháború után romjait elbontották.

[25] Csehszlovákia 1939 márciusi szétesésekor Avgusztin Ivanovics Volosin kinyilvánította Kárpátukrajna függetlenségét, ám a magyar csapatok bevonulása március 15-től gyorsan végett vetett álmainak. Volosin Prágába menekült, német fennhatóság alá.

[26] Az I. világháború előtt Oroszországhoz tartozó lengyel részeket hívták így. 1815-ben hozták létre, hivatalosan perszonálunióban volt Oroszországgal, és királya az orosz cár volt, de autonómiája fokozatosan csökkent, majd 1867 után gyakorlatilag meg is szűnt.

[27] Az 1918 előtt Poroszországhoz tartozó lengyel részeket hívták Warthelandnak, melyből 1939-ben gaut (kerületet) szerveztek.

[28] Lengyelország 1919-ben korridort kapott a tengerre jutás érdekében, amely azonban így elvágta Kelet-Poroszországot Németország többi részétől. A korridor léte egyik fő oka volt a német-lengyel viszony 1919-es elmérgesedésének.

[29] 1942. augusztus 20-án, Ilovszkoje mellett a Don-kanyarban.

[30] Joachim von Ribbentrop (1893-1946), a Német birodalom külügyminisztere 1938 és 1945 között.

[31] Pontosabban Horthy István felesége és közös gyermekük, ifjabb István édesanyja, Gróf Edelsheim-Gyulai Ilona (1918-2013).

[32] Berdicsev (ukránul: Berdychiv), ukrán város Zsitomirtól délre 40 km-re.

[33] Horthy István özvegye elrepült a főhadiszállásra, de Hitler meghívását elutasította. Erre vonatkozóan lásd: Gróf Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség 1., 1918-1944. Bp.: Európa, 2007. 146-149.o. Hitler főhadiszállása ekkor a Vinnyica melletti Werwolf volt.

[34] Valójában nem történt személyes találkozó Edelsheim-Gyuli Ilona és Hitler között. Lásd: előző jegyzet.

[35] Walther Hewel (1904-1945), Hitler rendkívüli nagykövete, diplomata és a kancellár személyes barátja. 1945. május 2-án öngyilkosságot követett el.

[36] Horthy István földi maradványait 1942. augusztus 26-án ravatalozták fel az Országház kupolacsarnokában, majd Kenderesen temették el a családi kriptában.

[37] Carl Gustav Emil von Mannerheim (1867-1951), finn politikus, tábornok, a téli háború hőse. Később Finnország miniszterelnöke.

[38] Miután felhagyott Baur azzal, hogy öngyilkos legyen - kínzás és a kegyetlenkedés miatt akart véget vetni az életének több módon -, és újra enni kezdett a hadifogolytáborban. Hans Baur lábát lövés érte mikor Hitler öngyilkosságát követően megpróbált átjutni a szovjet vonalakon társaival, melynek következtében később amputálni kellett a jobb lábát. Baur szovjet fogságba került, ahol, mint Hitler halálának egyik tanúja, különleges „figyelmet” kapott.

[39] Vagyis az éhségsztrájk abbahagyására.

[40] Rangja ekkor már altábornagy volt, ezért került ebbe a táborba, ahonnan 1955-ben térhetett haza tíz év hadifogság után.

[41] Volkovó, település nem messze Moszkvától.