Kedvenc 2019-ben olvasott könyveim

Kedvenc könyvek 2019-ből

Az alábbi listába nem 2019-ben megjelent, hanem az idén (vagy: idén újból) általam elolvasott kötetekből áll. Ezúttal nem rangsoroltam őket Top 10-es listába, de éppen tíz lett.

J. D. Barker: Az ötödik áldozat

Budapest: Agave, 2018.

Csodálkozom utólag, hogy 2018-ban nem írtam Barker bűnügyi sorozatának első részéről, A negyedik majomról, mert egy nagyon erős regény volt. A folytatásra is sort kerítettem az év elején, és nem maradt el tőle minőségben. Porter nyomozót egy egészen különleges gyilkossághoz riasztják, mely során egy jégbe fagyott lány az áldozat, s gyorsan bebizonyosodik, hogy nem ő az egyetlen eltűnt fiatal a környéken. A nyomozás szédítő iramban zajlik, s a rendőröknél csak a tettes gyorsabb. Ha valaki igazán pörgős, izgalmas bűnügyi regényt keres, Barker nagyon jó választás. Sam Porter nyomozóért ugyan nem vagyok különösebben oda, a 4MGY azonban még mindig az egyik legragyogóbb elméjű sorozatgyilkos az elmúlt évek könyveiben. A történet szerteágazó, a pszichológiai háttér hitelesnek hat, s ismét beláthatjuk olvasva a sorokat, hogy egy beteg ember agyánál nincs sötétebb odú. A trilógia 3. része A hatodik éjszaka címmel az utóbbi hetekben került a könyvesboltokba, hamarosan bizonyára sort kerítek erre is, és akkor talán egyben lesz az egészről egy könyvkritika a blogon.

Titus Livius: Róma története a Város alapításától (I.-XX. Könyv)

Budapest: KGRE-L'Harmattan, 2019

Titus Livius műve a világtörténelem igazi klasszikusa, sokat írni róla tökéletesen felesleges. Tele olyan történetekkel, amelyeket 2000 éve idéznek, s amelyek tanító jellegüknél fogva sohasem lesznek elavultak. Liviust olvassuk azért, hogy megismerjük Róma történelmét, olvassuk, hogy klasszikus műveltséget nyerjünk, és olvassuk, mert egyszerűen szép. Az Ab urbe condita új magyar kiadását 2019-ben kezdte meg a Károli Gáspár Református Egyetem a L'Harmattan Kiadóval közösen, mely kiadás új, modern jegyzetapparátust kapott Kopeczy Rita által, nagyban építve elődeire, s a korábbi kiadásokra. Remélhetőleg hamarosan folytatják a II. kötettel, mert tűzbe tehetjük a kezünket érte, hogy Mucius Scaevola még mindig menő, s megtudhatjuk azt is, ki az a Cincinnatus, akiről amerikai várost neveztek el, és aki miatt Safranek újfent kikap a Macskafogóban. Mint az közismert...

David Gemmell: Az Ezüst Íj Ura I-II.

Budapest: Delta Division, 2010

Az év egyik meglepetése volt számomra Gemmell történelmi regénye, amely számomra nagyon élvezetes stílusban varázsolta elém az Iliász és az Odüsszeia világát. Korábban nem olvastam semmit sem tőle, s véletlen akadtam rá a könyvtár polcán erre a (két) kötetre. Ránéztem hát a moly.hu-n, hogy milyenre értékelik, s a megdöbbentően magas (94%) tetszési index rávett az elolvasásra. Nem pusztán nem bántam meg, de célba van véve a folytatása is. Szereplői kemény férfiak és nők, akik kivétel nélkül remek karakterek, főszereplőnk Helikáon/Aineiász szintén összetett, szeretetre méltó jellem. A kor egyszerre nemes és barbár, a szereplők tudatában vannak döntéseik súlyának, és hogy a szerelem ugyan fontos, de egy uralkodónak tekintettel kell lennie a politikai racionalitásra is. A történelmi képünkkel ellentétben - mely jelentős marxista alapokon áll sajnos -, a történelemben az urolkodók igenis népük javát szolgálták többnyire.  A világ, amelyet Gemmel lefest egyszerre bírja a történelmi hitelességet (politikailag) és a mitológia varázslatát. Trója korszaka a mai napig vonzó, az pedig, hogy a szerző képes volt elhelyezni a Hettita birodalom és a mükénéi görögség között realitással, s közben izgalmas helyzetbe hozni a szereplőket, nagy teljesítmény. Tudom, hogy a középiskolások idegrángást kapnak rendszerint az Odüsszeia olvasásától, s meg is értem némiképpen ezt. Ma az SMS-es helyesírás és mobiltelefonos piktogramok világában furcsán hat egy versbe szedett történet, de azért igencsak hatásos világ ez, amely nagyon emberi, sőt modern kori problémákra is reflektál. Kirkénél az ember disznóvá válása egyáltalán nem mondanivaló nélküli történet. Röviden: Gemmell regénye egy kegyetlen, jól felépített világban játszódik, és emellett pörgős, színes és nagyon élvezhető alkotás, fantasy iránt elkötelezettek előnyben, bár nem az a szó eredeti jelentésében.

Michael Connelly: A költő

Budapest: Művelt nép, 2019

Mikor még nyíltak a (Rábaközben nem létező) völgyben a kerti virágok, tehát szeptember végén olvastam Connelly klasszikus regényét, melyet újból kiadtak magyarul, s most sem okozott csalódást. Eredetileg 1996-ben jelent meg angolul, majd 2 évre rá magyarul Gyilkos költő címmel. Terveztem róla egy hosszabb beszámolót, de lehet elmarad, s így röviden itt foglalom össze benyomásaimat. A költő egy piszkosul részletes újságírói nyomozás története, amely lassan indul be, ám pont ettől lesz olyan remek. Főszereplőnk újságíró, akinek ikertestvére látszólag öngyilkos lesz, ám hamar kiderül, hogy egy sorozatgyilkosról van szó, akinek Poe idézetek, és hullák jelzi útját. A történet talán kissé poros mai szemmel, mivel olyan világba térünk vissza, amely még mentes a belső zsebben megtalálható mobiltelefontól és a mobil internettől, ám engem nagyon lekötött és élveztem ezt a lassabb, kissé nosztalgikus, ám lenyűgözően izgalmas világot. Rengeteg ma már klisének tűnő fordulat van ugyan, de az író jól oldja meg, hogy ne legyen teljesen kiszámítható a sztori. Biztos, hogy eredeti megjelenésekor sokkal nagyobbat ütött, mint ma, mivel azóta a pszichothrillerek és krimik állandó kelléke a kötelező meglepő végkifejlet, de azért ez egy nagyon jó bűnügyi regény. Ha 1998-ban olvasom, biztosan még erősebbnek éreztem volna, de így is az év krimije volt nálam.

Gene Kranz: Houston, baj van!

Budapest: Fornebu, 2019

Több könyvajánlót is írtam a Holdra szállás 50. évfordulója alkalmából, sőt előadást is tartottam róla decemberben a Bezerédj-kastélyban, amely talán nem is sikeredett rosszul a visszhangok alapján. Mindemellett kimaradt (mert a jövőnek tartogattam) az Armstrongékat a Holdra ténylegesen leirányító "fehér" csapat vezetőjének (repülésirányító), Gene Kranznak az emlékirata az Apollo-programról, amely magyarul a csúnyán elferdített Houston, baj van! címmel jelent meg idén. Szerencsére a kötettel a cím a legnagyobb bajom (az eredeti cím magyar fordítása inkább A bukás nem opció kellett volna legyen). Kranz kronologikus rendben mutatja be az űrverseny során elvégzett munkáját a „parádés” 10 cm-es levegőbe emelkedő Mercury-Redstone 1-es rakétakilövéstől az Apollo végéig. A memoárban megismerkedhetünk a nem éppen könnyen elviselhető űrhajósokkal, akiknél a versengés életforma volt, de leginkább a háttérben folyó nagy munkával, amely lehetővé tette Armstrongék történelmi küldetését. Nagy öröm volt számomra, hogy ez a kötet megjelent, mert nagyon jól árnyalja azt a képet, amely leginkább a szuperhősökre, az életüket kockáztató asztronautákra koncentrál az űrprogramok során, s elfelejtkezik a háttérmunkásokról, vagy éppen a repülésirányítókról, akik sokszor ugyanolyan nehéz döntéseket hoztak meg, mint maguk a hajózók.

Sofi Oksanen: Tisztogatás

Budapest: Scolar, 2011

Oksanen mélyen felkavaró, brutális és korjellemző regényét már bemutattam, így nem nagyon van szükség itt részletezni a dolgokat. A finn íróné nyomasztó lélektani drámát tárt elénk, miközben a törékeny, legyötört test hosszú és sötét árnyékot vet mások életére is a lenyugvó nap vörös fényében. Az utóbbi évek számomra egyik legnagyobb élményét és katarzisát nyújtó könyve ez.

Bobory Dóra: Batthyány Boldizsár titkos tudománya

Budapest: L'Harmattan, 2018

Talán az első magyar mikrotörténelemmel foglalkozó kötet került a kezembe idén, amelynek fő témája egy XVI. századi főúr alkímiai tevékenysége. Volt már ehhez kapcsolódó magyar könyvkiadás, de ilyen mélységű, ilyen finomságú és ennyire tudományos bizonyosan nem. Na, de mit tanulhatunk ebből a könyvből? Legelőször is azt, hogy semmi sem változik, vagy ha igen, az a változás pusztán a felszínt súrolja. Az ember négy évszázada ugyanolyan volt, mint ma: naiv, hiszékeny, de tudásra éhes. Batthyány Boldizsár életén keresztül a kiváló - de sajnos nem itthon élő/dolgozó - Bobory Dóra bemutatja nekünk ezt a veszélyes, színes korszakot a magyar történelemből, amikor egy magyar főnemes egyszerre lehetett élvonalbeli tudós, megkísérelhette előállítani a bölcsek kövét, miközben küzdött az oszmán előretörés ellen a Dunántúlon. Batthyány komoly könyvtárat épített ki, lombikban kotyvasztotta az elixíreket, gyógynövényeket termesztett kertekben, és kis laboratóriumot alakított ki különféle kemencékkel. Kezében a retorta (amely nem azt jelenti, hogy kérem vissza a tortát...) ugyanolyan jól állt, mint a szablya. Bobroy fantasztikus részletességgel mutatja be a főúr titkos életét, melyet fennmaradt gazdag levelezése tesz átélhetővé és dokumentálttá. Batthyány Boldizsár kapcsolatban állt a kor neves alkimistáival, s olvasva a könyvet mindenki számára világossá válik, hogy ez nem volt holmi kamutudomány, hanem egyszerre bizonyult a kémia, az orvostudomány és a biológia ősének. A kor emberei nagyon is tudományos alapon dolgoztak, természetesen saját koruknak megfelelő lelehtőséggekkel és nívóval. Ostobaság csak azért lenézni valamit, mert 400 évvel később elavultnak és tudományosan nem mindig megalapozottnak tűnik egy ismeret, hiszen mi is a múlt részei leszünk, és megítéltetünk majd az utókor által. Nagyon bízom benne, hogy a kötetben belengetett remény teljesül, s Bobory ki tudja adatni B.B. Levelezését is, mert én bizonyosan vevő leszek rá.

Isaac Asimov: Alapítvány-trilógia

Budapest: Gabo, 2018

Asimov klasszikusának új fordításáról szintén külön könyvbemutatót írtam júniusban, sőt Top 10-es sci-fi listámra is felkerült, így nem ismétlem magamat. Csak annyit jegyeznék fel, hogy sokadszorra olvasva is mélyen elgondolkodtató, kemény, mégis roppant izgalmas és szórakoztató trilógia ez.

Kamen Nevenkin: A Budapest Erőd 1-2.

Budapest: PeKo Publishing, 2019

Az idei év hadtörténelmi szenzációja, hogy megjelent a neves bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin kétkötetes monumentális összefoglalása a budapesti csatáról. Az alkotás - mert ez bizony az! – első részében 1100 oldalban írja le az eseményeket naponkénti bontásban sokszor óráról-órára, míg a második kötet 470 oldalnyi térkép, vázlat és képanyag. A Budapest Erőd megkerülhetetlen alapműve lesz a témának, s szerencsére az angol kiadás is folyamatban van már. Ilyen mélységű, részletességű leírása második világháborús csatának alig-alig van, magyar pedig egyáltalán nincs. Az egyetlen negatívum a monográfia ára, amely 15000,- Forintot kóstál, de még így sem vacilláltam. Nevenkin kötete elsősorban a szovjet források felhasználásával jelent nóvumot, amely szépen árnyalja a Vörös hadseregről tudott ismereteinket az ostrommal kapcsolatban. Bizonyítja, hogy a szovjet hadsereg 1944-45-ben már messze nem az 1941-42-ben sokszor taktikailag nagyon gyengének bizonyuló horda volt már, hanem nagyon is tudatosan harcoló, jól felszerelt és profi gyilkológépezet. A második kötetben helyet kapó képi anyag szintén egészen pazar, segítségével könnyen bejárhatjuk, s azonosíthatjuk a mai helyszíneken az akkori eseményeket, megtudhatjuk, egyes kilőtt harckocsik helyeit, erődített állasokba nézhetünk be. Nevenkinnek köszönhetően olyan élővé lett Budapest ostroma, amilyen 75 éve nem volt, s remélhetőleg csak könyvekben fordul majd elő a jövőben is.

Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne

Bp.: Helikon, 2019

Konrad Lorenz e könyvét olvasva az ember szinte nem tér magához. Ez a kis esszé a kitűnő etológustól, magatartáskutatótól 1973-ban jelent meg, s olyan dolgokat látott előre, hogy az döbbenettel vegyes rémületet okoz a gyanútlan olvasóban. Minden olyan emberi problémát leír, amely valóban igen komoly gond ma már, sőt előrejelez néhányat a jövőnkre nézve is. S utóbbiak közül bizony jó párnak jelei mutatkoznak már... A tudós mindezt pusztán általános műveltségéből, szeretett antropológiájából, a világ megfigyeléséből és józan paraszti logikából következteti ki, briliáns eszmefuttatásokkal. A legjobb, hogy ez a füzetecske mindenki számára tökéletesen érthető nyelven készült, nem kell hozzá négy biológiából megírt doktori disszertáció. Lorenz mint cseppben a tengert elemzi az emberiséget, s összeveti más állatfajok viselkedési struktúráit a Homo Spaiens-ével, sőt sokszor a szervezet egyes sejtjeinek működési zavarait hozza összefüggésbe társadalmunk működési zavaraival, s nagyon meggyőzően érvel. A Nobel-díjas zseni olyan problémákat mutat be, mint a túlnépesedés, a genetikai hanyatlás, a tradíciók lerombolásának vészes következményei, a fiatalok és idősek egészen eltérő kulturális háttere, a környezetünk pusztulása, vagy az érzelmi élet kiüresedése. Mindegyike roppant aktuális. Ha sorrendet állítottam volna fel, 2019-ben ez a kis zsebkönyv nyert volna, magabiztos fölénnyel, mert A civilizált emberiség nyolc halálos bűne olyan kötet, amelynek elolvasása szükséges ahhoz, hogy valaki értelmiséginek mondhassa magát. Ha ez nem kötelező irodalom a tényleges érettséghez, akkor nem tudom mi az... Mindez alig 1500 Forintért a Helikon Zsebkönyvek sorozatában!

Könyvajánló - B. Szabó János: Erdély tragédiája 1657-1662

B. Szabó János:

Erdély tragédiája 1657-1662

Budapest: Corvina, 2019

318 oldal

B. Szabó János az elmúlt években egymás után jelentette meg könyveit, melyekben a magyar hadtörténelem egy-egy ikonikus csatáját (Mohács), háborúját (Tatárjárás, magyar-bizánci háborúk) mutatja be némiképp ismeretterjesztő stílusban, ám mégis magas szakmai színvonalon. Könyvsorozatának minap megjelent új része egy már régebben általa érintett (Lásd: Somogyi-B. Szabó: Az erdélyi fejedelemség hadserege. Bp.: Zrínyi, 1996) témát dolgoz fel részletesen, az Erdélyi fejedelemség katasztrófáját 1657 és 1662 között. Ez az a hat év, amelyben Erdély addigi relatíve magasabb pozíciójából egy román vajdaság szintjére zuhan vissza, s ahol a fejedelmeket úgy váltogatják az ország élén, mint magyar légiós a focicsapatokat.

A könyv kronológiai rendben írja le az eseményeket (történelemnél mondjuk nehéz lenne a Mementó módszerét alkalmazni…), logikus és könnyen követhető. Az első fejezetben a szerző röviden bemutatja az események helyszínét, az Erdélyi fejedelemséget, mint entitást és a történelmi kontextust, amelyben létrejöhetett és létezett. Ezt követően jön az eseménytörténet, egyes uralkodók szerint, lineárisan. A könyv sok szempontból nagyon populáris, könnyen emészthető, és annak sem jelent problémát a megértése, aki nem nagyon van képben az adott történelmi eseménysorról előzetesen. B. Szabó ugyan többször is idéz egy-egy kulcsfontosságú, vagy korjellemző forrást, ugyanakkor messze nem egy-egy Századokban megjelent tanulmány befogadási szintjén állnak a könyv fejezetei. Jegyzetek bár vannak, de oldalanként maximum egy vagy kettő, így nem kell állandóan az olvasónak járatnia a fejét föl s alá. Ami persze előny egy ismeretterjesztő könyvnél, az hátrány egy kemény szakmai könyvre vágyakozó elvakult törimániásnál, aki még többet akar (= én + néhány fanatikus megyénként). Nagyon tetszettek ellenben a fejezetek elején felvillantott Shakespeare idézetek (tanúskodva a szerző jó ízléséről és klasszikus műveltségéről), amelyek az adott történelmi esetet szépirodalmi szinten vezetik be. A kötetet térképvázlatok és válogatott (nem túl bő) bibliográfia zárja.

Azért volt hiányérzetem. Először is, a történész korábbi könyveivel ellentétben a hadtörténelem alulmaradt a politikatörténettel szemben. Sem a XVII. század közepi erdélyi, sem a török vagy habsburg haderő összetételéről, minőségéről nem kapunk kellő képet. A kötetben említett csatákhoz, ostromokhoz nincsenek külön térképek (ábrázolások igen). A hadjáratok irányát a könyv végén lévő térképgyűjteményben megtalálni, ezek viszont meglehetősen kicsik (a kiadás fizikai paramétereiből kifolyólag) és emiatt zsúfoltak (pozitívan nézve: információban gazdagok). Kicsit több háborút vártam, na!

Ettől függetlenül B. Szabó János könyve nagyon hasznos időutazás egy tragikus kor közepébe. Számomra a könyv legfőbb konklúziója megerősítette régi meggyőződésemet: a történelmet nem lehet az annales iskola módján tárgyalni, amely majdhogynem marxista-darwinista vonalon puszta demográfiai és szociológiai folyamatokra redukálja azt, s igenis az egyén igen komolyan képes befolyást gyakorolni egy-egy térség jövőjére. II. Rákóczi György hibás döntéseinek a következményei a mai napig hatnak, s nem a demográfia hatott 1657-1662-ben a fejedelemre, hanem annak ostobasága hatott mondjuk a Partium és Erdély demográfiájára (pl.: Szejdi-járás). Nem vitatva az annalisták munkáját (Fernand Braudel művei nagy kedvenceim), nálam a történelem mégiscsak elsősorban az eseménytörténetet jelenti, avítt módon uralkodókkal, hadjáratokkal, amely cselekményeket kiegészít, árnyal és magyaráz a kor társadalmi összefüggéseinek ismerete. II. Rákóczi György - II. Rákóczi Ferenc nagyapja - édesapjától örökölte Erdély trónját, s I. Rákóczi György emellett jelentős tekintélyt és teli államkincstárat hagyott fiára. Ambiciózus apjához hasonlóan az ifjú fejedelem nagy álmokat dédelgetett, ám ehhez sajnos – mint utólag kimondható – nem társult politikai realitásérzék, és személyes felelősségvállalás.

Nagyon sokszor hajlamosak magyarként minden rosszért a Habsburg uralkodóinkat hibáztatni, például amiért olyan sokáig a török uralkodott az ország közepén, holott célszerű lenne figyelembe venni az osztrák ház külpolitikai nehézségeit. A spanyol korona csak lazán kapcsolódott az osztrák ághoz - s megvoltak saját bajai -, míg a német-római császári korona nem járt tényleges hatalommal. A német-római birodalom olyan konglomerátum volt, amelynek irányításához igen nagy politikai rugalmasság szükségeltetett az eltérő érdekű fejedelemségek kusza hálójában. B. Szabó könyve nagyon jól bemutatja, hogy emiatt mennyire óvatosan kellett bánni a még mindig nagyon erős Oszmán birodalommal, hiszen egy nem kellő előkészítéssel elkezdett háború igencsak rosszul is elsülhetett volna, s annak éppen mi magyarok ittuk volna meg a levét elsőként. II. Rákóczi György pontosan ezért igen komolyan elítélhető személy, aki még akkor sem volt képes lelépni posztjáról, amikor már nyilvánvaló volt, hogy csak bajt hoz az országára, és emberek tízezrei veszítik el életüket, szabadságukat vagy vagyonukat felelőtlensége miatt. Ehhez még ráadásul képes volt magát a kereszténység bajnoka pózába vágni, amikor a portához vezető út bezárult előtte, miközben jó hosszú ideig nagyon is megfelelt neki a török hűbér. Nagy tanulság, hogy a politikusi poszt betöltése bizony nem játék, és az, ha magasra tekint valaki, még nem teszi naggyá. Bethlen is – aki egyébként sok szempontból igencsak kétes alak volt – attól lett nagy fejedelem, hogy képes volt erőforrásait és lehetőségei jól felmérni, és azokat megfelelő időben, minimális kockázattal kiaknázni.

Összegezve véleményemet, noha a szerző eddigi Corvina kiadónál megjelent kötetei közül ez tetszett eddig legkevésbé, egy remek áttekintésről van szó, amely sok szempontból új színben (mégpedig éles kontúrú komor színekkel) mutatja be Erdély politikai döntéshozóit, akiktől olyan sokat várt akkoriban a nemzet, s cserébe tragédiát kapott.

Pontszám:

Hét Siebenbürget a tíz Erdélyből.

7/10 pont