Február a könyvtárban

Meglehetősen kemény heteken vagyunk túl a könyvtárban, nem mintha márciusban ne kezdődne újabb hosszú menetelés. Volt itt előadás, Valentin-nap, rendhagyó órák sora és akkor még az éveleji statisztikaleadási mizériát nem is említem.

Az iskolaújság szerkesztése is ránk zuhant január második felében, mikor lehetőség nyílt arra, hogy egy pályázat keretében ingyenesen kinyomtathassunk 500 példányt. Nagyon szeretnénk, ha minél több diák írna a lapba, méghozzá lehetőleg irodalmi alkotásokat is. Jól tudom azonban, hogy bár sok diák próbálkozik otthon titokban az írással, ezek megjelentetése - pláne névvel - már kevésbé vonzó. Pedig nincs ok félelemre, hiszen a próbálkozás minden kezdet eleje. Már csak azért is jó, mert később visszanézve nagyokat mosolyog az ember egykori saját gondolatain. Hogy kicsit doppingoljam a diákokat, magam is előkerestem egy 13-14 évvel ezelőtt (és néhány évvel később átdolgozott) regénytöredékemet és most megosztom a közönséggel. Na nem azért mert jó. Hanem, hogy lássák, mások is kísérletezgettek, nem csak ők és ez bizony vállalható. 

A történet egy krimi, amely egy maffiózós-környezetvédős vonalon fut, melyben hősünk egy jamaicai magándetektív és segít megoldani egy veszélyes ügyet egy környezetvédő aktivistanőnek. Meg kell mondjam, egyes részletek egészen tetszenek benne, míg másokat ma már azonnal kicserélnék. Végül akkor 60 oldalig jutottam sokszoros átdolgozás után, valamint vázlattal elkészültem úgy 120 oldalig. Most a véglegesre csiszolt részeket közzé teszem, lehet böngészni! A poénokért előre elnézést kérek, mert bőven akad benne elavult és fárasztó is.

Letöltés: itt!

Annak nagyon örültem, hogy Szamos Erika egy verssel és Mészáros Márk egy saját történetének részletével gazdagította a Csengetés iskolaújság különszámát. Természetesen köszönöm minden cikkírónknak a munkát és rajzolónknak az alkotást. Továbbra is várom a vállalkozószellemű tanulók írásait!

Február 5-én Kövecses Gyula meghívására a győri MTESZ székházban tartottam előadást Napóleonról, remélem nem okoztam csalódást, majd hazai pályán fogadtam másnap a Don-kanyarról tudni vágyókat. Ez az előadás különlegesre sikeredett, hiszen Kulcsár Béla harmonikaművész zárta keretbe a mondandóm, mivel előtte és utána korabeli katonadalokat adott elő, nagyszerű hangulatot teremtve. 

Alighanem az egyik legjobb előadásom volt ez, mikor vége lett, még sokáig beszélgettünk. A közönség létszáma is nagy örömet okozott, mivel legalább 60-an voltak kíváncsiak ránk. Persze a téma volt, ami igazán aktuálissá tette a dolgot, hiszen 70 éve történt meg a doni áttörés. Magam nem vagyok a II. világháború kutatója, így bizonyára bele lehet kötni itt-ott. Elsősorban Lajtos Árpád emlékiratára, Legeza János naplójára, Stomm Marcell visszaemlékezésére és egy dokumentumgyűjteményre támaszkodtam.

Az előadásom megtekinthető itt:

Képgaléria pedig itt:

http://donkanyar.bezeredj-kastely.fotoalbum.hu/

Valentin-nap alkalmából immár hagyományos vetélkedőnket rendeztük meg a könyvtárban. Idén nem volt sajnos annyi időm verseket fabrikálni, vagy kincses térképet varázsolni a polcokon elrejtett szívecskék felkutatásához, de azért így is szép számmal töltötték ki a feladatlapokat a résztvevők. Ilyen versikék alapján kellett rájönni mely művet kell megkeresni a könyvtárban:

Hajó tatján a

Tatjána

szerelmét sehol sem

találja.

Aztán felbukkan 

Anyegin, 

de összekaptak az

anyagin.

Párbajt is vívtak benne

életre-halálra.

Szórakozásra alig maradt idő. A hónap elején sikerült vennem tíz Agatha Christie regényt 4000 Forintért. Kiolvastam egy hadtöris és két történelmi kötetet, nem számítva a Don-kanyarról szóló anyaggyűjtést. Három szórakoztató kötet fért most csak bele, Haruki Murakamitól az 1Q84 (10-ből 7 pont) és Christie-től a Láthatatlan kéz (7 pont), valamint a Hét számlap rejtélye (6 pont). Néztem persze a Super Bowl és sok-sok focit, pláne most, hogy elkezdődött a Bajnokok ligája.

A március sem lesz egy leányálom, de hát végül is nadrágot hordok, úgyhogy jöhet a tavasz!

A lesvári ütközet, 1849. május 11-én

A lesvári ütközet, 1849. május 11-én

A tavaszi hadjárat komáromi befejezését követően a magyar főerők zöme Buda ostromához vonult, míg ezt a hadműveletet Győrnél a VII. hadtestnek kellett fedeznie Poeltenberg Ernő ezredes vezetése alatt.[1] A hadtestparancsnok feladata egyáltalán nem volt könnyű, hiszen bármennyire demoralizálódott a Habsburg fősereg az áprilisi sorozatos vereségek következtében, létszáma a Rába vonalát elérő magyar erőket jócskán felülmúlta. Poeltenberg ráadásul még egész hadtestével sem számolhatott, hiszen 2. hadosztályát (a később önállóvá vált Kmety vezette 15-et) nélkülöznie kellett, mert azt is Buda ostromára vonták el tőle. Míg a Sopron és Pozsony felé visszavonuló osztrák csapatok május elsején papíron 75 633 főt számláltak, amelyből 54 443-at ténylegesen be is vethettek 237 löveggel egyetemben,[2] addig az azt szemmel tartó Poeltenberg mindösszesen úgy 9043 fővel (közte 1411 lovas) diszponált.[3] Ez a fölény még akkor is túlnyomó volt, ha a magyar parancsnok számíthatott a komáromi erődben lévő csapatok (VIII. hadtest, mintegy 9000 fő[4]) támogatására is, elsősorban a Csallóközben.[5]

Ebből adódóan az osztrák félelmek ellenére Poeltenbergnek „pusztán” a Rába-vonal aktív védelme volt feladatul szabva.[6]

Mindezt úgy kellett megoldania, hogy az ellenség előtt nagyobb erő látszatát kellett kelteni, nehogy megkíséreljen egy komoly ellentámadást, mialatt a magyar főerők a fővárost próbálják felszabadítani. Ez kellő óvatosságot, ugyanakkor kezdeményezőképességet követelt meg a friss parancsnoktól. Poeltenberg április 24-én vette át a VII. hadtest vezetését Gáspár Andrástól.[7] Poeltenberg vezérkari főnöke Zámbelli Lajos alezredes április 12-én vette át tisztségét, és hasonlóan parancsnokához, a hatvani ütközetben tanúsított vitézségéért ő is megkapta a katonai érdemjel 3. osztályát.[8]

A VII. hadtest élei az osztrákokat követve május 2-án ellenállás nélkül bevonult Győrbe, majd másnap előőrsöket állított ki Abda, Öttevény, Lesvár és Hédervár irányába.

1849. május 11-én érte a legnagyobb támadás a hadtestet, melyet Wyss osztrák tábornok dandárja Kapuvár-Enese-Lesvár irányából illetve Hédervár felől hasonló nagyságú erők hajtottak volna végre. 

Wyss dandárja május elején még nem tartozott egy hadosztály alá sem, közvetlenül a hadtestparancsnoktól, Schliktől kapta utasításait. Minthogy az osztrák hadsereg jobb szárnyát biztosította, ereje meg is haladta egy normál dandár erejét és május közepén ezen alakulatokból tevődött össze:[9]

               - 2. vadászzászlóalj 2 százada                                                

               - az 5. varasdi határőrezred 4. zászlóaljának 4 százada

               - az 1. likai határőrezred 4 zászlóalja

               - A 40. „Kudelka” gyalogezred 3. zászlóalja
               - a Schneider gránátoszászlóalj
                  (a 29. „Schönhals” sorgyalogezredből)

               - 2 svadron a 7. „Kress” svalizsérezredből

               - 4 svadron az 1. „Császár” ulánusezredből

               - 1 1/2 hatfontos gyalogüteg (9 löveg)

               - 1 hatfontos lovasüteg, a 8-as számú (6 löveg)

               - 1/3 röppentyűüteg (2 állvány)

Az osztrák hadtestek állapota közel sem volt olyan rossz a legújabb kutatások alapján, mint amilyennek korábban lefestették.[10] Ráadásul Wyss az osztrák hadsereg egyik legjobb tábornokának számított (pláne Schlick), nagy katonai tapasztalattal.

Franz Wyss

A Wyss dandár támadóerejét Poeltenberg 3 gyalog- és vadászzászlóaljra, 3 erős dzsidásosztályra, 6 lövegre és 3 röppentyűre tette.[11] Mint a Wyss dandár létszámadataiból következik, ez nem volt teljesen pontos. Bár Wyss lovassága tényleg 6 századból, azaz 3 osztályból állt, de nem állhatott csak dzsidásokból, hiszen mindössze 2 osztály ulánusa volt. A maradék két század „Kress” könnyűlovas (svalizsér) volt. A 3 röppentyű sem stimmel, mivel csak kettő állt az osztrák tábornok vezetése alatt. Ugyanakkor a jelentésből levonhatóak következtetések. A támadást tehát valószínűleg Wyss egész lovassága, egy ütege és a röppentyűk hajtották végre 3 zászlóaljnyi gyalogsággal.

Kérdés, hogy mely gyalogos csapatok lehettek azok pontosan. Poeltenberg leírása alapján jelen voltak a vadászok. Egy adat szerint a visszavonulást a lesvári töltés hídjáról Regelsberg őrnagy fedezte „zászlóaljával”, amelyen szinte bizonyosan a varasdi határőrezred századait kell értenünk.[12] Azt is valószínűsíthetjük, hogy a látványosan felismerhető gránátoszászlóalj nem vett részt az ütközetben, annál is inkább, mert a „Schönhals” ezred krónikása nem ír az összecsapásról.[13] Az ütközetben jelen volt a „Kudelka” zászlóalj is, hiszen Poeltenberg jelentéseiben ír közülük ejtett foglyokról.

Eszerint Wyss a talán következő erőket vethette be a Lesvár és Enese között kibontakozó ütközetben:

-         a 2. vadászzászlóalj 2 százada

-         a varasdi határőrök 4 százada

-         a „Kudelka” gyalogezred 3. zászlóalja

-         kb. 1 likai határőr zászlóalj

-         2 osztály „Császár” dzsidás

-         1 osztály „Kress” svalizsér

-         2 röppentyűállvány

-         1 hatfontos gyalog- vagy lovasüteg

Ez az adott körülmények között mintegy 1500-1800 gyalogost, 4-600 lovast, 6 ágyút, 2 rakétaállványt és 200 tüzért és lövegeket kiszolgáló személyzetet jelenthetett.

Wyss akciójával egy időben kellett volna a Csallóköz felől is támadni az arra rendelt osztrák erőknek, de Poeltenberg információi szerint Wyss túlságosan korán kezdte meg az előrenyomulást.[14]

Poeltenberg Ernő

A magyar hírszerzés ezúttal jól működött. Poeltenberg már május 11-én hajnali 3 órakor hírt kapott arról, hogy az ellenség Kapuvárról Csornán át Kónyig nyomult előre, majd reggel fél nyolckor –állítása szerint- már azt is tudta, hogy az erős oszlopokban Lesvár irányában tör előre és rögtön csapatokat küldött ottani előőrseinek segítésére.[15] A magyar elővédek ugyanis a Rábcába torkolló csatornán átvezető lesvári hídnál állomásoztak. A Győrben ekkor vezetett két napló szerint nem áll meg Poeltenberg azon állítása, hogy a fél nyolckor vett Lesvár elleni ellenséges támadószándékról hallva rögtön kiindult annak felmentésére. Egy névtelen forrás szerint ugyanis 10-kor érkezett egy huszártiszt a lesvári támadás hírével,[16] Ecker János győri polgár szerint pedig fél tízkor fújtak riadót.[17] Egyik azonban nem zárja ki teljesen a másikat, hiszen előfordulhat, hogy a fél nyolcas első hírvétel után Poeltenbergnek a csapatok összeszedéséhez és rendezéséhez idő kellett és így csak fél tíz után indultak ki a magyarok Lesvár felé, Poeltenberg szerint 3 osztály lovassággal és másfél üteggel (9 löveg).

De vajon megállapítható-e pontosan mely egységek voltak ezek?

A tüzérség esetén a következő a helyzet. Minthogy az ütközet hőse kétségtelenül Trebelsberger százados, ütegparancsnok volt, az ő ütege mindenképpen ott volt. Johann Trebelsberger a 4. hatfontos gyalogüteg parancsnoka volt főhadnagyi rangban, amely alá az április 25-i hadrend szerint 8 löveg tartozott, 82 fogtolt lóval és 123 emberrel.[18] A május 19-i tüzérségi beosztás szerint viszont már századossá lett és a 10. hatfontos gyalogüteg vezetője, amely 7 darab hatfontos ágyúból és 1 rövidcsövű 7 fontos tarackból állt.[19] Májusban a főseregnél praktikussági okokból egységesítették a tüzérséget is, átnevezve az ütegeket, mivel korábban ugyanazt a nevet több üteg is viselte. Trebelsberger ütege a 10-es számot kapta Psotta Móric tüzérparancsnoktól, tehát nem áthelyezésről, hanem puszta átnevezésről van szó.

Minthogy Görgei jelentése alapján Trebelsberger századosként vesz részt a lesvári összecsapásban, logikusnak tűnik, hogy itt az utóbbit tekintjük irányadónak és az időben amúgy is közelebbi adatot fogadjuk el és feltételezhetjük, hogy Poeltenberg ellentámadásában Trebelsberger 7 ágyúval és egy tarackkal vett részt.

Poeltenberg összesen 9 lövegről számol be az összecsapást követő jelentésében, plusz ott van még a lesvári előőrs saját talán 2 lövegből álló tüzérsége. Az így maradó 3 löveg nem tudom melyik VII. hadtestbeli üteghez tartozhatott. Az biztos, hogy a Kmety hadtestnél Budán volt a 8. lovas, a 9. lovas és a 9. hatfontos gyalogüteg, így ezek nem lehettek.[20] Maradt még a 6. és 7. lovas, illetve a 8. és 11. hatfontos gyalogüteg.

A 3 lovas osztály esetében sem könnyű a helyzet. Az április 25-re datálható hadrend szerint a Kmety hadosztály nélkül a VII. hadtest lovassága a 9. (Miklós) és a 4. (Sándor) huszárezredek 8-8 századából állt, 756 illetve 655 fővel.[21] Poeltenberg jelentéséből tudjuk, hogy néhány Miklós-huszár fogságba esett a harccselekmények során[22], így azok egy része biztosan ott volt, a Sándor-huszárok részvétele nem mutatható ki, de nem is kizárható.

Pontos adatom az ide előretolt magyar őrségről nincs, a fontosabb abdai hidat a május-júniusi harcokban rendszerint ½-1 gyalogzászlóalj és 2-4 ágyú védte, így ide mintegy 2 század gyalogos (bár lehet, hogy csak lovasság?), némi lovasság és 2 ágyú lehetett beosztva. Kossuth június 28-án 1lovasszázaddal és 2 löveggel szállta meg, de az némileg más szituáció volt, májusban gyalogság is lehetett ott. Az kétségtelen, hogy Bezin volt előőrsi szolgálaton néhány Miklós-huszár, akiket elfogtak, így a lesvári hídnál is azok lehettek jelen.[23]

A magyar erők tehát több mint 3 osztály huszárra (kb. 7 század?), 9-11 lövegre esetleg 1-2 század gyalogosra tehetőek, mintegy 900-1000 fővel.

Az ütközet[24]

A lesvári hídról nem tudok túl sokat mondani, egy fahídról volt szó, mint azt az 1810-es adat jelzi, mikor pallókat, gerendákat és süvegfákat vettek a felújításához.[25] Lesvár térségében több híd is volt, mint azt a katonai felmérések rajzai mutatják, a legjelentősebb ott állt, ahol ma a 85-ös főút keresztezi a Kepés-Lesvári csatornát. A május-június folyamán lezajló hadműveletek során a térség hídjai többször a visszavonuló seregek áldozatává váltak, hol csak a pallókat távolították el róluk, hol fel is gyújtották őket. Erről a hídról eddig nem találtam rajzot, viszont a Csorna-Győr út egy másik hídjáról a mai barbacsi tótól nem messze a Lándzsai csárdásnál lévőről igen.[26] Valami ehhez hasonló lehetett a lesvári híd is.  A később júniusban itt csatázó Kossuth szerint a Rábca és a Rába közti mocsarak miatt csak ezen a hídon lehetett átkelni, így jelentős stratégiai pont volt.[27] A csatornát, melyen a híd átívelt, Kossuth 2 öl szélesre (3,7 m) teszi.[28]

Híd a Csorna-Győr úton a Lándzsai csárdánál, 1852-ben. 

Mire a magyar erősítés megérkezett Wyss egységei már elkergették az előőrsöt a híd körüli állásaiból (minden bizonnyal volt némi földsánc már ekkor is és nem csak júniusban)[29] és a lesvári majoron túlra vetette azt vissza. A lesvári hídon áttörő osztrákokat azonban Poeltenberg elsőként megérkező lovasosztálya megrohanta, majd előbb egyik, majd az út másik oldaláról is 3-3 löveggel lövetni kezdte a hidat.[30] Ez leállította a Habsburg csapatok előrenyomulását, sőt miután egyre több huszár bukkant fel az ütközet helyszínén, visszavonultak nyugat felé egy magaslatra, ahonnan rálátásuk volt a már említett hídra.

A magyar csapatok folytatták a támadást, melyben különösen a tüzérek jeleskedtek. Különösen kitűnt Trebersberg János százados. Eredeti nevén Johann Trebelsberger, tapasztalt és igencsak bátor tüzérparancsnok volt, aki eredetileg is altiszt volt a szabadságharc előtt az 5. tüzérezredben és már a pákozdi csata óta szolgált a honvédseregben.[31] Egy korábbi haditettéről is van leírásunk, amely ütegének harcászatát mutatja be a Nagysallónál vívott csatában:

„Trebersberg[32]kartácsra töltetve, tüzéreit a lovakra és az ágyúk lafettáira kapaszkodtatva, vágtában haladt az ellenség közé, követve Marzsó József századjától és midőn kellő lőtávolra érte az ellenséget, perc alatt kész volt és keményen kartácsolta őket – minden ágyúból 2-2 lövést tétetve, felszedette ágyúit és ismét előre rohanva, új állást véve, nem hagyott az ellenségnek pihenőt...”[33]

Ugyanez a taktika mutatkozott meg a lesvárnál lévő út töltésén is. Május 16-án Görgei jelentése alapján Kossuth Lajos így indokolja Treberlsberger 3. osztályú érdemjellel való kitüntetését:

„Trebersberg tüzérszázados ez alkalommal igen jelesen viselte magát: miután ágyuival az ellenséget visszavonulásra birta, a keskeny töltésen egy ágyuval személyesen az ellenség után nyomult, és a legnagyobb golyózáporban az ágyut maga irányozva, kemény és jó tüzelése által az ellenség hátcsapatát szaladásra kényszeríté…”[34]

Ez a hátcsapat osztrák információk szerint, mint már láttuk Regelsberg varasdi határőrei voltak.

Az események menete a töredékes információk alapján így foglalható össze:

Az osztrákok a csatorna nyugati partjára visszavonulva, a töltést és a hidat lőve igyekeztek megakadályozni a magyarok túlparton való térnyerését, ám sikertelenül, elsősorban a bátor tüzérszázados miatt, aki mindössze nyolc huszár fedezete alatt előrenyomult a golyózáporban egy ágyúval.[35] 

A magyar ágyúk Trebelsbergert követve végül sikeresen átjutottak a csatorna túloldalára és felállítva tüzelni kezdték az ellenség tömegeit, amely így képtelen volt hadrendet felvenni, „tömegei szétszóródtak.”[36] Wyss erői ezt követően egy Eneséhez közelebbi dombon próbáltak állást foglalni. Ez valószínűleg a Kós-domb volt, amely Rábapatona és Enese között található, mivel Gyapay Dénes téti birtokos naplója ide teszi az ütközet végét.[37] A közdelem ugyanő szerint „egypár óra” ideig tartott. 

A Kós-dombon sem ért véget Wyss katonáinak kálváriája, mivel két félüteg szemből lőtte őket, egy pedig délről megpróbálta átkarolni egy osztály huszárral a jobb szárnyukat, így ismételten visszavonulni kényszerültek, immár Enesén át Kóny felé. A magaslatot még megszállta Poeltenberg, de a további támadást leállítatta és csak kisebb portyázó csapatokat küldött a hátrálók után. Ennek oka az volt, hogy ekkor már valószínűleg megtudta, hogy Hédervár felől szintén támadás fog indulni hadteste ellen.

A magyar huszárok este még elfogtak egy 13 fős osztrák rekviráló egységet Kónyban, feltéve a koronát aznapi teljesítményükre.

Érdemes megemlíteni, hogy az osztrákok egészen más szempontok alapján értékelték az ütközetet és híradásaikban sikerként könyvelték el, hogy Kónynál megáll a magyar támadás és hogy Wysst nem tudják elvágni Schlik hadtestétől, mellyel tökéletes összeköttetésben maradt. Így ír egy ismeretlen osztrák szemtanú[38], valamint ez lesz a hivatalos hadijelentés, amelyet az újságokban is közzétesznek. Így aztán a tökéletesen hamis osztrák siker híre egészen Londonig eljut, mivel Arthur C. Magenis Bécsből így továbbítja a pozsonyi osztrák főparancsnokság tudósítását Palmerston brit miniszterelnöknek:

„…On the precending day(the 11th), a somewhat severe engagement took place between the brigade under Major-General Wyss, which was advancing upon Raab by Kapuvar, and a strong body of the insurgents [azaz a magyarok] at Enese on the right bank of the Danube. The insurgents attempted to advance upon Csorna;but Major-General Wyss succeeded, in spite of the great disparity of force in taking up a position at Kony, where he is in full communication with the corps of Lieutenant-General Count Schlick.”[39]

A veszteségek

A Wyss dandár veszteségét parancsnokuk 13 halott, 8 sebesült és 46 eltűnt katonára tette, lovakban pedig ugyanez 17, 7 illetve 10 volt.[40] Poeltenberg ütközet másnapján írt jelentésében az elfogott/átállt osztrákok alapján 27 halottról, sok sebesültről és 12 lóról írt.[41] Még május 11-én annyit tudunk meg ugyancsak tőle, hogy a halottak között volt egy dzsidástiszt, egy dzsidás a lovával, 1 szekerész lovastól, 2 vadász és egy sorgyalogos, továbbá még néhány ember és ló.[42]A „Császár” ulánusezred két osztályból Görgei – Poeltenberg alapján – több átállóról tesz említést Kossuthhoz írt május 15-i jelentésében.[43] Ugyanitt azt írja, hogy közülük sokan elfogattak. Poeltenberg május 12-i jelentésében megemlíti azt is, hogy járőrei elfogtak Kónyban 13 ott rekviráló katonát.[44]Ezek nyilván lovasok voltak, a felsoroltak alapján alighanem a „Császár” ulánusok közül. Wyss veszteségeit az osztrák jelentések összesen 13 halottra, 8 sebesültre 46 eltűntre tették, lovakban pedig 17 elesettre, 7 sebesültre és 10 eltűntre.[45] Gyapay tehát túloz, mikor 100 fogolyról beszél.[46]

A magyar veszteségek lényegesen kisebbek voltak. Poeltenberg aznap 2 sebesült tüzérről, 3 elfogott Miklós-huszárról és ugyanezen ezredből 6 eltűntről számol be,[47]melyek közül aztán 4 másnapra előkerült.[48]

                              

Az ütközet után

Az összecsapás magyar sikere tovább erősítette azon osztrák félelmeket, hogy a magyarok továbbra is agresszívan hadakoznak és amint lehet támadásba mennek át újra Bécs irányába. Majd csak a szabadságharc egyik legelső összefoglalója, Anton Schütte lesz az, aki leírja, hogy a magyar haderő májusi „támadása” pusztán tettetés volt.[49] Kétségtelen, hogy Görgey elégedett volt Poeltenberg és a hadtestparancsnokság működésével, melyet alátámaszt Zámbelly előléptetési javaslata május 17-én Kossuth felé, akit ügyesnek, rettenthetetlennek tart.[50]Mint írtuk már, Trebelsberger tüzérszázados az ütközetet követően érdemjellel tüntették ki. A csetepaté magyar sikere lehetővé tette Buda zavartalan ostromát, mivel a VII. hadtest kiválóan ellátva feladatát lekötötte a létszámra nézve túlerejű császári sereget, sőt képes volt annak kisebb próbálkozásait keményen visszaverni.

Felhasznált irodalom:

Asbóth, 1862                            Asbóth Lajos emlékiratai az 1848-iki és 1849-iki magyarországi hadjáratból I-II. Pest, 1862.

Augenzeugen                           Von einem Augenzeugen: Die magyarische Revolution im Jahre 1848 und 1849. Pest, 1852.

Bona, 1988                               Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Bp., 1988.

Bona, 2000                               Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. 3. átd. kiad. Bp., 2000.

Csikány, 2000                           Csikány Tamás: Honvédtüzérség az 1848-49-es szabadságharcban. Bp., 2000.

Ecker, 1973                              Ecker János naplója. Győr, 1973.

Geschichte, 1851                      Geschichte des k.k. Linien-Infanterie-Regiments Nr. 29. in Jahren 1848/49. Troppau, 1851.

Görgey, 1988                            Görgey Artúr: Életem és működésem I-II. Bp., 1988.

Hermann, 1994                         Hermann Róbert: Görgei Artúr és Kossuth Lajos levelezésének kiadatlan darabjai. In: Századok, 1994. 5. sz.

Hermann, 1996                         Hermann Róbert: Kossuth Sándor visszaemlékezése az 1849. június 28-i győri csatára. In: Győri tanulmányok. 1996.

Hermann, 1997.                        Hermann Róbert: Gyapay Pál téti középbirtokos 1848-49-es naplója. In: Arrabona, 1997. 37/1-2. Győr, 1997.

Hermann, 1998a.                      Hermann Róbert: Győr város és megye hadtörténete 1848-49-ben. Győr, 1998.

                                                    

Hermann, 1998b.                      Hermann Róbert: Poeltenberg Ernő, a szabadságharc tábornoka. In: Mátrai tanulmányok. Gyöngyös, 1998.

Hermann, 1999a                       Hermann Róbert: „Tenni kevés, de halni volt esély.” Az 1849. évi nyári hadjárat. In: Aetas, 1999. 2. sz. 223-276.o. Elektronikus formátumban használtam, amely elérhető itt:

                                               http://epa.oszk.hu/00000/00018/00009/pdf/hermann.pdf - letöltve: 2012. december 31.

Hermann, 1999b                       Hermann Róbert: Egy „végzetes” döntés születése: Magyar haditervek Gödöllőtől Komáromig. 1849. április 7-29. In: Századok. 1999. 2. sz. 253-312.o.

Hermann, 2000                         Hermann Róbert: Buda bevétele, 1849. május 21. In: Budapesti negyed. 2000. 3-4.

                                               Elektronikus formában használtam, amely itt elérhető:

                                               http://epa.oszk.hu/00000/00003/00023/hermann.html

                                               Letöltve: 2013. január 2.

Klapka, 1986                            Klapka György: Emlékeimből. Bp., 1986.

KLÖM XV.                             Kossuth Lajos összes munkái, XV. Kötet. Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai. 1849 április 15-augusztus 15. Bp., 1955.

Leitentreu, 1853                        Leitentreu, Leitner von: Geschichte der Wiener-Neustädter Militär-Akademie. II. kötet. Kronstadt, 1853.

Lengyel, 1961                           Lengyel Alfréd: Győr 1848/49-es eseményei egy ismeretlen napló tükrében. In: Arrabona, 1961. 3. Győr, 1961.

Marzsó, 1933                            Töredék egy magyar huszár százados 1849. évi naplójából (Marzsó József). In: Magyar katonai szemle, 1933. 6. sz. 181-188.o.

Mentes-Galgóczi, 1993 Mentes Zoltán-Galgóczi József: Győr-Moson-Sopron megyei hidak története. Győr, 1993.

                                 

Rüstow, 1861                           Rüstow, Wilhelm: Geschichte des ungarischen Insurrectionskrieges in den Jahren 1848 und 1849. II. Band Zürich, 1861.

Schlesinger, 1850.                     Schlesinger, Max: Aus Ungarn. Berlin, 1850.

Schütte, 1850                            Schütte, Anton: Ungarn und der ungarische unabhängigkeitskrieg. Dresden, 1850.

Szillányi, 1851                           Szillányi: Komorn im Jahre 1849. Leipzig, 1851.

Jegyzetek:

---

[1] Görgey, 1988. II. kötet, 59.o.

[2] Hermann, 1999a. 16. o.

[3] A létszámok a magyar fősereg április 25-i hadrendjén (HL 1848-49. 51/2.) alapul, amelynek létszámai komolyabb ütközetek híján valószínűleg helytállóak május elejére. Kiadva: Hermann, 1999b. Függelék.

[4] A VIII. hadtestre nézve nincsenek pontos adatink május 19-ig. Guyon várparancsnok április 28-án 10 ezer főnek írja a helyőrséget, közte 1000 beteget. Lásd: Hermann, 1999b. Függelék és 193. jegyzet. Asbóth Lajos emlékirataiban Poeltenberg két hadosztályára 12 ezer gyalogost és 2 ezer huszárt számol, ami jelentős tévedés, ráadásul ennek tevékenységét tétlenségként fogja fel, ami szintén nem igaz. Asbóth, 1862. I. kötet. 40.o.

[5] Görgey, 1988. 67.o.

[6] Szillányi, 1851. 10.o. és Klapka, 1986. 132.o. Klapka Poeltenberg közvetlen felettese volt Komáromban, Szillányi Péter pedig Klapka vezérkari főnöke.

[7] Bona, 2000. 160.o.

[8] Bona, 2000. 723-724.o.

[9] Rüstow, 1861. II. Band. 69.o.

[10] Hermann, 1999b. 281.o. Itt érdemes megjegyezni, hogy ez nem új felfedezés, Görgey szintén megírta, hogy az önként visszavonuló osztrák főerők harcképessége alig csökkent: Görgey, 1988.71.o.

[11] Poeltenberg aznapi jelentése. Kiadva: Hermann, 1998a. 281. sz.

[12] Leitentreu, 1853. 272.o. Természetesen a dátum rossz, hiszen az összeütközés nem május 12-én, hanem egy nappal korábban volt és az Enesénél megvédett Rábca híd sem stimmel, mivel Enesénél akkor sem folyt a folyó, hanem a Lesvár és Enese között volt híd a töltésúton egy mellékág felett. A magyar források oda teszik az ominózus hidat és a katonai felmérések is jeleznek ilyet.

[13] Geschichte, 1851. 94.o.

[14] Poeltenberg jelentése. Hermann, 1998a. 282. sz.

[15] Uo. 281. sz.

[16] Lengyel, 1961. 136.o.

[17] Ecker, 1973. 184.o. Mindkét napló megjegyzi, hogy az éppen kivégzendő Császár páter így kerülte el a kivégzést, így ő volt a nap egyetlen császárpárti „nyertese”.

[18] A hadrendben Trebersberger! HL 1848-49. 51/2. Kiadva: Hermann, 1999b. Függelék.

[19] MOL P 295. A Görgey-család levéltára. B/46. fasciculus. Kiadva: Hermann, 2000

[20] HL 1848-49. 51/8.  Kiadva: Hermann, 2000.

[21] Hermann, 1999b. Melléklet.

[22] Poeltenberg aznapi jelentése. Kiadva: Hermann, 1998a. 281. sz.

[23] Uo.

[24] Az ütközetről elsősorban a két fél jelentéseiből nyerhetünk adatokat, sajnos emlékiratbeli beszámolóról nem tudok. Nagyon érdekes Max Schlesinger beszámolója a Rábcai csatáról, amely keveri a június 13-i csornai csata és a májusi lesvári összecsapás adatait és egy keveréket hoz létre: Schlesinger, 1850. 337-338.o.

[25] Mentes-Galgóczi, 1993. 12.o.

[26] MOL térképtár, S 101 No. 0195 A térkép 1852-ben készült.

[27] Hermann, 1996. 101.o. – 54. lábjegyzet.

[28] Hermann, 1996. 85.o.

[29] Uo.

[30] Poeltenberg jelentése. Hermann, 1998a. 281. sz.

[31] Bona, 1988. 618.o.

[32] A tüzérszázadost eredeti Johann Trebersberger és magyarosított Trebersberg János névvel egyaránt említik.

[33] Marzsó, 1933. 184.o.

[34] KLÖM XV. 319.o.

[35] Poeltenberg aznapi jelentése. Kiadva: Hermann, 1998a. 281. sz.

[36] Uo.

[37] Hermann, 1997. 254-255.o.

[38] Augenzeugen,. 132-133.o. – A mű íróját nem ismerjük, így maradjunk a „szemtanú” megnevezésnél

[39] Correspondence, No. 184. (204.o.)

[40] Kriegsarchiv, KA AFA HA DA 1848/9-13-22 – Hermann alapján, magam ott nem járhatván. Hermann, 1998a. 459. jegyzet (251.o.)

[41] Hermann, 1998a. 282. sz.

[42] Hermann, 1998a. 281. sz.

[43] Hermann, 1994. 979.o.

[44] Hermann, 1994. 282. sz.

[45] KA AFA HA DA 1848/9-13-22 – Hermann adata: Hermann, 1998a. 459. lábjegyzet.

[46] Hermann, 1997. 255.o.

[47] Poeltenberg jelentése. Hermann, 1998a. 281. sz.

[48] Poeltenberg jelentése. Hermann, 1998a. 282. sz.

[49] Schütte, 1850. 268.o.

[50] Hermann, 1994. 979.o.

Az egész írás pdf formátumban letölthető innen:
klikk


Az ütközet színtere: