Olaszország, töris szemmel - 1. rész

Az elmúlt napokban nosztalgiafegyveres támadások sorozatát indította ellen saját gmail fiókom, jelezve nap nap után, hogy éppen egy éve jártam Olaszországban, kisebb baráti társasággal. Hazzaérve azt terveztem, hogy kis beszámolót írok majd a blogra az érintett történelmi helyeket képekkel illusztrálva, de aztán elmaradt, mint oly sok a terveimből. Most vettem az erőt, és a képeket "előszedve" nosztalgiázom, sztorizgatom, vagy nosztalgiázva sztorizgatom. Ezt már csak azért is teszem, mert iskolásokkal beszélgetve a nyárról, egyfolytában visszaköszön, hogy legtöbbször fogalmuk sincs arról, hova mennek nyaralni. Zömében még a hely nevét sem képesek megjegyezni, s a tengerparton és fürdőzésen kívül nem látnak messzebb. Engem bevallom, ez irritál. Visszamegyek hát 2017-be és igyekszem megmutatni Olaszországnak egy eldugottabb részét, a garngano-félszigetet, és ami útba esett. Fogadják jó szívvel!

Lakhelyemen, Csornán a legmagasabb pont a téglagyár 8-9 méteres agyagkupaca volt gyerekkoromban, így a hegyek számomra mindig a romantikus és vad vidék szimbolumaként működtek, s az Alpokon való átkelés minden egyes alkalommal élmény. (Különösen az volt 2008 júliusában, amikor jégesőt kaptunk Tarvisio környékén, melyet szerencsére nagyrészt alagútban tudtunk átvészelni.) Biztos remek dolog repülni, de másféle élmény térképpel a kezemben nézni a tájat, azonosítva a helyeket, hegyeket, miközben beugrik egy-egy történelmi olvasmány, eset, amely ahhoz a ponthoz kötődik. Eszembe ötlik, hogy Napóleon 1797 március-áprilisában éppen ezen a Dráva-Gail-Gailitz (olaszul: Slizza) folyóvölgyek alkotta természetes úton vonult csapataival - csak ellenkező irányban -, Ausztria ellen, kikényszerítve a Leoben-i fegyverszünetet majd a Campo-Formiói békét. Ma némileg könnyebb dolgunk van átkelni Karniai-Alpokon, és bizonyosan nem veszítettük el embereink egyharmadát...

Udine és Velence most kimaradt - ezeket letudtuk 2008-ban -, bár utóbbi miatt így is fájt a szívem. Viszont azzal, hogy Pordenone felé fordultunk Udinénál, megúsztunk egy dugót a Velence felé vezető autópályán, bár ez csak útközben derült ki. A táj elég egyhangúan szép a Pó-síkság friuli-i és venetoi részén, a forgalom nagyon lassú (az olaszok közlekedési szokásairól csak szitokszavak jutnak az ember eszébe), és inkább a lassú pusztulás, mint a lendületes fejlődés képét árasztja a vidék. Leginkább a XIX. századi udvarházak pusztulása lehangoló, az egykor fényes mezőgazdasági birtokközpontok elkeserítően elhanyagoltak, a korral együtt ezek is lassan csúsznak a feledés felé. 

Egykor a térség Ausztria és Olaszország közötti határvidék volt, tele van hát egykori csaták helyszíneivel, ahol sokszor a magyar katona bizonyította bátorságát. Codroipotól nyugatra áthaladunk a Tagliamento folyó széles, köves medrén, amelyben éppen alig csordogál némi víz. El sem hinné az ember, hogy az Alpokból lezúdúló áradásokkor milyen széles is tud lenni a Tagliamento, ha nem olvasta volna, hogy 1917-ben a Caporettói/Karfreiti áttörés után ennél a patakocskánál próbálta feltartóztatni az előretörő német és osztrák-magyar csapatokat az olasz hadvezetés. Nem is sikerült, de nem ezért. A Codroipo és Latisana közötti térségben a Tagliamento mentén végül 30 ezer olasz katona tette le a fegyvert. Pordenonetól nyugatra ott van aztán Sacile, ahol 1809. április 16-án a császári-királyi sereg János főherceg irányításával legyőzte Napóleon császár mostohafiát, Jenő itáliai alkirályt. E győzelem után vonul a főherceg aztán vissza - a főhadszíntér vereségei miatt - Magyarország irányába, hogy Győrnél már fordítva alakuljon a hadiszerencse június 14-én!  Ponte di Piave-nál keltünk át a Tagliamentohoz hasonló Piave folyón, amely hírenvét szintén az Első világháborúnak köszönheti, s egyben az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének nagy temetője. Trevisot kikerülve délnek tartottunk, így nem nézhettem meg a ma is középkori falakkal ölelt óvárost, amelyet I. (Nagy) Lajos és (Luxemburgi) Zsigmond királyunk többször megostromolt Velence ellen vívott háborúi során. 

Mint írtam, Velence kimaradt útunkból, csak távolról tűnt fel a Campanile, amelyről meg kell jegyezni, hogy 1912-ben épült csupán, ugyanis az eredeti, XVI. század eleji torony összeomlott 1902 július 14-én! Miután elhúztunk a Mestre és a modern hajóépítő dokkoknak helyet adó Maghera mellett - melyek a tengerre épült város szárazföldi nyúlványai -, balról feltűnt a tenger, bár az inkább tűnt ingoványos mocsárnak. Hiába, a lagúna lassan töltődik fel, kész Fertő (mármint olyan, mint a Fertő tó). Megkerülve a lagúnát, Sottomarinát vettük célba, ahol fürdőzni támadt kedvünk az aznapi szállás elfoglalása előtt. Sottomarina voltaképpen a "kis Velencének" nevezett Chioggia strandja. Chioggia szintén magyar vonatkozású város, 1379-80-ban e város környékén súlyos harcok zajlottak a velencei illetve az ellene szövetkező magyar-genovai seregekk között, s bizony e szigetváros falain egy rövid ideig a Magyar királyság zászlaját lengette a szél... 

Sottomarina strandja már a nyílt tengerre néz, ha valaki szereti a homokos partot, gyorsan melegedő, sekély vízzel, annak ideális, de azért messze nem olyan izgalmas, mint a Gargano-félsziget mészköves partjai, ahova igyekeztünk.

Sottomarina, strand

Correzzolában szálltunk meg, a Hotel La Corte-ban, amely az egykori bencés apátság egyik épületében található. A hotel hangulatos, a város aprócska (a wifi katasztrófa, de kinek kell ilyen helyen), kellemesebb hely nem is kell. Annyiban különösen izgalmas a hely, hogy Correzzola az eredeti Brenta folyó partján fekszik (ma már - szabályozásokat követően - más vonalon fut a hivatalos Brenta, északabbra). 899-ben a honfoglaló őseinkk a Brenta mentén verték rommá I. Berengár itáliai király háromszoros túlerőben lévő hadseregét, bár helyileg északnyugatra innen. A folyó nem túl széles, 25-30 méter lehet, és ma a Bachiglione nevet viseli, de amennyire utána tudtam járni (olaszul nem tudok), eredetileg ez volt a Brenta folyó. Ezt igencsak megerősíti, hogy nem messze keletre fekszik innen a Brenta d'Abba nevű ősi falucska. Igen kellemes hely Correzzola, ráadásul szállásadónk a hajnali indulásunk miatt a reggelinket szépen becsomagolva odakészítette elénk a kijárathoz. A szobáról készíztett fotóm meg hűen tükrözi a rusztikus, ámde barátságos hely varázsát. 

Az egykori bencés apátság kapuja, Correzzola

Hotel La Corte, Correzzola

Szoba a szállóban

Correzzola temploma, harangtoronnyal

Chiesa San Geminiano di Terranova, Correzzola

Panorámakép a Brenta/Bachiglione folyó gátjáról

A Brenta

Sajnos az egykori bencés apátság nagy része rom

Ám mivel el is kellett jutni a Vieste melletti Punta Lunga kempingben lévő támaszpontunkra - ami magyar távolságokhoz szokva nem is egyszerű -, így másnap hajnalban indultunk tovább. Vieste délebbre fekszik, mint Róma, a Gargano-félsziget legkeletibb pontján, mélyen benyúlva az Adriai-tengerbe. Így végig kellett araszolni az egész keleti parton, mintegy 700 kilométer hosszan. Még sötétben elhúztunk a görögök alapította Adria városa mellett, amelyről a tenger a nevét kapta, habár ma már 20 km-re van a tengerparttól, majd áthajtva a Pó folyón, magunk mögött hagytuk Spinát. Ez meg egykor etruszk település volt, s ahol nagy régészeti ásatások folynak a manapság. Ravennát elhagyva jobbról feltűntek a távoli San Marino fényei, de ezekről majd hazafele szólok! Dél felé haladva jöttek azok a városok, amelyeket 1915. május 24-én egymás után szétlőttek az osztrák-magyar flotta hajói: Porto Corsini (lásd majd Ravennánál!), Rimini, Senigallia, Ancona, Potenza. Egyik oldalon tenger, másik oldalon leander, több száz kilométeren át. Aztán felbukkant a vízen a Tremiti szigetcsoport, majd két tó közvetlen a tenger mellett, a Lago di Lésina és a Lago di Varano. Végül csak megérkeztünk az olasz csizma sarkantyújára, időnként igen meredek utakon. Két első ránézésre teljesen egyforma, meredek sziklaszirtre épült város, Rodi és Peschichi következett, utóbbiban később jártunk is, így a második részben ejtek szót róla. A tenger és az 1000 méter magasra emelkedő Gargano-hegység között, gyakorlatilag semmi síkság, egyből a vízből bukkan fel a félsziget. A növényzet már tipikusan mediterrán macchia, sokszor kiégett talajon sziesztázó olaszokként bokrok hevernek, no meg rengeteg mirtuszféle és olajfa. Ha az ember őszinte, nagyon messze van a magyar táj zöldjétől, de egzotikuma és virágai nagyon tetszettek.

Úton délnek

Loretora sajnos nem volt idő

Rodi az autóból

Végül megérkeztünk a Vieste városától észzakra fekvő Punta Lunga kempingbe, ahol konténerházat foglaltunk. A kemping voltaképpen egy apró sziklaszirtektől ölelt öböl mögé épült, saját étteremmel, színpaddal, személyzettel. A vendégek részben telepített konténerházakban, faházakban, részben lakóautókban nyaralnak, s zömmel németek (felismerni őket "Ah, so!" kiabálásukról) és olaszok (felismerni autóikat a karosszéria horpadt voltáról). A "vadállati módon ordító teutonokon" és "fecske módjára fecsegő" taljánokon kívül - ezt nem én mondom, hanem a Képes krónika (és majdnem elhatárolódom tőle) - a visegrádi országok képviseltették magukat néhány fővel. Kipakolás után természetesen azonnal a partra mentem szemrevételezni a helyet. A Gargano-félsziget ezen része elsősorban a szörfösök paradicsoma, szinte állandó a szél, és ottlétünk alatt a víz sohasem melegedett 23-24 fok fölé, holott a nyaralás végére 35-40 Celsius uralkodott a térségben. A kemping kellemes volt, de a betűket pazaroljuk inkább az érdekességekre. A Punta Lungához tartozó öböl északi sziklaszirtjén ott trónolt a térség egyik jelképe a trabucco. Ez egy víz mellé - rendszerint benyúló pontokra - épített halászalkalmatosság, melynek segítségével a halászok a hálóikat kifeszíthették. Ma már csak látványosságok, és fotócélpontok, annak viszont kétségtelenül hívogatóak. Vieste és környeke tele van ezekkel a faalkotásokkal, létszámban csak a többé-kevésbé lepusztult középkori őrtornyok versenyezhetnek velük. Az Adriai-tenger ezen szakasza a XVI. százzadban nem volt éppen veszélytelen terület, virágzott a kalózháború, amelyet a keresztény és muszlim hajók folytattak egymás ellen (elolvasásra érdemes: Franend Braudel: A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában!), ennekk lett áldozzata 1554-ben Vieste városa is, amelyet egy 60 gályából álló oszmán flotta foglalt el 1554-ben Turgut reisz vezetésével. A város lakosságát részben lemészárolták, a szerencsésebbeket pedig rabláncra fűzve vitték Észak-Afrikába, ahol mindig nagy kereslet volt európai rabszolgák iránt. Nem ez volt az első ilyen eset, 1480-ban szintén kifosztották a török hajók a Gargano városait, majd elfoglalták Otrantot. Közismert, hogy Mátyás királyunk apósa magyar segítséggel tudta csak megszabadítani a várost az iszlám harcosaitól.

A Villagio Camping Punta lunga térképe

Sok száz ilyen öblöcske van arra

Ezekből egy a Punta Lunga kempingé

A kis öböl északi sziklaszirtjén egy régi trabucco áll  

Dél felé a távolban pedig Vieste város szigeten álló világítótornya tűnik fel

A térséget egykor őrtornyokk biztosították a kalózok és törökök ellen

Maga Vieste szintén gyönyörű kis olasz városka, bár tulajdonképpen nápolyinak mondható (ez már Apulia/Puglia), hiszen nyelvileg a nápolyi egyik dialektusát beszélik a helyiek, és történelmileg is a Nápolyi királysághoz tartozott 1861-ig. Nem közismert felénk, de a nápolyi és az "olasz" szinte két teljesen különböző nyelv, pláne identitás, s jellemző, hogy a két éve meghalt kedvenc, Bud Spencer magát mindig nápolyinak mondta. A város felett XVI. században épített erőd őrködik, amelynek alaprajza a mészkősziklához idomul, s amely óolasz típusú bástyákkal van megerősítve. Mivel ez a  kereszteshadjáratok korában épület normann-sváb lovagvárra épült, utóbbinak ma már nyoma sincs. Apulia (elnézést, de rendszerint ókorral foglalkozóként ez esik a számra, nem a Puglia) amúgy is ezer szállal kapcsolódik a keresztes háborúkhoz, hiszen innen indultak azok a vad és kiváló harcosok, akik Krisztus nevében felszabadították a Szentföldet, mint a Hauteville család tagjai: a zseniális katona, Bohemund, vagy Az ember tragédiájából is jól ismert Tankréd. A Gargano-félszigetre bevezető úttól nem messze délre fekszik Civitate városa, ahol a normannok legyőzték IX. Leó pápa lombard-sváb seregét 1053. június 18-án, mely után az egyházfő is a Hauteville-ek fogságába esett. Calabria és Apulia ezzel végleg normann kézre került, bár a bizánciak (főleg a mi Sznet Lászlónk unákájának, I. Mánuel Komnenosznak idején) még egy évszázadig igyekeztek visszaszerezni Dél-Itáliát. Amellett, hogy a Hauteville-ek tipikus szerencselovagok voltak, nem lehet kétségbe vonni vallási elhivatottságukat. Előbb az arabok szicíliai uralmának vetettek véget, majd a Szentföld visszahódításában játszottak vezető szerepet. Nem mellesleg a Trónok harca írója, George R. R. Martin tőlük lopta a Drogo nevet.

Vieste felé közeledve délről

A kikötő naplementekor

Jellegzetesen a fehér szín dominál a térség városaiban

Ódon sikátorok vezetnekk az óváros szélére

Kényelmesen megpizzázhat azz ember a tengert szemlélve

Az óvárostól délre lévő 3 kkm hosszú szabadstrand (Spiaggia della Scialara)
a város jelképének számító Pizzomunnonak nevezzett mészzkőtömbjével

Az aragón erőd zord falai

A homok meleg, a víz langyos, a sör hideg

A város mindkét oldalán kilométerekre nyúló homokos strand fut a legközelebbi sziklafokig, a tenger gyorsal mélyül, úszáshoz ideális. Az egyetlen negatívum, hogy nagyon drága a napozó ágy mindenhol. Ha jól emlékszem volt ahol 18 euró/nap áron adták a legócskább kínai műanyag vackot is. Pár napot Vieste-re és a strandokra szántunk, hogy kipihenjük a kétnapos utazást, majd körbenéztünk a környéken.

Folyt. köv.

Könyvajánló - Robert Harris: Führer-nap

Robert Harris:

Führer-nap

Budapest: Magyar Könyvklub, 1999

Eredeti cím: Fatherland (1992)

Fordította: Balázs György

A központ könyvtár mellett, a vásárcsarnok kipakolós könyvárusítójánál találtam rá egy áprilisi reggelen. A sápadtsárga nap fakón pislogott a birodalmi sasra, mely az asztal legszélén trónolt, egy fakó kötet borítóján, olvasóra éhesen. Régóta fentem a fogam Robert Harris Fatjerland-ának magyar kiadására, és végre az enyém lett pár száz forintért. Régóta érdekelnek az alternatív történelmi regények, mert úgy gondolom, hogy a „Mi történt volna, ha?”-kérdés nemcsak hogy nem történelmietlen, hanem nagyon is fontos kérdés a történelemben! Persze a feltételezett valóságok igazolhatatlanok –a történelem nem egzakt tudomány-, de egy ember döntései sohasem magától értetődőek, és sokszor egyáltalán nem szükségszerűek. Figyelembe kell venni, hogy milyen lehetőségek közül válogathatott az adott történelmi alak, hiszen valami okból azt választotta, amit választott, s ehhez hozzájárultak azok a potenciális jövőképek, amelyek szeme elé tárultak a döntés pillanatában. Zrínyi Miklós kirohanása választás volt, még ha meglehetősen szűkre szabott skálából is. Megadhatta volna magát embereivel, mikor a belső várba szorult. Ebben az esetben őt valószínűleg kivégzik, de emberei túlélhetik (mind rabok), míg a török nem szenved több kárt. Esetleg bennmaradhatott volna az égő várban. Így minden védő bennég, a töröknek pedig nem árt, amely kétségtelen EU-konform döntés lett volna, s a Migration Aid díjat ad neki. Posthumus. Ehelyett ő egy harmadik alternatívát talált. Minden védő elesett (valójában néhány személyről tudjuk, hogy túlélte, például Cserenkó Ferenc, aki meg is írta emlékirataiban az utolsó napok történetét), ám még ártott az oszmánoknak, amennyit csak tudott. Ezzel a magyar harci szellemet erősítette akkor és erősíti példája máig hatóan. Szóval igenis hasznos lehet az ilyen elmélkedés, ráadásul regénybe foglalva szórakoztató és elgondolkodtató is. És most visszaértünk a regényhez!

1964-et írunk, a nemzetiszocialista Németország megnyerte a második világháborút, s beköszöntött a Pax Germanica virágzó és konszolidált időszaka, mikor a világégés helyszínei már turistalátványosággá szelídültek, s a Krím-félsziget Gotenburg néven germán aranypartként átment Mallorcába. Xavier March bűnügyi nyomozót egy berlini tóban talált hullához hívják ki. Voltaképpen azonnal látszik, hogy ez nem egy (pszeudo)történelmi regény, hanem egy krimi, ami egy amerikai újságírónő felbukkanásával egyre inkább politikai thrillerré válik. Bűnügyi regénynek ugyan nem túl izgalmas, de az alternatív valóság érdekessé teszi az egész világot, amelyet Harris megalkotott. Ez a sava-borsa a kötetnek, nélküle alsó-középszer lenne csupán. Viszont ez a „történelem” kifejezetten átélhető, nincsenek benne túlzások - nem emberi bőről készült lámpások világítanak Walpurgisnachton, miközben Hitler dirndlibe öltözött bajor menyecskékkel járja a valcert -, s ezért nagyon is hihető. Konszolidált világ ez, az antiszemitizmus már nincs jelen (mivel már nincs is ki ellen lenni antiszemitának). Mondhatni: emberarcú (nemzeti)szocializmus. Legalábbis a felszínen. Hallunk a nagypolitika eseményeiről a kisember fülével, melyek persze közvetve kihatnak főhősünk életére. Ugyanis éppen az Egyesül Államok és a Harmadik birodalom összeölelkezése zajlik a világpolitikában. Az Egyesült Államok elnöke, Joseph P. Kennedy - JFK apja! -, ki akar egyezni Hitlerrel. Apró cseppekben kapjuk meg az információkat, szépen szétszórva a nyomozás közben.

Vannak a kötetben igazán zseniális ötletek. Példa gyanánt az alternatív EU, amely szintén létezik Harris univerzumában, sőt, még a 12 csillagos zászló is ugyanaz mint ma. Mindössze abban különbözik a mi Európai Uniónktól az itteni, hogy Harris világában mindenben a németek szava dönt, míg a mienkebn... Upsz, ez nem is különbség.

Persze csalódunk is. Az ember csak várja és várja Hitler felbukkanását, és aztán… de ezt a poént nem lövöm le. A Führer-nap (ami nem rossz cím, bár nem adja vissza az eredetit), jobb regény, mint Dick hasonló tematikájú műve, ha nem is tökéletes.

A magyar Könyvklub kiadása tartós (végül is 19 éve egyben van a példányom, ami a mai köteteknél csodával lenne határos), ellenben nem túl látványos. A mindenféle összehányt szilánkokból álló montázs helyett valami komor címlap jobb lett volna. De másba nem nagyon tudok belekötni. Óh, pardon, mégis! A regény a „Híres háborús regények” sorozatban jelent meg, holott itt egyáltalán nincs szó háborús regényről. A fordítás szöveghűségét nem ellenőriztem, de olvasása gördülékeny, helyesírási hibák csak annyira tarkítják, mint fehérek a francia labdarúgó válogatottat, így elfogadható.   

Pontszám:

Nyolc Tigris tank a tízből.

8/10 pont

Moly.hu: 83 %

Goodreads.com: 3.97 pont

Hegedüs Sándor őrmester naplója a Don-kanyarból VI. (befejezés)

Ma befejezzük Hegedüs Sándor történetét, hiszen naplója december 3-val lezárul. Hegedüs Sándort az orosz tél is az Alekszejevka melletti Ilovszkojei támaszponton érte. Forrásközlésünk utolsó részében a november végi-december eleji napokat izgulhatjuk végig Hegedüs őrmesterrel, végül pedig megtudhatjuk, vajon túlélte-e azokat a januári zord időket.

A számomra kiolvashatatlan részeket [...]-al jelöltem, a kérdéses olvasatot (?)-lel. A szöveget rendszerint a rövidítések feloldásával, helyesírásilag javítva közlöm.

A napló utolsó oldala.

1942. XI. 21.

Reggelre elég jól éreztem magam. Odakint csendes, hideg az idő. Elég jól éreztem magam délelőtt. Csak az rontotta el a hangulatomat, hogy Bartos itt jártában kijelentette, hogy a váltásról semmit sem tud. Ellenben egy felterjesztést csinált ez ügyben. Összeírtam azt is, hogy mely levelek érkeztek meg, s még melyik esedékes. Most elmegyünk kézigránátot dobálni.

Ebből csak menet, díszmenet és melegítő gyakorlatok lettek. Utána bementünk Talabérral a templomba. Ma nagy ünnepük van az oroszoknak. Érdekes volt a vékony gyertyák fényében ájtatoskodók csoportja. Nem tudtam imádkozni. Azután Baloghnak írtam. Erdélyi estig kereste a 21 RKK hiányt, de csak egy pár hibát talált. Laci bácsi rontott be vacsora után, mikor már Gusztival egypár sakkpartit lejátszottunk, a postával. Kimenet majdnem ránk uszította a rettenetest. Postám elég kiadós: Anya: 59., 60., 61., 62., 63., 64., 65., 66., 67., 69. és 70., Koncz Magda, Szigetiné, Juci, Bözsi, Nemes Erzsébet, Jani, Kicsi. Egész este ezeket olvastam takarodóig. Ezalatt Tar pán a függöny mögött bóbiskolt. A posta egy kicsit jobb kedvre derített, de sajna csak rövid ideig. Mikor lefeküdtem, a szomszédban akkor kezdték a klimpírozást. Valami borzasztó volt. Azok abbahagyták végre, akkorra meg Tar pán úgy hortyogott, hogy attól nem tudtam aludni. Lehetett éjfél, mire elszundítottam. (Rumos hordó „csak”!)ⁱ

1942. XI. 22.

A „tejes asszony” ébresztett fel bennünket. Reggeli után én vonultam a függöny mögé. Jól megmosakodtam és tisztát vettem. A szennyest előkészítettem már, hogy Erdélyi pán elvigye mosásba. Most sok a megválaszolni való, hát már most délelőtt hozzáfogok. (49.)

Először [a] budaörsi g.h.-nak írtam 262/2 rep. dd. pság. gh. - 42.XI.22. Szám alatt. Mire kész lettem, ebéd volt. Így hát csak most, ebéd után írok.

Egész estig írtam. Közben Guszti (reggel is és most is) egypárszor megsértődött. Egynéhányszor zavartak is pénzbeváltás-, stb-vel, de azért csak elkészült a négy oldalas levél. Közben meg is vacsoráztam. Utána pótvacsorát ettem, majd 8 órakor lefeküdtem.

1942. XI. 23.

Elég jól aludtam. Csak kicsit hideg volt, mert tegnap délután nem fűtött senki. Álmaim elég zavarosak voltak. Lehet, hogy az is közbejátszott, hogy az országút mellett már hajnalban motorpróbázott a kényszerleszállt Ju 52-es. El is repült a délelőtt folyamán észrevétlenül. Egész délelőtt a kasszákat számolgattuk és rendeztük. 21.29 RKK és kb. 20000 Rubel hiány mutatkozik. Déleután majd folytatjuk. Most Cser tatának írok.

Azaz, hogy írtam volna, ha lett volna lapom. Ebéd alatt vette át ismét Józsa a pénzt. Délután ismét nekimentem a Rubeleknek. Kiderült, hogy rendben van. Erre nyugodtan megvacsoráztam, majd olvasgattam a kutyákról való beszélgetés után. Végül Gusztival sakkoztam, majd pótvacsora és kémekről való beszélgetés után lefeküdtünk.

1942. XI. 24.

Egy kicsit korábban keltem. Hó esett az éjjel, s most köd van.

Megerőltetés nélkül dolgoztam délelőtt. Szépen sütött néha a nap. Ebédnél és délelőtt is folyton olyan hírekkel jönnek, hogy a váltásból nem lesz semmi. Guszti ismét elővette a fúvócsövét s azzal szórakozik. Délelőtt síelt!

A délutáni foglalkozás füsttel kezdődött. A konyha füstölt be nekünk. Mikor a gazda átjött, elmeséltük neki Koncz Magdát. Alig tudtuk befejezni, olyan forgalom lett. Elander a vezérkari főnökhöz vitte gazdánkat, mert a legénység rongyainak összevarrására hivatott cérnát nem akarta odaadni a tiszti étkezde függönyének megvarrásához. Vacsora után olvastam. Jó sötét éjszaka volt. Mikor kimentem, látom ám, hogy a híradók erősen dolgoznak egy pózna tetején. Olvastam a parancsnoki tiszti trillát. Eddig tartott neki a beköszöntőjét megírni.ⁱⁱ De alaposan megírta! Így az utolsó remény is el van fűrészelve.ⁱⁱⁱ Most már arra vagyok kíváncsi, a plecsni megjön-e? Ha megjön, elmegyek szabadságra. Azzal is telleni fog az idő.

1942. XI. 25.

Mindenki cigarettázott már, mire felébredtem. Veress már erősen tevékenykedett a kályha körül. Reggeli után ismét vitába keveredtem Gusztival, mint rendesen. Most igen elkeseredetten hozta fel már az új bicska elméletet, mert Sztalin szerelmes, és egész este kint járt. Szinte féltékeny rá.

Most beállított egy nyálasszájú zászlós pénzért. Tovább elmélkedem hát a világ folyásáról. Délelőtt is nagyban azzal telt az idő, hogy Deák pánnal beszélgettem. Azután [jöttek] a villanyszerelők, és bemutatták a gyújtózsinórt, amit Elander százados adott nekik vezeték gyanánt!

Délben a magyar nyelv eredetiségéről vitáztunk és tanítottuk Gusztit az „r” hang kimondására. A Nemes-féle lapot elsüllyesztettem, mert nincs min megválaszolnom, és Anyának írok (50.).

Reggel útálcázás volt. Bizony alig tudtam ismét teleírni egy negyed ív papírt. A forgalom elég nagy volt. Nagy törzs itt ült majdnem egész délután. Azt mesélte többek között, hogy rendelet jön, mely szerint a köztisztviselőket nem váltják le. Vacsora után játszottunk egy kis sakkot Gusztival. Tar pán közben a kutyákat kergette ki-be az ajtón. Én rászóltam, erre megsértődött. Rossz kedve volt, hogy a Szürke pán lekapta. Előzőleg Veress mesélt a román viszonyokról. Tar pánék kártya partit alakítottak a kályha előtt. Én egy Signalt olvasgattam és nézegettem ¼ 10-ig. Ekkor lefeküdtem, a kártyázás folyt, sőt a zongora is megszólalt.

1942. XI. 26.

A szokásos reggeli kis vita után jól bereggeliztem. Odakint szürke felhők borítják az eget. Gyenge szél van tegnap délután óta és kissé havazik. Guszti erősen „gyalulja” az asztalokat. Gazdánk meg is volt vele elégedve. Dolgozgattunk csendben. Délben Tar pánnal szakkérdéseket beszéltünk meg. Csak azt vettük észre, hogy ½ 3 van. Gyorsan elment a Szürkéhöz, de hamarosan visszajött. Elkérte a délutánt. Nem sok élvezete volt benne. A lámpa nem égett, a kályha füstölt a nagy szél miatt. Egész este a rossz petróleumlámpával vesződött. Mira az rendbe jött, a villany is meggyulladt homályosan. Olvastam, majd sakkoztam Tarral. Minden partit megnyertem fölényesen. Haladok. Sztalin az új szalmáját „repülte be”. Ismét olvastam, de a két „bajnok” játékát is figyeltem takarodásig. A zongora szünetelt. Délelőtt kiosztottam a tábori lapokat.

1942. XI. 27.

Kora reggel kis csomagot kaptam a vállappal és és szalagsávokkal. Azonnal átmentem a szabóhoz és rendbe hozattam a ruhámat úgy-ahogy. Csaknem az egész délelőttöt ott töltöttem. Nagyon fúj a szél, hordja a havat, de néha-néha süt a nap. Huszár elment szabadságra. Két szalagsávot Tar pánnak adtam. Koncznak írok.

Éppen bedobni indultam, mikor meg Nemes E-től jött egy Kaszap(?) újság virággal. Délután a legények elmentek orvosi vizitre és előadásra. Ezalatt jött a Gülmár^iv zsidója cipőt cserélni. Később a gazda jött és eldiskuráltunk, míg a többiek meg nem jöttek. Olvasgattam, majd Gusztival és Sarkadyval sakkoztam. Gusztit elporoltam. Sarkady is leadott nagy fölényéből. Vacsora alatt Gülmárt k[...]be vettem. Odakint rettentően fújt a szél. Égett a tűz, de csak a kályha mellett érződött a meleg, mert kihúzta a szél. Olvastam még egy kicsit, majd lefeküdtem.

1942. XI. 28.

Sokat köhögtem az éjjel. Bonyodalmas volt a reggel, mert Tar pán szolgálatba lépése miatt korán kelt, beretválkozott. Víz sem volt, fa hasonlóképpen. Végre mindent előteremtettünk, s a helyzet megenyhült az idővel együtt. Elállt a szél, és szépen süt a nap.

Ennek is hamar vége lett. A Pókkal^v kockajátékot kezdtünk. Délben a konyhán ebédeltem, és a kiosztás alatt rendőrt játszottam. Az egyik karpaszományost megríkattam. Jól átfáztam. Írni kezdtem, mikor posta jött. Anya: 78., 80., 81., 82. és 83., Balogh, Matild, Imi, Bözsi és Misi. Elolvasom, majd a sógornak írok.

Még mielőtt írtam, elmentem leventézni. Utána írtam csak. Azután folytattuk a huzogató játékot a Pókkal. 60-al vertem. Vacsora után sakkoztunk, de Guszti kibicelése felidegesített, s abbahagytam. Olvastam.

1942. XI. 29.

½ 9kor sorakoztunk, s elmentünk a belső védelmi vonal állásaiból kilapátolni a havat. Hófúvás volt. Néha-néha azért a nap is ránk sütött. Igen bántam, hogy nem vittem fényképezőgépet. Én foglaltam el rajommal a középső részt. Elsőknek vonultunk be délben. Jól esett az ebéd. Most Anyának írok válaszlapot (51.).

Már besötétedett, mire megírtam. Bőségesen mérték a szalonnát vacsoránál. Én és Tar odaadtuk részünket Talabérnak. Sakkoztam Gusztival, majd olvastam. Elég korán lefeküdtem, s forgolódás után elaludtam köhögés nélkül.

1942. XI. 30.

Jól és sokáig aludtam. Fánk persze ismét nincs. Hideg, és fejünk felett orosz gép van. Gazdám már itt járt egypárszor, de mindig hamar elmegy, mert el-elrontom a szájízét mindig valamivel. Reggel a Póknak megrángattuk a füleit, mert neve napja van. Rovancs^vi volt délelőtt. Keinhardt^vii is itt járt. Holnap hatkor indulnak.

Délben persze pénzfelvételezések voltak. Hatalmas csontokat hoztam a kutyáknak a konyháról, közben gyönyörködtem a barisnyák lencsetisztító munkájában. Délben még villanyégőket is hoztak. Délután elég nagy forgalmunk volt a hazamenőkkel. Este az eligazítással kiadtak két azonos repülős társasjátékot. Egyiket kiadtam Erdélyiéknek. A másikat vacsora után „berepültük” Gusztival. Majd Veressel játszottam, végül Gusztival sakkoztunk 2:1 eredménnyel. Takarodókor kaptam a századik mattot. Közben Talabér itatott.

Magyar országos járművel az oroszz télben, 1942
(Id. Konok Tamás felvétele. Fortepan, 42572)

1942. XII. 1.

Már hajnalban készülődött Talabér. A Pók bejelentette, hogy december van. Sztalin is csavargott hajnal óta. Talabérék már elmentek két autóval. A szakács behívott megmutatni, hogy milyen húst kaptak. Késő este még pénzt is vettem át a postától. Délelőtt német páncélosok jöttek a faluba. Élelmet adtunk nekik és egynek a csizmáját is megtalpaltattuk. Fűtés nélkül voltunk, mert nem volt fa.^viii A gazdánk ismét előléptetéseken dolgozott. Tegnap hoztak valami körözvényt a Német Sas Rendre^ix való felterjesztésről. Gazdám megkérdezte milyen kitüntetéseim vannak. Így valószínűnek látszik, hogy valóban felterjeszt a pán, mint ahogy beszélik. A hó lassan hulldogált.

Délután kiszedtük a pénzeket. Az égőket átcseréltük 220-asra, persze erre sötétben maradtunk, illetve a gázlámpánál és a Szabó pántól kicsikart gyertyánál vacsoráztunk. Ezalatt Veress - ki Szabó helyett dolgozott -, rettenetes munkában volt. Vacsora után már a villany is égett, de 110-essel. Először a Pókot, azután Gusztit vertem meg légi csatában, majd a Tar pánt vertem sakkban. Eközben posta jött. Anya: 71., 72., 73., 74. és 75. és Misi. Laci bácsi hozta. Most ő sakkozik Gusztival.

Pók újabb postát hozott: Anya: 76. és 77. Csaknem takarodóig olvastam. Még néztem a játékot egy kicsit, azután lefeküdtünk.

1942. XI. 2.

Elég korán felkeltett bennünket Veress pán. Csikorgó idő van. A kályha kivételesen melegít, mert még volt mit rátenni. Szereztünk tüzelőt és így a meleg folyamatos maradt. A villany ismét 220-as, Égett is szépen délelőtt. Egész délelőtt Ostorházi^x szig.(?) leleteivel foglalkoztam. Egyébként is nagy volt a forgalom. A páncélládakulcs beadta a kulcsot. De csak az enyém. A gazdáé nyitja. Jani gyereknek írok és Anyának (52.).

Alig tudtam befejezni a levelet, olyan rumlis volt a délután is. De az is elmúlt. Még a vacsoráról is megfeledkeztünk. Most este ismét kaptam postát: Anya: 31., 32. és 33., Bözsi, Karcsitól kettő, XI. 20. és X. 19-ről. Ilyen a posta. Mikor ezeket is elolvastam, segítettem Gusztinak az utalványok felszámozásában és márkásításában. Utána Laci bácsival keresztrejtvényt fejtettem, majd sakkoztunk 10-ig. Akkor az ágyban megettünk egy-egy karéj kenyeret. Azután: szpathy.(?)

1942. XII. 3.

Álmomban otthon jártam. A kitüntetésekkel volt valami dolgom, de polgári ruhán. Azzal keltettek fel utolsónak, hogy teljesen felszerelni, összecsomagolni, lőfegyver, összes […]

A napló itt befejeződik, nyilvánvalóan egy másik füzetben folytatta az író, amely viszont nincs birtokomban. Sajnos így nem tudjuk meg, mi történt hősünkkel a sorsdöntő január 12-i áttörést követő napokban. Ott volt Ilovszkoje januári védelménél, vagy - és ez a valószínűbb - mint gazdaságist, hátravonták már a szovjet támadás előtt? Egyelőre nem tudom. Ami biztos, hogy túlélte a 2. hadsereg kálváriáját.

Találtam ugyanis a napló végén, egy kis rekeszben egy ötoldalas feljegyzést, amely 1943. áprilisában íródott kitépett jegyzetlapokra. A szöveg ugyan nagyon halovány, gyűrött és látszik rajta, hogy nem noteszben élte túl az elmúlt évtizedeket, de többnyire olvasható. Tartalma pedig az oly áhított hazautazás.

Magyar katonák bevagonírozása, 1941
(Fortepan, 71461)

Utószó

[19]43. IV. 5.

Bizony Nemes százados^xi jól eljátszotta idegeink nótáját. Már a gh-ban is elintézte mindenki a dolgát, mikor végre megjött. Szente(?) igen előzékenyen szolgált ki bennünket. Nekem még két darab szappant is juttatott. Főnökeink, Kiss és Erdélyi kikísértek a felvételező kocsival az állomásra. Igen kedvesek voltak. Imre és Lajos a vonathoz is lejöttek. Jó ideig vártunk, míg betolták a szerelvényt. Egy kis közelharc után feljutottunk egy már tömött kocsiba. Nyugodt voltam, hogy most már Kazatinig^xii elmegyünk valahogy, de egy pályaudvari katona felvilágosított még indulás előtt, hogy Fastivban^xiii át kell szállnunk. Egy kis berázás és egy leeső hátizsák szerencsés felfogása után estében, be is érkeztünk 8 óra felé az átszállóhelyre. Eléggé ki volt világítva az állomás, mégis sok bajom volt a ládámmal. Szerencsére azok a gyalogosok, akiknek a ládáján ültem, igen udvariasan segítettek. A félig váltott szerelvény befutása után Gusztival és Görömbölyivel^xiv ismét egy kis közelharc után feltolakodtunk egy sötét német kocsiba, mely már tele volt németekkel. Nagyon zsűriztek(?) de a lámpám annyira kibékítette őket, hogy még ülőhelyem is akadt. Jót szundítottam is, 10 óra után szálltunk ki Kazatinban. Guszti egyből betörte a sas hamutartót. Így is majd a vonat alá esett. Egy kicsi, beszopott német fejest is ugrott a peron mellé. Puh(?) elintézte a helyjegyeket. Beszállásoltuk magunkat egy nagy váróterembe, melyben felvételezőhely és leves- meg kávéosztás is volt. Én is ettem egy tál levest. Fizetség a szappan volt, míg vissza nem adtuk a tányért.

A kazatini állomás peronja 1943-ban.
(ismeretlen forrás, Pinterest)

[1943.] IV. 6.

Keveset szundítottam éjszaka. 2-ig szólt a német rádió, majd reggel újrakezdte. Sétálgattunk, míg csendesen beállt a magyar szerelvény. Az 1-es kocsiban van a helyünk. Jól elhelyezkedtünk Puh, Negát(?), Guszti és én egy helyen. Többen is vannak itt közülünk, ládám pedig a raktárkocsin utazik. Vinnyicán^xv álltunk meg először. Jó gyorsan megyünk. Asztalunk is van. Le[...]től babkonzervleves volt az ebéd. Mivel előtte kenőmájast kóstolgattunk, úgy ki voltunk tömve ebéd után, hogy az valami csuda. Kéjesen folyt az út. Szundiztam is egy nagyot az asztalra borulva. A vasút mentén sűrűn álltak a magyar őrök. Román területen is átrobogtunk. Elég jól fut a szerelvényünk. Egyik állomáson, ahol a szundiból felébredtem, mondják, hogy egy ruszki nő igen pajzánul búcsúzott aranygalléros babájától. Nagy az ócskavasmennyiség ezen a pályán is. Repülőgépet láttunk, méghozzá párosával. Besötétedés után próbáltam aludni. Káposztaleves volt a vacsora. Alvásomat sem a kényelmetlen helyzet, sem a géptámadások nem segítették elő. Na azután Garami is oly nagy hangon mesélt Ilona(?) kaje[...], hogy végleg elzavarta az álmot a szememből. Elszellemeskedtünk egy kicsit, így robogtunk be Tarnopolba.^xvi Itt hatalmas „futár” csomagokkal elhegyta a szerelvényt Nagy karpaszományos őrmester. Leszállt vele kesely(?) és kéger(?) is. [...]itek, de kiderült, hogy ők is a fekete hold(?) után szaladnak Lembergbe.^xvii A mozdonyt a mi kocsink elé akasztottak. Innen mi leszünk az első kocsi. Egész éjjel egész jól aludtam.

[1943.] IV. 7.

Állítólag havazott is. Reggelre már […] cukorkát és cigit kaptunk. Kissé kiengedtem zúzós(?) hangomat, és mindjárt rend lett az asztalnál. Most sötét kocsiban várjuk az indulást, ami állítólag 10 órakor lesz. A kifelé menők már elmentek. A katona görömbölyi ismerősöm volt. 9 után indultunk. Gyönyörű volt a halvány holdvilágban derengő táj. A hosszú alagútban^xviii a határt jelző lámpánál megemlékeztem szeretteinkről és kint maradt bajtársainkról, s ittunk egészségükre. Volócnál sokat álltunk. Egyébként is sok volt a megállás, így elaludtam, bár nem akartam elaludni Hazánkban. Most éreztem csak, mily távol voltam! Éjfél felé elaludtam.

[1943.] IV. 8.

Különböző helyzetekben való alvás után Miskolcon ébredtem fel végleg. A fiúk tankoltak. [...]^xix

Megérkeztem. Karcsi integet. Itthon.

A hazaút jegyzeteinek első lapja

Jegyzetek:

i A zárójeles mondat értelme csak az írónak jelenthetett valamit.

ii 194. november 1-jén a 2. repülődandárnak Fráter Tibor ezredes lett az új parancsnoka.

iii Nyilván arra utal a naplóírónk, hogy Fráter beköszönőjében jelezte, hogy a csapatok Oroszországban fognak telelni, és nem jön váltás.

iv Ismeretlen személy.

v Nem ismert személy.

vi Azaz pénztári ellenőrző vizsgálat.

vii Számomra ismeretlen személy.

viii A Don folyó mentén a 2. magyar hadsereg folyamatos fahiánnyal küszködött, melyet távolabbról kellett kiszállítani a csapatokhoz. Ráadásul ez nem csupán a fűtésben okozott nehézségeket, hanem az állások kiépítéséhez sem volt elég faanyag.

ix Deutscher Adlerorden, azaz Német Sas Rend. Kitüntetés a nemzetiszocialista érából. 1942-ben 6 fokozata volt.

x Egy Ostorházi Géza nevű szakaszvezetőre (1918-1943) találtam csak adatot, aki eleste után 1943-ban poszthumusz Kis ezüst vitézségi érmet kapott. Hogy azonos-e a két személy, több, mint kétséges.

xi Nem tudtam azonosítani személyét.

xii Koziatyn/Kozyatyn, ukrán város Kijevtől délnyugatra 150 km-re.

xiii Fastiv, ukrán város Kijevtől délnyugatra 60 km-re.

xiv Ismeretlen személy.

xv Vinnicja, ukrán város a Déli-Bug folyó partján. 1942-43 fordulóján Adolf Hitler főhadiszállása ezen a fontos vasúti csomóponton volt.

xvi Tarnopol (ma: Ternopli, Ukrajna), város a történelmi Galíciában.

xvii Galícia fővárosa, ma Lviv (Ukrajna).

xviii Minden bizonnyal a Csap-Lemberg vasútvonalon fekvő Beszkidi-alagútról van szó a történelmi magyar-lengyel határon, melyet az Osztrák-Magyar Monarchia épített. 1941-ben épségben került magyar kézre, majd 1944-ben a visszavonuló magyar csapatok berobbantották, de 1946-ban kijavították. 2018 áprilisában adták át az új kétvágányú alagutat.

xix Kiolvashatatlan értelmű mondat.