Erődvárosok I. - az arab és perzsa világ

Új sorozatot kezdek, melynek ihletet a Google Maps adott, tudniillik ahogy egy atlasz segítségével rekonstruálható a történelem, ugyanúgy mesélnek a légifotók is. Sok olyan város van ugyanis, amelyik magán viseli évszázadok, sőt évezredek történéseit. Igyekszem olyan településeket kiválasztani, amelyek őrzik egykori védelmi rendszerük kéznyomát mai arculatukon, vagy csak pusztán nagyon látványosak az űrből nézve. Bizony, nem új dolog, hogy átalakítjuk a Föld képét. Elsőként a civilizáció bölcsőjének helyet adó arab és perzsa világból válogattam. Persze rengeteg egyéb példa is lehetne, de szerintem ezek elég jók.

Merv (Türkmenisztán)

Az egykor olyan virágzó Merv (ma: Türkmenisztán) kereskedővárosa ma már csak nyomaiban mutatja egykori gazdagságát és nagyságát. A Szeldzsuk török birodalom idején élte fénykorát, könnyen lehet, hogy ekkor rövid időre a világ legnagyobb városa volt, mintegy 200 ezer lakossal. A Google térképen nagyon jól láthatók a város egykori falai, jobbra fenn pedig a fellegvár jellegzetesen közel- és közép-keleti köralakú vonala. Ez az Erk Gala-nak nevezett citadella a város legősibb része, már a Perzsa Birodalom idején is létezett. Alatta terül el a nagyjából négyzet alaprajzú óváros, majd ettől nyugatra a szabálytalan vonalú Szultán kala, vagyis az arabok által épített "új" városrész.

Merv sajnos ma már csak a levegőből látványos, képen az Erk Gala látható (wikipedia)

Balkh (Afganisztán)

Szintén ősi város, amely a Méd, majd a Perzsa birodalom része volt, hogy aztán Baktra néven egy indo-görög királyság központja legyen. Később Balkh néven az iszlám világ egyik ékköve volt, mely tündöklés végére a mongolok tettek pontot, előbb Dzsingisz kán, majd Timur Lenk révén. A modern Balkh mellett a világűrből látványosan terül el a régi város romja, melynek egykori szinte tökéletes kört alkotó fala a magasból jól kivehető. A modern 77 ezer lakosú város szinte pont beleférne a régi erődbe, amely jelzi annak egykori hatalmas voltát.

Az ősi Balkh falai (fotó: UNEP)

Erbíl (Irak)

Erbíl, vagy ahogy az ókorban hívták Arbela (ma: Irak), az emberi civilizáció egyik legrégebbi lakott városa, amely ma a kurdok, 3000-3500 éve pedig az asszírok fellegvárának számított. Az egyik legszebb példája a térség erődítéseinek szinte tökéletesen megmaradt ovális dombra épült citadellájával. A térségben több ilyen is van, például Homsz vagy Aleppó, ahol az ősi kör alakú védműre később a keresztesháborúk idején más jellegű építmények is kerültek. Sajnos e városokért éppen harcok folynak, és biztosra vehető, hogy a szír polgárháború nagy károkat okoz bennük.

Erbíl citadellája a régi korok fellegvárainak romjaiból álló dombra épült (wikipedia) 

Khíva (Üzbegisztán)

Az egykori Khívai kánság fővárosa (ma: Üzbegisztán) már más jellegű erődítmény, későbbi korok keze nyomát hordja kialakításán. Első említése a X. században történt, igazi fontosságot azonban a XVI. században nyert, amikor a Khívai kánság fővárosaként három évszázadra fontos tényező lett a térségben. A levegőből is jól látható a téglalap alakú fal, melyet sűrűn (30-40 méter) félkör alakú tornyokkal tűzdeltek. Nem mellesleg megjegyzendő, hogy Vámbéry Ármin többek között ide lopózott be dervisruhában közép-ázsiai utazása során.

Khíva impozáns falai (http://romeartlover.tripod.com/Khiva.html)

Taroudant (Marokkó)

Bár Marokkóban rengeteg középkori város maradt fenn, de a legszebb példa talán mégis Taroudant városa a párducugrásról híres Agadirtól keletre XVI. századi falaival. A Csaknem szabályos négyzet jól kivehető a légifotókról. Marokkó szerencsére ma is stabilnak mondható állam, amely rendgeteg történelmi emlékkel bír. Taroudant központi városmagját 6 kilométer hosszúságú fal veszi körbe, amely messze nem olyan hatalmas, mint Khíva vagy Erbíl falai, de csaknem épek és teljesek, esztétikailag pedig szépek. Az alább látható wikipediás kép engem Konstantinápoly falaira emlékeztet.

Taroudant falai (wikipedia)

Bam (Irán)

Bam szintén egy bámulatos (haha) történelmi helyszín (potom 2500 éves), hiszen egy lakatlan ám szinte teljesen ép ősi város maradt fenn Perzsia délkeleti sarkában. Sajnos a 2003-as földrengés súlyos károkat okozott benne, de még mindig lenyűgöző. Mind a Google maps, mind a wikipedia fotója sokat sejtet, ha valaki arra jár, ne hagyja ki és feltétlenül nézze meg! Jól kivehetőek a vöröses épületek, a fellegvár és az északi folyó miatt szabálytalanná lett alaprajz. A várat és várost 67 torony védte.

Bam romvárosa (wikipedia)

Shibam (Jemen)

Hogy, hogy nem, ismét egy olyan történelmileg jelentős iszlám terület, ahol háború dúl éppen. Jemenről van szó. Itt éppen teljesen kaotikus koalíciók harcolnak egymással, külföldi beavatkozással. Shibam városa elképesztően látványos. A falak mögé épült lakóházak ugyanis felfele terjeszkedtek (ezen a vidéken nem volt hatékony falak nélkül maradni), így idővel a lakótömbök jócskán a falak fölé emelkedtek - egyben fokozták annak védhetőségét -, ami persze nem egyedülálló a történelemben. Az egész középkori városmag egy tömegnek hat, az épülettömbök előtt elnyúló városfal szinte fel sem tűnik az embernek.

Shibam városa a falak fölé tornyosuló lakótömbökkel (wikipedia)

Könyvajánló - Cey-Bert Róbert: A Pozsonyi csata

Cey-Bert Róbert Gyula:

A Pozsonyi csata

Bp.: Püski, 2013

Azt hiszem Adam Lebor Budapest Protokollja óta nem írtam ilyen hosszú könyvkritikát. Nem véletlen az összehasonlítás. Szörnyű napokon vagyok túl. Mikor megjelent ez a regény sokat hezitáltam, hogy elolvassam-e, mert első pillantásra elég gyenge színvonalúnak láttam, és nem akartam egy nemzeti érzelmű, és pozitív gondolati tartalommal bíró könyvről rosszat írni. De aztán Varga Tibor előadásaira gondolva meggyőztem magam arról, hogy bizony a misztikusan előadott üzleti "Koppánykodás" inkább csak kárt okoz, mint hasznot hajt, és kezembe vettem az egyébként számomra megnyilatkozásaiban szimpatikus író, Cey-Bert Róbert Gyula könyvét. 

Nincs visszaút ("hisz István már a harcra készül"), most már értékelnem is kell.

Néha fájdalmas könyvekről írni. Mert egy, a Pozsonyi csatáról írt regényről olyan nagyszerű érzés lenne diadalmasan ömlengeni, hogy: "Ez az, végre ismét egy igazán nagyszerű magyar történelmi regény!"

De nem tehetem meg.

Még akkor sem, ha nagyon szeretnék jót írni.

Még akkor sem, ha az írójának mondanivalója szimpatikus nekem.

Még akkor sem, ha néhány dologban közös a honfoglalókról alkotott véleményünk.

És még akkor sem, ha - saját vallomása szerint - írója 1956-os harcos és Mindszenty bíboros egykori ismerőse (bár ennek tudatában elég érdekesen nyilatkozik a könyvben a katolikus egyházról).

Mert Cey-Bert Róbert regénye, teljesen élvezhetetlennek bizonyult. Mert ez nem egy regény, könyvnek is csak annyiban könyv, hogy lapokból áll.

Elmondom röviden, miként néz ki a regény:

X bölcsességeket mond Y-nak, pár oldal felületes csatajelenet, gagyi nyugati cselszövés, valaki meghal, X elvesz valakit Y családjából, lakomáznak, Y bölcsességeket mond Z-nek, pár oldal felületes csata, gagyi bizánci cselszövés, Z bölcsességeket mond W-nek, valaki meghal, W elvesz valakit Z családjából, lakomáznak, X meghal, Y bölcsességet mond X fiának, gagyi nyugati cselszövés, csatajelenet, lakoma, majd valaki meghal.

Nincs egy karakter, nincs egy leírás, valamiféle jellemfejlődésről nem is beszélve. Csupa összedobált beszélgetős jelenet, amelyek többször ismétlődnek, csak másokkal újrajátszva. Az ember nyugodtan felcserélheti bármelyik magyar szereplőt akármelyik másikra, mert mind egyforma: nemes, egyenes, bölcs. A földi élet nyűgjei és gondjai a lábbelijük talpáig sem kúsznak föl.

A csataleírások végtelenül gyengék. Cey-Bertnél a hadvezér kitalál valami roppant egyszerű tervet, amit vezértársai megdicsérnek, mint kiváló tervet, aztán az ellenfél beleesik. Minden összecsapás pár oldalas csupán, maga a címadó Pozsonyi csata is alig 15 oldalt tesz ki 250-ből. Ez a 15 oldal ráadásul a németek támadásától a magyarok győzelmi ünnepéig értendő. A fegyverzetről - azon kívül, hogy a magyaroknak van íja - semmit nem tudunk meg, de nincs egy felbukó harcos sem.

Idegesítőek voltak a tudálékos névkeletkeztetések, mert hát minden hőséről el kellett nevezni egy helyet. Így lesz Bata táltos halálozási helye Batacsonk, majd az idővel Badacsony - Cey-Bert szerint. A névadásokba bele sem megyek, elég legyen annyi, hogy amikor az egyik nőalakról olvastam, hogy Napkelte a neve, szinte látni véltem magam előtt Havas Henriket és Aczél Endrét…

A regényben a magyarok mind feddhetetlen nagylelkű, becsületes férfiak. Én értem, hogy Cey-Bert példát akar mutatni, hogy lám, régen nagy emberek éltek itt, és az országnak is jobban ment. De ez igazság szerint unalmas és hihetetlen. Akkor is éltek köztünk gonosz emberek, és nem csak külföldön.  Az egyetlen Arnulf az, akinek volt valami érdekes a személyiségben, őt legalább sajnálni lehetett.

Azt is megtudhatjuk a regényből, hogy a magyar vezérek nem egyszerűen elesnek a csatában, hanem halálukkor rögtön fogadják is őket őseik Attilától a 10 oldallal korábban elesett barátig. Külön „poén” volt a könyv lezárása, ahol a győztes Pozsonyi csata után jutalmul az égiektől Árpád megkapja a „Kéksólyomlátomás” csodálatos élményét, majd hazamegy Attilavárosba és… egyszerűen meghal. Annyi pozitívumot el kell mondanom, hogy Cey-Bert nem vette át azt a minden forrást nélkülöző álláspontot, mely szerint Árpád és négy fia elesett a Pozsonyi csatában, erről ugyanis egyetlen korabeli leírás sem tud.

A párbeszédek gyötrelmesek, rendszerint holmi kérdezz-felelek, ahol egyik bölcs szereplő válaszol ostoba társa buta kérdéseire. Mint Yoda mester Luke Skywalkerrel. Ez rendben, de aztán öt oldallal később az imént még bölcs Kurszán találkozik Árpáddal, és most Kurszán játssza el a tudatlant és Árpád lesz a bölcs tanító. Komolyan mondom, olvassátok el, hihetetlen!

A regényben lévő, ravasznak beállított (hogy ravasz, azt onnan tudjuk, hogy a párbeszédet folytatók egyike elmondja, hogy ez bizony ravasz) cselek és fondorlatok egészen bornírtak.

A 148. oldalon Berengár itáliai király megtudja, hogy a magyarok betörtek 10 ezer emberrel a birodalomára. El akar menekülni. Tanácsadói a következő tanácsot adják: „- Felség, egy erősebb hadsereget kellene összeállítanunk.” Komolyan? És ez eddig a királynak, a birodalom fejének nem jutott az eszébe? Ejha! Ki gondolta volna? Ez aztán a zsenialitás! Taníts, mester! Aztán kiderül, hogy éppen van most 15 ezer katonájuk, de hát az uralkodó ezt sem tudta. Jó kis király, de én szívesebben látnék egy palacsintasütőt abban a palástban.

A 159. oldalon Arnulf levelet ír magyar barátjának, Kurszánnak, majd minden átkötés és új bekezdés nélkül hirtelen a levél utolsó sora után a címzett kezd beszélgetni egy barátjával! Egyszerűen a német palotából hirtelen teleportál a szerző minket pár száz kilométerrel keletre. Azt hinné az ember valaki kitépett egy oldalt a könyvből, csakhogy ez a jelöletlen váltás az oldal közepén van. A térrel és idővel egyébként is hadilábon áll a regény, az első és az utolsó esemény között 12 év van, de ez nem igazán érezhető.

A 166. oldalon Arnulf halála után a bajorok egy levelet küldenek Kurszánnak a következő tartalommal: Beszéljünk a békéről, gyere el Passauba! Tisztelettel várlak, jelezd mikor megfelelő! Erre a bölcs magyar: „- Ez a levél tele van hazugsággal, aljas megtévesztő szándékkal, de az ellenség szándéka nyilvánvaló.” Hogyan? És mégis mi van ebben bármi, ami gyanús? Miféle megtévesztés van ebben? Gyakorlatilag semmi nincs a levélben. A bölcsessége ellenére, Kurszán fantasztikus tisztánlátása ellenére elmegy és megölik.

Komolyan az volt az érzésem, hogy ezt a könyvet egy középiskolába készülő diák tákolta össze egy szerencsétlenebb hétvégéjén.

Nézzük még kicsit a történelmi hitelességet:

A sztori legelején csatában vagyunk, melyet Arnulf német király vív a spoletóiak ellen, ahol a magyarok előbbit támogatják. A csata tényleg megtörtént, de magyarok tudomásunk szerint nem vettek benne részt, pláne nem magyarok foglalták el Rómát Arnulf számára. Cey-Bert egyben anakronizmussal Arnulfot német-római császárrá is koronáztatja, holott ez egy modern műszó, Arnulfot természetesen római császárrá koronázták, mint minden császárt a középkori Európában.

Itt-ott egyébként – tudatos? – ferdítés is van a regényben. A mai neopogány Koppány-hívőknek kedvezve Cey-Bert például meghamisítja a vérszerződést. Állítása szerint ugyanis a vérszerződés kimondta, hogy Álmos utódai közül mindig a legidősebb férfit választják fejedelemnek. Ez téves/hamis. Anonymus írta meg legrészletesebben a vérszerződés pontjait, amelyben ilyen nincs, csak az, hogy Álmos véréből választunk uralkodót. Megjegyzem, ellentétben egyes állításokkal, nincs bizonyíték a magyar törzsekben a levirátus intézmény működésére, sőt tudjuk, hogy Árpádot a fia, Zolta, Taksonyt a fia Géza és Gézát a fia István követte. Sokkal jogosabb azt gondolni, hogy általában az apát a fiú követte a trónon.

Az sem igaz, hogy a magyarok önelnevezése hungur lett volna. Anonymus ebben is világos: a magyar törzsszövetséget hétmagyarnak hívták, más török típusú nomád szövetségekhez hasonlóan számnévvel jelezve hány törzsből állnak (tokuz-oguz = kilenc oguz; onogur = tíz ogur, hetumoger = hét magyar). Attól, hogy magyarnak nevezték magukat a magyarok, nem voltak kevésbé hun tudatúak. Ahogy Hunguriának sem hívták őseink az államukat, annak neve Magyarország volt, az –ia végződésű országnevek tudomásom szerint idegenek a nyelvünkben. Nem vagyok nyelvész, de az biztos, hogy az –ia képző már a római provinciákban is ott volt: Pannonia, Gallia, et cetera.

Az író úgy tünteti fel a dolgokat, mintha a Honfoglalás idejében a magyarság háborúban állt volna Bizánccal. Ez éppen nem így volt, általában szövetségesek voltak. Nem is lehetett nagy érdekellentét a két fél között, mert a két állam nem volt határos, s közöttük ott feküdt a közös ellenség, az erős Bolgár birodalom. Így a Cey-Bert féle összeurópai összeesküvés ezen eleme nincs a helyén.

Kétségtelen, hogy az író láthatóan utánajárt a történelmi eseményeknek a spoletói-karoling viszony esetében (ezek messze a legjobb részei a könyvnek), de másban hemzseg a történelmi hibáktól:

- Lakótornyokat építenek a honfoglalók Magyarországon a IX. század végén, holott Nyugat-Európában közismerten csak a XI. században kezdenek el donjonokat/lakótornyokat építeni, nálunk meg inkább csak a XII-XIII. században terjed el. Még a közismerten római alapokra épült Sopront is egy magyar vezérrel építteti fel, lakótornyos várként.   

- A Csörsz-árkot székely találmánynak írja, amely megvédte a székelyeket Erdélyben az idegen támadásoktól. Kár, hogy a Csörsz-árok az Alföldet fogja körül, nem Székelyföldet és a szarmatákat védte évszázadokkal korábban.

Mindezt nem azért írom, mert elvárható, hogy egy történelmi regény minden mondata szigorúan tapadjon a jelenlegi történelmi tudásunk talajához. Erről szó sincs, hiszen minden regény óhatatlanul minimum részben fikció! Ellenben ha valaki nincs birtokában a kellő tudásnak a témában, akkor ne ilyeneket tüntessenek fel a borítón és az előszóban:

- „Róbert, mint az ókori Egyiptom egyik legnagyobb bölcse, Hermész Triszmegisztosz – az akkori fényemberek képességével mintha visszarepült volna az időben – és tudatával részt vett volna a csatában.”

- „Cey-Bert Róbert Gyula művét az teszi igazán értékessé, hogy érdekfeszítően mutatja be a pozsonyi csata eddig soha le nem írt, eltitkolt előzményeit…”

Apropó! Mindenekelőtt a Pozsonyi csata sohasem volt titkolt, legfeljebb a kutatásokban mellőzött. Ez pusztán marketingnyílvessző a szaruíjon, „nemzetiKoppánylovasnomád” célcsoportra irányozva. Az pozsonyi összecsapás forrásai a XIX. század óta a széles körben rendelkezésre állnak, sőt Gombos Albin ezeket egybegyűjtötte a kutatók számára hatalmas forráskiadványában a Catalogus fontium historiae Hungaricae-ben, amely 1937 óta közkézen forog. Nekem is van belőle egy reprintem a polcon. Egyszerűen el kell menni a könyvtárba, és olvashatóak a korabeli leírások (sajnos nincs sok). Nincs itt semmi eltitkolt történet, nincs misztikus tudás, sem táltos jóslat, amely megmentette a magyarokat! Őseinket saját képességeik, tudásuk, bátorságuk és győzelembe vetett hitük mentette meg. Ez prózaibb ugyan, de ettől olyan nagyszerű. Sajnálatos, ha valamit ilyen szlogenekkel próbálnak eladni, és jó ilyen esetben fokozott óvatossággal kezelni az adott terméket!

Úgyhogy a hivalkodó előszó és bevezető miatt igenis a tartalmi hibákat is néznem kellett. Annyit azért megjegyzek, hogy ezeket az ömlengő dicshimnuszokat nem maga Cey-Bert írta szerencsére.

Attól, hogy valaki az „akadémiainak” nevezett (ebben a formában nem is létező) történetírással szemben foglal állást, még nem feltétlenül ír igazat. S nem áruló az, aki ezt kimondja. És pláne nem lesz egy kis mitikus-titkos sejtetéstől jó egy regény.

Kinek ajánlom a könyvet? Elvakult Koppány-fanoknak, akik azt gondolják, hogy 1000 éve utat tévesztettünk, és ezzel lemondanak olyan hőseinkről, mint Nagy Lajos, Hunyadi János, Mátyás király és mondjuk Görgei Artúr.

Külcsín: A kötet kötése jó minőségű, a borító szerintem közepes, gagyi lovasokkal és érdekes csillagászati jelenséggel, ahol van egy felkelő nap, egy éppen dagadni kezdő Hold és egy másik nap, amiben sólyom repked.

Pontozás:

Négy kéksólyomlátó Árpádvezér a tízből.

4/10

Az Egyesült Államok római tengerészeti attaséjának jelentései 1915. május

Az Egyesült Államok római tengerészeti
attaséjának jelentései
1915. május

Ismét a Rómába akkreditált tengerészeti attasé jelentéseiből csemegéztem, amelyek egyfelől az olasz flotta háborúra való felkészítéséről informálnak minket, másfelől olvashatjuk az olasz kormány által kiadott Ausztria-Magyarország és Albánia ellen elrendelt blokádjának bejelentését. A jelentések 1915. májusából valók, amikor az Amerikai Egyesült Államok még semleges állam volt.

Az Impetuoso romboló (Indomito-osztály)
(wikipedia)

1. A torpedóerők diszpozíciója – Olasz flotta[1]

T-től 121. számú jelentés

Időpont: 1915. május 17.

Pecsét: „Nem visszaküldendő”

Megbízható forrásból hallottam, hogy a jelenleg Velencében állomásozó olasz haditengerészeti tengeralattjárókat mozgósították. Az Indomito-osztályú[2] rombolók egy későbbi időpontban csatlakoznak a flottához Tarantónál. Minden Indomito-osztályhoz tartozó rombolót és torpedónaszádot szétosztottak Velence és Brindisi között.

A flotta negyedik osztálya a San Marco, a Pisa, a San Giorgio és az Amalfi hajókból áll Brindisinél, de úgy vélem ez csak időleges beosztás, amely addig tart, míg ők [azaz a kikülönített hajók] újra csatlakoznak a flottához Tarantónál.

A nem éppen daliás III. Viktor Emánuel (jobbra) I. Albert belga királlyal tart szemlét
(wikipedia)

2. A király rendelete az olasz tengerészet költségvetésének növeléséről[3]

T-től 125. számú jelentés

Időpont: 1915. május 19.

Pecsét: „Nem visszaküldendő”

Az olasz haditengerészet költségvetését, amelyet eredetileg az 1914-15-ös évre állítottak össze, a 619. számú királyi rendelet értelmében megnövelték 1915. május 14-én. A 25 millió lírára való növelést az európai helyzet tette szükségessé, amely megköveteli egy nagy és aktív flotta állandó készenlétét.

A kérdéses dekrétum egyidejűleg 100 millió lírára emeli a hadsereg [költségvetését], amely szintén szükséges katonai célokra az európai helyzet miatt.

Az Otrantói-szoros
(wikipedia)

3. Deklaráció Ausztria-Magyarország és Albánia[4] tengerpartjának blokádjáról[5]

T-től 132. számú jelentés

Időpont: 1915. május 26.

Pecsét: „Nem visszaküldendő”

1915. május 26-tól kezdődően hatékony blokádot állít fel az olasz tengerészeti erő az alábbiak szerint:

- Ausztria-Magyarország teljes tengerpartja északon az olasz fronttól délre a montenegrói frontvonalig, beleértve minden szigetet, kikötőt, szorost, utat és öblöt;

- Albánia teljes tengerpartja északon a montenegrói fronttól a Kiephali-fokig[6] (beleértve…).

A blokád alá vont terület földrajzi határai:

Ausztria-Magyarország: 

- északi határ: északi szélesség 45° 42´ 50; keleti hosszúság 13° 51´ 10

- déli határ: északi szélesség 42° 6´ 25; keleti hosszúság 10° 5´ 30  

Albánia:       

- északi határ: északi szélesség 42° 52´ 00; keleti hosszúság 19° 35´ 30

A baráti és semleges államok hajói határidőt kapnak, melyet az Olasz Tengerészeti Erők főparancsnoksága határoz meg. A deklaráció napjától a blokád kezdetéig a blokád alá vont kikötők szabadon elhagyhatóak.

Minden hajó, amelyik megsérti a blokádot, vagy megpróbálja átlépni az Otrantói-fok és a Kiephali-fok[7] vonalát, a nemzetközi törvényekkel és érvényes szerződésekkel összhangban fogják kezelni.

4. Az olasz haditengerészet lefoglalja a postahajókat[8]

T-től 134. számú jelentés

Időpont: 1915. május 28.

Pecsét: „Nem visszaküldendő”

Négy a kormány tulajdonában lévő gőzöst, a Citta di Palermo, a Citta di Catania a Citta di Messine és a Citta di Siracusa [hajókat], melyek 3500 tonna vízkiszorításúak lefoglalt a haditengerészet, és besorozta őket, mint kisegítő cirkálókat. A Citta di Catania és a Citta di Palermo Parsons-féle turbinával bír, a Citta di Siracusa és a Citta di Messina négyhengeres gőzgéppel. Ezek a hajók mind 12000 lóerősek, és a 23 csomó sebességű gőzösök közé sorolják őket. A hajókat 6 db 4.7-es ágyúval szerelték fel.

Az előzőeken felül, a következő gőzösöket foglalta le a haditengerészet: Citta di Cagliari, Citta di Sassari és a Carrera, melyek 2500 tonna vízkiszorításúak. Ezek a gőzösök 4500 lóerősek, és 15 csomó sebességre képesek.

Jegyzetek:

---

[1] In: Naval Attache’s Reports, United States Office of Naval Intelligence. 1915. május. T. 121. jelentés.

[2] A hat Indomito-osztályú romboló 1910 és 1913 között álltak szolgálatba, 670-770 tonna vízkiszorítással bírtak.

[3] In: Naval Attache’s Reports, United States Office of Naval Intelligence. 1915. május. T. 125. jelentés.

[4] Albániát polgárháborús helyzetben érte az első világháború, ráadásul a szomszédos államok (Görögország, Szerbia és Olaszország) egyaránt igényt formáltak albán területekre. A háború során az albánok jelentős része az Osztrák-Magyar Monarchiával szimpatizált (magának a léte is jórészt Ausztria-Magyarország diplomáciájának eredménye volt). Valószínűleg emiatt is hirdetett blokádot Albániára is Olaszország.

[5] In: Naval Attache’s Reports, United States Office of Naval Intelligence. 1915. május. T. 132. jelentés.

[6] Valószínűleg az Otrantóval szemben fekvő albán nevén Gjuheza-fokot értik ezen, a Karaburun félsziget északnyugati csúcsát.

[7] Ez tulajdonképpen az úgynevezett Otrantói-szoros.

[8] In: Naval Attache’s Reports, United States Office of Naval Intelligence. 1915. május. T. 134. jelentés.

Kis nyári bolondozós könyvajánló - Bolondok hercege

Mark Lawrence: Bolondok hercege

(Prince of Fools)

Budapest: Fumax, 2014

Mostanában szerencsére nem nyúltam nagyon mellé, ha könyv után matattam a polcokon, különösen nem Fantasyk esetében. Ott voltak ugyebár Abercrombie zseniális könyvei (Első törvény trilógia, Hidegen tálalva), de tetszett a Vér éneke is Anthony Ryantől. Most Mark Lawrence: Bolondok hercege című kötetét vettem kezelésbe, és szintén kiállta a próbát.

Nem ismertem a regény hátterét alkotó világot, mert nem olvastam az annak alapját adó „A széthullott birodalom” néven futó trilógiát. Sőt azt sem tudtam, hogy ez a regény is egy trilógia (A vörös királynő háborúja) első része. Így újdonság erejével hatott a háttér, pláne amikor megláttam a mellékelt térképet, rajta könnyen felismerhetően Európa körvonalait. Kicsit fura volt ez a világháborúk utáni új civilizáció, amely mágiával vegyítette varázstalan mánkat. Azt mostanáig sem értem, miért ragaszkodik a szerző valódi háttérhez, egy nem a mi világunkhoz kötődő varázslattal és élőholtakkal teli történetben. De hát szíve-joga, érdekes ötlet. Egy picit azért zavart, na.

A történet szereplője Jalan herceg, aki inkább hajápolásban és hajkurászásban (nők után) jeleskedik, mintsem államférfiúi tevékenységben. Első szám egyes személyben bújhatunk a bőrébe, amely technika ugyan korlátozza az író lehetőségeit (csak azt láthatjuk/tudhatjuk amit a herceg), ugyanakkor személyessé teszi Jal herceggel a kapcsolatunkat, beleülhetünk a fejébe. És hát ez nem egy lángelme feje, hanem egy hétköznapi fickóé, akit férfiként legérzékenyebb testrésze vezet. Jal figurája iszonyúan korlátolt, de nagyon szerethető, ő a regény humorának forrása, méghozzá annak is bővizű. A történet elején nincsenek barátai, egoizmusa töretlen és határtalan, ám egy mágikus baleset miatt életét hozzákötik egy északi vikinghez, Snorrihoz. Snorri családjához igyekszik vissza északra, megmenteni azt. Jalnak akaratlanul, de vele kell mennie. Ez afféle Road-movie (movie nélkül), az egész regény az utazást írja le, benne a kalandokkal, melyeken át kell vergődniük.   

A regény humora ütősebb, mint egy japán gongzenekar, igaz nem olyan savazósan maró, mint Abercrombie regényeié, nincs benne annyi sötét gúny. Inkább olyan kis fanyar önmarcangoló csipkelődés az egész, amelyben Jalan magán nevet a legjobban. Lawrence tudhatta, hogy ha Jal képes nevetni magán, akkor beférkőzik a bizalmunkba a karaktere. Voltaképpen a herceg iszonyatosan görény alaknak látszik kezdetben, mégis könnyen azonosulhatunk vele. A világ, amiben játszódik, szintén nem szűkölködik komikus háttérben, ott konkréten hangosan felnyüszítettem, mikor a vikingek foltonfolt hajójának kiderült a neve: Ikea.

Másik főszereplőnk, Snorri az északi a bölcs barbár archetípusa. Míg utazunk velük, tulajdonképpen kiderül, hogy Jalan gyávasága abból fakadt, hogy nem volt neki miért/kiért bátornak lenni, és egyáltalán nincs is olyan nagy különbség a két emberünk között. Vagy akár Jalan és mi közöttünk.

A történet nem túl kacifántos, van egy kis Trónok harca áthallás benne számomra (élőhalottak, akik északon grasszálnak és megszállnak). Az különösen tetszett, hogy noha az első könyv ért csak véget, mégis valamiféle szünet következett be az eseményekben, nem egy konfliktus közepén vágták ketté a történet vásznát. Talán a komoly fantasykben oly sokat adó drámaiság hiányzott belőle. Szórakoztató és olvasmányos könyv, habár nem lesz igazi nagy klasszikus valószínűleg éppen könnyedségéből fakadóan. Most azt mondom, hogy a Vér énekénél nekem jobban tetszett.

A Fumax külsőre is egy jó könyvet adott át az olvasóknak, bár egyelőre nem látom értelmét Jason Chan borítóillusztrációjának, de jobban tetszik, mint az eredeti első kiadásé. A vörös és a fekete mindig passzol egymáshoz, pláne arany feliratokkal. A regény kötött, így ezt sem kritizálhatom, pofás kiadvány. Magyarra Gy. Horváth László ültette át, ebben sem volt kivetnivaló.

Összességében: nyolc élőhalott a tíz zombiból.

8/10 pont

Eredeti megjelenés: 2014

www.goodreads.com: 4.1 pont

www.moly.hu: 92%

Menekültkérdés

Eddig bírtam. Szigorúan magánemberként írok a bevándorlók/menekültek témáról, afféle történelmi kontextusban, hirtelen felindulásból. Ez utóbbi miatt előre elnézést, nem lesz nyilván túl összeszedett. Gyakorlatilag hetek óta háború van a médiában e témában, és mostanra a legoptimistábbaknak is rá kellett jönniük, hogy a kérdés őket is érinteni fogja a jövőben. Elég csak végigmenni Győrben a Baross úton, hogy ez bárki belássa.

Én szeretem a sokféle kultúrát. Rajongok a kora-iszlám költészetért, olvastam az indiai Pancsatantrát és indiánregényeken nőttem fel. Szerintem azonban a sokszínűség akkor szép, ha minden a helyén van, nem pedig egy helyen. Ettől izgalmas az utazás, ettől különleges, ha az ember eljut valahova. Ettől Kanada Kanada, Japán Japán és Magyarország Magyarország.

A világ éppen akkor lesz unalmas, ha mindezt összekutyuljuk és mindenhol ugyanazt viseljük/esszük/nézzük/hisszük. Az ószövetségi Bábel-tornya mindennek a szimbóluma. Szét kellett választani az embereket és sok nyelvet kellett adni neki, mert különben Istennek hitte magát és az eget ostromolta, holott halandó. Most éppen nekiálltunk újra tornyot építeni. Istent meg már minimum hét évtizede játszunk.
Az összekevert masszát előbb-utóbb addig keveri a szakács, amíg egyszínű lesz. Én bevallom nem akarok olyan világban élni. Az arab nép barátságos, szívesen ismerkedek meg a kultúrájukkal. Mondjuk Jemenben. Ahogy a japánnal is Tokióban, és a maorival Új-Zélandon. Ez adja a Földgolyó sava-borsát. Ha mindenhol ott van minden, akkor unalmas lesz, kaotikus, konfliktusokkal teli (mert az ember nem eredendően toleráns és megértő). És a konfliktusok még akkor is kialakulnak, ha mindkét oldal jóindulatú, mert mások a célok, az életvitel, a gazdasági érdekek.

És ha egy ország úgy dönt, hogy a saját kultúráját akarja megtartani és nem enged be egy hangyát sem, akkor megteheti (aztán majd kiderül vajon képes-e rá). Mert jogában áll. Ahogy a háztulajdonos joga, hogy kinek nyit ajtót, és ha nekem megtetszik egy vityilló a Rózsadombon, attól még nem köteles a tulajdonos beengedni és szobát adni nekem. Maximum kérhetem erre. És ha nem ad, akkor nem felháborodok, hanem vagy hazamegyek, vagy nekiállok házat építeni, esetleg máshol csengetek.

Akié a ház, azé a döntés. És ha a tulaj nemet mond, akkor nem kiáltom ki rasszistának, nem szavaztatom meg a szomszédaival, hogy engedjen be, hanem elfogadom a döntését!  

Muszáj ezeket kimondani, mert egyesek azt gondolják, hogy a "modern" világban már nincs így. Egyfelől a modern világ ugyanolyan logika alapján működik, mint a régebbiek. Csak a technika változott, az emberi természet nem. Ráadásul van egy kis csoport, aki ha nem a saját elképzelése szerint alakul valami, akkor azonnal támadásba megy át, ahelyett, hogy a saját álláspontjának helyességét kérdőjelezné meg. Például olyanokkal jönnek, hogy a magyarság mindig befogadó volt (máskor érdekes mód meg éppen azzal vádolnak ugyanezek, hogy megérdemeltük Trianont, mert nem voltunk toleránsak), majd citálják Szent István Intelmeit, aminek valódi értelméről (a kereszténység) persze hallgatnak.

A legdühítőbb párhuzamok amikor a magyar történelemből hozott példákkal jönnek illusztrálni, hogy milyen hálátlan a magyar nép. Holott a hasonlataik jobban sántítanak, mint a sánta kutya, amelynek ellőtték a másik lábát is. 

A számomra legizgalmasabb (és leggyomorforgatóbb) epizód a történésekből az volt, mikor egyes csoportok azzal jöttek elő, hogy a honfoglalók is menekültek voltak. Ez talán arra a történészi vélekedésre megy vissza, hogy a besenyők elől futottunk volna be ide a Kárpátok gyűrűjébe. Először is ez a vélemény már elavult, a régi szocialista történetírás "remeke". Őszintén szólva csodálom, hogy bárki elhiszi, hogy egy besenyők-bolgárok által tönkrevert nép beözönlik ide, majd a két nagyhatalomtól (Keleti Frank Birodalom, Bolgár Birodalom) mégis megszerzi a Kárpát-medencét futás közben. Ez nagyjából olyan, mintha valaki azt állítaná, hogy miután a németek kikaptak a második világháborúban, fogták magukat és elfoglalták az amerikaiaktól és a britektől Kanadát. Nyilvánvaló önellentmondás. Akit tönkrevernek, az nem szokott elfoglalni egy jelentős térséget. Gazdasági menekültek meg aligha lehettek, mert minden korabeli forrás szerint a magyarok gazdagok voltak, fegyvereiket dúsan díszítették. Ja, és persze senkitől sem kértek menedéket, és nem is tartották el őket közpénzen hónapokig.

Ami még ennél is sokkal furcsább, hogy ezen állítás szerint, azok akik elmenekültek a fegyveres konfliktus elől , azok olyanok, mint Árpádék. Holott a honfoglaló őseink éppen hogy fegyverrel foglalták el (vagy vissza) a hont! Szóval Árpádék éppen hogy nem azt tették, amit mondjuk a szír menekültek.

1956-tal jönni sem sportszerű. Egyfelől Szíriában és háborúk elől menekülő hazájában még nem ért véget a harc, nem veszítettek. Másfelől nem a Szovjetunióval állnak szemben. Az 56-os menekültek zöme a szovjet bevonulás után hagyta el a szülőföldjét, mert biztos börtön, esetleg halál várt volna rájuk, a fegyveres ellenállásnak meg semmilyen esélye nem volt. Ergo, nekik tényleg nem nagyon volt választásuk.

Ha a hazám ekkora bajban lenne - így hideg fejjel -, megvetném azokat a fiatal férfiakat, akik itt hagyják. Asszonyok, nők, gyerekek rendben, érthető. Na de életerős férfiak? Nem az lenne a dolguk, hogy rendet tegyenek a saját portájukon?
Most persze lehet mondani, hogy: "ilyen helyzetben lehet te is ezt tennéd!" Szeretném azt hinni, hogy nem így van, de valóban nem tudhatom. Remélem nem is kerül sor, hogy ilyen döntésre kényszerüljek, bár statisztikai alapon nem szoktak ilyen hosszúra nyúlni a békés időszakok Magyarország történetében... De az biztos, hogy akkor sem lenne helyes, ha elmenekülnék, ha megtenném. Szíriában néhány tízezer főnyi ISIS harcos tartja megszállva az ország jelentős részét. Ez valójában nem egy nagy erő, és fegyvereinek jelentős részét az USA által felszerelt helyi csapatoktól nyerte, akik dezertáltak/elmenekültek. Ha mindenki elmenekül az ISIS elől, akkor azok már győztek is. Szerencsére azért nincs így.
Olyan emberekről kellene elhinnünk, hogy hasznosak lesznek bármelyik európai országnak, akik a saját szülőföldjükről is megszöktek, mikor ott baj volt? És ha itt lesz háború, akkor majd innen is továbbfutnak?
Ha nekem Görgei maradása és Kossuth menekülése közül kell választanom, akkor Görgei mellett állok. Akkor is, ha a tettek következményeit vállalnom kell.

A gazdasági menekültek más kérdés. Na nem abból, hogy Magyarország eldöntheti-e beengedi őket, vagy sem. Ezt ugyanúgy jogunkban áll meghatároznunk. És igen, ez sokszor kegyetlen dolog. Tudomásul kell vennünk, hogy a Föld túlnépesedett, és míg Európa képes volt a növekedését lenullázni, addig Afrika és Ázsia nem. Nehogy már normálisnak tekintsük, hogy a nálunk másfélszer nagyobb Bangladesnek 156 millió lakosa van, miközben egy baromi nagy árterület az egész!? Miért az a megoldás, hogy majd más államok befogadják a felesleget? Miért nem az, hogy megoldják a túlszaporulat kérdését? Kínának ment. Csak drákói szigor és következetesség kellett. A költségvetési szigort akár nemzetközi szankciókkal is be lehet tartatni egyes országokkal, másokkal meg azt se, hogy csak annyian legyenek, amennyit képesek eltartani? Nem lenne jobb egy élhető Föld mondjuk 2 milliárd emberrel, mint 15 milliárddal egy élhetetlen és letarolt?  (Ahol hamarosan majd 1 milliárd sem tud megélni, ha teljesen tönkretesszük...)

Nem! Csak mesebeszéd, hogy mindenkinek joga van bárhol élni! Egyfelől hamar megtelne Tahiti... Másfelől, aki az adott helyen lakik, az dönti el, kit enged be. Mióta világ a világ így működik.

Közben meg mindenhol megy a meggyőzés. Hogy hasznosak a gazdaságnak a bevándorlók. Talán így van, talán nem. Ha igaz is, megéri a plusz konfliktusokat? Őszintén szólva nehéz elhinni, ha az ember végigsétál a Baross úton. Ott van "Mia", akit a Kisalföld interjúvolt meg úgy egy hónapja. Egyébként remekül választottak... Gyakorlatilag egész Győr megcsodálhatja a - ha jól emlékszem - bangladesi bevándorlót (Bangladesben tudtommal nincs háború), mivel gyakorlatilag minden nap ott csücsül a sétálóutca egyik padján, virágágyásának szélén - vagy mint egyik csütörtök reggel láttam-, a virágágyásban. Hátracsapott baseballsapkájával, piercingjével hűen tükrözi ma világ összevisszaságát.  Aztán lehet persze olyan cikkeket írni, hogy a menekültek be nem fogadásával lemondunk a Nobel-díjasokról is, csak éppen kevéssé lesz hihető.

Amiatt meg éppen nem kell csodálkozni, ha egy nem túl tehetős és sokat dolgozó magyar állampolgár agyát "felcseszi", ha azt látja, hogy olyan csoportok szállják meg Győr belvárosát, akik bandákban ücsörögnek egész nap a sétálóutcán, nem csinálnak semmit, maximum a telefonjukat nyomkodják, trécselnek és kávéznak. Talán ha részletes tájékoztatás lenne arról, hogy mégis mit kapnak ezek a bevándorlók (költőpénz, szállás, etc.), és milyen keretből, akkor nem lenne annyira irritáló. Vagy még irritálóbb lenne... Ugyanis fogalmam sincs, magyar vagy EU pénzből történik ez. Az utca embere "tudja", hogy költőpénzt kapnak, kosztot és kvártélyt, bár ez utóbbi hallomások alapján igencsak vacak lehet. Aztán előfordul az a képtelenség, hogy Debrecenben menekültek árulják magyar embereknek a magyar államtól (?) kapott májkrémet aprópénzért. Az a cikk, amit olvastam erről (HVG), ugyan azt írja, hogy sok EU pénz jön, de ha átnézi az ember a közölt számokat és belegondol: kevesebb, mint fél év alatt 57 ezer menekültre kivetítve egyáltalán nem tűnik soknak.

Azok, akik máskor nevetnek azon, ha a dicső magyar történelmet hozzuk elő, ilyenkor megszólalnak, hogy Magyarország mindig is befogadó ország volt. Ez igaz, de nem mindenkit és mindenképpen. Olvassunk bele mondjuk a középkorban az iszlámról vagy zsidókról szóló cikkelyekbe! Szó sincs ezekben holmi korlátlan elfogadásról, vagy egyenjogúságról. Ez a modern kor hozadéka. Magyarországon a XIX. századig külföldi nem is bírhatott földdel, csak ha honosították! Élni, persze élhetett itt, ha betartotta a szabályokat és hasznos volt az ittléte a közösségnek! A középkori Magyar Királyságban egy muszlim nem tarthatta meg a hitét sem. Úgyhogy ezzel nem igazán érdemes előhozakodni, mert éppen az ellenkező oldalt támogatja.

Azzal meg aligha lehet mit kezdeni, hogy egy felmérés szerint a magyarok 13%-nak álláspontja az, hogy egy külföldinek Magyarországon nem kel betartani a törvényeinket, és 21% szerint nem kell tiszteletben tartaniuk a kultúránkat. Teljesen nonszensz! Akik ezt mondják, azok szerint tehát, ha jön egy pakisztáni menekült, akkor az szabadon kirabolhatja a közértet, toalettnek használhatja a Székesfehérvári romkertet? Hihetetlen!

Az a plakát számomra is érthetetlenebb, hogy "Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!" És igaznak tűnik, hogy - egyelőre - áthaladni szándékoznak rajtunk, nem itt maradni. Ugyanakkor, ha megtelik Nyugat-Európa (és erre bőven vannak jelek, a brit intézkedésektől a legutóbbi francia-német kijelentésekig), akkor ne legyen kétségünk, hogy inkább választják a Magyarországot, minthogy visszatérjenek a hazájukba. Ausztrália még drasztikusabban jár el. És itt is csúsztatás van, amikor a nagy-britanniai magyar melósokhoz hasonlítják őket, mert azok nem okmányok nélkül, és puszta ködös reményekkel tele indulnak útnak. Ha valaki le akar telepedni Európában, az ne minden papír és azonosító nélkül jöjjön ide. Ugyanis: "egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben."A bevándorlók munkahelyekre való hatása több, mint kérdéses, egy osztrák elemzés szerint náluk a munkahelyek száma növekedne, ugyanakkor a munkanélküliség aránya nőne.

Bárki, bármit mond, a világon a legnagyobb érték a föld. Akinek jó földje van, annak élelme van, vize van. A mobiltelefon és a többi modern kacat mind a földből jön közvetve, ezt nem szabad elfelejteni! Akinek nincs földje, az "földönfutó". Vigyázzunk rá, a felesleges óvatosság sohasem árt. És bolond az, aki úgy adja ki a lakását, hogy nem néz utána a beköltözőnek és a szerződésbe nem vesz bele követeléseket és biztosítékokat. Lehet naivan nézni a nagyvilágot, és kumbaya hangjai mellett egy konfliktusok nélküli szeretetben csöpögő idillről ábrándozni, de ha eközben súlyosbodik a helyzet, nekik is ártunk és magunknak is.

U.i.:
A kedvencem egyébként az volt az utóbbi hetek sajtójából, amikor az Index megszólaltatta Lampedusa szigetének polgármesterét, aki szerint "A menekülteket elítélni éppen olyan rossz, mint az ISIS." Érdemes ízlelgetni a mondatot. Tehát, ha neked nem tetszik, hogy menekültek lepik el a belvárosod sétálóutcáját, s tanyáznak le a vasútállomás előtti parkban, akkor éppen olyan rossz vagy, mint egy szélsőséges iszlám szervezet, aki embereket éget, fejez le, stb. Valóban egy fajsúlyú a két dolog, elítélni valakit fejben, mint levágni a fejét? 

Taranto erődítései, 1915

Még mindig az 1915-ös háborút éppen megkezdeni kívánó Olaszországból hozunk amerikai jelentéseket. Az Egyesült Államok tengerészeti attaséja május 8-ról kelt 105. számú jelentésében az olasz flotta legfontosabb tengerészeti támaszpontjának, Tarantonak védelmi készülődéseit sorolja fel egy vázlat segítségével.

(Naval Attasche’s Reports, Office of Naval Intelligence. May 1915. T-105.)

A Regia Marina hadihajói Tarantóban az 1930-as években
(wikipedia)

Taranto erődítései - Olaszország

T-től 105. számú [jelentés]

Dátum: 1915. május 8.

1. Taranto erődítései készek, 3 új üteg kivételével, amelyek - megbízható személytől hallottam -, építés alatt állnak. Ezek 4, 10 és 20 méterre délre, vagy délkeletre vannak a San Vito foktól. Ezek, tudomásom szerint a nyílt tengeren vannak, de részletek nem állnak rendelkezésemre.

  

2. A már meglévő erődök mellett, elkészültek [újak] a hullámtörő gátak mentén, ahogy azt a csatolt vázlat mutatja. Ezek a hullámtörő gátak zárják le a kikötőt, kivéve St. Paolo sziget és a San Vito fok között.

3. Az összes aknát, stb. a régi várkastélyban tárolják.[1]

4. Az erődítések a következők:

- Rondinella kikötő: 

4-8 [db] 38 cm-es tarack, körkörös talapzaton.

- St. Pietro sziget: 

6-8 [db] 28 cm-es tarack, 

4 [db] 28 cm-es tarack lövegpajzzsal, 

2 [db] 119 tonnás hátultöltős Krupp [löveg] Gruson-toronyban[2]

Egy Gruson-torony vázlata

- St. Paolo sziget: 

4 [db] 6 hüvelykes ágyú, tengerészeti talpazaton, 

2 [db] 120 mm-es[3] ágyú

- San Vito fok: 

8 [db] 28 cm-es tarack

- várkastély: 

8 [db] 57 mm-es [löveg], 

4[db] 37 mm-es löveg

- parti ütegek:             

4 [db] 120 mm-es lövegpajzsok és földművek mögött.

Melléklet:

Jegyzetek:

---

[1] A Taranto középkori városmagjában álló Aragón várról van szó.

[2] A Gruson-torony gyakorlatilag egy páncéltorony volt, amely földbe ásva védte a belőle tüzelő löveget és kiszolgáló személyzetét.

[3] Az eredetiben 120 cm áll, de ez nyilvánvaló elírás.