2025. április 5., szombat

Forgách István levelei az első világháborúból, I. rész

Forrásközlés:

Forgách István levelei az első világháborúból,
I. rész. 
(1914. október 20. – 1916. január 21.)

Olasz gránát robban a Selo melletti állásoknál
(Forrás: Gaksch-Dimics, 289.o.)

A legutóbbi poszt meghozta a kedvem egy újabb anyagom közzétételéhez, így most 3-4 etapban megkezdem Forgách István szegedi baka első világháborús levelezésének - pontosabban nálam levő levelezésének - közzé tételét. A gyűjteményhez internetes árverésen jutottam pár éve. Mindösszesen 41 darab dokumentumot - zömében levelet - tartalmaz az első világháború teljes időszakából 1914-től egészen 1918-ig. A levelezés mindemellett bizonyosan hiányos, mert a szövegekben olyan levelekre történik utalás, amelyek nincsenek a gyűjteményben, ráadásul az is világos olvasva a sorokat, hogy a házaspár napi szinten írt egymásnak 1915 tavaszától. Sajnos Forgách Istvánról a levelezésből kihámozható adatokon kívül semmit nem sikerült kiderítenem. Már 1914-ben közvetlenül a világháború kirobbanását követően bevonult - nem kizárt, hogy önként - a császári és királyi 86. gyalogezredhez, ahonnan a tavaszig tartó kiképzését követően 1915. augusztusában a XIII. menetszázaddal került ki az olasz frontra. A 86-osok III. zászlóalja az ezred többi zászlóaljától eltérően ugyanis az Isonzóhoz került, míg az I., II. és IV. battalion Galíciában küzdött. Forgáchot végül a 11. századhoz osztották be, itt esett át a tűzkeresztségen a harmadik isonzói csata során. A zászlóalj egy kifejezetten veszélyes frontszakaszon állt helyt, Selonál, a tolmeini hídfő déli szegletén. Utoljára 1916. január 21-én kelt levelén áll a 11. tábori század bélyegzője, a következő - már februárban kelt – üzenetén a 12. század tagjaként jelenik már meg. A levelekből úgy tűnik, hogy eleinte egy nehézlöveg mellé osztották be, majd a már említett január 21-i levelében azt írja feleségének, hogy átvezénylik a géppuskásokhoz. Talán ezért került át a 12. századhoz.

A levelezés első 13 dokumentumában most eddig fogunk eljutni. A 13 írásból 4 a feleségtől, 9 a férjtől származik.

(?) - bizonytalan olvasat
[...] - kiolvashatatlan rész
[abc] - kiegészítés tőlem a könnyebb érthetőség kedvéért

Forgách Istvánné első fennmaradt levelének borítéka

1. Forgách Istvánné levele férjéhez[1]
Szeged, 1914. október 20-a körül[2]

Édes aranyos kis uram!

Oly nagyon várt soraid megkaptam és igazán nagyon örülök, hogy olyan sűrűn írsz. Hisz igazán leveleid egyetlen vigaszom. Úgy örültem most is, hogy ezt a leveled illetve lapod megkaptam.
Írod fiam, hogy vasárnap menjek.[3] Hát lehetne-e engem megkötözve is itthon tartani? Tudod, milyen hamar elfáradok, de ha másképp nem lehetne, neki mernék indulni gyalog is, és biztosítalak, hogy föl se venném a fáradságot, odaérnék egy nap alatt. Mert én is nagyon szeretném látni az én édes cicám.[4] Éppen most kaptam levelet Ilonkától (Bakaynétől) és írja, hogy ne búsuljak, majd haza segít a jó Isten. A héten kaptam lapot a Bakaytól, és írja, hogy aznap léptették elő. De azt nem írja, hogy minek, lehet hogy törzsőrmesternek. Más újságot nem tudok írni, mint hogy a kis Ferkó szörnyen kesereg utánad. És egyre mondja, hogy nagyon szeretné már látni katonaruhába és hiába mondom neki, hogy még nincs katonaruhád, egyre biztosít, hogy sokkal jobb volna, ha vasárnap kocsin mennénk át, mint vonaton. Mert én mondtam neki, hogyha kocsin megyünk át, akkor átvisszük őtet is. Édes fiam, neked csakugyan átkod a bolha, hogy ott meg olyan sok van, az meg éppen szerencsétlenség. No de bízz abban, hogy ha hideg lesz, megfagynak! Mást már nem igazán tudok írni, mint hogy alig várom a vasárnapot és aztán nem megyek, hanem röpülök az én édes cicusomhoz.

Ha levelem megkapod, írj rögtön, lehet hogy még megkapom vasárnapig. És vasárnap százezer csókkal és öleléssel röpül hozzád a te Cicád.


2. Forgách Istvánné levele férjéhez
Szeged, 1914. október 25-e után[5]

Édes egyetlen kis uram!

Végre hozzájutottam, hogy neked egy hosszabb levelet írhattam. Hidd el, úgy el vagyok foglalva, hogy alig jut időm a levélírásra. De bárhogy is el vagyok foglalva, gondolataim folyton nálad időznek, és ha gondolataim elvinnének, úgy minden bizonnyal folyton nálad lennék.
Úgy ám, édes cicám, lekéstük azt a vonatot ami 7 órakor indul onnan! Mire kiértünk, a vonat már régen elment, és azt mondták, hogy a legközelebbi vonat 12 óra 5 perckor indul. Most mit csináljunk mi az állomáson 7 órától éjfélig? Hát gondoltunk egyet, elmentünk a Félix bácsiékhoz. Én vittem a négy komiszt,[6] amit adtál. Hát gondolhatod, mennyit kellett cipelnem az Annuséktól a Félix bátyáékig! No de el is fáradtam, mire odaértünk. Ott voltunk 10 óráig, akkor kimentünk az állomásra, és ott vártunk ½ 1-ig, mert késett a vonat. No és még közben minden állomáson vártunk ½ órát, úgyhogy mire hazaértünk 3 óra volt. Akkor lefeküdtünk, és engem hagyott a mama aludni délelőtt 11 óráig. No de ki is aludtam magam jól! Délután kimentünk a belvárosi temetőbe kocsin, és megnéztük a háborúban elesett katonák sírjait. Egy csomóban fekszik 80. De valamennyinek csupa virág a sírja és sok-sok gyertya ég rajta. Olyan szép, de olyan szomorú látvány. Már van olyan is, akinek kőkereszt van állítva. No de minek is írok neked ilyen szomorú dolgokról! Az ám! A Józsi kifizette már mind a 21 kéményégetéspénzt nekem.[7] Ugye van valamire szükséged édes szívem? Mikor menjek át? Már megint úgy szeretnélek látni, de nem annyi ideig, mint vasárnap! Írd meg cicám, hogy mikor menjek át, hogy átmenjek-e előbb, mint a supervizit[8] lesz! Akarod? Az eredményről engem, akár Szegeden leszel, akár Pesten, táviratilag értesíts, ha szóval nem lehet.
De most már édes cicám, én sem tudok ám mást írni, kifogytam az újságból, csak annyit, hogy ha levelem megkapod, rögtön válaszolj és írj sokat, nagyon sokat, hiszen úgy szeretem soraid olvasni! 

A legközelebbi viszontlátásig százezer-milliószor csókol a te Cicád.


3. Forgách Istvánné levele férjéhez
Szeged, 1914. november 5-e körül[9]

Édes kedves kis uram!

Szerencsésen hazaérkeztem, ez a legelső szó, amit levelemben írok, és hogy egészséges vagyok. Ugye édes cicus ez a kettő érdekel legjobban?
Ott Szabadkán az állomás előtt találkoztam az Ödönkével és egész fölkísért a vonatig. Mondtam is neki, hogy mondja meg az én uramnak, hogy nem késtem le. És édes cicus, itthon az állomáson várt már a mama meg az Ica, a kocsival, és akkor a szárcsa[10] hazaröpített bennünket. De jó lett volna, ha te is velem jöttél volna! Az urától ma kapott az Ica levelet, és kérdezi azt, hogy te merre vagy, mert megírta neki az Ica, hogy te berukkoltál és írja, hogy nagyon hideg van ott, és kéri a nagy bundáját. Hát valóban, ott már nagyon hideg lehet! De édes cicám, mást már nem tudok írni, mint hogy alig várom a vasárnapot, és újra nálad lehessek. Reggel megyek, és ahogy odaérek, rögtön bemegyek hozzád. Ugye jó lesz, édes cicám? Csak már vasárnap volna, csak már nálad lennék!
Az ígért 8 oldalas levél helyett, ha átmegyek, 16 oldalt beszélek. Ugye jó lesz? Addig is 100 milliószor csókolja a te édes szádat Cicád! Csókollak!

[U.i.:] Megkaptad-e a levelem? Ugye kicsit elkésett? Milliószor csókollak!

Forgách 1915. január 17-e körül írt levele feleségéhez

4. Forgách István levele feleségéhez
Szabadka, 1915. január 17-e körül[11]

Aranyos szép kis feleségem!

Hála a jó Istennek szerencsésen beértem, még csak nem is kerestek.[12] Egy kicsit féltem ugyan, mert már 8 órára járt az idő, mikor beértem, de mégis szerencsésen jártam. Azután 11 óráig foglalatoskodtam, 11-kor lefeküdtem az […][13], s aludtam, mint az aludttej, csak arra ébredtem fel, hogy csuda éhes vagyok.
Most pedig kérdezek tőled valamit, amire te hozzám(?) fogsz felelni, ugye édes cicukám? Elsősorban is, hogy ment végbe a keresztelő? Hogy viseli magát az én kis fiacskám? Az a kis éhes? Édesanyáék ott vannak-e még, [és] ha igen, úgy csókoltatom. Úgy örülök, hogy olyan édes kis éhes fiam van, mert aki éhes, az egészséges is ugye? Azonnal írjál fiam, sokat, de lassan hozzá is foghatsz, ötször-hatszor ahhoz a levélhez, hogy meg ne ártson! Vigyázz édes cicám nagyon magadra! Ugye vigyázni fogsz?
Most pedig mindannyitokat csókolok. Téged és az én kis Pistámat számtalanszor csókol és ölel a te szerető Pistád!

[U.i.:] Ezzel a levéllel egy kicsit siettem,[14] máskor többet fogok írni.

Forgách képeslapja Zentáról, 1915. április 20.
(a kép bal felső sarkában felirattal megjelölve maga Forgách István)

5. Forgách István képeslapja feleségéhez[15]
Zenta, 1915. április 20.

Kedves kis feleségem!

Itt küldöm az említett lapot. Ugye jól néz ki ez a sánta regiment? Ennek majdnem mindnek a lába van megfagyva. Kedves Cicám, te említetted, hogy ha Pityukánk[16] jobban lesz, át fogsz hozzám jönni. Én nem mondom, hogy mikor jöjj, csak ha átjössz, úgy nézd, hogy huzamosabb ideig itt maradj, mivel a sors elég cudarul bánik velem, s így nem hiszem, hogy sokáig hagy itt nyugodni. Tehát míg itt leszek, addig legyek a ti körötökben. Ugye át fogsz jönni 4-5 napra? Ha jössz, úgy öltözz, hogy be is jöhetsz hozzám, mert nem lehet minden nap kimenni. 

Csókol Pistád.

Az első hazaküldött tábori levelezőlap a harctérről,
1915. augusztus 29-30

Ugyanezen levelezőlap hátoldala

6. Forgách István tábori postai levelezőlapja feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. I.R.863_XIII MKOM[17]
Az Isonzó völgye, 1915. augusztus 29-30.[18]

Kedves kis feleségem!

Hála az Istennek elég egészséges vagyok, amit viszont mindannyiótoknak kívánok! Itt még ezidáig semmi újság nincs, csak már igazán nagyon unott ez a helyzet, [de] hát már csak lesz ennek vége. Ma vasárnap van, délelőtt voltunk egy kis városban templomban[19], mert itt, ebben a faluban, ahol vagyunk, olyan kicsi, hogy még templom sincsen benne. Igaz, ma újultan kaptam egy új nadrágot, mert amaz már teljesen lerongyolódott. Hogy itt meddig maradunk, azt nem tudom. […][20] Most pedig légyszíves ezen lap vétele után a 28-29-iki újságot küldd el, kíváncsi vagyok az olasz határi történtekre.[21] Valószínűleg szorultak az olaszok, mert ugyancsak mentek az üdvözletek az ágyúból. Most pedig igazán türelmetlen lenni, ha még holnap se kapok tőled levelet, hát én se írok egy hétig!

Most pedig kis Pityukámmal együtt sokszor csókol Pistád.


7. Forgách István tábori postai levelezőlapja feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. I.R.863_XIII MKOM
Az Isonzó völgye, 1915. augusztus 31.

Kedves feleségem!

Éppen mielőtt az előbbi lapokat[22] befejeztem volna, kaptam tőled egy nagy(?) lapot. Ezen írod, hogy még mindig nem kaptál tőlem levelet és hogy minden nap fogsz írni. Hát akkor én nem tudom hol van[nak] az 22-23-24-iki lapjaid![23] Itt nem a legjobb már, egy csöppet [sem] bánnánk, ha fölvinnének a frontra, pedig 1-2 hétig még azt hiszem itt leszünk. A kis Pitykorra meg édesem nagyon vigyázz nagyon [sic!]! Ott nem tudom, milyen az időjárás, de itt igen furcsa.

Most pedig írjál minél előbb! Soraidat várva csókollak mindkettőtöket: Pistád. Kedves Mamát csókoltatom!

  

8. Forgách Istvánné levele férjéhez
Szeged, 1915. szeptember 4.

Édes Cicám!

Ma kaptam tőled egy 30-án keltezett lapot, és igazán olyan kedvetlen hangon írt lapot vagy levelet még egyet se kaptam tőled, mint ez a mai. Elhiszem édes fiam, rossz sorod van, de nem segíthetek rajtad! Bár segíthetnék, bár veled lehetnék, hogyha szomorú vagy, megvigasztalhatnálak. De nem lehet. Írod „Ha meg holnap se kapok tőled levelet, hát én se írok egy hétig”. Hát elképzeled, hogy az én hibám folytán nem kapsz levelet? Hát elképzeled, hogy mikor minden gondolatom a tied, hogy mikor nincs olyan perc, hogy rád ne gondoljak, akkor ne írjak neked minden nap? Hisz boldog vagyok, ha írhatok neked, mert elgondolom: én itthon vagyok, mindenem megvan, amit elgondolok, addig neked nincs a közeledben senki, aki téged szeret, és énnekem itthon a minden mellett mily jól esik ha tőled csak egy lapot is kapok, hát még neked ott a magányosságodban! Nincs olyan nap, hogy én neked, ha nem is levelet, de legalább lapot ne írjak. Néha írok egy napon 3-4 lapot is. És amióta elmentél, még egyetlen lapot se adott fel senki más a számodra, csak én. (Kivéve a Szent Istvánkor[24], Lentán írt lapot, azt Ilonka mondta azt mondta, majd a Jánoséval feladja ő.) Mert akkor tudom biztosan, hogy fel lett adva, ha az én kezem dobja a postai szekrénybe. Így tehát ne okolj engem, ha nem kapsz tőlem semmi értesítést, mert én minden nap írok neked, ha kapok tőled, ha nem! Néha napokig nem kapok semmit, és én azért mégis írok minden nap, pontosan.
Tudod-e milyen nap van ma? Ugye eszedbe se jutott? Ma volt itt a Tamás bácsi, de csak úgy utazott, és az egyik vonattal jött, a másikkal ment. Hát te édes szép cicám, ha haragszol mégis rám, elmegyek és megráncigálom a füled. Jó lesz? Vagy inkább te jöjj haza! Ugye úgy még jobb lesz? Miről írjak még? A kis Pitykóról? Hiszen már annyi szépet meg jót írtam felőle, hogy kis Pitykó milyen nagy mester. Nem kell nagyobb bizonyíték, mint hogyha látnád, hogy tud a labdával játszani. Leülünk egymással szemközt a szőnyegre és gurítjuk egymásnak a labdát. Nem tudom, honnan, a délelőtt kerített egy tollseprűt. Ott ültem mellette, hát egyszer különös csiklandozást érzek a nyakamon. Hát az én Pitykóm egy szál tollal játszik a nyakamon, nevetve. Nem tudom, hogy tépte ki azt az egy szál tollat, és hogy jutott eszébe avval játszani! De hogy szereti a görögdinnyét! Kezébe adok neki egy nagy darabot, és úgy szívja a levét, nyomkodja, hogy az egész ruhája csupa dinnyelé. De ezt persze csakis úgy adok neki, ha ott ülök mellette és vigyázok rá, hogyha leharap belőle rögtön kiveszem a szájából. De úgy ismeri, hogyha egészben is van a dinnye, öleli, leül mellé és beszél neki. Olyan jókat nevetünk neki néha. Tudod, van az a kis babakocsi, ami még az én kis játékom volt kicsi koromban. Azt tologatja a szobában az asztal körül. No és ha még a kutyáját is beletesszük, akkor meg végtelen az öröme! Mást már igazán nm tudok írni édes cicám, de azt hiszem, már eleget is írtam, mert nem marad holnapra. Pedig még holnap is akarok neked írni. Ma hozták haza egy barátnőmnek a férjét, elesett Przemysl védelmében, és csak most bírták hazahozni.[25] Még a héten beszéltem a feleségének a testvérével, és még nem is tudta a felesége, hogy a férje elesett. Azt hitte, hogy fogoly. És csak most tudatták vele (az apósa), hogy hozzák haza a férjét halva. És most született nekik egy kislányuk, az apja nem is látta. Szegény! Kár volt érte, mert nagyon jól éltek, nagyon szerették egymást.

Csak téged segítsen haza a jó Isten! Írj édes egyetlenem, hiszen olyan borzasztó dolgokat hallok, hogy nem vagyok nyugodt, ha nem kapok tőled levelet! Válaszod várva milliószor ölel és csókol cicád és a kis Pitykó!

Forgách 1915. szeptember 4-i levelének borítékja

9. Forgách István levele feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. I.R.863_XIII MKOM
Drobočnikkal szemközt, 1915. szeptember 4.[26]

Kedves kis feleségem!

Ma bővebben fogok válaszolni a 27[-én] és 28-án küldött lapodra és leveledre, amennyiben most éppen rasztolunk,[27] s van egy kis időm.
Fenn vagyok egy fene magas hegy oldalán. No de nem is bánom, hogyha nem is kell följebb menni, mert olyan fene meredek. Tiszta szikla az egész, a tetején már csak itt-ott áll egypár fa. Innen aztán lefele már igen könnyen le lehetne menni, csak az ember eleresztené magát. Egy-kettő[re] lent lenne, persze a feje is a nyakáról. Hanem hogy szép kilátás van, az biztos. Alattunk zúg a Száva[28], mellette az országút állandóan mozgó tréncsokikkal meg apró hegyi lovakkal s öszvérekkel, melyek a hátukon viszik a szénát, muníciót s élelmiszert. Innen felülről úgy néznek ki ezek a kis hegyi lovak, mintha egy kis szénaboglya ballagna az országúton. Körülöttem, vagyis alattunk egész kis ország van (no de ne értsd úgy, mintha Magyarországot mondanám!). Apró-cseprő kis falvak, nagy része fatetős házakkal. Ugyan Trieszt is ide látszik körülbelül 2 napi járásra. Ez már szebb városka. Ma aztán körülöttünk még nagyobb hegyek vannak, amelyek csupa szürkék, csupa kövek itt. Egyről meg is nyílik a hegyi gyopár. Hát mire ezekhez hozzájut az ember, bizonyára eszébe jut az a nóta, hogy „Jaj de nehéz is a szerelmet titkolni, de még nehezebb a tövis közül a rózsát letépni.”[29] De még 100 percenttel nehezebb ám a sziklák közül a hegyi gyopárt lehozni. No de ha egy kis időm jut, azért csak hozok le és lehetőleg fogok neked sűrűn küldeni. Mással egyelőre úgysem bírok neked örömet szerezni. Most pedig egy keveset írok az itteni friss időjárásról.[30]
(Bővebben majd lent a faluban, mert most indulunk le a hegyről. Ilyenkor úgy tol le bennünket a hátizsák, mintha sietne. [...]ni úgy kell állandóan(?) támaszkodni a fegyverre, hogy neki ne lóduljon az ember, mert ha nekilódul, bizony egykönnyen nem bír megállni.)
Most pedig folytatom lenn, amit fenn abba kellett hagynom. Az időjárás itt igen érdekes és különösen reggel. Reggel 5 órakor az egész völgyet sűrű köd lepi be, úgyhogy alig lehet pár lépésre látni. Aztán 6 óra tájban kezd látszani az ég és a hegyek teteje, de lent még akkor is sűrű a köd. Később aztán látszik félig a hegy. Egyszer csak azután, mintha szél kergetné, felszáll és átalakul kisebb-nagyobb felhőkké. Szóval itt a felhőgyár! No de eső is van elég. Itt állítólag jóval előbb be fog jönni a tél, mint nálunk. Igen nagy havazások szoktak lenni. Úgy mondják, a hegyeken van néhol 4 méteres hó is, szóval ha itt maradok, lesz módom szánkózni. Na de én csak jobban szeretnék otthon a kis cicával kocsikázni, de talán nem is fog már a télen is tartani ez a borzasztó munka. Úgy hallom alaposan verik a mieink az oroszt.[31] Kár, hogy itt nem lehet kapni újságot, azért is kértem tőled. Még talán jobb volna, ha pesti újságot direkt ide küldetnél. Jó lesz kis újság is. Ugye fogsz küldeni édes cicám? De is sok mindent kérek tőled, de mit csináljak? Itt nem lehet kapni abszolút semmit.
Ma kaptam édesapáéktól 10 koronát, de éppen jókor is jött, mert már csak 2 koronám volt a lénunggal[32] együtt, így van most már tejre valóm. Minden nap megiszok 1 liter tejet, ez némileg helyettesíti a kenyeret, mert az igen kevés van. Most pedig jön a válasz a lapjaidra és leveledre. Ezeket a leveleket és lapokat kaptam tőled: 4 darab lap augusztus 9-ikéről, 1 VIII. 10-ről, 1 levél VIII. 12-ről, 2 lap VIII. 17-ről, 3 lap VIII. 18-ról, 2 lap VIII. 19-ről, 1 VIII. 20-ról, 1 levél 21-ről, 2 lap 1 levél 25-26-ról, 2 lap 27-ről, 1 levél 28-ról. Összesen 21 darabot, tehát én vagyok a győztes, mert te éntőlem – írod – 25 darabot kaptál. No de most olvassuk csak meg a sorokat, biztos ebben is én leszek a győztes, pedig alig hiszem, hogy van annyi időm, mint neked. No de azért nincs rád panaszom, csak ennyit írj mindig! A lapokon a megszólítással együtt 364 sor van, a leveleken pedig 352. Összesen 716 sor. Kíváncsi vagyok a te kimutatásodra!
Most pedig kedves Mama, magát kérem fel egy szívességre! Itt van velem egy zentai fiú, a felesége Szegeden van már. Sűrűn írt neki levelet, s nem kap választ. Már szinte sajnálom, s megígértem, hogy ki fogom tudakolni mi oka. Bor- és sörcsarnokban[32] van, [mint] kézileány, vagy tudja fene, valószínű már azóta pályát változtatott, mert ilyenről az ember tételezhet(?) fel, mert Tori(?) Jánosnénak hívják. Talán elmenne a mama és megkérdezni, hogy megkapta-e!

Fényképet nagyon várok, küldj! Pá édes szép cicám! Írjál sokat! Ha bírsz, egy villanyelemet is küldj!

A cs. és kir. 86. gye. III. zászlóaljának állásai Selo mellett 1915 őszén
(Forrás: Gaksch-Dimics, 293.o.)

10. Forgách István levele feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr von Steininger No 86
11. Feldkompagnie[24]
Selo, 1915. december 11-12.

Kedves kicsi Cicám!

Íme, itt küldöm az ígért levelet. Igazán küldtem volna már előbb, de nemigen volt időm, s mikor meg ideje van az embernek, akkor meg kedve nincs hozzá. Ennek pedig elég nagy okai vannak, mert hiszen azt te jól tudod, hogy neked mindig örömmel írtam, s ha tehetem, úgy ezután fogok is mindig sokat fogok írni neked, édes kis szép cicám!
Soraidat, amint már lapon említettem is, megkaptam. Az újságokat is elég rendesen kapom. Fényképezni itt nemigen lehet, mivel nem lehet kibújni csak éjjel[35], de azért majd megpróbálkozok vele. Most jelenleg egy várszerű dekkungban[36] vagyok. Itt aránylag a helyzet kissé tűrhetőbb, de valószínű, hogy itt állandóan nem maradunk. Már úgy értem, hogy mi ketten a fényszóróval, mivel amint írtam is, jelenleg oda vagyok beosztva. De azért csak azon a fronton vagyunk, hol eddig voltunk, csak a másik szárnyán. Most jelenleg annyival is jobb, hogy nappal teljesen szabad vagyok, csak éjjel kell szolgálatot teljesíteni a fényszórónál, ami már egész jól mén. Itt most az idő esős, ködös, jelenleg csend van. Érdekes, itt alattunk van egy nagy gyümölcsöskert[37], tele almafával, s rajta igen sok, sőt nagyon sok almával. Persze ez a talján és miközöttünk van, se ők, se mi nem bírunk belőle szedni. Képzelheted ezek a bakák milyen sóvár pillantásokat vetnek az almákra! Hallottam, hogy volt már egypár kurázsis alak, akik éjjel lementek, hogy szednek a jóból, de mivel a taljánok is olyan szándékban voltak, így majdnem találkoztak az almafa alatt, mint Ádám és Éva, csakhogy mikor észrevették egymást, akkor egyik jobbra, másik balra oldott kereket.
Ejnye-ejnye, hát az az én édes Pityum meg annyira szereti a katonákat? Istenem, de is szeretném már látni azt a kis betyárt! Sokszor úgy szeretnék vele álmodni, s nem tudok. Most délután már-már kissé álmodtam, de mindjárt oldalba lökdösnek, s kiment az az aranyos álom a fejemből. Tegnap vagy tegnapelőtt álmodtam teveled édes kicsi cickóm, egészen jól néztél ki. Kövér voltál, s olyan jól esett, [mikor] az én sovány arcom mikor érintette a tiédet. Istenem, de is boldog lennék, ha valóságban csókolhatnám azt az aranyos szájadat, de majd csak talán megsegít az Isten, s eljön még az az idő is! Néha úgy-úgy elkeseredik az ember, de hát hiába, itt más nincs, mint türelem, s kitartás, na meg néha-néha egy kis jó hazai vigasztalás. Na meg az újságok is hoznak egyszer-kétszer egy kis hazug békehírt, hogy befogják a szegény szenvedő bakák szemét. Tegnap kaptam hazulról lapot és egy kis csomagot, tele tetűporral. Küldtek ugyan szalonnát is, de az eltűnt. Na de [a] kis csomagot nem is igen kapja meg az ember. A tiéd, amit küldtél, még szintén nem kaptam meg, de most van jelezve, hogy estére hoznak ki csomagokat. Azt hiszem, hogy estére megkapom a tied is, amit már annyira várok. Biztos lesz benne kolbász és töpörtyű, ugye? Ma különben talán csak meglátom egypár óra múlva. Jó édesanya írta, hogy a napokban be fog menni hozzátok. Írd meg, volt-e! Írjál huncut szép cicám sokat! Soraid kimondhatatlan várom, s te nem is képzeled, milyen örömmel olvasom az én szép kis párom sorait. De is boldog leszek, ha a jó Isten újból visszasegít hozzátok! Most pedig édesanyáéknak is írni akarok, az idő meg rövid, így hát levelem zárom.

Pá! Ölel, csókol milliószor(?) örökre hű szerető Pistád.

[U.i.:] Kedves Mamát, édes Pityum a kis mamájával együtt sokszor csókolom! Írjál, te butus cicus!

[U.i. 2.:] Ezen levél 12-én lett feladva. A csomagot megkaptam, bővebben legközelebb! Már a paprikásból ettem is. Mesés jó!

Forgách 1915. december 11-12-i levele

11. Forgách István levele feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr von Steininger No 86
11. Feldkompagnie
Selo, 1916. január 11-12.

Aranyos kis Feleségem!

Tegnap már jeleztem egy lapon, hogy 10-én este váratlan öröm ért, tudniillik megkaptam a karácsonyra szánt csomagot és benne egy igen hosszú levelet, valamint egy 5-i lapot s levelet, egy 7-i hosszú levelet, ma meg 11-én kaptam tőled 2 lapot 7-i és 8-i dátummal. Én ezen levél írásába 11-én este fogtam, de ha az Isten segít, csak 12-én fogom bevégezni, mivel jelenleg egy negyed óra múlva le kell feküdnöm, s éjfél után föl köll kelnem, tehát így fogok hagyni éjfél utánra is, mivel ma már nem lehet úgysem feladni.
Elsősorban is a csomagról referálok. Dacára a hosszú úton szerzett tapasztalataimnak és hangadásomnak, hál Istennek elég tisztességesen megérkezett, noha a csirke már kissé megunta a hosszú utat és kissé kezdett penészedni, na de nem is bakának való a csirkepecsenye, rontja a gyomrát. De azért nem veszett kárba, odaadtam ezeknek a csehák furnisoknak és ők újból megsütötték nyárson, s olyan betyár szaga volt, hogy még magam is megettem egy szárnyat. Na de annál jobb volt a doboz tartalma! Ezen csak igen kicsit érzett a savanyúság, de alig észrevehetően. Igen jól le lett zárva, ahogy felbontottam, szinte feldobta a tetejét. Igen finoman lett elkészítve, főztünk hozzá makarónit. Hát püspöki ebéd volt! A tészta, vagyis kalács és rétes mind igen finoman értek ide. A két cserép virág igen aranyos ajándék, ezermilliószor csókollak érte. A piros cserepest megtartottam, a másikat pedig átadtam egy földi gépész kollégának, ő szintén nagyon örült, ma köszönetét küldi. A 7-i lapon kérdezett gyűrűt is ő csinálta.[38] Jelzem, én fogtam az első gyártásához s már-már szépen sikerült, de hát ebben még nem vagyok művész, s mivel az első volt, hát elromlott. De most fogok - ha időm kihordja(?) - szerezni egy srapnel karikát, s ebből fabrikálok egy karkötőt. Ilyent még azt hiszem, nem láttál. A gyűrűt azért is csináltattam nagyobbra, hogy ki lehessen bélelni, mert amúgy fog. Az 5-i lapodon jelzed, hogy feladtál egy 5 kilós csomagot. Hát jól van, de most már[...] vagyis egy darabig elég a jóból, mert édesanyáék is jelezték, hogy küldenek. A fotógráf géppel még nemigen vagyok tisztában, hogy mitévő legyek, mindenesetre először a János válaszát várom.
Az 5-i leveledben írod, hogy a Pitykó a nagymamát jobban szereti, mint téged, mert a mama minden kívánságait megteszi. Hát mi a csoda kívánságai lehetnek már ilyen hamar annak a csöpp kis betyárnak? Azt hiszem, a moziba nem kívánkozik járni? Na de jól van ez, a mamának az a kívánsága volt, egy kis cigány unoka. Itt van, most meg aludni se hagyja a nagymamát, hát még ha nagyobb lesz, [majd] mindig a szoknyáját fogja. Írod, hogy mindig a természetrajz könyvbe lapozgat. Úgy látszik, természettudósnak készül. Na csak a nagy korában is így szeresse a könyveket lapozgatni, mint most! A 6-i leveledben írod, hogy igen sok dolgod van a félévi számlákkal. Hát akkor csak írd azokat aranyoskám, én inkább türelemmel leszek egypár napig. Egy-egy rövid pár sort lapon azért küldjél, erre már csak lesz idő. Igazán nagyon örülök, hogy írod, hogy egészséges vagy. Hát csak jó is lesz vigyázni egy kicsit alább kell hagyni azzal a tüzességgel, s jól fel kell - ha hideg van – öltözni, hiszen van elég fene sok ruhád, mert ha még egyszer megfázol, hazamegyek és odaverek, hová a rossz gyerekeknek szoktak, te büdös, rossz, szófogadatlan cicám! Most ugye sok sort írtam, de még írok egy párat, hogyha hazamegyek, legyen miért fizetni, mert minden szóért 10 puszit ígértél. De aztán jó lesz ám aranyos cicám nem elfelejteni! Emlékszem rá, valamikor is így ígérted, na de nincs panasz, meg is adtad, igaz még akkor sokat kellett érte könyörögnöm, de csak egy ideig! Hej, boldog napok! Minek is múltatok el! Vajon, Istenem élünk-e még egy kevés boldog időt, de is jó volna tudni!
A dohányzásról én azt hiszem, le bírok szokni. Majd te segítesz leszokni, ugye? De hát itt az ember mást se tud csinálni, csak dohányozni. Most jelenleg már 12-e van, az én aranyos kisfiam születésnapja. Ma egy éves. Ma egy éve szerettem volna otthon lenni, de most meg különösen, látni az én kis betyárom, hogy hogy kezd egyik széktől a másikig topogni. De is aranyos lehet! Kérem a jó Istent, hogy igen sok éven tartsa meg itt egészségben, s engedje, hogy az én édes kis párommal gyönyörködhessünk együtt a mi kis Pityukánkban. (Esetleg még másik háromban. Ugye jó lesz?)
Azt írod az egyik leveledben, hogy sokat kell dajkálni a Pityut. Én nem vagyok az oka. Tudod, mindennek te vagy. Ugye te? Bár én is dajkálhatnám! Hidd el dajkálnám mind a kettőtöket én szép cicám! Annyiszor nézlek a fényképen, ha hazamennék össze-vissza harapnálak benneteket. Én még a gépnél vagyok.[39] Nincs hál Istennek semmi baj, talán még 1 hónapig itt leszek.

Most pedig pá, édes szép cicusaim! Csókol benneteket ezermilliószor szerető Pistád!

[U.i.:] Édes mamát számtalanszor csókolja a nagy Pityu. Majd a kicsi átadja! Ha Ilonka még ott van, úgy üdvözlöm s csókolom! Rossz komaasszony, ritkán ír.


12. Forgách István levele feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr von Steininger No 86
11. Feldkompagnie
Selo, 1916. január 16.

Édes aranyos Cicám!

Ma kaptam kettő 11-i lapot. Az első szám[40] úgy látszik, eltévelygett, de talán csak megkapom azt is! Igazán milyen aranyos, okos fiam van már, és én nem láthatom, nem gyönyörködhetem benne, pedig ilyenkor legédesebb a gyerek. Hej, csak már vége lenne ennek a hosszú farsangnak, s a jó Isten hazasegítene! Talán mindent ki lehetne pótolni, pedig még egyhamar vége nem lesz, az biztos!
A lapodon kérded, hogy milyen akna, [a]mire támaszkodok. Az akna az a mienk. Van ugyanolyan 3 szörnyű aknájuk a taljánoknak is, mégpedig egy új találmány lehet. Annak az alsó felében van egy 25 cm hosszú rúd, azt teszik be a kilövő gépbe, s az ő aknájuk 22 centiméter átmérőjű.[41] Mikor ezzel lőnek, olyan – vagyis mikor explodál – nagyot durran, mintha az ég szakadna le. Mikor először hallottuk, nem tudtuk, micsoda, csak később derült ki. Találtunk egypárat, ami nem explodált. Nosza aztán a tüzéreink elkezdték keresni a gépet, s hamarosan be is adták neki a csutkát! Azóta többször lőttek 1-2-t, de többet nemigen, mivel az ágyúnk hamar kiveri. Még megjegyzem ezt csak 1 kilométerre bírják lőni[42], s úgy búg, mint kereplő. A bakanyelven griffmadár elnevezést nyert. A tölteléke ekrazit. A gránát az talán valaminek nekiment oldalt, gellert kapott, azért nem explodált.
Na, most pedig térjünk rá egy fontosabb dologra! Lehetőleg ma feladok a részedre 50 koronát, de mielőtt megkapnád, kérd meg a mamát, hogy kölcsönözzön addig. S elsősorban e levélhez mellékelve küldök egy friss újságból kivágott hirdetést. Nézd meg ezt a gépet, ha (Kodak), vagy valami finomabb gép, de csakis ha filmre(?) van, s megkapod 50 koronáért, vedd meg! Ugye most azon töröd a kis fejed, hogy honnan tudjad te azt meg, hogy jó-e az a gép? Hát én megmondom. Elviszed ahhoz a fényképészhez, hol a képet csináltattad, és megkéred, hogy nézze meg, az uradnak akarod elküldeni a harctérre. De olyan (Icu) -féle gép, mint az volt, nem kell! Ha esetleg nincs is filmre, s finom gép, úgy veszel hozzá egy pakk filmtartó kazetták s kész. A második parancs: ha ez a gép nem jó, úgy elmész [oda], hol vettük a régit, s egy jó nagy Kodak, vagy más finom kis gépet nézel. Lehet az 4 ½x6-os is, fő, hogy éles képet adjon, mert itt csak azt lehet használni, de csakis filmre, lehet az tekercses is. Azt is esetleg elviheted a fényképészhez, hisz ő azt megteszi szívesen, hogy megnézi. Ha Kodak, úgy nem is muszáj elvinni. De ezt édes cicám legkésőbb 2 nap alatt kell elintézni. Ha ennyi idő alatt nem intézed el, úgy hagyd, akkor nem kell. S ha vettél, egy téli fuszekliba s 2 színes zsebkendőbe 3 csomag filmmel, 2 csomag napfénypapírral, 1 fényes másikkal egy kisebb rendszerű csomagban küldd el! Esetleg küldheted a vízmentes nadrágot is, mint alvó nadrág jó lesz. Úgyis ez már mi rajtam van igen fekete. De ne legyen 2-3 kg-nál nagyobb csomag, s lehetőleg csakis azonnal küldd! S ha e levelem megkapod, írj egy levelet, melyben sajnálatod fejezed ki, hogy a gép tönkrement, s írd hogy rövidesen küldesz másikat! Ugye ez furcsa kérés, de megvan ennek is az oka. 

Pá! Ölelve csókol: Pista.

[U.i.:] Most pedig ugye nem haragszol, hogy annyi munkát adok neked?

[U.i. 2.:] Ejnye a nemjóját(?)! Látod, annyira el voltam merülve az írásban, hogy el is feledtem, hogy még egy üres oldalam van! Most pedig kedves Mamát kérem, legyen kissé segítségedre e dolog elintézésében, hogy minél hamarabb menjen! A mostanában feladott csomagod még nem kaptam meg. Írjál! Pá édes cicám, csókol 100 milliószor bennetek szerető Pistád!

Kedves Mamát csókoltatom. Te a leveleid mind küldheted leragasztva. Csodálom, hogy az enyémet felbontották, pedig parancsba volt, hogy lehet borítékos levelet leragasztva küldeni.

Levél 1916. január 21-éről

13. Forgách István levele feleségéhez
[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr von Steininger No 86
11. Feldkompagnie
Selo, 1916. január 21.[43]

Kedves kis feleségem![44]

Soraidat, azaz 2 leveledet, melyet 17-én adtál fel, megkaptam, s igen köszönöm édes kis cicám, hogy igen sokat írtál. Most én fogok neked sokat írni, de nem annyit, mint te, egy kissé kevesebbet. Elsősorban is a kérdéseidre válaszolok. A karácsonyi csomagban a sült csirkén kívül minden ehető volt. Hát igen, még mindig a gépnél vagyok, s itt is maradnék még egypár hétig, ha máma azt nem mondták volna, hogy maga barátom sokféléhez ért, így elkommandíroznak a masingeverhez[sic!].[45] Igaz, hogy magam is szerettem volna oda menni, de csak pár hét múlva. Na de nem baj, kicsivel előbb, az talán nem árt. Az ottani kommandant[46] egy tiszthelyettes, zentai fiú. Remélem, ott se lesz rossz dolgom. Igen veszekszem, hogy gumiköpenyt küldtél, mert van rá okom, de hogy mi, azt majd a jobb időkben mondom el. Az meg pedig még nem következtetés, hogy ha az esőköpenyt betakarja a gránát, hogy engem is betakar. Na de hagyjuk már ezt a köpönyeg hisztériát, zeng a fejem tőle. Istenem de is jó volna már meglátni benneteket, hisz ez már mégis sok idő! Ennyit nem gondoltam, mikor eljöttem. Én azt hittem 2-3 hónap, s vége lesz a háborúnak, s te meg még mindig azt írod, hogy nem lesz vége hamarosan. Na én meg azt mondom, hogy nagyon csalódol, mert 3-4 hónap múlva okvetlen vége lesz. Ha nem igaz, akkor huncut legyen a talján.
Mama igazán nagyon jó, én azt már régen tudom, de azért nem kell annyira elkényeztetni az unokát, mert majd később az lesz a kívánsága neki, hogy a Rákóczi-szobor alól vegye meg neki a mama a lovat. Na akkor mit fog csinálni nagymama? Mert ha már a moziba járást követeli, később biztos lesznek a fent említett kívánságai is. Na és most te jössz. Újból add ide a füled, had húzzam meg! Ugye jó volna? Tudod cicám, én már ösmerem az asszony politikát, mégpedig itt ösmertem meg. Ugye erre azt mondod, az nem igaz? Hisz itt nincs is asszony? Hát az tény, hogy itt asszony nincs, de annál több ember van, s azoknak kevés kivételével mindnek van valami baja az asszonnyal. Egyiknek ezért, másiknak azért. Soknak van is, akkor itt le vannak tárgyalva az asszonyi ügyek. Már több levelet írtam én, és olvastam is, melyek panaszokkal és fenyegetésekkel voltak [tele]. Na de nem cifrázom már, mert még azt hiszed talán, haragszom. De látod-látod te egész idáig nem írtad nekem, hogy a moziba jársz, holott azt ígérted, hogy megírsz mindent. Azért nem haragszom, ha a mamával néha-néha elmész, sőt mielőtt eljöttem, emlékezz rá, mondottam is, s inkább te menj vele, mint más. De az kicsit bánt, hogy ennyi ideig hallgattál vele, csak mikor kérdésemmel jól céloztam, akkor meséled el, holott a Pityukának te minden lépését, minden huncutságát megírtad, csak erről hallgattál. Na és míg otthon voltam is, ha olyan darabot játszottak melyben én nem voltam, te mindjárt este mesélted. Hát miért nem írtad most nékem, hogy (pl.) az este voltunk a moziban, s egy igen idegrázó jelenetet játszottak, a legérdekesebb volt benne egy hercegnő, aki beleugrik a szemetesládába,[47] ha kilenckor(?) nem lesz az övé. Na, hát ez az asszony politika: a titkolózás. Pedig mennyivel szebb az őszinteség. Na, de hagyjuk a mozit, az nem bakáknak való.
Igen írod, hogy te nem vernél meg, ha megfáznék, s beteg lennék. Én nem úgy vagyok, mint te. Te csak mégis jobban vigyázhatsz az egészségedre, mint én. Na most pedig ide figyelj! Ha fizetést akarsz, akkor ne a mamától kérjél, hanem onnan, honnan járna. Tudniillik a hadi segély. Én azt mondom, jó lenne, ha kérnéd. De ahogy te gondolod! Írod, hogy te minden vagy. Dajka. Az nem dajka, ki a saját gyermekével foglalkozik. Különben is, a te kívánságod volt, na de azt hiszem, nem bánod!
Most pedig keveset írok az itteni viszonyokról, s időről. Jelenleg 1 ½ hete igen hideg van. A taljánok hallgatnak, csak néha-néha van egy kevés ágyútűz, s majdnem minden nap van repülőgép-vadászat. Még ez a legérdekesebb a háborúban, de még ezidáig nem pottyant le egy se. Hát otthon mi újság? Igen(?) nehezen halad a munka, hogy kasszírozni se érek rá? Talán kevesen vannak? A hazai igen finom. Ma, azaz az este csináltam a libamáj mellé krumplipecsenyét. Hát valami mesés volt! Krumpli az itt van ezekben a gazdátlan földekben, s este s hajnalban lehet szedni, csak nem valami jó termés járt rá, mivel sokáig kell ásni, míg az ember egypárat összeszed. Hanem [a]káposzta! Hogy miért nem pusztul ki a magja! Az még most is annyi van erre a földekben, hogy minden este az jut a bakának vacsorára. Na de ha hazasegít a jó Isten, ne is főzz egy évig káposztát! Igen, igen. Szármát[48] azt főzhetsz!

Na most pedig elég! Hagyjunk máskorra is! Az édes Pityummal együtt ezermilliószor csókol szerető Pistád. Mamát sokszor csókolom!


Folytatás következik!

Rohamárok olasz halottakkal a Selo melletti gyümölcsösben


Felhasznált irodalom:

Gaksch-Dimics: A volt szabadkai cs. és kir. 86. gyalogezred története 1882-1918. Budapest, 1940
Hogg, Ian V.: Allied Artillery of the World War One. Ramsbury, 1998
Molnár Tibor: A szabadkai 86/III. zászlóalj harcai 1915-ben az olasz hadszíntéren. Online (letöltve: 2025. március 20.):


Jegyzetek:

[1] Forgách István ekkor a császári és királyi 86. gyalogezred Szabadkán megalakult pótzászlóaljánál tartózkodott, annak 3. századánál. A pótzászlóalj hivatott emberanyaggal ellátni a gyalogezred fronton harcoló zászlóaljait, pótolva a veszteségeket. Az ide besorozottak kiképzése sokszor még egyenruha nélkül zajlott, és szorosabb kapcsolatot tarthattak az otthoniakkal. A pótzászlóalj 3. századába a már csaknem harcra kész, kiképzett katonák kerültek, akik ebből az alakulatból menetzászlóaljak által kerültek ki a harctérre. Ez alapján Forgách már közel harckész lehetett október közepén, hiszen a boríték alapján a 3. pótszázadhoz tartozott. A 86-osok pótalakulataira és menetzászlóaljaira lásd: Gaksch-Dimics, 356-360.o.
[2] A levélen nincs dátum, de a boríték alapján1914. október 20-án adták fel, Szegeden.
[3] 1914. október 25-én volt a következő vasárnap.
[4] Kettejük levelezésében szinte végig így becézik egymást. Az eredetiben cz-vel írva mindenhol.
[5] A levél tartalma alapján az október 25-i szabadkai látogatás után íródhatott.
[6] Komiszkenyér, azaz katonakenyér.
[7] Ez alapján civilben Forgách talán kéményseprő lehetett, vagy a családban valaki ezzel foglalkozott.
[8] Főellenőrzés.
[9] A borítok lévő feladási dátum november 5.
[10] Szárcsának a homlokán fehér folttal bíró lovakat hívják egyes helyeken.
[11] A borítok lévő feladási dátum alapján.
[12] Valószínűleg a feleségénél járhatott, talán Szeged, s onnan érkezett vissza a laktanyába. Jó eséllyel azért engedték haza, hogy lássa a január 12-én megszületett fiát, Istvánkát. Azt már egy évvel későbbi leveléből tudjuk meg, hogy fia születéskor Forgách nem volt otthon.
[13] Két szót nem tudtam kibetűzni, sajnos Forgách István kézírása messze nem olyan szép, mint a feleségéé (akié viszont nagyon).
[14] Tényleg siethetett, mert több helyen az ékezetek is lemaradtak.
[15] A képen katonák, és civil ruhás rokkantak láthatóak csoportban. A hátsó sor jobb szélén álló alak, valószínűleg maga Forgách István, legalábbis meg van jelölve egy „Apa” felirattal.
[16] Mint egy későbbi levélből kiderül, Forgách István gyermeke, ifjabb Forgách István 1915. január 12-én született meg. A levelekben mint Pityuka, Pitykó szerepel.
[17] A bélyegző szerint tehát Forgách a 86. gyalogezred III. zászlóaljának XIII. menetszázadával indult a harctérre. Az ezred emlékkönyve alapján ez a menetszázad 1915. augusztus 27-én 3 tiszttel és 240 honvéddel érkezett meg Vedernják Ágoston hadnagy parancsnoksága alatt az Isonzóhoz. Itt az ezred III. zászlóalja küzdött csupán, mivel a 86-osok másik három battalionja Galíciában hadakozott ekkor. Lásd: Gaksch-Dimics, 290. ill. 359.o.
[18] A dátumozás szerint 29-én, vasárnap kezdte el írni, és 30-án fejezte be.
[19] Talán St. Luziában (ma: Most na Soči, Szlovénia). A III. zászlóalj ekkor egy hegyoldalt védett a Tolmein körüli osztrák-magyar hídfőállás déli szegletében, az 588-as magaslat déli oldalán, Dobročniknál. St. Luzia temploma ma is jellegzetes objektuma a városkáról készült képeknek. Erre: Molnár Tibor írása.
[20] Itt egy rövid mondatot kihúzott a cenzor kékeszöld tintával. Valószínűleg utalhatott a településre.
[21] Augusztus 20-a körül ért véget a csaknem egy hónapig tartó második isonzói csata.
[22] Az előző, 29-30-án kelt levelezőlapra utal.
[23] Nyilván az alakulat olasz frontra történő átszállítása okozott átmeneti nehézségeket a tábori posta számára. Később rendszerint 3-4 nap elegendő volt a levelek Szegedre érkezéséhez.
[24] Vagyis Szent István napján, augusztus 20-án.
[25] Przemysl második ostroma 1915. március 22-én ért véget, mikor az osztrák-magyar erők kapituláltak az orosz cár csapatai előtt.
[26] A borítékra írt dátum szerint a levél már 7-én a felesége kezéhez jutott!
[27] Azaz pihennek.
[28] Tévedés. Természetesen az Isonzó folyik a hegy alatt. Forgách bizonyára gyorsan megtanulta a hírhedt folyó nevét...
[29] A nótának az eredeti verziójában ibolyát kell kiszedni a tövis közül. Lásd (vagyis inkább hallgasd): itt.
[30] Itt megszakítja az írást.
[31] 1915 májusa óta a keleti fronton a német és osztrák-magyar erők jelentős sikereket értek el a Gorlicei áttörést követően, mintegy 700 km-re szorítva vissza a cári hadseregeket. Ekkoriban a németek éppen Vilnius irányában indítottak – mérsékelt sikerű - offenzívát.
[32] Zsold.
[33] A szegedi Milkó-palotában volt ilyen annak idején.
[34] Forgách István a XIII. menetszázadból végül a 11. századba osztották be.
[35] A zászlóalj továbbra is a Selo melleti 588-as magaslatot védte. Ezekben a napokban ért véget a Negyedik isonzói csata, amelyben a zászlóalj 23 halottat és 123 sebesültet veszített egy hónap alatt.
[36] Kiépített fedezék.
[37] A Selo mellett fekvő gyümölcsösért igen heves harcok zajlottak a Hamadik isonzói csata során októberben.
[38] A katonák szabadidejükben gyakran készítgettek emléktárgyakat lőszerhüvelyekből, például gyűrűket.
[39] A következő levél alapján Forgách István valószínűleg egy nehézlöveg mellé lett beosztva, mivel ott a gépen ezeket érti.
[40] Gyakran több levelezőlapot adtak fel a rokonok egymásnak, mivel egy lapon nem fért volna el a közlendő. Ilyenkor megszámozták őket, hogy sorrendben lehessen olvasni. Nyilván Forgáchné 11-én három lapot adott fel, de az 1-es számút ekkor még István nem kapta kézhez.
[41] Itt a nehéztüzérségről esik szó. A kaliberadatok nem pontosak, az olaszok 210 és 260 mm-es lövegeket alkalmaztak 22 centimétereset nem. Lásd: Hogg, 110-112.o.
[42] Ez alapján talán egy nehéz aknavető lehetett.
[43] A levelet Forgách 22-én adta fel a bélyegzés szerint, felesége datálása alapján pedig 25-én érkezett kézhez.
[44] A levél „Trissin Mill” vízjeles levélpapírra íródott.
[45] Machinegewehr (német), azaz géppuska.
[46] Parancsnok.
[47] Itt egy kisatírozott rész következik.
[48] A töltött káposzta helyi elnevezése.

2025. március 17., hétfő

Négy tábori levelezőlap a második világháború idejéből

 Négy tábori levelezőlap a 
második világháború idejéből

Kolléganőmtől, Erikától kaptam az alábbi második világháborús levelezőlapokat digitalizálásra és értelmezésre, de gondoltam megosztom itt is a blogomon, ha már engedélyezte számomra. A levelezőlapok szövegét helyesírásilag javítva, központozásban egyszerűsítve közlöm.

Négy tábori levelezőlapról van szó, amelyből igazán kettő mondható kifejezetten érdekesnek, egyik a rajta található nyomat, másik az anyaga miatt. A levelezőlapok feladója Sulyok Andor ménfőcsanaki lakos volt, aki békeidőben postásként dolgozott, ami akkoriban tekintélyes hivatalnak számított. Andor 1906-ban született Ménfőcsanakon, legalábbis ez áll a Honvédségi Közlönyben. Ménfőcsanak azonban csak 1934-ben egyesült így ez nem teljesen pontos. Andor csanakhegyi volt egy említés alapján. Ráadásul a Hadtörténeti Intézet és Múzeum adatbázisa szerint 1920-ban született, bár szerintem ez lehet a hibás adat. Az biztos - ebben egyetértés van -, hogy édesanyja Sulyok Rozália volt és tartalékos őrmesterként szolgált a Don-kanyarban. Édesapja nevét utolsó levelezőlapjáról is megtudhatjuk, Sulyok Péter. Andor már az orosz frontra küldése előtt is szolgált, mivel első levelezőlapja az erdélyi bevonulás idejéből maradt fenn, nyilván az akkori teljes mobilizáció jegyében besorozták. 



Ez a zöld lap Sarmaságon került elküldésre 1940. szeptember 13-án, és szöveg nem is nagyon van rajta, mivel nem is nagyon fért volna rá a Sarmaság Magyarországhoz való visszatértét ünneplő ábrázolás (nyomat?) mellett. Szövege mindössze ennyi: "Sokat gondol rád szerető bátyád: Andor". Sulyok Andor ekkor egy dandártörzsben szolgált, mint kiderül a feladó adataiból, a címzett pedig huga, Erzsébet. Szinte bizonyos korábbi előélete (postai szolgálat) és későbbi szolgálati helye (II. híradózászlóalj) alapján, hogy már ekkor is híradó csapatnál lehetett beosztva.  
Erdélyért végül nem lett háború, de mikor 1942-ben Andor Oroszországba került, már más volt a helyzet. Kevés információval bírok itteni ténykedéséről, de néhány dolog így is megállapítható. Hősünk egy későbbi adat - veszteségi jelentés - szerint a II. híradózászlóaljnál szolgált. A híradózászlóalj Török István alezredes parancsnoksága alatt a VII. hadtest alá tartozott, így Sulyok a Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg déli szárnyán szolgálhatott a Don folyó elérését követően. A korábbi előrenyomulásban biztosan részt vett, mert levelezőlapjaiban megemlékezik a szovjet csapatok nyári üldözéséről. Sulyok Andor két fennmaradt levelezőlapja is 1942. júniusából van keltezve. Az első nyírfakéregre lett írva 1942. június 13-án, és szintén Erzsébetnek címezte:
"VI. 13-kán kis hugom itt küldök egy kis tábori lapot. Orosz nyírfából faragtam. Tedd el gyűjteményed közé! Sokszor csókol szerető bátyád: Andor"


A meglehetősen nehezen olvasható, bár jó állapotban fennmaradt nyírfakéreg levelezőlapot egy héten belül egy másik követte. Ez a "tábori zöld" lap már némileg részletesebben számolt be az író helyzetéről:
"VI. 20-án. Kedves hugom most igazán nem panaszkodhattok, elég sűrűen írok, ha nem is kapjátok meg mind, legalább némelyik eljut hozzátok. Én jól vagyok, zenehallgatásban is van bőven részünk. Ezek a muszkák nagyon vendégszerető emberek, alig látnak meg bennünket, máris üdvözölnek, igaz mi sem maradunk adósok, megfelelő fogadjistennel válaszolunk és menetelünk utánuk, hogy tovább is élvezzük vendéglátásukat. Írjatok kis hugom sűrűbben, had halljak valami híreket hazulról. Csókol szerető bátyád: Andor"


Hogy utána decemberig mi történt Sulyok Andorral, azt nem tudom. Utolsó fennmaradt lapja szerint 1942. december közepén érkezett vissza a frontvonalba. Hogy sebesülés, vagy szabadságolás miatt volt távol egy darabig, azt nem sikerült kiderítenem. Ez a lap szüleinek íródott Ménfőcsanakra 1942. december 19-én, közvetlen a csapatokhoz történő visszatérte után.
"Édes jó Szüleim! Szerencsésen megérkeztem erre a csúnya muszka földre. Most egy kicsit furcsa megszokni a hideget, sőt ma is igen havazik. Édes jó Szüleim, kívánok maguknak kellemes és örömteljes karácsonyi ünnepeket gyermeki szeretetemmel és szívem minden melegével együtt leszek [magukkal] gondolatban! Csókolja mindnyájukat szerető fiuk: Andor"


Úgy tűnik Sulyok híradó őrmesternek még kicsit több mint egy hónap volt hátra az életéből, ugyanis a januári szovjet offenzíva számára végzetesnek bizonyult. Egyelőre jobb híján ugyanis azt kell elfogadnom - a katonahőseink adatbázis alapján -, hogy Sulyok Andor tartalékos őrmester a szovjet offenzívát követő magyar  visszavonulás során, 1943. január 25-én eltűnt. A család egyelőre nem tudott ezzel kapcsolatban mit mondani, mindenesetre Sulyok Andort 1943. márciusában - ezek szerint poszthumusz - kitüntették a Magyar Bornz Érdeméremmel hadiszalagon az ellenség előtt teljesített kiváló szolgálatáért (Honvédségi Közlöny, 1943. 13. sz. 325.o.). Úgy tűnik jelen tudásom szerint, hogy Sulyok Andor utolsó fennmaradt életjele a december 19-i levelezőlapja szüleihez. 


Megjegyzés rovat: 

A második világháborús híradó alakulatok tevékenységéről és felépítéséről nemrég jelent meg egy kiváló összefoglalás: 
Ternyák-Mikita-Horváth-Solti: A magyar katonai híradás története II. Bp.: Zrínyi, 2024

2025. március 9., vasárnap

Könyvajánló: Számvéber Norbert: Páncélosok ​Magyarország északkeleti részén, 1944–1945

Könyvajánló: 

Számvéber Norbert:
Páncélosok ​Magyarország északkeleti részén, 
1944–1945


Keszthely: PeKo Publishing, 2024
272 oldal

Számvéber Norbert alezredest már aligha kell bemutatnom a blogomon - a kiváló kutató több könyvét ismertettem már -, és tavaly év végén megjelent legújabb munkája, amely egy eddig meglehetősen háttérbe szoruló magyarországi hadszíntéren meséli el az 1944-45-ös páncélosokkal vívott harcokat. Ezzel a hadtörténész tulajdonképpen kivégezte a második világháborús magyarországi páncélos harcokat, mert az egész ország területét lefedik már a könyvei. A korabeli Északkelet-Magyarországon folyó összecsapások nem a legismertebb katonai események a második világháború kapcsán, bár az Árpád-vonal védelme szokott némi figyelmet kapni. Először kézbe véve a kötetet könyvesboltban, kissé meglepődtem annak karcsúságán. Az oka prózai: ez a terület nem kedvezett a páncélozott járműveknek, így sosem alakultak ki igazán nagy összecsapások közöttük ebben a régióban. 

Noha a szerző már bevált megoldását alkalmazva napi bontásban mutatja be a küzdelmet az országrészért, az első fejezetek még a két fél erejét vázolják fel. Kiemelt figyelmet fordít a magyar erődítések, völgyzárak páncélelhárító képességére, illetve fegyverzetére, amely jelentősen megváltozott az akkoriban éppen tömegesen megjelenő, viszonylag olcsó Páncélöklökkel és Páncélrémekkel. Természetesen nem maradhatott el a harcoló felek páncélosainak bemutatása típusonként, amelyekből e hadszíntéren a T-34/76-osok, T-70-esek, SzU-76-osok illetve StuG III-asok és Marder-ek domináltak. 
Maga a történetmesélés a Kárpátok keleti előterében kezdődik, majd az első részletesen ismertett nagyobb küzdelem következik Ungvár környékén. Magát a kárpátaljai várost a szovjetek viszonylag könnyen foglalták el, de mind Csap irányába, mind észak felé gyorsan megtorpant az előretörésük. Számvéber összeveti az egyes összecsapások német és szovjet levéltári anyagait (NARA. BAMA, CAMO – adatai minden esetben visszakereshetőek), hogy kibogozza, mi is történt valójában az egyes esetekben. Úgy tűnik, a források alapvetően nincsenek ellentmondásban egymással, így nagyjából hitelesen elmesélhetőek a történések, persze kellő kritikai érzékkel. Nem kell itt százas nagyságrendben összecsapó páncélosokra számítani, hiszen még a legnagyobb harcok esetében (pl.: Szobránc környékén) is néhány tucat páncélosról van szó, amelyek ráadásul nem is az akkori legmodernebb harceszközök közül kerültek ki rendszerint. Aki itt nagy ütközeteket vízionál Pantherek, Tigrisek és T-34/85-ösök között, az lehet csalatkozni fog, viszont sokkal reálisabb képet kap majd a keleti front kevésbé ismert szakaszának mindennapjairól, ahol sokszor gyalogos alakulattöredékek és leharcolt páncélosszakaszok küzdöttek egy-egy faluért. Valójában egyes frontszakaszon egész hadseregek voltak páncélos egységek nélkül! A levéltári anyagokat időnként elbeszélő forrásokkal szinesíti a szerző, amelyek a száraz számok és adatok csontvázát élővé varázsolják. A kötet legjobb része számomra a Kárpátalján folyó események leírása volt, amely a legbővebb és leginkább összefüggő része a kötetnek. Ekkor már a szovjet fél is igen komoly tapasztalatokkal rendelkezett, taktikai repertoárja sokkal színesebb volt, mint 1941-42-ben. Képesek voltak ügyesen kitapogatni a szemben álló védelem gyenge pontjait, és kihasználni azokat. Ugyanakkor még mindig érzékenyek voltak a váratlan ellencsapásokkal szemben, és képesek voltak beleszaladni a késbe, amikor figyelmetlenül rohantak előre. Nagyon pikáns, hogy a szovjet páncélos alakulatok egyike kifejezetten zsákmányolt magyar páncélosokkal (Toldi, Turán) volt ellátva, és érdekes követni ennek sorsát a harcok leírásakor. Számvéber idézi a szovjetek tapasztalati jelentését is a magyar páncélosok bevetésével kapcsolatban, és ebben egyáltalán nem beszélnek róluk dehonesztálóan. Már önmagában az, hogy ezeket a harckocsikat maguk is bevetették, elzi, hogy egyáltalán nem voltak haszontalanok. 
A törzsszöveg végén képmellékletként korabeli ábrákat, vázlatokat kapunk a harceljárásokról, emellett harcrendeket (NARA, BAMA) és szovjet térképvázlatokat (CAMO), utóbbiakat színesben. Ez szintén igen jelentős hozzáadott értéket képvisel. A kötet méltó emléket állít az ott harcoló katonáknak oldaltól függetlenül. 
Negatívum? Nincs igazán. Viszont nagyban megkönnyítené az olvasók helyzetét néhány vázlat, mert a sima halandónak a korabeli orosznyelvű térképek a kötet végén ezt nem igazán pótolják. A mellékletben bemutatott orosz nyelvű skiccek ugyan forrásértékűek, de értelmezésük nehézkes azoknak, akiknek nincs ilyen gyakorlatuk. Röviden: Jó lett volna néhány szövegközi ábra a csapatmozgásokról. Másik, nem túl jelentős probléma, hogy itt-ott nincs egyeztetve, milyen nyelven ír le a kötet egy települést. Tőketerebes hol magyar  hol szlovák (Trebisov) néven van említve. Ez talán nem annyira szerencsés. Néhány elírás, illetve egy helyen betűmérethiba is feltűnt. Ettől függetlenül a kiadás szokás szerint minőségi, örülök, hogy a kötet keménykötésben jött ki, mivel szívesen áldozok némileg többet egy tartósabb könyvért. A borítókép különösen tetszetős a Zrínyi rohamlöveggel (azt ellenben továbbra sem szeretem, hogy a kötéstábla a védőborító alatt csupasz).

A PeKo kiadványa ismét magas minőséget képvisel, ahogy a szerző sem okozott csalódást. Külön meg kell említenem, hogy sokszor ér az a visszajelzés könyvtári olvasóink részéről, miszerint Számvéber kissé sótlanul ír. Én inkább azt mondanám, hogy katonai nyelven és szabatosan, ráadásul ennél a kötetnél kifejezetten gördülékenynek éreztem a stílust, már amennyire egy ilyen szakkönyvnél ez lehetséges. Még egy negatívumról szót kell ejtenem, ami valójában pozitívum, de kissé fáj miatta a szívem. A szerző facebookon már jelezte, hogy a kötethez már új anyagai vannak, így jó eséllyel lehet majd egy új, bővített kiadás belőle a jövőben. A Számvéber-kötetek "elavulási" ideje elég rövid.

Pontozás:
Nyolc Turán a kárpátaljai túrán.
8/10 pont

2025. január 19., vasárnap

könyvajánló: Öt kedvenc könyv 2024-ből

Könyvajánló:

Öt (hat) kedvenc könyv 2024-ből
 
Mint minden évváltáskor, most is készítettem egy válogatást az éppen elmúlt esztendő kedvenc köteteiből. Sorrend nincs. Úgy szerepelnek, ahogy eszembe jutottak (nagyjából az olvasás időrendjében).

Alan Rickman: Őrülten, mélyen
Budapest: Kossuth, 2023
576 oldal


Alan Rickman legtöbbünk számára a Harry Potter-sorozatból ismert, mint a sorozat legtragikusabb hőse, Perselus Piton, nekem azonban örökre Hans Gruber illetve a Nothinghami bíró marad. A zseniális színész leginkább a negatív karakterek ábrázolásában volt kiemelkedő, olyannyira, hogy még egy összességében pozitív szerepben - mint Perselus - is inkább antagonista volt. Sokat láttam filmekben tehát, mégis Alan Rickmanről, mint emberről alig tudtam valamit, amíg el nem olvastam a naplóját. A 2023 végén megjelent diárium oldalain sok híresség tűnik fel: színész, politikus, vagy éppen író. Rickman baráti kapcsolatot ápolt például Ken Follettel is, akinek a Katedrálist és sok egyéb kiváló regényt köszönhetünk. Bepillantást kapunk naplóbejegyzései által a munkás színészhétköznapokba ugyanúgy, mint a ritkán beiktatott nyaralásokba. Bár a saját magának írt napló jellegéből fakadóan nem egy összefüggő, megkonstruált szöveg, Rickmantől mégsem csupán mondatokat, hanem gondolatokat is kapunk. Színészként egyszerre volt nagyon mindennapi és rendkívüli ember. Érdekes, hogy azok a filmek, amelyekből leginkább ismerjük, milyen keveset jelentettek Rickman számára a napló alapján (ez a Harry Potter-szériára is igaz! Nem populáris akart lenni, hanem minőséget akart nyújtani deszkán és celluloidon egyaránt. Kifejezetten bosszantotta, hogy évekkel később is a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, vagy a Drágán add az életed alapján ítélték meg munkásságát. A színész egyébként Magyarországon is dolgozott, naplója szép emlékeket idéz fel Sopronból, mikor a Raszputyin című történelmi film egyes jeleneteit forgatta nálunk. Megdöbbentő olvasni, milyen nagy elismeréssel ír egy - sajnos megnevezetlen - magyar színészről. Még tavaly év elején olvastam a naplót, de így is jól emlékszem, milyen mély benyomást tett rám az elhivatottság, amely árad a sorokból. Belekukkanthatunk végül Rickman utolsó hónapjaiba is, és időnként kifejezetten fájdalmas olvasni a sorokat. Mintha kiskanállal vájnák a szívünket, hogy jobban fájjon... 


J.R.R. Tolkien: A homály visszatér és Vasudvard árulása 
Budapest: Helikon, 2022 iletve 2024
708 ill. 700 oldal


Tolkienről aligha kell bárkinek leírni, hogy kicsoda s micsoda, hiszen a A Gyűrűk ura ikonikus mű, amely egy egész fantasyuniverzumnak ágyazott meg mostanra. Ha Tolkien nevét halljuk, szinte bizonyosan a LoTR-ról van szó, hiszen ez az a mestermű. amivel az angol író neve örökre összeforrt. Nem alkotott sok nagy művet, csak egy(?) igazán nagyon, de hát a távolugróknál is a legmesszebbi ugrás számít. Persze egyeseknek eszébe jut még A hobbit, ínyencebbeknek pedig A szilmarilok is - a többi felsorolása már igazán extrém -, de azért ez már sokkal ritkább. Sokkal kevesebben tudják, hogy A hobbit jóval korábbi, mint A Gyűrűk ura, sőt ebből az apróságból nőtt ki a háromkötetes monstrum. Bevallom nem vagyok nagy rajongója A hobbit-nak, úgy vélem, hogy a "folytatás" nélkül sosem érte volna el azt a hírnevet, amit kapott (sem az indokolatlanul háromrészes filmtrilógiát). Ugyanakkor el kell ismernem, hogy A hobbitban elvetett mag, igencsak bőséges termést hozott. Hogy mekkorát és miként szökkent szárba a meglehetősen gyerekes sztoricskából a gigantikus A Gyűrűk ura, azt Tolkien fiának összefoglalójából - egyelőre két kötetet olvashattam az ezt taglaló négyből - tudtam csak meg. A Gyűrűk ura világa organikusan alakult ki, sejtről sejtre, szereplőről szereplőre, és fokozatosan változott azzá a világgá, amelyet ismerünk. Nem túlzás azt állítani, hogy minden cselekmény, minden szereplő azért lett olyan, amilyen, mert ilyennek kellett lennie a kezdet és a vég logikájából kifolyólag. Mintha nem is Tolkien találta volna ki a világot, hanem a már létező fantáziaország vagy a sors vezette volna az író kezét könyörtelenül irányítva azt. Aragorn szerepét eredetileg például Tolkien egy hobbitnak szánta - facipőben járt volna, Kótogi névvel -, de rá kellett jönnie, hogy nem lehet így, Középfölde megköveteli, hogy álruhás király legyen belőle. Fantasztikus, ahogy olvasva Tolkien rendbe szedett jegyzeteit, hogyan alakulnak ki szemünk előtt Középfölde folyói, hegyei, népei és ismert alakjai. Bár olvastam már a Középfölde históriája más köteteit is, de egyik sem nyűgözött le annyira, mint ez a két kötet. Érdemes elolvasni! Oda, s vissza. 
(Még két kötet fog foglalkozni a trilógia kialakulásával, amelyek még nem jelentek meg magyarul: A Gyűrűháború, illetve Sauron veresége címmel!)


C.S. lewis: Csűrcsavar levelei
Budapest: Harmat, 2021
150 oldal


Ha lenne nálam "Az év olvasmányélménye" kategória, akkor egyértelműen Tolkien hű barátjának, C. S. Lewisnak sziporkázó humorú, mégis elképesztően bölcs füzetecskéje lenne, amit díjaznék ezzel 2024-ből. Csűrcsavar levelei egy fiktív levelezés két ördög között, amelyben az idősebb és tapasztaltabb pokolfajzat tanácsokat oszt ifjabb munkatársának és egyben unokaöccsének, hogy miként térítse rossz útra a neki "szentelt" célszemélyt. A hétpróbás démon ötletei mind-mind zseniálisak és mind-mind nagyon ismerősek a mai világunkból is: "Ne az érvekre hagyatkozz, hanem a jelszavakra", elvégre nem az a fontos a mai világban, hogy valami igaz-e vagy hamis, hanem hogy legyen "modern", "erős", "jövőbe mutató", "sikeres"! Legalábbis szavakban. Igazából nem is merek idézni mást a 150 oldalas kis kötetecskéből, mert az összes szava és mondata arany! Lewis - aki leginkább a Narnia krónikái miatt ismert, mélyen vallásos volt - Tolkienhez hasonlóan -, ugyanakkor mentes volt bármi ezzel kapcsolatos merevségtől és képmutatástól. Élvezte az élet örömeit, nevetett az emberi esetlenségen. Igazi angol abszurdot kapunk tőle, amely folyamatos vigyorgásra kényszeríti az olvasót, hiszen magára ismer benne. Különösen érdekes, hogy e fanyar humort az 1940-es sötét év Nagy Britanniájából kapjuk, mégsem veszített egyetlen mondat sem a csillogásából. Minden 85 esztendős mondat megáll ma is, de ugyanilyen aktuális lesz Kr.u. 3000-ben is! Igazi kortalan remekmű. 


Kazareczki Noémi: Igazmondó Háry János
Budapest: Zrínyi, 2024
176 oldal


Bizonyára jó néhány ennél - tartalmilag - fontosabb hadtörténelmi és történelmi kötet került 2024-ben a magyar könyvesboltok kínálatába, mégis a Zubovits Fedorról készült kiadvány volt az egyik kedvencem. Mindig a nagy alakok vonzottak a történelemben, mert hihetetlen milyen érdekes minden egyes ember a maga valójában. Zubovits talán nem a legismertebb magyar katonák egyike mostanság, holott a maga korában igazi legenda volt. Egy személyben volt kiváló sportember, feltaláló, haditudósító, vadász, diplomata és katona. Harcolt a császári-királyi seregben Königrätznél, majd az olaszországi magyar légió tagjaként ellene szervezkedett. Egyiptomban katonai tanácsadója volt az alkirálynak, harcolt a spanyol karlista háborúban, majd a Balkánon volt az albánok nagy támogatja. Elsőként alkalmazott gyalogsági aknát az oroszok ellen az 1877-78-as orosz-török háborúban, szabadidejében meg néha angol foglyokat akart kiszabadítani Szudánban a Mahdi-felkelés idején. Valószínűleg egyetlen életévében több kalandban volt része, mint a legtöbb férfinak életében összesen... Csaknem 70 éves, mikor a világháborúban reaktiválta magát és találmánya - a "szárazföldi torpedó", azaz gyalogsági akna - révén segítette a Kárpátok védelmét az oroszok ellen. Kazareczki Noémi bemutatja egy nem mindennapi kalandor életét, bőven megtámogatva illusztrációkkal. A kötet kialakítása is megérdemel minden dícséretet, egy nagyon szép könyvet kaptunk a Zrínyi kiadótól. 


Agatha Christie: Az alibi
Budapest: Helikon, 2024
320 oldal


Igazából tavaly újraolvastam a Tíz kicsi négert is - amely jobb ugyan -, mégis ezt hozom Christie-től. Hogy miért? Mert arra nagyon jól emlékeztem, hogy mennyire erős könyv az előbbi, viszont Az alibi meglepett. Hihetetlenül jó pszichológiai thriller! Agatha Christie egy egészen zseniális ötlettel él: elmesél egy bűntényt - megölt nevelőszülő -, könnyen utálható tettessel, akit gyorsan fel is kötnek. Már-már megnyugodnának a kedélyek a zaklatott Argyle családban, mikor betoppan a házba egy jóindulatú tudós, s közli mindenkivel, hogy Jackó, a kivégzett testvér nem lehetett a tettes, mivel vele volt éppen a bűntény pillanatában. Dr. Calgary azt hiszi örömmel fogadják a hírt a családtagok rokonuk ártatlanságáról, azonban hamarosan megdöbbenve fedezi fel, hogy Jackó (és a mostoha) halála csupa pozitív változásokat hozott a családtagok életétbe. A tudós az alibivel olyan eseményláncolatot ráadásul indít el, amely mindent megváltoztat, és a már-már esküvőre készülő família hamarosan temetésekre járhat... A regény szokás szerint áramvonalas és feszültséggel teli, nincsenek benne felesleges oldalak és leírások. Mindenki gyanakszik mindenkire, s mindenki titkol valamit a múltjából, amire nem büszke. Calgary jószándékú tette pont az ellenkező hatást váltotta ki: a család nem megkönnyebbül a tudattól, hogy fiúk/testvérük Jackó ártatlan volt, hanem atomjaira hullik. Hiszen, hogyha nem a család fekete báránya volt az elkövető, akkor valaki közűlük kkellett, hogy legyen! A kötet a nyomozás közben felveti az örökbefogadás, a boldogtalan házasság problematikáját egyaránt, de mesél a testvéri szeretetről, és arról is, hogy a jó szándék önmagában nem feltétlenül ér sokat. 
A regény a legerősebb pszichológiai AC-krimik egyike - remek megoldással -, amely ha nincs is a néhai Top 10-es listámon, de nagyon jó kikapcsolódás, amely nem fog csalódást okozni senkinek.