Könyvajánló:
Sophie Hannah:
A Kingfisher Hill-i gyilkosságok
Budapest: Helikon, 2020
Eredeti megjelenés: The Killings at Kingfisher Hill
fordította: Wiesenmayer Teodóra
336 oldal
Hogy is történhetett volna másként, mint hogy éppen brit napokat tartottam könyvek terén, mikor meghalt II. Erzsébet. Sok könyvet olvasok a szigetországiaktól, kedvenc íróim jelentős része is brit (Orwell, Huxley, Tolkien, de nagy kedvencem C.S. Lewis, Jane Austin, Wodehouse, Rowling és persze Shakespeare is), s most érzem úgy, hogy a királynő távozásával végleg elbúcsúzunk egy nagy birodalomtól, amelyet lehetett szeretni, vagy utálni, de érdemeit elvitatni nem ildomos. II. Erzsébettel távozik az igazi, a klasszikus Nagy Britannia, amelyben sohasem nyugodott le a nap, amelynek ideálja az angol gentleman volt, s amelyet olyan sokszor énekelt meg hibáival, erényeivel és jellegzetes alakjaival - a brit katonatiszttől a cselédlányig - Agatha Christie.
Valahogy magyar megjelenésekor Sophie Hannah új Poirot-regénye elkerülte a figyelmemet, ami azért fura, mert vadásztam rá, mint MLM ügynök a balekokra. Mégis egészen mostanáig megmenekült tőlem, mikor is a fiókkkönyvtárunk végre megkapta a 2020-ban megjelent A Kingfisher Hill-i gyilkosságokat. Ez a negyedik regény a posztchristie Poirot-sorozatból (mindháromról írtam már: első, második, harmadik), és ha Hannah regényei nem is érik el a krimikirálynő színvonalát, azért kellemes olvasmánynak bizonyultak. Nézzük mit hozott számomra ez a kötet!
1931-ban, a buszozás hőskorában járunk, s regény azzal startol, amivel a reggeleim: főhőseink buszra szállnak. Csak amíg én kómás középiskolásokkal és munkába induló melósokkal vívok kézitusát a helyekért, addig Poirot és segédje, Catchpool felügyelő frusztrált vagy konkrétan félrebeszélő utasokkal teszi meg ugyanezt. Felmerülhet a kérdés: Jó ötlet-e buszoztatni Poirot-t? Hát... A kis belga személyiségétől meglehetősen idegen ez a közönséges jármű az ismereteim alapján, de ha sikerült volna a busznak valami hasznos funkciót írni, akár jó is lehetett volna ez az ötlet.
Agatha Christise hajlamos volt a gyilkosságokat, bűnügyeket járművekre helyezni, ami nagyszerű eszköz, hiszen alaposan leredukálja a potenciális elkövetők létszámát az író számára kezelhető mennyiségűre. Visszatérő elem volt nála a vonaton történt bűnügy (A titokzatos kék vonat, Paddington 16.50 és persze a klasszikus Gyilkosság az Orient expresszen), de öltek nála hajón (személyes kedvencem, a Halál a Níluson, filmrkritika róla: itt) vagy repülőgépen (Halál a felhők fölött). A megoldás a kamaradarabokra oly jellemző feszültséget is biztosítja rendszerint. Nos, ez az, amit most nem kapunk meg. A buszozásnak nincs sok értelme és jelentősége a kötetben, csak a feleslegesen túlbonyolított történések egyik epizódja, amelynek aztán alig van kifutása a továbbiakban. Így a szerzőnő a legjobb ötletébe sajnos nem tudott értelmet csepegtetni. Az egész buszos utazás rendkívül zavaros, túlbonyolított és nagyrészt fölösleges. A gyilkosság - amelyben Poirot nyomoz, s amelynek helyszínére tart a busszal -, már megtörtént, ám a mindenki által elkövetőként elkönyvelt leányzó bűnösségével kapcsolatban kétségek merültek fel. Poirot felkérésre hamis indokkal próbál bejutni a tett színhelyére, amely a Kingfisher Hill-i lakótelepen van.
A sztori túlgondolt, többször katyvasszá válik. Agatha Christie topkrimijei azért olyan zseniálisak és a műfaj királyai, mert alapvetően egyszerűek. Vegyük például a Halál a Nílusont! Hiába nagyon rafinált a gyilkosság, lecsupaszítva azt, roppant logikus és elegáns. Persze erre csak a végén ébredünk rá, mikor Poirot lerántja a függönyt, s kibontakozik az egész eseménysorozat a maga valóságában, egy rakás új jelentést adva a korábban olvasoatt sorokhoz. Ez az, amire Sophie Hannah nem képes. Sem pszichológiájában nem tudja kézben tartani a meséjét, sem a csalétkeket, vörös heringeket nem képes úgy elhelyezni a történésekben, hogy a végén ne legyen túlságosan mesterkélt a megoldás. A mozgatórugók erőltetettek, recseg-ropog minden.
A regény legnagyobb problémája mégis inkább a szereplők minősége. Mivel rendkívül idegesítőek és cseppet sem szeretetreméltók. Miközben olvastam, még a hastífuszt okozó baktériumok is egyre szimpatikusabbak lettek hozzájuk képest. Van itt ártatlanul bűntényt magára vállaló érthetetlen hősnő, zsarnokoskodó családfő beteges feleséggel, szánalmasan töketlen fiú, kiszámíthatatlan elmeroggyant fruska, és az ezekhez tartozó jelentéktelen baráti koszorú. Különösen kiemelkedő Daisy karaktere (= elmeroggyant fruska), aki olyan szinten irracionális, mint a gyök kettő. Catchpool nyomozó továbbra is teljesen alkalmatlan bármire. Ez a fickó olyan fogalmatlan, hogy a retortáról azt hiszi, visszahozott sütemény, a sorozatgyilkosról meg, hogy egy rossz rendező a Netflixen. Alighanem valamelyik rokona nyomhatta be a Scotland Yardhoz, mert képességei egy cipőfűző kibogozásához sem elegendőek, nemhogy bűntényekéhez. Funkciója a narráció szintén reked meg, ami talán jobb is. Poirot alakját viszont továbbra is aránylag jól adja vissza a szerző, még időnként túlzásokba esik. A könyv kiemelt érdeme, hogy a szerző továbbra sem akar Poirot szájába adni XXI. századi - s manapság megkövetelt - mondatokat, úgy viselkedik és reagál, ahogy Agatha Christie magándetektívje tette hasonló esetekben. Ebben jobban sikerült, mint az előző darab, elhittem, hogy 1931-ben vagyunk és nem 91 évvel később.
Ugyanakkor összességében A Kingfisher Hill-i gyilkosságok egyértelműen gyengébb, mint A háromnegyed rejtélye volt, így az eddig könyvről könyvre történő fejlődési ív Sophia Hannah-nál megakadt. Nem rossz a könyv, de azért nem is túl jó. Hogy van-e még potenciál az írónőben egy érdemi folytatásra? Kérdéses, az alkotó helyében nagyon agyalnék, mit lehet belevinni, amitől új lendületet és értelmet adhat a sorozatnak. Nem kell elkapkodni, inkább találja ki rendesen azt a bűntényt! Ez így kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a briteké.
A kötet kiadása az előző részhez hasonló minőségű fizikailag, de most nem olyan szép a borító. A Helikon alapvetően jó munkát végzett, a fordítás is zökkenőmentes.
Pontszám:
Hat szimetrikus tojás a tízből
6/10 pont
moly.hu: 79%
goodreads.com: 3.56 pont
