Tóth Elemér gazdasági zászlós naplója a Don-kanyarból I.

Minthogy szokás szerint csapongok a különféle témák között, most elkezdek egy új sorozatot is, amely egy tulajdonomban lévő Don-kanyarban íródott napló szövegét teszi közzé magyarázószöveggel a jegyzetekben. A napló írója Tóth Elemér zászlós, aki a Don-kanyarban harcoló 2. magyar hadsereg tevékenységét egy kicsit ismert szempontból mutatja majd be nekünk, hiszen gazdasági tevékenységekkel (GH) volt megbízva. A GH-s tiszteknek és tiszthelyetteseknek elsődleges feladata a 200 ezer katona és a hozzájuk tartozó felszerelés logisztikai biztosítása, amely nem volt egyszerű, hiszen eszközökkel nem álltak jól. Tóth Elemér október 21-én indult el otthonról, hogy csatlakozzon a már hónapok óta fronton levő magyar bakákhoz, ekkor került ugyanis ki az első pótlás a csapatokhoz, mivel azok harcoló állománya igencsak megcsappant az összecsapások során. A mai első részben az odajutás nem éppen eseménytelen napjait ismerhetjük meg. Mert a Don folyóhoz eljutni sem volt egyszerű. Ugyanis 9 napig tartott...

Katonavonat (Fortepan)

Tóth Elemér gazdasági zászlós naplója a Don-kanyarból

[Az első lapon]:

Tóth Elemér gazd. zls. Jászberény 1942. okt. 19-én

Megjegyzés:

Rövid naplóm Jászberényből való elindulásomtól az oroszországi Bugyonnijig.ⁱ

Természetesen szem előtt tartva azt, hogy harctéren vagyok, naplóm elveszhet, ellophatják, fogságba kerülhet, stb. szóval illetéktelen kezekbe kerülhet, ezért szándékosan sok mindent nem írtam be, amit majd a vázlatok alapján csak otthon fogok pótlólag bejegyezni.

1942. XII. 5. Tóth Elemérⁱⁱ

naplóm

Rövid útleírásom Jászberényből

[az] oroszországi Bugyonnijigⁱⁱⁱ

1942. október 21-én, szerda

Reggel 6 órakor nagy málhákkal fölszerelkezve teljes harctéri felszereléssel és 10 napi élelemmel ellátva indultunk el Jászberényből messze Oroszországba Novij Oszkolba.^iv Hatvanban a nagy málhák miatt a reggeli kassai gyorsvonatot lekéstük, így csak a délután 3 órakor induló személyvonattal utazhattunk tovább. Harmadmagammal indultam el, én mint GH^v főnök, egy pesti hadseregbeli őrmester, és a legényem. Kassára este 10 órakor érkeztünk meg, itt lejelentkeztem az irányító- és állomásparancsnokságnál. Az éjszakát Kassán az Európa szállóban töltöttem, de keveset aludtam, mivel éjfél-egy óra volt már, mire ágyba kerültem.

Október 22. csütörtök

Indulás Kassáról reggel 7 órakor. 7 óra 20-kor léptük át Kosztolánynál^vi a magyar-szlovák határt. Túlzsúfolt 3. osztályú kocsiban utaztunk, mint a legénység. Jó társaságban kedélyesen telt az idő. Állandóan esik az eső. Eperjesen is megállunk rövid ideig. Este már lengyel területen megyünk és 8 órakor befutunk az első nagyobb lengyel városba, Tarnówba. Itt hosszabb ideig állunk, meleg feketét kapunk és máris megyünk tovább Lengyelország belseje felé. Az éjszaka igen hűvös, fűtés nincs, és így nagyon összetörten és átfázva virrasztjuk át az éjszakát. Nyolcan vagyunk a fülkében, a mozdony nem bírja a hosszú szerelvényt, s így igen lassan haladunk.

Október 23. péntek

Reggel összetörten didergünk mindnyájan. Egy kis lengyel megállónál sikerült borotválkozni és mosakodni, s így felfrissülve várjuk az indulást, de vonatunk alig megy pár kilométert, ismét megállunk. Étvágyam kitűnő, jól érzem magam. Kedves kis társaság van együtt, egy gyalogsági főhadnagy, egy állatorvos főhadnagy, egy árkász hadnagy, egy tüzér zászlós, egy GH-s őrmester és én. A tiszti kocsiba velünk jön még több gyalogsági zászlós és sok katonaorvos, akik különböző tábori kórházakba mennek.

3/4 2 óra és még mindig a nyílt pályán veszteglünk. Közben sok német katonavonat megelőz bennünket, több sebesültszállító vonat is.^vii Lengyel állomásokon magyar „Levente” cigarettát^viii adok el lengyel lakosoknak. 100 darab levente 15-20 márka. Kit hogy lehet becsapni. Egy márka = 160 fillér. 100 darab leventéért, ami otthon 3 pengő, itt 32 pengőt adnak.

Ma nem esik az eső. Olasz^ix és német kocsikat is csatolnak a szerelvényünkhöz. Végre 1/4 4-kor új mozdonyt kapunk és elindulunk. Szépen süt a nap. Végre 5 óra után megérkezünk Lembergbe.^x Przemysl után hatalmas állomás, a háború nyomai mindenütt látszik. Sok lerongyolt és kiéhezett ember kenyeret és cigarettát kéreget. Az eső újból esik és hűvös van. Itt a németekből meleg feketekávét kapunk, de nagyon keserű. Egy vezérkari őrnagy úr, aki velünk utazik mindent elkövet, hogy fűtést kapjunk, de nem sikerült, így dideregve utazunk tovább. Majd átlépjük az orosz határt. A vasúti sínek mellett őrtornyokban 100-150 lépésnyire magyar őrszemek állnak őrt.^xi Sok felrobbantott és tönkrement vasúti szerelvényeket látunk.

Október 24. szombat

Nagyon keveset aludtam, összetört az éjszaka. Reggel egy házi borbély megborotvált mindnyájunkat, fejenként 10 db cigarettáért. Hűvös esős időben megyünk tovább Ukrajna hatalmas területén. Itt-ott még folyik a cséplés. Brodyt^xii elhagyva megyünk Berdicsev^xiii felé. Összelövöldözött városként pillantjuk meg 2 óra után Berdicsevet. Szépen kisüt a nap, nagy mosakodást rendezünk. Itt este 8 óráig fogunk állni. Felhasználtam ezt a kis időt és egy gyalogsági hadnagy bajtársammal bemegyünk a várost megnézni.

Összelőtt házak, utcasorok hevernek romokban, nagy szegénység, mindenki napraforgómagot rágcsál. Semmiféle italt nem lehet kapni a városban.

Este 8 óra után indulunk tovább Kijev felé, mely kb. 200 km-re van. Az idő éjjel igen hűvös a kupéban, mindenki meg van fázva, én is nagyon köhögök. A kocsit még mindig nem fűtik, aludni ismét nem tudunk.

Október 25. vasárnap

Egész éjjel mindössze 30-40 km-t tettünk meg. Kazatovon^xiv reggel 7-ig ácsorgunk az állomáson. Végre elindulunk, gyönyörűen kisüt a nap. Remek vasárnap van. Reggeli mosakodás után erős köhögéstől eltekintve jól érzem magam. ? 10 előtt érünk Fastowba,^xv majd lassan döcögünk tovább verőfényes szép őszi napsütésben. ľ 1 óra felé futunk be Kijevbe. Hatalmas épületek, óriási pályaudvar. Egy és fél milliós város. A háború nyomai észlelhetők mindenfelé. Hosszabb pihenőt tartunk és vonatunk csak este 10-11 óra felé fog tovább indulni. Itt sem maradnak el a nyomorba süllyedt, kenyeret kéregető oroszok.

A kis várakozási időt felhasználva egy hozzám beosztott őrmesterrel bementem a várost megnézni. Nagyon szép város. Gyönyörű épületek, pl. a kijevi opera,^xvi az ukrán Parlament,^xvii a Szovjet ház stb. A belváros legszebb utcája végig romokban hever, amit állítólag maguk az oroszok robbantottak fel. Gyönyörű 6-7 áruház összebombázva, amelyekről sikerült fényképet is szereznem.^xviii

Este megvacsoráztunk a magyar házban,^xix és sikerült egy hadnagy közbenjárására 1 liter jó magyar bort szerezni. Nagyon olcsó és kitűnő volt.

Este 10 felé kimentünk az állomásra, de legnagyobb meglepetésünkre azt halljuk, hogy a vonatunk már 7 órakor elment. Így mi ketten szépen lemaradtunk. Minden poggyászunk, , még a köpenyünk is a vonaton maradt. Rövid tanakodás után újból bemegyünk a városba, és jelentkezünk a magyar katonai parancsnokságnál,^xx ahol éjjeli szállást kaptunk és megmondták, hogy reggel 4:40-kor indul egy német futárvonat, azzal utolérhetjük a többieket. 12 óra volt, mire lefeküdtünk.

Kijev romokban, 1942 (Fortepan)

Október 26. hétfő

? 4-kor felkelés és gyors iramban siettünk ki az állomásra. Sikerült is a német vonatot elérni. Vonatunk átfut a hatalmas Dnyeper hídján. Konotopnál^xxi utolérjük bajtársaink vonatát, kik nagy örömmel üdvözölnek, különösen a legényem örül megérkezésemnek. Most már ismét velük utazunk tovább. D.u. 5 óra felé érünk be [a] Vorozsba^xxii nevű városba. Este 8 órakor kaptunk a németektől meleg vacsorát, káposztalevest és meleg feketekávét. Itt éjjeleztünk 2 óráig, majd elindultunk Kurszk felé.

Nagyon jól érzem már magam, a köhögésem elmúlt, úgy látszik, használt a Kijevben megivott 1 liter jó magyar bor.

Október 27. kedd

Ködös, hűvös reggel futunk be Lgovba,^xxiii itt ágazik el az út a Brjanszki-i őserdő felé. A partizánok hazája ez.^xxiv Itt is sokan leszállnak a tisztek közül. Méhesy Kornél tüzér zászlós is leszáll itt, akivel eddig együtt utaztam. Szomorúan vátunk el, mert nagyon összebarátkoztunk már. D.e. 10 óra felé értünk Kurszkba. Összeomlott pályaudvar, itt is kenyeret és cigarettát kéregetnek a muszkák. [Az]Igen piszkos állomásról este 7 óra felé indultunk el Sztarij Oszkol felé. Replőtámadást nem kaptunk, az éjszakát a hidegtől eltekintve elég jól töltöttük el.

Október 28. szerda

Reggel a németektől meleg feketekávét kapunk, bár nagyon keserű volt, mégis jól esett. A nap errefelé sokkal hamarább kél, mint otthon Magyarországon, de viszont hamarább is nyugszik. Gyakran járnak erre orosz repülők, de légitámadást eddig még nem kapott a vonatunk. Ismét sok kocsit kapcsoltak hozzánk, s ezért megint lassan haladunk.

Jól érzem magam, az idő nagyon szép, egész melegen süt a nap. Már nagyon unom a sok konzervet és a többi hideg ételeket, miken már 8 napja élek. Nagyon kívánunk mindnyájan egy kis hazai meleg ételt. 11 óra felé lassan haladunk Izokuwkino felé. Közben magyar katonákkal találkozunk, akik mennek haza szabadságra. Nagyon lassan döcögünk előre. Izukowkino állomást elhagyva sok helyen még keresztben áll a gabona. A vasút mentén hatalmas bombatölcsérek, odébb elhagyatott elhagyott és szétlőtt 30 tonnás orosz tankok^xxv állnak némán. Negyed 1-kor Rogovoye-be, háromnegyed [hiányzik az óra! -HG-]-kor Sztarij Oszkolba érkeztünk. Innen csak este 11 órakor indulunk tovább Novij Oszkolba. Felhasználva ezt a hosszú várakozási időt, egy gyalogsági hadnagy, egy tüzér zászlós és én kimentünk a várost megtekinteni. Egy magyar kórház GH főnöke látott vendégül, finom konyakot, csokoládét és savanyúcukrot kaptunk tőle az útra. [A] Valamikor szép fekvésű kis orosz város most tiszta romokban hever, jóformán egy ép házat nem láttunk. Úgy éreztük magunkat, mintha otthon Magyarországon járnánk, mindenütt magyar szót hallunk, magyar utcanevek, mint: Fürdő utca, Állomás utca, Árpád utca stb.^xxvi Itt találkoztunk az első fogolyszállítmánnyal. Orosz menekültek és foglyok hosszú sorát szuronyos magyar katonák kísérik a Don felől. Kiéhezett és lerongyolt embertömeg, rettenetes látványt nyújtott.

Este vacsora: bableves, füstölt hússal. Nagyon jól volt elkészítve. Itt volt egy esetem 1 köteg pokróccal. 7 órakor elhelyezkedtünk a vasúti fülkénkben és aludni próbáltunk, de sajnos ez nem sikerült, mert itt kaptuk az első orosz légitámadást ? 8-kor, amit fél óra után egy újabb követett. Este 10-kor végre vonatunk elindult utazásunk végcélja, Novij Oszkol felé.

Október 29. csütörtök

Éjféli 1 óra után érkeztünk meg Novij Oszkolba, itt tudtunkra adták, hogy tovább már nem megyünk, így az éjszakát itt töltjük el a tiszti szálláson. A legénység az éjszakát az állomás épületében töltötte el. Az éjszakát elég kellemesen töltöttük el, csak nagyon keveset aludtunk, mivel 3 óra volt, mikor lefeküdtünk és 7 órakor már kint az állomáson voltunk. Itt megborotválkoztam és tisztálkodtam, majd megreggeliztünk. Éppen most mondják, hogy készülődjünk gyorsan, mert mindjárt jön értünk egy teherautó, ami elvisz minket Bugyonnijba.^xxvii Itt már 70-75 km-re vagyunk csak a fronttól, ahol jelenleg is nagy csaták dúlnak.

Kellemes meglepetés ért mindnyájunkat, mivel a beígért teherautó helyett egy kényelmes autóbusz (Pécs város autóbusza^xxviii) jött értünk. Mindnyájunknak bőségesen jutott ülőhely, még a legénységnek is. Jó 3 órai autózás után a rettenetesen elhanyagolt orosz utakon megérkeztünk Bugyonnijba (Bugyonnij^xxix orosz marsalról elnevezett város). Végig az úton a megszokott látvány: összelőtt tankok, luxus- és teherautók, döglött lovak stb. Az utat éppen most javítják kárpátaljai magyar zsidó munkás századok, akikre szuronyos magyar katonák vigyáznak. A város rendezetlen és piszkos, a háza össze vannak bombázva, a lakosság lerongyolva, éhesen kóborol, kenyeret kéregetnek a katonáktól. Bugyonnijbe, itt lejelentkezünk a katonai parancsnokságnál, ahol további és végleges állomásunkról csak másnap fognak dönteni.

Elszállásolási helyünk jó, fűtött szobákban vagyunk. Nekem az embereim készítettek egy vaságyat és a kályha mellett egy pompás fekvőhelyet készítettek. Legénység szalmán, a padlón fekszik, de nekik is jó helyük van. Nagyon örültem, hogy hosszú 10 napi utazás után végre levetkőzve, mint otthon egy ágyban fekhettem, mert 10 nap alatt csak egyszer volt lent lábamról a csizma. Vacsorára jó forró feketekávét, pirított szalonnát vöröshagymával és gyümölcsízes kenyeret ettem. Vacsoránkat elfogyasztva 8 órakor már ágyban voltunk, hogy kipihenjük a hosszú út fáradalmait. De alig, hogy elaludtunk, máris megjelentek az orosz raták^xxx és szorgalmasan dobálták le ránk [terhüket]. Már annyira megszoktuk, hogy bár a 100 kg-os bombák egész közelünkben robbantak, [hogy] ágyunkban megfordulva tovább aludtunk.

Akeszejevka, Szentháromság templom (Fortepan)

Jegyzetek:

iBugyonnij mai neve Birjucs, Ukrajnában a Don folyótól nyugatra, a januári hadműveletekben is fontos szerepet játszó Tyihaja-Szosznya patak mellett.

iiEzt Tóth zászlós a napló hazaküldésének napján jegyezte bele utólag a dátum alapján.

iiiEredetileg e sor helyett ez állt: „Oroszországba Novij Oszkolba”

ivA 2. hadsereg nyári és kora-őszi veszteségeinek pótlására a hadvezetés október 17-én 82 menetszázadot, egyéb speciális kontingenst, összesen 980 tisztet és 33400 főnyi legénységet mozgósított. Lásd: Szabó: Don-kanyar. p.170.

vGH – Gazdasági Hivatal. Zászlós rendfokozattal bíró gazdasági altisztek rendszerint egy-egy zászlóalj ügyeit intézték.

viHernádszentistván, szlovákul Kostol'any nad Hornádom.

viiEkkoriban a német offenzíva a Kaukázus felé fordult, a támadó éket képező német csapatok utánpótlása elsőbbséget élvezett a magyarral szemben.

viiiA „Levente” cigarettát (szivarka) 1928-tól hozták forgalomba a Levente-mozgalom népszerűsítésére, csomagolásán egy Levente ifjú állt. Eredetileg a 20 db-os csomag 40 fillérbe került, a háború idején már egyszerűbb barnás kiszerelésben árulták. A fronton a katonák közt nagy népszerűségnek örvendett. Mint az a naplóból is kiderül egyben kereskedni is lehetett vele.

ixAz olasz 8. hadsereg a 2. magyar hadseregtől délre foglalt állst, szi8ntén a Don folyó partján.

xMa Lvív, Ukrajnában. Eredetileg a magyar neve Ilyvó volt, de a Monarchia idején már nálunk is többnyire német nevén, Lembergnek nevezték. Történelmi lengyel neve: Lwów.

xiNyilván az Ukrajnában megszálló és partizánvadász feladatokat ellátó Magyar Megszálló Csoport csapatai őrködtek itt.

xiiBrody, város Ukrajnában Lembergtől kelet-északkeletre 80 kilométerre.

xiiiBerdicsev (ukránul: Berdicsiv), város 250 kilométerre Brodytól keletre Kijev felé.

xivValószínűleg a Berdicsevtől délkeletre 30 kilométerre fekvő Kozatynra gondol az író.

xvMa Fastiv városa, az Unava folyó mentén Kijevtől délnyugatra.

xviAz 1901-ben megnyitott kijevi operaházról (ma: Ukrán Nemzeti Operaház) van szó.

xviiAz ukrán országgyűlésnek ma is helyet adó Parlament a sztálini korszak épülete, 1939-ben készült el.

xviiiFénykép nincs a tulajdonomban.

xixNem tudom, milyen épület lehetett ez.

xxBizonyára az 1941. októberében megalakult Magyar Megszálló Csoport kijevi parancsnokságáról van szó.

xxiA naplóban Konotov áll. Konotop Kijevtől északkeletre fekszik, nagyjából 200 km-re.

xxiiTelepülés Konotoptól keletre 75 km-re.

xxiiiA naplóban Ligow. Város Kurszktól nyugatra 65 kilométerre.

xxivA Brajanszki erdő környékén lezajlott 1942. évi őszi partizánellenes harcokról: Ungváry: A magyar honvédség... p. 144-155

xxvTalán 26 tonnás T-34-esek lehettek.

xxviSztarij Oszkol fontos ellátóhelye volt a 2. Magyar hadseregnek, több tábori kórháza és ellátócsoportja ide települt.

xxviiBugyonnijt a naplóíró Budjeni-nek írja.

xxviii A 2. magyar hadsereget a hadvezetés igyekezett a lehető legjobban felszerelni gépállomány tekintetében, de ennek ellenére messze elmaradt a korszerű hadseregektől ebben. A hadsereg mozgósításakor sok civil járművet is igénybe kellett venni, így kerülhetett egy pécsi busz is a frontra. A hadsereg gépjárművekkel való felszerelésére: Szabó: Don-kanyar. p. 54-60

xxix Szemjon Mihajlovics Bugyonnij (1883-1973) szovjet marsall. A jellegzetes bajuszáról könnyne felismerhető szovjet katona címe ellenére kifejezetten rossz hadvezér volt, aki a II. világháborúban is az orosz polgárháború (ahol sikeresen szerepelt) módszereit próbálta használni. Egyébként Sztálin nagyon közeli munkatársa.

xxx A „Rata” a szovjet Polikarpov I-16-os vadászrepülőgépet jelentette, amely „Rata” azaz „patkány” becenevét még a Spanyol polgárháborúban kapta, ahol a köztársaságiak vetettek be ilyen harci gépeket.

Könyvajánló: Született bűnözők

Elmore Leonard:

Született bűnözők

(The Switch - 1978)

Budapest: Jaffa, 2014

Nem olvastam még Elmore Leonard könyvet, sőt nem is hallottam róla, bár a kipécézett könyv fülszövege szerint „a legnagyobb mester”, vagy „napjaink egyik legnépszerűbb amerikai krimiszerzője”. Ezért veszélyesek ezek a beetető bevezetők. Leonard ugyanis nem „napjaink egyik legnépszerűbb” bűnügyi írója, hiszen a 2013-ban elhunyt szerző fénykora az 1970-es évektől a 90-es évek végéig tartott. Mikor utánanéztem, ki is ő, egyetlen cím ugrott be a tekintélyes „könyvográfiájáról”, a Szóljatok a köpcösnek, az is csak a belőle készült film miatt. Azt is csupán később tudtam meg, hogy Leonard Rum Punch című regényéből készült Tarantino Jackie Brown-ja.

Ha ez utóbbi információt tudom, akkor bizonyára még nagyobb lelkesedéssel kezdek neki a Született bűnözőkbe, viszont így nem csalódtam akkorát. A borító ugyanis „veszélyes és különc” figurákat, „borotvaéles fekete” humort, „zseniális” párbeszédeket ígér, „hihetetlen” feszültséggel összegyúrva. Ebből számomra csak a veszélyes különc figurák, a fekete humor és a hihetetlen feszültség hiányzott, ami nem egy jó arány.

A történet nem rossz. Adva van egy háziasszony, aki unja a házasságát; egy férj, aki éppen válni akar tőle, és két bűnöző, akik elrabolják a nőt, hogy megzsarolják a házastársát. Azt nagyon hamar leszűrtem, hogy nem egy Jo Nesbø-i keménységű thriller-krimiről van szó, de a karaktereket sem találtam különösebben karakteresnek a beharangozó szép szavak ellenére. Az író jól visszaadta a feleség, Mickey unalomba fulladt életét, és a férj, valamint annak szeretője is érthető jelenségek. Ugyanakkor a bűnözők közül Ordell nem jó, Louis viszont kifejezetten gyenge számomra, egyáltalán nem egy „született bűnöző”. Utóbbi annyira tűnik gengszternek, mint egy általános iskolás, aki rappernek öltözött be farsangkor.

Bevallom a párbeszédek a regény első felében valóban szórakoztatóak voltak, pörögtek is az események. A bűnözőpárosról nekem a Ponyvaregény két bérgyilkosa ugrott be, Jules és Vincent. Az emberrablás után azonban kicsit megtört a lendület. Itt a sztori valahol a komikum és a kriminalitás határán akart egyensúlyozni, és ez annyira sikerült, hogy súlytalanná lett és egyiket sem érte el. Kriminek nem eléggé kemény, komédiának nem kellően vicces. 

Ugyanakkor azt is érzem, hogy igazságtalan vagyok. Ez a könyv valamikor régen valóban üdítően friss, sodró, és kemény lehetett. Valamikor akkor, amikor íródott, a 70-es évek végén, esetleg még a 80-as években. Ma már szerintem nem az. Elszaladt mellette a világ. A történet ugyanis nincs korhoz kötve, semmi olyan nincs benne, ami arra utal, hogy a 70-es években vagyunk (csak a mobiltelefon hiánya). Így olvasás közben úgy éreztem, hogy most játszódik a regény, ám ez ma már nem számít kemény kriminek. Agatha Christie azért nagyszerű ma is, mert pontosan tudjuk, hogy nem kortárs, és visszarepít minket a XX. század elejére. Itt Leonardnál nincs ilyen időutazás. Így vártam a mostani jó bűnügyi regények sötét atmoszféráját, brutalitását, ám hiába. 

A kötet borítója a belőle 2014-ben készült film plakátjáról való, egy kocsiból lóg ki a lóláb... pardon női láb, hogy a regény kiadása egyben a belőle készült film PR tevékenységének következtében készült. A film egyébként méltán volt jelentős bukás.

Összefoglalva: A Született bűnözők nem egy eget rengető alkotás, ugyanakkor nagyon jól olvasható, helyenként azért szórakoztató, és kikapcsolódásnak egyáltalán nem rossz. Kár, hogy nem a 90-as években került a kezembe, valószínűleg nagyon tetszett volna. Mindamellett ma már többet várok egy krimitől.

Hat elrabolt feleség a tízből.

Pontszám:

6/10

www.moly.hu: 81.4 %

www.goodreads.com: 3.73 pont

Tíz éve Ménfőcsanakon

Be kell, valljam: magam sem hiszem el. Éppen ma tíz éve ezen a napon kezdtem el hivatalosan dolgozni a ménfőcsanaki (akkor még Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ részeként működő) könyvtárban. Sok idő ez egy ember életében, mégis mintha tegnap lett volna, mikor először beléptem a Bezerédj-kastély ajtaján. Akkoriban még naplót vezettem - amely sajnos végleg megszakadt egy évre rá -, így akkori feljegyzéseim alapján tudom feleleveníteni az akkori eseményeket. 

Nemrég végeztem Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskola (azóta már ennek neve is megváltozott) történelem-könyvtár szakán, hát állást kerestem, nem túl nagy elánnal, mert elég reménytelennek tűnt. A csornai munkaügyi központ nem biztatott sokkal, sőt, mivel egyszer nem értem időben oda hozzájuk, még a nyilvántartásból is kivezettek, így még munkanélküli sem voltam a statisztikák szerint. Apu a Kisalföld újságban szúrta ki a hirdetés, amely felett én simán elsiklottam.

Naplóm szerint: 

"2005. május  5. csütörtök

Egyébként elküldtem a pályázatomat a Ménfőcsanaki suliba a könyvtár-bármely szakos tanári állásra, kíváncsi vagyok, de nem fűzök hozzá sok reményt."

Nem igazán számoltam ugyanis azzal, hogy felvesznek. Ennek több oka is volt: 1. nem voltam helybeli, így a cégnek fizetnie kellett a bejárásért. 2. Biztos voltam benne, hogy sokan jelentkeznek, jó eséllyel ismerősök, helyiek. 3. Ekkoriban Budapesten az ELTE-n voltam péntekenként, és nem állt szándékomban abbahagyni a levelező képzést, amire már sokat költöttem. Semmiképpen nem voltam így egy kényelmes választás. Végül május 23-án kaptam visszajelzést:

"2005. május 23. hétfő

...Mikor az eredményhirdetésre vártam [aznap vizsgám volt Szombathelyen], hívtak a ménfőcsanaki suliból, hogy szerdán 11-kor jelenjek meg interjú céljából...

2005. május 24. kedd

Túl sok újdonságról nem tudok számot adni. Elkezdtem olvasni Emily Brontétól az Üvöltő szelek-et, nyilván Tom Selleck testvéréről van szó benne. Felhívott a ménfőcsanaki suliból egy nő, hogy inkább holnap délután egyre menjek, ne 11-re..." 

2005. május 25. szerda

Rendkívül kellemes idő, túl kellemes az öltönyhöz, amiben Ménfőcsanakra utaztam. Nappal 25C, verőfény és ilyesmi, este semmi napsütés, és 12C.

Történelmi nap, ma délelőtt elindultam életem első állásinterjújára. Győrbe érve beugrottam a városi könyvtárba kikölcsönözni pár kötetet a pénteki vizsgára, majd megkerestem honnan indul a helyijárat Ménfőcsanakra, hiszen közigazgatásilag a megyeszékhelyhez tartozik a nyolcezres település... Félórás buszozással kidöcögtem Ménfőre, ahol egy kis eltévelyedés után megtaláltam az iskolát. Egy hölgy átkísért a portáról a könyvtárnak helyet adó művelődési központba, de félúton Bősze Levente  csatlakozott hozzám, akiről egy héttel ezelőtt még azt sem tudtam, hogy itt tanít éppen, s aki egy teremhez kalauzolt a Bezerédj-kastélyban. Ez volt a könyvtár olvasóterme. Ott volt már az ÁMK vezetője, Dr. Szakálné Doktor Éva, a lábát tört művelődési vezető [Baksa Kálmánné], aki mankóval járt még, valamint a két jelenlegi könyvtáros [Szalai Béláné és Nagy Emilné]. Faggattak egy kicsit a könyvtári tudásomról, kérdezgettek mivel jelent többet a informatikus könyvtáros a sima könyvtárosnál. Nem volt szívem azt mondani, hogy ez csak annyit jelent, hogy tavaly óta megváltoztatták a képzés nevét, mert így tanszéken eladhatóbbnak vélik.  Tudakolták, hogy van-e fogalmam egy művelődési központban meglévő pluszfeladatokról. Nem sok. Elmondták. Elég komoly meló vár, ha rám voksolnak. Azt kapásból közölték, hogy lakhatási támogatásra, bejáráshoz bérletfizetésre ne számítsak, szűk a keret. Mintha csak a labdarúgó válogatott edzőjét hallanám…

A vége felé a hangulat a kezdeti feszélyezettségből átcsapott lazábbra, különösen, mikor a következő párbeszéd zajlott le. Az egyik könyvtáros, látva életrajzomban a hadtörténeti specializációt, erre kérdezett rá.

-    Gábor. Mondja, ismeri Ungváry Krisztián műveit?

Kapkodtam a fejem, mert a név ismerős volt, de izgatottságomban nem tudtam honnan, aztán beugrott. Kinyitottam a hátitáskámat és kihúztam belőle Ungváry „A magyar honvédség a II. világháborúban” című kötetét, amit egy órával előtte kölcsönöztem ki a városi könyvtárból.

-    Az övét? Azt hiszem igen.

Ha ezzel nem győztem meg őket, akkor semmivel...”

A mai napig nem hiszem el, hogy ez így történt, ám ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná: pedig de. Azóta is hálás vagyok Ungváry Krisztiánnak, noha azt sem tudja, hogy létezem. Ilyenkor merül fel az emberben, hogy nincsenek véletlenek. A sors pikantériája, hogy ma ahhoz a könyvtárhoz tartozik a mienk, ahonnan kihoztam Ungváry könyvét. Aztán jött a hír:

"2005. május 30. hétfő

Nyugaton a helyzet változatlan. Megdőlt a mai melegrekord, mivel egy helyen 34,4C-ot mért a meteorológiai intézet. Hurrá!!!

Mióta ismét elektronikus úton írom naplómat, általában este jelentkezem, akkor könnyebb összefoglalni az eseményeket. Tehát, ha fél kettőkor (d.u.) írok, mint jelenleg, akkor fontos dolognak kellett történnie. Nos, igen. A következő levelet juttatta el hozzám a ménfőcsanaki könyvtár:

„Tisztelt Horváth Gábor! Intézményünkhöz benyújtott pályázatát áttanulmányoztuk, mely alapján Ön nyerte meg a bizalmunkat. Gratulálunk és Önt választjuk a könyvtárosi állás betöltésére. Állományellenőrzés céljából 2005. Június 6-án (hétfőn) 8 órakor várjuk az intézmény könyvtárában. Kérjük, hogy előzetesen Szalai Bélánét az 556-209-es telefonszámon szíveskedjék felhívni. Győr, 2005. Május 26. Tisztelettel: Dr. Szakálné Doktor Éva, igazgató s.k.”.

A hurráhangulat még nem jelentkezik nálam. Először is, 6-án záróvizsgázom, ami megjelenésemet lehetetlenné teszi 6-án - erről majd beszélnem kell velük -, aztán meglepett, hogy hétfőn már mennem kell melózni, hiszen úgy véltem, csak augusztus-szeptemberben kezdek. Azért örömhír persze, de kicsit tartok az egésztől. Természetesen elvállalom."

Végül június 7-től leltározást kellett csinálnom, ami ugyan baromi unalmas volt, de legalább megismertem az állományt. Azért ebből is felelevenítek pár sort:

„2005. június 7. kedd        

Meglehetősen kegyetlen kora-tavaszi időjárás, éjszaka 6-7, napközben 10-12C, ráadásul felhőtől sötétlő ég, erős és hideg északnyugati szél.

Ma reggel a 6:10-es busszal Győrbe utaztam, onnan 7-kor Ménfőcsanakra. A könyvtár megtalálása nem bonyolult feladat, a busz az iskola előtt áll meg, a Művelődési Központ az egykori Bezerédj-kastélyba települt 1989-ben, itt lesz a munkahelyem…  A könyvtár tegnaptól július 3-ig leltároz, ehhez kellek én is. Meglehetősen unalmas meló lesz ez a hónap, mert a számítógépbe kell beütögetnem a könyvek leltári számát, ezáltal állományunkat ellenőrizni. Eleve a kollégák itt mind azt hiszik, jó vagyok számítástechnikából, pedig… Lesznek még gondjaim ezzel a tévhittel. Tízkor van rövid szünet, délben ebéd jár nekem (ha már ezért fizetést nem kapok), ami igencsak nagy adag és sokkal jobb, mint amire számítani mertem. Ma példának okáért hagymaleves, hal burgonyapürével és salátával alkotta a porciómat. Igazgatónőt is felkerestem reggel, némi konkrétumot megtudni, de egyelőre annyi biztos csak, hogy augusztus 24-én a tanévkezdő értekezleten írom alá a szerződést és azon a héten kezdek itt, mint fizetett alkalmazott. Délután részt vettem a Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ (eztán nálam PSÁMK) megbeszélésén első alkalommal. A kastély vezetője elmondta, miért esett rám a választás az állás betöltésére, hogy sokat várnak tőlem, sok lesz a meló, de változatos ésatöbbi ésatöbbi. Ezután nekem kellett egy rövid expozéban felvillantani az elképzeléseimről, de csak annyit hirdettem meg, hogy nem áll szándékomban pótolni az eltávozó hölgyet, mert az nem fog menni, hanem magamat akarom adni, saját tervekkel, saját elképzelésekkel. A megbeszélést egy rövid ünnepség követte, mikor egy munkatársukat ért kitüntetés miatt nassolt a személyzet. Egyedül képviselem az erősebbik nemet az egész épületben. Félek.”

„2005. június 8. szerda     

Ha ez lehetséges, akkor a tegnapinál is ocsmányabb idő. Vastag dzsekiben, pulóverben, pólóban vacogtam. Éjszaka 7-8C, napközben a „csúcs” lehetett tán 10-12C. A szél még ront a helyzeten, néha csöpörgött, lógott az eső lába. Hol az igazi június?

Ha valaki azt képzeli, miszerint a könyvtári állományellenőrzés érdekfeszítő elfoglaltság, hát erősen téved. Bár végül is kétségtelen más számokat pötyögtem a számítógépbe 7 órán keresztül, mint tegnap... Egymás után írom be a 3-5 jegyű leltári számot, hogy aztán azt mondjam: „megvan” vagy „nincs meg”. Igyekszem színesíteni a dolgot, mikor A rab ember fiai-ból már a tizediket ellenőriztem vajon gépen van-e már, akkor például elsütöttem: „Ennyi rabnak már egy fogolytábor kellene!”. Néha értékelik, máskor nem. „

„péntek, 2005. június 10.                                                

Az égen mozdulatlan merevségben lebeg egy áttetszőnek ható komor piszkosfehér felhőfal, amelyből gyakorlatilag azonos iramban egyfolytában esik az eső. Késő-délután egy-egy pillanatra szakadozott a felhőzet. Hőmérséklet úgy 11-12C, a szél némileg enyhült délután. Tiszta november vége.

Lakonikusan a mai munkáról a kastélyban: számítógép előtt töltött órák száma: 6, beütött leltári számok száma: ≈4000, „itt hagyom a francba az egészet!”-re gondolás száma: 60/perc. Alig várom már, hogy olvasókkal foglalkozzam, ne pedig billentyűzzek egész nap a klaviatúrán. No, majd augusztustól.”

És valóban. Augusztus 24-től, azaz ma éppen tíz év óta hivatalosan Ménfőcsanak egyik könyvtárosa vagyok.

„2005. augusztus 24. szerda                                                       

Reggel csak esernyővel a táskámban merészeltem távozni otthonról, de nem lett rá szükség. Felhős, estefelé néhol derűs idő, 21-22C.

Nagyon fáradt vagyok, hosszú egy nap volt. Negyed kilencre Ménfőcsanakra értem, ott találkoztam Levivel, akivel bemerészkedtem az iskolába. Köszönteni kellett a számomra tökéletesen idegen tanári kart. Néhány arc rémlett a leltározás korszakából, de neveket nem tudtam kapcsolni hozzájuk. Pláne én, akinek a névmemóriájánál csak az arcfelismerőképessége gyengébb. A fősulin két évbe telt, mire azonosítani tudtam az évfolyamtársaim zömét… Az értekezleten az igazgatónő méltatta a tavalyi teljesítményt, bemutatta az új kollégákat (egy rövid bemutatást kellett rögtönöznöm), ecsetelte a várható nehézségeket és könnyebbségeket. Egy rövid szünet tarkította az egyhangú szőttest, zsíros kenyérrel és teával. Később kiderült, hogy a szerződésem még nem készült el, annak aláírása jövő hétre marad. A délutánt már a könyvtárban töltöttem, én nyitottam délután egykor és megtörtént az első kölcsönzésem, egy Horváth Luca nevű középiskolás lányt ért a megtiszteltetés.”

Szóval így kerültem ide, ahol ma már nem tudok ismerős köszöntése nélkül menni talán 10 métert sem. Tíz évvel idősebb vagyok, de sok ismerőssel és baráttal gazdagabb. Köszönöm a bizalmat ménfőcsanakiak! Remélem nem csak én nem bántam meg, hogy édesapám jobban átnézte azt a napilapot, mint én.

  
 

Erődvárosok IV. - Észak-Amerika

Ma néhány észak-amerikai erődöt, erődvárost mutatok be a Google térkép segítségével.

Quebec - (Quebec tartomány, Kanada)

Quebecről elég köztudott, hogy francia nyelvű város (és tartomány), amely történelmi öröksége miatt ilyen. Hiszen Kanada ezen része az úgynevezett Hétéves háborúig (1763) francia gyarmat volt. A város ma is őrzi múltjának ezen részét, Quebec gyakorlatilag az egyetlen Észak-Amerikai település, amelynek nem csupán citadellája, hanem városfala is megmaradt, ha nem is maradéktalanul. Quebec "fellegvára" valójában egy Vauban elvei alapján kiépített csillagerőd, amely hátával (kelet) a Szent Lőrinc-folyóra támaszkodik, míg az óváros (nyugat, északnyugat), illetve az Abraham-fennsík (dél, délnyugat) felé bástyákkal és kő-föld előművekkel védett. E citadellából indulnak ki az egykori francia gyarmati "civil" települést védő falak is, amelyek azonban korántsem annyira impozánsak, sőt északról kifejezetten gyengén, minden bástya nélkül, igaz itt fedezi a kikötő, illetve a Saint Charles-folyó. A város alatt, az Abraham-fennsíkon zajlott le a brit-francia észak-amerikai vetélkedést eldöntő csata, amelyben a számunkra leginkább Cooper Az utolsó mohikánjából ismert francia Montcalm márki vereséget szenvedett James Wolfetól, pontot téve Quebec francia uralmának végére. A csatában mindkét tábornok életét veszítette, ám Quebec vára és városa ma is megtekinthető.

A város Szent Lajosról elnevezett kapuja télen (wikipedia)

Prince of Wales erőd (Manitoba, Kanada)

A Prince of Wales erődöt (nevéből kitalálható) a britek építették 1717-ben. Ez látszólag ellentmondásban van azzal, hogy Kanada francia gyarmat volt, ám míg a csigaevők a Szent Lőrinc-folyó mentére koncentráltak, az Egyesült Királyság Hudson-Öböl Társaság nevű kereskedelmi csoportja a Hudson-öböl mentén építette ki hatalmát. Az erőd Churchill városával szemközt, a Churchill-folyó bal partján fekszik. Természetesen a város és a folyó nem Winston Chruchillről, hanem egyik őséről, a kiváló hadvezérről John Churchillről, Marlborough hercegéről kapta a nevét. Felmerülhet, hogy mit akart a kereskedelmi cég egy olyan helyen, amely legfeljebb a jegesmedvéknek kellemes? Elsősorban ugyanazt, amit a franciák Quebecben: szőrmét. Kanada legfontosabb bevételi forrása akkoriban az őslakosok és gyarmatosok által a kereskedelmi pontokra behozott állati szőrme volt. A mai erőd az 1730-40-es években alakult ki, mikor az eredeti erődöt kőből építették újjá. A Google fotóin jól látszik a fentről tökéletesen szabályos nélgyzetes kialakítás, míg az alább látható fotón az erőd struktúrája is. Megfigyelhető, hogy voltaképpen kevés épületet alakítottak ki, de a kis létszámú katonaság miatt többre nem is volt szükség. Nincs rá adatom, de aligha lehetett az álladó őrség nagyobb száz főnél. Az erőd átmérője egyik bástya csúcsától a szemköztiig 130 méter.

A Prince of Wales erőd (wikipedia)

Charleston (Dél-Karoline, Amerikai Egyesült Államok)

Charleston az Egyesült Államok egyik ikonikus települése, hiszen amellett, hogy az egyik legrégebbi város, történelmi szerepe is igen jelentős. Itt kezdődött az Amerikai polgárháború, mikor 1861. április 12-én a szakadár déli csapatok a partról tüzet nyitottak az uniós katonaság által védett, egyébként a kikötőt biztosító Sumter-erődre. Magyar jelentősége is van a városnak, mivel a Függetlenségi háborúban 1779-ben itt esett el a gyarmatok oldalán harcoló Kováts Mihály huszárezredes, a U.S. Cavalry alapítója. A város elsősorban kikötője miatt volt stratégiailag fontos, így nem véletlen, hogy e listára a kikötőt védő erődjei miatt került be. Hasonlóan a legutóbb bemutatott Havannához, itt is a kikötő bejáratának mindkét oldalán vannak erődök, hogy megakadályozzák az ellenséges hajók bejutását. Az északkeleti parton Fort Moultrie, hivatott erre, amelyet a Függetlenségi háború idején kezdtek a helyi városlakók kiépíteni a britek hadihajói ellen. A szárazföld felől egy bástya és egy félbástya (ékmű) védi ezt, míg a tengerre néznek nehézágyúi. A túlparthoz közel egy kis szigetre épült a Sumter-erőd. Ez az 1812-es brit-amerikai háború után tervbe vett majd megépített erőd (ekkor a brit flotta fölénye még egyértelmű) szintén hadihajók ellen épült. Alakja ötszög, voltaképpen egy minden oldalról zárt bástyának felel meg, kazamatákkal az ágyúk számára. Az erődhöz egy kis móló tartozott (nem ott, ahol a mai áll, hanem az ötszög tükörtengelyének meghosszabbításában). Fort Sumternek saját honlapja van. Beljebb, a kikötő torkában egy másik erőd, az 1808-ban épített Castle Pinckney fogadta a nem kívánt látogatókat.

A Fort Sumter (wikipedia)

Pueblo Bonito (Új-Mexikó, Amerikai Egyesült Államok)

Az eddigiekhez képest egészen más jellegű erődítések a pueblók. A mexikói határ mentén élő indián törzsek városai házak egymásra épült kuszaságának látszik, ugyanakkor egyben erődített lakóhelyként is szolgáltak az itt élő őslakosok számára. A pueblók rendszerint már megközelítésüknél fogva is elég nehezen elfoglalhatóak voltak, sokszor kiugró fennsíkra (például az Acoma puebló) épületek, így a meredek sziklafalak csak egy oldalról tették megközelíthetővé a települést. A pueblókat a történészek által anaszáziknak hívott nép építette, valamikor a Kr.u. X. században és azt követően, így nem pusztán érdekesek, de nagyon ősiek is. A Pueblo Bonito (jelentése: "Szép város") ma már elhagyatott, sőt nagyrészt elpusztult puebló, ugyanakkor mégis a legjobb példa talán. Egy óriási lakótömbről van szó, amely kifelé egy hatalmas félkör fal volt csupán, aprócska, könnyen védhető bejárattal. Teljes egészében kőből épült, külső falai 30 méter magasak voltak, teljes területe elérte az 1.2 hektár, amely 800 helyiségből állt. Maximálisan 800 fő lakhatta ezt az óriási lakótömböt, amely Kr.u. 850-1150 között nyerte el végleges formáját.

A Pueblo Bonito romjai (wikipedia)

Fort Ross (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok)

Fort Ross semmi esetre sem érdemel nagy figyelmet, mint város, vagy mint erőd, inkább kuriózumként válogattam be ide. Fort Ross ugyanis egy oroszok által épített erőd Kaliforniában! Az emberek zöme egyáltalán nem tud az oroszok észak-amerikai gyarmatosításáról, maximum arról hallott már, hogy Alaszkát eredetileg ők birtokolták és adták el 1867-ben az Egyesült Államoknak. Ám ennél azért több részük volt a földrajzi felfedezésekben és telepítésekben. Volt  kísérlet orosz település alakítására Hawaiion (Erzsébet erőd,  Sándor-erőd, Barclay de Tolly erőd, 1817-ben), de Kaliforniában is. A "Rusz erőd"-öt az Orosz-Amerikai Társaság (alapítva 1799-ben) hozta létre kereskedelmi célzattal, mintegy összekötve San Franciscot a tőle északra fekvő Alaszkáig nyúló orosz gyarmatvárosokkal, mint Alaszka orosz fővárosával Új Arhangelszkkel (ma: Sitka). Az erőd fából készült aprócska alkotmány, ugyanakkor szabályos négyszög alakú, két sarkán blokkházakkal, templommal. Fénykorában, az 1820-30-as években a település malommal és hajóépítő műhellyel is rendelkezett. Fort Ross ma múzeumként funkcionál, bemutatva egy kevéssé  ismert világot az Egyesült Államok nyugati partján.

A Rusz erőd délnyugati tornya a deszkafallal (wikipedia)

Fort William Henry (New York állam, Amerikai Egyesült Államok)

Sok szempontból is ki kellett volna hagynom a William Henry erődöt is, de képtelen voltam. Bár az erőd nem különösebben jelentős (össze-vissz 2 évig állt!), és amit ma megtekinthetünk pusztán az 1950-es években készült rekonstrukció, de az én generációm (édesapáméról nem is beszélve) Cooper indiánregényein nőt fel. Márpedig Az utolsó mohikán Magyarországon is sokaknak volt egyik legfontosabb gyermekkori olvasmánya, és annak kulcsfontosságú helyszíne volt ez az erődítmény. Közvetlenül a Hétéves háború előtt épült, konstruktőre William Eyre volt, a 44. gyalogezred mérnöke. Feladata a George-tó biztosítása volt, valamint az északról Albanybe vezető út védelme egy esetleges francia támadás esetén. A William Henry erőd fa-föld szerkezetben épület meg, s 4-500 katonát volt képes befogadni. A hétéves háború kitörésekor a franciák ragadták magukhoz a kezdeményezést a már említett Louis-Joseph de Motcalm márki vezetésével, aki mintegy 8000 fős seregével 1757. augusztusában megostromolta a 2500 védő által védett erődöt és a mellette kialakított katonai tábort (a 2500 védőt ugyebár nem volt képes befogadni a kicsi erőd). A sztori ismert a már említett regényből, és az is, hogy a szabad elvonulás mellett az erődöt átadó briteket elvonulás közben a franciákkal szövetséges indiánok megtámadták és részben lemészárolták. Egyébként tervezem, hogy erről a William Henry-i mészárlásról írni fogok, mert Cooper leírása nem teljesen fedi a valóságot. Az erődöt az amúgy is létszámgondokkal küzdő franciák nem tartották meg, hanem lerombolták, így az 1950-es évekig kellett várni, hogy feltárják és rekonstruálják. Az erődítmény négy bástyával bír, de alaprajza némileg eltér a klasszikustól, nem teljesen szabályos, minden bizonnyal a terepadottságok miatt. Ma a hely turistáknak van kialakítva, múzeum és látványosság, ahol gyakran hagyományőrző csoportok mutatják be a 250 évvel ezelőtti életet és eseményeket.

A fabástyás erőd látképe ma (http://www.fwhmuseum.com/)

Fort Jefferson (Florida, Amerikai Egyesült Államok)

Bevallom, engem lenyűgöznek az extrém helyekre épített várak, legyen az egy barlang bejárata, vagy egy szinte megközelíthetetlen fennsík. A leglátványosabbak azonban talán a szigetekre épített várak és erődök, hiszen a szikla és kő látványosan ellentétben áll az azt körülölelő vízzel. Az USA az 1820-as években határozta el (elsősorban még Nagy Britannia ellen), hogy partjai mentén erődítmények sorát hozza létre kikötői biztosítására. Miután az Egyesült Államok megvette a Spanyol Királyságtól Floridát az ahhoz tartozó karibi szigetekkel, itt is megkezdték a partok védelmének kialakítását. A Dry Tortuga-szigetek egyikén hosszas - költségvetési - viták után végül 1846-ban kezdték meg a Jefferson erőd megépítését. Az erőd voltaképpen egy kissé lapított hatszög alakú monstrum, amelyet 1000 nehézlöveg befogadására terveztek, de a flotta működését is megkönnyítette volna kikötőjével és világítótornyával. Elkészülte után 2000 fő lakott itt, katonák és családtagjaik, valamint a kiszolgáló személyzet. Eredeti funkcióját sohasem kellett gyakorlatban alkalmazni, később inkább börtönként használták. Harci eseményekre sohasem került itt sor, még az Amerikai polgárháború idején sem, amikor folyamatosan az Unió kezén volt. Ma a Dry Tortugas Nemzeti Park része ez a látványos építmény.

A Jefferson erőd északi fala a nehézágyúk kilövőnyílásaival (wikipedia)

Fort Monroe (Virginia, Amerikai Egyesült Államok)

Amerika történelmének egyik legfontosabb földrajzi helye Virginia, benne is különösen kiemelt a Chesapeake-öböl. Itt fekszik Norfolk, a US Navy legfontosabb keleti katonai kikötője, itt zajlott le a függetlenségi háború és a polgárháború számos ütközete. Az öböl bejárata így minden korban stratégiai jelentőséggel bírt, ennek megfelelően a XVIII. századtól kezdve minden időszakban épületk itt partvédelmi erődök. Ezek közül a leglátványosabb felülről Fort Monroe, amely az öböl bejáratának északi oldalán fekszik. 1834-ben készült ez, a Chesapeake-öböl Gibraltárjaként is nevezett erődítmény, amelyet 32 fontos, azaz 16 kg-os golyókat vető ágyúkkal szereltek fel, elsősorban hadihajók ellen. Az Amerikai polgárháború idején McClellan tábornok innen indította meg sikertelen félszigeti hadjáratát a déliek fővárosa, Richmond ellen, később börtönként is használták, sőt az északi győzelem után ide zárták be a konföderáció elnökét, Jefferson Davist. Az erőd alaprajza szabálytalan, területe meglehetősen nagy (több mint 200 hektár). A szárazföld felől két nagy területű bástya védi, ellenben tengerre néző bástyái aprók, hogy a kurtinák kazamatáinak minél nagyobb része nézzen a tengerre. Fele szemben, az öböl bejáratának közepén található egyébként a Fort Winfield Scott.

Fort Monroe vízben "úszó" falai (wikipedia)

Legközelebb az erődök és erődvárosok terén visszatérünk Ázsiába!