Szerelem háború idején : 1915-ös levelek

Nem csekély kihagyás után folytatom az első világháborús leveleim közlését, igaz immár nem a tavaly megismert Pertik Tamás főorvos életét követjük nyomon (1., 2., 3. részek), aminek oka az, hogy az ő levelezését eljuttattam jogos örököseihez, miután azok egyike felfedezte itt. Ezúton is remélem, hogy a családtörténet megírásához majd jó hasznát veszik. Másolatot nem készítettem a levelekről, így Pertikék sztoriját nekik kell kiegészíteni és befejezni.

Most Séllei Lajos (egy levelét már mutattam) levelezésének 1915-ös darabjai kerülnek sorra, melyeket egy szerelmespár írt egymáshoz éppen száz éve. Szereplőinkről szinte semmit nem tudok. Annyi bizonyos, hogy Miszlai Katica (valószínűleg Kata) Orosházán élt, leveleit pedig Tekintetes Onsléger Márton baromfiüzletében (Orosháza, Vasúti sor 300. sz.) kapta kézhez. Séllei Lajos nem tudom, honnan származott, csak remélem, hogy nem azonos azzal a pusztaföldvári Séllei Lajossal, akit a 101-es gyalogezred emlékkönyve a hősi halottak között említ…[1] Az biztos, hogy 1915 elején éppen sebesülésből lábadozik, bár sebe már gyógyulóban, de az orvos egyelőre nem engedi se haza, se vissza a frontra Békéscsabáról a 101-es gyalogezredhez.

I.

Séllei Lajos levele Miszlai Katicához

Kiskunfélegyháza, hadikórház – 42. számú ajtó

1915. január 9.

Kelt levelem 1915. I/9-én.

Kedves Katicám! Kívánom az Istentől, hogy ezen pár sor írásom a legjobb egészségben találjon, olyanban, mint nékem van, mert nekem az van. Néked is azt kívánok! Tisztelem apád, anyád és testvéreidet, azoknak is jó egészséget kívánok!

Kedves Katicám, tudatom veled, hogy szerencsésen megérkeztem. Igaz, hogy nagyon rossz volt, mert bizony olyan formán voltam, hogy talán el se jövök, mert mikor megindult a vonat, azt gondoltam, hogy elmegy az eszem, mert bizony rosszul esett, hogy el kölött jönni, de mégis eljutottam szerencsésen. De hogy mely vonattal megyek Csabára, azt nem tudom, mert lehet, hogy 5-kor vagy 9-kor, de ha lehet, akkor kiszállok, mert bizony fáj, hogy visszajövök-e vagy többet soha, mert nem tudja senki, hogy mikor éri a halál. De majd megsegít az isten, és akkor majd hazamegyek, mert csak mindig te vagy az eszemben, mert érted fáj a szívem, de hogy mikor gyógyul meg, azt nem tudom. Mert már most nem soká megint oda köll menni ahol a mészárlás megy, és hogy vissza jövök-e azt nem tudom, de azért mégis bízok az Istenben, hogy visszasegít az én kedves Katicámhoz, akit én olyan nagyon szeretek.

Többet nem írok, mert beteg a szívem, és [nem] tudok írni. Maradok hű kedvesed a sírig: Lajos

Majd csak hazasegít az Isten.

II.

Séllei Lajos levele Miszlai Katicához

Békéscsaba, tartalékkórház – 2. barakk

1915. január 17.

Kedves Katicám csókollak: Lajos

Kelt levelem 1915. 1/17-én.

Kedves Katicám, leveled megkaptam, melynek nagyon megörültem. Megértettem, hogy egészséges vagy, én is az vagyok. Néked is hasonlót kívánok. Tisztelem apád, anyád és testvéreidet, azoknak is jó egészséget kívánok!

Kedves Katicám, azért írtam, hogy az ágyat nem köll bevinni, hogy úgysem soká lehetek otthon, mert ha a sebem nem volna begyógyulva, akkor legalább tovább otthon lehetnék, de így nem lehet. Kiírtak abrikternek[2] a regrutákhoz, de az orvos, mikor megtudta, hogy mikor jöttem Csabára, azt mondta, hogy még nem lehet, mert nékem pihenni köll. Mármost nem tudom, hogy meddig leszek itt a kórházban, mert olyan rossz hely van, hogy nem szabad sehova menni, még dohányozni sem szabad bent, egészen olyanok vagyunk, mint a fogoly. Már azt is gondoltam, hogy kérezkedek a századhoz, de akkor meg beosztanak a marsba[3] és el köll menni Szerbiába. Írid, hogy talán jobban föltalálom máshol magam, mint otthon. Ha föltaláltam volna akkor nem mentem volna haza Félegyházáról sem, mikor milyen kevés időt adtak, hogy alig hazamentem, már eltelt, és el köllött menni nekem. Jobb volna, ha otthon lehetnék, mert akkor tudnám, hogy veled együtt vagyok, és akkor nem gondolkodnék annyit, mint így, mert így mindig te vagy az eszemben, nemhogy elfelejtenélek. De mióta otthon voltam, azóta nincs egy nyugodt éjszakám, mert mindig rád gondolok, mert olyan jól éreztem magam míg otthon voltam, mintha talán mennyországban lettem volna, mikor azt [a] két szép szemed megláttam. Mert olyan nagyon tudlak szeretni hogy felejteni nem tudlak. Írod, hogyha haza mennék, többet tudnál beszélni, de így nem írod meg, mert megharagszok. Én nem haragszok, csak írd meg, hogy mi az, mert énvelem tudod, hogy nem lehet olyan könnyen összeveszni, vagy talán mármost nem köllök, hogy nyomorult vagyok? Ölég baj ez nekem, de nem tehetek róla. Tudod mit mondott anyád, hogy ott voltam, és én mondtam, hogy én nem teszek úgy, mint az Anti, mert én téged elveszlek, csak az Isten hazasegítsen! Vagy talán valaki valamit mondott? Mert olyan, mint amilyen legények otthon vannak, azok sokat tudnak beszélni.

Kedves Katicám, én nem tehetek semmit, mert nem engednek haza, csak ha kérvény van. Ezzel bezárom levelem. Maradok hű kedvesed a sírig: Lajos, aki el nem hagy soha, mert igazán szeret. Választ várok rögtön!

Csókollak számtalanszor, még többször, mint mikor most otthon voltam.

Az Árvai sem legény énelőttem!

A Vági Peta [?] írt-e a Bella Janinak, mert a Jani szeretné a Petát. Látod, én nem vagyok olyan legény.

III.

Séllei Lajos levele Miszlai Katicához

Békéscsaba, tartalékkórház - 2. barakk

1915. január 20.

Kelt levelem 1915 I/20-án.

Kedves Katicám! Kívánom, hogy ezen pár sor írásom a legjobb egészségben találjon, olyanban, mint nékem van, mert hála Isten, mekkora az van, néked is azt kívánok! Tisztelem apád, anyád és testvéreidet, azoknak is jó egészséget kívánok!

Kedves Katicám! Voltam orvosi viziten és azt mondta a törzsorvos, hogy még nekem kell a pihenés, mert nagyon rosszul nézek ki, és így elsejéig itt leszek. Azt kérdezte, hogy voltam-e már otthon, és én azt mondtam, hogy nem voltam, és azt mondta, hogy akkor még nem lehet kiküldeni, mert nagyon rosszul néz ki, de aki már volt otthon kórházban, azt kiküldi. Én is kérezkedtem haza, és azt mondta, hogy nem lehet, mert most nagyon köll a legénység.[4] Hát ha lehet, majd kérezkedek valahova őrségre, akkor legalább nem kell visszamenni, de amíg lehet, hát itt meghúzom magam, mert már eleget szenvedtem. Azért kedves Katicám ne haragudj, hogy nem megyek haza, én nem tehetek róla, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, hogy nem eresztenek haza, de ha kitesznek a századhoz, akkor hazamegyek, nem bánom, ha mindjárt fölakasztanak is, mert én teérted képes vagyok halálba menni. Mert én nagyon szeretlek, nincs olyan lány, aki nékem köllene, mert nekem nem kell senki csak te, kedves Katicám! Írd meg, hogy voltál-e annál a vén jósasszonynál, és hogy mit mondott, mert szeretnék a szeme közé nézni, hogy nékem mit mondana, de tudom, hogy nem mond igazat. Engem olyan nagyon bántott, hogy írtad, hogy mit mondott.

Hát kedves Katicám, ezzel zárom levelem! Maradok hű kedvesed a sírig: Lajos.

Választ várok rögtön! Tisztelem apádat!

IV.

Miszlai Katica levele Séllei Lajoshoz

Orosháza, 1915. január 22.

Kelt levelem 1915. január 22-én.

Kedves Lajosom, tudatom vele, hogy a levelét megkaptam, melynek nagyon örültem. Megértettem belőle, hogy egészséges, én is az vagyok, magának is azt kívánok! Tiszteli apám-anyám és a testvéreim is. Azok is jó egészséget kívánnak.

Kedves Lajosom, leveléből megértettem, hogy nem jöhet haza. Igazán nagyon sajnálom, hogy nem láthatom meg, pedig már úgy vártam mindig, hogy egyszer csak majd betoppan. Én nem haragszok, hiszen ha jöhetne, úgy is tudom, hogy hazajönne! Hát drága szívem, hacsak lehet, akkor csak jöjjön, mert nagyon várom, és amit írt a másik levélben, hogy hazajön és levetetjük magunkat [fényképezővel], én is szeretném azt, legalább lenne olyan fényképem is. Kedves Lajosom, igazán nagyon sajnálom, hogy úgy megsértettem, én nem hiszem el úgysem, amit az hazudott. Legyen egész nyugodt, én nem gondolok mást, én mindig annál az egynél maradok, én hűségemet nem szegem meg, mert az Isten is megverne, ha olyan jószívűt, mint maga – mert magánál nemesebb szívű nincs, mint maga -, nem hiszem én el akárki, akármit mondana. Én is szeretem magát, nincs az a világon, akivel felcserélném én magát, mert inkább meghalnék, mint magától elváljak. Mert én nem úgy kezdtem magával, hogy énnekem csak valamennyi ideig kell csak, hanem sírom bezártáig, mert ha magát nem segítené meg az Isten, én sem élnék tovább, nem érne nekem már az élet semmit, ha magával nem élhetnék boldogságban. Mert nálam nem lesz boldogabb senki, ha magával együtt leszek, mert én magát nem is gondolja, milyen nagyon tudom szeretni; nemhogy még én mással felcseréljem, drága Lajosom!

Én szeretni fogom, míg a földön felül leszek, csak ne volna ez az átkozott háború, de sokkal boldogabb lennék, mert már akkor az ősszel itthon lenne véglegesen. És lennénk akkor mink nagyon boldogok, de így nem ér az élet majd semmit sem, mert így nem biztos az élete magának sem, drága szívem! Ezzel bezárom levelem. Maradok hű a sírig, én a maga rabja: Katica

De ki tudnám magam most sírni a maga karjai közt, mert nagyon fáj a szívem, nem is gondolja! Csókolom számtalanszor. Választ várok.

V.

Séllei Lajos levele Miszlai Katicához

Békéscsaba, tartalékkórház – 2. barakk

1915. január 25.

Kelt levelem 1915. 1/25.

Kedves Kaicám leveled megkaptam, melynek nagyon megörültem. Megértettem, hogy egészséges vagy, én is az vagyok, néked is hasonlót kívánok! Tisztelem apád, anyád és testvéreidet, azoknak is jó egészséges kívánok!

Kedves Katicám! Azt írod, hogy ha tudtad volna, hogy azt mondja az a vén banya,[5] akkor nem is mentél volna el. Mert bizony, ha én elmennék és megmondaná, hogy én hogy voltam, és hogy mi volt, meg a harctéren voltam, hogy, hogy volt, akkor elhinném, hogy tud valamit, de így nem hiszek senkinek. Kedves Katicám, én hazamennék, csak lehetne, de nem lehet, mert itt nem úgy van az ember, mint míg civilben van. Mert én tudom, hogy mi a katonaélet, mert én már eleget próbálom, de hogy mikor szabadulok meg, azt nem tudom. Mert ha vége lesz ennek a betyár világnak, akkor majd csak jobb lenne, mert akkor számíthatnánk, hogy mikor szabadulok meg, de így nem lehet, mert nem biztos az ember élete, csak addig, míg itthon van. Kedves Katicám, éppen vasárnap volt itt nálam egy fűhrer,[6] és mondta, hogy kérezkedjek ki a századhoz és ővele menjek Szerbiába, mert ő szeretné, ha én is elmennék, legalább lenne egy olyan, aki vele együtt volt, mert ő már be van osztva a marsba. De én azt mondtam neki, hogy majd megtátom, mert bizony olyan hely van itt, hogy sehova sem lehet kimenni, de azért majd lesz valahogy. Édesapámnak írtam, hogy a zsebórám tisztítassák ki, és küldjék el , mert én olyan vagyok anélkül, mint aki nem hall. Meg hát azt nem adnám semennyiért senkinek, mert az egy emlék, mert én úgy szeretem azt, aki azt ajándékozta. Mihály bátyámtól is kaptam levelet, és az is szeretne velem beszélni, hogy milyen vagyok, és írtam neki, hogy még most is olyan rossz vagyok, mint voltam. Írta, hogy szeretne hazajönni, és [szeretné] hogy én is otthon volnék. Megmondaná néked, hogy itthon van az akit te olyan nagyon szeretsz. Én is szeretlek kedves Katicám, nem is felejtelek el soha, mert igaz voltál hozzám. Azt hittem, hogy megharagudtál rám, hogy nem írtál levelet, én már hármat küldtem, míg kaptam.

Ezzel bezárom levelem. Maradok hű kedvesed a sírig, én Lajos, kinek Katica a kedvese. Csókollak kedvesem. Választ várok! 

Jegyzetek:

---

[1] 101-es zászló alatt. Szerk.: Makkay Machalek Mihály. Budapest, 1934. p. 213.

[2] Oktatónak a kiképzendő újoncok mellé.

[3] Azaz beosztják menetalakulatba, amellyel feltöltik a fronton álló csapatokat.

[4] Valóban a nagy veszteségek miatt és mivel már Magyarország határához érkeztek az orosz seregek, 1915. januárjának végén égetően szüksége volt a Monarchia hadvezetésének minden katonára.

[5] Azaz a korábban emlegetetett jósnő.

[6] Vagyis vezető.

Könyvajánló: Szép új világ, avagy az édes méreg

Aldous Huxley: Szép új világ

Bp.: Cartaphilus, 2008

És most egy olyan könyvet ajánlok, amelyet mindenkinek kötelező lenne elolvasni 18. életélét betöltve, feltéve, hogy én lennék a világ könyörtelen és nagyhatalmú zsarnoka. Erre egyelőre még nem került sor szerencsére, ám addig is erősen ajánlom. Nehezen tudnám eldönteni, hogy Huxley Szép új világa, vagy Orwell 1984-e a jobb antiutópia, mivel mindegyik egyértelműen zseniális. Talán ha egy-egy mondattal a különbséget akarnám kihegyezni: Orwellé a sötét kilátástalan diktatúra gyilkos példázata, Huxleyé meg a negédes a mai világra jobban hasonlító, körmönfont és humorosan őrült, szinte őrjítően kellemes lassú halálba szendergő pusztulásé. 

Huxley hihetetlen bravúrja, hogy 1931-ben ennyire eltalálta mit hoz a holnap, azaz a mi jelenünk. Tele van klasszikussá váló idézetekkel, mély mondanivalóval:

Megjósolta 1931-ben:

- az értékek fejre állását: "Lenine Crowne? Észbontóan pneumatikus. Nem is értem miért nem próbáltad még ki" elvégre: "mindenki mindenkié", 

- a fogyasztói társadalom abszurditását: "nem kell nekünk tű meg cérna, új ruhákat veszünk még ma. Ha sokat öltessz, keveset költessz" vagy: "valódi szattyánbőr-utánzat", 

- a narkózis diadalmenetét: "a szóma, ha mondom, segít a gondon" , "már egy köbcenti, helyrebiccenti". 

Hihetetlen olvasmányélmény annak, aki humorral szemléli a mostani világot. Mindez még úgy is igaz, hogy a magamfajta könnyen azonosul a vademberrel, aki teljesen idegenül bolyong Abszurdisztánban, ahol semmi nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Azon kevés regények egyike, amely a polcomra került, nagyon ritkán teszek oda szép- vagy szórakoztató irodalmat, mert a fizetés a szakirodalomra kell. A szép új világot azonban megvettem pár éve, és azóta már negyedszer végeztem ki. Ha tíz regényt kellene összeszednem, mint "best of", akkor mindenképpen ott lenne A gyűrűk urával, az 1984-gyel, a Quo Vadis-szal karöltve. Hibátlan és örök érvényű alkotás.

A Cartaphilus kiadása nagyon szép küllemű, remek címlapi illusztrációval, amely hűen tükrözi a tartalmat.

Osztályzat: Kilenc és fél pneumatikus Lenina a tízből. Csak azért nem tízes, mert mindig bízok abban, hogy egyszer kezembe akad a hibátlan könyv, amelyet akkor nem tudnék osztályzattal ellátni, ha már egyszer kiosztottam volna.

9.5/10

Eredeti cím: Brave New World (1931)

www.goodreads.com: 3.9 pont

www.moly.hu: 88%

Könyvajánló - Andy Weir: A marsi

Andy Weir:
A marsi

Budapest: Fumax, 2014. 357 o.

Meglepően régen olvastam már igazi sci-fit, úgyhogy éppen ideje volt kézbe vennem egyet. Most végre magamévá tettem  A Marsit. Persze nem a rég elfeledett Anikót. Andy Weir művére esett a választásom, részben annak köszönhetően, hogy ősszel majd meg akarom nézni a regényből Ridley Scott által rendezett filmet (Matt Dameon főszereplésével, a szerintem elcseszett: Mentőexpedíció címmel). Márpedig ez lehetetlen, amíg az ember nem végezte ki a könyvet.

Nem és nem, ilyet soha ne csinálj! Első a könyv!

És hogy miért vonzott még? Gyerekkoromban csillagász akartam lenni, amíg rá nem jöttem, hogy az emberek sokkal érdekesebbek, mint holmi bolygók és csillagok a fekete űrben. Bár mai napig reménykedem abban, hogy mire végére érek a tervezett minimum 110 éves időtartamomnak, addigra már az Európé hold jégvilágában horgászhatok jupiteri harcsára az ottani nyaralómban, ahová egy protonhajtású Cadillac Space 1961-essel visz el a személyi sofőröm.

Főszereplőnk Mark Whatney öt társával érkezik a Marsra, hogy aztán egy homokvihar sorsolta nyereményjáték keretében élethossziglani nyaralást nyerjen e rozsdaette pirospozsgás bolygón, miközben társai halottnak tudva be Markot, katapultálnak haza. Ám amerikai szuperhősünk nem törődik bele sorsában és elszántan életben kíván maradni, holott erre az esélye kevesebb, mint a Mézga Gézának a Marcell hullámra. Mark a XXI. század közepi (nem tudni pontosan mikor játszódik a regény, de akkorra saccolom) mindent megoldó MacGyver, ő Bear Grylls és Robinson Crusoe egyenes ági marsi leszármazottja. Nem mintha arra lennének családfák. Vagy fák. Egyébként cinizmusomat ejtve, Mark karaktere nagyon jól van felépítve, igazán szerethető alak, akit az író kiváló humorral áldott meg. A többi szereplő (voltaképpen nincs túl sok) nem hagyott bennem mély nyomot, de amúgy is csak statiszták. Két szereplő van csupán: Mr. Whatney és a római hadisten.

A sztori egy jobb egyenes bonyolultságával bír: életben maradni, míg jönnek érte. Mondom, ez Robinson Crusoe esete, csak éppen a saját hajó építésének esélye nélkül. Persze Péntekből is csak heti egy van. Természetesen számtalan fizikai és szellemi akadály próbál végezni szereplőnkkel a hónapok alatt. A regénynek az első fele sikerült igazán, sok jó ötlet bukkan fel benne, és a fanyar humor is itt működik jobban.  Helyenként valóban nagyon ötletesen oldja meg emberünk a felmerülő problémákat, legyen az a napelemeit működésképtelenné tevő homokfelhő, vagy a szállásáról elillanó levegő. A szerző minden dicséretet megérdemel ötletességéért.

Nagyon izgultam, hogy főhősünk életben marad-e végül, vagy sem, s meggyőződésem, hogy rosszat választott az alkotó. Azt nem árulom el, melyiket, mert spoilermentesen izgalmasabb a leendő olvasóknak a mű. Annak ellenére, hogy érzésem szerint a kötet a végére némileg kifullad, azért ez egy remek könyv.

Fumax igazán jó kiadványt jelentetett meg - nem csak tartalmilag -, hanem külcsínre is, szép narancs köntösben.

Pontszám: Hét Mars szelet a tíz Mars szeletből.

7/10

Eredeti cím: The Martian (2014.II.11.) 

www.goodreads.com: 4.36 pont

www.moly.hu: 94%

Könyvajánló: Hidegen tálalva (Joe Abercrombie)

Joe Abercrombie:

Hidegen tálalva

(Eredeti cím: Best Served Cold)

                               Szeged: Könyvmolyképző, 2014. 770.p. 

Joe Abercrombie trilógiájáról egyszer már áradoztam, hogy Trónok harca-szintű magaslatokig emelkedett, sőt királyvízként maró humorával éppen az az olvasmány, ami fogamra, pontosabban kezembe való. „Az első törvény trilógia” világában játszódik a Hidegen tálalva című tavaly megjelent újabb vaskos fantasy is, nem meglepő, ha úgy vártam már, mint kisiskolás a fagyiskocsit.

Hihetetlen kemény kis könyv, csak olyanok olvassák el, akik nem ijednek meg sem a gyakori káromkodástól, sem a brutális jelenetektől, azaz lehetőleg kevéssé vizuálisak. Erősen 18-as karikagyanús. 

Most ugyan nincs akkora karakter a kötetben, mint Glokta inkvizítor, de az új alakok sem mennek a szomszéd kontinensre egy kis öldöklésért. A helyszín Styria, egy olyan sziget, amely a korábbi kötetekben említés szintjén volt csak jelen. Főszereplőnk kivételesen egy hölgy, bár ez utóbbi kitétel némiképpen túlzás, hiszen Monza Murcatto egy zsoldosvezér, akinek serege éppen sorban fosztogatja Styria városait. Ám „hősnőnk” kegyvesztett lesz, sőt megbízója úgy dönt, elteszi láb alól az otthon túlontúl népszerű hadvezérét. Monza azonban - ellentétben öccsével -, túléli a várfalról való lehajítást és bosszút esküdve elkezdi levadászni a merényletnél jelenlévő bűnösöket és ártatlanokat egyaránt.

A sztori, mint minden jó könyv esetében voltaképpen bűnegyszerű, és csak előre haladva a könyvben kezdjük úgy érezni, hogy nem is biztos, hogy a jó oldalnak szurkolunk. Abercrombie hihetetlenül jó abban, hogy a könyvekben meglévő klasszikus evidenciákat kiforgassa és feltálalja nekünk - nem hidegen -, hanem tótágast. A karakterek ugyanúgy zseniálisan romlottak, mint korábban. Idegesítően nincs egyetlen jellem sem, csak önhasznot leső szemétládák. Abból viszont annyi, hogy a magyar televíziók összes realityje is ellenne velük egy évig.

Ez a regény 770 oldal cselszövés és ármány, amiben lehetetlen eligazodni, és folyamatosan várja az olvasó, hogy éppen ki szúr ki, kivel a következő oldalon. Roppant, roppant szórakoztató, de nem adnám oda senkinek, akinek még nincs kialakult értékrendszere. Sok szempontból beteg könyv, egy beteg világról. De hát bármennyire is egy fantáziavilágban történnek a dolgok, pontosan tudjuk, hogy ez a mi valóságunk.

A párbeszédek megint előbb ütnek, csak aztán kérkednek azzal, hogy milyen jók. Egy halom bölcsességet csemegézhet össze, aki gyűjti az ilyesmit. Nagyon ügyes volt az is, ahogy a korábbi trilógia egyes szereplőit beleszőtte Abercrombie az itteni eseményekbe, mert némely régi ismerős fel is bukkan, más említés szintjén a háttérben búvik meg.

Összességében a bosszúregény egy papíralapú Kill Bill, amely ha nem is éri el a korábbi trilógia magasságát, de nagyon közel van hozzá. Nem véletlen, hogy a Trónok harca írójának, George R. R. Martinnak a Hidegen tálalva az egyik kedvenc regénye.

Külsőre a magyar kiadás az eredeti epigonja, amit én olvastam, az fűzött volt, abból is a könnyen gyűrődő címlapos. Se nem csúnya, se nem szép.

Pontszám: Nyolc és fél koponya a tíz koponyából.

8.5/10

www.moly.hu: 86 %

www.goodreads.com: 4.14 pont.

Könyvajánló: A zombi Poirot akcióban

Sophie Hannah:

A monogramos gyilkosságok:

Hercule Poirot új esete

                                     Bp.: Európa kiadó, 2014. 504.p.       

Sophie Hannah nyilvánvalóan a lehetetlent próbálta megkísérelni. Teljesen egyértelmű volt, hogy az Agatha Christie-fanok nem fogják pozitívan fogadni a könyvet. Gyakorlatilag megszentségtelenítésnek tudta be a többség. Olyan ez, mintha Columbo-t támasztanák fel Robert Pattinsonnal, vagy Kojak-et játszaná el VV Fanni. Nem lehet belőle jól kijönni, ráadásul az egésznek erősen marketingfogás íze van, ami rendszerint hányáshoz vezet.

Magam is erős kétségekkel vettem kézbe a könyvet, ám elolvasva – bevallom -, nem haragszom rá nagyon. Az első amit észrevesz a tapasztalt Christie-fan, hogy a szokásos AC könyvekhez képest lényegesen vaskosabb, ugyanis 504 oldal. Ezzel szemben a legendás nagy Christie-krimik, mint az Ackroyd-gyilkosság, a Halál a Níluson, Gyilkosság az Orient-expresszen mind 400 oldal alattiak, sőt az általában legjobbnak tartott Tíz kicsi néger még 270 sincs. Ez egyben jelzi, hogy Hannah-nak mennyivel több betűre van szüksége nagyjából feleannyi feszültség és egy jóval kevésbé bonyolult gyilkosság megalkotásához, mint elődjének. Természetesen mutatja a két alkotó közti minőséget és tapasztalati tudást.

A monogramos gyilkosság Poirot-ja – főként az első 200 oldalon – nagyon látványosan másolat. Az írónő olyan sokszor adja a belga szájába a francia kifejezéseket, amennyire Christie soha. A külsőségekkel próbálja visszaadni a kis belgát, nem a szürke agysejtek belső logikájával, ettől kevéssé hiszem el, hogy ugyanarról a zseniről van szó, akit korábban megismertem. Kicsit olyan az egész, mintha Hannah nem is a könyvek Poirot-ját, hanem a filmsorozatét akarná reaktiválni a sírból. Olyan is lett, kicsit zombiszerű. A regény második felére ez a benyomásom azért enyhült.

Innentől az ember megszokja a dolgot és nem olyan idegesítő, hogy ne akartam volna kitalálni a gyilkos kilétét. Sikerült is két megoldás mellett letenni a voksomat, melyek közül az egyik többé-kevésbé talált, úgyhogy kimondható, hogy a bizonyítékok elhelyezése és a történet vezetése nem sikerült rosszul. A bűneset furfangossága egy gyengébb Christie-regényben is megtenné.

A kötet legidegesítőbb része Edward Catchpool volt, ez a Hastings-klón, aki rosszabb nyomozó, mint bárki az elmúlt nyolcszázezer évben. Igen, még a Rendezte a halál zsaruinál is. Annyira béna, hogy már azt kellett hinnem, hogy a Ackroyd-gyilkosság trükkjéről van ismét szó (erről ne többet, hátha nem olvasták), de nem. Tényleg ilyen szerencsétlenke. Csak az ő szerepeltetése minimum egy-két pont levonást jelent a könyv értékéből, mert Hastings esetében érti az ember, hogy mindig melléfog, hisz nem rendőr. Catchpool viszont az. 

Összefoglalva kellemesen csalódtam, mert sokkal rosszabbra számítottam, és meggyőződésem, hogy ha Hannah írna még egy-két Poirot-sztorit (szerintem nem fog), akkor azok jobbak lennének.

A kötet magyar kiadása nagyon szép (stabilnak tűnő kötés), természetesen Agatha Christie szignójával díszítve, mintha bármi köze lenne a könyvhöz. A marketingos megdolgozott a pénzéért…

Pontszám: Hat Poirot-bajusz a tíz Poirot-bajuszból.

6/10

www.moly.hu: 64%

www.goodreads.com: 3.2 pont.