Az év legjobb science fiction novellái 2020
Szerk.: Jonatha Strahan
Eredeti cím: Teh Year's Best Science Fiction Volume I.
Budapest: Gabo, 2020
539. oldal
Nem sokkal Karácsony előtt került a könyvtárunkba a Gabo kiadó legújabb science fiction novellaválogatása, amely a 2020-as év legjobb nemzetközi novelláit hozta el a magyar olvasók számára. Igyekszem röviden bemutatni a kötetbe bekerült 27 írást, pár mondattal leírva a tapasztalataimat.
1. Charlie Jane Anders: Könyvesbolt Amerika legvégén
(ford.: Márton Zsófia)
Amerika jelenlegi politikai kettészakadásának illusztrációja a jövőbe vetítve, ahol a nagyon modernista liberális Kalifornia találkozik egy a határra épült könyvesboltban a tőle keletre eső konzervatív vallásos USA-val. Az transzgender író(nő) meglepően ügyesen lavíroz a két fél között nagyjából középen, de nem igazán sikerült neki megtölteni igazi tartalommal az egyébként ötletes alapszituációt. Így maradt sima esetleges polgárháború elleni vádirat. Nem volt ez rossz.
7/10 pont
2. Tobias Buckell: A galaktikus idegenforgalmi húzóágazat
(ford.: Huszár András)
Űrlények, turizmus, légitaxi, haláleset. Kuszának hangzik? Az is. Valamiféle űrinváziós Az ötödik elembe – ami még jó lenne, mert nagy kedvencem - csepegtetett társadalomkritika akart lenni, de nem igazán jött át... Helyenként vicces(kedő).
5/10 pont
3. Indrapramit Das: Káli na
(ford.: Kemenes Iván)
Az első olyan novella, aminél a klasszikus „ez mi a tököm akart lenni” mondat ugrott be. Szép szöveggel fellocsolt indiai mitologikus akármi, amit ötvözött a szerző a mesterséges intelligencia problematikájával. Kösz, de kösz nem. Biztos hülye vagyok hozzá, de az egész kifejezetten untatott.
4/10 pont
4. Suzanne Palmer: A fák festője
(ford.: Heinisch Mónika)
Sokszor feldolgozott téma: idegen fejletlen civilizáció találkozása az emberiséggel a régi gyarmati tapasztalatok rávetítésével. Az eltűnő archaikus kultúrák megsiratása a történet, mikor a modernizmus úthengere éppen keresztülszalad annak utolsó képviselőin, s tulajdonképpen alig veszi észre az elkövető mi is történik. Érdekes világ volt, különösebb újdonság és meglepetés felmutatása nélkül, de szerethető.
7/10 pont
5. Karin Tidbeck: A Skidblandnir utolsó útja
(ford.: Ballai Mária)
Na, ez egészen jó volt. Furcsa világ, tömbházakba költöző ormótlan élőlényekkel, amelyek képesek utazni a térben, s így űrhajóként funkcionálnak. Főszereplőnk egyik ilyen hajó karbantartója, aki lassan ébred rá, hogy járműve voltaképpen élőlény, s komoly problémákkal küszködik. A történet konfliktusa a gazdaságosság és erkölcs szembenállása, vagyis az eldobhatóság kérdése. Érdekes volt, minden túlzás vagy grandiózusság nélkül is.
8/10 pont
6. Malka Older: Fényes lámpák, stabil létrák (ford.: Kemenes Iván)
A kevés optimista felhangú írás egyike, hiszen bár óvatosan de arra céloz, hogy a pusztítás után talán valami megmenekülhet a romokból a tudomány segítségével. Az emberiség a történetben természetesen már teljesen elpusztította a teremtett környezetét, s most próbál emlékképek alapján valamit visszahozni belőle. Nehéz eldönteni sikerült-e vagy csak álom, de legalább nem akarja az ember a novella végén elmetszetni a saját nyakát.
6/10 pont
7. Ted Chiang: 2059-ben még mindig a gazdag kölyköké a világ
(ford.: Juhász Viktor)
Ez egy blöff. Tulajdonképpen egy esszé vagy írás egy napilap vélemény rovatában kemény 3 oldal terjedelemben. Gondolom szóltak a szerzőnek, hogy: „Teddy! Kellene egy írás az antológiába délután ötre! Dobj össze valamit, még van egy órád rá!” És Ted összedobta egy kis gazdagok elleni hergelés és génmanipuláció témában. Humbug, ahol hülyének nézik az olvasót. Ez nem SF novella.
2/10 pont
8. Rich Larson: Járványeste a Holdkóros-házban
(ford.: Vitális Szabolcs)
Az egyik legjobb írás a kötetben, egyszerre posztapokaliptikus Mad Max világ és egyszerre a Ragadozó könyörtelen vadászata. Szinte éreztem a vér vasas ízét és szagát. Érdekes a világ, érdekes az új civilizáció, erős a történet és van benne csavar. Remek volt.
8/10 pont
9. Han Szong: Tengeralattjárók
(ford.: Kleinheincz Csilla)
Megint egy más embercsoport civilizáció általi eltüntetése. Nem igazán tartott sehova ez az írás. Prózának jó, sci-finek kevés.
4/10 pont
10. SL Huang: Talán most utoljára
(ford.: Varró Attila)
Erős írás felelősségről, pozícióról, a döntésekkel járó teherről. Nagyon jó alapötlet, szerethető és érthető alakok, feszült történelmi helyzetbe kényszerítve. Voltaképpen egy atomháború kitörésére várunk, ahol az állam vezetője csak akkor juthat hozzá az indítógombhoz, ha előtte gyilkol – ráadásul egy kislányt kellene eltenni láb alól -, hogy átérezze a súlyát a döntésnek. A politikus nincs ördögnek ábrázolva, sőt egyáltalán nem akarja bevetni a rakétákat, de a háború - amit nem ő robbantott ki - rosszul alakul, és immár milliók halála áll vagy bukik az elrettentésen. A másik kedvenc az antológiában, komoly erkölcsi dilemmákat vágva hozzánk, betűkbe öntött féltégla formájában.
9/10 pont
11. Fran Wilde: Viharkatalógus
(ford.: Heinisch Mónika)
Elég sok időjárási anomáliákra épülő történet van ebben a válogatásban, és egyik sem nyűgözött le nagyon. A Viharkatalógus sem, bár a világ, amit bemutat izgalmas is lehetne. Ám mégis annyira valóságtól elrugaszkodott extremitás a történet, hogy nem tudtam rákattanni, még úgy sem, hogy a szeretet és önfeláldozás volt zászlójára tűzve.
6/10 pont
12. Anil Menon: Éden robotjai
(ford.: Mile Csaba)
A második indiai írás, és ez sem tetszett. Úgy látszik, hogy világnézetük és utalásaik olyan távol állnak tőlem, hogy élvezhetetlenek számomra ezek a novellák. Ez voltaképpen egy családi dráma ami fokozatosan csúszik át idillből thrillerszerűségbe.
5/10 pont
13. Alice Sola Kim: Most várd ki ezt a hetet
(ford.: Miks-Rédai Viktória)
Időhurok koncepciójába töltött metoo történet, ahol a férfiak természetesen genyók. Bár, hogy pontosan mi történt főhősnőnkkel nem is tudtam meg. Mondanám, hogy legalább aktuális, de semmivel sem aktuálisabb, mint 10 vagy 100 éve lett volna, sőt, valószínűleg – sőt a nyugati civilizációban biztosan – nagyobb egyenlőség van, mint bármikor történelemben. Untat a téma eleve, bevallom.
5/10 pont
14. Peter Watts: Cyclopterus
(ford.: Roboz Gábor)
Megint egy klímakatasztrófa, bár ezúttal a víz alatt, tengeralattjáróban. Hogy ezt a klisét egy másikkal ötvözi a szerző (a gaz gazdagok és politikusok, akik tönkretették a földet, magukat mentenék), az sem segít rajta. Átlagos, egy váratlan húzással.
6/10 pont
15. Suyi Davies Okungbowa: A dűnék éneke
(ford.: Vitális Szabolcs)
Klímakatasztrófa utáni sivatagosodás (uncsi), a szűklátókörű elit elől való meneküléssel (uncsi) és némi misztikummal (uncsi).
5/10
16. Tegan Moore: Mint a farkasok
(ford.: Mile Csaba)
Emberiség versus elnyomott állatok. Utóbbiakat a gonosz emberek már ráadásul implantátumok segítségével különleges feladatokra is bevethetnek. A történet egy kutató-mentő kutya szemszögéből van megírva, ami nekem nem igazán volt hihető, de legalább a sztoriban voltak izgalmas momentumok. Elég jellemző több novellára is, hogy annyira modern akar lenni, hogy a sok mozaikszó és cyberkütyü nem tesz jót a szövegnek. Gyenge hetes, mert azért voltak jó momentumai.
7/10 pont
17. Elizabeth Bear: Bizonytalan talaj
(ford.: Márton Zsófia)
Az egyik legelképesztőbb novella. Mármint negatív értelemben. Elizabeth Bear ugyanis annak morális problémáját fejtegeti, hogy valaki, aki a börtön ellen van (mert szerinte a bűnös bebörtönzésétől nem kevesebb, hanem több bűnöző lesz – mellesleg ez baromság), feladhatja-e a sorozatgyilkost, aki ennek következtében börtönbe is kerülhet akár! Ja, és van benne egy magát nőnek tartó rózsaszín egyenruhát hordó férfi (nevezzük nevén a gyereket), akinek felesége van... Láthatóan az írónő az egész társadalom átnevelését tartja szükségesnek, mert ugyebár akkor megszűnik minden bűn, ha a társadalom tagjai, érzik, hogy tartoznak valahova. Elképesztő naivitás, ráadásul ez eléggé rokon a szovjet embertípussal vagy az übermensch-sel. Ebbe csöpögtet némi környezetvédelmet is, biztos, ami biztos. Egészen elképesztő, miközben olvastam, azt hittem rosszul látok... Egy sorozatgyilkost sajnálni a börtönért... Az meg pláne, hogy ezt lehozzák ilyen válogatásban, pláne úgy, hogy nem is igazán sci-fi.
2/10
18. N. K. Jemisin: Szükségbőr
(ford.: Ballai Mária)
Jemisinről már írtam a blogomon, pontosabban Az ötödik évszak című regényéről. Meglehetősen diszharmóniát váltott ki belőlem, ugyanúgy, mint ez a novella. Kiemelkedő világépítés, kiemelkedő próza - egyértelműen a legjobb a válogatásban -, ám mindez igen komoly ideológiai mázzal. A történet az, hogy a Földet a klímakatasztrófa közeledtével az „elit” - atletikus szőkék (!!!) - elhagyják, mivel már menthetetlen, s új militarista náci világot építenek ki, majd X idő elteltével visszaküldenek egy felderítőt, hogy megnézzék, mi is történt az otthoniakkal. Ám a felderítő azt tapasztalja, hogy az ottani - általuk alsóbbrendűnek tekintett - emberek csodás mintatársadalmat építettek ki, akik elfogadóak, toleránsak, mind-mind megannyi feltámadt különböző bőrszínű, korú, testtömegindexű Buddha és Jézus. E falanszter tagjai természetesen leküzdötték a klímakatasztrófát, hadseregre sincs szükség, s valódi földi paradicsomban tengetik életüket, ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet szükségletei szerint. Jemisin kétségkívül mert nagyot álmodni... A mű konklúziója, hogy ha egy szűk magát felsőbbrendűnek gondoló náci szőkét eltüntetünk, minden jó lesz, s az emberek összekapaszkodva édent hoznak létre, ami persze baromság, de jól hangzik. Ja, és Vive la Révolution a gaz nácik ellen!!!
8/10 pont
19. Ken Lou: Áldozatok
(ford.: Juhász Viktor)
Hú... Nagyon erős novella! De egyáltalán nem science fiction. Voltaképpen a technikai fejlődéssel járó manipulációról, a tömegmédia és a közösségi hálózatok emberi kapcsolatokat fenyegető működéséről, és a trollkodásról szól. A történetben a Fort család elveszíti leányát egy koncerten bekövetkező merénylet során, s ezt követően az anya megpróbál tenni az ellen, hogy ilyen a jövőben is bekövetkezhessen. E kereszteshadjáratában a médiát is beveti, mint fegyvert. Csak hát a fegyver kétélű, pláne egy olyan világban, ahol az emberi szenvedésnél a szenzáció jóval többet ér, s ahol bárki bármikor hozzászólhat a populárissá tett családi ügyekhez is, s már a megfelelő manipulációs technikák is rendelkezésre állnak a hamisításhoz. Nálam ez a novella volt a kötetben a legjobb, hihetetlenül tanulságos sztori, nagyon kemény írás.
9.5/10 pont
20. Alec Nevale-Lee: Bálnatemető
(ford.: Abrudán Katalin)
Aligha lesz a cím ismeretében meglepő, hogy ez is egy szomorkás hangulatú, a környezet- és állatvilág pusztulására intő novella, amely ezúttal a tengerek mélyén játszódik. Nem sok nyomot hagyott bennem, pedig az egyik legfrissebb emlék kellene legyen, hiszen a kötet vége felé olvasható. Szürke, akár egy sziláscet bőre.
5/10 pont
21. Vandana Singh: Újra együtt
(ford.: Varró Attila)
Újabb indiai író, újabb klímakatasztrófa, újabb szuperviharokkal... Valahogy a negyedik-ötödik után az ember már nem túl lelkes. Kapunk még egy történelmi filozofálgatást, ami lehetne akár jó is, de nem az. Volt még egy kis franchise-ba kiszervezett államigazgatás, romantikus szál, VR szemüveg. Vananda Singh sem győzött meg arról, hogy az indiai sci-fi nagyszerű lenne.
5/10 pont
22. E. Lily Yu: Zöld üveg – szerelmes történet
(ford.: Miks-Rédai Viktória)
Ez viszont megint egy gyöngyszem, kicsit emlékeztetett Mikszáth Gavallérokjára, amit gyerekfejjel utáltam, felnőttfejjel imádtam. Egy esküvőn vehetünk részt Yu írásában, amelyen a klímakatasztrófa (mi más...) küszöbén a menyasszony és vőlegénye éppen urizál a vendégekkel, míg szépen lassan elpusztul lábuk alatt a világ. A téma ugyan - mint az végignézve az előzőeket – nem éppen meglepő, de a feldolgozás mikéntje nagyon ötletes, pengeéles és groteszk. Tetszett.
8/10 pont
23. Sofia Rhei: Rejtett ajtók titkos meséi
(ford.: Abrudán Katalin)
Hát ez elég érdekes eset. Valamit a szerző nagyon el akart mondani, bizonyára bölcset és okosat, olvasásról, emberekről, irodalomról, de nem igazán értettem meg, mit. Talán még egyszer el kellene olvasnom, mert volt itt H. G. Wellstől apácákig minden egyfajta disztópiába dobálva.
4/10 pont
24. Greg Egan: Erre nem mehetünk haza
(ford.: Huszár András)
Az egyik legnevesebb szerző, ám egy meglehetősen középszerű novella. Túlélősztori a Holdon, érdekes humorszerűséggel, de legalább részben az űrben játszódik... Megjegyzem: a 24. novellánál tartunk és ez az első! És itt sincs túl nagy jelentősége. Fellúgozott családi A marsi, nem túl izgalmas elbeszélésben. Talán egy regényben életképesebb lett volna a koncepció, bővebben kifejtve a Földön uralkodó politikai helyzetet és életmódot. Azért ez egy erős talán.
6/10 pont
25. Chinelo Onwualu: A halott ember mondandója
(ford.: Roboz Gábor)
Így kezdődik: „Azt hiszem, mondhatjuk, hogy a viharral kezdődött.” Igen, újabb posztapokalipszis szuperviharokkal, mely után a túlélő a régi világ árnyaival és saját felmenőinek árnyaival küszködik afrikai köntösbe bújva.
5/10 pont
26. Fonda Lee: Én [28F] deepfake barátnőt hamisítottam, és most a szüleim azt hiszik, megnősülök
(ford.: Kleinheincz Csilla)
Már a cím megérné a tíz pontot. :D A Dick-féle Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?-óta a legjobb és legbizarrabb cím nyertese. A történet pontosan az, ami a címben szerepel, s amire asszociálnánk az alapján. Nem is sci-fi ez, hanem a közeljövő, ahol a mesterséges intelligencia sokszor jobbnak tűnő lehetőség, mint a jóval bonyolultabb igazi emberek. Érdekes szatíra az emberi kapcsolatok virtuálissá válásáról.
8/10 pont
27. Caroline M. Yoachim: A szerelem archeokronológiája
(ford.: Roboz Gábor)
Pozitívumként meg kell említenem, hogy már-már sci-fis a környezet, van benne űrhajó, sőt földönkívüliek is. Ja, meg időutazás. És mint a címből kiderül egy szerelem is. Mondjuk 20 oldalba ennyi történetet lehet nem is kellett volna belepakolni. Nem ütött nagyot, afféle jó iparosmunka. Nem sikerült átérezhetőnek megírni az élményt, pedig a maga kategóriájában egyedi volt a válogatásban.
5/10 pont
Összegzés:
Ez egy elég hektikus minőségű novellaválogatás, amelyek között szerencsére vannak igen kimagasló alkotások. Mint érezhető talán az összefoglalóimból, tematikailag azonban elég egysíkúak. Szinte mind a klímaváltozásról szól így-úgy. Mi hiányzott? Tulajdonképpen nem volt egyetlen igazi dögös sci-fi sem a kötetben, abból a klasszikus csillagháborús, tesztoszteron- és macsószagú darabolós fajtából. Láthatóan olyan novella nem is kerülhet bele, ami nem aktuális világfájdalomra vagy problémára fókuszál, mint környezetvédelem, járványok, időjárási anomáliák, társadalmi bomlás. Sehol egy jó űrháború. Úgy látszik sci-fi íróknál már ez nem trendi, most mindenkinek békeharcot kell folytatnia, és véletlen sem lehet pusztán szórakoztatni. Világmegváltás és egyenlősítés kell, különben nem kerülsz se antológiába, se díjközelbe.
A tendenciák világosak, a sci-fi a progresszió élharcosa, minden olyan ügyet azonnal felvesz fegyvertárába, ami éppen divatos: környezetvédelem, állatvédelem, genderkérdés, társadalmi megosztottság (sokszor elég komoly balos attitűddel). Ezt lehet szeretni, vagy nem szeretni persze, ízléstől függően. Természetesen fontos kérdések ezek, de úgy érzem kissé egysíkúvá teszi a válogatást a témák imamalomként való hajtogatása. Minimum három olyan novella van, ahol a földet szuperviharok pusztítják... Ez így már nemcsak hogy nem merész, hanem unalmas.
Ráadásul patikamérlegen készül a válogatás a szerzők szempontjából. Úgy válogatták, hogy mindenféle bőrszínű, szexuális orientációjú író legyen közöttük, s élek a gyanúperrel, hogy ez legalább olyan fontos volt, mint az írás minősége. Ha csak az első három írót nézem, már van benne transzgender, homoszexuális, és diszlexiás, amerikai, indiai és grenadai... A sokszínűség később sem nyugodhat, van itt afrikai, ázsiai, indiai, Prágában élő Afrikában született kanadai-amerikai, genderqueer (bármit jelentsen ez...), kutyás nő, macskás férfi. Ami nem nagyon van, az az európai író. Úgy látszik Európa a sci-fi írás terén is lemarad, vagy kvóta alapján válogatták a szerzőket, és abból nem nagyon esett ránk százalék (egyiket sem zárnám ki...).
Mindemellett az elmúlt években magyarul is megjelenő SF antológiák sorából eddig kiemelkedik ez a darab, mivel nagyon erős novellák is helyet kaptak benne. Biztos vagyok benne, hogy még jobb lett volna, ha válogatás elvei nem korlátoznák a lehetőségeket és csak a minőségre fókuszálnának az összeállítók. Kicsit változatosabb témák, kicsit kevésbé tendenciózus szerzői sokszínűsítés, és akkor még szívesebb fogom olvasni a 2021-es adagot!
Eredetileg a kritika megjelent:
