Egy kis cikk kritika Géza fejedelemről és az Államalapításról.

Minthogy a nemzeti oldal (sőt az ellenfél baloldal) mindennemű sajtóját igyekszem figyelemmel kísérni amennyire időm engedi, a kurucinfon rábukkantam Marton Veronika írására, amely már ötödik folytatását éli, komoly sajnálatomra. Ilyen tömegesen nézett orgánumnak vigyáznia kellene mit ad ki a kezéből, de úgy tűnik véglegesen leteszik voksukat a keresztényellenes vonulat mellett, ami nem szerencsés. Főleg, hogy meglehetősen gyenge színvonalú és könnyen cáfolható állítások halmazából áll. Most csak a legutolsó részből szemezgetek:

„Adelhaiddal, Géza fejedelem második feleségével érkezett tízezer fegyveres lovag a pilisi királyi udvar közvetlen közelében telepíttetett le.”

Hát először is. Tízezer fegyveres lovag. Ad 1: Ebben a korban még nincs lovagság, a mai értelemben. Ha tízezer nehézpáncélos lovasra gondol a szerző, akkor pedig nem ártana elolvasnia néhány komoly hadtörténeti munkát, ugyanis ekkora haderő irdatlan nagy a korban. Én rendszerint túlzottnak tartom a nyugati hadtörténészek középkori hadsereglétszámokat csökkenteni akaró vágyát, de hogy 10 ezer lovas nem jöhetett be nyugatról Géza idején Magyarországra, afelől semmi kétségem. Először is forrás nem szól ilyen arányú bevándorlásról. Példákat is hoz a jövevényekről, a Képes krónika sorrendjében:

Kezdi Tata vitézzel, majd Megemlíti a Héder nem alapítóit Henriket és Wolfgert, akik szerinte: 300 lándzsás katonával érkeztek, de a szöveg valójában ez a képes krónikában: 300 páncélosnak való csataménnel (dextrarii) és 40 páncélos vitézzel (XL militibus). Szóval nem stimmel az állítás. Aztán mondja Vencellint, aki szerinte 40 fegyveressel érkezett, de itt összezavarta a dolgot a szerző, ami elég furcsa, hiszen a magyar fordításban is helyesen van[1], latinban meg egyáltalán nem keverhető. Vencellinnél a Képes krónika (és a XIV. századi krónikakompozíció többi verziója sem) nem ad meg létszámot, hogy hány harcossal jött.

 Felsorolja még Hontot és Pázmány lovagokat, majd Konrádot a Poth nemzetség ősét. Utóbbit már tévesen, hiszen világosan le van írva a krónikában, hogy nem Géza, hanem Salamon idején érkezett. Márton Veronika még rá is tesz egy lapáttal, odabiggyeszti, hogy: „és így tovább”. Pedig nincs tovább, a Képes krónika ennyi jövevény embert köt Géza fejedelemhez. Ez elég messze van a tízezertől…

Aztán az alapkérdés, Adelhaid, mint Géza második felesége. Különös a szerző felfogás abban is, hogy elfogadja, miszerint Adelhaid Géza felesége (a 2. felesége) volt, ugyanakkor Szent Istvánt természetesen Sarolt fiának tartja. Csakhogy a lengyel krónikák Adelhaidot Szent István anyjaként nevezik. Tehát vagy elfogadom, mindkettőt, vagy egyiket sem. Itt nincs helye ilyen öszvér álláspontnak. A magyar krónikák mindegyike Saroltot tartja Géza feleségének, annak halálakor és úgy gondolom, ezt jobban tudhatják a magyar (és nyugati) források, mint egy jóval későbbi lengyel krónika, amelyik azzal fényezi saját nemzetét, hogy egy szent király anyját adta. Bármennyire rossz kimondani, hiszen Kristó Gyula nem éppen a nemzeti történetírás atyja, de ezúttal neki kell igazat adnunk.

Mellesleg elképzelhetetlennek tartom, hogy Géza mellett a feleség beleszólhasson a politikába. Ehhez a nőknek a korban sem kellő képzettségük, sem kellő tudásuk, sem lehetőségük nem volt. Legjobb példa a Nagy Lajos királyunkat követő zűrzavar, amikor csakugyan nők kezébe került az ország irányítása. Ma is nevetséges lenne azt állítani, hogy Obama helyett a felesége irányítja „Amerikát” (az már egy másik kérdés, hogy Obama sem irányítja…).

István a törvényeit úgy adja ki, mint amiket megbeszélt „kormányával”, azaz amint ő hívja „szenátusával”[2]. De vajon kik voltak ebben? Nem tudjuk, de van néhány nevünk István udvartartásából: Buda, Sebes, Aba… Nem éppen német nevek, bár kétségtelenül lehettek benne azok is.

Nevetséges az az „érv”, hogy a magyar középkori krónikák mind Mária Terézia korában bukkantak elő, így tartalmuk módosított, sőt a császári udvarban írták azokat:

„A latin nyelvű krónikák mindegyike Mária Terézia korában került elő. Ez gyanakvásra ad okot. Talán valahol a bécsi császári levéltár zárolt zugában rejtezik a magyar ősgeszta. A krónikaírók abból meríthettek, s a mindenkori politikai kívánalomnak megfelelően csűrték-csavarták a magyar eseményeket. Nagy gondossággal bizonyos részeket kihagytak, bizonyos részeket beleírtak”

Ez azért talán feltűnt volna a szöveggel foglalkozó szakembereknek…

Először is nem Mária Terézia alatt „találódnak meg” a krónikáink. Igaz a nagyszerű Schwandtner ekkor adja ki őket nyomtatásban, sok olyan forrással együtt, amiket azóta sem olvashatunk sajnos magyarul, de még sokszor latinul sem. Túróczi krónikája például sosem veszett el. A Képes krónikáról tudjuk, hogy már korábban is megvolt Bécsben. Az igazi rejtély sokkal inkább Anonymus írása, de ő nem ejt szót közvetlenül az államalapítás koráról gyakorlatilag és a ránk maradt írás nem az eredeti. De ismételjük a legfőbb érvet: semmi okunk sincs azt hinni, hogy a krónikák szövegét manipulálták a kora újkorban. Nem téptek ki belőle lapokat, az írás korhű, a lapok anyaga szintén, XVIII. Századnál korábbi bejegyzések vannak az oldalakon…

Csak azért, mert Mária Terézia idején kerül valami elő, az nem teszi gyanússá. Ez nagyjából olyan, mintha azért, mert Gyurcsány „uralkodása” idején kerül elő egy középkori falszakasz Budán, azt mondanánk rá, hogy hamis.

Egyébként nem értem Géza mosdatását sem. Miért ne lehetett volna Géza kegyetlen és zsarnoki? Sőt abban a helyzetben, amiben volt, az is kellett legyen. A nyugati hadjáratok lezárultak, egyértelmű lett 955 után, hogy az ország védelembe szorul egy erősödő birodalom szomszédságában. És akkor délen erősödik Bizánc. Két ilyen szuperhatalom között egységesnek kellett lennünk. Mégsem tarthatott felolvasásokat babazsúrokon, ha egyes országrészek nem akartak engedelmeskedni. Az országon belül rendnek kellett lenni. Én nem tudnék a történelemből egy „demokratikus” lovasnomád államot sem, márpedig a magyar fejedelmek hatalma a szakrális szkíta világból fakad. Hát Dzsingisz kán minden zsenialitása és nagysága mellett nem volt kegyetlen? Ettől még a mongolok büszkék rá és teljes joggal. Ahogy Napóleonra a franciák és Kinizsire mi. Kinizsi sem ment szomszédba egy kis mészárlásért, ha az ország érdeke megkívánta. Török rabokat nyúzatott meg, hogy ne legyen merszük új támadásra. És jól tette. A középkor nem tűrte meg a habozást és a hezitálást.

Marton ezután egy teljesen fiktív, általa kitalált „gyepűnkénti” (eleve mintha valami szervezeti egységnek venné a szerző és nem egy védelmi zónának…) felkelést vizionál Géza ténykedése ellen, holott ilyenről nincs tudomásunk. Ezután vesz egy idézetet Horváth Mihálytól, hogy István a pápának mindenben alárendelte magát. Horváth kiváló történész volt, de pontosan tudjuk, hogy ez az állítása nem igaz, hiszen a magyar királyok évszázadokon át éltek olyan jogokkal, amelyek a pápa szerint őket illették. Mátyás király egy levelében még ki is oktatja a pápát, hogy nem merészelje egy hívének adni az egyik tisztséget Magyarországon, mert ő oda már mást nevezett ki az ország évszázados jogainak megfelelően. A Magyar királyságban (sőt főkirályságban, hiszen archiregnum!) az volt a kivétel, amikor a pápa nevezte ki a püspököket.

A Koppány felkelés tálalásában is akadnak gondok. Egyfelől, Koppány alatt nem a dunántúli nép és nemzet ragadott lándzsát István ellen, hanem ahogy az általa is idézett alapítólevél írja: Somogy megye. Nem több, nem kevesebb. Szabadságharcnak nevezni ezt, végképp badarság. Saját maga ellen a nemzet nem szokott szabadságharcot indítani. Ezt követően a szerző saját magát idézi annak alátámasztására, hogy jogos volt ez a harc…

Holott ez egy trónért folytatott küzdelem volt, ahogy majd később Béla és András, Salamon és Géza és még jó pár esetben a magyar történelemben. Bár az kétségtelen, hogy a Pannonhalmi alapítólevél a Koppány-felkelést (ha ugyan azt) mint németek és magyarok között vívott csatát említi. Abban igaza van a szerzőnek, hogy Koppány Árpádokhoz való rokonsági foka nem megoldott, ennélfogva nem tudjuk követeléseinek jogosságát. Az viszont tény, hogy Géza Taksony fia volt, tehát nem először fordulna elő Istvánnal, hogy egy Árpád-házi uralkodót a fia kövessen.

Mellesleg a szerinte ezt követő belső István-i leszámolás sem stimmel: először is a történészek véleménye szerint a Gyula-Ajtony-Koppány csoport megsemmisítése több évtized volt. Másfelől Ajtony nem is volt magyar, ahogy azt Anonymus egyértelműen leírja,[3] Keánról nem is beszélve.

Siralmas, hogy egy nagy magyar történelmi személyiséget egy állítólag nemzeti portálon így gyalázhatnak és gyengének, külföldiek kiszolgálójának és felesége bábjának mutassanak be, minden ok nélkül. Inkább Géza és István nagyságát kellene emlegetniük, hogy lám, kompromisszumokkal, de képesek voltak egy olyan államot létrehozni, amely később gyakran tette Bécs környékét lángok martalékává, ha sérelem érte. Többek között Varga Tibor állítását citálom, amit előadásain rendszerint elmond és azonnal szertefoszlatja azt az állítást, hogy nyugatbarát áruló lenne: "Szeretnék én egy olyan mai politikust, aki úgy szolgálja ki a nyugatot, hogy tönkreveri őket és bekeríti a hadseregüket Bécsnél". Mert hát, István ezt tette a németekkel 1030-ban...

Az az álláspont, hogy valaki keresztényként nem lehet elég magyar, siralmas méretekben öntik a nyakunkra magukat kutatóknak tituláló és könyveket kiadó Hókuszpókoktól. Ennek véget kellene vetni, mert olyan nemzeti kutatókat tesznek lehetetlenné, akikben a jó szándék mellett kellő ismeret is van.

Ui.: Nem volt kedvem emiatt az írás miatt minden hivatkozást megtenni, de kérésre bármit alátámasztok állításaim közül.

---

[1] http://mek.oszk.hu/10600/10642/10642.htm

[2] István király törvényei. II. Könyv. 2.

[3] Anonymus: A magyarok cselekedetei, 11.

Prága

Hétvégén Prágában voltam az iskola alapítványa által szorgalmazott kirándulás részeseként, ahol az a nemes feladat hárult rám, hogy a szülőtlen nebulókat felügyeljem. De mivel a gyerekek jók voltak, erre kevés szót vesztegetek, annál többet Prágára. Tíz éve jártam éppen ott, úgyhogy most felmérhettem a közben bekövetkező változásokat. Hát elsőként: még mindig szép és lenyűgöző város. A turizmus fellegvára, a Károly hídon valósággal folyik a turista, az Orlojnak szinte a közelébe sem lehet jutni amikor elüti az egészet. Valamit jól csinálnak. Budapesttel összevetve elég drámai a különbség, holott a Moldva nem a Duna, a kicsike szigetek összehasonlíthatatlanok a Margit-szigetel. Haladjunk sorjában.

Első nap, szombaton a Morva karsztvidéken jártunk, a Macocha barlangnál és szakadéknál. Lenyűgöző. Ahogy az ember kikászálódik a cseppkőbarlangból és ott áll egy 130 méter mély szakadék alján, melynek zöld növényzet borítja részben a falát, fantasztikus. A barlangban való hajókázás csak két dolog miatt volt kevésbé hangulatos, mint a Tapolcaiban (itt 800 méter hosszú a víziút a föld alatt, nálunk 160). Az első, hogy nem engedtek fotózni, holott vettem fotójegyet. Kénytelen voltam kamerázni... A második, hogy nem mi eveztünk egy kicsi 3 személyes csónakban, hanem motor hajtotta a talán 25 fős bárkát. Persze a cseppkövek sokkal látványosabbá teszik a tavasbarlangnál. A barlangászás után lanovkával a szakadék fenti részéhez repültünk, onnan lenézve sem akármi a dolog. Sajnos Brünn városára nem jutott idő, és a közeli Austerlitzi csatatérre sem tudtunk pillantást vetni, amely attól néhány mérföldre keletre fekszik.

Délután érkezés Prágába, szállás megszállása. Egy kívülről elég csúnya (szocreál vörös) épület, amely belülről megfelelt a célnak. Lent egy klassz fahajónak álcázott kocsmával, ahol megnéztük a cseh-lengyel EB csoportmeccset, amely 1-0-ás cseh győzelmet hozott az ott ülők nem csekély örömére. Ezen a napon Prágából a Vencel teret és környékét néztük végig. 

Másnap az Óvárossal és a Josefovval kezdtünk és a Petrin-hegy volt soron. Hihetetlen mennyi magyar emlék van Prágában. Nincs templom, ahol ne bukkanna fel a magyar címer. Ott van a Hradzsin középkori palotájában, Ulászló király (mellesleg ideje volna szegény Jagellokat rehabilitálni a történelmünkben, mert a dobzsén és a lacikonyhán kívül eszünkbe juthatna az is, hogy a 3 litván (mert eredetileg ők litvánok, nem lengyelek) királyunkból kettő csatatéren halt meg magyar ügyért...) monogramjának jobb oldalán:

Ott van a Szent Miklós templom mennyezetén:

És persze feliratokon is jelen vagyunk bőségesen, csak egyet kiragadva, itt van a Prágai vár kapujának képe, rajta felirattal, hogy a készíttető német-római császár, magyar és cseh király is volt. A sorrendiség is érdekes, hiszen a magyar címer mindig előkelőbb helyeken szerepel, mint a cseh:

Ugyanakkor voltak szomorú tapasztalatok is. A Petrin-hegyi kilátó közelében lévő régi épületek némelyikén a történelmi címerek közt a szlovák jelenik meg, amely nyilván nem volt ott eredetileg. Ugyanez igaz a Szent Vitus székesegyházra, ahova nem tudom miként került ez:

A cseheknek sem lehet érdeke, hogy egy ilyen kabaréba illő kellék ott díszelegjen egy ilyen gyönyörű és történelmi épület falán. A címer fekvéséből azt kell gondolnom, hogy ez utólag került oda, de a már említett Petrin-hegyi épület esetében arra gyanakszom, hogy a magyar címert mázolták át. 

A magyar vonatkozású emlékek közül megnéztük a Kolozsvári testvérek szobrát természetesen, ugyanakkor Rákóczi prágai emléktáblája kimaradt az épület éppen átépítés alatt áll. 

Prágában mégis legjobban a hangulat tetszett, a rengeteg utcazenész, akik mögött igencsak elbújhat némelyik mega- és gigasztár felfedezettünk. Az utcán árult kolbászos hotdog ezerszer jobb a gyorséttermi vacakoknál, a cseh sörről meg nem is mondok egyebet, csak, hogy voltunk az U Flekuban és a 35 C hőségben nem csak a híres kocsma 13C-os fekete söre esett volna jól, de gyakorlatilag bármi. Azért ha egy söröző 500 éves, az jelent valamit...

A Hradzsin a harmadik napon került bevételre a már emlegetett Szent Vitus Székesegyházzal, a Szent György templommal, a királyi palotával és természetesen az Arany utcácskával. A prágai negatívumok közé a kis ajándékboltok mérhetetlen drága voltát kell első helyre tennem, mert a legkisebb vacak is 100 korona (1200 Ft) körül volt. A cseh főváros szépségét jelentősen rontja az a rákfene, ami már minket és két-három évtizede zabál, a graffitinek nevezett borzalom. Az utcai szemetesek pedig botrányosak, régi betonból öntött darabok, melyek töredeznek és csúnyák. A tömegközlekedésről ellenben jó a véleményem, egy 90 perces utazásra jogosító "BKV" jegy 32 korona felnőtteknek, 16 gyerekeknek és szól a fogaskerekű vasútra a Petrin-hegynél éppúgy, mint villamosra vagy metróra.  

Szóval varázslatos ez a város. Ugyanakkor hiszem, hogy Budapest minimum ilyen lehetne. Na nem lennének olyan középkori épületeink, mint nekik, sajnos annak már lőttek, mikor a várat az ostromok során rommá lőtték, de azért amit lehet helyre kellene állítani. Mégis nonszensz a volt Honvédelmi Minisztérium épülete a Dísz téren, de maga a Budai vár is. Vissza lehetne állítani Budapest varázsát, egyik oldalon a '45 előtti várral, "sétálóutcává" tett Lánchíddal és Alagúttal (ahol alkothatnának a portrérajzolók, mint a Károly hídon). Van remény, hiszen a Kossuth-tér rehabilitációja legalább megkezdődött.

A zárásnak vidámnak kellene lennie, de a pillanatnyi boldogság helyett inkább nézzük meg miből mi lett az elmúlt 70 évben nálunk:

A prágai fotóalbumom elérhető innen: 

https://picasaweb.google.com/114408910245238970862/Praga2012VI1618#

A feltöltött minivideók itt találhatóak:

http://www.youtube.com/user/csornahg

Egy kis hadtörténeti Trónok harca

Befejeződött a Trónok harca filmsorozat 2. évada, így most erre emlékezünk, kis katonai beütéssel.

Röviden: szerintem a második évad lényegesen jobb volt, mint az első.

A Trónok harca filmsorozat eddigi leglátványosabb része kétségtelenül a II. évad 9. epizódja volt, amely a Feketevíz melletti csatára fókuszált. Tyrion a "futótűz" (eredetiben: wildfire) segítségével gyengíti meg Stannis haderejét. A könyv és a filmbeli jelenet között vannak különbségek (a könyvben a flotta felhajózik a folyón, Tyrion pedig mögötte lezárja egy fémlánccal a visszavonulási utat és eztán jön a futótűz, valamint Stannis Baratheon nem a hajókkal tart, mert ő a szárazföldi sereget vezeti, míg Davos a hajókat). Maradjunk a filmnél. Így néz ki a futótűz működés közben:

Ha valaki azt hinné, hogy ilyen nem létezik. Teljesen igaza van. Rosszabb viszont létezik. Az Operation Crossroads hadművelet keretében az Amerikai hadsereg 1946. július 1-én az Able teszt során a levegőben (158 méter magasságban),   július 25-én a Baker (pék) nevű  nukleáris teszt során tenger alatt (27 méterrel a felszín alatt) robbantottak egy 23 kilotonnás atombombát a Bikini atollnál. A robbanások epicentrumától nem messze egy kész hadiflottát horgonyoztak le az amerikaiak a világháborúból megmaradt és már szükségtelen hajókból. A kísérlet célja az volt, hogy felmérjék egy atomtámadás következményeit egy flottaegység ellen. A hajókon kecskéket helyeztek el, hogy a detonáció élettani hatásait is mérni lehessen.  

Az Operation Crossroads képei némileg hasonlítanak a Trónok harca futótűz jelenetére, bár kevésbé látványosak:

Azt is lehet látni, hogy a hajók nem mindegyike süllyedt el. Az Able során az elsüllyedt hajók közül a USS Lamson romboló volt a legtávolabb, majdnem 700 méterre légvonalban a robbanástól; a legközelebbi "túlélő" pedig a USS Skate tengeralattjáró volt, amely 370 méterre. A vízfelszín alatti robbanást szimuláló Baker esetében a pusztítás nagyobbnak bizonyult (amint az logikailag is kitalálható), még a 700 méterre lévő exjapán Nagato óriáscsatahajó is a tenger fenekére került, de tengeralattjárók süllyedtek el 750 méterre a robbanás helyétől, sőt egy kivontatott szárazdokk még 1 kilométerről is. Pedig hát egy 23 kilotonnás robbantás atomfegyvereknél a kicsik közé tartozik, hiszen a legnagyobb felrobbantott hidrogénbomba, a híres Cár bomba 50 megatonnás (azaz 50 ezer kilotonnás) volt. És akkora lyukat ütött Novaja Zemlja szigetén, hogy a robbanás helyén a mai napig egy krátertó figyel.

Vissza a Trónok harcához, nem kalandozgathatunk ide-oda. Tulajdonképpen a sorozat indulása előtt azt már leszögeztük, hogy a sztori valamilyen fokon a Rózsák háborújából eredeztethető Martin agyát nem számítva. Bizonyítékok? A Tyrellek rózsái, a rószalovag, a York-Stark és a Lannister-Lancaster párhuzamok. A filmbeli háború egyébként kifejezetten XV. századi jelleget ölt, ebben a korban Angliában alig használtak kézipuskákat és az első számú gyalogsági fegyver az íj volt. Az ostromjelenetben is így van, íjászok tizedelik meg Stannis csapatait, majd mikor a páncélozott lovagok és tapasztalt zsoldosok elérik a fal tetejét, azok mészárolják a velük szemben szinte védtelen  íjászokat. A nehézpáncélos lovasok alig-alig jelennek meg a csatatéren (nem csoda, hiszen ostromról van szó és a várfalakat ritkán szokás kopjával megrohamozni...). 

Nézzük meg Ser Loras Tyrell lovagi tornán viselt páncélját:

Legjobban az tetszett, mikor Tyrion és Cercei arról vitatkoztak, hogy a királynak Joffreynak (aki azt hiszem, nem egyedül engem emlékeztet Draco Malfoyra) részt kell e vennie az összecsapásokban, és a törpe közölte, hogy nem kell félnie, hisz a srácon a legkiválóbb páncél lesz. Ez egy nagyon jó mondat, amely jelzi mennyit számított a középkori hadviselésben a vért minősége. Egy XV. századi milánói gótikus páncél szinte minden ellen megóvta a viselőt. Ser Loras tornavértje nagyon szép lett. Ha már szegény Rózsalovag. Azt hiszem sokan meglepődtek, mikor a filmben napvilágot látott kapcsolata Renly királlyal, főleg annak tekintetében, hogy a könyvben ennek nyoma sincs. Úgy látszik a hírhedt LMBT aktivisták hollywood-i nyomulása rendületlenül zajlik továbbra is, nem lehet meg komoly film leszbikusok és melegek nélkül. Hogy hogy nem, pozitív szereplőket választottak erre a me(le)gtisztelő feladatra. Ser Lorassal a könyvben úgy találkozunk először, hogy Sansának rózsát dob a lovagi viadalon és minden cselekedete merő lovagiasság és hősiesség. "Pasija" Renly meg a királyjelöltek legjob/bika. Hiába: PC über alles. Hogy néznének egyszer a szivárványosok, ha Joffreyról kiderülne, hogy valójában transzvesztita... A film eddig számomra legnagyobb baromsága Natalie Dormer teleportálása Margaery Tyrell szerepébe a Tudorokból. Margaery a könyvben csak 16 éves és meglehetősen távol áll a filmbeli cselszövőtől. Kár ezért a szerepért, mert éppen a Trónok harca bizonyítja, mennyi ismeretlen, ám tehetséges színész van.

Ha már itt vagyunk, fussunk végig a számomra érdekes szereplőkön imdb sorrendben:

Lena Headey, mint Cercei: nem rossz. Sőt jó.

Peter Dinklage (Tyrion): Zseniális. Annyit írtak róla, felesleges szaporítani a szavakat.

Maisie Williams (Arya): Dinklage mellett a legjobb. A fiatal színészpalánta egyébként az egyik legnehezebb szerepet kapta, hiszen nem kap látványos külsőt benne, mindent mimikával és természetes előadással kell elérnie. 

Michelle Fairley (Catelyn Stark): ő engem annyira nem győzött meg.

Emilia Clarke (Daenerys): Ahhoz képest, hogy ő a sorozat szőke szépsége, meglehetősen jól alakít. Arra leszek kíváncsi, mennyire lesz vele hiteles az egyre magabiztosabb és kegyetlenebb Targarynen. 

Kit Harington alias Jon Snow eddig semmi maradandót nem hagyott bennem.
Sophie Turner (Sansa Stark): Talán a legnehezebb helyzetet kapta, mert hát Sansát gyakorlatilag egyéniség nélkül alkotta meg Martin. Ehhez képest ő is jó.
Alfie Allen (Theon Greyjoy): az egyik legszánalmasabb karakter Theon, akit Allennek sikerült a könyvinél lényegesen ellenszenvesebbnek bemutatnia. Hogy ez jó, vagy nem, azt nem tudom.
Jack Gleeson (I. Joffrey király): Ő is remek, remekül adja a patkányt.

Aidan Gillen (Petyr Baelish): Nem szeretem a filmbeli karaterét, engem teljes egészében Az ötödik elem Jean-Baptiste Emanuel Zorg-jára emlékeztet.
Conleth Hill (Varys a pók): meglepő, hogy a filmben milyen pozitív szereplőt kreáltak Varysból, nekem tetszik az eunuch megformálása.
Több filmbeli főszereplő bennem alig hagyott nyomot, nélkülük is meglennék: Robb Stark alig észrevehető, akárcsak a két kisebb Stark fiú. Jaime Lannister is alig szerepelt eddig (a könyvet ismerve fog még eleget). Tulajdonképpen 10 részes 60 perces minisorozatban ennyi szereplőnek nehéz kellő fontosságot és helyet biztosítani...
A mellékszereplők közül nagyon "ütős" Charles Dance (Tywin Lannister), Jerome Flynn (Bronn, a zsoldos).

Visszatérve a filmre. A hadsereg és a középkorias brutalitás bemutatása jól sikerül. A zsoldosokból süvít a rosszindulat, igazi söpredék. A hadvezérek kíméletlenül célratörő profik, vagy ahogy a Véreb mondaná: gyilkosok. Sajnos a csatajelenetek számomra nagyon hiányosak. Zúgó ostromából és a Folyóvidéki harcokból szinte semmi nem látszódott a képernyőn. Robb győzelmeit onnan tudjuk, hogy Tywin Lannister mondja. Értem én, a költségvetés nem kimeríthetetlen és olcsóbb a jó párbeszédeket forszírozni. Szerencsére azok tényleg jók. Egy rakás bölcsességet lehetne már kicsemegézni.

Pl. (bár az eredeti sokkal jobb, mint a hivatalos magyar szinkron):

"Lancel: - Hol a hajóhadunk?

Tyrion: - Úton.

Joffrey: - Miért nincs még itt, mindjárt ideérnek? 

Tyrion: - ...

Joffrey: - Kutya! Mondd meg a segítőnek, hogy a király kérdezett valamit!

Véreb: - A király kérdezett valamit.

Tyrion: - Ser Lancel, mondd meg a Vérebnek, hogy mondja meg a királynak, a segítő most roppant elfoglalt!

Lancel: - A király segítője azt kéri általam, mondd meg a királynak...

Joffrey: - Ha megparancsolom a Vérebnek, hogy vágjon ketté, rögvest megteszi.

Tyrion: - Akkor negyedember leszek és az nem hangzik valami jól. Vágass ketté, és nem tudom megadni a jelet. Ha nincs jel, nincs terv. Ha nincs terv, Stannis Baratheon kifosztja a várost, elragadja a vastrónt, a fejedet meg kitűzeti az egyik kapura. Jó mulatság lenne, csakhogy az én fejem is mellé kerülne. Nem nagyon tetszik a fejem, de azért levágatni mégsem akarom."

Nagyon jól adták vissza a filmben egy ostrom során felmerülő problémákat: a városi lakosság félelmeit, a körülzártak reménytelenségét, a csatát körülvevő felfordulást, ahol még az olyan profik, mint a Véreb is egyik percről a másikra hátat mutathat az ellenségnek. Szóval remek rész volt és bár rendszerint nem adok sokat a közvéleményre, az imdb-n adott 9.8-es epizódosztályzat figyelemre méltó.

Szóval várom a 3. évadot és hamarosan nekiesek a Sárkányok táncának könyvben.

Újra itt a nyár.

Beléptünk június havába, és megfogadtam, hogy hetente szombatonként röviden beszámolok az elmúlt hétről. Kedden könyvesboltba mentem, hogy első napon jussak a Sárkányok táncához, ám sajnos még nem volt a belvárosi Kalligráf könyvesboltban. Minthogy régi vásárlójuk vagyok, nem hűtlenkedtem és megvárom, míg a jövő héten megjön a számomra rendelt példány, egy hadtörténeti könyvvel egyetemben. Úgyhogy türelmes vagyok. Addig megnéztem a Trónok harca második évadának 9. részét, amely kétségtelenül a legjobb és nem azért mert csupa csatajelenet. Na jó, számomra főleg azért. Ha vége a 10. résznek, lesz róla egy kis összefoglalóm, de addig csak egy kis ízelítő:

Mindenesetre, hogy könyves legyek, mint anno Kálmán király, megvettem a Gyűrűk urát. Belátom, szégyen, azonban eddig nem volt saját példányom. Az iskola a végéhez közelít, a diákokat elkezdték lezárni és pénteken lezajlottak az osztálykirándulások is. Levente barátom és Szofa hívására a nyolcadikosokkal én is részt vettem útjukon. Elsőként Sümegre vetett minket a sors és a busz, ahol természetesen a várba baktattunk fel. Épül-szépül a sümegi vár, de hát "mi nappal felépül, éjjel leomlik", kevés a pénz és egy ilyen rekonstrukció eszi a pénzt. Biztos mindenki megtesz minden tőle telhetőt, csak az ember úgy szeretne egy Árva várához hasonló csodát látni a csonkaországban is. Különleges eset nem történt, csak egy kutya volt a várfalon:

Német (juhász) őrség a Sümegi várban

Tapolcán a Tavasbarlangban csónakáztunk, kicsit tartottunk tőle, hogy valamelyik tanítvány beleborul a vízbe, de nem történt baleset. Meg kell mondjam azért egy ilyenen végigevezni fantasztikus élmény. Már nagyon régen jártam Tapolcán és meg kell mondjam sokkal szebb, mint amilyenre emlékeztem. A Malom-tó környéke nagyon szépen rendbe van téve és a környéken lévő szobrok nagyon tetszettek, sehol egy "modern" (sajnos ezt a kifejezést elbitorolták azok, akik nem tudnak olyat alkotni ami szép) baromság: az ember, ember és nem kell rágódni azon, hogy "mit akart ezzel a művész mondani". 

Végül utolsó etapként Keszthely következett, rövid sétával a kastélykertben, aztán szabad programmal a Balaton partján. Persze itt már nem maradt túl sok idő, a végzőseinknek meg amúgy sem lett volna annyi idő a tónál, amit soknak tartanának... Joggal. Összességében kifejezetten jól sikerült a dolog.

Szóval pénteken munka helyett szórakozással, vagy legalábbis felügyelettel teltek el az órák, így ma pihenésnek adtam a fejem és úgy összességében egész lényemet. Kell is az erő, mert holnap nagyszüleimnél, Egyeden búcsú lesz, ami eszem-iszom dinom-dánom, rokonhoz be, rokontól ki. Márpedig van belőle arrafele...