Minthogy a nemzeti oldal (sőt az
ellenfél baloldal) mindennemű sajtóját igyekszem figyelemmel kísérni amennyire
időm engedi, a kurucinfon rábukkantam Marton Veronika írására, amely már ötödik
folytatását éli, komoly sajnálatomra. Ilyen tömegesen nézett orgánumnak
vigyáznia kellene mit ad ki a kezéből, de úgy tűnik véglegesen leteszik
voksukat a keresztényellenes vonulat mellett, ami nem szerencsés. Főleg, hogy
meglehetősen gyenge színvonalú és könnyen cáfolható állítások halmazából áll.
Most csak a legutolsó részből szemezgetek:
„Adelhaiddal, Géza fejedelem második feleségével érkezett tízezer
fegyveres lovag a pilisi királyi udvar közvetlen közelében telepíttetett le.”
Hát először is. Tízezer fegyveres
lovag. Ad 1: Ebben a korban még nincs lovagság, a mai értelemben. Ha tízezer
nehézpáncélos lovasra gondol a szerző, akkor pedig nem ártana elolvasnia néhány
komoly hadtörténeti munkát, ugyanis ekkora haderő irdatlan nagy a korban. Én
rendszerint túlzottnak tartom a nyugati hadtörténészek középkori
hadsereglétszámokat csökkenteni akaró vágyát, de hogy 10 ezer lovas nem
jöhetett be nyugatról Géza idején Magyarországra, afelől semmi kétségem.
Először is forrás nem szól ilyen arányú bevándorlásról. Példákat is hoz a
jövevényekről, a Képes krónika sorrendjében:
Kezdi Tata vitézzel, majd Megemlíti
a Héder nem alapítóit Henriket és Wolfgert, akik szerinte: 300 lándzsás
katonával érkeztek, de a szöveg valójában ez a képes krónikában: 300
páncélosnak való csataménnel (dextrarii) és 40 páncélos vitézzel (XL
militibus). Szóval nem stimmel az állítás. Aztán mondja Vencellint, aki
szerinte 40 fegyveressel érkezett, de itt összezavarta a dolgot a szerző, ami
elég furcsa, hiszen a magyar fordításban is helyesen van[1],
latinban meg egyáltalán nem keverhető. Vencellinnél a Képes krónika (és a XIV.
századi krónikakompozíció többi verziója sem) nem ad meg létszámot, hogy hány
harcossal jött.
Felsorolja még Hontot és Pázmány lovagokat,
majd Konrádot a Poth nemzetség ősét. Utóbbit már tévesen, hiszen világosan le
van írva a krónikában, hogy nem Géza, hanem Salamon idején érkezett. Márton
Veronika még rá is tesz egy lapáttal, odabiggyeszti, hogy: „és így tovább”.
Pedig nincs tovább, a Képes krónika ennyi jövevény embert köt Géza
fejedelemhez. Ez elég messze van a tízezertől…
Aztán az alapkérdés, Adelhaid,
mint Géza második felesége. Különös a szerző felfogás abban is, hogy elfogadja,
miszerint Adelhaid Géza felesége (a 2. felesége) volt, ugyanakkor Szent Istvánt
természetesen Sarolt fiának tartja. Csakhogy a lengyel krónikák Adelhaidot
Szent István anyjaként nevezik. Tehát vagy elfogadom, mindkettőt, vagy egyiket
sem. Itt nincs helye ilyen öszvér álláspontnak. A magyar krónikák mindegyike
Saroltot tartja Géza feleségének, annak halálakor és úgy gondolom, ezt jobban
tudhatják a magyar (és nyugati) források, mint egy jóval későbbi lengyel
krónika, amelyik azzal fényezi saját nemzetét, hogy egy szent király anyját adta.
Bármennyire rossz kimondani, hiszen Kristó Gyula nem éppen a nemzeti
történetírás atyja, de ezúttal neki kell igazat adnunk.
Mellesleg elképzelhetetlennek
tartom, hogy Géza mellett a feleség beleszólhasson a politikába. Ehhez a nőknek
a korban sem kellő képzettségük, sem kellő tudásuk, sem lehetőségük nem volt.
Legjobb példa a Nagy Lajos királyunkat követő zűrzavar, amikor csakugyan nők
kezébe került az ország irányítása. Ma is nevetséges lenne azt állítani, hogy Obama
helyett a felesége irányítja „Amerikát” (az már egy másik kérdés, hogy Obama
sem irányítja…).
István a törvényeit úgy adja ki,
mint amiket megbeszélt „kormányával”, azaz amint ő hívja „szenátusával”[2]. De
vajon kik voltak ebben? Nem tudjuk, de van néhány nevünk István
udvartartásából: Buda, Sebes, Aba… Nem éppen német nevek, bár kétségtelenül
lehettek benne azok is.
Nevetséges az az „érv”, hogy a
magyar középkori krónikák mind Mária Terézia korában bukkantak elő, így
tartalmuk módosított, sőt a császári udvarban írták azokat:
„A latin nyelvű krónikák
mindegyike Mária Terézia korában került elő. Ez gyanakvásra ad okot. Talán
valahol a bécsi császári levéltár zárolt zugában rejtezik a magyar ősgeszta. A
krónikaírók abból meríthettek, s a mindenkori politikai kívánalomnak megfelelően
csűrték-csavarták a magyar eseményeket. Nagy gondossággal bizonyos részeket
kihagytak, bizonyos részeket beleírtak”
Ez azért talán feltűnt volna a
szöveggel foglalkozó szakembereknek…
Először is nem Mária Terézia
alatt „találódnak meg” a krónikáink. Igaz a nagyszerű Schwandtner ekkor adja ki
őket nyomtatásban, sok olyan forrással együtt, amiket azóta sem olvashatunk
sajnos magyarul, de még sokszor latinul sem. Túróczi krónikája például sosem
veszett el. A Képes krónikáról tudjuk, hogy már korábban is megvolt Bécsben. Az
igazi rejtély sokkal inkább Anonymus írása, de ő nem ejt szót közvetlenül az
államalapítás koráról gyakorlatilag és a ránk maradt írás nem az eredeti. De
ismételjük a legfőbb érvet: semmi okunk sincs azt hinni, hogy a krónikák
szövegét manipulálták a kora újkorban. Nem téptek ki belőle lapokat, az írás
korhű, a lapok anyaga szintén, XVIII. Századnál korábbi bejegyzések vannak az
oldalakon…
Csak azért, mert Mária Terézia
idején kerül valami elő, az nem teszi gyanússá. Ez nagyjából olyan, mintha
azért, mert Gyurcsány „uralkodása” idején kerül elő egy középkori falszakasz
Budán, azt mondanánk rá, hogy hamis.
Egyébként nem értem Géza
mosdatását sem. Miért ne lehetett volna Géza kegyetlen és zsarnoki? Sőt abban a
helyzetben, amiben volt, az is kellett legyen. A nyugati hadjáratok lezárultak,
egyértelmű lett 955 után, hogy az ország védelembe szorul egy erősödő birodalom
szomszédságában. És akkor délen erősödik Bizánc. Két ilyen szuperhatalom között
egységesnek kellett lennünk. Mégsem tarthatott felolvasásokat babazsúrokon, ha
egyes országrészek nem akartak engedelmeskedni. Az országon belül rendnek
kellett lenni. Én nem tudnék a történelemből egy „demokratikus” lovasnomád
államot sem, márpedig a magyar fejedelmek hatalma a szakrális szkíta világból
fakad. Hát Dzsingisz kán minden zsenialitása és nagysága mellett nem volt
kegyetlen? Ettől még a mongolok büszkék rá és teljes joggal. Ahogy Napóleonra a
franciák és Kinizsire mi. Kinizsi sem ment szomszédba egy kis mészárlásért, ha
az ország érdeke megkívánta. Török rabokat nyúzatott meg, hogy ne legyen
merszük új támadásra. És jól tette. A középkor nem tűrte meg a habozást és a
hezitálást.
Marton ezután egy teljesen
fiktív, általa kitalált „gyepűnkénti” (eleve mintha valami szervezeti egységnek
venné a szerző és nem egy védelmi zónának…) felkelést vizionál Géza ténykedése
ellen, holott ilyenről nincs tudomásunk. Ezután vesz egy idézetet Horváth
Mihálytól, hogy István a pápának mindenben alárendelte magát. Horváth kiváló
történész volt, de pontosan tudjuk, hogy ez az állítása nem igaz, hiszen a
magyar királyok évszázadokon át éltek olyan jogokkal, amelyek a pápa szerint
őket illették. Mátyás király egy levelében még ki is oktatja a pápát, hogy nem
merészelje egy hívének adni az egyik tisztséget Magyarországon, mert ő oda már
mást nevezett ki az ország évszázados jogainak megfelelően. A Magyar királyságban
(sőt főkirályságban, hiszen archiregnum!) az volt a kivétel, amikor a pápa
nevezte ki a püspököket.
A Koppány felkelés tálalásában is
akadnak gondok. Egyfelől, Koppány alatt nem a dunántúli nép és nemzet ragadott
lándzsát István ellen, hanem ahogy az általa is idézett alapítólevél írja:
Somogy megye. Nem több, nem kevesebb. Szabadságharcnak nevezni ezt, végképp
badarság. Saját maga ellen a nemzet nem szokott szabadságharcot indítani. Ezt
követően a szerző saját magát idézi annak alátámasztására, hogy jogos volt ez a
harc…
Holott ez egy trónért folytatott
küzdelem volt, ahogy majd később Béla és András, Salamon és Géza és még jó pár
esetben a magyar történelemben. Bár az kétségtelen, hogy a Pannonhalmi
alapítólevél a Koppány-felkelést (ha ugyan azt) mint németek és magyarok között
vívott csatát említi. Abban igaza van a szerzőnek, hogy Koppány Árpádokhoz való
rokonsági foka nem megoldott, ennélfogva nem tudjuk követeléseinek jogosságát.
Az viszont tény, hogy Géza Taksony fia volt, tehát nem először fordulna elő Istvánnal,
hogy egy Árpád-házi uralkodót a fia kövessen.
Mellesleg a szerinte ezt követő
belső István-i leszámolás sem stimmel: először is a történészek véleménye
szerint a Gyula-Ajtony-Koppány csoport megsemmisítése több évtized volt.
Másfelől Ajtony nem is volt magyar, ahogy azt Anonymus egyértelműen leírja,[3]
Keánról nem is beszélve.
Siralmas, hogy egy nagy magyar
történelmi személyiséget egy állítólag nemzeti portálon így gyalázhatnak és
gyengének, külföldiek kiszolgálójának és felesége bábjának mutassanak be,
minden ok nélkül. Inkább Géza és István nagyságát kellene emlegetniük, hogy
lám, kompromisszumokkal, de képesek voltak egy olyan államot létrehozni, amely
később gyakran tette Bécs környékét lángok martalékává, ha sérelem érte. Többek között Varga Tibor állítását citálom, amit előadásain rendszerint elmond és azonnal szertefoszlatja azt az állítást, hogy nyugatbarát áruló lenne: "Szeretnék én egy olyan mai politikust, aki úgy szolgálja ki a nyugatot, hogy tönkreveri őket és bekeríti a hadseregüket Bécsnél". Mert hát, István ezt tette a németekkel 1030-ban...
Az az álláspont, hogy valaki
keresztényként nem lehet elég magyar, siralmas méretekben öntik a nyakunkra
magukat kutatóknak tituláló és könyveket kiadó Hókuszpókoktól. Ennek véget
kellene vetni, mert olyan nemzeti kutatókat tesznek lehetetlenné, akikben a jó szándék
mellett kellő ismeret is van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése