Források a Gettysburg-i csatáról

Források a Gettysburg-i csatáról

Robert E. Lee tábornok

Legutóbbi töris írásomban a Gettysburg mellett lezajlott döntő jelentőségű csata haditanácsáról közöltem Gibbon tábornok emlékezését, s most maradunk ugyanennél a témánál. Még a XIX. század 80-90-es éveiben összegyűjtötték az amerikai polgárháború iratait, amit egy nagy volumenű munkában közöltek is nyomtatásban, ez lett a The Official Records of the Union and Confederate Armies in the War of the Rebellion, röviden Offical Records (OR) gyűjteménye. E gigantikus munka négy sorozatban 130 kötetet ért meg. Ennek a sorozatnak az I. Series 27. részének 3. kötetéből (Correspondence) szemezgetek most, amely a gettysburgi csatához vezető hadjárat levelezését gyűjtötte össze 1100 oldalon. Ezek tehát nem utólagosan összeállított jelentések (majd olyanból is tervezek válogatást), hanem az eseményekkel egyidejűek. A két hadsereg működésének eltéréseiből, és az események menetéből adódóan ilyenek elsősorban az uniótól maradtak fenn, így az északi tábornokok iratai lesznek elsősorban, bár az elejére válogattam a konföderációtól is, ami érdekesebbnek tűnt számomra.

Igyekeztem - amennyire képességeimből telik - ragaszkodni a szó szerinti fordításhoz, de azért itt-ott magyarosítottam az érthetőség kedvéért. Jó szórakozást!

73. számú általános parancs

Az észak-virginiai hadsereg főhadiszállása

Chambersburg,1 Pennsylvania 1863. június 27.

A vezénylő tábornok2 megkülönböztetett elégedettséggel figyelte meg a katonák magatartását a menetelés során, és magabiztosan várja az eredményeket, amelyek során ez a magas harci szellem manifesztálódni fog.

Nem voltak még katonák, amelyek nagyobb állhatatosságot mutattak volna, sem olyanok, amelyek jobban teljesítettek volna, mint ők az elmúlt tíz nap fáradságos menetelése során.

Magatartásuk más szempontból is – kevés kivételtől eltekintve – megfelelt katonai mivoltuknak, ami helyeslésre és dicséretre jogosítja őket.

Vannak azonban a hanyagságnak olyan esetei egyesek részéről, amelyek besároznák a hadsereg még makulátlan hírnevét, márpedig a kötelességet megtartani a civilizáció és a kereszténység nevében nem kevésbé kötelező az ellenség országában, mint a mienkében.

A vezénylő tábornok úgy véli, hogy nem érheti nagyobb szégyen a hadsereget és ezáltal egész népünket, mint barbár kilengések és bűnök elkövetése fegyvertelenek és védtelenek ellen, a magántulajdon féktelen pusztítása, amelyek jelezték az ellenség útját saját hazánkban.3

Az ilyen tettek nem csak az elkövetőket minősítik, és azokat, akik kapcsolatban állnak velük, hanem rombolja a hadsereg fegyelmet, hatékonyságát, és pusztítóan hat jelenlegi harcunk céljaira is.

Emlékeztetni kell arra, hogy háborút mi csak fegyveres emberek ellen folytatunk, és nem állhatunk bosszút a népünk által elszenvedett sérelmekért e módon anélkül, hogy lealacsonyítanánk magunkat mindazok szemében, akiket az ellenség kegyetlenkedései felháborítottak, és ez támadás Isten ellen, akinél van a bosszú, s akinek kegyelme és támogatása nélkül minden erőfeszítésünk hiábavaló kell legyen.

A vezénylő tábornok ezért komolyan arra buzdítja a katonákat, hogy a legnagyobb lelkiismeretességgel tartózkodjanak a felesleges és indokolatlan károkozástól a magántulajdon ellen, és felszólítja az összes tisztet, hogy tartóztassák le és gyorsított eljárással büntessék meg mindazokat, akik bármely módon megsértik az e tárgyban hozott rendelkezést!

R. E. Lee tábornok

Konföderációs katonák masíroznak át egy marlyand-i városkán 1862-ben 

Az észak-virginiai hadsereg főhadiszállása

Chambersburg, Pennsylvania 1863. június 28. d.e. 7:304

R. S. Ewell altábornagy,5 hadtestparancsnokhoz!

Tábornok! Tegnap este írtam Önnek, állítva hogy a jelentések szerint Hooker tábornok6 átkelt a Potomac-en és előrenyomult a Middletown felé vezető úton, s oszlopának éle Frederick County-nál állt. Ebben a levelemben arra utasítottam, hogy erőit e ponthoz vezesse. Ha még nem indult el ezen az úton, és nincs jó oka ellene, azt szeretném, ha Gettysburg irányában vonulna, Heidlersburg-ön keresztül, ahol az út nagy része kocsiút7 lesz, és ahol csatlakozni tud a többi hadosztálya Early8-éhez, amely a hegyektől keletre van. Kedvezőbbnek gondolom, ha a hegyek keleti oldalán maradunk. Amikor elérte Heidlersburg-öt, vagy közvetlenül Gettysburg felé haladhat, vagy Cashtown felé fordulhat le. A vonatát és a nehéz tüzérségét leküldheti – ha Ön is így gondolja – a Chambersburg felé vezető úton. De ha a csapatok által járt út megfelelő, akkor jobb ha követik Önt.

R. E. Lee tábornok

A XI. hadtest parancsnoksága, 1863. július 1. d.e. 6 óra9

Reynolds vezérőrnagynak,10 a Potomac hadsereg jobbszárnyi parancsnokához!

Tábornok! Most kaptam parancsot közvetlenül a Potomac hadsereg főhadiszállásáról, hogy az Ön támogatására vonuljak Gettysburg-höz. Rendeletemet a menetre a következőképpen adtam ki: Egy hadosztály, az üteggel az Önhöz vezető úton menetel; a hadtest málhája a Horner's Mills mellett vezető úton. Ezt azért tettem, hogy megkönnyítsem az Ön muníciós szekereinek és a többinek útját, és azért is, hogy saját trénemet könnyebben elhelyezhessem.

Hacsak Ön másként nem kívánja, J. Wintz11 helyén, közel az útkereszteződéshez táborozok le, nagyjából két mérföldre Gettyburg ezen oldalán. Nagy tisztelettel, az Ön engedelmes szolgája:

O. O Howard vezérőrnagy12

A Potomac hadsereg főparancsnoksága, 1863. július 1. d.u. 1:1013

Hancock vezérőrnagynak,14 a II. hadtest parancsnokának!

Tábornok! A vezérőrnagy urat éppen az imént tájékoztatták, hogy Reynolds tábornok elesett vagy súlyosan megsebesült. Arra utasítja Önt, hogy adja át hadtestének parancsnokságát Gibbon tábornoknak,15 és Ön menjen a frontvonalba, hogy parancsa értelmében Reynolds tábornok tényleges halála esetén vegye át az ott összegyűlt hadtestek, vagyis a XI., I. és III. parancsnokságát Emmitsburg-ben. Amennyiben úgy gondolja, hogy a terep és a pozíciók jobbak egy csata megvívására a fennforgó körülmények között, akkor javasolja ezt a tábornoknak, és ő minden csapatot odarendel. Ismeri a tábornok nézőpontját, és Warren tábornok,16 aki teljes mértékben tisztában van velük, kiment Reynolds tábornokhoz.

Később, 1:15-kor:

Reynolds a kezében tartja Gettysburg-öt, és azt jelentették, hogy az ellenséget visszaverték Gettysburg előtt. Tartsa az oszlopát menetkészen! Nagy tisztelettel, és a többi:

Danl. Butterfield vezérőrnagy,17 vezérkari főnök

(másolatot Howard vezérőrnagynak!)

A XI. hadtest főparancsnoksága, 1863. július 1. d.u. 2 óra18

Meade vezőrnagy úrnak,19 a Potomac hadsereg főparancsnokának!

Az I. hadtest állást vett fel a város előtt, a XI. hadtest két hadosztály pedig jobbra a várostól; egy hadosztály a XI. hadtestből tartalékban. Ellenséget jelentettek előrenyomulni York felől (Ewell hadteste). Az I. és a XI. hadtest összecsapott Hill20 erőivel. Sickles tábornok21 parancsot kapott, hogy nyomuljon előre.

O. O. Howard vezérőrnagy.

A III. hadtest főparancsnoksága. Emittsburg, 1863. július 1. d.u. 3:1522

S, Williams tábornok, főhadsegédnek!

Tábornok! Howard vezérőrnagy törzstisztje és egy jelentés tőle most érkezett hozzám (datálva, Gettysburg, d.u. 1:30). Nagy ellenséges erők csaptak össze vele Gettysburg előtt. Reynolds tábornokot az akció kezdetén megölték. Howard tábornok a támogatásomat kéri, és én azonnal megindulok Gettysburg felé a hadtestemmel két párhuzamos úton mozogva. Megtalálnak az Emittsburg-ből induló közvetlen úton. Csatolom Howard tábornok kommünikéjét.

Nagy tisztelettel:

D. E. Sickles vezérőrnagy

Gettysburg közelében, 1863. július 1. d.u. 5 óra23

Meade tábornoknak!

Csapataink egy részét visszavetették Gettysburg-ből. A dolgok nem néznek ki jól. Az én II. hadtestem felvonult a városhoz, az I. pedig a város jobb oldalán áll. Remélem, hogy a mai napi munkának hamarosan vége.

H. W. Slocum24 vezérőrnagy

A III. hadtest főparancsnoksága, 1863. július 1. d.u. 9:3025

Butterfield vezérőrnagynak!

Tábornok! Mielőtt vettem volna üzenetét (datálva d.u. 4:45), négy dandár és három üteg a hadtestemből előrenyomult Howard tábornok támogatására, és elérte Gettysburg-öt.

Két dandárt és két üteget Emmitsburg-nél hagytam, feltételezve, hogy az Emmitsburg-be balról és hátulról vezető utakat nem szabad fedezetlenül hagyni.

Hancock tábornok nem parancsnokol. Howard tábornok irányít. Az a benyomásom – ha megengedi, hogy javaslatot tegyek -, hogy a baloldalunk és a hátunk kellően őrzött. Nem kevesebb, mint Howard tábornok komoly és ismételt felhívása és vélt veszélye késztetett arra, hogy elmozduljak a nekem küldött általános parancsban küldött pozícióból; de úgy hiszem a vészhelyzet igazolja mozdulatomat. Térjek vissza Emmitsburg-i állásomba, vagy maradjak és jelentsek Howardnak? Ha hadtestem itt marad pozícióban, remélem, hogy Emmitburg-nél lévő dandáraim (és ütegeim) felszabadulnak és parancsot kapnak a csatlakozásra hozzám.

Ez egy jó csatatér!

Nagy tisztelettel:

D. E. Sickles vezérőrnagy, parancsnok

Sickles tábornok amputált jobb lábának sípcsontja és
szárkapocscsontja a National Museum of Health and Medicine
gyűjteményéből, egy ágyúgolyóval, amilyen összezúzta azt

A XI. hadtest 1. hadosztályának főhadiszállása, 1863. július 2. d.e. 7:3026

Meysenburg alezredesnek,27 a XI. főhadsegédjének!

Uram! Az első dandár létszáma 650 puska, pozícióban van arccal jobbra és előre. A második dandár, körülbelül 500 puska, pozícióban, arccal előre, azaz a város28 felé.

A. Ames,29 az önkéntesek dandártábornoka.

A XI. hadtest 3. hadosztályának főhadiszállása, 1863. július 2. d.e. 8 óra30

Tábornok! Ami az erőimmel kapcsolatos diszpozíciókat illeti, tisztelettel a jelentésem a következő: Hat ezred az úttól nyugatra lévő kőfal mögé települt; négy ezred oszlopban a második vonalban; előcsatározók elöl. Dilger kapitány ütege a bal szárnyam mögött. Az egész tényleges erő körülbelül 1500 ember. Nagy tisztelettel:

C. Schurz31 vezérőrnagy

Főhadiszállás [XII. hadtest], 1863. július 2. d.e. 10:3032

Meade tábornoknak, a Potomac hadsereg főparancsnokának!

Tábornok! Délelőtt 9:30-kor írt jegyzete megérkezett. Már jobban megvizsgáltam a frontszakaszom helyzetét, mint amikor képes voltam rá, amikor felvettük az új vonalat. Ha igaz, hogy az ellenség csapatokat gyűjt a jobb oldalunkban, nem gondolom, hogy elegendő katonát tudunk elkülöníteni egy [ellenük való] támadás sikerének biztosításához. Nem hiszem, hogy a frontszakaszom előtti terep elfoglalása az ellenség által, bármi előnyökkel járna a számára.

Nagy tisztelettel, az Ön engedelmes szolgája:

H. W. Slocum, vezérőrnagy, parancsnok

A Round Top-i jelző állomás , 1863. július 2. d.u. 1:3033

Butterfield tábornoknak!

Nagy ellenséges gyalogos oszlop, nagyjából 10000 fő erősségű mozog a szélső bal szárnyunk felől a jobb oldalunk irányába.

Hall százados, jelző tiszt

A Big Round Top látképe 1863-ban, a mellvédként használt kőrakásokkal

1863. Július 3. d.e. 10:0534

Meade tábornok!

Shaler dandárját pozícióba helyeztem. A többi dandárra, amelyet nekem küldött, nem hiszem, hogy szükségem lesz.

Slocum, vezérőrnagy

1863. július 3. d.u. 12:20

Meade tábornok!

Úgy gondolom, döntő előnyre tettem szert a frontszakaszomon, és remélem, hogy képes leszek egy vagy két dandárt megtakarítani, hogy segíthessen Önnek a vonal másik részén.

Slocum, vezérőrnagy

Jegyzetek:

1 Város Gettysburgtől északnyugatra 25 mérföldre.

2 Robert E. Lee (1807-1870), a déli fősereg főparancsnoka.

3 Utalás arra, hogy csapatainak különbül kell viselkednie, mint az északiak tették azt Virginiában.

4 OR. S1. XXVII. 3. 943. o.

5 Richard Stoddert Ewell (1817-1872) tábornok, a déli haderő II: hadtestének parancsnoka.

6 Lee még nem tudhatta, hogy Hookert leváltották és Meade vette át az északi fősereg parancsnokságát.

7 „turnpike road”, ebben az esetben Lee arra hívja fel a figyelmet, hogy jobb minőségű út, amin könnyebben vonulhat a tüzérség és a hadsereg vonata.

8 Jubal Anderson Early (1816-1894) tábornok, Ewell hadtestének egyik hadosztályparancsnoka.

9 OR. S1. XXVII. 3. 457. o.

10 John Fulton Reynolds (1820-1863) tábornok, az I. hadtest parancsnoka. Még aznap elesett a csata során.

11 Helyesen: Wentz. John és Mary Wentz farmja és lakóháza Gettysburg-től 3.5 km-re délnyugatra fekszik. Ma is létezik, emlékhelyként funkcionál. https://gettysburg.stonesentinels.com/battlefield-farms/wentz-farm/

12 Oliver Otis Howard (1830-1909) tábornok, a XI. hadtest parancsnoka.

13 OR. S1. XXVII. 3. 461. o.

14 Winfield Scott Hancock (1824-1886) tábornok, az unió II. hadtestének parancsnoka.

15 John Gibbon (1827-1896) tábornok, a csata során ideiglenesen a II. hadtest parancsnoka, egyébként hadosztályt vezetett. Legutóbb az ő visszaemlékezését közöltem a július 2-i haditanácsról.

16 Gouverneur Kemble Warren (1830-1882) tábornok, a csata során a Potomac hadsereg műszaki tábornoka.

17 Daniel Adams Butterfield (1831-1901) tábornok, a Potomac hadsereg vezérkari főnöke.

18 OR. S1. XXVII. 3. 457-458. o.

19 George Gordon Meade (1815-1872) tábornok, a Potomac hadsereg főparancsnoka.

20 Ambrose Powell Hill Jr. (1825-1865) konföderációs tábornok, a III. hadtest parancsnoka.

21 Daniel Edgar Sickles (1819-1914) tábornok, a III. hadtest parancsnoka. A csata során súlyosan megsebesült, jobb lábát amputálni kellett.

22 OR. S1. XXVII. 3. 464. o.

23 OR. S1. XXVII. 3. 466. o.

24 Henry Warner Slocum (1827-1894) tábornok, az unió XII. hadtestének parancsnoka.

25 OR. S1. XXVII. 3. 468. o.

26 OR. S1. XXVII. 3. 485. o.

27 Theodore August Maysenburg (1840-1901) alezredes.

28 Azaz Gettysburg felé arccal.

29 Adalbert Ames (1835-1933), dandárparancsok. Később még a spanyol-amerikai háborúban is szolgált tábornokként.

30 OR. S1. XXVII. 3. 485-486. o.

31 Carl Christian Schurz (1829-1906) német forradalmárból lett autodidakta dandártábornok.

32 OR. S1. XXVII. 3. 487. o.

33 OR. S1. XXVII. 3. 488. o.

34 OR. S1. XXVII. 3. 499. o.

Képek:

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Robert_Edward_Lee.jpg

https://en.wikipedia.org/wiki/File:Confederates_marching_through_Frederick,_MD_in_1862.jpg

https://en.wikipedia.org/wiki/File:Sickles_leg.jpg

https://en.wikipedia.org/wiki/File:Big_Round_Top_(photo_by_Timothy_H._O%27Sullivan,_1863).jpg

Könyvajánló: Andy Weir - A Hail Mary-küldetés (2021)

Andy Weir:
A Hail Mary-küldetés

Budapest: Fumax, 2021

512 oldal

Eredeti cím: Project Hail Mary (2021)

Fordította:

Eddig Andy Weir mindkét magyarul megjelent könyvéről írtam, és az újjal sem tettem kivételt, amely a Fumax kiadásában jelent meg pár hónapja. Oka roppant egyszerű: szeretem Andy Weir stílusát, még úgy is, hogy A marsi után az Artemis azért nem ütött akkorát. Utóbbit egy kicsit túl gyerekesnek, túl akciódúsnak és túl hihetetlennek találtam, amellett, hogy emellett roppant szórakoztató darab egyébként. A Hail Mary-küldetés egyértelműen visszatérést jelent az első műhöz karakterében. Az ajánló több poént lelő, így nem is csak nyomokban tartalmaz spoilert.

Weir új regényének címe nagyon találó, a „Hail Mary” azon túl, hogy az „Üdvözlégy Mária” angol megfelelője, egyben többletjelentéssel is bír az amerikaiak számára. Az amerikai fociban ugyanis reménytelen helyzetben az irányító (Quarterback, alias QB) előredobja a labdát, hátha valaki elkapja és beviszi a célterületre. Az ilyen - rendszerint utolsó pillanatokban - megpróbált támadást hívják „Hail Mary”-nek, hiszen csak az ima segíthet ilyenkor. Tehát a nagyon kicsi eséllyel rendelkező akció szinonimája a „Hail Mary”, mikor már csak egy dobása van az embernek. Éppen ezért telitalálat a cím.

A regényben az emberiségnek szintén csak egy dobása van, és kudarc esetén lefújják az emberiség kihalás ellen vívott mérkőzését, mert halálra fagy (mint az ellenfél a Green Bay Packers elleni meccsen a Lambeau Filed-en januárban). A sztori szerint ugyanis egy másik naprendszerből fény segítségével szaporodó aprócska lények (asztrofágok) érkeznek, amelyek a Föld elől el(v)eszik a napsugárzás egyre nagyobb szeletét, klímakatasztrófát hozva a világunkra. Weir ügyesen kiforgatja jelenünket és nem az elcsépelt felmelegedéssel, hanem - váratlan húzásként - jégkorszakkal dolgozik a könyvben. Ravasz csavar, ráadásul ez jobb egy fokkal az emberiség számára, mivel a globális felmelegedés felgyorsításával időt nyerhet ahhoz, hogy megoldást találhasson. A megoldás egy űrhajó képében bontakozik ki, amellyel néhány asztronauta megfordulhat a közeli Tau Ceti csillagról pár évtized alatt. A Tau Ceti „naprendszere” valami csodálatos módon ugyanis képes ellenállni ezeknek a napfaló asztrofágoknak. Ha kideríti a három űrhajós, miként lehetséges ez, akkor talán van esély a Föld megmentésére.

Ez a röviden felvázolt háttértörténet persze csak lassan bontakozik ki a lapokon, nem kapkodja el az író az események kifejtését. Nem is tudja elsietni, mivel főszereplőnk - aki éppen megébred a szedálásból -, nem emlékszik arra, hogy kicsoda, micsoda, „holcsoda” és miért van jelen egyáltalán az ablaktalan teremben, amelyről hamar kiderül, hogy csaknem fénysebességgel száguldó űrhajó. Ráadásul két űrhajóstársa nyilvánvalóan nem élte túl az utat, így megint egy magára maradt hőst kapunk, akárcsak korábban a Marson.

Weir először a Marsra vitt minket, majd a Holdat kolonizáló emberek közé. Mostani regényében tehát egy harmadik - és logikus folytatásként kínálkozó - megoldás mellett döntött: kirepített minket a Naprendszerből egy közeli csillagig. Ryland Grace-nek magának kell kitalálnia, miért is van itt és mi a feladata, s azt hogyan végezze el, ez sok oldalt igényel, nem véletlen ez a legvaskosabb kötet a háromból. E szempontból nagyon hasonló az indulás az Oxigén című filmhez. Persze Ryland végül szépen kinyomozgatja, hogy a túróba is került egy űrhajóba, és megpróbálja megoldani a Föld megmentésének kényes feladatát is, holott csak egy egyszerű tanár. És amikor azt hinnénk, hogy kapunk egy túlélési „One man show”-t, mint A marsi esetében, akkor megjelenik az IDEGEN és átalakul kapcsolatteremtési küldetéssé az egész.

A sci-fi irodalom és filmográfia egyik zsánere, hogy két egymástól szinte mindenben különböző faj miként lehet képes egyáltalán kapcsolatba lépni a másikkal. Hiszen semmi garancia nincs rá, hogy kommunikációra hasonló érzékszervek alakultak ki mindkét fajnál. Ebből persze lehet eső, lehet hó az író/rendező elképzeléseinek megfelelően. Weir ezt szokásos eleganciájával, ötletességével oldja meg, miközben főhősünk karaktere nagyon hasonló az író eddigi alakjaihoz: zseniális, humoros és maróan cinikus mindegyik. A történet végül is az együttműködés regényévé, az túlélés és az önfeláldozás történetévé lesz, nem a magányos harcos krónikája.

A regény szerkezetét tekintve két idősíkban játszódik váltakozva, a jelenben és a misszió kialakítása során a múltban. Felépítése lassabb, mint az Artemis-é, ami jót tesz neki, mert az ottani pörgéstől és eseménycunamitól csak elszédült az ember. Jól működik a két idősík váltogatása is, néha egészen meglepő dolgokat produkál ez a megoldás az olvasó számára. Vannak persze gyengébb logikai elemek a könyvben – rendszerint éppen a múltbeli eseményeknél -, például Weir hajlamos nehéz problémákat nagyon gyorsan és hiteltelenül hihetetlenül megoldani, de a könyv egésze szempontjából ezek a részek alig játszanak szerepet. Most semmi erőltetett politikai korrektséget nem kapunk - amiktől falra másztam az Artemisban -, sőt az egyik erős női karakter olyan mondatot enged meg magának, hogy csak férfi űrhajósokat akar a hajóra, mert a szexizmus elleni harcnak nincs helye olyan esetben, amikor a fizikai képességek is számíthatnak. Az emberiség jövője mégsem múlhat a PC-n. Az Artemis sokszínűségtombolása után érdekes volt ezt olvasni. Ám teljesen jogos! Ilyennek semmi értelme sem lenne egy olyan könyvben, ahol a fő probléma két vadidegen faj együttműködése vagy elpusztulása, hiszen az idegen fajhoz képest egy magát sárkánylánnyá átoperáltató majd krokodiltojásokat kiköltő férfi maga az uncsi nyárspolgár.

A Hail Mary-küldetés egy nagyon jó sci-fi, ha nem is annyira, mint az osztályzatok mutatják a moly.hu-n vagy a goodreads.com-on, amelyek egészen irreálisan magasak. A marsi szintjét szerintem nem ugorja meg: most az egész emberiségért sem tudtam annyira izgulni, mint akkor az egy szem Mark Whatney-ért. Valami hiányzott hozzá. Mondanám, hogy a fordulat, de Andy Weir eddigi könyvei sem azoktól voltak jók, és kardinális meglepetés sosem történt bennük. A megdöbbentés tehát elmaradt, pedig mekkora poén lenne mondjuk, ha az idegennel együtt legyőzik az azstrofágokat, majd az idegen jól kiírtja az emberiséget hálából... Katarzist sem tudtam átélni a lezárásban, márpedig vagy a meglepetésnek, vagy a katarzisnak ott kellene figyelnie a végén. A szerző így is jó regényt alkotott, ami szórakoztató és amelyben a tudomány mindig menő. Ez a szemlélet nálam arat. A tudatlanság az nem csak, hogy nem menő, de jelentősen csökkenti az életben maradási esélyeket könyvben és valóságban egyaránt. Még ha időnként áldásnak tűnik is a „nem tudás”...

A kötet kiadása tetszett, szép is, esztétikus is és minőségi. A Fumax jó munkát végzett, bár a borítókép több, mint megtévesztő a Jupiterrel.

A kötet osztályzat:

Nyolc Tau Ceti a tíz csillagból. 

(A mai napig nem értem, hogy lehet, hogy 7 pontot adtam A marsira... ma inkább kilencet adna az azóta sokkal kevésbé szőrös, epilált szívem.)

8/10 pont

moly.hu: 96% pont (195 csillagozás)

goodreads.com: 4.56 pont (66268 értékelés)

(2021. július 20.)

U.i.: Igen, nézek NFL-t, a Carolina Panthersnek szurkolok 2002 óta. :D

John Gibbon visszaemlékezése a Gettysburgi csata július 2-i haditanácsára

Lassan egy éve tolódik eredetileg 2020. decemberére kitűzött előadásom az Amerikai polgárháborúról, de azért közben időnként foglalkozom a témával, ami reményeink szerint szeptember vége felé végre megtartható lesz. Már csak ezért is folyamatosan olvasok anyagokat hozzá, vagy írok a könyvtárunk kulturális magazinjába rövidke írásokat (legutóbb éppen a Gettysburgi csatáról) egy-egy csatáról. Ennek keretében vezetett John Keegan egy számomra érdekes forráshoz, John Gibbon tábornok visszaemlékezéséhez a Gettysburgi csata során július 2-án este tartott haditanácsról. A részlet elvezet minket a Meade tábornok főparancsnokságának helyet adó egyszerű kunyhóba, ahol egy asztal körül összegyűltek aznap a hadtestparancsokok, hogy kiötöljék, hogyan tovább a két napja tartó súlyos harcok után. Izgalmas, hogy miként született meg a maradást eldöntő határozat, és hogy beleláthatunk a vállukon súlyos felelősséget cipelő tábornokok gondolkodásába. Egy részletét a rövid Győri Szalonos cikkben közöltem, de itt van hely, hogy az egész emlékezést átültethessem magyarra, amennyire tőlem tellik. Úgy tervezem lesz forrásközlés még a csatáról, úgyhogy ez afféle bevezető is egyben. 

John Gibbon[i] dandártábornok visszaemlékezése 
a július 2-án este tartott haditanácsra[ii]

"Nem sokkal azután, hogy minden tüzelés megszűnt, egy vezérkari tiszt érkezett Hancock[iii] tábornokhoz és hozzám[iv] a hadsereg főparancsnokságáról és Meade tábornok főparancsnokságára hívott minket, ahol tanácskozást kellett tartani. Együtt mentünk oda, s kevéssel érkezésünk után már minden hadtestparancsnok összegyűlt a Leister ház[v] egy kis előszobájában: Newton,[vi] akit az I. hadtest parancsnokává neveztek ki a rangidős Doubleday[vii] fölé;[viii] Hancock II. [hadtest], Birney[ix]III., Sykes[x] V., Sedgewick,[xi] aki a nap folyamán érkezett a VI.-kal, hosszú menet után Manchesterből, Howard[xii] XI., és Slocum[xiii] XII., Meade[xiv] tábornokon, Butterfield[xv] tábornok vezérkari főnökön, Warren[xvi] műszaki főnökön kívül, valamint A. S. Williams[xvii] a XII. hadtestből és jómagam a II-ból. Mint látható két hadtestet duplán reprezentáltak, a II-at Hancock és én, a XII-et Slocum és Williams. Így tizenketten gyűltünk össze egy nem nagyobb, mint 10-12 lábnyi teremben, egy ággyal a sarokban, egy kis asztallal az egyik oldalon valamint egy vagy két székkel. Természetesen nem mindenki tudott leülni, néhányan megtették, néhányan leheveredtek az ágyra, mások álltak, míg Warren, kifáradva és szenvedve a nyakán lévő sebesülésétől, ahol egy gránátszilánk megütötte, ledőlt a terem sarkába, és mélyen elaludt, s nem hinném, hogy bármit is hallott a megbeszélésből.

A megbeszélés eleinte nagyon informális volt, és olyan beszélgetés alakjában folyt, mely során mindenki megjegyzést fűzött a harcokhoz, és elmondta, hogy mit tud a helyzet állásáról. A vita során Newton kinyilvánította véleményét, mely szerint „nem ezen a helyen kellett volna csatát vívni.” Newton tábornok műszaki tiszt volt (mint a hadsereg műszaki parancsnoka), és én - és feltételezem a legtöbben így voltak vele - nagyon sokra tartottam, mint katona. Meglepő állítása tehát inkább ilyen forrásból származhatott, és azonnal megkérdeztem tőle, melyek a kifogásai az itteni pozíció ellen. Az általa emlegetett kifogások - ahogyan emlékezem – a vonal néhány kisebb részletére vonatkoztak, amelyekről semmit sem tudtam, mivel messze voltak a saját szakaszomtól, és amivel így kielégített. Számára az uralkodó benyomás úgy tűnt az, hogy a csata helyét mi választottuk ki intézkedéseinkkel. Itt vagyunk. Most mi a legjobb, amit tehetünk? Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy mindenki szeretne maradni, ahol voltunk, és elfogadni itt a csatát. Meade tábornok maga nagyon keveset beszélt, leszámítva, amikor néha megjegyzést fűzött ide-oda, de nem emlékszem, hogy bármely döntő pontban határozott véleményt nyilvánított volna, inkább hallgatta a beszélgetést. Miután egy ideje vitatkoztunk, Butterfield azt javasolta, hogy talán segítene, ha jól megfogalmazza a kérdést, és Meade tábornok beleegyezésével fogott egy darab papírt, amire néhány emlékeztetőt tett, majd felírt egy kérdést. Mikor készen volt, felolvasta és hivatalosan beterjesztette a tanácsnak.

Ezelőtt én sohasem voltam tagja haditanácsnak (azóta sem voltam), és nem éreztem magam eléggé magabiztosnak, hogy ennek megfelelő módon tagja lehetek. De részt vettem a vitában és azon kaptam magam (Warren aludt), hogy én vagyok rangban a legfiatalabb. Haditanácson, ugyanúgy, mint hadbíróságon az a szokás, hogy a legfiatalabb tag szavaz először, és amikor Butterfield felolvasta a kérdését, amelynek lényege az volt, hogy „a hadseregnek maradnia kell-e a jelenlegi pozíciójában, vagy máshol kellene pozíciót foglalnia?”, először hozzám fordult válaszért. A „maradni és harcolni” kifejezés azt jelentette, hogy figyelmen kívül hagytam Newton tábornok kifogásait, és nagyjából így válaszoltam: „Itt maradni és megtenni a szükséges korrekciókat az állásainkban, de ne tegyünk olyan lépéseket, amelyek visszavonulásnak tűnhetnek.”. A kérdést minden jelenlevőnek feltették, s válaszukat leírták, és amikor Newtonra került sor - aki rangban az első volt -, ő egészen úgy válaszolt, mint én tettem, és volt valami játékos vetélkedés abban, hogy ő ért egyet velem, vagy én vele. A többiek a maradásra voksoltak.

A következő kérdés, amit Butterfield leírt, ez volt: „A hadsereg támadjon, vagy várjon az ellenség támadására?” Arra szavaztam, hogy ne támadjunk, és mindenki más lényegében ugyanúgy válaszolt. A harmadik kérdés ez volt: „Milyen hosszan várjunk?” Arra szavaztam, hogy „Amíg Lee nem mozdul.” Az utolsó kérdésre adott válaszok mutattak egyedül lényeges különbségeket a jelenlevő tagok véleményében.

Mikor a szavazás véget ért, Meade halkan, de határozottan azt mondta: „Akkor ez hát a döntés” és bizonyosan nem mondott semmi olyat, ami kétségeket vetett volna fel bennem, hogy tökéletesen egyetért a tanács tagjaival.

1881-ben (tizennyolc évvel a csata után) Philadelphiában Meade tábornok fia [George Meade ezredes] megmutatott egy a Meade tábornok halála után a hagyatékában talált papírt. Össze volt hajtogatva, és kívül az egyik oldalára rá volt írva tintával az ő jól ismert kézírásával: „A tanácskozás percei, 1863. július 2.”Kinyitva a következőket találtam ráírva ceruzával számomra ismeretlen[xviii] kézírással:

"A tanácskozás percei, 1863. július 2.

Feltett kérdések:

1. A jelenlegi körülmények között tanácsos-e, hogy a hadsereg a jelenlegi pozíciójában maradjon, vagy vonuljon vissza máshova, közelebb az ellátó bázishoz?

2. Ha úgy határoz, hogy a jelenlegi pozícióban marad, támadjon-e, vagy várja be az ellenség támadását?

3. Ha várunk, meddig várjunk?

Válaszok:

Gibbon: 1. A hadsereg pozícióját kiigazítani, de nem hátrálni. 2. véleménye szerint a [hadsereg] nincs támadásra alkalmas állapotban. 3. Amíg [az ellenség] nem támad.

Williams: 1. Maradni. 2. Megvárni a támadást. 3. Egy napig.

Birney: Ugyanaz, mint Williams tábornok.

Sykes: Ugyanaz, mint Williams tábornok.

Newton: 1. Korrigálni a hadsereg pozícióját, de nem hátrálni. 2. Semmiképpen ne támadjon. 3. Ha várunk, lehetőséget adunk arra, hogy elvágják [az utánpótlási?] vonalainkat.

Howard: 1. Maradni. 2. Várni a támadásra holnap délután 4-ig. 3. Ha nem támadnak, támadjuk meg őket.

Hancock: Kiigazítani a pozíciókat, anélkül, hogy feladnánk a csatateret. 2. Nem támadni addig, míg el nem vágják a kommunikációs vonalunkat. 3. Nem várhatunk sokáig, nem tétlenkedhetünk.

Sedgwick: 1. Maradni. 2. Várni a támadásra. 3. Legalább egy napig.

Slocum: Maradjunk, és lássuk ki a jobb!

[A lap hátsó vagy első oldalán:][xix]

Slocum azt mondja maradjunk, és lássuk ki a jobb. Newton azt gondolja, rossz a pozíció. Hancock kételkedik a visszavonulás megvalósíthatóságában, úgy gondolja, hogy a csatatér birtoklása tömeges támadásokba hajtja [az ellenséget]. Howard a hátrálás ellen van. Birney nem tudja. A III. hadtest lehasznált és nincs jó állapotban a harchoz. Sedgewick kételkedik abban, hogy támadnunk kellene. Tényleges erő körülbelül:[xx] 9000, 12500, 9000, 6000, 8500, 6000, 7000. Összesen: 58000.

[Jóváhagyva:]

A tanácskozás percei, tartatott csütörtök délután,[xxi] 1863. július 2. D. B. M. G. C. of S."

A papír túloldalán[xxii] lévő feljegyzések kétségtelenül a vita közben készültek, és az alul lévő számok valószínűleg az egyes hadtestek tényleges erejére utalnak. A tanácskozás ülésezése alatt többször jelentéseket hoztak Meade tábornokhoz, és közben és utána hallottuk, hogy a tüzelés folytatódik a jobb oldali vonalainknál. Mielőtt távoztam volna, kihasználtam az alkalmat, elmondani Meade tábornoknak, hogy az ő vezérkari tisztje hivatalosan hívott be a tanácsba, mint hadtestparancsnokot, habár nekem voltak kételyeim jelenlétemmel kapcsolatban. Kedvesen azt válaszolta: „Nagyon is rendben van. Én akartam, hogy itt legyél.”

Mielőtt elhagytam a házat, Meade egy megjegyzést tett felém, ami nagyon meglepett, különösen ha visszatekintek a másnap bekövetkező eseményekre. A tanácsban leadott szavazatokra tekintve látható, hogy a tagok többsége a védekezést és a Lee akciójára való várakozást favorizálta. Erre az ügyre utalva, mikor a tanács feloszlott Meade azt mondta nekem: „Ha Lee holnap támad, akkor a te szakaszodon fog.” Megkérdeztem, miért hiszi ezt, és azt válaszolta „mert már mindkét szárnyunkon támadott, de elbukott, és ha arra jut, hogy megpróbálja újra, akkor a közepünknél fog.”. Kifejeztem reményemet, hogy így fog tenni, és magabiztosan azt mondtam Meade tábornoknak, ha ezt teszi, le fogjuk győzni.”

Lydia Leister háza, Meade haditanácsának helyszíne

Jegyzetek:

[i] John Gibbon (1827-1896), dandártábornok. 

[ii] Battles And Leaders Of The Civil War III. New York, 1888. 313-314. o.

[iii] Winfield Scott Hancock (1824-1886) vezérőrnagy, a II. hadtest parancsnoka. Július 1-én gyakorlatilag ő irányította az unió összes csapatát a gettysburgi csatatéren.

[iv] Gibbon 2-án és 3-án Hancock helyett irányította a II. hadtestet, miután parancsnokát Meade a csatatér egy nagyobb szakaszának vezérévé jelölte ki. Gibbon egyébként a II. hadtest 2. hadosztályának volt a parancsnoka.

[v] A házikó ma is megvan, a Gettysburg városából dél felé vezető út mellett. Múzeumként funkcionál. További róla: https://gettysburg.stonesentinels.com/battlefield-farms/leister-farm-meades-headquarters/

[vi] John Newton (1823-1895) vezérőrnagy.

[vii] Abner Doubleday (1819-1893) vezérőrnagy.

[viii] Miután az I. hadtest parancsnokát, John F. Reynoldsot (1820-1863) megölte egy puskagolyó július 1-én, Doubleday vette át a helyét. Ám Meade-et rosszul informálták Doubleday aznapi teljesítményéről - amely kifejezetten jó volt -, és a rangban egyébként hátrább lévő Newtont nevezte ki fölé a hadtest élére.

[ix] David Bell Birney (1825-1864), vezérőrnagy. A hadtestparancsok, Daniel E. Sickles súlyos sebesülése - jobb lábát ágyúgolyó roncsolta szét, és amputálni kellett térd felett - miatt vette át ideiglenesen a III. hadtest parancsnokságát.

[x] George Sykes (1822-1880) vezérőrnagy.

[xi] John Sedgewick (1813-1864) vezérőrnagy.

[xii] Oliver Otis Howard (1830-1909) vezérőrnagy.

[xiii] Henry Warner Slocum (1827-1894) vezérőrnagy.

[xiv] George Gordon Meade (1815-1872) vezérőrnagy, 1863. június 28 óta volt a Potomac hadsereg főparancsnoka, korábban az V. hadtestet irányította.

[xv] Daniel Adams Butterfield (1831-1901) vezérőrnagy.

[xvi] Gouverneur Kemble Warren (1830-1882) dandártábornok.

[xvii] Apheus Starkey Williams (1810-1878) dandártábornok. Mivel felettese Slocum az egész jobbszárny parancsnoka volt, Williams irányította a XII. hadtestet a csata során, s ezért lehetett jelen Gibbonhoz hasonlóan, mint ideiglenes hadtestparancsnok.

[xviii] Butterfield tábornok kézírásával, ahogy a szövegből fentebb kiderül.

[xix] Mint a fentiekből kiértelmezhető, ez volt a Butterfield-féle kérdéseket megelőző feljegyzés, tehát először erre az oldalra jegyeztek fel gondolatokat össze-vissza, ami után következett a pontos és logikus kérdezz-felelek rész.

[xx] A felsorolás hadtestenként van az I-től a XII-ig emelkedő számsorban. Sok hadtest eddigre már komoly, akár 30-40%-os veszteségeket könyvelhetett el a két napja tartó csata során, sőt egyes dandároknál 60% fölé ment halottakban, sebesültekben és foglyokban.

[xxi] Az angolban csak P.M. áll, de tudjuk, hogy a haditanács este, a harcok csillapodásával kezdődött (különben nem is lehettek volna jelen a hadtestparancsnokok), valószínűleg 22 és 23 óra között.

[xxii] Gibbon véletlenül „alján”-t írt.

Könyvajánló: Carlo Rovelli - Az idő rendje

 Carlo Rovelli: Az idő rendje

Budapest: Park, cop. 2018

 

245 oldal

Eredeti cím: L’ordine del tempo (2017)

Fordította: Balázs István

 

Hónapokon át kemény törit nyomtam. Aztán a legutóbb felvett előadást követően gyorsan kérődzőként újrarágtam három rég olvasott Agatha Christie-krimit (Top 10-es listám tőle: itt olvasható!). Most valami radikálisan másra volt étvágyam. Mára ugyan számomra is hihetetlen, s nagyrészt a múlt ködébe vész, de tanuk és dokumentumok tucatjai bizonyítják egybehangzóan, hogy egykor középiskolásként elektronikát tanultam a győri Jedlikben, s így a fizika és a matematika volt az erősségem (a történelem mellett persze). Póda László alakja azóta is kísért, aki e két tantárgyat tanította nekünk, meglehetős szigorúsággal és nagy lelkesedéssel. Kedvenc mondása volt, hogy „a fizika nagyszerű, mert egyszerű”, amely jól hangzik, de bizonyosan kevesen értettek egyet vele a szemközt ülő 32 főből. Ha egyszerűnek nem is nevezném, de roppan izgalmas. Kellett már egy kis természettudomány, no!

Választásom Carlo Rovelli az időről szóló könyvére esett - pár hónapja érkezett a könyvtárba -, mert a fülszövege jobban megfogott, mint németeket a Schäffer gólja (Nem. Nem lehet elégszer látni!). ”Miért a múltra emlékezünk, miért nem a jövőre?” Egy törifannak lehet-e jobb kérdést feltenni? Rovelli voltaképpen a húrelmélet teoretikusa, amely elmélet a kvantummechanika számunkra egészen extrém és szabálytalan világát igyekszik összhangba hozni a tapasztalati világunkkal, vagyis a hagyományos - mármint a relativitás elmélettel felturbózott - mechanikával. Az idő rendje remek kis kötet.

Az egyik legérdekesebb fejtegetés számomra az volt, mikor Rovelli levezette, hogy voltaképpen az idő folyását egyedül a hőmérséklet jelzi a mechanikában. Ha két fotót kapunk egy eseményről - mondjuk ahogy Fiola elfut a balszélen és gól lő -, nem tudjuk eldönteni, hogy a kettő fénykép időben hogy viszonyul egymáshoz, melyik volt először és melyik később, ha nem láttuk az egész eseményt. Lehetnek sejtéseink, és a saját tapasztalataink alapján jó eséllyel meghatározhatjuk egy mozgás esetén - először labdát kap Sallaitól, majd kapura tör -, de voltaképpen lehet fordítva is. A kvantumok szintjén meg esély sincs rá, hogy meghatározzuk az időrendiséget, márcsak azért sem, mert az idő nem igazán létezik ezen a szinten. Az egyetlen, ami az időbeliséget a fizikában biztosan definiálja, az a hőmérséklet/entrópia változása, amikor egy kis entrópiájú anyag magas entrópiájúvá „terül szét”. Mert ez fordítva nem lehetséges. A múlt és a jelen között a mozgás törvényeiben nincs különbség, és nincs is jelentősége.

Rovelli szerint tulajdonképpen a világ eseményekből áll, minden csak egy esemény, aminek időtartama van. A kő léte az út mellett is egy esemény, mert az őt alkotó elemek protonjai, neutronjai, elektronjai éppen olyan kapcsolatba lépnek egymással, amit mi egy kőnek látunk a mi nézőpontunkból, mert „tükör által, homályosan látunk”.  A világban nincsenek dolgok, csak események a kvantummechanika felől nézve. Ha belegondolunk tényleg nincs asztal, amin éppen gépelek, csak egy időintervallum, amikor az asztalt alkotó elemi részecskék messziről egy asztalnak tűnő valamit mutatnak felém. Nagyon is fizikális az én szintemen, de csak mert a szemem képtelen lehatolni a fát alkotó elemi részecskék szintjére.

Voltaképpen én sem létezek a valómban, ahogy a buszon utazok. Nézem az útitársakat: Egy csinos lány. Ő létezik az én szememben. A saját szemében is létezik bizonyára. A tőle 12 méterre a telefonba szerelmesedett srác számára nem létezik és a kvantummechanika felől közelítve sem létezik. A lánylény leszáll és eltipeg. Létezik még, miután kiballagott a horizontomból? Van vagy nincs? Ha visszaszalad a buszon maradt táskájáért, akkor újra létezik? Ezek már filozófiai kérdések, és az agyam válaszol rájuk tapasztalati úton. Valószínűleg létezik akkor is, amikor nem látom, mert más ismerősök miután távoztak, néha újra felbukkannak és interakcióra lépnek velem. És ha soha többet nem látom, akkor is létezik? Nyilván igen. Ám ha közelről megnéznénk a hölgyet az atomok szintje alá hatolva? Kiderülne, hogy a kvantummechnika szempontjából nincsen jelentősége sem a busznak, sem a lánynak, sem az időnek, sem a térnek, sem nekem, sem Napóleonnak. A természettudomány nem a végtelenben fut össze a filozófiával, hanem a kvantumtérben.

A könyv legnagyobb újdonsága számomra az idő szemcsés természete volt. A Planck-állandóról persze tanultam annak idején (Kr.e. 740 körül, III. Tukulti-apil-ésarra uralkodása táján lehetett, mikor két mérő babba került a fűzős bocskor), de a Planck-időről nem. Ez az az időmennyiség, ami alatt nincs időmennyiség… Igen, az idő planck-időegységekből áll, nem folyamatosan telik, hanem ezen a szinten ugrálva! Elképesztő, nem? Ilyen a fizika!

A világmindenség kulcsa úgy tűnik, hogy az entrópia. Ez mozgatja a világot, amint az univerzumunk kezdetén lévő kis entrópiájú „anyag” fokozatosan, lassan, akadozva, de ellenállhatatlanul nagy entrópiájúvá terül szét (már amennyiben a teret, mint olyat értelmezzük. Ja: tér szintén nincs a kvantumok szintjén…). Egy adag rántott velő kis entrópiával rendelkezik, s amint megesszük, nagyobb entrópiájúvá válnak a benne levő elemi részecskék. A folyamat összességében megállíthatatlan.

Persze a könyv utolsó fejezeteiben csak úgy nyüzsögtek elektronként fejemben a kérdések:

- Oké, kis entrópiájú volt kezdetben az univerzum (vagyis egy kiterjedés nélküli „pontban” volt minden anyag az ősrobbanás elmélete szerint). De miért?

- Mi van a folyamat végén? Mert ha az entrópia végtelen nagyra nő, akkor az anyag elvész a „térben”? Kihűl az univerzum, akár a fürdővíz, és már semmi élvezetes nem lesz benne, mert a végén a részecskék olyan távol lesznek egymástól, hogy semmilyen kapcsolatra/eseményre nem lehetnek képesek?

Persze nyilván a kérdéseim is rosszak, mert csak elképzelni próbálom azt, amit a legnagyobb koponyák is csak nyomoznak, de hát próbálkozik az ember!  Ezekre nem kaptam elfogadható választ. Negatívum nem nagyon van, ezt és a kötet fűzését leszámítva, legfeljebb az - és ez sajnos manapság a tudósok jelentős részére jellemző -, hogy olyan kötelező vörös faroknak megfelelő beszólások vannak be, amelyek semmit nem adnak a könyvhöz, de jelzik az író „modernitását” és világnézeti hovatartozását.

 

A kötet fizikai értelemben közepes minőségű, esztétikailag kissé unalmas, kötészetileg gyenge, de nem katasztrofálisan. Az entrópia egyelőre még nem cincálta lapjaira. Kvantummechanikailag rendben van, elemi részecskékből áll.

Rovelli könyvében minden benne van, ami egy modern ismeretterjesztő, ámde mégis keményen tudományos munkában benne kell, legyen manapság: szuper példákat hoz, nem veszi hülyének az olvasót, érdekes kérdéseket vet fel, mer feltételezni és saját véleményt megfogalmazni. Rovelli olvasottsága és műveltsége nyilvánvalóan kiemelkedő, példáinak zöme irodalmi és filozófiai hivatkozás Shakespeare-től Prouston át Platónig. Az eltűnt idő nyomában mondjuk számomra is rendkívül emlékezetes alkotás, rengeteg időt pazaroltam rá, ami kétségtelenül eltűnt, de legalább most Rovellitől megtudtam, hogy kvantummechanikában úgysem létezik idő, s így kevésbé fáj... Rovelli úgy magyaráz, hogy megértem a megérthetetlent, de ugyanakkor már nem értem azt, amiről azt hittem, hogy értem. És azt hiszem, ez így van jól. Kételkedem, tehát vagyok.

 

Értékelés:

Semmi értelme, mert mindent szétcsesz úgyis az entrópia és amúgy sem létezek kvantummechanikailag…

Na jó: 8.5/10 pont

 

moly.hu: 82%

goodreads.com: 4.1 pont

(2021. július 2.)