Lassan egy éve tolódik eredetileg 2020. decemberére kitűzött előadásom az Amerikai polgárháborúról, de azért közben időnként foglalkozom a témával, ami reményeink szerint szeptember vége felé végre megtartható lesz. Már csak ezért is folyamatosan olvasok anyagokat hozzá, vagy írok a könyvtárunk kulturális magazinjába rövidke írásokat (legutóbb éppen a Gettysburgi csatáról) egy-egy csatáról. Ennek keretében vezetett John Keegan egy számomra érdekes forráshoz, John Gibbon tábornok visszaemlékezéséhez a Gettysburgi csata során július 2-án este tartott haditanácsról. A részlet elvezet minket a Meade tábornok főparancsnokságának helyet adó egyszerű kunyhóba, ahol egy asztal körül összegyűltek aznap a hadtestparancsokok, hogy kiötöljék, hogyan tovább a két napja tartó súlyos harcok után. Izgalmas, hogy miként született meg a maradást eldöntő határozat, és hogy beleláthatunk a vállukon súlyos felelősséget cipelő tábornokok gondolkodásába. Egy részletét a rövid Győri Szalonos cikkben közöltem, de itt van hely, hogy az egész emlékezést átültethessem magyarra, amennyire tőlem tellik. Úgy tervezem lesz forrásközlés még a csatáról, úgyhogy ez afféle bevezető is egyben.
John Gibbon[i] dandártábornok visszaemlékezése
a július 2-án este tartott haditanácsra[ii]
"Nem sokkal azután, hogy minden tüzelés megszűnt, egy vezérkari tiszt érkezett Hancock[iii] tábornokhoz és hozzám[iv] a hadsereg főparancsnokságáról és Meade tábornok főparancsnokságára hívott minket, ahol tanácskozást kellett tartani. Együtt mentünk oda, s kevéssel érkezésünk után már minden hadtestparancsnok összegyűlt a Leister ház[v] egy kis előszobájában: Newton,[vi] akit az I. hadtest parancsnokává neveztek ki a rangidős Doubleday[vii] fölé;[viii] Hancock II. [hadtest], Birney[ix]III., Sykes[x] V., Sedgewick,[xi] aki a nap folyamán érkezett a VI.-kal, hosszú menet után Manchesterből, Howard[xii] XI., és Slocum[xiii] XII., Meade[xiv] tábornokon, Butterfield[xv] tábornok vezérkari főnökön, Warren[xvi] műszaki főnökön kívül, valamint A. S. Williams[xvii] a XII. hadtestből és jómagam a II-ból. Mint látható két hadtestet duplán reprezentáltak, a II-at Hancock és én, a XII-et Slocum és Williams. Így tizenketten gyűltünk össze egy nem nagyobb, mint 10-12 lábnyi teremben, egy ággyal a sarokban, egy kis asztallal az egyik oldalon valamint egy vagy két székkel. Természetesen nem mindenki tudott leülni, néhányan megtették, néhányan leheveredtek az ágyra, mások álltak, míg Warren, kifáradva és szenvedve a nyakán lévő sebesülésétől, ahol egy gránátszilánk megütötte, ledőlt a terem sarkába, és mélyen elaludt, s nem hinném, hogy bármit is hallott a megbeszélésből.
A megbeszélés eleinte nagyon informális volt, és olyan beszélgetés alakjában folyt, mely során mindenki megjegyzést fűzött a harcokhoz, és elmondta, hogy mit tud a helyzet állásáról. A vita során Newton kinyilvánította véleményét, mely szerint „nem ezen a helyen kellett volna csatát vívni.” Newton tábornok műszaki tiszt volt (mint a hadsereg műszaki parancsnoka), és én - és feltételezem a legtöbben így voltak vele - nagyon sokra tartottam, mint katona. Meglepő állítása tehát inkább ilyen forrásból származhatott, és azonnal megkérdeztem tőle, melyek a kifogásai az itteni pozíció ellen. Az általa emlegetett kifogások - ahogyan emlékezem – a vonal néhány kisebb részletére vonatkoztak, amelyekről semmit sem tudtam, mivel messze voltak a saját szakaszomtól, és amivel így kielégített. Számára az uralkodó benyomás úgy tűnt az, hogy a csata helyét mi választottuk ki intézkedéseinkkel. Itt vagyunk. Most mi a legjobb, amit tehetünk? Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy mindenki szeretne maradni, ahol voltunk, és elfogadni itt a csatát. Meade tábornok maga nagyon keveset beszélt, leszámítva, amikor néha megjegyzést fűzött ide-oda, de nem emlékszem, hogy bármely döntő pontban határozott véleményt nyilvánított volna, inkább hallgatta a beszélgetést. Miután egy ideje vitatkoztunk, Butterfield azt javasolta, hogy talán segítene, ha jól megfogalmazza a kérdést, és Meade tábornok beleegyezésével fogott egy darab papírt, amire néhány emlékeztetőt tett, majd felírt egy kérdést. Mikor készen volt, felolvasta és hivatalosan beterjesztette a tanácsnak.
Ezelőtt én sohasem voltam tagja haditanácsnak (azóta sem voltam), és nem éreztem magam eléggé magabiztosnak, hogy ennek megfelelő módon tagja lehetek. De részt vettem a vitában és azon kaptam magam (Warren aludt), hogy én vagyok rangban a legfiatalabb. Haditanácson, ugyanúgy, mint hadbíróságon az a szokás, hogy a legfiatalabb tag szavaz először, és amikor Butterfield felolvasta a kérdését, amelynek lényege az volt, hogy „a hadseregnek maradnia kell-e a jelenlegi pozíciójában, vagy máshol kellene pozíciót foglalnia?”, először hozzám fordult válaszért. A „maradni és harcolni” kifejezés azt jelentette, hogy figyelmen kívül hagytam Newton tábornok kifogásait, és nagyjából így válaszoltam: „Itt maradni és megtenni a szükséges korrekciókat az állásainkban, de ne tegyünk olyan lépéseket, amelyek visszavonulásnak tűnhetnek.”. A kérdést minden jelenlevőnek feltették, s válaszukat leírták, és amikor Newtonra került sor - aki rangban az első volt -, ő egészen úgy válaszolt, mint én tettem, és volt valami játékos vetélkedés abban, hogy ő ért egyet velem, vagy én vele. A többiek a maradásra voksoltak.
A következő kérdés, amit Butterfield leírt, ez volt: „A hadsereg támadjon, vagy várjon az ellenség támadására?” Arra szavaztam, hogy ne támadjunk, és mindenki más lényegében ugyanúgy válaszolt. A harmadik kérdés ez volt: „Milyen hosszan várjunk?” Arra szavaztam, hogy „Amíg Lee nem mozdul.” Az utolsó kérdésre adott válaszok mutattak egyedül lényeges különbségeket a jelenlevő tagok véleményében.
Mikor a szavazás véget ért, Meade halkan, de határozottan azt mondta: „Akkor ez hát a döntés” és bizonyosan nem mondott semmi olyat, ami kétségeket vetett volna fel bennem, hogy tökéletesen egyetért a tanács tagjaival.
1881-ben (tizennyolc évvel a csata után) Philadelphiában Meade tábornok fia [George Meade ezredes] megmutatott egy a Meade tábornok halála után a hagyatékában talált papírt. Össze volt hajtogatva, és kívül az egyik oldalára rá volt írva tintával az ő jól ismert kézírásával: „A tanácskozás percei, 1863. július 2.”Kinyitva a következőket találtam ráírva ceruzával számomra ismeretlen[xviii] kézírással:
"A tanácskozás percei, 1863. július 2.Feltett kérdések:1. A jelenlegi körülmények között tanácsos-e, hogy a hadsereg a jelenlegi pozíciójában maradjon, vagy vonuljon vissza máshova, közelebb az ellátó bázishoz?2. Ha úgy határoz, hogy a jelenlegi pozícióban marad, támadjon-e, vagy várja be az ellenség támadását?3. Ha várunk, meddig várjunk?Válaszok:Gibbon: 1. A hadsereg pozícióját kiigazítani, de nem hátrálni. 2. véleménye szerint a [hadsereg] nincs támadásra alkalmas állapotban. 3. Amíg [az ellenség] nem támad.Williams: 1. Maradni. 2. Megvárni a támadást. 3. Egy napig.Birney: Ugyanaz, mint Williams tábornok.Sykes: Ugyanaz, mint Williams tábornok.Newton: 1. Korrigálni a hadsereg pozícióját, de nem hátrálni. 2. Semmiképpen ne támadjon. 3. Ha várunk, lehetőséget adunk arra, hogy elvágják [az utánpótlási?] vonalainkat.Howard: 1. Maradni. 2. Várni a támadásra holnap délután 4-ig. 3. Ha nem támadnak, támadjuk meg őket.Hancock: Kiigazítani a pozíciókat, anélkül, hogy feladnánk a csatateret. 2. Nem támadni addig, míg el nem vágják a kommunikációs vonalunkat. 3. Nem várhatunk sokáig, nem tétlenkedhetünk.Sedgwick: 1. Maradni. 2. Várni a támadásra. 3. Legalább egy napig.Slocum: Maradjunk, és lássuk ki a jobb![A lap hátsó vagy első oldalán:][xix]Slocum azt mondja maradjunk, és lássuk ki a jobb. Newton azt gondolja, rossz a pozíció. Hancock kételkedik a visszavonulás megvalósíthatóságában, úgy gondolja, hogy a csatatér birtoklása tömeges támadásokba hajtja [az ellenséget]. Howard a hátrálás ellen van. Birney nem tudja. A III. hadtest lehasznált és nincs jó állapotban a harchoz. Sedgewick kételkedik abban, hogy támadnunk kellene. Tényleges erő körülbelül:[xx] 9000, 12500, 9000, 6000, 8500, 6000, 7000. Összesen: 58000.[Jóváhagyva:]A tanácskozás percei, tartatott csütörtök délután,[xxi] 1863. július 2. D. B. M. G. C. of S."
A papír túloldalán[xxii] lévő feljegyzések kétségtelenül a vita közben készültek, és az alul lévő számok valószínűleg az egyes hadtestek tényleges erejére utalnak. A tanácskozás ülésezése alatt többször jelentéseket hoztak Meade tábornokhoz, és közben és utána hallottuk, hogy a tüzelés folytatódik a jobb oldali vonalainknál. Mielőtt távoztam volna, kihasználtam az alkalmat, elmondani Meade tábornoknak, hogy az ő vezérkari tisztje hivatalosan hívott be a tanácsba, mint hadtestparancsnokot, habár nekem voltak kételyeim jelenlétemmel kapcsolatban. Kedvesen azt válaszolta: „Nagyon is rendben van. Én akartam, hogy itt legyél.”
Mielőtt elhagytam a házat, Meade egy megjegyzést tett felém, ami nagyon meglepett, különösen ha visszatekintek a másnap bekövetkező eseményekre. A tanácsban leadott szavazatokra tekintve látható, hogy a tagok többsége a védekezést és a Lee akciójára való várakozást favorizálta. Erre az ügyre utalva, mikor a tanács feloszlott Meade azt mondta nekem: „Ha Lee holnap támad, akkor a te szakaszodon fog.” Megkérdeztem, miért hiszi ezt, és azt válaszolta „mert már mindkét szárnyunkon támadott, de elbukott, és ha arra jut, hogy megpróbálja újra, akkor a közepünknél fog.”. Kifejeztem reményemet, hogy így fog tenni, és magabiztosan azt mondtam Meade tábornoknak, ha ezt teszi, le fogjuk győzni.”
 |
| Lydia Leister háza, Meade haditanácsának helyszíne |
Jegyzetek:
[i] John Gibbon (1827-1896), dandártábornok.
[ii] Battles And Leaders Of The Civil War III. New York, 1888. 313-314. o.
[iii] Winfield Scott Hancock (1824-1886) vezérőrnagy, a II. hadtest parancsnoka. Július 1-én gyakorlatilag ő irányította az unió összes csapatát a gettysburgi csatatéren.
[iv] Gibbon 2-án és 3-án Hancock helyett irányította a II. hadtestet, miután parancsnokát Meade a csatatér egy nagyobb szakaszának vezérévé jelölte ki. Gibbon egyébként a II. hadtest 2. hadosztályának volt a parancsnoka.
[v] A házikó ma is megvan, a Gettysburg városából dél felé vezető út mellett. Múzeumként funkcionál. További róla: https://gettysburg.stonesentinels.com/battlefield-farms/leister-farm-meades-headquarters/
[vi] John Newton (1823-1895) vezérőrnagy.
[vii] Abner Doubleday (1819-1893) vezérőrnagy.
[viii] Miután az I. hadtest parancsnokát, John F. Reynoldsot (1820-1863) megölte egy puskagolyó július 1-én, Doubleday vette át a helyét. Ám Meade-et rosszul informálták Doubleday aznapi teljesítményéről - amely kifejezetten jó volt -, és a rangban egyébként hátrább lévő Newtont nevezte ki fölé a hadtest élére.
[ix] David Bell Birney (1825-1864), vezérőrnagy. A hadtestparancsok, Daniel E. Sickles súlyos sebesülése - jobb lábát ágyúgolyó roncsolta szét, és amputálni kellett térd felett - miatt vette át ideiglenesen a III. hadtest parancsnokságát.
[x] George Sykes (1822-1880) vezérőrnagy.
[xi] John Sedgewick (1813-1864) vezérőrnagy.
[xii] Oliver Otis Howard (1830-1909) vezérőrnagy.
[xiii] Henry Warner Slocum (1827-1894) vezérőrnagy.
[xiv] George Gordon Meade (1815-1872) vezérőrnagy, 1863. június 28 óta volt a Potomac hadsereg főparancsnoka, korábban az V. hadtestet irányította.
[xv] Daniel Adams Butterfield (1831-1901) vezérőrnagy.
[xvi] Gouverneur Kemble Warren (1830-1882) dandártábornok.
[xvii] Apheus Starkey Williams (1810-1878) dandártábornok. Mivel felettese Slocum az egész jobbszárny parancsnoka volt, Williams irányította a XII. hadtestet a csata során, s ezért lehetett jelen Gibbonhoz hasonlóan, mint ideiglenes hadtestparancsnok.
[xviii] Butterfield tábornok kézírásával, ahogy a szövegből fentebb kiderül.
[xix] Mint a fentiekből kiértelmezhető, ez volt a Butterfield-féle kérdéseket megelőző feljegyzés, tehát először erre az oldalra jegyeztek fel gondolatokat össze-vissza, ami után következett a pontos és logikus kérdezz-felelek rész.
[xx] A felsorolás hadtestenként van az I-től a XII-ig emelkedő számsorban. Sok hadtest eddigre már komoly, akár 30-40%-os veszteségeket könyvelhetett el a két napja tartó csata során, sőt egyes dandároknál 60% fölé ment halottakban, sebesültekben és foglyokban.
[xxi] Az angolban csak P.M. áll, de tudjuk, hogy a haditanács este, a harcok csillapodásával kezdődött (különben nem is lehettek volna jelen a hadtestparancsnokok), valószínűleg 22 és 23 óra között.
[xxii] Gibbon véletlenül „alján”-t írt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése