A szövetségesek partraszállása a Krím-félszigeten 1854-ben
 |
A szövetséges flotta Szevasztopolt bombázza 1854-ben
(forrás: innen) |
Nincs két hete, hogy lement a Bezerédj-kastélyban tartott előadásom a Krími háborúról - amelyről sajnos nem készült felvétel, de majd igyekszem korrigálni ezt -, és az arra való felkészülés során nagyon sok anyagot néztem át. Ez adta az ötletet, hogy talán lehetne valamit írni belőle a blogomra is.
Történelmi tapasztalat, hogy Oroszország legyőzése a perifériákon lehetséges. Amikor komoly háborút veszítettek az oroszok, az rendszerint nem akkor történt meg, amikor valaki Moszkváig nyomult, hanem amikor korlátozott céllal a háború színterét a birodalom határára korlátozta. Ilyen volt a törökök 1711-es győztes háborúja Nagy Péter ellen a Prut folyónál, A japánok 1904-1905-ös távol-keleti küzdelme és - mai bejegyzésem témája - az akkori "Nyugat" Törökország védelmében vívott Krími háborúja 1853-1856-ban. Utóbbi háború során hajtották végre a szövetségesek (angolok, franciák és törökök) a történelem egyik legnagyobb partraszállását Jevpatorijától délre a Krím-félszigeten. 1854. szeptember 14-én csaknem 50 ezer katonát rakodntak ki több száz hajó fedélzetéről csónakokkal. A szövetségesek tisztában voltak azzal, hogy háborús céljaikat csak Szevasztopol elfoglalásával érhetik el, mivel ez volt az orosz Fekete-tengeri Flotta legfontosabb támaszpontja, és ide vonultak vissza az orosz hadihajók a törökök felett 1853. november 30-án Szinópénál aratott elsöprő tengeri győzelmüket követően. Az oroszok voltak olyan okosak, hogy tudják, nyílt tengeri ütközetben nincs esélyük az egyesített brit-francia flottával szemben, így nem vonultak ki ellenük a biztonságos félszigeti erődváros kikötőjéből. A fekete-tengeri orosz flotta csak a várossal együtt volt elpusztítható.
1854. augusztusának végére Várnánál, török területen jelentős flotta és haderő gyülekezett. A franciák 24 ezer gyalogost 70 löveget és 100 lovast, a britek 22 ezer gyalogost, 60 löveget és egy 1000 fős könnyűlovas dandárt, míg a törökök 5000 katonát vontak össze itt. A szállítóhajók nem álltak rendelkezésre elegendő mennyiségben, a hajók hihetetlenül zsúfoltak voltak (volt emelyen 2000 ember tartózkodott!), de szerencséjükre az orosz flotta nem ütött rajta a szeptember 7-én kifutó flottán.
Induláskor még az sem volt eldöntve, hol szálnak partra a csapatok pontosan a Krím-félszigeten, de végül elvetették a Szevasztopol elleni közvetlen támadást, és előbb egy biztos kikötőt és bázist akartak létrehozni, mielőtt a város ellen vonulnak. Végül Jevpatorija mellett kezdődött meg a partraszállás 1854. szeptember 14-én, csütörtöki napon. Az oroszok Szevasztopolhoz közelebbi helyre számítottak, így semmi sem zavarta a támadókat az időjárást leszámítva.
Erről a partraszállásról válogattam össze angol nyelvű kiadványokból forrásokat, amelyeket legjobb tudásom szerint igyekszek most visszaadni magyarul. Próbáltam minél többféle típusú forrást összeszedni más-más szemszögből világítva meg a műveletet, így olvasható a brit haderő főparancsnokának, Lord Raglannak a jelentése, de egy egyszerű közkatona emlékezése is. Jó szórakozást!
1. George Frederick Dallas[1] alezredes levele, 1854. szeptember 11.[2]
"A Fekete-tenger közepén, szeptember 11.
5-én indultunk el Várnából a 10 mérföldre lévő Balcsik-öbölbe, ahol ismét megálltunk egy napra, majd elindultunk és vitorláztunk - úgy képzeltük - Szevasztopol felé. Tegnapelőtt lehorgonyoztunk a tenger közepén, teljesen a szárazföld látóhatárán kívül, és most is olyan messze vagyunk tőle, mint amikor elindultunk. Csak a különböző véleményeinket tudom megírni úticélunkról, mivel mi - és azt hiszem ebbe Sir George Cathcart[3] is beletartozik - nem tudunk semmit. Most hajózási parancsnot kaptunk. Körülbelül 50 mérföldre vagyunk Odesszától és 100 mérföldre Szevasztopoltól, az időjárás egészen kellemes, hűvös szellő, és gyönyörű napsütéses égbolt. A legegyedülállóbb és legérdekesebb látvány ez a hatalmas, nagyjából 1000 vitorlásból álló flotta csendben lehorgonyozva a tenger közepén a szárzaföld látótávolságán kívül. Ez önmagában is a legfigyelemreméltóbb jelenség, de különösen az egy olyan tengeren, ahol ilyenfajta erő sohasem volt. Úgy tűnik, a gondviselés mintha kedvezett volna terveinknek, hiszen mióta itt vagyunk a legzavartalanabb nyugalom uralkodik [a tengeren], és a legkisebb szélvihar is szétszórta volna minket, hiszen 30 ölnyi [mély] vízben horgonyzunk. Éjszaka egyedülállóan szép és lenyűgöző látvány, ahogy ezt a hatalmas fegyveres erőt fénnyel árasztja el a telihold. Bármerre nézünk csak hajó és hajó. Közel van hozzánk a "Trafalgar"[4] - amelyet láttunk néhány éve vízre bocsátani -, a "Himalaya"[5], A "Golden Fleece"[6], amelyen nekünk kellett volna kifutnunk, és természetesen több száz másik, amelynek a nevét sem tudom. Minden hadosztálynak megkülönböztető zászlaja van, így azonnal láthatjuk, hogy az egyes hajók melyik hadosztályt szállítják, éjszaka pedig mindegyik lámpákat tűz ki. Minden zenekar rendszerint éjszaka játszik. Minél inkább körülnézek, annál meghökkentőbb látványnak tűnik. Beleértve a hajók legénységét, stb. stb. stb. nagyjából 100000 ember várakozik a Fekete-tenger közepén, hogy megmondják nekik, merre menjenek, és úgy tűnik senki sem tudja, hova. Egy pletyka Odesszáról szól, és a józan eszű emberek számára ez tűnik a legjobbnak; egy olyan helyet, mint Szevasztopol reménytelennek tűnik bevenni 3 nap alatt, és minden, amit tudunk az az, hogy 3 napi élelemmel és 1 takaróval kell kiszállnunk. Egyébként az éjszakák nagyon hidegek lesznek, már most is csípősek. A csapatok egészségi állapota javul. Nekünk magunknak nem volt betegünk, de a hajó, amely az én másik 2 századomat szálllítja, több embert elveszített, mióta elhagytuk Balcsikot.
[u.i.]13-án, még mindig a "Harbinger"-en [7]
11-e óta csak tengődünk, egymásra várunk és azt gondolom, ez időpocsékolás. Most a Krím-félsziget partjainál vagyunk, elhagytuk Jevpatoriját[8] és Szevasztopol felé haladunk. Hogy hol kell partra szállnunk, azt nem tudjuk, de természetesen a körülményektől függ majd. Nem látunk se katonákat, se laktanyákat, sem bármiféle erődítményt [a parton]. Nagyon frissen fúj a szél, számunkra kedvezően, azt hiszem estére mindannyian együtt leszünk. Legutóbbi este körülbelül 12 mérföldre horgonyoztunk le a parttól, nagyon sötét és nagyon mély vizen. A fedélzetre menve alig tudtuk elhinni, hogy nem egy jól kivilágított város közepén vagyunk. Kivilágított hajók folyamatos sora volt, azt kell mondjam 2-3 mérföld hosszan. A kilátás olyan volt leginkább, mint egy londoni hídról éjszaka."
 |
A szövetséges csapatok partraszállása, metszet
(forás: innen) |
2. George Frederick Dallas alezredes levele, 1854. szeptember 16.[9]
"A Krím-félszigeten, szeptember 16.
Tegnapelőtt minden ellenállás nélkül szálltunk partra egy homokos földsávon, amelyet a térképen 10 mérfölddel Jevpatoriján túl találhatsz meg a tenger, valamint egy sós tó között, és a legelhagyatottabb hely. Egy vagy két olyan durva éjszakánk volt, amilyet csak jól (vagy inkább rosszul) elképzelni lehet. Első éjszaka zuhogott, így 5 perc alatt teljesen átáztunk amikor aludni próbáltunk a homokon, és hideg szél fújt. Tegnap este igazán rettenetes hideg volt, és mindössze egyetlen takarónk van, említésre méltó poggyászunk nincs. Mi most a lovasság partra szállását várjuk, ami a meredek part és a szinte folyamatos hullámverés miatt nehézkes. Úgy vélem, hogy holnapután előtt nem leszünk képesek továbbindulni. Az ellenségről semmit sem tudunk. A lakosság meglehetősen barátságos a franciák által mindenfelé elkövetett legrémísztőbb merényletek ellenére. Egész nap mindenféle élelmiszert, ellátmányt, stb. stb. kísértem, és most egy kényelmes kövön pihenek. Az időjárás napközben meglehetősen perzselő. Nincs időm többet írni, mert látom közeledni az "arabák"[10] szörnyű sorát, és tudom, hogy nekem kell kíséretet adnom nekik. St. Arnaud[11] testőrsége épp most halad el mellette, akiket szpáhiknak hívnak (azt hiszem arabok), a legfestőibben kinéző fickók, mind kis szürke lovakon skarlátszín burnusszal és nagyon hosszú puskákkal."
3. Frederick Robinson[12] segédsebész naplója, 1854. szeptember 11-15.[13]
"[Szeptember] 11.
Ismét hajózunk: szép nap. Az éjszaka, amikor leszállt az éj, volt egy ütközésünk, aminek nagyon súlyos következményei is lehettek volna: Egy hajó haladt keresztben el a hajóorrunk előtt, és elvitte az orrárbócunkat, míg másik oldalon a "Kangaroo"[14] úgy hiszem megrongálta ellenfele mellvédjét. Olvasgattam [éppen] a kabinomban a heverőmön fekve, amiről az ütközés csaknem ledobott.
[Szeptember] 12.
Nagyon hideg idő. Ma reggel a Krím látótávolságba került - kopár síkságok hosszú sora, ahol nem látszottak fák, vagy bármi feltűnő tereptárgy. Egész nap látótávolságon belül maradtunk [hozzá] és este pedig lehorgonyoztunk körülbelöl tizenkét-tizenöt mérföldnyire egy Jevpatorijának hívott kisvárostól.
A minket kísérő csatahajók[15] ma egymás után haladtak el szinte karnyújtásnyi közelségben, nagyon vonzó látvány volt. Sovány kosztra helyeztek minket a fedélzeten, mivel friss készleteink (amelyeket a kapitány biztosított ebben az időben) kimerültek. Ennek következtében sózott hús képezi a viteldíjunkat különböző formában és álruhában, ami meglehetősen nehéz dolog, mivel a kormány meglehetősen okosan fizeti a tisztek étkeztetését.
[Szeptember] 13.
Az idő jó, de hideg. Követtük a partot és este horgonyt vetettünk néhány mérfölddel Jevpatorija alatt, [vagyis] természetesen nagyon keveset haladtunk előre a nap folyamán. Jevpatorija egy hosszan elnyúló város, kevés nagy épülettel; messze a legjobb egy nagy kaszárnya a külvárosban, még befejezetlen és lakatlan. Jelentős épület még a templom és a mecset. Utóbbi azt a tényt jelzi, hogy a lakosok többsége tatár. A "Caradoc"[16], amelyen Lord Raglan is tartózkodott befutott egy kis időre, de hogy milyen célból, azt nem közölték velünk.
Hajnalban parancs a lehorgonyozásra, de nem tudjuk kitalálni, hogy a partraszállást itt (úgy tűnik minden ellenállástól mentesen) vagy Szevasztopolhoz közelebb kell végrehajtani. Azt reméljük, utóbbi. A part homokosnak, laposnak és megműveletlennek tűnik. A Balcsik-öböltől való elindulásunk óta sajnos a kolera nagyon elterjedt, nem csak saját hajónkon, de több másik szállítóhajón is, és bár egy enyhe változat (de ugyanúgy gyógyíthatatlan), több haláleset is volt. A hasmenés szintén jó sok embert érint.
[Szeptember] 14.
Hajnali kettőkor felhúztuk a horgonyt, és reggel 6 óra körül elértük úticélunkat, egy nagy öblöt - úgy vélem -, egyenlő távolságra Jevpatorijától és egy hegyfoktól, amely mögött Szevasztopol fekszik. Partraszálltunk az ellenség legkisebb jele nélkül tíz órakor, a franciák egy kicsit korábban kezdték meg a műveletet távolabb a parton.
Miután a parton több órát várakoztunk a heves esőben, négy mérföldet meneteltünk a szárazföld belseje felé jelenlegi pozíciónkba, láthatóan a tengerparti úton Szevasztopol felé.
Az ország dimbes-dombos homokos síkságok sorának látszik, talán termékeny, hogyha megművelik, de minden fa vagy cserje nélküli. Vetés nyomai csak foltokban látszanak. Az eső egész nap folyamatosan szakadt. E nagyon vidám körülmények közepette köpenyünkbe burkolóztunk, és éjszakára páfrányokból és vad levendulából kialakított egyszerű ágyakra dőltünk le, ez utóbbi kellemes illatot áraszt. Természetesen teljesen átáztunk és keveset sikerült aludnunk.
[Szeptember] 15.
Hajnalra mindenki talpon, és a reggel kellemes volt, ruháink hamarosan megszáradtak. A franciák, akik kicsit előrébb járnak, meglehetősen aktívan kutatnak ellátmány után.[17] Egy birkanyáj ment el mellettünk éppen. Nem sokkal ezután láttam egy zuávot[18], aki egy élő borjú súlya alatt roskadozott. Hallottuk azonban, hogy néhányuk - miközben éppen ezzel szorgoskodtak -, a kozákok gyengéd kezei közé kerültek. Ezek az eljárások igen kínosak számunkra, mivel mi három napra való adag hideg sós sertéshúson, és kétszersültön élünk, amellyel elláttak minket a hajó elhagyása előtt. Emellett súlyos kényelmetlenségeket tapasztaltunk a [tüzi]fa- valamint az elegendő mennyiségű és minőségű víz hiánya miatt. Pletykák szerint az ellenség előőrsei tíz mérföldnyi távolságra vannak. Azt mondták nekünk, hogy körülbelül 30 mérföldre vagyunk Szevasztopoltól. A tüzérséget, készleteket ma már teljesen kirakodták, és arra számítunk, hogy holnap folytatjuk a menetünket. A franciák teljesen megvertek minket - úgy értem -, a partraszállás terén."
4. Dundas altengernagy jelentése a tengerészeti államtitkárhoz, 1854. szeptember 16.[19]
"No. 474.
(Megérkezett szeptember 30-án)[20]
A "Britannián".[21] Kalamita-öböl, 1854. szeptember 16.
Sir!
Ismertetem Önnel - az Admiralitás Lordjainak tájékoztatása végett -, hogy a szövetséges hadseregek kirakodása megkezdődött folyó hó 14-én reggel a Kalamita-öbölben, körülbelül tizennégy mérföldnyire délre Jevpatorijától. A gyalogság, a tüzérség egy része, és egy kevés a lovasságból sötétedésig partra szállt, de a nyugat felől érkező heves hullámzás megakadályozott minden további műveletet. 15-én délben a hullámzás enyhülésével az egész tüzérség és két lovasezred, minden szükséges felszereléssel partra szállt, és ma minden a parton lesz, ami jelenleg szükséges.
2. Az ellenség nem fejtett ki ellenállást, a lakosság barátságosnak tűnik.
3. A hadsereg partraszállása Sir Edmund Lyons közvetlen felügyelete alatt történt, akinek ügybuzgalmát és rendelkezéseit a flotta minden tisztje és legénységi tagja a leghatékonyabban támogatta. E tárgyról külön jelentést kértem Sir Edmund Lyonstól, amelyet továbbítanak majd Lordságodnak.
4. 14-én 7 angol és francia gőzös tüntetett a Kacsa[22] és az Alma folyóknál, és utóbbi helyen felszámoltak egy tábort.
5. A "Terrible" és a "Furious" Szevasztopolt tartották megyfigyelés alatt, míg tegnap a "Retribution"-t[23] és a "Vesuvius"-t[24] Jevpatorijához küldtem. A város [= Jevpatorija] meglehetősen védtelen és még nem szállták meg a szövetséges seregek.
6. A legénység - leszámítva néhány elszigetelt kolerás esetet - mostanra egészséges és erőt gyűjt.
Maradok stb. J.W.D. Dundas
U.i.: Most hallottam, hogy a seregek délben dél felé vonulnak."
 |
Lord Raglan 1855-ben.
Jól látható a Waterloo-i csata után amputált jobb kezének hiánya
(Roger Fenton felvétele, innen) |
5. Lord Raglan jelentése a hadügyi államtitkárhoz, 1854. szeptember 18.[25]
"A régi erődnél lévő öböl feletti tábor[26]
1854. szeptember 18.
Herceg Uram![27]
Sir! Megtiszteltetés számomra, hogy tájékoztathatom kegyelmességedet arról, hogy az egyesített flották és kísérőhajóik folyó hó 13-án megjelentek a Jevpatorija-öbölben, majd a következő éjszaka folyamán néhány mérföldet dél felé haladtak, ahol a szövetséges seregek, 14-én kora reggel megkezdték a partraszállást - a franciák a régi erőd alatti öbölben, az angolok a következő öbölben, Jevpatorijához közelebb -, és még sötétedés előtt a brit gyalogság, némi tüzérség és a francia csapatok többsége a parton volt.
Röviddel sötétedés előtt sajnos az időjárás megváltozott, és kockázatossá vált mind a csapatok, mind az ágyúk kirakodásának folytatása.
A tengerparti hullámverés másnap reggel több alkalommal is megakadályozta a műveletet, de hála a haditengerészet nagy erőfeszítéseinek - Sir Edmund Lyons[28] ellentengernagy készséges és aktív felügyelete mellett, akit az egész feladattal megbíztak -, minden akadályon felülkerekedtek, és most jelenthetem kegyelmednek, hogy a kirakodás befejeződött.
Nem volnék igazságos saját érzéseimmel kapcsolatban, vagy azokkal a katonákkal szemben, akiknek parancsokságával megtiszteltek, ha nem hoznám kegyelmed tudomására azt a mindenkit átható mély érzést, amelyet Őfelsége haditengerészetének felbecsülhetetlen értékű szolgálataival szemben érzünk.
Az a szellemiség, amely mind a tiszteket, mind a közlegényeket áthatotta, tette őket képessé - tekintet nélkül a veszélyre, fáradtságra, minden egyéb szempontra - a megterhelő és fontos kötelesség teljesítésére, és ezt a kötelességet mindazok csodálatára teljesítették, akik a jószerencsének köszönhetően szemtanúi lehettek szüntelen erőfeszítéseiknek, hogy a legnagyobb gyorsasággal és biztonsággal partra tegyék a kocsikat és lovakat a legembertpróbálóbb körülmények között.
Maradok stb. Raglan[29]"
6. Somerset John Gough-Calthorpe[30] levele, 1854. szeptember 18.[31]
"A főhadiszállás tábora, 18 mérföldre délre Jevpatorijától
1854. szeptember 18.
Nincs sok időm, ezért csak egy rövid beszámolót tudok adni a csapatok patraszállásáról. 14-én reggel hajnali 3 órakor horgonyt vetettünk és egészen 8 óráig a szállítóhajók stb. a helyükre kerültek. Volt némi zűrzavar amiatt, hogy a franciák a mi közepünket [jelző] bóját hitték a saját bal oldalukénak, így fél mérfölddel odébb vetettek minket, és ez nagy zsúfoltságot okozott. Elsőként a franciák szálltak partra. Kevéssel reggel 7 óra után egy csónakban fél tucat embert küldtek a partra, akik egy zászlórudat emeltek és felhúzták rá a francia színeket. Az első alakulataik háromnegyed 9-kor értek partot körülbelül két mérföldre tőlünk délre. Sir G. Brown[32] és Airey[33] tábornokok voltak az első angolok a parton, fél perccel később egy csónaknyi landolt a 7-es muskétásokból[34]. Ekkor 20 perc volt még 10 óráig. 10 órára a franciák több mint 6000 emberrel szálltak partra, mi pedig körülbelül 70-nel! Hogy a mi partraszállásunk ilyen lassan indult, az teljes mértékben Dundas admirális[35] hibája volt. Ő a legelejétől az expedíció ellen volt, amint mondják, mindenféle katasztrófát jósolt, és most, hogy látja minden jól alakul, úgy tűnik, mindent megtesz, mi erejéből telik Sir Edmund Lyons és Lord Raglan bosszantására. Mindenekelőtt 4 mérföldre állt a parttól a tengeren, ahelyett, hogy a flottánk közepén maradt volna - azon a helyen, amiről megállapodtak vele, hogy lesz -, majd röviddel a partraszállás előtt jelzett négy hajónknak a sorból, hogy álljanak ki belőle és figyeljék meg a - semmit. Ennek az lett a következménye, hogy innentől délután kettőig e hajók minden csónakja távol volt. Ennek ellenére a partraszállás nagyon gyorsan ment, mindenki vasakarattal dolgozott, és az a magatartás, ahogy a tengerészek segédkeztek, minden dicséretet felülmúlt. Az ellenség a legkisebb ellenállást sem tanúsította a partraszállással szemben; valójában egyáltalán nem láttunk csapatokat, féltucat kozákot leszámítva, akik felgaloppoztak a parti sziklafalra és amilyen gyorsan jöttek, úgy távoztak. Furcsa, hogy semmivel sem próbálkoztak - mert ugyan nem tudtak volna megakadályozni semmit a flotta mindent lefedő nehéztüzérsége miatt -, [de] bosszanthattak volna minket és nagy zavart kelthettek volna. Délután 3 óráig a Könnyű- az 1. és 2. hadosztályok szinte teljesen partraszálltak, mintegy 14000 ember és 12 ágyú. Nem sokkal ezután Lord Raglan és vezérkara kijött a partra és előrelovagolt a hadsereg előretolt állásaihoz. A Lövészek[36] 2. zászlóalját előretolták egy a parttól 5 mérföldre fekvő faluba, amelyet Tagilii-nak hívtak: itt kialakították maguknak a főhadiszállásukat, mivel a szomszédos területeknél magasabban feküdt, így jól megfelelt, mint előretolt helyőrség. Innen át lehetett tekinteni az elötte elterülő vidéket több mérföldig: itt-ott ki lehetett venni a kozák őrszemeket, de nagyon vigyáztak arra, hogy ne kerüljenek a puskáink lőtávolságába. Ennek a falunak még egy előnye volt, tudniillik a bőséges és jó ivóvíz, és máshol még nem találtak [belőle].
Lord Raglan körbelovagolt az előőrsök teljes vonalán, és csak sötétedés után tért vissza, nyolc óra után. Akármerre járt ma a csapatok felvidították őt, és valóban úgy tűnt, hogy mindenkit átjár a leglelkesítőbb [harci] szellem. E napon két óráig az időjárás jó volt, de azután szünetekkel jókora eső esett, és kevéssel 8 óra után özönvízszerűen ömleni kezdett, és így folytatódott kora reggelig. Azon kevesek egyike voltam, akiknek nem kellett kint aludniuk, mivel egy fekhelyet kaptam egyik hajó fedélzetén. Éjszakáig partra szállítottunk 23700 embert és 19 ágyút lovaikkal stb,-vel. A franciák ugyaneddig azt mondják 22000 gyalogost és 53 ágyút (de a hozzá tartozó lovak nélkül) tettek partra.
Sajnálattal mondom, hogy a kolera még mindig a hadsereggel tart. Az út során körülbelül 70 halott gyalogost veszítettünk, és 200-an maradtak a fedélzeten rossz állapotban. A lovasságnál az arány nagyobb - 22 halott és 104 súlyos eset. A franciák sokkal súlyosabban szenvedtek, de ezen nem kell csodálkozni, mivel embereiket rettenetesen összezsúfolták a sorhajóik fedélzetén. A "Montebello"[37] és a "Ville de Paris"[38] egyaránt 1500 katonát hozott, a "Valmy"[39] úgy hallom (habár lehetetlennek hangzik) 2400 katonát, a "Henry Quatre"[40] szintén! A többi sorhajójuknál hasonló az arány. Nem csodálom, hogy 1100 emberrel kevesebbet fognak kiszállítani, mint amennyit felvettek Várnánál. Az éjszaka során jókora szél támadt közvetlenül a parton, amelynek következtében a hullámverés olyan nagy volt, hogy veszélyessé tette a lovasság vagy a tüzérség partra rakását másnap reggel, folyó hó 15-én. Dél körül azonban némileg csillapodott, és rögvest kihasználták, hogy a tüzérség és a lovasdandár maradéka partra szálljon, amit sikeresen keresztülvittek, habár néhány ló a tengerbe veszett, de azt gondolom elsősorban törzstisztekhez tartoztak. Éjszakára csaknem a teljes lovasság (1100 ló) kirakodott. Lord Raglan szállását a nap folyamán a kiszállóhelyhez közeli magaslaton ütötte fel. Tábora nagyon szerény eset, áll egy kicsi sátorból a maga számára, egy harang alakú sátorból az ellátmány, stb. számára, és egy harangsátor pedig egyfajta katonai irodaként működik. Személyes emberei mindegyikének van egy "kutyaketrec"-nek nevezett sátra, amelyek nagyjából akkorák, mint a kutyatartók ketrecei. Voila tout.[41] Ezzel szemben St. Arnaud marsallnál minden nagyszabású. Hálószobája egy nagy sátor, nappalija egy másik, étkezőként egy hatalmas algériai sátor szolgál, és mindenki a vezérkarából, személyzetéből - beosztásának megfelelően - jól el van látva. Ma adták ki a parancsot, hogy a hadsereg összes sátrát rakják partra. A hadbiztos tábornok - tatároktól vett információk alapján - abban a reményben él, hogy elegendő számú arabához jut a sátrak szállításához, de ha nem, akkor is megéri kirakni őket, hogy a két nap során, amíg itt vagyunk, az emberek mindenképpen menedék alatt legyenek."
 |
A franciák és angolok partraszállása a Kalamita-öbölnél
1854. szeptember 14-én
Félix-Joseph Barrias festménye (forrás: innen) |
7. Richard Barnham[42] közlegény feljegyzése[43]
"Szeptember 3-án minden brit katona különböző hajók fedélzetén volt, amely elvitte őket a krími partokhoz Törökországból. A kihajózásra kitűzött időpontban az egész szövetséges flotta - amely körülbelül 300 hadihajót számlált - elhagyta a Balcsik-öblöt, a helyet, amelyet kijelöltek a hadosztályok gyülekeztetésére: elsőként a Könnyű hadosztály, amelyet az 1., a 2., a 3. és a 4. hadosztály követett sorrendben. És fennséges látvány volt nézni egyszerre ilyen mennyiségű hajót a mélység ölelésében, és mindegyik a kijelölt helyén, megrakva nyolcezer katonával a tengerészek és a hajók legénysége mellett. Hallottam, amint néhány a legöregebb tengerészek közül mondja, hogy ilyen hadsereg és flotta még sosem volt a vizeken (mondhatni) egyetlen parancsok keze alatt korábban. Míg a tengeren voltunk, semmi fontos nem történt az utazásunk során Várnától a krími partokig, amely [egyébként] 14 napig tartott.
Szeptember 13-án este, e partok látótávolságába kerültünk. Ezután nekiálltunk felkészülni a partraszállásra. Következő reggel, 12 óra körül megkezdtük a kirakodást. Minden hajó partra tette a saját ezredét az erre a célra hozott csónakok segítségével. A fent megnevezett órában, a landolást végrehajtottuk, és arra számítottunk, hogy találkozunk az általunk még nem ismert ellenség meleg fogadtatásával. De ők tiszteletteljes távolságot tartottak tőlünk, és megengedték nekünk, hogy ellenállás nélkül a partjaikra lépjünk. Partraszállás után egy kisebb távolságra meneteltünk a tengerparttól, és minden hadosztály elhelyezkedett az éjszakára, majd őrjáratokat küldött ki, őrséget állított fel, és mindent megtett a biztonságára, amit a katonai tapasztalat megkövetelt. Mi gúlákba raktuk a fegyvereinket, felvettük az esőkabátjainkat[44] és felkészültünk rá, hogy olyan kényelembe tegyünk magunkat, amennyire csak a körülmények lehetővé tették. Levetettük magunkat a hideg földre és - miután olyan sokáig voltunk bezárva egy hajó fedélzetére - biztos lehetsz benne, hogy nemsokára már el is aludtunk.
De mielőtt átadtam volna magamat az alvásnak, gondolataim hazavándoroltak, ahol mindenki aki számomra szeretett és kedves kényelmesen tölti az idejét, ágyban alszik családjától körülvéve, kivéve engem."
Jegyzetek:
[1] George Frederick "Fred" Dallas, a 46. gyalogezred alezredese a Krími-háború során, mely időszakból 137 levele maradt fenn.
[2] Kiadva: Eyewitness in the Crimea. Ed.: M.H. Mawson. Barnsley: Frontline Books, 2001. 31-32 o.
[3] Sir George Cathcart (1794-1854) vezérőrnagy, a 4. gyalogos hadosztály parancsnoka. Az Inkermani csatában életét veszíti.
[4] Az HMS Trafalgar elsőosztályú 120 ágyús sorhajó. A csatahajót 1841-ben bocsátották vízre. [5] Az HMS Himalaya csapatszállításra elrekvirált utasszálító gőzös volt, amelyet frissen, 1854 elején bocsátottak vízre Londonban. Érdekesség, hogy a később szénszállítónak átalakított hajót 1940-ben a Luftwaffe süllyesztette el!
[6] Az Aranygyapjúnak elnevezett szállítóhajót eredetileg ausztráliai szállításokra szánták, de a Krími-háború során csapatszállításokra használták fel. Új hajó volt, 1854 februárjában került vízre. [7] HMS Harbinger (1846), azaz Hírnök nevű csapatszállító a Royal Navy szolgálatában. 1855-ben Balaklavánál többször is károkat szenved. [8] Az eredetiben mindenhol Eupatoria, a város görög nevén.
[9] Eyewitness in the Crimea. Ed.: M.H. Mawson. Barnsley: Frontline Books, 2001. 32-33.o.
[10] Kétkerekű török taliga.
[11] Armand-Jacques Leroy de Saint-Arnaud (1798-1854) Franciaország marsallja. A francia "Keleti hadsereg" főparancsnoka. Alig két héttel a partraszállás után valószínűleg gyomorrákban meghalt.
[12] Frederick Robinson (1826-1901) orvos, sebész. 1854-ben a Skót Lövész Gárda (Scots Fusilier Guards) segédsebésze.
[13] Robinson, Frederick: Diary of the Crimean War. London, 1856. 147-150.o.
[14] Az HMS Kangaroo egy 1852-ben átadott 483 tonnás brigg volt 12 ágyúval.
[15] Az erediben: Men-of-war.
[16] Az HMS Caradoc egy pici brit ágyúnaszád volt, amelyet 1847-ben állítottak szolgálatba.
[17] Mások is megjegyezték, hogy a franciák az első percektől fosztogatni kezdték a környéket. Nyilván az említett nyájat is elhajtották valamelyik tatár faluból a sereg élelmezésére.
[18] A zuávok francia szolglatban álló észak-afrikai könnyűgyalogosok voltak, akik igen jó hírnévnek örvendtek a Krími-háború után, olyannyira, hogy még az amerikai polgárháborúban is alakultak zuáv alakulatok (természetesen nem arabokból, hanem helyiekből). [19] Russian War 1854. Baltic and Black Sea Official Correspondence. Ed.: Bonner-Smith. London, 1963. 309-310.o.
[20] A brit jelentéseket hajón vitték el Havasalföldre, majd Bukaresten és Brassón át jutottak el Bécsbe. Bécsből Londonba már volt távíróvonal 1854-ben, így a Habsburg fővárosból már azon továbbították.
[21] Az HMS Britannia, egy 1820-ban vízre bocsátott 120 ágyús első osztályú sorhajó volt, és ekkor Dundas zászlóshajójaként szolgált. 1854. november 14-én egy nagy vihar során partra szaladt és jelentős sérülést szenvedett, így visszatért Londonba, ahol kórházhajóvá alakították.
[22] Folyó és tengerparti település Szevasztopoltól északra 18 kilométerre. Az oroszok itt számítottak leginkább partraszállási kísérletre. De ez kacsának bizonyult... :P (Bocsánat, nem lehetett kihagyni!)
[23] Ez a három hadihajó lapátkerekes gőzfregatt volt, 16-20 löveggel, közte nagy kaliberű 68 fontos ágyúkkal. Közösen vettek részt a brit flotta első fekete-tengeri hadműveletében, Odessza 1854. április 22-i bombázásában. [24] Az HMS Vesuvius egy 1840-ben vízre bocsátott gőzmeghajtással is ellátott vitorlás szlúp volt, 6 löveggel. [25] Kiadva: British Battles of the Crimean Wars 1854-1856. Barnsley: Pen & Sword, 2014. 47-48.o.
[26] A francia és brit erők két különböző helyen szálltak partra szeptember 13-14-én, s a britek szakasza egy régi erődítmény mellett feküdt, ezért így nevezték a jelentésben az öblöt.
[27] Henry Pelham-Clinton, Newcastle hercege (1811-1864), hadügyi államtitkár.
[28] Sir Edmund Lyons (1790-1858), a brit mediterrán flotta parancsnoka, a fekete-tengeri haditengerészeti műveletek irányítója Dundas (lásd lejjebb!) elbocsátása után.
[29] FitzRoy James Herny Somerset, Raglan bárója (1788-1855), brit altábornagy, a Krímre vezényelt brit erők főparancsnoka. 1815-ben Waterloo-nál elveszítette a jobb karját. 1855-ben Szevasztopol ostroma során vérhasban meghalt.
[30] Somerset John Gough-Calthorpe (1831-1912) brit katona és politikus. 1854-baen Lord Raglan adjutánsaként szolgált a Krími háborúban századosi, majd őrnagyi rangban.
[31] Letters from Headquarters, Or Realities of the War in the Crimea. I. London, 1857. 140-145.o. - A mű névtelenül jelent meg 1857-ben két kötetben, legalább annyira tekinthető memoárnak, mint levélgyűjteménynek.
[32] Sir George Brown (1790-1865), az úgynevezett "Könnyű hadosztály" (Light Division) parancsnoka.
[33] Richard Airey (1803-1881), brit tábornok, dandárparancsnok.
[34] 7th Regiment of Foot (királyi muskétások, Royal Fusiliers).
[35] James Whitley Deans Dundas (1785-1862) altengernagy. A Krími háború elején ő volt a brit flotta főparancsnoka a térségben. 1854 végén visszahívták (felfelé buktatták) a potensebbnek tartott Lyons érdekében.
[36] A királyi lövészek (King's Royal Rifle Corps, KRRC) 2. zászlóaljáról van szó.
[38] A Montebello testvérhajója, 1854. október 17-én Szevasztopol lövetésekor súlyos sérüléseket szenvedett. [39] A Valmy a francia haditengerészet akkori csúcshajója (1. osztályú sorhajó) volt, 5800 tonnás vízkiszorításával és 120 ágyújával. 1849-ben állították szolgálatba. [41] "Ez minden." - franciául.
[42] Richard Barnham (1832-1919) 1854-ben közlegény a 38. (1. Staffordshire-i) gyalogezredben. Részt vett az Alma folyónál, Blaklavánál és az Inkermannál vívott csatákban, majd Szevasztopol ostromában is.
[43] Passages on the Crimean War. The Journal of Private Richard Barnham. [s.l.]: Lundarien Press, 2015. 17-20.o.
[44] Az eredetiben: Waltch-coat, azaz csiklyás tengerész kabát.
