Agatha Christie: Cipruskoporsó
Budapest: Európa, 2012
Eredeti
cím: Sad Cypress, 1940
Fordította:
Zombory Erzsébet
264
oldal
Régen
olvastam már Christie regényt, aminek legfőbb oka, hogy már alig néhány van,
amit nem olvastam, s azokkal nagyon takarékoskodom - botor öntelt lévén azt
vélvén, lesz még rá időm a jövőben -, s amúgy sem a legjobbak maradtak hátra.
Viszont most úgy éreztem ideje már egy kicsit lazább és lehetőleg pici könyvet is betenni az
utazótáskába, így a Cipruskoporsót választottam. Igazából olvastam már kb. 10
éve, s elég jól rémlett a cselekmény, és a tettes személye is (kettő között
vacilláltam emlékeim alapján, majd a felénél már tudtam).
A
Cipruskoporsó alaptörténete nem lesz ismeretlen az AC munkásságát nem ismerők
előtt sem, tizenkettő plusz egy tucat film és kötet felállása, hogy tárgyalással
nyit, melyben éppen elítélni készülnek egy ártatlant. A krimi királynőjénél sem
egyedülálló prelűd ez, gondoljunk csak a Billy Wilder filmként is legalább olyan ismert A vád tanújára. Hoppá! Ideje lenne újra
elolvasnom… Na, mindegy, vissza a Cipruskoporsóra! Elinor Carlisle bűnössége
nem lehet kétséges a bizonyítékok fényében. Láthatóan mind oka, mind eszköze,
mind lehetősége volt meggyilkolni a gyönyörű Mary Gerrardot, aki - kis
túlzással - elszerette vőlegényét. A halálos ítélet árnya már Elinor fekete
hajára vetül, ám Lord doktor felkeresi a világ legtojásfejűbb magánnyomozóját,
Hercule Poriot-t, s ezzel minden megváltozik. Poirot csak a könyv 100. oldala
körül jelenik meg, hogy ezúttal nagyon visszafogottan, de hatékonyan tárja fel
a gyilkosság elkövetésének mikéntjét. Agatha Chrsitie minden nyomot megmutat
nekünk, hogy versenyre kelhessünk a belga detektívvel, ám szokás szerint nagyon
ravaszul megírt regényről van szó, így a álbizonyítékok és (cs)alibik tömkelege
téveszti meg az olvasót, hogy a szürke agysejtjei könnyen összerakják a
darabkákat egész képpé.
Elinor
karaktere egyértelműen a legrealistább, nagyon szépen mutatja be a szerző a
büntetőeljárásba belefásult, sorsát lassan már elfogadó és magát kissé bűnösnek
is érző, törékeny, ámde büszke nőt. A másik kulcsfigura egyértelműen Lord
doktor, aki bármi áron megmentené az éppen csak megismert Elinort, akár bűnös,
akár nem. A karakterek jól kidolgozottak, olyan szokásos Christie-szerűen
vastag, durva ecsettel lefestett embereket látunk magunk előtt. Roddy Wellmann
számomra az egyetlen kakukktojás, Poirot róla a regény lapjain pozitívan
nyilatkozik, de be kell, valljam, nem tűnt annak.
A
történetben ott az írónő filozófiája is, amely a szerelem helyett a
boldogságra, a romantikus fantazmagóriák helyett a gyakorlatiasságra hívja fel
a figyelmet, ezek nyilván AC saját életéből levont következtetések…
Összegezve:
Világos,
hogy a Cipruskoporsónak továbbra
sincs helye a Top 10-es AC listámon, mert minden pozitívuma mellett sem olyan zseniális,
hogy a legerősebb Christie regényekkel felvegye a versenyt. Simán egy jó iparos
munka a királynőtől, aki képes 260 oldalon nem pusztán egy csavaros
gyilkosságot elénk tárni, hanem azt komoly lélektani tartalommal is megtölteni.
Egy régi mondás szerint minden rettegi az időt, csak az idő rettegi a
piramisokat, jelezve a kőmonstrumok időn átívelő tartósságát. Nos az időt is
legyőző piramisokhoz, Susanna Hoffs mellett egyértelműen Agatha Chrsitie is
besorolható, mert bár ez egy 1940-es regény, de mai környezetben ugyanúgy
megállná a helyét.
Az
Európa kiadó kötete esztétikus, tartós fűzött kiadásban látott napvilágot
2012-ben, melynek borítója ugyan kicsit olyan „nesze semmi, fogd meg jól”, de
nem rossz, kellően komor és visszavisz minket megszületésének korába. Zombory
Erzsébet fordítása egy kicsit nekem itt-ott túl modern volt, ami nem passzolt a
korhoz, de most belelapozva, nem tudom, miért alakult ki bennem ez a benyomás.
Pontszám:
Nyolc
dühös ember a tízből.
8/10
pont
www.moly.hu: 90 %
www.goodreads.com: 3.86 pont
(Az
adatok 2019. április 20-i állapotot tükröznek!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése