Huh... Szóval kemény hetek vannak mögöttem, volt itt minden, mint a búcsúban (kivéve az elmaradhatatlan Modern Talking dalokat, mert ha az is lett volna, akkor biztosan a Quimbyhez hasonlóan "bánat rozsdás kardjába" dőlök). A bolondokházába való lelki beköltözésem úgy március elejére tehető, mikor megkezdődött a ménfőcsanaki március 15-i ünnepi műsor megszervezésének és lebonyolításának folyamata. A műsort a hatodikosok adták, szerénytelen személyem a technikával és a hátteret képező képanyaggal illetve annak időzítésével bíbelődött. Végül is nem lett rossz, képek itt. Volt aztán egy rakás nem részletezendő kisebb elfoglaltság: rendhagyó órák, vetítés ovisoknak, filmvetítés iskolai versenyen, kiállításmegnyitók. Az iskolások Tavaszköszöntő műsort adtak (fotók: itt, videók: itt), Erika és Rita kolleginákkal pedig elkészítettük a legújabb számát az iskolaújságnak. Március 27-én volt az előadásom az Indiánháborúkról, azon belül a nagy sziú háborúról. Inkább aktualitása (Karl May 100 éve hunyt el), mintsem tárgyi tudásom miatt tartottam és nyilvánvalóan túlbecsültem azt a kört, akit érdekelhet a téma, mert előadásomra régen voltak kíváncsiak ilyen kis létszámban. Mindamellett egy jó hangulatú beszélgetéssé alakult át a dolog másfél óra után. Hiába a kisebb csoportnak is vannak előnyei, közvetlenebb a dolog. Stoller Lacinak és a photoshopnak köszönhetően még fejdísszel is gazdagodtam egy nappal az előadás után... Íme:
Normál fotók: itt.
Azt hiszem a jelenlevők élvezték az indiánok vs. USA történeteket, a felém repülő narancsok és kövek számából (=0) legalábbis - némileg merészen - erre következtetek. Ráadásul ami számomra extra öröm, felkértek, hogy Kunszigeten vendégszerepeljek, amely fellépés április 27-én pénteken lesz esedékes. Ott majd Hollywood és a valóság csap össze, megnézzük mi igaz a nagy háborús amerikai szuperprodukciókban és mi hamis.
Március 19-től március 30-ig a sors furcsa fintora grimaszként elég komoly terhet vetett hátamra, 12 nap alatt mindössze egy 23 órás vasárnap volt a munkamentes nap, de csak véget ért.
Március végén - április elején végre jutott kis idő a bolondozásra is:
Köszönjük Annamari és Fanni...
Április első keddjén hagyományainknak megfelelően lezajlott a "Hegyalján innen - Sokorón túl..." népmesemondó verseny. Fotóztam és a háttérben munkálkodtam, így idén egész egyszerűen alig emlékszem, hogy ki miként szerepelt néhány emlékmorzsát leszámítva. Bízom benne, hogy a színvonal a szokásos magas volt (fotók!). Sokat gondolkodtam az utóbbi időben, hiszen a hagyományos "népi" mesemondással van több kapcsolatom a versenyünkből fakadóan, ugyanakkor erősen szimpatizálok az olyan klassz, modern ugyanakkor vagány mesemondókkal, mint mondjuk Zalka Csenge, akik a mesélés népszerűsítéséért felrúgják a "szabályokat" (kiöltözés, beöltözés, kötöttségek) és inkább az élvezhetőséget preferálják. Mi a jobb? Azt hiszem mindenképpen nyitni kell az utóbbi felé, különben a mesélés öncélúvá válik és értelmét veszíti. Mindenesetre megragadom itt a lehetőséget, hogy reklámozzam a Csenge működésének is hála immár második Holnemvolt fesztivált, amely április 14-15-én igen nívós mesemondókat ránt össze a világ minden tájáról.
Eme megterhelő mesékkel teli nap után jött április 4. Eleve baljóslatú (bár hamis) dátum a magyar történelemben, de az idegrendszerem nem ilyesfajta megterhelésre teremtették. Pocsék nap volt és semmi sem sikeredett úgy, ahogy a nagykönyvben és terveimben meg volt írva. Egy médiapályázati versenyre készítettem fel gyerekeket és hát a beadásra szánt 7 pályázatból délután még csak 3 volt a kezemben, a határidő meg aznap volt. Maradjunk annyiban, hogy a szkennelés és az email játszotta a főszerepet, mert az iskola, ahova vittem volna be, megjelenésemkor (18:36) már rég zárva volt.
Tegnap sokkal örömtelibb napra virradtam, hiszen kirándulást szervezett a "kastély" Budapestre a Hadtörténeti múzeum és a Planetárium elsődleges célpontokkal. Három kolega/kolegina néhány szülő fedezete mellett mintegy 35 diák nyomult nagy sebességgel már a kora hajnali órákban a főváros irányába, megfelelő logisztikai háttér (chips, üdítő, szendvicsek, napszemcsi) biztosításával. A Keleti pályaudvar elérését követően a földalatti tevékenység élénkült meg, metró segítségével keresztülvágták magukat a Déli pályaudvarig, ahonnan erőltetett gyalogmenetet követően megostromolták a várat a nyugati oldala felől. A hadművelet sikerrel zárult, fél tizenegy óra tájban érték el elsődleges stratégiai céljukat, a múzeumot. Ott mintegy másfél óránk volt, amely csupán a földszint - nem is teljes - átvizsgálására adott lehetőséget. Következett a Köztársasági elnöknek helyet adó (azaz éppen üres...) Sándor-Palota, ahol siklóval szálltunk alá.
A folyón való átkelést a Lánchíd segítségével oldottuk meg, majd villamossal irány a Népliget és a Planetárium. Ott egy csillagászati kisfilmet néztünk meg, klassz volt. Innen vonat, aztán haza. Én jól éreztem magam, noha nekem nem ez volt a dolgom. Remélem mások is. A fotókat már feltöltöttem az egyik albumomba.
Úgyhogy most itt tartunk és végre van 4 nap pihenőm. Meg kell becsülni, tehát minden bizonnyal semmittevéssel töltöm majd. Tervek mindenesetre vannak: írás és olvasás, esetleg egy kevés nézés. Ez utóbbi a tévére vonatkozik, amennyiben lesz jó focimeccs... Hamarosan a középkori magyar hadisátrakról írok, az utóbbi időben ezzel kapcsolatban néztem át pár dolgot, majd meglátjuk mi sül ki belőle. Most mindenkinek kellemes - egy frászt kellemes, áldott - húsvétot! És higgyünk a csodákban, hiszen a húsvét erről szól!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése