Könyvkritika
Levi & Sinonimo:
Királyok és keresztek I.
- Voluntas tua
Budaörs: Enter Studio 98,
2017
Nem szeretem a képregényeket.
Na jó, kivéve a Garfieldot. Plusz a Kázmér és Hubát. A legjobb,
az már csaknem filozófia. És az Asterixet is szeretem. Meg persze
a Lucky Luke-ot. Szóval tényleg nem szeretem a képregényeket,
mert a történetmesélés egy lebutított ágának tartom, amely
vizuálisan akarja adagolni a szellemi táplálékot, ezáltal olyan
a viszonya klasszikus prózához, mint az intravénás táplálásnak
a rántott velőhöz. Olyanoknak való, akiknek nincs elég
történelmi hősük, és mindenféle szuperképességekkel, vagy
szuperkütyökkel megáldott protagonistára van szükségük, hogy
példaképeket mutathassanak fel. A semminél jobb a képregény, de
hiányzik belőle az élvezet. Legalábbis az olvasás élvezete.
Mert bármennyire is szépen legyen megrajzolva egy történet, a
szöveg mindenképpen apró buborékokká silányul benne. Ráadásul
ezért roppant nehéz műfaj is a képregény, tudni kell képekkel
megmutatni mi történik, s kevés párbeszéddel bemutatni a
karaktereket.
De miért ez a bevezető? Egy
lelkes kardforgató barátom, Mészáros Márk hozta el nekem a
könyvtárba a Királyok
és keresztek című
új magyar képregényt, amely az 1030-as német-magyar háborút
eleveníti fel; s ha már így történt, gondoltam, elolvasom, és
kritikát is írok hozzá. Képregény még úgysem volt boncolva itt
a blogon. Úgyhogy: Fiat voluntas tua, Legyen meg a Te akaratod! Mert egyébként így teljes, a Fiatra szükség van, még ha nem is olasz közútra készülünk...
A képregény könyveket
megszégyenítő módon kötésben jött ki, és nem is túl vékony,
így első ránézésre roppant bizakodó voltam. Látható, hogy
ezen nem spóroltak, kellemes kézbe venni.
A történet két részre
osztható. Az elsőben Szent István, még mint Vajk, megy el
Tonuzaba besenyő vezérhez, hogy a kereszténységre kényszerítse
apja követelésére, mely aztán a besenyő vezér önkéntes
halálához vezet. Ezt követően ugrunk 35 évet, és máris az
1030-as német-magyar háborúban járunk. Ekkor már a korábban
Istvánt meglopni akaró, Jeke az indokolatlanul Fertőhöz
áthelyezett besenyő törzs(?) vezére. A név alapján inkább
afrikai lehetne, monjuk Yeke yeke. Jeke megmenti a németeket a mocsárban, holott
Istvánnak kellene hálával tartoznia. A besenyő szál egyébként
is tökéletesen értelmetlen: Ha magyar alávetettségben vannak,
miért nem harcolnak a magyarok mellett? Ha utálják Istvánt
Tonuzaba halála miatt, miért nem harcolnak ellene? Funkciójuk csak
annyi, hogy végül kiirtják őket. Ezt követően Bécsnél a
magyarok fogságba ejtik a német-római császár fiát (ilyen nem
történt a valóságban), majd megbékélnek egymással. Szent
István fel sem bukkan a háborúban! Konrád császár is csak
azért, hogy átadja a parancsnokságot fiának, Henrik hercegnek, és
hazamegy egy tökéletesen életszerűtlen csatajelenetet követően...
Az olyan mondatok, mint: „A
nyílvessző nagyon demokratikus fegyver, nem válogat...”
tökéletes az előadásaimon, mert a jelentre reflektál, viszont
abszurd hülyeség egy középkori történet közepén. A szöveg
tartalmát és annak elosztását jobban át kellett volna gondolni.
Kevesebb leírással több párbeszédnek lett volna hely. Rengeteg a
magyarázó és leíró szövegrész, gyakorlatilag minden párbeszéd-
vagy gondolatbuborékra jut egy. Pedig nagyrészt teljesen
feleslegesek, képregényben a képeknek kell mesélni, nem a
szövegnek, hiszen utóbbival nagyon bölcsen kell sáfárkodni.
Ráadásul a meglevő párbeszédekben sincs sok köszönet. Annyira
hat természetesnek, mint a kék hajfesték. Egy pingvinen. Kissé
fájdalmas ez számomra, mert a sok ilyen leírás ellenére a
történet szétesik, darabokra szakad. Igaz, eleve nem könnyű egy
regényt adaptálni képregény formátumra, de ez sem ment fel az
alól, hogy egy konzisztens történetet kapjunk. Egyszerűen ilyen
rövid sztorihoz túl sok ennyi nézőpont és szereplő. Ráadásul
ennek ellenére a számunkra igazán fontos szereplőket, Szent
Istvánt, vagy Szent Imre herceget alig ismerjük meg, az igazi
főszereplő Henrik német herceg, ha egyáltalán kiemelhetünk
annak valakit. Nincsenek karakterek, és ezt nem pótolja, hogy
kaszaboló vikingeket csempésztek a sztoriba, mert az most olyan
felkapott. De ők legalább kicsit szórakoztatóak. Az írók helyében erre mindenképpen figyelnék a folytatásokban, mert a túl nagy vállalás (a honlap szerint az egész térség történetét mutatnák be a XI. század közepéről) szétfeszítheti a képregény kereteit.
Egyébként is, ha már
Királyok és
keresztek a cím,
jó lett volna egy király is bele, s a kereszténységnek is
nagyjából annyi a szerepe eddig, hogy miatta ölik meg Tonuzabát,
és van benne ármánykodó pap, ennél azért árnyaltabb is lehetne
a dolog...
Amire
kifejezetten mérges vagyok:
A besenyőknél volt egy
súlyos ábrázolásbeli problémám. Hogyan, mi okból, nem tudom,
de a besenyők a hátukra kapták a tegezt a rajzokon, ami lovasnomád
népek esetében egészen nonszensz, ilyen csak hollywoodi filmekben
történhet meg. Lovaglás közben egy így használt puzdrából úgy
hullanának ki a nyílvesszők, mint magyar focicsapatok a
BL-selejtezőkből. Talán nem nagy baki, de bosszantó..
A képi világra nem lehet
panasz, hangulatos és szép, bár itt-ott történelmileg téves a
felszerelés ábrázolása, s minden harcoson palást lobog, ami már
a 300-ban is látványos marhaság volt. Ez utóbbit nem rovom fel
nagy hibának, de azért zavart. A hősiesség nem függ a palást
lobogásának szögsebességétől. A szöveg sorrendje időnként
úgy érzem követhetetlen, ugyan végül rájöttem, hogy a
koncepció az, hogy fentről lefele olvasható össze, de
logikátlanul néha másik képkockából nyúlnak át a buborékok.
Ezt ügyesebben is meg lehetett volna oldani. Esztétikailag a kötet
kifogástalan, a barnás árnyalatú rajzok hangulatosak. A marketinges elemekkel bőven rendelkező honlap sem akármi.
Összegezve:
Továbbra sem lesz az én
műfajom a képregény, olvasmánynak nem elég hosszú, művészetnek
nem elég művészi. Viszont kíváncsi lettem a regényre, amely ez
alapján nem lehet ugyan valami jó, de érdekes lenne
összehasonlítani, miként viszonyul egyik a másikhoz. A kiadók
szerint 2018. áprilisában lát napvilágot a történelmi regény,
majd meglátom, erőt veszek-e magamon. Az mindenképpen pozitívum,
hogy a fiatalok számára a magyar történelmet igyekeztek bemutatni
modern és izgalmasnak tűnő formában, de azt hiszem ezen még
dolgozni kell. Célszerű lenne elmélyedniük, mit is akarnak
pontosan elmesélni, mert eddig nem nagyon látszik. Érteni vélem,
hogy mivel nemzetközi piacra is szánják a képregényt, ezért nem
pusztán a magyar szereplőkre koncentrálnak, de azért csak kellene
valakire/valamire fókuszálni.
Pontszám:
Hat halott Tonuzaba a tíz
Jeke Jekéből.
6/10
6 megjegyzés:
és minek tartod a rajzfilmeket? sőt, a sima filmeket? a balettot? a pantomimot? szégyen vagy
Helló. csak azt szeretném mondani hogy Garfield-ból meg Lucky Luke-ból valóban nehéz tudni értékelni egy képregény. Mindamellett amennyiben a te értékrendedben ezek szerepelnek jóként, akkor nem hiszem hogy annyira meg kellene mondanod itt a tutit. Bevallom nem vagyok tisztában ezzel a képregénnyel, de sok másikkal igen és mikor nekem elkezded a Lucky Luke alapján megítélni a képregényeket akkor egy olyan atomot dobsz a billentyűzetemre, aminek most a tizedét tudom csak leírni anélkül hogy ne sértsek meg senkit. Csak hogy értsd mit akarok mondani, a kritikádnak az alapja olyan, mintha William Wharton Madárka című regényéről mondanál véleményt, azután hogy elolvastad a Winetout, a Nyár a szigetent, meg a Pál utcai fiúkat. Az irásodat úgy akarod alátámasztani, hogy a Kázmér és Hubát veszed alapul a te képregényes filozófiaélményednek. Valamint a képregények történetiségének alapjául gyerekeknek szóló meséket veszel. Valóban ezek lebutított történetek, mint a Bogyó és Babóca. Az hogy tagadod hogy vizuálisan lehet szellemi táplálékot nyújtani, azzal csak a rajzolás, a festészet és a fényképezés terén nyújtott analfabetizmusod mutatod be. Kérve könyörgök most azonnal ülj le a géped elé és csak fél órán át nézegess Pinterestet. És aztán szállj magadba kultúráld ki magad ezen a téren és fontold meg ezt a kijelentésed. Én is szeretek képzelegni arról amit olvasok egy könyvben. De egyáltalán nem tartom bűnnek hogy ha valaki megmutatja az ő szemeiben hogy néz ki valami. A történelmi hősös mondatod haver meg olyan hogy majdnem lefordultam a székről. Van fogalmad arról hány sci-fit írtak a világon? ÉS hogy hány szar sci-fit írtak a világon? És hogy hány elcsépelt fantasy, meg szuperhős regény kerül ki csak egy egy évben? Attól hogy vannak elcsépelt sci-fi képregények, az nem jelenti azt hogy bűn megpróbálni csinálni egyet. Ennyi erővel bűn olyan könyvet írni amit már megírtak. És tudod amikor az olvasással kapcsolatos élvezeted fejted ki nálam az villog vörös fénnyel hogy nállad a könyveknél mi a szint. Olvastál-e mondjuk drámát? Itt nem azt értem hogy ez kötelező, csak például egy drámában a legfontosabb elem a párbeszéd. És az egyetlen dolog amiből képet alkothatsz egy személyről, az az ahogyan beszél. Vagy ahogy cselekszik. Ahogy George R. R. Martin-nál is az egyes karakterek változnak a cselekedeteik ÉS a szavaik által az olvasás alatt. Befejezésül annyit. Igazad van, a képregény nehéz műfaj. A Garfield a Lucky Luke ennek a könnyebbik útja. Mint könyveknél egy fantasy kalandregény. Vagy ifjúsági kalandregény. Olyanoknál azonban van egy minőségi és értékbeli szint mint például Arts Spiegelman, Neil Gaiman, vagy Jason Lutes. Sőt Larry Gonick kiváló történelmi képregénysorozatot készített, amit az ember akár mint történelmet tanuló vagy érdeklő személy is forgathat. Értem hogy betűfétised van és szerinted a kép és a szöveg nem egyeztethető. De akkor maradj is távol tőle. És ne alkoss vélemény úgy hogy nincs hozzá megfelelő tudásbeli háttered. Vagy ha van akkor azt is írd oda, mert ez alapján nagyon nem látom.
Nem az a baj hogy nem szeretik a képregényeket, hanem hogy nem ért hozzájuk
Igen az általam szeretett (sic! Nem "ismert", mert nem azt állítottam, hogy csak ezeket ismerem, hanem azt, hogy ezeket szeretem... Foglalkozásomból adódóan többet kell ismernem, sőt magam forszíroztam könyvtárunkban a mangák szaporítását: pl. Hetalia, amely zseniálisan ötletes) képregények ezek a gyerekkorom emlékét idéző kis háromkockás gyöngyszemek. A szuperhősös amcsi képregényeket meg nem szeretem. És igen, szerintem ez a hőshiány pótlására szolgál. És ezekkel nem akartam alátámasztani semmit, csak megjegyeztem, hogy ezeket szeretem.
Történelmi képregényeket pedig alighanem tényleg nem nagyon fogok olvasni, mert én történelmi forrásokat olvasok, hogy megismerjem a történelmet, vagy történelmi regényt, ha szórakozni vágyom. Ettől még rajongok a történelmi rekonstrukciós rajzokért is, mert látni valamit ugyanolyan élmény lehet, mint elképzelni, sőt sokszor segít a dolgok megértésében. Ezért elsősorban történelmi (hadtörténész technikus vagyok) és irodalmi (könyvtáros vagyok) oldalról néztem meg ezt a különleges magyar csemegét. Sajnos nem találtam jónak.
Már hogy tagadnám egy nem túl jó képregényről írt kritikával a vizuális művészetek fontosságát? Mi az összefüggés? Kifejezetten azt írtam, hogy képileg szerintem rendben van, a szöveggel és itt-ott a felépítéssel vannak gondok.
Olvastam-e drámát? Kuncogok. Éppen ez a baj itt, hogy a párbeszédek nem vezetnek sehová, jellemfejlődésre esélyt sem adnak. És ezért írtam, hogy ez egy nagyon nehéz műfaj, mert nagyon jól kell gazdálkodni a mondatokkal, ami itt nincs meg.
Éppen Martin: Álomdalok válogatását olvasom.
Nem írtam azt sem, hogy bűn volt megcsinálni, sőt biztos vagyok benne, hogy a következő részben fejlődést fogunk látni. De attól, hogy képregény a műfaja, még nem jó!
Sajnos a képregény-fanatikusok úgy tűnik harapnak, ha egy képregényre nem mondanak jót. Viszont hibáztam. Egy valamiért elnézést kérek viszont. Ez a mondat, nem a képregényre, mint műfajra, hanem erre vonatkozott: "Továbbra sem lesz az én műfajom a képregény, olvasmánynak nem elég hosszú, művészetnek nem elég művészi." Ezt rosszul fogalmaztam meg, elnézést érte.
dilike: Szeretem a rajzfilmeket, a filmeket, a balettot elviselem, a pantomimot nem. Sőt kifejezetten taszít a musical és az operett. Követ reám!!!
Köszönöm a választ. A kritikád a könyvről nem különösebben zavart, mivel mint mondtam nem olvastam még el, a közeljövőben szeretném. Csak annyit had tegyek hozzá a történelmi pontossághoz hogy ez fikciós képregény ezért van hogy nem pontosan követi a történelem által felvázoltakat. És nem azért haraptam mert nem mondtál jót. Azért haraptam, mert nem megfelelő képregényekre alapoztál és mert rengeteg művészi, minőségi képregény van, viszont te ezeknek a gyerek képregényeknek alapján mondtál véleményt az első bekezdésedben. Nálam csak azzal a bekezdéssel volt baj. Elfogadom ha nem tetszenek a képregények, de ebben sajnos úgy fogalmaztál, hogy az az egész műfajra volt érthető. És itt igenis harap egy képregény fanatikus, mert én már rengeteg művészi és minőségi értéket képviselő képregényt olvashattam és az amit ott megfogalmaztál sajnos olyan szintű volt hogy nem tudtam nyugodtan elmenni mellette. A lényeges az egészben az lenne hogy ne ítélj meg egy szerteágazó műfajt (amiben igen van egy rakás szuperhős is) egy Garfield-ra ráhúzva. Ezt fentebb is írtam, ha van valami komolyabb olvasmányod is írd inkább oda mert így sajnos rengeteget veszíthet a véleményed a képregényről. Valamint egy hozzám hasonló fanatikust vérig sérthetsz (nem bántásból, de tényleg, nagyon súlyos volt az a bekezdés)
Üdv! Még mindig értelmezési probléma áll fenn. Nem írtam olyat, hogy Garfieldre alapoztam. Hol áll ilyen? Azt írtam, hogy azt szeretem, szimpatizálok vele. Nyilván gyerekkori szép emlékek miatt. Amire alapoztam, az a történelemtudásom, és 30 év olvasási és 12 év könyvtárosi tapasztalat. Az első bekezdésben továbbra is csak annyi áll, hogy nem szeretem a képregényeket, és miközben ezt leírtam, felrémlett, hogy ez voltaképpen nincs így, mert van pár, amit igen. A szuperhősöseket nem, ez tény. Ennyi történt, te meg ebből valami alapozást kreálsz. Nincs így.
Természetesen az íróknak szabadságukban áll fikciózni történelmi képregényben. A hadtörténész-technikusnak meg jogában áll a blogján felhívni a figyelmet, hogy palástban nehéz vívni, és a tegezt nem háton hordjuk, mert kihullik belőle a muníció. :)
Egyébként nem kell képregényfanatikusnak lenni, hogy megítéljen az ember egy képregényt. Ahogy egy festményről is el tudom dönteni, hogy tetszik, vagy sem, mindenféle műkritikusi képzés nélkül. El Kazovszkij akkor sem lesz jó festő, ha tizenötezerszer leírják, hogy az, és millió dollárokat adnak egy képéért. (Sőt, gyilkosnak sem kell lennem, hogy elítéljem a gyilkosságot.) Pláne nem akkor, ha a kritikai pontjaim a képregény esetében szöveg minőségére, annak szerkesztettségére, vagy egy történelmi ábrázolás pontatlanságára utalnak, és nem hasonlítom össze más képregényekkel.
Nem bántani akarlak, ne is sértődj meg, én mosolygok a kritikák alatt, csak ez nem látszik. Szeretem a fanatikusokat -na nem az iszlámét!-, azokat, akiket elvarázsol egy téma és vérüket adnák érte. A mai világ olyan langyos, nagy szükség van azokra, akik lelkesek valami iránt, és forrón szeretik azt. Ez fantasztikus dolog, őrizd meg. Ennek ellenére, ha megnézed könyvajánlóimat, láthatod, hogy igyekszem laza és könnyed ajánlókat írni, amik részben szórakoztatás céljára íródnak. Semmi szükség sértődésre. Engem érdekesmód, nem sért vérig, ha szidják a focit, valamilyen szinten megértem, holott sokat fociztam és imádva imádom (sokszor meg imádva utálom). Szerintem nem kell ilyen érzékenynek lenni, vállat vonsz, és mész tovább. Nem lehet mindenki köré a safe placeket kanyarítani...
Legyen szép napod, és mindig vevő vagyok a megjegyzésekre, mert hasznosítani szeretném azokat! Azt külön köszönöm, hogy az ominózus mondatom félreértehtőségére ráirányítottál, mert az ember rendszerint azt látja a mondatában amit gondolt, s nem azt, amit másokk kiolvasnak belőle.
Megjegyzés küldése