Volt-e a honfoglaló magyaroknak pajzsuk?
A
pajzs az emberiség történelmének egyik legősibb fegyvere, már ott van a legelső
harcosokat megörökítő ábrázolásokon, mint például a Keselyű-stéle, és jelen van
egészen a XIX. század végéig (Zulu-háború, Indián-háborúk). A nomád harcosok
ugyan nem a pajzsaikról ismertek, de a szkíták biztosan használták (elég csak
rápillantani az Ermitázs gyűjteményének szkíta aranykincseire). A pajzs egy
aránylag olcsó, könnyen előállítható, ugyanakkor nagyfokú védelmet adó eszköz,
amelynek előállítása olyan államokban, mint Karthágó, vagy Róma ipari
méretekben történt.[1]
 |
| A Solokha kurgánban talált szkíta aranyfésű harcjelenete (Ermitázs) |
Természetesen
a pajzs a lovasokat is védte, használták a római, majd az őket felváltó barbár
államok harcosai is. De vajon használták-e a magyar honfoglalók? Sajnos erre
vonatkozóan nincs forrástúltengés, sőt a régészek egyelőre egyetlen pajzsot sem találtak honfoglalás kori magyar sírban (de annak vélelmezhető leletet, vagy akár egy pajzsdudort, "umbo"-t sem). Ez
azonban szintén nem bizonyíték, őseink lándzsákat is csak ritkán tettek a
halottaik mellé, sőt nyílvesszőkből sem többet, mint hetet, úgyhogy itt akár a
hiedelmek is befolyásolhatták ezt.
Bölcs
Leó a magyarok fegyvereit felsoroló listáján nem említ pajzsot. Mondjuk ez
önmagában nem érv, hiszen az Taktika
című művének magyar fejezete egy csaknem 300 évvel korábbi mű (Mauriciusz
császár) átvétele. Ez eredetileg az avarok és türkök harcászatát írta le, Bölcs
Leó mindössze hat rövid megjegyzést szúrt hozzá, ami egyben jelzi, hogy ezzel a
művel igencsak óvatosan kell(ene) bánni a magyar hadtörténelem kutatásakor.
Figyelemreméltó
az a forrás, amelyre Kovács László hívta fel a figyelmet.[2]Az
Ebersbergi krónikáról van szó, amely ezt írja le a 955-ös Lech-mezei csatát
követően:
„Et Eberhardus primitias tollens de torquibus
aureis, que sunt ornamenta colli et tintinnbulis, id est auree campanule in
immis vestium pendentibus tres libra auri ad calicem fabricandum, crucemque
argenteam, que in scuto regis infixa fuit, et aliud argentum ad ecclesiastica
ornamenta dedit.”[3]
Azaz
Eberhard az elfogott magyar királyoktól (azaz vezérek, jelen esetben a krónika
Súrt és Lélt - Sur et Leli – nevezi meg) elvette arany nyakpereceiket (torques),
a ruháikat díszítő súlyú arany harangocskákat (ezek súlya 3 libra volt),
valamint Súr pajzsáról (scutum) leszedette a ráerősített ezüst keresztet
(crucemque argenteam). A szöveg több szempontból is érdekes. Egyfelől
elképzelhetjük két magyar vezér öltözékét, másfelől beláthatjuk azon régészeti
vélemények fenntarthatatlanságát, amelyek minden sírban talált kis arany tárgy
kapcsán azonnal vezérsírt kiáltanak. Harmadrészt megtudjuk, hogy Súr vezérnek
pajzsa volt, amelyen egy ezüst kereszt volt. Ez azért is pikáns, mert a jelek
szerint az Augsburgnál harcoló magyar had három vezére közül, kettő is
valószínűleg keresztény volt 955-ben, hiszen Bulcsú is megkeresztelkedett még
Bizáncban… Bár egy keresztből ekkora következtetés levonása talán soknak tűnik,
de inkább mellette szól, mintsem ellene.
Súr
pajzsa masszívabb alkotmány lehetett, ha ezüst kereszttel díszítették, és
hozzácsapjuk azt a tényt, hogy Bíborbanszületett Konstantin szerint Árpádot
[valószínűleg tévedés valójában Álmost] pajzsra emelték.[4]
Ugyanakkor
el kell mondani, hogy az Ebersbergi krónika 1250 körül íródott, így azt, hogy
honnan vette a fentebb leírt esemény információját, nem tudjuk.
Adja
magát az, hogy a magyarok pajzsait a mongolokéhoz hasonlónak képzeljük el,
melyekről Plano Carpini a következőket írja: „Pajzsukat vesszőből vagy vékony ágakból fonják, de nem hiszem, hogy
egyebütt hordanák, mint táborban vagy a kán és a vezérek őrségében, s akkor is
csak éjjel.”[5]
Utóbbi mondata egyben jelzi, hogy a pajzs szerepe mindenképpen másodlagos
volt náluk is. Az analógia átvétele mindamellett kockázatos, hiszen mégiscsak
300 évvel későbbi. Ugyanakkor ilyen könnyű pajzsoknál elég nehéz elképzelni a
fenti ezüstkereszt díszítést, illetve a pajzsa emelés aktusát is.
Sokkal
jobb párhuzamot adnának a türk harcosok pajzsai, hiszen korban közelebb állnak,
és a magyarok és türkök közti kapcsolat kétségtelen, ha annak „milyenségéről”
folynak is viták. Kül-Tegin feliratában arról olvashatunk,[6] hogy
egyik csatában a herceg pajzsára és páncéljára[7] 100
nyíl hullott, ám mellvértjét [!] és fejét egy sem érintette. Sajnos azonban a
türk harcosokhoz hasonló fegyvereseket ábrázoló szogd freskók közt eddig nem
találtam pajzsábrázolást, igaz csak a neten tudok böngészni ebben a témában.
Összefoglalva
bár kézzel fogható bizonyíték nincs rá (hacsak a régészek ki nem ásnak egyet
majd), és a források többnyire hallgatnak róla, egyáltalán nem zárható ki a
pajzsok jelenléte a honfoglaló őseinknél. Sőt a fenti egy-két (bár
kétségtelenül sok szempontból kétes) leírás egyértelműen a magyar vezető réteghez
köti ezek használatát, ami egybecseng azon feltevésekkel, hogy a gazdag magyar
hadurak a könnyűlovas többséggel szemben komolyabb védelemmel rendelkeztek a
csatamezőn. Az pedig, hogy a magyar összhaderőben jelen volt a pajzs,
gyakorlatilag biztosra vehető, hiszen a magyaroknak legkésőbb 900-ra behódoló
és velük együtt hadakozó[8]
morvákról tudjuk, hogy használtak pajzsokat.
Felhasznált
irodalom:
Gombos Albinus: Catalogus Fontium Historiae
Hungaricae. (CFHH) Tomus I. Bp., 1937.
A honfoglalás korának írott forrásai. (HKÍF). Szeged,
1995.
Julianus barát és a Napkelet fölfedezése. Vál. Győrffy
György. Bp., 2002.
Kovács László: Fegyver s vitéz. In: Honfoglaló őseink.
Bp., 1996. p. 81-108
A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. (MEH) Bp.,
1986.
Jegyzetek:
[1] Héródianos írja történeti művében, hogy egy minta
alapján a III. században pillanatok alapján készítettek nagy tömegben pajzsokat
a lakosság felfegyverzésére. Mivel nem tartozik közvetlenül a témához, nem
kerestem ki a hivatkozást, de bárki megtalálhatja, ha elolvassa.
[2] Kovács: Fegyver s vitéz, p. 93-94
[3] CFHH, 1316. p. 552
[4] HKÍF, p. 124-125
[5] Carpini jelentése, VI.10. Lásd: Julianus barát és a
Napkelet fölfedezése. Bp., 2002. Elektronikus kiadása: http://mek.oszk.hu/06100/06172/html/
Letöltve: 2014.II.22.
[6] Kül Tegin felirata, 32. In: MEH, p. 65.
[7] Ez egyébként megerősíti azoknak az ábrázolásoknak az
igazságát, amelyek a nehézlovas türkök köré egy külön nem testhezálló egyfajta „elő”páncélt
rajzolnak.
[8] Ezt pedig a honfoglalás egyetlen valóban elsőrangú
forrása mondja, Theotmár salzburgi érsek 900-ban írt levele! Lásd: HKÍF, p.
185-187
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése