Ukrajna

A helyzet azt hozta, hogy nem lehet kihagyni egy Ukrajnáról való rövid bejegyzést. Nem vagyok oroszpárti, de azért félelmetes az az egyoldalúság, amelyet a nyugati világ közvéleménye felé sugároznak az ukrán helyzetről.
A magyar újságok torzításai egyébként döbbenetesek, és hogy-hogy nem mindig az oroszok kárára "tévednek", vagy hallgatnak el valamit:
- Írnak arról, hogy a krími tatár kisebbség kiáll Ukrajna mellett (azt nem említi, hogy a félsziget lakosságának 75%-a oroszul beszél).
- Mutogatják, hogy Janukovics korrupt volt. Arról nem nagyon, hogy Timosenko szintén az.
- Az ukrán tüntetők követeléseit jogosnak tartják, ha a maguk érdekeit követik, de a donyecki oroszok, vagy krími oroszok esetében erről szó sem lehet.
- Az ukrán tüntetőket valamiféle demokratáknak írják le, miközben fegyverrel megbuktattak egy EU-s megfigyelők által ellenőrzött választásokat 2010-ben megnyerő elnököt. A helyzet az, hogy Ukrajna nem európai demokrácia (bár fogalmam sincs mit is akar ez jelenteni, hisz nincs két egyforma európai rendszer...). Ukrajna Ukrajna. Lengyelország és Oroszország között félúton, minden értelemben.

Pedig nem árt emlékeztetni, hogy a 2008-as grúz-orosz háború esetében is kiderült, hogy nem feltétlenül az oroszok a gonoszok, s ma már biztosan tudjuk, hogy Grúzia támadt elsőként, minden akkori propaganda ellenére.

Kétségtelen, hogy már a stratégiailag legfontosabb Krím-félsziget lett a válság központi helyszíne, ami senkit nem lepett meg, elvégre mégiscsak az orosz fekete-tengeri flotta kikötőjének ad helyet. Nyilvánvaló nonszensz lenne egy EU-ba belépő Ukrajna, miközben Szevasztopolban ott áll egy potenciális ellenlábas armadája. Az USA Kubától Olaszországon át Bahreinig mindenütt jelen van, és ez éppen olyan, mintha az amerikai 5. flotta bázisának helyett adó kis Bahrein fogná magát és holnaptól Iránhoz csatlakozna. Vajon az USA tűrné-e?

Mellesleg a félsziget 1954-ben került Ukrajnához, amelynek voltaképpen soha nem volt hozzá semmi köze. Ha már valakinek joga van a Krímhez, akkor azok a tatárok, akik a mongol hódítás óta ott élnek. A Krími tatár kánság 1441-ben alakult meg az Arany hordának nevezett mongol utódállam roncsain, majd 1475-től oszmán-török fennhatóság alá került, melyet 1774-ig "élvezett". Az 1768-1774-es orosz-török háború után az Oszmán birodalom kénytelen volt lemondani a Krímről, melyet 1783-ban az orosz hadsereg foglalt el, felszámolva Dzsingisz kán utódainak államát. Ettől kezdve a terület Oroszországhoz, majd a Szovjetunióhoz tartozott, a krími tatárokat pedig deportálták a bolsevikok. 1954-ben a legfelsőbb szovjet határozata alapján az Orosz szövetségi köztársaság átadta a területet az akkor 300-évesnek hazudott Ukrajnának, mintegy szülinapi ajándékként, nem kérdezve meg az ott lakókat, akarnak-e Ukrajnához tartozni vagy sem. Igaz akkor ennek nem is volt jelentősége, hiszen mind az orosz államrész, mind az ukrán az "egységbe forrt szabad köztársaság" azaz a Szovjetunió része volt. Ám a Szovjetunió mégiscsak felbomlott, így Ukrajna függetlenné válásakor vitte magával a Krím-félsziget, csakúgy, mint Kárpátalját.
Megjegyzem az 1954-es átadás tökéletesen jogtalan volt, hiszen a szovjet kormány eleve puccsal jutott hatalomra 1917-ben, nem mellesleg diktatúráról van szó, így egyáltalán semmi joga nem volt átadni a félszigetet Ukrajnának. Így szigorúan jogilag alighanem ma is Oroszország része.

Nyilván nem véletlenül kellett 1994-ben Budapesten megállapodást kötnie Oroszországnak, az Egyesült Államoknak és Nagy Britanniának arról, hogy garantálják Ukrajna határait. Akkor egy kifulladt Oroszországról volt szó, amely katonailag és politikailag is impotens volt. Ma már erről szó sincs.

Sem a történelmi Ukrajna, sem a "nyelvi" Ukrajna, nem fedi le a mai Ukrán Köztársaságot, és aki nem ebben keresi a probléma gyökereit, az vak. Külön vicc, hogy ugyanazok állnak ki az ukrán egység mellett itthon, akik szerint jogos volt elvenni Magyarországtól Trianonban a nemzetiségi területeket, és ezzel nem szabad már foglalkozni. 

Egyébként érdemes megnézni Ukrajna legutóbbi választási térképét:

Ha ez nem egy kettészakadt ország, akkor nem tudom, mi...
Vessük csak egybe azzal, hogy Ukrajnában otthon a családok melyik nyelvet használják egymást között:

Nincs szükség nagyon kommentálni a hasonlóságot.

Én megértem a lengyelek -jogos- félelmét attól, hogyha Oroszország közelebb lopakodik hozzá, de hát azért igazság is van a világon, és itt oroszok millióiról van szó, plusz Európa gazdaságának stratégiai nyersanyagszállítójáról.

Egy hete, hogy Zbigniew Brzezinski, a méltán neves politikai elemző írt egy cikket a Financial Times online oldalán, melyben jelzi, hogy Oroszország nem engedheti meg, hogy Ukrajna egy orosz ellenes katonai szövetség tagja legyen, és ezt minden áron meg fogja akadályozni. Brzezinski szerint Ukrajna esetében ugyanazt a semlegességet lenne célszerű elérni, amelyet Finnország élvez, mert akkor Oroszország biztonságban érezhetné magát ebből az irányból. Ez talán valóban járható lenne. Megjegyzem Janukovics politikája egyáltalán nem volt EU ellenes kezdetben.

Brzezinski azonban elfelejti, hogy itt oroszok milliói élnek, akiket ráadásul az új -minden szempontból illegitim- ukrán vezetés, kapásból egy nagyon kedves nyelvi diszkriminációval köszöntött (mint ahogy a magyarokat is Kárpátalján). Egyébként ha emlékezetem nem csal, a Nagy sakktábla című művében azt írta, hogy Oroszország addig nem lehet nagyhatalom, amíg Ukrajna áll. Úgy gondolom ma senki nem gondolja azt, hogy Oroszország nem nagyhatalom, márpedig ebből az következik, hogy Ukrajna az orosz érdekszférához kell kötődjön a gazdasági és politikai erőviszonyok szerint.

Egyébként a jelenlegi ukrán vezetés első intézkedései magyar szempontból kifejezetten sértőek, gondoljunk itt a nyelvi kedvezmények visszavonására, miközben egyfolytában valamiféle európaiságot hangoztatnak. Kicsit nehéz elhinni, de ezúttal Oroszországgal vagyunk egy csónakban, akár tetszik, akár nem. Az gondolom már nagyon nacionalista lenne, ha arra emlékeztetnék, hogy Magyarország számára a jelenlegi kelet-európai status quo nem jó, nem kedvező, sok szempontból kifejezetten igazságtalan és ennek széttörésében éppen Oroszország lehet szövetségesünk a jövőben, mint annak másik vesztese.

Hogy most mi lesz, nehéz megjósolni, valószínűleg valami kompromisszum születik majd, a Krím-félsziget nem kerül a jelenlegi ukrán kormány közvetlen ellenőrzése alá (mi sem könnyebb katonailag, mint lezárni a Perekop-földszorost, ami a félszigetet összeköti Ukrajnával, és amely alig pár kilométer széles), és Putyinnak sem kell olyan hátraarcot csinálnia, ami presztízsveszteséget jelentene számára. A Donyeck-térség helyzete nehezebb lesz, ha ott is ellenállásba kezd a lakosság Kijevvel szemben, az etnikai vonalak ott nem húzhatóak meg.

Vajon csakugyan rosszabb lenne-e egy Oroszországhoz csatolt Krím-félsziget és kelet-Ukrajna, valamint egy nyugat felé orientálódó etnikailag-politikailag egységesebb kis Ukrajna, mint a jelenlegi "egység "folyamatos labilitással, tízévente bekövetkező belharcokkal? Szerintem mindenki jobban járna.