Joe
Abercrombie: A Hősök
(Eredeti cím: The Heroes, 2011)
Szeged:
Könyvmolyképző, 2015
724
oldal
Mint
ahogy minden kezdetben benne foglaltatik a vég, az alfa léténél
fogva bizonyítja, hogy van omega is (nem a zsírsavra gondolok), és
az áruházi mazsolás kuglófban pedig valahol ott bujkál az az egy
szem mazsola, amelyről a nevét kapta, úgy kell már az elején
kijelentenem, hogy immár hivatalosan is Abercrombie az elsőszámú
élő fantasyíróm. A
penge maga
klassz, a Miután
felkötötték őket
zseniális, A
királyok végső érve
szenzációs (Ez az úgynevezett Az első törvény-trilógia), a Hidegen tálalva
pedig a bosszúkönyvek királya. És akkor hétvégén kivégeztem A
Hősök-et.
Abercrombie újabb bőrt húzott le „Az első törvény”-világáról, és a
megnyúzott fantáziauniverzum nem pusztán működött tovább,
hanem egyre virgoncabb, a vérveszteségek ellenére. Vérveszteség
pedig bőven van, főszereplők hullanak tonnaszám. Nem szeretnék
Abercrombie világában életbiztosítással üzletelni...
Míg
az eredeti trilógia egy kifordított perverz gyűrűk ura, a Hidegen
tálalva meg egy Oldboy-story, addig az 5. rész egészen unikum. Nem
emlékszem, hogy olvastam volna olyan 700 oldalas fantasyt, ami
gyakorlatilag egyetlen csatát ölel csupán fel, három napnyi
terjedelemmel.
A
csatát az Unió és az egyesített észak seregei vívják meg
Osrung városánál, és az egész ütközet leírása olyan
életszerű, hogy szinte azt hittem egy történész elemzését
olvasom néhol, egy valóban megtörtént hadieseményről. A katonák
egyszerű emberek, nem szuperhősök, azok is elesnek, akiknek
szorítunk – persze azok is, akiknek nem -, a hadoszlopok lassúak,
a katonák mocskosak, a tábornokok hibát hibára halmoznak. Ez
igazi csatamező, belep minket a menetelők által felvert por. Nem
olvastam sehol, hogy Abercrombie mi alapján dolgozott, én úgy
érzem, az alapötlet az 1863-as Gettysburgi csata volt, ezt ültette
át a már kiépített világába. Erre a csata hossza (3 nap), a
dombok (a Hősök nevet viselő magaslaton dúl a csata középpontja)
jogosítanak fel, szerintem egyértelműen Gettysburg volt a minta,
ettől olyan valósághű a leírás taktikai háttere. De ez csak
egy ok, amiért olyan remek a regény.
Második
pontban mindenképpen a karaktereket kell hoznom, sőt voltaképpen
ez a legfontosabb erénye a szerzőnek. Úgy tud felvonultatni –
nem egyszerűen szereplőket – karaktereket, hogy akkor is
szeretetre méltóak, akkor is szurkolunk mindnek, ha valójában sok
közülük igazán „genyó” alak. Némelyik bosszút akar, más
hatalmat, a harmadik pusztán túlélni szeretne, a negyedik hasznot
remél, de mindegyik igazi ember. Jó és rossz tulajdonságokkal
bírnak, teljesen átérezhető motivációkkal, és keserű, epés
humorral. Az már csak a kakaópor a forró csoki tejszínes tetején,
hogy Az első törvény trilógia, és a Hidegen tálalva
egyes szereplői ismét feltűnnek, és megtudhatjuk a további
sorsukat.
Abercrombie
még akkor is meg tudja lepni az embert, mikor azt hinné, már
minden olvasott tőle. A fejezetcímek hol nagyon árulkodóak, hol
teljesen megtévesztőek. Írónk egy szemét dög. Sokszor aljas
módon megvezeti az embert. Mikor például a fejezetcímnek az
Áldozatok címet adja, és valóban azokról szól. Aztán
egy fejezet a Különös ágytársak címet viseli, és
elképzelteti velünk micsoda sors vár az ominózus hölgyfogolyra.
Erre... na mindegy, olvassák el! Szóval Abercrombie egy rohadék.
Imádom. Ezzel ráadásul olyan kiváló ötletek járnak, mint a már
említett Áldozatok című fejezetecske, ahol az első POV
szereplőt megöli a második, azt a következő, azt egy harmadik, s
így tovább láncban a fejezet végéig, miközben végigvezet
minket a csatamező jelentős részén. Komolyan mondom, írói
bravúrok és eszközök sokasága is együtt vonul fel a csata
harcosaival.
A
Hősök valójában nem a hősökről szól, hanem az emberekről,
a hatalomnak az emberekhez való viszonyáról, a háború
értelmetlenségéről, és a világ emberek miatti kegyetlenségéről
szól. Mindezt úgy tálalják fel nekünk, hogy a kötet szinte
minden párbeszéde a citatum.hu oldalaira kívánkozna, mert vagy
iszonyatosan humoros, vagy hihetetlenül bölcs. Most csak úgy
találomra felnyitottam valahol a regényt, és a két oldalon
(312-313 o,) ezeket találtam:
„Ha
akar, ha nem, előbb vagy utóbb mindenkinek harcolnia kell!”
„Amit
lehet, szavakkal érd el, mert a szavak ingyen vannak. De egy állig
felfegyverzett ember szavai sokkal édesebben csengenek.”
„Egy
nagy ember kisebbik fiának lenni kétszer annyi megpróbáltatással
jár. Akkor két fát kell kivágni, hogy az illető kiterjeszthesse
a lombját a napfényben.”
A
Hősök olyan, mint egy tökön rúgás. Élvezed, ha te adod;
jajgatsz, ha te kapod; és röhögsz, ha egy harmadik személy az
elszenvedő. Kegyetlen, de – ahogy a Véres Kilences mondaná -
nézzük reálisan a dolgokat, nem mindegy, hogy a rúgás melyik
oldalán állunk.
És
még egy mondatot mindenképpen le kell írnom. Abercrombie jobb,
mint George R. R. Martin. Tudatosabb, összeszedettebb, és persze
sokkal gyorsabban ír. :D
A
kiadásról:
Legmélyebb
sajnálatomra csak a fűzött verziót sikerült megvennem, csak az
volt már kapható, holott keménytáblás kötésben is kiadták.
Ezt egyébként nagyon tudom értékelni a Könyvmolyképzőnél, jó
hogy van egy minőségi és egy olcsóbb verzió. A borító - a
csata sárgásbarna térképére hajított egy szakállas baltával -
szerintem hűen adja vissza a könyv hangulatát, ütőerejét. Ez
talán az eddigi legszebb a nálunk is megjelent Abercrombie-könyvek közül, egyébként az első 2011-es kiadás átvétele. A kiadás papírlapjai kevéssé jók,
olyan az én példányom, mintha egy nem elég éles késsel vágták
volna fel a lapokat. Ugyanakkor a fordítómunkában, vagy a
korrektúrában nem találtam kivetnivalót. Igaz a történet
annyira lefoglalt, hogy aligha vettem volna észre, ha akad ilyen. A
csatát illusztráló 4 térkép nagyban segíti a csata követését,
jó ötlet volt naponként így bemutatni a helyzet állását.
Pontszám:
kilenc
hős a tíz Fekete mételyből.
9/10
www.moly.hu:
89 %
www.goodreads.com:
4.24 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése