Isaac Asimov: Fekete
özvegyek klubja
(Eredeti: Tales of the
Black Windowers, 1974)
Budapest: Metropolis
Media, 2015
252 oldal
Asimovról senkinek sem a krimi jut eszébe, mint
irodalmi műfaj. Ezzel magam sem vagyok másként, hiszen az elsősorban sci-fi íróként
Asimovról nekem is „Magnum opus”-a, az Alapítvány-trilógia
ugrik be, esetleg a Robot-sorozat.
Pedig hát a zseniális orosz/amerikai – ha hihetünk egy honlapnak -, minden
tudományágban produkált maradandót. Elolvasva a Fekete özvegyek klubját, azt
kell, mondjam, bűnügyi novellákban sem vallott kudarcot.
A "Fekete özvegyek klubja" egy féltucat férfiból
álló társaság, amely a feleségek és munka elől való menekülés céljából egy
vendéglőben ülésezik havonta egyszer. Eleinte elsősorban beszélgetni és
falatozni gyűlnek össze, majd egyre inkább rejtélyeket megoldani. A karakterek
mindenfélék: van itt kevéssé művelt festőművész, vegyészdoktor, önjelölt író,
titkosszolgálati kódfejtő, matematikatanár, hivatalnok. Rendszerint minden
alkalommal egy vendég is jelen van, akinek kifaggatása során találkoznak a
megoldandó bűncselekményekkel. Aztán persze, ott van a nekik felszolgáló, és a bűnügyeket
megoldó pincér, Henry. A klubtagok stílusa kifinomult, számomra a történetek
nem is a 70-es években játszódnak, végig úgy éreztem, hogy a viktoriánus-korban
vagyok. Mindenki művelt, komoly irodalmi tapasztalattal rendelkezik, úgy
ismerik Shakespeare-t, vagy Bibliát, akár a déli határnál Ahmed a GYODA-t.
A kötet tizenkét novellát tartalmaz, amelyek
zöme ötletes kis rejtély, a gyilkosságtól a kódfejtésen át a lopásig. Asimovra
érezhetően hatottak Agatha Christie történetei, Henry az ügyeket ugyanúgy az
elbeszélésekben lévő ellentmondásokból okoskodja ki, mint mondjuk Poirot az Öt kismalacban. Az is kedvemre való,
hogy a sztorik behatároltak térben és időben, szeretem az egy légtérben zajló
minimalista filmeket és könyveket (pl. A
kötél, Exam, illetve: Tíz kicsi néger, Nyílt kártyákkal).
Élveztem a novellákat, tetszett a játékos
elmesélés, viccesek és szerethetőek a szereplők, akiket apró adalékokból
ismerünk meg szépen fokozatosan. Az egészet áthatja valami könnyed lazaság és
derű. Halsted limerickjei Az Iliászról meg külön pozitívumok, Asimov költőnek
is kiváló lett volna. Negatívum is van persze, de alapvetően a szerzőtől
függetlenek. Némelyik novella megoldása magyarul sajnos értelmetlen, mert az
angol szavakban van elrejtve a válasz. Ez nem a fordító hibája, egyszerűen
visszaadhatatlan más nyelven a dolog. Egy másik történet pedig egy olyan
dalocska körül forog, amit ugyan egy művelt jenki valószínűleg jól ismer, de mi
magyarok még annyira sem, mint Ali az emancipációt. Ebből fakadóan nincs esélyünk
megfejteni a bűncselekményt, csak megtudjuk a végén mi a megoldás. Kicsit
szerencsétlen még, hogy a novellák minősége a kötet vége felé lejt, és az elsők
a legjobb történetek. Nekem kifejezetten a legelső a favorit, ami több okkal is
indokolhatnék, de nem teszem, olvassa el minden érdeklődő, és úgyis megtudja a választ!
Összefoglalva: Kellemes olvasmányon vagyok túl,
éppen jól jött az utóbbi idők komoly történelmi monográfiái után, felfrissített,
és másfél napi buszozgatás elég volt a kiolvasásához. Agatha Christie-t ugyan
nem éri el minőségben, de nagyon hangulatos alkotás. Ezek után az a tudat, hogy
még öt a Fekete özvegyek klubjáról szóló novelláskötet vár magyar kiadásra,
olyan örömmel tölt el, mint Mohamedet az osztrák szárnyas kapu.
Pontszám:
Hét gyufásdoboz a tízből.
7/10
www.moly.hu: 85 %
www.goodreads.com:
3.92 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése