Könyvkritika: Kézikönyv a 2. világháború hadtörténetéhez

Kiss Gábor Ferenc:

Kézikönyv a 2. világháború hadtörténetéhez

Szeged: Belvedere Meridionale, 2014. p.245

Nagyon lelkes voltam, mikor az egyik online könyvesbolt oldalán ráakadtam Kiss Gábor Ferenc könyvére. Azt gondoltam, hogy végre lesz egy olyan segédanyag a kezemben majd, amelynek adataira csukott szemmel, hátúszás közben is rábízhatom magam a Nílus közepén. A könyv címében és alcímében („Tények, adatok, források”) sokat ígér, akár szalagavatón a nagyestélyi. Ám ahogy ez utóbbi alatt ugyanaz a középiskolás lány rejtőzik, aki tegnap még a buszon káromkodott, úgy itt a melldöngető címparádé alatt egy igencsak szürke kiadványt kapunk kezeink közé.

Előszavában a szerző (illetve valójában inkább összeállító) konkrét adatokat, számokat ígér, mivel a magyar könyvtermés a II. világháborúról (azt sem értem a címben miért „2.” és nem II. vagy második) „pusztán” eseménytörténet. Ebben van igaza, de - őszintén szólva - az emberek többsége érthető módon izgalmasabbnak találja az eseményeket a táblázatoknál. E kötet tehát végső soron afféle segédanyag és adatgyűjtemény.

Első része egy diplomáciatörténeti forrásgyűjtemény, ami valóban hasznos. A 30 oldal terjedelem azonban elég korlátozott, így a legalapvetőbb források vannak csak jelen, mint a Molotov-Ribbetrop paktum vagy a szövetségesek értekezleteinek nyilatkozatai.

Ezt követi egy gazdasági adathalmaz táblázatokban, melyek a különböző katonai termelések összesített anyagait vetik elénk: ipari termelés, katonai kiadások, ilyesmik. Van hiányérzetem az egyébként valóban nagyon hasznos adatok ellenére. Tudom, hogy nem voltunk nagyhatalom, de azért igazán szerepelhetnének benne magyar adatok is, ha már egy ilyen kiadvány Magyarországon végre kiadásra került. Ez azért is indokolt, mert azért Németország kisebb szövetségeseinek katonai kapacitása nem volt elhanyagolható; Románia, Finnország, Magyarország összesen sok-sok százezer katonával volt jelen a keleti fronton.

Ennél azonban találtam egy sokkal nagyobb problémát. Nem tudom ugyanis, mennyire hitelesek a közölt adatoknak. Történt ugyanis, hogy a 48. oldalon átfutottam egy táblázatot a harcirepülőgép-gyártásról 1939-1945 között. Elsőre is láttam, hogy itt komoly bibi van. A táblázat szerint Olaszország 207004 repülőt gyártott, míg Németország 79123-at! Fölöttébb nem tűnt valószínűnek. Szerzőnk, Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása című klasszikus művének egyik táblázatából másolta át ide ezt a táblázatot. Szerencsére itthon is megvan nekem, így ellenőrizhettem. Hát teljesen rossz Kiss könyvében az adatsor! A német adat valójában Japáné, a Japán alatt álló az olaszoké, az olasz adatsor viszont fogalmam sincs honnan való! Szóval tökéletesen használhatatlan az adatsor, és igaz ez a szövetségesekére is! Hogy mi történt, nem tudom, de komoly hiba, amely a hitelességet nagyban aláássa. Ezek után félek, hogy ha használni akarom a könyvet, mindent ellenőriznem kell, mert ki tudja, hol van még ilyen benne.

A harmadik „fejezet” forrásokat közöl a katonai eseményekről. Kétségtelenül ez a kötet legjobb fejezete, de szintén csak 40 oldal. Érthető a szűken mért terjedelem, bár szerintem hasznosabb lett volna a térképeknek szánt oldalak helyére ide betenni többet.

Aztán újabb forrásközlemények jönnek a háborús jog és bűncselekmények témakörben, majd újabb táblázatok sora következik, ahol a világégés legfontosabb fegyvereinek, harceszközeinek alapadatait láthatjuk viszont. Itt is sajnos csak a szovjet, amerikai, brit, japán, német és olasz páncélosok, hajók, repülőgépek szerepelnek.

A vége szerintem a legfeleslegesebb. Harminc oldal térkép, kis leírásokkal. A baj, hogy ezek a térképek semmire nem jók. A minőségük vacak, nem ábrázolnak semmit, a válogatás logikája számomra érthetetlen, de egyébként sem tudom, mi haszna egy 6 centi széles Észak-Amerika ábrázolásnak, aki pedig annyit nem tud az Egyesült Államokról, ami leírásként oda van biggyesztve, az úgysem fogja használni a könyvet. Merem remélni, hogy ez az egyetemi oktatást segíteni szándékozó segédkönyv szerzője ennél többet feltételez a hallgatóságról…

Mindent összevetve nagyot csalódtam. A szerzőről jó véleménnyel vagyok, mert a másik Belvedere Meridionale-s kiadványa, amely a Magyar Királyi Honvédség gyorscsapatait mutatja be 1938 és 1941 között, igazán informatív és szórakoztató olvasmány. Az árához képest meg kifejezetten bosszantó az a hiba, amit felfedeztem, főleg, hogy fogalmam sincs hány lehet még benne ezek után, és nincs meg a lehetőségem, hogy mindent egyesével ellenőrizzek az eredeti nyugati könyvekben, ahonnan merítették az adatsorokat. Kár érte.
Különösen fáj, hogy mindez azon Belvedere Meridionale-tól származik, amely kiadta a szerintem legjobb magyar középkori témájú könyvet (Süttő Szilárd: Anjou-Magyarország alkonya).

A kiadvány külsőre nem csúnya, de puha borítója olyan érzékeny minden behatásra, mint egy „teszkós” nejlonszatyor.

Pontozás:

5/10