Könyvajánló:
Andrew Neal: Társadalmi evolúció
Veszprém: Kalliopé, 2013
Legutóbbi könyvajánlómban azt
ígértem, hogy végre egy jó magyar könyvet veszünk górcső alá, s íme: eljött
végre a perc.
Alapvetően nem vagyok elégedett a
magyar irodalom utóbbi évtizedeinek alakulásával, igazán tetsző regényt
alig-alig olvastam. Régimódi vagyok, szeretem, ha egy regénynek van története,
mondanivalója és ezeket közérthetően adja az olvasó tudtára. A felmagasztalt
magyar irodalmárok regényei nem ilyenek többnyire. Nekem Az ötödik pecsét tetszik és a Sorstalanság nem (bár annyira nem pocsék, csak semmi extra); az Odüsszeia igen és az Ulysses nem (Ez viszont tényleg
olvashatatlan).
Ősszel kezembe került Andrew Neal
Társadalmi evolúció című könyve, melynek fülszövege elnyerte tetszésemet:
jövőben játszódik, fajok harca, távoli bolygó stb. Szeretem az ilyeneket. A
sci-fi a modern irodalom egyik jolly joker-e, amellyel bármilyen mondanivalót
lehet közölni, ráadásul fantáziadús színes cukrospapírba csomagolva. Minthogy
fordítót nem találtam a könyvben, hamar rájöttem, hogy magyar mű, de ma sem
tudom, kit takar az álnév. Ezúton üdvözlöm a szerzőt!
A kötet főszereplője egy humanoid
faj (a roppant fantáziadús nevű uman faj) nőnemű egyede, Carel, aki egy korrupt
és deviáns világban igyekszik a tudomány mezsgyéjén kapirgálni. Egy nagy cég a
világ tudósainak javával együtt egy elszigetelt bolygóra, az Achelora
szerződteti, hogy egy kutatásban segítsenek, de valójában fogalmuk sincs, hogy
miről van pontosan szó. Ismerős? Nem véletlen. Maga a regény tulajdonképpen egy
ötletesen összeállított mű, amely innen-onnan összelopott cselekményeket és
stílusokat ötvöz szerves egésszé, miközben mégis egyedi. Miközben olvastam,
szinte éreztem, mit honnan lopott az író… A poén az, hogy működik. Hiába, mások
ötleteinek átvétele nem bűn, sőt! Irigykedni könnyebb, mint utánozni! Ami jó,
azt vegyük át, rágjuk meg és illesszük be a saját mondandónkba! Andrew Neal ezt
tette. Regényét leginkább a Galaxis útikalauz
stopposoknak-hoz hasonlítanám, a
könyvből áradó maró gúny és humor miatt. Olyan cinizmust kapunk, ami az angol
vígjátékok sajátja:
„Cloé visszament az asztalához, ahol a kijelző időközben átváltott
csökkentett energia módba, és egy méretes Milliósfost logó keringett a
levegőben, az operációs rendszer gyártójának neve… Visszakapcsolta a gépet,
leokézta a három hibaüzenetet, melyek végzetes operációs rendszer hibára
figyelmeztettek, és amely éppen szatellitkapcsolatot próbált létesíteni a
gyártó legközelebbi, alig néhány csillagrendszerrel odébb található
helpdesk-központjával, hogy elektronikus levelet küldjön.”
Időnként belebotlottam egy-egy
Rejtő Jenőt visszhangzó poénba (kés kihúzása testből), vagy egy remek mondatba:
„- Minden rosszról a társadalomban az univerzalizációs hatás tehet – nyilatkozta
egy vulon huszármentét viselő szlik egyenesen a mikrofonba.”
A szerző kineveti a médiát, a
gazdasági vezetőket, a kisstílű politikusokat, akik csak a saját hasznukat
lesik, de ugyanúgy mindenfajta fanatizmust is. Mikor az ember azt hinné, hogy a
szerző az emberi véderő „személyében” megmutatja nekünk az általa ideálisnak
képzelt világot, becsap minket, kiderül, hogy az is zsákutca. És be kell
valljam a végén jól pofára estem. Mikor azt véltem, itt a happy end, a szerző
virtuálisan tökön rúgott. Bevettem a fordulatot, pedig ki lehetett volna
találni, hogy újabb csavar jön.
A szöveg remek, a történet
érdekes, a szórakoztatási faktor magas, a mondanivaló acélmagvas. Ez egy jó
könyv. Egyszerűen nem értem, hogy egy ilyen szórakoztató és klassz könyv miért
nem vert fel annyi port sem, mint egy aprócska meteorit a Kuiper-övben. Mai
napig nem találtam róla egy blogbejegyzést vagy kritikát.
A kötet filozófiájával már akad
problémám, de az, hogy nem értek egyet a szerző nihilizmusával, nem ront a
regényen. Kicsit érthetetlen, hogy a Dr. House-szerű cinizmus és semmiben sem
való hit, mennyiben hasznos egy ember számára, de hát Andrew Neal lelke rajta.
Érezhetően csalásnak tartja a vallásokat (majd Luci Feri megsüti érte), megveti
a nemzeti gondolkodást (ez fájt azért) megbukottnak tartja a modernitást, a
technikai fejlődést, sőt, végső soron a mű konklúziója alapján kétségbe vonja
az evolúció hasznát és az emberiség fejlődésre való képességét is (ezeket
mondjuk megértem…), így még szociáldarwinistának sem mondanám. Szóval
klasszikus nihilista, amely a puszta fennmaradást tekinti célnak. Számomra a
puszta létezés nem lehet elég cél. Nem szívesen lennék Andrew Neal, mert
szerintem elképzelése sincs, miért van a világon. Andrew, ha olvasod! Kérlek,
írj még ilyen könyveket, és találj valamit, amiben hiszel! Remélem sikerülni
fog!
Egy kicsit talán túl sok
bölcsességet és tanácsot akart a szerző egy korlátozott terjedelmű műben
közölni, de nagyrészt azért átjön. Ami számomra jelentős könyvé teszi a Társadalmi evolúció-t, az a cinikus
humorral való szórakoztatás, nem az eszmeisége.
Magáról a kiadásról pár szót még.
Igazából a könyv nem néz ki rosszul (túl jól sem), fél év alatt nem esett szét még
a lapjaira. Mutatós, mindazonáltal az olcsóság (inkább csak „olcsóbbság”,
hiszen így is 2980,-Ft, ami korrekt, de nem alacsony) jegyében fűzött, így nem
évszázadokra szól.
Összefoglalva:
Az utóbbi években általam egyik
legjobbnak tartott, legegyedibb és legszórakoztatóbb magyar regényén vagyok
túl. Mindenkinek szívből ajánlom.
Értékelés:
Nyolc öngyilkos huszármentés
szlik-pálinka a tíz pángalaktikus gégepukkasztóból. Magyarul:
8/10 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése