Könyvajánló - Adam Zamoyski: Varsó, 1920

Adam Zamoyski: 

Varsó, 1920 

Göd: Rézbong, 2020 

184 oldal 

Eredeti cím: Warsaw 1920 (London, 2008) 

Fordította: Lengyel Márk 

A magyar-lengyel barátság közismert tény, amely bizony történelmi hasonlóságok sokaságából táplálkozik, s a két nép megdöbbentően egymásra talált a XIX. századtól kezdve. A barátság és tisztelet azon kevés esete ez nemzetek között, amely nem a rokonságon alapul, hanem a kölcsönös megbecsülésen és az egymásért való kiálláson egy viharok verte térségben, s ezért különösen értékes. Nem jelenti azt, hogy mindig mindenben egyetértünk, nem jelenti azt sem, hogy nincsenek érdekellentétek akár a két fél között, de jelenti azt, hogy a két ország megérti egymás problémáit. Mindig nagy öröm ezért számomra, amikor a lengyel történelemmel kapcsolatban jelenik meg könyv a piacon, pláne mivel sajnos azért nem túl gyakori. Holott a közép-európai nemzetek egymásra találását nagyban segíthetné, ha ismernék egymás történelmét, s kölcsönösen kiadnák mérvadó kiadványaikat a szomszédok nyelvén is. 

Adam Zamoyski azon történészek egyike, akitől már több kötet is megjelent a lengyel történelemmel kapcsolatban idehaza. Igaz papíron brit, ám történelmi lengyel család sarja - sőt az egyik legrégebbi és legfontosabb polák családé! -, aki már Britanniában született, de kutatási témája ősinek földje, s maga is részben ott lakik. Magyarul megjelent könyvei eddig Napóleon utolsó éveit mutatták be a magyar közönségnek, erősen lengyel nézőpontból (ha valaki nem tudná, Napóleon az 1812-es hadjáratát „lengyel hadjárat”-nak nevezte!), ám most megjelent kötetének témája egészen más. Nyilván családtörténelmi okai is voltak annak, hogy Zamoyski az 1919-1920-as lengyel-szovjet háború történetét választotta témának, hiszen édesapja 1939-ben Lengyelország német-szovjet megszállásakor menekült Nagy Britanniába, s a kommunizmus miatt 1945 után sem térhetett haza. A köteten végig érződik a lengyel hazafiság csodálata és a kommunizmus elutasítása. 

1919-20 ugyanis a bolsevik „világforradalom”-tól valló rettegés időszaka volt, s nem is indokolatlanul. A zavarosban halászó, s jelentős taktikai tehetséggel bíró Lenin úgy érezte - marxista elveknek megfelelően -, Oroszországban csak akkor maradhat hatalmon, ha a kommunizmust más országba is exportálja, világforradalommá alakítva a nagy októberi puccsot. Az is marxista axióma volt, hogy a proletariátus a fejlett, jelentős munkássággal bíró nyugat-európai országokban alakul ki, s mivel hatalomra ennek ellenére az iparilag kevésbé fejlett Oroszországban jutott, azt vélték, nyugaton tömegek várják a (vörös) fényt hozó bolsevik erőket. Nyugat felé való hódításuk útjában elsőként Lengyelország állt. 

A mű főhőse talán - a lengyel népen kívül - Józef Pilsudski, akinek vasakarata és eltökéltsége kulcstényezője volt annak, hogy a bolsevik seregek végül vereséget szenvedtek Varsó alatt. Pilsudski követett el hibákat - melyik politikus nem? -, de összességében összetartotta nemzetét olyan reménytelen percekben is, amikor a papíron szövetséges Antant is lemondott már a lengyel ellenállásról. Érdemes itt megemlíteni, hogy Magyarország akkori szűk lehetőségeihez képest szintén támogatta a lengyeleket fegyverrel és lőszerrel. Ez sem csoda. Zamoyski felvázolja a szovjet terveket, amelyek már Németország, Csehszlovákia és Magyarország elözönlésére készültek Varsó és Krakkó elfoglalása után. A mai külpolitikai látókörünket is szélesíti a kötet, hiszen bemutatja Lengyelország politikai terveit Ukrajnával, mely nagyon jól jött volna az újjászülető állam számára, ám az ukránok nem igazán álltak ki magukért. 

Zamoyski írása tömör - az egész kötet nem túl vaskos, s időnként nagyon szerettem volna több részletet megtudni a hadműveletekről -, ugyanakkor világos olvasmány. A szerző gyakran színesíti leírását korabeli visszaemlékezésekkel és naplókkal, amelyek bemutatják, miként is élték meg a katonák és civilek a reménytelenség és a remény perceit. A bolsevik vezetők csak ritkán kerülnek az oldalakra, sokszor a Vörös hadsereg inkább hullámzó barbár hordaként jelenik meg, de katonai teljesítménye előtt időnként tisztelettel adózik. Tuhacsevszkijnek van egyfajta pozitív bája a történetírásban, mivel Sztálin végzett vele később, ám a könyvből kiderül, hogy tehetsége mellett, azért szó sincs holmi makulátlan, tökéletes katonáról személyében. 

Zamoyski írásának fő gondolata az a XX. század által sokszor bizonyított tény, hogy egy lengyel munkás közelebb áll egy lengyel gyároshoz, mint egy orosz munkáshoz. Sokkal több a közös bennük: nyelv, kultúra, hit, történelem, s ez bőven ellensúlyozza az állítólagos kizsákmányolás fájdalmát. Egész egyszerűen Karl Marx tévedett, az ember identitását nem a társadalmi osztály adja elsősorban. A lengyel munkás és földműves, aki 123 év után kapta vissza hazája szabadságát, az nem a szocialista internacionalizmust választotta – kis számú kivételtől eltekintve -, hanem Lengyelországot. Itt egy levél ötlött eszembe példaként - éppen Jászi Oszkár levelezését olvasom szabadidőmben -, melyet Hock János, Károlyi Mihály egykori támogatója írt a trianoni béke idején Jászi Oszkárnak, mikor az egy Horthy ellenes összefogást akart a Kisantant támogatásával: 

„Én olyan országban, amely a magyar testről élő tagot bontott le, a magyar kormányzat ellen nem szervezkedem. Akármilyen legyen otthon a rendszer, közelebb áll hozzám, mint a magyar területet elrabló idegen.” 

A könyv állítása, hogy a lengyel győzelem megmentette Európát, persze erősen megkérdőjelezhető, de a siker nagy jelentősége nem. Tény, hogy voltak olyan elemek elsősorban Németországban, Ausztriában, (a magyar Tanácsköztársaság bukott vezetői nagyrészt szintén Bécsbe menekültek), akik várták Lenin csapatait, hogy átvehessék a hatalmat, de hogy ez maradandóan sikerült volna, azt szerencsére nem tudhatjuk már meg. Ahogy sajnos utólag kiderült, a győzelem is csak elódázta a bolsevik megszállást a térségben, 25 évvel. De azért ne becsüljük le ezt a lengyel teljesítményt. 

A kötet kiadását is megfelelőnek találtam, esztétikus, bár a piszkoskrémszín(?) borító azért nem egy eget rengető valami. Tartóssága fűzése mellett közepesnek tűnik. Helyesírási és tördelési hibákban nem tobzódik a Rézbong kiadása. A fordítás Lengyel Márk munkája, méghozzá jó munkája. Mondanám, hogy Nomen est omen, de angolból magyarította a szöveget, nem polákból. 

Összegezve: A kötet ugyan nem a legjobb könyve Zamoyskinak, de e témában csak néhány magyar nyelvű kiadás van, s azok közül ez egyértelműen ez a legolvasmányosabb, és van egyfajta mélysége. Ajánlom a lengyel néplelket megismerni vágyóknak, és a korszak szerelmeseinek, s azoknak, akik elvesztették a reményt, hogy észrevegyék: a hit egy jó ügyben tényleg sikert arat.

Pontszám:

Hét trockista a tíz bolsevikból.

7/10 pont

Az írás az eredeti, Győri Szalonban megjelent kritika bővített változata.