Ma egy videót találtam a neten, amely a Magyar királyság utolsó napjaiban készült filmhíradót mutat be, 1918. szeptemberében:
Gyönyörű felvételek és örülhetünk, hogy ilyenek maradtak ránk az ezer éves királyság utolsó éveiből. Ugyanakkor mérhetetlenül szomorúvá is teszi a történelemben legalább kicsit tájékozott nézőt. Az Osztrák-Magyar Monarchia 400 éves (1526-tól nyugodtan számolhatjuk ha időnként más néven is futott) létéből egy hónap van csak hátra, bár ez a felvételeken nem látszik. Az ország ép, a házak nincsenek romokban, idegen katonák sincsenek a dualista állam földjén. Vannak korabeli leveleim, tudom, hogy az élet ekkor már igencsak nehéz volt sokak számára és a lakosság kitartása végéhez ért. Hogy a monarchia szétesett-e, ahogy a legtöbb tankönyv tanítja, vagy szétverték, tulajdonképpen mindegy. Az OMM nagyhatalmi státuszáról majd egy külön blogbejegyzésben írok a közeljövőben, mert sokan azt hiszik - mert úgy tanítják -, hogy ez egy törvényszerűen elbukásra ítélt, korszerűtlen és gyenge állam volt. Ez nem igaz, de mint írtam, erről máskor.
Most csak nézzük végig a képeket:
Kezdődik az augusztus 20-i körmenettel. Pompás felvonulás, ott vannak a magyar (és osztrák) elit jelesei, igazi birodalmi felvonulás, egy nagyhatalom halottas menete. Pazar ruhákban vonuló magyar urak, a hadsereg tisztjei, a koronaőrök felvonulása alabárdokkal, az egyháziak. Megadták a módját őseink.
Aztán gyerekek fürdenek, rongyosak, piszkosak. Majd motorkerékpárok mennek iszonyú tempóban köröket, és egy nagyon furcsa kerékpáros akadályverseny következik. Sportos nemzet volt a magyar már akkor is.
Tisztavatás a Ludovikán. A végzettek talán már ki sem jutottak a frontokra. Szerencséjük volt. Vagy pont nem, hisz a trianoni borzalom 35 ezer fős sereget engedélyez majd, miközben 1918 szeptemberében még milliós a K.u.K. hadereje és a világ 4. legnagyobb létszámú óriása... Sokan közülük talán majd a másik oldalon lesznek majd a második világégés során, szerbek, románok, horvátok és gyűlölniük kell egymást. Kardokkal tisztelegnek, micsoda más világ, pedig csak most volt, nincs 100 éve!
Aztán égő kávéház, amelynek ma már nyoma sincs a valaha oly klasszul kiépített Margit-szigeten. Vásár megnyitója, ahová modern automobilokon érkeznek a vendégek vagy lovaskocsikon. Wekerle Sándor beszél, aki háromszor volt miniszterelnök és aki majd úgy hal meg, hogy végignézi művének (mert hát alaposan beírta magát az OMM történetébe) pusztulását... Aztán egy altábornagy bukkan elő.
Kedvencem az abbáziai képsor. Ez volt a magyarok igazi nyaralóhelye, akkoriban úgy utazott a magyar polgár Abbáziába (ma meg a magyar/német nevét sem tudjuk és a legtöbben Opatiját mondanak, ejj!), mint ma a Balatonra. Pálmafák, tengerpart. A gyerekeket hazahozó vonatnál családok várnak, az arcok mosolygósak (pedig mennyi gyászolnivaló volt akkoriban a harcok miatt), a vasútállomás tiszta, sehol nincs eldobált szemét, összekaristolt pad vagy graffiti...
Aztán a lovi befejezésül. Az emberek kiöltözve várják a futamokat, mindenki elegáns, sehol egy szakadt farmer, sehol egy lila kakastaréj, se piercing.
Szomorú, hogy elmúlt a mi világunk dicsősége és nem látszik egy új hajnala. De legalább tudjuk ilyenkor mekkorák voltunk.
Hihetetlen, hogy a képeken lévő, élő, mozgó és lélegző emberek közül ma már gyakorlatilag mindenki por csupán... Milyen félelmetes is ez, hisz hamarosan belőlünk is ennyi, vagy még ennyi sem marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése